Délmagyarország, 1978. március (68. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-18 / 66. szám

2 Szombat, 1978. március IS. Közlemény az MSZMP KB 1978. március 15-i üléséről föld megóvása, ésszerű, az adottságokhoz igazodó hasz. nosítósa kiemelkedő társa­dalmi érdek. Szigorítani kell a termőföldek, különösen a jó minőségűek más célú igénybevételét, s fokozni kell a talaj termékenységét, fő­képpen az öntözés, a belvíz­rendezés és a talajjavítás útján. — A termelés legfontosabb tényezője a dolgozó ember, aki képességével, felkészült­ségével, szorgalmával a ter­melési eszközöket haszno­sítja a társadalom javára. Az ipar és más népgazdasá­gi ágak gyors fejlődésével, valamint a szocialista mező­gazdaság kibontakozásával összefüggésben ma már az összes dolgozók közül a me­zőgazdasági aktív keresők aránya 19 százalék az 1960. évi 34 százalékkal szemben. A következő esztendőkben — ugyanezen okok miatt — ez az arány tovább csökken. Az élő munka csökkenésével párhuzamosan növekszik a gépesítés, a kemizálás, a szakértelem, a képzés, a to­vábbképzés és a műveltség szerepe. A mezőgazdasági üzemek vezetőinek többsége politi­kailag, szakmailag felkészült, vezetői készségük jól érvé­nyesül, és ez a gazdálkodás eredményeiben is tükröző­dik. Az új és nagyobb fel­adatok további igényeket támasztanak, különösen a vezetőkkel szemben. Az is­mereteket szüntelenül gyara­pítani kell. A szakember­képzés és -továbbképzés iga­zodjék jobban a nagyobb üzemi méretek, az iparszerű termelés, a szakosodás köve­telményeihez, erősítse a köz­gazdasági szemléletet. A mezőgazdaság korszerű­üődésével a dolgozók szak­képzettségének színvonala je­lentősen emelkedett, meg­változott a szakmai össze­tétel. A változó igényeknek megfelelően azonban tervsze­rűbbé kell tenni a szakmun­kásképzést és továbbképzést. — A termelés fejlődését egyre növekvő mértékben befolyásolja a tudományos kutatás. A tudomány ered­ményei. a nagyobb termés­hozamot adó új hazai és kül­földi növény- és állatfajták, a korszerű műszaki megoldá­sok számottevően hozzájárul­nak a termelés bővítéséhez. A hazai agrárkutatást azok­ra a feladatokra kell össz­pontosítani, amelyek a sajá­tos igények miatt itthon old­hatók meg a legmegfelelőb­ben. A nemzetközi tudomá­nyos együttműködés — első­sorban a KGST célprogram­jaiban való részvétel — le­hetőségeit az eddigieknél jobban ki kell használni. A hazai és a nemzetközi tudo­mányos eredmények gyakor­lati alkalmazása érdekében növelni kell a kutatók és a termelők közös érdeke'ts-^gát, javítani kell a kutatóintéze­tek és a gazdálkodó szerve­zetek együttműködését, és elő kell segíteni céltársulások létrehozását. O A mezőgazdasági és élelmiszeripari terme­lés színvonala egyre inkább függ a mezőgazdaság számá­ra előállított ipari termékek mennyiségétől és minőségé­ből. Ennek jelentőségét szem­lélteti, hogy a mezőgazdasági termelés másfélszeres nö­vekedése az ipari eredetű anyagok felhasználásának csaknem négyszeres növeke­dését igényelte. A hazai me­zőgazdasági és élelmiszer­ipari gépgyártás az utóbbi évtizedben megháromszoroz­ta termelését, de a szükség­leteket csak részben elégítet­te ki. Az indokoltnál na­gyobb az import. Az ipari termékek felhasználásának növekedésével együtt fejlő­dött a műszaki javító bázis, emelkedett a szolgáltatások színvonala, gyarapodott a mezőgazdasági úthálózat. En­nek ellenére e területeken is számottevő az elmaradás. A mezőgazdaság inarosítá­aát, műszaki fejlesztését és kemizálását tovább folytat- teni kell a szerződéses fe­jük. Ezért az ipart — külö- gyeimet, javítani a felvásár­nösen a gép- és vegyipart — lás és az értékesítés szerve­úgy kell fejleszteni, hogy a zettségét. hazai igényeket az eddiginél nagyobb arányban és jobb 1Q A part agrárpolitikájá­minőségben elégítse ki. nak következetes meg­Ugyanakkor jobban kell tá- valósítása érdekében erősíte. maszkodni a szocialista gaz- ni kel1 a Párt irányító, szer­dasági integráció elmélyíté- vez5> ellenőrző munkáját. A sében rejlő lehetőségekre, mezőgazdaságban és az élel­Halaszthatatlan a gépjavítás, miszeriparban tevékenykedő az alkatrészellátás, a szerviz- pártszervezetek emeljék a hálózat jobb megszervezése, pártmunka színvonalát, fej­az infrastruktúra fejlesztése, lesszék a párttagság politikai képzettségét. Mozgósítsák a O A mezőgazdaság és az párttagokat, a párton kívüli " élelmiszeripar állami dolgozókat a hatékony mun­iranyítása alapjában véve a kára, ösztönözzék és karolják követelményeknek megfele- fe] a jó kezdeményezéseket, loen biztosította a tervszerű Tegyék tervszerűbbé és cél­fejlődést. A közvetett irányi- tudatosabbá a kádermunkát, tas eszközei, a gazdásági sza- támogassák a gazdasági ve­bá yozok is betoltték szere- zet5ket feladataik megoldá­puket. Elősegítették a bovi- sában tett újratermelést, a fogyasz- A szakszervezetek erősítsék tás és a felhalmozás helyes tevékenységükben a termelés arányának kialakulását. Ez­és az érdekképviselet egysé­f' Bét. Ösztönözzék és ^v**­l honf^n^ft /f " a szocialista munkaver­telei, kibontakozhatott a szo- „„„„, , , ,, vetkezetek és vállalatok ön- azt Wtomw«a iMt, tá­tevékenvséee mogassak a szocialista bn. teveKenysege. gádokat. Működjenek közre a Az előttünk álló feladatok munkahelyi demokrácia tar­megkövetelik a központi és talmi gazdagításában, a szc­a területi ágazati irányítás cialista közgondolkodás erő­színvonalának emelését. En- sítésében. Kísérjék figyelem­nek során figyelembe kell mel a dolgozók élet- és mun­venni a változásokat, a me- kakörülmányeinek alakulását, zögazdasági üzemek megnő- segítsék műveltségük, szak­vekedett méreteit, jobb mű- képzettségük növelését, szaki ellátottságukat, a veze- a KISZ_szervezetek állít­tők nagyobb felkészültségét. sák az ifjúságpolitikai tevé­A társadalmi, gazdasági kenység középpontjába a po­változásokhoz, a megnöveke- litikai és szakmai ismeretek dett követelményekhez iga- gyarapítását, és ezzel segít­zodva ugy kell fejleszteni a sék elő a tudományos-tech­mezogazdaság és az élelmi- nikai haladásból származó új szeripar irányítási rendszerét, feiadatok megoldását, hogy tovább erősödjék a A Termelőszövetkezetek Or­tervszeruseg, hatékonyabb szágos Tanácsa és a területi legyen a kozponti irányítás, szövetsé3ek növeljék szakmai befolyásukat a fejlesztések koordinálásában, a gazdasági gazdálkodó szervezetek ön állósága, felelőssége. Ennek megfelelően váljon szorosab­bá a terv és a gazdasági sza­bályozó rendszer, a népgaz­dasági és vállalati tervek kö­zötti összhang; a termelés, a , . ,, .. .. feldolgozás és az értékesítés /i?^62,®1' együttműködés erősítésében, az üzem- és munkaszervezés javításában. Segítsék a nép­gazdasági, a szövetkezeti és az egyéni érdekek jobb ösz­egysége érvényesüljön job­ban a tervezésben, az érde­keltségi viszonyokban, az demokrácia még teljesebb ki­bontakozását A mezőgazdaság fejlődésé­anyagi-műszaki "ellátásban és hez, a falu politikai és kul­az ágazati irányításban; egy- turális arculatának megvál­szerűsödjék és legyen stabi- toztatásához eddig is ered­labb a gazdasági és a jogi ményesen járultak hozzá a szabályozás. Hazafias Népfront bizottságai A termelési és az értéke- és aktivistái. A Központi Bi­sítési biztonság érdekében zottság számít arra, hogy a szélesebb körben indokolt al- jövőben is hatékonyan segí­kalmazni a több évre szóló tik az előttünk álló feladatok szerződéses rendszert, erősí- megoldását. A Központi Bizottság megállapította: a szövetkezeti pa­rasztság. a munkásosztály, egész népünk erőfeszítései gaz­dag eredményeket hoztak a magyar mezőgazdaság felvirá­goztatásában. Most az a teendőnk, hogy az elért eredmé­nyeket megszilárdítsuk és továbbfejlesszük. Meg kell olda­nunk az ország, az egész népgazdaság igényének megfelelő­en a mezőgazdaság és az élelmiszeripar további összehan­golt. intenzív és hatékony fejlesztését. Pártunk XI. kongresszusa kijelölte a fejlett szocialista társadalom építésének soros feladatait és távlatait. Ezekkel összhangban folytatjuk agrár- és szövetkezetpolitikánkat, amely társadalmunk szocialista viszonyainak erősödését, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlődését, dolgozó né­pünk életszínvonalának emelését szolgálja. A Központi Bizottságnak a mezőgazdaság és az élelmi­szerioar fejlesztését meghatározó irányelvei hosszabb távra szabják meg a tennivalókat, de az időszerű feladatok meg­oldásához is eligazítást adnak. Nagyszerű távlati céljaink el­érésének fontos feltétele az idei népgazdasági terv sikeres teljesítése. A Központi Bizottság bízik abban, hogy az álla­mi gazdaságok, a termelőszövetkezetek, az élelmiszeripar dolgozói társadalmunk támogatásával, mint eddig, ezután is becsülettel teljesítik feladataikat, és a magyar mezőgazda­ságot egész népünk javára még magasabb színvonalra eme­lik. (MTI) Alapvető feladat a szakmunkástanulók szakmai-tanulmányi munkájának segítése Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága Pinteken, tegnap ülést tar- dolgozni, amelyek figyelembe nak: eddig 108 nemzeti elü­tött a KISZ Központi Bizott- veszik a szakmunkástanulók készítő bizottság alakult, je­sága. A tanácskozáson részt életkori sajátosságait, építe- lentette be részvételét a ha­vett Kornidesz Mihály, az nek az iskolai és az üzemi vannai VIT-en. A KISZ bi­MSZMP Központi Bizottságé- KISZ-szervezetek javuló kap- zottságai és szervezetei úgy nak osztályvezetője, Po- csolataira. A Központi Bi- tervezik és szervezik munká­linszky Károly oktatási mi- zottság felkérte az illetékes jukat, hogy minél több fiatal niszter és Nagy Imre munka- állami és társadalmi szerve- érezhesse magát a nagy ese­ügyi miniszterhelyettes. zeteket, hogy nyújtsanak se- mény részesének. Maróthy László, az MSZMP gítséget a KISZ szerveinek és A Központi Bizottság a tá­Politikai Bizottságának tagja, szervezeteinek a határozat jékoztatót elfogadta, megha­a KISZ KB első titkára tá- végrehajtásához. tározta a hazai és a nemzet­jékoztatta a résztvevőket az Barabás János, a KB tit- közi előkészületek soron le­MSZMP Központi Bizottsá- kára tájékoztatta a résztve- vő feladatait. Egyetértett a gának március 15-i üléséről, vöket a XI. Világifjúsági és XI. VIT magyar nemzeti elő­a nemzetközi helyzet időszerű Diáktalálkozó nemzetközi és készítő bizottságának azzal kérdéseiről, a mezőgazdaság hazai előkészítéséneit helyze- az állásfoglalásával, hogy a és az élelmiszeripar fejlesz- téről. A nemzetközi előkészü- havannai fesztiválon 400 köl­téséről hozott határozatról, letek a fesztiválmozgalom dött képviselje a magyar if­valamint az ifjúsági szövet- nagy vonzerejéről tanúskod- júságot. ség ebből adódó tennivalói- mmm—^m^^^m^—m—m^^m^m^m^mmm^^^mm^mmn^^mmm róL A Központi Bizottság tudo­másul vette Kovács Jenő nek, a KISZ KB titkárának tájé­koztatóját a nemzetközi ifjú­sági mozgalom időszerű kér­déseiről. A KISZ KB titkára a DÍVSZ 1978. február 22-e ás március l-e között Berlin­ben megtartott X. közgyűlé­séről szólva megállapította, hogy az sikeres munkát vég­zett, erősítette korunk három fő forradalmi erejének egy­ségét, és olyan akcióprogra­mot fogadott el, amely meg­felelő alap minden békesze­rető, haladó és demokratikus ifjúsági szervezet együttmű­ködéséhez. A Központi Bi­zottság megelégedéssel vette tudomásul, hogy a DÍVSZ közgyűlése a Magyar Kom­munista Ifjúsági Szövetségre bízta a főtitkári tisztség be­töltését. Az egyhangú döntést szocialista építőmunkánk, az MSZMP következetes elvi politikája és a KISZ mun­kája elismerésének tekinti, és kifejezte azt a határozott szándékát, hogy a KISZ mél­tó módon eleget tesz megtisz­telő és felelősségteljes meg­bízatásának. A Központi Bizottság Nagy Sándornak, a KB titkárának előterjesztésében megtárgyal­ta a KISZ-nek a szakmun­kástanulók körében kifejtett tevékenységét, ennek tapasz­talatait és határozatot hozott az időszerű feladatokról. Megállapította, hogy a szak­munkásképző iskolák KISZ­szervezetei az elmúlt évti­zedben — az iskolai pártszer­vezetek hatékony segítségével — az iskolák fontos nevelési tényezőivé váltak. A KISZ IX. kongresszusa határozatai­nak végrehajtása során ja­vult a szervezetek eszmei­politikai nevelőmunkája, a fiatalok általános és szakmai ismereteinek elsajátítását se­gítő tevékenysége. Nőtt a szakmunkástanulók művelő­dését, testnevelését szolgáló akciók, rendezvények színvo­nala, bővültek a sportolási lehetőségek. Különösen je­lentős a szakmunkástanulók részvétele a különböző tár­sadalmimunka-akciókban. A Központi Bizottság hatá­rozatában hangsúlyozza, hogy a KISZ alapvető feladata a szakmunkástanulók szakmai­tanulmányi munkájának se­gítése, ösztönzése, társadalmi, közéleti tevékenységük ki­bontakoztatása. Ennek érde­kében olyan akciókat, prog­ramokat kell a jövőben ki­Szolidaritási állásfoglalás sát Libanon területéről, az általános politikai rendezést, az Izrael által megszállt ösz­szes terület kiürítését, a pa­A Hazafias Népfront, az a palesztin menekültek köré­Országos Béketanács, a Ma. ben. Izrael vezetőinek e ci­gyár Szolidaritási Bizottság nikus, a legelvetemültebb há­állásfoglalást tett közzé az borús kalandorok gyakorla újabb izraeli agresszióval tát követő magatartása újabb lesztin arab nép törvényes kapcsolatban. Az állásfogla- kihívás a közel-keleti válság nemzeti jogainak helyreállí­'ás hangsúlyozza: átfogó politikai rendezéséért tását, a térség valamennyi or­A magyar közvélemény, a küzdő erőkkel szemben, sú- szága és népe számára a bé­viláz békeszerető népeivel lyosan veszélyezteti a szuve- ke, a függetlenség biztositá­cgyütt, mély felháborodással rén libanoni állam területi sát. és aggodalommal fogadta a egységét és függetlenségét. szolidaritásunkat fejezzük Libanon elleni újabb súlyos A leghatározottabban köve- az áldozataival, agresszió hírét. Az izraeli lé- teljük — hangoztatja az ál- ® , . gi, tengeri és szárazföldi lásfoglalás — az agresszió a Palesztin Felszabadítasi haderő borzalmas pusztítást azonnali beszüntetését, az iz- Szervezettel, a libanoni ha­visz végbe Libanon földjén, raeli haderő azonnali kivoná- ladó erőkkeL (MTI) Kereskede'mi megállapodás Pénteken a Külkereskedel- nást. Ez az USA-ba irányuló mi ^Minisztériumban Bíró magyar exportnál azt jelenti, József külkereskedelmi mi- . . , , niszter és Philip M. Kaiser, hogy a™g Jelenleg az expor­az Amerikai Egyesült Álla- tált áruink összesét sújtó vá­mok budapesti nagykövete mok átlaga 15 százalék, ez a aláírta a Magyar Népköztár- legnagyobb kedvezmény élet­saság és az Egyesült Álla- be lépése után mintegy 5 szá­mok kereskedelmi kaDcsola- zalékra csökken, változatlan moK Kereskedelmi Kapcsoia áruösszetételt feltételezve. Iáiról szóló megállapodást. Ezzel egyidejűleg Magyar­A most aláírt megállapo- ország szintén megszünteti a dásban a két ország a jelenlegi magasabb büntető GATT előírásainak megfele- vámokat az amerikai áruk­lően kölcsönösen nyújtja kai szemben, és a mérsékel­egymásnak a legnagyobb tebb, legnagyobb kedvezmé­kedvezményt és biztosítja a nyes vámokat fogja alkal­diszkriminációmentes elbá- mázni. Hatvanhárom magyar kiállító a Pannónia Vásáron Szeged jugoszláviai testvér­városában, Szabadkán április 15—23. között rendezik meg a VII. Pannónia Vásárt. A magyar kiállítók részvételé­ről — amelyet a Szegedi Ipa­ri Vásár igazgatósága szervez visznek Szabadkára, hogy azokkal megismertessék ju­goszláviai partnereiket. Az új kiállítók között sze­repel a hódmezővásárhelyi Metripond Mérleggyár opti­kai árjelzős mérlegekkel. - tartottak tegnap, pénteken elektronikus mérlegekkel és COltntl Íű!rr>-j+oíA+ A táiAIrnr, , . . . .... ... sajtótájékoztatót. A tájékoz­tatón a hazai újságírókon kí­vül részt vettek a jugoszláv sajtó képviselői is. valamint ott volt Márton Pál. a sza­badkai területi kereskedelmi kamara elnöke, Milutin To­dorovic, a jugoszláv kereske­delmi kamara határmenti ke­a legújabb, rádiós jeltováb­bítóval ellátott darumérle. gekkel. Az élelmiszeripart a békéscsabaiak, a hosszúhe­gyiek és a likőripar képvise­li. A Kenderfonó és Szövő­ipari Vállalat zsinegeket, ha­gyományos - kender- és len­termékeket, valamint pony­reskedelmi bizottságának tit- vaszöveteket. farmeranyago. kára, Mane Diclic, a Panno nia Vásár igazgatója és más szervezetek képviselői. A Csongrád megyei és a szege­di városi tanács kereskedelmi osztályainak vezetői. dr. Solymosi Margit, a szegedi városi pártbizottság munka­társa, valamint a Szegedi Ipa­ri Vásár vezetői. A saitó képviselőinek dr. Csikós Fe­renc, a szegedi városi tanács vb-titkára, az ipari vásár gyantagyár. igazgatótanácsának elnöke kombinát, a vázolta föl a Pannónia Vá­sárra igyekvő magyar válla­latok programját, kiállítási céliait. Elmondta többek között, hogy az idei Pannónia Vá­sáron rekordszámú a megje­lenésünk, hiszen tavaly csak 45 magyar vállalat volt ott, most viszont hatvanhárom a bemutatkozók száma. A kiál­lítás — a két szomszédos or­szág gazdasági és kereskedel­mi kapcsolatain belül — el­sősorban a fogyasztási cikke­ket mutatja be, lehetőséget nyúitván mind két fél kép­viselőinek arra. hogy bővít­sék a határ menti árucserét, kereskedelmi és termelési kooperációt, s növeljék az áruk választékát, kínálatát. A hatvanhárom magvar ki­állító 1200 négyzetméteren mutatja be termékeit. A leg­több résztvevő már hagyo­mányosan kiállít a Pannó­nia Vásáron, de az idén több nagyvállalat első ízben je­lentkezik. A kiállító magyar vállalatok a jól bevált és ke­resett termékeik mellett egész sor új árucikket is el­kat és konfekcionált termé­keket mutat be. A tömeg­cikkipar. a háztartási felsze­reléseket gyártó ipar mellett az Alföldi Porcelángyár leg­kitűnőbb lakás- és fürdőszo­ba-berendezésekkel, háztartá­si és vendéglátóipari edé­nyekkel és maiolikaárukkal jelentkezik. Első ízben vesz részt a szabadkai vásáron a Budalakk Festék- és Mű­a Tiszai Vegyi­Kanizsa Bútor­gyár. a Mirköz, a Székesfe­hérvári Könnyűfémmű, a Prométheus Tüzeléstechnikai Vállalat, az Építési Tájékoz­tatási Központ és több orszá­gos cég. Az Üvegipari Mű­vek öt nagyvállalata mutatja be majd újdonságait. A kereskedelem mellett ott lesz Szabadkán az Orszá­gos Piackutató Intézet, a Magyar Hirdető, a Hungex­po, a Konzumex és a Feru­nion is. A két ország turisz­tikáját segíti elő a Cooptu­rist részvétele. Az Okisz La­bor divatbemutatókkal ki­vánía emelni a Pannónia Vásár színvonalát. Elmondta táiékoztatójában dr. Csikós Ferenc, hogy a Szegedi Ipa­ri Vásár is megkezdte az előkészületeket a júliusban megrendezésre kerülő kiállí­tására. amelvre már eddig több mint 200 hazai és közel ötven jugoszláv kiállító je­lezte részvételét. A szegedi vásárvárosban több kiállítási csarnokot fölújítottak. az ÉTK pedig új kiállítótermet épített.

Next

/
Thumbnails
Contents