Délmagyarország, 1978. április (68. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-18 / 90. szám

8 Kedd, 1978. április 18. Kiváló propagandisták kitüntetése Lenin születésének 108. évfordulóba alkalmából hétfőn *z MSZMP Központi Bizottságinak székházában kitünteté­seket adtak átt a lenini eszmék terjesztésében kiemelkedő eredményt elért pártpropagandistáknak. Az ünnepséget — amelyen jainkban egyetértő, bár kü­részt vettek a budapesti és lönböző gondolkodású, világ­a megyei pártbizottságok nézetű embereket egyesít, ideológiai titkárai, a központi A nemzetközi ideológiai pártintézmények vezetői — küzdelemmel kapcsolatban Győri Imre, az MSZMP Köz- elmondotta: A nemzetközi ponti Bizottságának titkára vita és harc bonyolult körül­nyitotta meg. Cvári Miklós, mények között folyik, az ese­a Politikai Bizottság tagia, a mények menetére mindin­Központi Bizottság titkára kább a szocializmus, a tár­ünnepi beszédében hangsú- sadalmi haladás, a nemzeti lyozta: A marxista—leninista függetlenség és a béke erői világnézet térhódítása, a tu- gyakoroliák a legnagyobb ha­dományos szocializmus esz- tást. Ezért az enyhülési fő­méinek elterjedése összefügg lyamat — leküzdve az aka­ezzal, hogy pártunk alkal- dályokat — előre halad, mázni tudta a marxizmus— Ugyanakkor a reakciós erők leninizmus általános érvényű megpróbálják akadályozni az törvényeit a konkrét magyar- enyhülési politika folytatá­országl viszonyokra, s né- sát. 8 ideológiai téren is fo­pünk a mindennapi munka ko.zz,ák aknamunkájukat , ,. . , Mind a szocializmusért, mind gyakorlati tapasztalatai alap- a békéért folytatott küzdel­ján győződhetett meg ezek- münk szempontjából tehát rtek az eszméknek igazságá- növekvő jelentősége van a ról. Nyilvánvalóan nagy sze- nemzetközi téren folyó ideo­repe volt ebben annak a lógiai harcnak, s annak is, több évtizedes sokoldalú pro- hogy a szocialista országok, pagandamunkának is, ame- a testvérpártok ideológiai té­lyet a szervezett pártokta- ren is fokozzák együttműkö­tásban, az állami és tömeg- désüket. Pártunk fontos fel­szervezeti oktatásban, a saj- adatának tekinti, hogy az tóban, a rádióban, a televí- együttműködés, a vözös mun­zióban, a könyvkiadásban, a ka eredményei mindinkább közművelődési intézmények- hasznosuljanak a hazai ideo­ben egyre javuló s .ivona- lógiai munkában és hatéko­lon végeztek. Méltán illeti nyabbá tegyék fellépésünket elismerés és köszönet mind- az eszmék nemzetközi küz­azokat, akik eredményes delmében. munkájukkal részt vállaltak Ezt követően Győri Imre e nagy és felelősségteljes fel- átadta az állami kitünteté­Bdat megoldásából. seket és a Központi Bizott­A politikai feladatokról ság emlékplakettjeit, szólva Övári Miklós hangoz- Hosszú idő óta végzett, ki­tatta: Ahhoz, hogy a párt emelkedő propagandistamun­hatékonyan betölthesse ve- káért hat Csongrád megyei zető szerepét a szocializmus társadalmi pártmunkás ka­építésében. szükséges, hogy a pott kitüntetést a budapesti párt tagjainak ideológiai kép- ünnepségen, zettsége lépést tartson a fel- A Munka Érdemrend ezüst adatok szabta követeimé- fokozatát vette át dr. Dáni nyekkel és az elméleti mun- Mihály, a MÁV szegedi Igaz­kával, a jobb- és az áibal- gatóságának osztályvezetője, eldali nézetek elleni harccal Lenin Emlékplakettel tün­folyamatosan megújítsuk a tették ki Magyar Jánost, az párt eszmei egységét. Mivel SZTK szentesi kirendeltsé­a szocializmus felépítésében gének vezetőjét; dr. Bodor nemcsak a kommunisták, ha- Jánost, a Szegedi Postaigaz­nem az egész nép érdekelt, gatóság osztályvezetőjét; Vö­•zükséges egy olyan hosszú rös Jolánt, a hódmezővásár­távra szóló széles politikai helyi Zalka Máté általános azövetség megőrzése és fej- iskola nevelőjét; Vigh Sán­lesztése, amelynek célja a dórt, a HÓDGÉP székkutasi fejlett szocialista társadalom gyáregységének igazgatóját megteremtése. Ez a szövetség és dr. Pataki Józsefei, a ma­a legfontosabb politikai kér- kói járási hivatal osztály­désekben, országépítő cél- vezetőjét. Magyar -vietnami könnyűipari együttműködés Hétfőn elutazott Budapest- tese, részt vett a megbeszé­ről az a vietnami delegáció, lésen Nguyen Phu Soai, a amely Tran Huu Du könnyű- Vietnami Szocialista Köztár­ipari miniszter vezetésével saság budapesti nagykövete. Keserű Jánosné könnyűipa­ri miniszter meghívására né­hány napot tartózkodott Ma­gyarországon. Tárgyalásain a két miniszter megállapodott az eddig kialakított könnyű­ipari bérmunka együttműkö­dések jövőbeni kiszélesítésé­ben. Ez főként a férfiingek, alsó pamutkötöttáruk, torna­cipők, kismamacipők, nyers pamutszövet, munkavédelmi kesztyűk és sportlabdák gyártására vonatkozik. Megállapodtak abban is, hogy a Vietnami Szocialista Köztársaságban meggyorsít­ják a magyar segítséggel épü­lő 100 000 orsós fonoda lét­rehozásának előkészítő mun­káit. A magyar fél elősegíti a vietnami szövödei és kon­fekcióipari kapacitások bőví­tését Tran Huu Du minisztert fogadta Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyet­Olasz pártmunkás­küidöttség látogatása A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására április 10 —16. között Magyarországon tartózkodott az Olasz Kom­munista Párt pártmunkás­küldöttsége, Rodolfo Mechi­ninek, a KB propaganda- és sajtóosztálya helyettes veze­tőjének vezetésével. A küldöttséget fogadta Győri Imre, a Központi Bi­zottság titkára. Az olasz vendégek tanul­mányozták az MSZMP Köz­ponti Bizottságában, pártin­tézményekben, valamint bu­dapesti és vidéki pártszerve­zeteknél az agitációs és pro­pagandamunka időszerű kér­déseit. E témakörben az MSZMP és az OKP képvise­lői megvitatták a két párt együttműködésének további lehetőségeit. A küldöttséget elutazásakor Pálos Tamás, a KB osztály­vezető-helyettese búcsúztatta. Munkaerő-gazdálkodás a DÉLÉP-nél Á megyei és városi párthatározat végrehajtása Bármely iparágban alig végrehajtóbizottság a mun­van olyan munkahely, ahol kaerő-gazdálkodással ösz­— ha gazdálkodásról, gaz- szefüggő belső intézkedések daságpolitikáról, termelésről érvényesülésével —, az életkörülmények javítását eredményező intézkedések is nyomon követték a műsza­ki fejlesztést. Felújították esik szó és a problémákat is MSZMP Csongrád megyei és például a munkásszálloda be­emlegetik — né az elsők kö- Szeged városi bizottságának zött szóljanak a munkaerő­gondokról. Mindenütt kevés a munkáskéz, a fizikai dol­gozók állományát nem le­het az igények szerint nö­velni. Éppen ezért a megle­vő munkaerőt kell jobban kihasználni, illetve az élő­munkát helyettesíteni tech­nikai eszközökkel, gépi rendezésekkel ott. ahol lehetséges. e témával kapcsolatos ha­rendezését. Bódéik öcsik he­lyett bérelt autóbuszokkal Így van ez. ilyen komp­lex kérdés a munkaerő- gaz­dálkodás például a DÉLÉP Vállalatnál. Ezért is foglal­kozik itt a vállalati párt­Kiss István tárlata Szegeden Mindenki lakotáfa Díjkiosztás Az Alkotó eszme című szobor előtt Kiss István, Török József, úvári Miklós és dr. Konz János Kiss István Kossuth-díjas dő legjobb alkotásait és szobrászművész, az MSZMP nagyméretű köztéri szobrai­Központi Bizottságának tag- nak kisplasztikái változatait ja, a Magyar Képző.nűvé- gyűjtötte egybe mostani, sze­szek Szövetségének elnöke a gedi tárlatára, melynek meg­budapesti Műcsarnok és nyitóját vasárnap délelőtt Dunaújváros után Szegeden rendezték meg a Móra Fe­rendezte meg nagyszabású, renc Múzeum Horváth Mi­az életművet összefoglaló ki- hály utcai Képtárában, állítását. A most 50 eszten- Az ünnepélyes aktuson dós művész 25 esztendeje alt- megjelent Cvári Miklós, az tív részese képzőművészeti MSZMP Politikai Bizottságá­éietünknek. mégpedig olyan nak tagja, a Központi Bizott­művel robbant be a művé- ság titkára, dr. Koncz János, szeti köztudatba, mint a a megyei pártbizottság titká­diplomamunka alapján egy ra, Török József, a városi országos pályzat nyerte- pártbizottság első titkára, seként Budán, 1953-ban Szabó G. László, a megyei Tabánban felállított sok- tanác8 elnökhelyettese, Bá­, ... nyainé dr. Birkás Maria es Dózsa-kompozíció- Prágai Tibor_ a városi tanács ja. Az elmúlt 25 eszten- elnökhelyettesei. Kiss István kb^^^mbbhmm az elmúlt év őszén megren a alakos Széles körű érdeklődést vezetten hasznosították ezt keltett az Országos Közmű- az adássorozatot, velődési Tanácsnak a Min- A pályázat is hozzájárult .lenki iskolája című rádiós, ahhoz, hogy a Mindenki is­iévés sorozat iskolai és köz- kólája viszonylag rövid ide művelődési hasznosítására alatt népszerűvé vált. Az hirdetett pályázata — mon­dotta Orbán László, az OKT elnöke a pályázat eredmé­nyének ismertetésekor hét­főn a Parlamentben. A két évvel ezelőtti felhívásra a főváros és 17 megye állami és társadalmi szervei, válla­latok és szövetkezetek szer­OKT elnöke átadta a díjakat a pályázaton kitűntek kép­viselőinek. Többek között 150—150 ezer forintot kapott Csongrád és Szolnok megye elismerésként a megye tár­sadalmi, gazdasági és kultu­rális életét irányító szervek munkájának jó összehango­lásáért, dezett műcsarnoki kiállítását egy csepeli munkás nyitotta meg, szegedi tárlatát pedig egy tudós matematikus, Csá­kány Béla egyetemi tanár. A közel félszáz alkotás fel­öleli Kiss István pályájának legfontosabb állomásait, te­matikai és formai eredmé­nyeit. * Vasárnap délelőtt Övári Miklós és kísérete ellátoga­tott a Tisza—Maros-szög Termelőszövetkezetbe, ahol Nieszner Ferenc téeszelnök és Márton Nándor párttitkár köszöntötte a vendégeket. Délután a várossal ismerked­tek, majd a kétnapos látoga­tás a JATE füvészkertjében ért véget, ahol dr. Horváth Imre egyetemi tanár kalau­zolta a vendégeket. Övári Miklós vasárnap, az esti órákban visszautazott Buda­pestre. tározata alapján. Ennek szállítják a bejáró dolgozó­végrehajtására milyen po­litikai, gazdasági és szerve­zési intézkedések születtek ennél a vállalatnál? Erről beszélgettünk kat lakhelyüktől a munka­helyig és onnan haza. Korszerű, a mozgásszervi betegségek gyógyítására is Mártonnal, a DÉLÉP Vál­lalat MSZMP bizottságának be- titkárával. Elmondotta, hogy az a kialakult munkaerő-hely­zetet véve alapul műkö­dött közre pártbizottságuk is a vállalat távlati munka­erő-gazdálkodási program­jának kidolgozásában és végrehajtásában. Ennek ér­dekében egységes fellépés­Hoffmann alkalmas orvosi rendelőt ala­kítottak ki. A DÉLÉP Vál­lalatnál dolgozók gyerme­keinek jobb elhelyezése vé­gett évenként 357 ezer fo­rintot adtak gyermek intézi mények fenntartási költsé­geihez. A Szőregi úton • DÉLÉP sportkombinát ön­magáért beszél. A vállalati közművelődési könyvtár ál­lományának fejlesztéséra re. cselekvésre és személyes évente 50 ezer forintot for­példamutatásra mozgósítot­ták a vállalat kommunis­táit Ismerve Csongrád megye munkaerőhelyzetét vállala­tuknak csak egy lehetséges dítanak. Üj és szép kezde­ményezés volt létrehozni a szocialista brigádvezetök klubját kulturálódásra. a szabad idő hasznos eltöl­tésére. A DÉLÉP-nél a választása volt a nagyobb munkaerő-gazdálkodási in­arányú termelésre: a ter­melékenység növelése. Mű­szaki fejlesztési intézkedé­sek kerültek előtérbe amel­tézkedések közé tartoznak a bérpolitikai jellegűek is. A bérek fejlesztésénél a magasabb kategóriájú, a lett, hogy javították a dol- nagyobb szakmai képzettsé­gozók munkakörülményeit, a get igénylő és a nehezebb teljesítményekhez, a munka körülmények között végezhe­minőségéhez jobban kötődő tő munka javára differenci­bérpolitikát dolgoztak ki. A legnehezebb technológiai fo­áltak. Ez év januárjától pe­dig áttértek a minőségi lyamatokat gépesítették, munkáért járó bérezésre. Komplex gépláncok, emelő­gépek beszerzése nemcsak az élőmunka megtakarítá­sát eredményezte például az építésszerelésben, hanem a vállalat lentősen — az elmúlt két esztendőben 23,6 száza.ékkaj — tudták növelni. Így ka­pott 14,5 millió forintot az Műszaki, szervezési, mun­kaügyi és ezekkel összefüg­gően sok más intézkedés eredményezte a DÉLÉP Vállalatnál a munkaerő­termelését is je- gazdálkodással kapcsolatos megyei és városi párthatá­rozat végrehajtását. Szá­mokkal is bizonyítható, hogy a fejlesztéssel közel 600 építésszerelés korszerűsítése; munkáskezet takarítottak a közmű- és mélyépítési ka­pacitás bővítése 22,5 millió forintot, a szakszerelő ipa­ri részleg pedig 2,5 milliót költhetett kisgépekre. Természetesen nem ma­radtak el a műszaki fej­lesztéstől a szükséges üzem­és munkaszervezési intéz­kedések sem. A DÉLÉP meg amellett, hogy a terme­lékenységgel biztosított ter­melés növekedése itt eléri a 85 százalékot. Beszélgetésünk summája­ként Hoffmann Márton azt hangsúlyozta, hogy vállala­tuknál örvendetesen lelas­sult a ki. és belépők moz­gása. a dolgozók létszáma Vállalat az V. ötéves terv- „ ,.. ben megkezdte a számító- ftab»hzálódott. Nem uj mun­géppel segített irányítás megalapozását. Az anyag­és fuvarügyvitel lebonyo­lítását már tavaly gépesí­tették. A dolgozók bérel­számolását középgépre szer­vezték át. A munka- és kaerő megszerzésére, hanem a meglevő megtartására tö­rekszenek a jobb munkahe­lyi légkör megteremtésével, szociális és jóléti intézke­dések biztosításával is. Lődi Ferene Országgyűlési bizottság az ifjúság! törvényről Az ifjúsági törvény végre- moltatva az ifjúsági törvény hajtásának sajátos ellenőrzé- végrehajtásának hétéves ta­sét, s egyszersmind a szocia- pasztalatairól az Állami If­lista demokrácia egyik köz- júsági Bizottságot, vetlen megvalósítási forrná- A törvény születésének és ját jelentik a kétévenként alkalmazásának jelentőségét megrendezett ifjúsági parla- bizonyítja, hogy hazánk la­mentek. A legutóbbi fórumo- kosságának mintegy fele 30 kon 1,3 millió fiatal vett részt éven aluli, vagy éppencsak elsősorban a munkahely, az betöltötte s az iskolákban, meStafvf^apíSmeí ^temeken másfél millió hétfői ülésén az országgyűlés dlak 1311111 3 nappali tagoza­kulturális bizottsága, beszá- tokon. Kisiskolások Szabadkán Szombaton az Express If- ményeket. Mindezért 60 fo­júsági és Diákutazási Iroda rintot fizettek a gyerekek, s szervezésében 120 szegedi kis- 10 dinár költőpénzt is kap­iskolás utazott egynapos ki- tak. rándulásra a szomszédos Ju- Az Express tervei szerint goszláviába. Szabadkán a jövőre már 1500 alsó tagoza­gyerekek a gyermekszínház tos kisgyermek számára szer­Meséről mesére című előadá- veznek ehhez hasonló kirán­iát izgulhatták végig, s talál- dulást a testvérvárosi kapcso. koztak szabadkai iskolások- latok jegyében, arra töreked­kal is, utána pedig a palicsi ve, hogy iskolai testvérosztá­állatkertben szerezhettek él- lyok is kialakuljanak.

Next

/
Thumbnails
Contents