Délmagyarország, 1978. február (68. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-26 / 49. szám

Vasárnap, 1978. február 26. liSSISIWm MAGAZIN Egy ér aUU 418 gyilkosság. A képen a gengszterektől lefoglalt fegy verek „A tiszteletre méltó jakuzák" A japán rendőrség szerint több mint százezer ban­dákba szervezett gengszter van az országban. A jakuzák, ahogy a banditákat nevezik, sze­rencsejátékokból és kábítószerek­ből, zsarolásból és prostitúcióból évente több milliárd dolláros jöve­delemre tesznek szert. A bandák magukról azt állítják, hogy ők védik a rendet, m polgárokat. A jakuza elnevezés a banditák­tői ered, a rendőrség mint „tör­vényszegőkről" beszél róluk. Am •gy rendőrségi szóvivő a közel­múltban mégis azt mondta: „A mi jakuzáink nem okvetlenül rossz emberek. Ha nem is szeret­jük őket társadalmunkhoz tartoz­nak." Valóban ilyen ártalmatla­nok lennének a japán gengszte­rek? A rendőrségi „Fehér könyv" csupán az 1978-os évre 418 jaku­zagyilkosságról tudósít. Nemrégi­ben Osakában egy gengszter egy oárban szórakozott, de a szom­széd asztalnál ülő két vendég hangos beszélgetése zavarta őt Előkapta pisztolyát agyonlőtte ókét és nyugodtan elhagyta a lo­kált Taoka Kazuo. „a medve", ahogy gengszterkörökben nevezik. Japán egyik híressége. Emlékiratai nagy példányszámban fogytak el. éle­téről kétrészes filmeposz is ké­szült Taoka most 65 éves, szív­beteg és az adóhivatalnak nyúj­tott bevallása szerint 1970 óta nincs jövedelme. Ez azonban két­séges. ha az utóbbi években épült erődítményszerű villájára, a „Ta­oka-palotára" gondolunk. A tisz­teletre méltó Taoka nevetve mondta: „Ezt a feleségem heso­kurijából vettük." Hesokuri — a háztartásban megtakarított dugi­pénzt jelenti japánul. A köbei „magánzó" nem a családi jöve­delemre éoft: Taoka a főnöke a gyilkosságokra és zsarolásokra épülő szervezett bandltizmusnak. az úgynevezett Jamagucsi-gumi szervezetnek. A Jamagucsi-gumi Japán legnagyobb banditacsoport­ja, a legerőszakosabb alvilági szindikátus, amely — a rendőrség becslése szerint — 11 ezer tagot számlál. Legfőbb vezetője, a fő­nökök főnöke: 32 éve Taoka Ka­zuo. Szerinte a Jamagucsi-gumi „a barátság és a kölcsönös segítség társasága." „Egyébként a rendőr­ség pontatlan — nekünk százezer tagunk van." A „barátság" min­denesetre jól jövedelmez a fő­nöknek: csupán 1976-ban. a becs­lések szerint. 10 millió dollárt hozott neki. A rendőrség tehetetlen. Asza­numa Szeitaro. az ország rendőr­főnöke. már három évvel ezelőtt meghirdette a „Bulldózer-műve­let" elnevezésű monstre razziát, amelynek eredményeképpen az elmúlt évben több mint 50 ezer embert tartóztattak le. Ezt azon­ban a banditák csupán „tűszúrás­nak" tekintik, amely „zavarja az egyetértést" — ahogy egy toklói bandavezér panaszkodott. S eb­ben sok az igazság, ha arra gon­dolunk. hogy a Jamagucsi-gumin kívül további 2500 iakuza-„csa­lád" található az országban. A rendőrség ugyan 110 ezer gengsz­tert tart nyilván, de a helyzet is­merői kerek egymillió emberről beszélnek. Az alvilág szakértői úgy számolnak, hogy a bandák tényleges jövedelme évi 10 mil­liárd dollár körül van. Ehhez jön­nek még az úgynevezett „legális" üzletekből származó bevételek: a bárok, éjszakai klubok, éoítési vállalkozások, pénzkölcsönzők és munkaközvetítő ügynökségek. A gengsztervilág több mint 27 ezer vállalatot tart a kezében. A janén maffia története négy­száz évre nyúlik vissza. Alapító­ja Chobel Banzuln, az elnyomot­tak legendás vezére és hőse. ezt még ma is így tanítják a japán iskolákban. Banzuin. az ősiakuza munkaközvetítéssel kezdte: építő­munkásokat toborzott a kormány­zói székhellyé előlépett Edo. a mai Tokió építkezéseire. A tobor­zott munkanélküliek feladata volt az is, hogy „városőrként" bizto­sítsák a lakók békéjét. A vendég­lősök, iparosok és kereskedők szí­vesen helyezték magukat az ő védelmük alá. más bandák táma­dásaival szemben. A legenda sze­rint, akárcsak nálunk a betyárok, csak a gazdagokat fosztogatták és a zsákmányt a szegények között szétosztották. A szegényeken azonban önmagukat értették. A XVII. század végén a japán kár­tya- és kockajátékosok védőivé váltak és ezt a területet ma is teljes mértékben ellenőrzik. A japán kormány a XVIII. század­ban oly nagyra értékelte tevé­kenységüket, hogy a bandavezére­ket „felügyelőkké" nevezte ki és fölvette őket a legmegbecsültebb — szamurájkasztba. „Mi a mo­csár lótuszvirágai vagyunk — di­csekedett nemrégiben a köbei bandavezér —, és életünk árán is ragaszkodunk becsületünkhöz." A jakuzatörvények valóban nagyon szigorúak. Ha egy tag megsérti azokat, le kell térdelnie a helyi főnök, az ojabun előtt, rövid karddal levágja bal keze kisujjá­nak felső ujjperecét, s egy se­lyemkendőbe takarva átnyújtja mesterének. Ha az elfogadja, megbocsátott, ha visszautasítja, a törvényszegő életével fizet. A rendőrség minden erőfeszíté­se ellenére óriási pénzek cserél­nek gazdát a jakuzák által el­lenőrzött kártyaklubokban. Nem­régen letartóztatták Kobéban a Jamagucsi-gumi egyik „igazgató­ját". Az általa vezetett klubban állítólag egyetlen éjszaka majd­nem félmillió dollár cserélt gaz­dát. Nagy bevételeik vannak a jakuzáknak a lóversenyfogadó iro­dákból. valamint a pornóból és a prostitúcióból is. Csak a főváros­ban több mint ezer „török fürdő" van a banditák kezében, az ott foglalkoztatott „masszírnók" két­harmada a gengszterek szolgála­tában áll. Bárnők, telefonsztárok és utcai nők hada áll a szervezet „védelme" alatt. Korábban a kártyajáték számí­tott a legfőbb bevételi forrásnak, ma azonban a kábítószer az első számú üzlet. Hivatalos adatok sze­rint ez 70 millió dollárt hoz a jakuzáknak. A beavatottak azon­ban csak a Jamagucsi-gumi be­vételét ennek az összegnek sok­szorosára becsülik. Néhány évvel ezelőtt Kazuo Tuaka Yokohamá­ban ligát alapított a kábítószer­kereskedelem felszámolására. A liga vezetőségébe több felsőházi képviselőt. írót és egy egyetemi rektort vontak be, akiknek ez el­len semmiféle erkölcsi kifogásuk nem volt mert a jakuzákhoz tar­tozni, még kevésbé azzal össze­köttetésben állni, egyáltalán nem jelent szégyent JaDánban. „Mind­addig. amíg egy újabb gaztettet fel nem fedezünk — jelentette ki a tokiói rendőrség egyik gengsz­tervadásza — minden jakuza tisz­teletre méltó nolgár." „Jakuza va­gyok és büszke vagyok rá" — e szavakkal nyitotta meg nemrégi­ben a szélsőjobboldali politikusok „nemzeti szimpóziumát" bizonyos Jamada, milliomos építési vállal­kozó. A iakuzák súlyt helyeznek a nyilvánosságra. A Jamagucsi-gu­mi például színes folyóiratot ad ki. Szívesen veszik, ha az újságok foglalkoznak velük, de a „becsü­letükre" kényesek: négy évvel ez­előtt a Spiegel című nyugatné­met magazin tokiói tudósítóját például telefonon felhívta egv is­meretlen, de barátságos hang. A Spiegel ugyanis nem éppen dicsé­rő módon számolt be egy zsarolá­si akcióról. A telefonáló kijelen­tette, hogy nincs kifogásuk a cikk ellen, de szeretnék, ha a lap a jövőben egy kissé pozitívabb for­mában foglalkozna velük. „Végül is a jakuzák nem gengszterek" — fűzte hozzá. I. G. Monológ délután zeretve tiszteit főnököm! \ Ezennel ünnepélyes foga­^ dalmat teszek, hogy az el­ső infarktusomat rólad fogom el­nevezni. Közeleg... Azután, ha a nevedet hallod, nem biztos, hogy neked szóltak. Lehet, hogy az én infarktusomról beszélnek... Mert arról beszélni fognak... Vén csont vagyok, azt mon­dod?... Mondd a szemembe!... Káplárra szignálod a dolgaimat Mintha én nem is léteznék!... Köszönöm a kíméletet, de egye­lőre nem kérek belőle. Húsz évem van még a nyugdíjig.., Less egy kicsit Káplárodra! Kapkodja a gyógyszert... No persze, ő halálra dolgozza ma­gát. Az ő vállán van minden, hadd tanuljon bele... No de kö­nyörgöm, miért olyan sürgős? Ismétlem, nekem még húsz évem van a nyugdíjig!... Pardon. Én öregszem és cson­tosodom. És te?!... Pardon... Valami ördögi szabályszerűsé­get kezdek sejteni. Félelmetes!... Jut eszembe a kubikos brigád. Ott nem gáncsoltuk, kamaszok és öregek, a jó munkabíró család­apákat ... Ma meg itt csak cica­macázunk a kenyérrel? Az öre­gek meg a fiatalok egymásnak dobálják, hogy mi meg ne ka­parintsuk? Netán, ha dolgoznánk, nem több jutna mindegyikünk­nek?... No persze, Káplár dol­gozik, majd beleszakad. Meg ter­mészetesen te is, nagyfőnök... Azám, az Infarktus! Ha fiatalko­romra gondolok, mindig megfe­ledkezem róla. Pedig nemcsak kubikoltam. Tanultam is. Sőt! De valahogy minden munkáról ügy képzeltem, hogy hosszúság­szor szélességszer magasságszor forint... Most meg aa infarktus itt ólálkodik körülöttem... Szívemhez kapok... Torkom­hoz.... Njakkendő... Magam ls csodálkozom, de amióta Káplár itt lejt előttem farmerban, vala­hogy nem érzem jól magam nyakkendő nélkül... Lehet, hogy ezután a könyökvédő következik, majd rövidesen az agyérelmesze­sedés?... Valóban lehet valami a fejemmel is, mert azelőtt fél­évig sem nyúltam a hajamhoz, most meg — igaz, hogy kúszik lassan hátrafelé a homlokom —, de jobb szeretem, ami tollaza­tom még maradt, rövidre nyír­ni.... Ahogy így elnézem ma­gam, csakugyan öregszem ... Előbb-utóbb mindenképpen igazatok lesz. A vak is látni fog­ja, mit ér a munkám... Mert a semmit a vak és a mesterlövész egyformán látja... De láttál-e te, Káplár, babát a kubikgödör­ben?... Nem, öcskös, nem halva született csecsemőről van sző. Ez Belányi György Ladányi Mihály Hónál is fehérebb Már készül a tél Meztelen fák keményre gyűretik kérgüket Sápad a táj — hóval viselős Jéglapra koccan a lendület Asszony-köd ringat el házakat Ezűstbe-vont zászló az ablak Vérétől részegen tántorog s dől az áldozat ingó falnak Arcod nem próbálom tartani mint lámna a megszürkült eget ölünkből kiszakad gyermekünk — ragyogva forgat a szédület Síelek nyomán hazám e város és ágakba feszült él alatt majd alkalmi szeretőm dalol hónál is fehérebb házfalat Számvetés Negyvennégy évesen egy fotelban ülök. újságot lapozgatok és bólogatok, körülöttem asszony, gyerekek és adóhivatali [tisztviselők — Be kell látnom, hogy vittem valamire. Valamikor szlkfűvirágos mezőkön és görnyedt fák alatt sodortam levelet [újságpapírba, cirkusz sátra alatt jutottam az örömhöz, ahol úgy függtek az akrobaták, mint rimek [a sorvegeken. Olykor útszéli kocsmákban hűsöltem és nézegettem a nők gömbölyödő hasát meg a Hazafias Népfront Jelöltjeit, így alakult ki jövőm, amely itt van. Most negyvennégy évesen egy fotelban ülök és hogy „avar-clntányéron csattog az őszi szél" meg más hasonló mondatokat találok ki. és olyan biztonságos az életem, mint a hattyúé az állatkertben. már a ti krimiken nőtt fantáziá­tok. A baba, kispajtás, megha­gyott földoszlop a gödör közepén — a főnök talán még tudja, ha az ő rokonságában is volt kubi­kos... Tudod, azon mérték a tel­jesítményt ha a talajszint nem volt egyenletes... Mint ahogy most ti ls rajtam méritek a sa­ját erőlködéseiteket... * De megint elkalandoztunk az Infarktusunktól... Vizet!... Dör­zsölni!.... Utat!.. — Kit vittek el? — Az Altért — Mit csinált? — Hogyhogy mit csinált? A szíve! — Ilyen fiatalon? — Hogyhogy fiatalon? Negy­ven is elmúlt! — Hát bizony, elege volt sze­génynek ... Kórház. — A pszichikai terhelés, asz­szonyom. A kedves férje, ugye, az élet derekán, abban a korban, amikor a legtöbbet vállaljuk, a második fiatalságunk, a gyere­keink, kiröppentek, a fejünk lá­gya már benőtt, de még nem kezdünk... hát... , hogy úgy mondjam, hanyatlani... Így az ötödik X táján... — De főorvos úr! 0 éppen ma lenne negyven esztendős!.. . —• Pardon ... Nos, asszonyom, mi minden lehetségest megkise­relünk.,. Szép temetés. No, nem, azért nem a főnök beszél. Erzi, hogy leszakadna a mennybolt... a mennyezet... ami csak van... Vagy meghaji­galnák a sárga göröngyökkel... A nyelve is kitörne. Mert ilyen­kor csak jót szabad mondani, de mit tudhat ö a megboldogult­ról?... Pedig alakja nőttön-nő! Lassan feltárulnak e páratlanul közhasznú élet rejtett értékei. — Gazdag tapasztalatainak tár­háza mindannyiunk előtt örökké nyitva állt — zeng a tátongó gö­dör felett, vogy inkább bicsaklik a hang. Vajon kl ez?... Nem mindegy? Bárki elmondhatja, amit immár mindenki tud ... Megrendülten állnak. Káplár taa sötétebbik farmerját vette föl. Senki se ügyel rá. Hiába kapja be víz nélkül a gyógyszerét... A főnök? Egyszerűen láthatat­lan... Talán ki se jött?... Ri­vall... Így pusztulunk el egymás sze­me láttára — kiált fel valaki, amikor a hantok zuhognak. Per­sze, hogy nincs itt a főnök... De akár itt is lehet! A lakatok egy­más után pattannak le az ajkak­ról. — Én tegnap akartam épp úgy istenigazában... — Ma jöttek volna hozzánk! Régi barátok vagyunk... azaz, hogy... — Mindannyiunkra sor ke­rül... — Piszllcsáré látszatmunkák­ban őröljük fel magunkat! Te­gye szívére a kezét,..! — Ügy bizony! Ennyi erővel... Ha dolgoznánk ... ! — A főnök! —• Jókor... — Szervusz. Engem vársz? «— Én? Én a temetésemen va­gyok... De ha már éppen így alakult... — Megbocsáss, nekem most rengeteg a dolgom... Es nem is érzem egészen jól magam. Úgy látszik, megint valami... Keress meg majd a jövő héten... * Fájront Az a nyomorult in­farktus meg nem jön. Átkozott mócsing természetem!... Haza­menni ... Komoran ücsörögni... A család lábujjhegyen kerülget.. De talán így kell lennie. Vegyük csak sorra higgadt fejjel. Ha megúszom: semmi temetés. Ha elvisz: nem hallom meg, mit be­szélnek ... Az a cseppnyi figyel­messég meg, ami az első és a második között van — ha van —: kevés... Meg nem is az igazi... TRKNCSÉNYI IMRE

Next

/
Thumbnails
Contents