Délmagyarország, 1978. január (68. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-29 / 25. szám

Vasárnap, 1978. január 29. 65 Ellenérzések és jó kapcsolatok Beszélgetés az autóbuszközlekedésről Sétálunk a Tisza-parton, lófrálunk a Kárász utcán, nézelődünk a. Centrum kiraxa.sora eiott, mendegélünk az esőben, járunk egyet a hóesésben, ráérősen ballagunk a randevúra, kocogunk a kortöltésen az egészségünkért — munkába menet, az óvodába a gyerekért vagy bevásárolni azonban: rohanunk. Toporgunk a megállóban, tülekedünk a felszállásnál, h'- yezkedünk fent a kocsiban, ott ne ragadjunk, másutt ex.esz.ege.eic szeretnénk behozni a pár perces utazáskor. Ki a hibás, ha ez nem mindig sikerül? Az utas, a jármű vezetője, a forgalomszervező es -íran^iLo, vagy tu,a,i a közlekedési hálózat egészét átlátó, tanácsi osztályvezető tehet-e még valamit, hogy gyorsabban, pontosabban juthassunk el a város egyik végéről a másikra? Hogy kevesebb panaszos szavunk legyen, s kevesebb okot adjunk panaszra... Szerkesztőségi beszélgetésünk főszereplője a szegedi autóbuszközlekedés, résztvevői Tölgyesi Béla, a városi tanács vb építési és közlekedési osztályának vezetője, Polczner Lajosné, üzemmérnök és utas az Északi városrészből, Soós J. Zoltán fodrász, a népfront tarjáni körzeti bizottságának titkára, Szélpál József, anyaggazdász és odesszai utas, Sebők Imre, a Volán személyforgalmi főosztályának vezetője, Salusi Ferenc, a Volán személyforgalmi üzemvezetője, Domokos László gépkocsivezető, jelenleg az M/ll-es járaton. A beszélgetést feljegyezte és közreadja: Pálfy Katalin újságíró. P. K.: Előregyártott ítéleteinket és mentségeinket félretéve, abban megegyezhetünk: a helyi járatú autóbuszok kétszáz vezetője — 92 kocsival, 39 volánon, naponta 3514 menetben — általában közmegelégedéssel tesz eleget feladatának. Am emberi ; tulajdonság, hogy tucatnyi zavarmentes utazásból épp arra az egyre emlékszünk vissza hosszú ideig, amelyik kényelmetlen volt, vitával indult, vagy éppen meghiúsult. Vajon nem így alakult-e ki a szegedi közvéleményben a nem túl hízelgő kép az autóbuszközlekedésről? Polczner Lajosné: Aki emberiek rendes és tiszteletreméltó, az utasként, autóbuszvezetőként is ez. Nem rontja el az automatát, nem csukja be szánt-szándékkal az ajtót idő előtt, megvárja a szaladó utast, nem úgy veszi a kanyart, hogy dominóként dülöngéljenek az utasok a háta mögött. De ismerek vezetőt, aki teherautósként is duhaj volt — nem is szállok fel a kocsijára, megvárom a következőt. Domokos László: Tegyük fel: műszaki hiba miatt leáll a motor. Ha csöndben kezdem javítgatni, persze, hogy vad indulatoRat szitok fel. Ám ha udvariasan elnézést kérek, sajátkezűleg intem le a következő buszt, ha gondoskodom utasaim továbbjutásáról, még az sem haragszik, akinek másodpercre kiszámított az ideje. Igen, talán kérhetném is kollegáim nevében: ne mindig az utolsó percre hagyják az elindulást, talán így nyugodtabban várják majd az autóbuszt. A zsúfoltság csökkentésében persze segíthet a lépcsőzetes munkakezdés is... Tölgyesi Béla: ... amelyről meglepő adattal szolgálhatok: felméréseink szerint a fokozatos munkakezdés Szegeden 65—70 százalékos. Megoldatlan még a reggel 7 és 8 óra közötti csúcsidő, elsősorban a Belvárosban. Iskolák, hivatalok egész sora és jónéhány belvárosi kisüzem kezd egy időben reggel, ezért még az idén tökéletesítenünk kell a rendszeren — erre tanácsi határozat kötelet bennünket. Sebők Imre: Egyre azonban vigyáznunk kell majd: nem szabad más. városokban bevált sémákat átvennünk. Szegeden más a városi közlekedés struktúrája, eltérőek az utazási szokások és sajátos ute-áramlási irányok ismerhetők fel. Salusi Ferenc: A március 5-én életbelépő új menetrend kialakításakor már figyelembe vettük a a -B 1L,, in legfrissebb utazási igényeket is. Több lesz az összekapcsolt, nyújtott vonal — természetesen változatlan tarifával —, s kevesebb az átszállás. Ésszerű munkamegosztásra törekedtünk: ahol villamos já-, nem küldjük egymás nyakára az autóbuszokat. Bevezetjük a számítógépes adatfeldolgozással kidolgozott programot. Eddig egy kocsi egy vonalon járt, a két forduló közötti várakozási idő esetenként akár 20—30 perc is volt. Márciustpl ebben a holtidőben az alközpont menetirányttja más voalra teheti át a kocsit — így az autóbuszok tfcbbot futnak ma'd. a megtett kilométerszám növekedésével vastagaim lesz a vezetoK fizetési borítékja is. P. K.: Nem leszek-e túlterheltek az autóbuszvezetők? Salusi Ferenc: A Közlekedéstu. domáhyi Kutatóintézet ergonómiai vizsgálattal mérte fel, milyen megterhelést bírnak el az autóbuszvezetők. A számítógépes program egyébként pihenőidőt is ad: az e'ső két óra után oéldául körülbelül negyven percet —ennek natasát re..ié,betoieg az utasok is érzékelik majd. Domokos László: Ezeket a modern kocsikat különben is könynyű vezetni, az egy fordulónyi pihenő elegendő lesz. Az utas remélhetőleg csak azt veszi majd észre *>agy pontosabban érkeznek a kocsik. Seovk Imre: Igen ám, csakhogy a talpragasztó nem találkozik a reklamálóval. A gépkocsivezető azonban a fel. és leszállás 20 másodpercében kénytelen szembenézni utasával. S ezalatt a rövid idő alatt akarják mindketten elmondani a magukét, persze, hogy felizzanak az indulatok, nagyobb a hangerő, kisebb az önkontroll. Aztán jön a panasz, megpróbáljuk kideríteni, mi ls történt, s bár utólagos igazságtételre alig van mód, a felelősség kérdésének eldöntésébent általában a Volán dolgozóihoz vagyunk szigorúbbak. P. K.: Tegyünk próbát: a felelősségrevonás milyen formáit ta-riák elképzelhetőnek az utasok? Szélpál József: Ha a szóváltásban a gépkocsivezető a ludas, gondolom, a brigádértekezleten megbeszélik vele az ügyet, figyel, mezteitk, tehát inkább csak erkölcsi-elméleti a büntetés. Domokos László: Igaz, általában a szóbeli „szemrehányás" is eredményes lehet, ám gyakori az ennél is súlyosabb büntetés, amelynek már anyagi következménye is van: az évente egyszeri ötezerforintos juttatás megvonása. És ez akár egyetlen igazolatlan hiányzásért is „kijár"... Salusi Ferenc: Gépkocsivezetőink 30 százaléka nem kapta meg az idén az ötezer foritot. Soós Zoltán: Beszéljünk azért az utasok kulturáltságáról is. Senki nem született tökéletes utasnak — utazási szokásaink alakíthatók. S ki legyen a nevelő? Akivel a legtöbbet találkozunk: a jármű vezetője. Ahogy vannak kedvenceink, akikkel öröm utazni, mert udvariasak, ke^élvesoV mert körve,1o"ek és nem restellik így mondani: szíve„.:ei_. eneK a KOCSI ue.^ejtue fáradni — ugyanúgy akad vezető, akinek teljesen mindegy, melyik napszakban utazunk a kocsiján: mindig morcos, szemében a szidalom, ha tűi sokan álltunk a megállóban. Könnyű eldönteni, melyikükkel nem fogunk utasként vitatkozni. A vezető egy utast lát, a vezetőt minden utas látja-hallja. Nem kérdéses tehát, a két fél közül ki kerül a kirakatba, ki veszít a hiteléből, ha a figyelmeztetésre — már megint nem ad jegyet az automata — „na és aztán, ne törődjön vele" a válasz. Sebők Imre: Ha már a jegykiadó gépeknél tartunk, elmondanám ismét, miért döntöttünk a kétforintossal működő típus mellett. •. Úgy gondoltuk, pénzérme inkább van mindenkinél, mint előre váltott menetjegy. Most, hogy az irány ítóköznontokban megszerveztük a pénzváltást, hogy az egyik gépet átszereljük majd a kocsi hátsó felébe, hogy járművezetőink az esetleg pénznyelővé vált gépeket a végállomásig lezárják és ott ellenőrzik, valóban maradt-e benne elnyelt kétforintos — talán kevesebb lesz a panasz. Persze azt ezután is meg kell várniuk az utasoknak, amíg a pénz leesik az érzékelő mérlegszerűségre, s csak aztán szabad elfordítaniuk a kallantyút, letépniük a jegyet. P. K.: S ha mégsem jár sikerrel a hadművelet? Elfogadja-e az ellenőr az utasok tanúskodását? Salusi Fcienc: Akár a gépkocsivezetőnek, akár az együtt utazóknak szólhat az az utasunk, akinek az automata nem adott jegyet — az „igazolást" természetesen elfogadja ellenőrünk. Polczner Lajosné: A bérletet váltó utasok nevében kérdem: nem lehetne-e a bérletváltás idejét megnyújtani, hogy ne kelljen annyit sorban állnunk a pénztáraknál? Tudjuk, hogy a Marx téri személypénztárban akár az októberi kártyát is megvásárolhatom, de talán érdemes lenne az alközpontokban is megteremteni az előváltási lehetőséget. Sebők Imre: Azon tanakodtunk már, hogy a közlekedési vállalat bérletpénztárosait kérnénk fel a buszbérletek árusítására. De köszönjük az iménti ötletet is, hogy ne csak a hónap utolsó munkanapjától kezdve lehessen megvenni a következó havi. bérletszelvényt. Bizonyára lesznek olyan utasok, akik tartalékolják a bérlet árát, a sorbanállás elkerülésére. Hadd biztosítsam utasainkat ezúttal is arról, hogy alapelvünk: mindent meg kell tennünk utasaink kényelméért. S itt nem lehet szempont, hogy egy-egy intézkedésünk ráfizetéses lesz-e vagy nyereséget hoz. Ezért minden javaslatot megfontolunk. P. K.: Az autóbuszüzem — szolgáltat. Hajnalban és karácsony délutánján, vagy vasárnap, amikor más pihen. Aki erre a munkára vállalkozik, számolnia kell ezekkel a kevésbé csábító munkakörülméyekkel. És nem él. het vissza azzal, hogy nagyteljesítményű gépnek parancsol. Számolnia kell azzal, hogy' mögötte esetleg száznál is többen utaznak. A stresszhatásról sok szó esik manapság, kevesebb arról, hogy a 3890 forintos átlagfizetés mögött V-n—n fpipi^ség re'tőzik, s hogy elég kevesen öregszenek meg a ko-rrány mögött. Beszélgetésünk lezárásául, nem a tanulságok összegzése szándékával ugvan. de azt még el kell mondanunk — közvetve úgyis erről beszéltünk mindig —. hogy a technikailag legfelkészültebb szakember, a legkorszerűbb gén és eépi irányítás sem lehet elég hatékony, ha nem töltődik fel emberi jó kaocsolatokból eredő tartalommal. Ellenérzéseink és beidegződéseink csak így oldódnak fel idővel Ki vesztette el, ki találta meg? S

zocialista államunk, jogim-merünK veut a „ÍMmélyi tulajdont. Alkotmányunk is tartalmazza az ezzel összefüggő garanciális szabályokat. Különleges esete a személyi tulajdon védelmének az, amikor a jogalkotó a tulajdonos, nasználó birtokából kikerült tárgynak a tulajdonoshoz, használóhoz történő minél előbbi visszajuttatásáról hoz jogszabályt. A megye ügyészi szervei vizsgálatot folytattak a talált tárgyak kezelésével megőrzésével és kiadásával kapcsolatban. Hasonló témában a korábbi években vizsgálatunk nem volt. A lefolytatott vizsgálat általánosításra is alkalmas tapasztalata az, hogy az emberek feledékenyek, nem fordítanak kellő gondot a használatukban álló ingóságokra, ha elvesztették, nem keresik azokat, másrészt nem ismerik a rendelkezéseket akkor, ha valaki talál valamit, vagy elvesztett valamit. A vizsgálat féléves időszakra terjedt ki, ez alatt az idő alatt megközelítően ezer ügy fordult elő a megyében és Szegeden. A vizsgálati adatok szerint még mindig él az emberekben az a tudat, hogy a talált tárgyakkal a rendőrséghez kell fordulni. A rendelkezések korábban valóban az itt történő bejelentést írták elő, azonban már elég régen, 1970 óta a rendőrségnek ez a feladata megszűnt, s községekben a szakigazgatási szervnél, városokban a tanács igazgatási osztályainál, megyei városokban a kerületi hivatalok igazgatási osztályainál kell a beielentést megtenni, illetve a talált dolgot átadni. A Szeged varosra vonatkozó helyi intézkedés az egész városra a második kerületi hivatal igazgatási osztályát bízta meg ezel a feladattal. A rendőrségek egyébként helyesen az illetékes tanácsi szervhez küldik a találókat. A 18/1960. (IV. 13.) Korm. sz. rendeiet eioírja — egjezoen a Polgári Törvénykönyvvel —, hogy a taiaió kötetes a talált dolgot a találástól számított 8 nap alatt a dolgok elvesztőjének, tulajdonosának, vagy más átvételre jogosult személynek átadni, illetve a szakigazgatási szervnek beszolgáltatni. A bejelentésről, illetve a beszolgáltatásról az államigazgatási szervek jegyzőkönyveket vesznek fel, ezekben rögzítik a találó adatait, illetve a talált tárgy beazonosításra alkálmas adatait, a találó nyilatkozatát, a találás idejét. Ez utóbbi azért fontos, mert különböző határidők kezdő pontja, Az emberek már említett feledékenységére utal, hogy lényegesen több volt a talált tárgyak bejelentese az elvesztések bejelentéséhez képest. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy az emberek nem keresték elvesztett tárgyaikat. Feltételezhetően, azt sem tudták, hogy hol kell keresni. Az államigazgatási szervek a leadott talált tárgyat a beszolgáltatástól számított 3 hónapon át kötelesek megőrizni, az őrzés céljára mindenütt megfelelő, jól zárható helyiséget alakítottak ki. Ha a 3 hónapos őrzési idő alatt a tulajdonos, vagy az elvesztő, tehát az átvételre jogosult netn jelentkezik, o személyi tulajdon szokásos tárgyai körébe tartozó dolgot a találónak kell kiadni, feltéve, ha a dolog leadásakor úgy nyilatkozott, hogy a tulajdonjogra igényt tart. Az államigazgatási szervek minden esetben megkérdezik a találót, hogy van-e nyen tgenye, s nyilatkozatát a jegyzőkönyvekben feltüntetik. A rendelkezések úgy szólnak, hogy a találónak a 3 hónap leteltét követő 8 napon belül kell a dolog átvételére jelentkeznek Ha időközben előkerült volna az igazolt tulajdonos, s részére adták volna ki a dolgot, erről az államigazgatást szerv a találót értesíti. Ha a találónak adják ki a 3 hónap leteltét követően a dolgot, a találástól számított 1 évig azt használhatja, azonban nem adhatja el, mert az 1 éves időtartamon belül nem szerzi meg a dolog tulajdonjogát, 1 év után azonban igen. Speciális rendelkezések vonatkoznak arra az esetre, ha a találó a dolgot a közönség számára nyitva álló hivatali, vállalati, vagy más épületben vagv helyiségben, továbbá közforgalmú közlekedési és szállítási vuuaiat szállítóeszközén találta. Ezek alá a rendelkezések alá esik például, ha valaki moziban, színházban, presszóban, étteremben, autóbuszon, villamoson, könyvtárban, stb. talál elvesztett dolgot Az ilyen dolgok tulajdonjogát a találó egyáltalán nem szerezheti meg. Nem is kell nyilatkoztatni arra, hogy igényt tart-e dolog tulajdonjogára. Ha az ilyen helyeken talált dolog átvételére jogosult személy nem állapítható meg, a talált dolgot a találás helyén kell leadni a hivatal, vállalat stb. dolgozójának. A hivatal, vállalat, stb. — ha megfelelő helyiséggel rendelkezik — 3 hónapon át köteles a dolgot megőrizni, ellenkező esetben a leadást követően 8 napon belül át kell, hogy adja az államigazgatási szervnek. Ha olyan esetről van szó, amikor a találó a dolog tulajdonjogát megszerezheti, tehát a közterüíjti találásról, azonban a tulajdonos személye nem volt tisztázható, a találó sem jelentkezeti a dolog átvételére, az államigazgatási szerv a 3 hónap leteltét követő 30 napon belül köteles a dolog értékesítéséről gondoskodni Az értékesítes általában a bizományi áruházon keresztül történik. Hasonlóan értékesíteni köteles a dolgot a hivatal, vállalat, stb. is, ha az őrzésről maga gondoskodott. Ami a talált dolgok jellegét illeti, feltűnő volt az a vizsgálati tapasztalat, hogy igen sok kerékpárt adtak le, anélkül, hogy azokat a tulajdonosok bármikor keresték volna, nem beszélve karórákról, pénzről, ékszerekről, kis. motorkerékpárokról, különböző értéktárgyakat tartalmazó táskák, róL A vizsgálat során észlelt, aa eljárásokban jelentkező hiányosságok megszüntetésére és az egységs gyakorlat kialakítására aa ügyészségek intézkedtek. DK. CSOHÁNY LÁSZLÓ LIPPAI TAMÁS RAJZA k