Délmagyarország, 1978. február (68. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-21 / 44. szám

Keid, 1978. február 21. 3 Aktíva ülés az MTSZ-nél Az MTESZ Csongrád me- MTESZ megyei szervezete gyei szervezetének elnöksége elnökének bevezető szavai tegnap, hétfőn délután Sze- után dr. Komócsin Mihály geden, a Technika Házában részletesen áttekintette azo­aktívaülést rendezett, ame- kat a változásokat, melyek lyen dr. Komócsin Mihály, a a népgazdaságunk fejlődésé­Csongrád megyei pártbizott- ben az V. ötéves tervidőszak ság első titkára tartott elő- első két esztendejében vég­adást népgazdaságunk jelen- bementek. Ezután az 1977 legi helyzetéről, illetőleg év eredményeit elemezte. Csongrád megye gazdasági majd ismertette a nápgazda­fejlődéséről. Az ülésen jelen Ságunk előtt álló legfonto­volt dr. Horgos Gyula nyu- sabb idei feladatokat. Töb­?a^zott miniszter, az bek között megállapította. MTESZ elnöke, továbbá . „, , .,,,, .. , . .. Berta István, a szegedi vá- hogy fejlődésünk egeszeben rosi pártbizottság titkára, megfelel a párt XI. kong­Kovács Imre, a megyei ta- resszusán meghatározott nács elnökének általános he- irányelveknek, és minden lyettese és Prágai Tibor, a feltétele megvan annak, 6zegedi városi tanács elnök- hogy az V. ötéves tervidő­helyettese. szakra kitűzött feladatainkat Dr. Kovács Kálmánnak, az megvalósítsuk. Elutazott hazánkból az SZMBT küldöttsége Hétfőn, tegnap elutazott Budapestről a Szovjet—Ma­gyar Baráti Társaság kül­döttsége,' ame'y Jevdokija Fjodorovna Karpovának, az SZKP Központi Bizottsága tagjának, az OSZSZSZK mi­niszterelnök-helyettesének, az SZMBT alelnökének vezeté­sével járt hazánkban. A de­legáció részt vett az SZMBT megalakulásának 20.' és a magyar—szovjet barátsági együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának 30. évfordulója tiszteletére rendezett ünnep­ségeken. (MTI) Szegedi nők '7Q Engem lelkesít a munka 99 99 Soha nem unatkozik. Sőt; teendője számtalan, s azt mondja, éppen ez a szép az életben. Mindenért tud lel­kesedni. Munkájáért, család­jáért, a tanulásért, a közös­ségért. Fiatal asszony Antal Ist­•ánné, mindössze 25 éves. De máris gazdag napok vannak mögötte. Édesanya, s kislá­nya jövőre iskolába megy. A gyermeknevelés felelősség. S milyen nehéz jól csinálni, ha az asszony három műszakban dolgozik. A KSZV újszegedi gyárának szövőnőjét fagga­tom, hogy is lehet zökkenők nélkül gyereket fölnevelni ilyen időbeosztás mellett? Átitatnának valóban társa a férje, kiveszi részét a közös nereik, akik tavaly vendé­geik voltak az odesszai hé­ten, viszonozták a meghívást Antalnénak mindig akad tennivalója munkaidő után is a gyárban, hiszen mint párttag is talál magának el­foglaltságot. Így ha délelőttös is, ő viszi haza kislányát a gyári óvodából. Megkérdeztem a fiatal­asszonyt, nem kacérkodik-e a gondolattal, hogy megválik a három műszaktól. Válasza: egyelőre nem. a 3200—3500 forintos havi keresetért meg­éri. És van olyan brigádtag, a művezető, aki 40 éve nem futamodott meg. S az álmok? Szeretne még iskolába járni. A cél: tex­tiltechnikumi érettségi. Az, hogy többet tudjon nagyon szépnek tartott szakmájáról. .,S majd egyszer jó lenne saját autóban utazni. Azért persze sokat kell még do'.­feladatokból. Büszkén meséli sportpálya karbantartásában, sóznunk. De a munkától én asszonya, hogy takarít, mos, csatlakoztak a Tiszta, virágos sem ijedek meg, engem m­mosogat, egyet azonban nem Szegedért mozgalomhoz is. Wbb lelkesít a sok elíog­Izga'ommal várja a nyarat a lausag. brigád: szovjet levelező part- Chlkán Ágnes ad ki keze közül a feleség, és ez a főzés. Szerencsés családnak tart­ja a magáét Antalné, hiszen fiatalon jutottak saját ott­honhoz. Férje munkahelye, a konzervgyár munkáslakásépí­tési akciója révén, öt és fél éves albérlet után, tavaly költöztek egyszoba-két fél­szobás új otthonba. Azóta szépen berendezték az egész lakást, méghozzá kölcsönök nélküL A „rávaló" megteremtése a gyermeknevelés mellett azonban jutott ideje a tanu­lasra is. Tavaly a gyári fel­nőttoktatásban megszerezte a szakmunkás-bizonyítványt, . nem is akármilyet: elnyerte a Kiváló ifjú szakmunkás címet is. Azóta vezetője a kilenctagú szocialista bri­gádnak. A hét asszony és a két férfi jól kijön egymással, náluk nem formaság csupán, ha együtt mennek színházba, moziba. (I'yenkor a szomszé­dok vigyáznak a kislányra.) Nemcsak a közös szórako­zásban, a munkában is pél­damutatók: patronálják a gyári óvodát, segítenek a Alkatrész — 2 milliárd forintért A győri Rába Magyar Va- vábbi fejlődést pedig az­gon- és Gépgyár azzal is zal alapozzák meg, hogy az meg akarja szilárdítani pia- ország legnagyobb üzemi cait. hogy lényegesen javít- csarnokának, a 67 ezer négy­ia a pótalkatrész-utánpótlást, zetméteres futómúgyártó A futóművekhez és a mo- csarnoknak az építését a jö­'orokhoz az idén mintegy 2 milliárd forint értékű al­katrész készül a gyárban, fél milliárd forint értékkel több. mint tavaly. E többlet­eredmény elérésének mód­jaival is foglalkoztak a vál­'alat 150 szocialista brigád­vezetőjének tanácskozásán. Tájékoztatták a dolgozó­kat arról is, hogy az idén jó 20 százalékkal több fu­tóműre kaptak rendelést, s Diesel-motorból is lega'ább 15 százalékkal többet adhat­nak el a múlt évinél, ha ka­pacitással birják. A dolgo­zók felajánlották, hogv a többletrendelésnek is készek eleget tenni. Csaknem száz­ezer futóművet és 25 ezer motort állítanak elő, s ga­rantálják termékeik kifo­gástalan minőségét. A to­vő év eleje helyett már az idén befejezik. Saját területének gazdája is Jól dolgozik a Belváros III. körzeti pártalapszei vezet A körzeti pártalapszerveze- lehetne várni, hogy erejük- vezet vezetősége. Pártcso­tek sokrétű munkája azóta höz mérten vegyék ki ré- portbizalmiakra, helyette­erősödött meg Szegeden is, szűket a közös munkából, seikre és a vezetőség tag­amióta a munkahelyekről Ugyanakkor sajtét is egy fel- jaira bízták ezt a körülte­nyugdíjba vonulók a lakó- tételezést az előbbi megálla- kintő, mély megértést és helyük szerinti illetékes alap- pítás, azt, hogy nyugdíjba türelmet kívánó munkát. Az szervezetekhez tartoznak, és vonulásukkal kevesebb sér- alapszervezetnek ez a törő­ott fejtik ki tevékenységű- tődöttséget, valós vagy vélt dése idős tagjai iránt kei­ket, hasznosítják a munká- sérelmet hordoznak maguk- tette fel a Csongrád megyei ban, a mozgalmi és a társa- ban az idősebbek, akik nem- Vendéglátó Vállalat Kállai dalmi életben szerzett gaz- csak a pártmunkához szok- Éva és Sallai Imre nevét vi­dag tapasztalataikat Ezek tak hozzá rendszeresen, ha- seló szocialista brigádjainak közé tartozik a Belváros III. neim tevékenységük, emberi érdeklődését is, hogy szinte körzeti alapszervezet is, mivoltuk önkontrolljához is. családias kapcsolatot te­amelynek székháza — a kör- • remtsenek idős párttagokkal, zeti tömegszervezetekkel Politizálásuk, önképzésük Közülük 30 öreget láttak együtt — a Földvári utca is ugyanigy kötődik nap- vendégül tavaly is a Hágl­3. szám alatt van. Hatóköre jainkhoz. A politikai aka- bar>. elbeszélgettek velük felöleli a Belváros je- démia előadásait is zömmel életükről, munkájukról, ka­lentős területét. az idősebb korosztálybeliek rácsonykor pedig ajándék­• látogatják rendszeresen, több csomagot készítettek ne­Érzékelhető ez tagjainak mint negyvenen. Legna- kik­közei 200 főnyi létszámából, gyobb az érdeklődés a vi- • amely 15 pártcsoportra osz- taköri foglalkozások és olyan Az ilyen és ehhez hasonló lik és az irányítást 9-tagu rendezvények iránt - a tag- megnyilvánulások híre szét­vezetoség látja eL Titkara gyűlések és a pártnapok mel- fut a körzetben és íoganat­Molnar Imre, aki nyugdí- Mt -, amelyek kulturá- ja van a pártonkívüliek kö­jasként rendesz a Szegedi lis, szórakoztató jellegűek, rében is, amikor például tár­Szalámigyar és Huskombi- a közösséget közvetlenül és sadaImi munkát kezdemé­nat Maros utcai gyáregysé- hasznosan érintőek. Ezek kö- nyez az aiapszervezet a tár­gében. Szabad idejet a párt- ^ tartoznak az alapszerve- sadaimi sZervekkel közösen, munka és a csaladja kozt Mt Kapcsolati a Hajnóczy, népfronttal, Vöröskereszttel, osztja meg, de neim arányo- a Boros József utcai, a nőbizottsá^gal háztömbmeg­T» A\,!16bbirev. !fbb Jd0t Marx fe"'' a gyálaréti óvo- bízottakkal, ' lakóbizottsági kell szakítania hogy koz- dávai, a Zrínyi Ilona álta- tagokkal. Esztendők óta évi megelégedesre töltse be tiszt- lános, valamint a Kossuth 60—70 ezer forint értékű tár­ségét. Munkahelyén mégis Zsuzsanna egészségügyi szak- sadalmi munkát produkál szemrehányás érte már, mert középiskolával műsoros dél- ennek a körzetnek a lakos­volt - panaszolta - aki utánok. esték rendezésére. fat ültet ^ gondoz, há­ugy tette fel neki a kérdést; Hasonló az érdeklődés a zak előtt parkosít rendész vagy párttitkár...? körzeti tanácstagok beszá- Minden körzeti' pártalap­Részt kérhet mellette mólói iránt, amelyek tükrö- szervezet egyben gazdája ül mindenki a munkából, mert zik a város fejlődését és saját területének. Ez jel­éppen azzal kezdtük vele munkájukat az állampolgá- lemzi a Belváros III. körzeti a beszélgetést, hogy alap- rok ügyes-bajos dolgainak alapszervezetet is. Az szervezetének kisugárzása és megoldásában. MSZMP Szeged városi bí­létszáma túlságosan nagy. A nagyon idősek, vagy zottságának osztályai ekként Ebből következik, hogy ne- betegség miatt lakáshoz-ágv- is értékelték múlt évi tevé­héz átfogni, betölteni a po- boz kötöttek, akik mentesül- kenységét. A többi között a titikai irányító szerepet, a tek az alapszervezet párt- minősítésben megállapítot­tömegszervezetekkel együtt- életében való részvételtől, ták. hogy ez a körzeti alap­működve is. Az eredmenye- ebben a körzetben 35-en szervezet jól látja el felada­sebb munka érdekében ép- vannak. Velük törődni. Iá- tát a lakóterületen munká­pen ezért ebben az évben togatni őket. segíteni nekik ját a tervszerűség, a rend­napirendre kerül ennek a mindennapjaik vitelében, szeresség jellemzi. A társa­körzeti alapszervezetnek a ébren tartani bennük a párt- dalmi és tömegszervezetele kettéválasztása, megosztása hoz való kötődést a párt pártirányítása megfelelő, sőt taglétszámának és területé- irántuk való törődését —, az előző évhez viszonyítva nek. A szervezeti átalakítást egyik legfontosabb köteles- tartalmában gazdagodott ia. •így kell végrehajtani, hogy gégének tartja az alapszer- Lődi Ferenc közben a pártéletben, a po­litikai munkában ne szen vedjen csorbát a folyamatos­A párttagság 98 százaléka nyugdíjas ebben a körzet­ben. Életkori megoszlás sze­rint 10 százalékuk 40—55,20 jzázalékuk 55—60 év közötti, 70 százalékuk 60 év feletti. Molnár Imre szerint a párt­munkában, a rendezvények látogatottságában legaktí­vabbak az idősebb korosz­tálybeliek. Ez a megállapí­tás ellentmond az életkori sajátosságnak, annak, hogy a fiatalabbaktól jobban el Bizoffségi iiEés Bognár József elnökletével nak időszerű kérdéseiről. Az hé'főn ülést tartott az or- ülésen — amelyen részt vett szággyálés terv- és költség- Raffai Sarolta, az országgyű­velési bizottsága. A képvise- 'és a'elnöke — felszólalt löket Timár Mátyás, a Ma- Cser ven ka Ferencné, Horváth „ , , ... Lajos, Katona Imre, Kovács gyar Nemzeti Bank elnöke ^^ Nics János>' Nov-k tájékoztatta nemzetközi pénz- Béla, Ollári István és Pethő ügyi helyzetünk alakulásé- Ferenc. Ujabb nyomokra bukkantak a bányamentők Hétfón már hatodik nap- mentőrajokat arra a helyre, ia folyik a küzdelem a tata- ahol a vasárnap délutáni bányai 12/A aknában, de órákban a robbanás előtti még nem találták meg az munka tárgyi nyomaira buk­omlás alá került kilenc bá- kantak. A csapatok további nyászt. A beomlott frontfej- megerősítésével a délelőtti tés egyik bejáratához veze- óráktól két irányban foly­tő szállítóvágatnál dolgozó tatják a munkát. Egyrészt a mentőraj vasárnap, a késő leomlott szakaszon hatol­esti órákban az omladék kö- nak be az elzárt frontfej­zött rábukkant a robbanás tésbe, a bányászok feltéte­előtti munkavégzés tárgyi lezett helyére, másrészt egy nyomaira. Azóta változatla- úgynevezett vakszárny meg­nul nagy erőbevetéssel dol- közelítése, illetve elérése a goznak a bányamentő csa- cél. Az om'adékba való be­latok. vasárnap éjszaka sem hatolás során hétfőn a kora szünetelt egy pillanatra sem esti órákban a bányamentő a munka. rajok olyan újabb nyomokra A 12/A aknában folyó bukkantak, amelyek való­•nentés irányítására alaki- színüsítik. hogy az omlás alá 'ott kormánybizottság hét- került bányászok közelébe •ön délelőtt értékelve a jutottak. mentés eddigi állását, újabb A bányamentők lépésről • i „ja „i „. . lépésre haladva, rendkívül intézkedéseket tett a mun- nehéz körülmények között kák gyorsítására. Délelőtt 10 közelednek a szerencsétlen­órakor átcsoportosították a ség színhelyéhez. ¥ Uj acélmű épül Dunaújvárosban A Dunai Vasmű te .fiielén épül az új konverteres acélmű. A tízmil.iárd forintért épülő, majd legkorszerűbb eljárással do'.go ó ícé'mű cven'e tö' b m'nt ké'millió tonna finomacélt fog eőá. lítanl. A Garz MÁVAG szakemberei az acélmű csarnokának hetvenöt méter magas tartóoszlopait emelik be

Next

/
Thumbnails
Contents