Délmagyarország, 1978. február (68. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-16 / 40. szám
Csütörtök, 1978. február 16. 3 Zárszámadó közgyűlésekről jelentjük Hozzáértés, tisztesség A huszonnyolcadik zár- zöldség-, állat- és gyümölcs- pesítés, hiszen könnyíteni számadó közgyűlését tartotta értékesítés tavaly meghalad- kell a munkát, s ugyanaka röszkei Kossuth Tsz. Ott ta a 35 millió forintot. kor a létszám is csökken, voltak az alapítók, aztán az A téesz tavaly rátért a Paprikaszikkasztót teremtetutánuk jövők és a még fia- termelésszerkezet-váltásra. tek> és újabb 10 ezer négytaiabbak. Nők is és férfiak Tulajdonképpen azt jelenti zetméteren „fóliasátort" a is. A közös gazdaságnak ez hogy a zöldségnövények zöldségnek. 1170 tagja van. ebből 580-an területe 60 hektárral bővült. Ami szintén követendő, a nyugdíjasok, jaradekosok. A Az idén nagyobb földön vezetőség beszámolója arra közösség 3064 hektáron gaz- termesztenek pritaminpapri- biztatott, hogy a tagok éljedál.todik, ebből a háztáji kát és sárgarépát a hűtő- nek még jobban a szövetketerülete 520 hektár. iparnak. A növénytermesz- zeti demokrácia jogaival. Ez a közösség — immár tésben újdonság, hogy 100 Bírált ,is a beszámoló, és enközel három évtizede — hektáron díszlik majd a nek során például követeltisztességgei fogott a mun- mák az idén. Az állatte- ményként állította, hogy az kához, emberséget, jobb nyésztésben tovább fokozzák állattenyésztés szakvezétői életet igért, s ezt, mint sok a hozamokat. Ez igen jelen- teremtsenek még jobb kaptény bizonyítja, egyre telje- tős, mert a közösség tulaj- csolatot az itt dolgozó tagsebben megvalósítja. Az donában az állatsűrűség az siggal. További fegyelmet egész közgyűlésen átsütött országos átlagnál két és fél- és jó munkát kért a tágez. Csak tisztelettel szólha- szer több. Az idén az a cél- Sággal egyetértésben a vezetünk arról — téeszben még kitűzésük, hogy a szociális- tőség; ezzel együtt garantálhemigen tapasztaltuk —, ta munkaversenyt folytatva ta is ennek eredményeit, hogy a tagság egyperces fel- mind a növénytermesztés- A közgyűlésen mérlegbeállással tisztelgett azoknak, ben, mind az állattenyésztés- számolót Fehér Sándor, a szám szerint 37 téeszgazdá- ben 1977-hez képest nyolc leesz főkönyvelője, a termenak, akik tavaly hunytak el. százalékkal nagyobb ered- lés kérdéseiről pedig tájéA hozzáértés, a tisztes ményt érnek el. koztatót Molnár Albert elemberség és a szorgalom ta- A vezetőség beszámolója nökhelyettes tartott, az alaovaly is új eredményeket ho- tisztelettel szólt a Nagy Ok- szabály-módosításról pedig zott a röszkei gazdaközös- tóber 60. évfordulójára ki- dr- Tanács Magdolna jogtaségben. Erről adott számot bontakozott munkaverseny nácsos számolt be a tagsága téesz alapító tagja, s im- résztvevőiről. A legjobbak nakmáron már több évtizede jutalma nem is maradt el, Többen hozzászóltak, és I nemzeti egység erősítésén, s A Hazafias Népfront VI. ságot érintő problémák, pél- megvalósításában. A 22 körkongresszusának állásfoglalá- dául nem kielégítő még a zeti bizottságban évenként sában olvasható: „El kell ér- szolgáltatás, a kereskedelmi ismertetik a városrészek fejni, hogy az állampolgárok ellátás, a közműhálózat stb. lesztési .tervét. Fórumokat minden fontos kérdésben Ahol a népfrontmunkának szerveznek a kisajátítás, a kapjanak tájékoztatást, hogy régebbi hagyományai van- magánépítkezés helyzetéről, s ennek alapján javaslataikkal nak, természetesen könnyebb ezeken a rendezvényeken segítsék a helyi politika és a a szervezés. Az új városré- évente 4—5 ezren is részt területfejlesztési tervek ki- szekben azonban gondok is vesznek. A lakossági fórudolgozását és megvalósítá- jelentkeznek. Egyes körzeti mokon megvitatott közérdesát." bizottságokban még nem ér- kű témák — mint például ai. 0 , . , , , , vényesül a munkamegosztás, IKV tevékenysége, a tömegA .^eged városi part-veg- a testületi munka demokra- közlekedés és a kereskederehajtobizottsag tegnap dél- tizmusa sem mindig tökéle. lem helyzete - szintén nagy utam ulesen arról targyalt, ' tes, itt-ott személyi problé- érdeklődést váltottak ki. A tevékenykedő kétségtelenül hogyan végzi lakóterületi po- mák is adódnak_ A városi népfrontban hfikai munkaját a Hazanas népfrontbizottság azonban az szegedieknek Népfront városi bizottsaga. ületékes pártszervezetek se- nagy az érdemük abban is. Erre a jelentésben foglaltak, gftségével a hibák kijavító- hogy az üzemek, intézméa sok-sok feltett kerdes és a sára törekszik. A működési nyelc dolgozói jelentós társavita alapján egyetlen mon- feItéte]ek többnyire adottak, dalmi munkát vállalnak a dattal is lehetne valaszolni nehézséget Okoz azonban> városfejlesztés érdekében. A ugy, hogy e fontos tarsadal- hogy az üzemek, intézmé- Nagy Októberi Szocialista nyek esetenként nem ismerik Forradalom 60. évfordulója el és nem segítik megfelelő- újabb lendületet adott a köen a népfront-tisztségviselők zösség érdekében felajánlott mi mozgalom szegedi vezetői, és aktivistái értik a dolgukat. A XI. pártkongresszus és a múlt év szeptemberében lezajlott népfrontkongresszus határozatainak megfelelően nagy odaadással munkálkodnak a szocialista elnöke, Tanács Imre. Ténye- mert 25-en kapták meg a ebben is a tisztességes mun. ket is sorolt, amik bizonyí- Szövetkezet Kiváló Dolgo- kát, annak eredményeit, az tanak. Egy tag évi jövedelme zója kitüntetést. 23-an pedig emberséget dicsérték. A köz1976-ban 31 ezer 464 forint oklevelet vehettek át. A gyűlésen ott volt Ábrahám volt a közösből, tavaly vi- Komplex műszaki brigád- Vince, a TESZÖV titkára is, szont már 33 ezer 360 forin- nak vándorzászlót adtak át. valamint a megyei tanács. A munkaverseny élenjárói- a téesszel kapcsolatban álló nak 50 ezer 700 forintot vállalatok, termelőüzemek nyújtottak át. képviselője ls. A vezetőség számot adott S a közgyűlés hangulata a tagságnak a beruházásokról az volt: jók az eredmények, szítés volt a háztájiból szár- is. Erre több mint 13 millió de még többre vagyunk kémazó jövedelem. A téesz út- forintot fordítottak. Alapve- pesek. tot értek el. Egy tízórás munkanapra 1976-ban 127 forint 83 fillér volt a járandóság, tavaly pedig 146 forint 10 fillér. Mindehhez persze igen jelentős kiegéján a háztájiból fölvásárolt tó volt ebben a további géM. S. Dsmaszéki sikerek Tegnap, szerdán tartotta év. A kifizetett munkabér 9 geknél szigorúbb anyagfelUtolsó részközgyűlését a do- millió 400 ezer forint, az egy használást terveztek, és a naszéki Szőlőfürt Szakszó- ailományi tőre jutó éves bér munkabérek tervezése ágavetkezet. A korábbi evek- . , . .. ., „ Zben nem nagyon hallatott 38 ezer 535 forint. zatonKent történik. Berunatnagáról a Domaszéken bol- Az idén szerényen, de is- zásokra saját erőből 3 mildoguló szakszövetkezeti tag- mét előrelépéseket tervez a lió 200 ezer forintot költerőf ákésrített 32 zárszámadó tagság- A eazdaság összes nek, nem feledkeznek mer mérleg bizonyította!* hSÍ területe 4028 hektár, amiből a szőlő és őszibarack telepíti területi, anyagi és szelle- a közös terület 1481 hektár, téséről sem. A Szőlőfür' mi koncentráció (szakszövet- Ebből 910 hektár szántó, Szakszövetkezet tagságána! kezeti egyesülések), és sike- SZŐI5 36 hektár. Takarékos elért sikereihez dr. Farka: vezetőség beszámofóját dr. hatékony gazdálkodással, Miklós, a TESZÖV titkárheMasa István elnök terjesz- ésszerűbb beruházással a lyettese gratulált, és beje tette a részközgyűlés hall- termésátlagokat is megtart- lentette, hogy dr. Masa Istgatósága elé, s az 1978. évi gazdasági és pénzügyi terv főbb mutatóit is ismertette. A Szeged környéki homokon boldoguló szakszövetkezetek lassan bár. de előrébb jutna'-.. Bizonyságul említhetjük a Szőlőfürt tagságának tavalyi eredményeit; hiszen amíg 1976-ban az árbevételük 66 millió 690 ezer forint volt, addig tavaly ez meghaladta a 105 millió forintot. Igen szép a szövetkezet tiszta nyeresége is, 2 millió 808 ezer forint, kétszerese a korábbi évinek, és nem tartalmazza a tagok Vagyoni hozzájárulását. A termelési mutatókkal sem szégyenkeznek már a szakszövetkezetnél. Búzából hektáronként 42,6 mázsát, kukoricából 24 mázsát, szőlőből 198 mázsát, fűszerpaprikából pedig 102 mázsát takarítottak be, vagyis a kukorica kivételével ezeket a termésátlagokat elfogadhatják a jobb közös gazdaságok is. A beruházásokra is gondot fordítottak, építkezésre 3 millió 800 ezer forintot. gépesítésre 4,5 milliót, szőlőtelepítésre 1 milliót, meliorációra pedig 2 millió 430 ezer forintot. A szakszövetkezetben 1617 fő boldogul a nyugdíjasok száma 368 fő. A tagság átlagéletkora igen magas, 57 hatják, sőt javítani is sze- ván a jövőben a TESZÖV retnék. más ágazatokban titkárhelyetteseként dolgopedig javítják az elért szín- zik. vonalat. A termelési költsé- R. F. a város gazdasági, társadalmi művelődéspolitikai feladatainak megoldásához eredményesen szervezik a lakosság támogatását. A 67 tagú városi népfrontbizottság, a három kerületi és a 22 körzeti bizottság, az elnökség mellett működő nyolc munkabizottság és a 204 lakóbizottság sajátos eszközökkel és módszerekkel álmunkáját. munkának: amíg a IV. ötéves terv Időszakában 107,1 millió forint volt az összes társadalmi munka értéke, addig csupán a legutóbbikét Mint a vb-ülés megállapi- esztendőben mintegy 80 miltotta, folyamatos fejlődés ta- f™1"1- A nepfrontbizottpasztalható az értelmiségi saS°k támogatják a háztáji foglalkozásúak körében is. es a kisegítő gazdasagok terÉrtelmiségi klubot hoztak m/leset, áruértékesítését A létre, ahol művelődéspoliti- városban negy kertoarátkor kai kérdésekben szerveztek ™akodlk 360 taggal, s kozüvitát. Altalános és középis- luk 4°-en részt vesznek az kólákban a szülők részére úgynevezett mmtakert-mozmintegy 70 előadást tartót- galomban. tak a múlt esztendőben. A Fontos szerepe van a népvárosi elnökség az értelmi- frontmozgalomnak művelőlandóan növeli tekintélyét és ség körében szorgalmazta a déspolitikánk megvalósításánépszerűségét. törvénytervezetek vitáit, a ban is. Nagy érdeklődést váltörvények ismertetését. Az tottak ki a pedagógiai témáelnökség elemezte az értei- jú előadások. A pedagógiai miségi nők közéleti tevé- bizottság jelentős szerepet kenységét, továbbá megvizs- vállalt a szülői munkaközös.... . , ,, . , „ gálta a kisiparosok, kiskeres- ségek irányításában, aktívan M.nd a jelentés, mind a kedök heiyzetét. a városban segítik a pályaválasztást. Az párt vb-ules összefoglalója betöltött szerepüket. Külö- elmúlt két évben közel 200 kiemelte a körzeti népfront- nösen {ontos fe,adatnak te- előadást szerveztek a szülök bizottságok sikeres tornegpo- kintették az idös emberek részére a lakosság széles ré_ litikai munkáját, általában szociális helyzetének rend- tegeit mozgósították az Ollol megfelelnek feladatuk- szeres vizsgálatát: a szociá- vasó népért-mozgalom síkénak s a lakossag széles ré- iis otthonok rendszeres látó- réért. Élénk visszhangot váltegeiben egyre nagyobb a gatását. és az eltartási szer- tott ki. általános megértést, befolyásuk Munkaakcio.kba ződések felülvizsgálatát. Éven- támogatást kapott a honismind tobb fizikai dolgozo te köszöntik az idős népfront- mereti mozgalom, amelynek kapcsolodik be koztuk igen aktivistákat, ezzel is kifejezve összefogására nemrég alakíDorozsma^s Tápé vfrősrt a megbecsülést a sok évi moz- tottak külön bizottságot szekben a szövetkezeti gaz- galmi munkáért. Szegeden és dák és az agrárértelmiség Szőreg városrészben délszláv mind tevékenyebben vesz klubot hoztak létre. S?egerészt a népfront-kezdemé- den közel 130 tagja van en_ nyezések megvalósításában: felvilágosítással, társadalmi nek a klubnak és a rendezmunkaakciók szervezésével vényeken 50—60-an rendszejárulnak hozzá a lakóterület resen megjelennek, fejlesztési tervének végre- Jelentős részt vállal a Oldalakon át lehetne sorolni azt a széles körű, sok irányú tevékenységet, ami a népfrontbizottságok munkáját jellemzi Szegeden. Abban, hogy a lakosság nagy hajtásához. Különösen haté- népfrontmozgalom a közép- tömegei vesznek részt a közéletben, s a város párt- és állami vezetői szót értenek a lakossággal — a népfrontDr. Zsögíin Éva egészségügyi államtitkár látogatása Szegeden Szerdán Szegedre látoga- vezetők, Török József társatott dr. Zsögön Éva egész- ságában a Szegedi Orvostuségügyi államtitkár. A kora dományi Egyetemre látogatdélelőtti órákban a Csöng- tak. A vendégeket dr. Petri rád megyei pártbizottság Gábor, az egyetem rektora épületében az egészségügyi és dr. László Ferenc, az politika időszerű kérdéseiről egyetemi pártbizottság titkátanácskozott dr. Komócsin ra fogadták. Megbeszélést Mihállyal, a megyei pártbi- folytattak az egyetemi tudozottság első titkárával. A mányos, oktatói és gyógyítói megbeszélésen részt vett dr. munka tapasztalatairól, az Koncz János, a megyei párt- egyetemen folyó beruházábizottság titkára. Török Jó- sok helyzetéről, zsef, a szegedi városi párt- A délutáni órákban az álbizottság első titkára. Sza- lamtitkár és kísérete megtebó G. László, a megyei ta- kintette a közelmúltban átnács elnökhelyettese, s a adott véradó állomást, majd minisztérium több főosztály- a Szegedi Akadémiai Bizottvezetője is. ság székházában egyetemi Ezt követően az egészség- tanszék- és szervezeti egyugyi államtitkár és a kísére- ségvezetőkkel találkozott. Itt ját 25 éves egyetemi tan- lamtitkár az "esti órákban tében levő minisztériumi köszöntötte dr. Petri Gábort, székvezetői jubileuma alkal- utazott vissza Budapestre. kony a körzeti bizottságok távú gazdaságpolitikai felpolitikai munkája azokban a adatok végrehajtásában, a városrészekben, ahol az át- településfejlesztésben, a vá- aktivistáknak igen jelentős lagosnál nagyobbak a lakos- rospolitika kidolgozásában és az érdemük. Ha meggondol. juk, hogy a népfrontnak nincsenek tagjai, akiket ilyen vagy olyan szabályok köteledének a közösségi munkára, csak elismerés és köszönet jár mindazoknak, akik fáradhatatlanul dolgoznak (ebben az átfogó hazafias j mozgalomban. A városi pártvégrehajtóbizottság is nagyra értékelte a népfrontbizottságok eddig végzett munkáját, s határozatban fejezte ki elismerését. Feladatként jelölte meg a körzeti pártszervezetek és a népfrontbizottságok még szorosabb együttműködését, a lakóterületi politikai munkán belül a sport és a közművelődés támogatását. Fölhívta a figyelmet, hogy az új városrészekben fordítsanak még nagyobb figyelmet a közösségi nevelő munkára. A fokozódó követelmények serkentsék még jobb munkára a népfrontbizottságokat, szervezzék és mozgósítsák még erőteljesebben a nőket és fiatalokat, továbbá a lakosságnak azt a részét, amely kevésbé iél a várospolitika áramkörében. Erősítsék a lakóközösségeket, segítsék a szocialista együttélést, különösen az új városrészekben, ahol erre igen nagy szükség van. Dr. Zsögön Éva a SZAB székházában Akadémia levelező tag- mából. Az egészségügyi ál-