Délmagyarország, 1978. január (68. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-24 / 20. szám

6 Kedd, 1978. január 24. Influenzamérleg Az Idei influenzás megbe­tegedéseket a vírus A—1 és A—2 altípus törzsei okozzák. Mi jellemzi ezeket, s milyen lefolyású a betegség? Az or­szágos Közegészségügyi Inté­zetben az MTI munkatársá­nak elmondották: — Amióta az influenzaví­rust a világon először izo­lálták, azóta az a tapaszta­lat, hogy a hosszabb-rövi­debb időközönként jelentke­ző járványokat egymástól el­térő altípusok, illetve az al­típusoknak is a különböző változatai okozzák. A közel­múltig nem fordult elő, hogy olyan altípus, amely koráb­ban járvány kiváltója volt, a későbblekben visszatért vol­na. Ez a törvényszerűség azonban 1976-ban megdőlt. Az USA egyik katonai ki­képző központjában kitört Járvány elindítója egy bizo­nyos sertésinfluenza-vírus volt. Brről megállapították, hogy hasonlít az 1918—19­ben világjárványt okozó A­lípushoz. AÍ említett amerikai jár­ványból és más vizsgálati eredményekből a szakembe­rek arra következtettek, hogy az influenzavírusok ko­rábban előfordult változatai később újból feltűnhetnek, de a visszatérésükhöz hosz­szabb Időszak, legalább egy emberöltőnyi idő szükséges. Az idei járvány újabb meglepetésekkel szolgált. Az A—1 altípus törzsét ugyan­is izolálták már korábban, de nem 50—100 évvel ezelőtt, hanem 1947—1957 között, te­hát a ma élő idősebb gene­rációk életében is. ök így valószínűleg bizonyos fokig ellenállók is az A—1-gyel szemben, fogékonyak viszont azok, akik még nem „talál­kozhattak" vele, tehát az 1957 után születettek. Ezzel magyarázható, hogy az A—1 következtében elsősorban a fiatalabbak betegszenek meg. Az idei megbetegedések másik sajátos vonása, hogy egyidejűleg okoz influenzát két altípus törzse, az A—1, mellett az A—2 is. Az A—1 Ázsiában és Kelet-Európá­ban jelentkezik, az A—2 kö­vetkeztében viszont nagyobb járvány eddig az USA 10 ál­lamában, Kanadában és ki­sebb mértékben Svájcban alakult kl. Hazánkban mind­két törzset izolálták. Az idei megbetegedések, függetlenül attól, hogy me­lyik törzs a kiváltója, álta­lában viszonylag enyhe lefo­lyásúak, többnyire csak láz­zal és végtagfájdalmakkal járnak. Az eddigi tapasztala, tok szerint a járvány a ki­sebb közösségekben ls lezaj­lik tíz nap alatt, az egyedi­leg megbetegedettek pedig általában 3—4 nap alatt meggyógyulnak. Arra kell törekedni, hogy lehetőleg megelőzzük az influenza to­vábbterjedését. Ezért ne ke­ressünk szükségtelenül na­gyobb létszámú együttlétet, gyakran szellőztessünk és az időjárásnak megfelelően öl­tözködjünk. Fontos a helyes táplálkozás is, mert így fo­kozhatjuk a szervezet ellen­láló képességét. Lehetőleg ne látogassuk a betegeket se ott­honukban, se a kórházban, mert nekik nagyobb veszélyt jelent az influenza. Az „flvto-lszkra" új változata A rigai autógyárban a VAZ személygépkocsikhoz alkal­mazható új elektromos gyúj­tást konstruáltak. Az Avto­lszkra felújított változata vlllanyborotvák hajtásául is szolgál. Az Avto-lszkra egyszerű és megbízható műszer. Be­szerelése könnyű, különleges szakértelmet nem igényel. A segítségével pontosan beállí­tott gyújtás növeli a motor teljesítményét, csökkenti a felmelegedést és üzemanya­got takarít meg. (BUDA' PRESS—APN) Közlekedési balesetek Kölcsönkapott személygép­kocsival közlekedett a kora esti órákban Szőregen, b Szerb utcán a 34 éves Sá­fár Vilmos Mórahalom, Nyár utca 28. szám alatti lakos. Óránkénti 70 kilométeres se­bességgel haladt Szeged felé. Az Aradi-féle vendéglő felé közeledve, a Szerb utca 182.. számú ház előtt fékezés nél­kül, frontálisan nekiütközött az előtte haladó, kivilágított kerékpárral közlekedő Turu Imre 43 éves, Szőreg, Szerb utca 145. szám alatti lakos jármüvének. A kerékpáros 8 napon belül gyógyuló, köny­nyű sérülést szenvedett. Sá­fár Vilmos vezetői engedé. lyét a rendőrség bevonta. Kivilágítatlan kerékpárral, ittasan közlekedett Csongrá­don az esti órákban a 61 éves Túri Márton Csongrád, öreg­vár utca 39. szám alatti la­kos. A Bajcsy-Zsilinszky ut­cán haladva, a Béke utca ke­reszteződésében nem adta meg az áthaladási elsőbbsé­get a védett útvonalon, jobb­ról érkező Wartburgnak, és eléje hajtott. A gépkocsive­zető fékezett, az összeütkö­zést azonban így sem tudta elkerülni, elütötte a kerék­párost, aki kórházba szállí­tás után életét vesztette, i Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak a rokonok­nak, Jő ismerősöknek, szomszé­doknak, akik HÉJJÁ JÖZSEF te­metésén megjelentek, sírjára vi­rágot, koszorút hélyezték, fájdal­munkat enyhítéiil Igyekeztek. KöszünjQk az ÜJ Élét Tsz és a Napközi Otthonos Óvoda rész­vétnyUvánílását. A gyászoló csa­lád - Székktitas és Orosháza. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a félfejthetétlén férj, édes­apa. nagyapa, SZÉKELY BÉI.A hamvasztás utáni búcsúztál ása január 26-án ÍJ órakor lesz a Bel­| városi temető ravatalozójából. ­Az Autóközlekedési Tanintézet személy-, teher- (hivatásos) gépjármű-vezetői tanfolyamokat Indít. Jelentkezni lehet: Szeged, Berlini krt. 16. szám alatt, 8—18.30 óráig. Gyász­közlemények A gyászoló csajád a Londoni krt. 9. 1 22 636 Mély fájdalommal - tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, test­vér. sógor, TÓTH ISTVÁN életé­nek 71. évében rövid szenvedés mán elhunyt. Temetése január 25-én 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyá­szoló család - Palánk 4. 28 153 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy január 2i-én, hosszan tartó szenvedés után, a szeretett férj és édesapánk,' 'NAGY FERENC nyugdíjas kőfaragó elhunyt. Kí­vánságára rlbáMtviSzlatjnk, 'Bú­csúztatása hamynsztáa ut$n a Belvárosi temetőben lesz. A gyá­szoló család. 22152 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, akik felejthetetlen ha­lottunk. FODOR ANTALNÉ te­metésén megjelentek, utolsó út­jára elkísérték, és mély fájdal­munkban osztoztak. A gyászold család - Szőreg u. 80. 22 143 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, ÖZV. CSŰRI ILLÉSNÉ búcsúztatásán megjelentek. A gyászoló család. 22 097 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, szom­szédoknak, ismerősöknek, a Pa­tyolat Vállalat összes dolgozójá­nak, ákik felejthetetlen, drága halottunk, LAKATOS ISTVÁNNÉ temetésén részi vették, s virága­ikkal mély fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló csa­lád - Fadrusz J. u. 10. 82 138 Köszönetet mondunk mind­azoknak « rokonoknak, ismerő­söknek, jó barátoknak, szomszé­doknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, VEREBES LŐRINC te­metésén megjelentek, részvétük­kel és virágaikkal mély fájdal­munkat enyhíienl igyekeztek. ­A gyászoló család - Hosszú u. 23. a „ ... Fájó szívvel tudatjuk, hogy BARNA ISTVÁN, volt lillésl la­(tas, hosSzú. súlyos betegség után, 1!m. Jani. 21-én, 74 éves korában elhunyt. Temetése Január 23-én 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászolják: fe­lesége, gyermekei és unokái ­Pille u. 16. 22150 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen feleség, édesanya, anyós, nagymama és dédmama, ID. BODONI JANOS­NÉ Dlkomey Amália életének 87. évében csendesen elhunyt. Te­metése január 25-én 15 órakor lesz a Dugonics-temető ravata­lozójából. A gyászoló család. 22 151 ADÁSVÉTEL Rrndssim nélküli 303-u Wartburg eladó, egyben vagy alkatrészként, árd.: Bándortslva, Pácántelep. ISO— US kg közötti, fia­tal. fehér bússertés el­adó. Térés u. 10. ITT-TAPE deck 82, hifi, C—100 magnó. Orfeusz t -dió eladó. Tel : 11-501. Skoda MB 1000 eladó, trd.t 10 óra után, Móra < 28. x éntennák — Jugoszláv I. édzpontl és Jugoszláv II., ii román Térti müezór­tio bunda eladó, krd.; Ml.! 17-128. Sandi gyermekheverő ló tllapotban eladó. Eg­«ewy Bónl u. 44.. föld­szint. lapán zsebszámológép és #rv 44-es francia ÜJ r '1 szőrme bunda elsdó. .Belváros 105 980" Jel­g-érs a Hirdetőbe. feltűnt* őrzó-vódö szülő­pártól német juhász tölykOk részletre ls el­adók. Bontásból nagymé­retű tégla, ketfalcoe cse­rép, ajtók, ablakok. 7 ai-es fonyögerendák. slajkályha. 10 db fehér aialao tladó. Du. 3 órá­lól: Acél u. 25. Trabant 601-es eladó. — rtlskundorozsnva. Hegedű «. 28. Sötétkék sportkocsi. ÚJ Overall, 1 évesnek. 2 4ve. zlg gyermekholmik ' el­adók. Bognár, Kígyó u. I. sz. újszerű ülőgarnitúra, 4 személyes rekamié, könyvszekrények, fotelok, dohányzóasztalok, ágy­hemütartó, csillár eladó. Érdeklődni lehet: min­dennap, délelőtt 12-től délután 17 óráig. Tarján 407., I.' em. 1. M—20-as magnetofon, Jolana rítmusgitár eladó. Tarján. Budapesti kőrút 2/A, IX. 39. öt órától. Grundig hiti, sztereó, új garaticlas magnetofon el­adó. .,547-os típus — 17-278" jeligére a sajtó­házba. Eladó 3 hónapos bika­borjú. Újszeged. Gylmeel u. 8. Állomás mellett.' áslirks, új, perzsaláb bunda eladó. Jeney, Bo­ros J. u. 21/B, II. em. <!J gázrezsó és 5 literes villanybojler eladó. Már­ton Nándor. Tisza Lajos u. 3S'B. 10—19 óráig. stahú. új, tioo-as szalag­fűrész eiadé. szeged. Do­rozsmai út 166. Márta pék. ALBÉRLET Kei, diplomás fiatalem­ber lakást Vágy lakrészt keres. „Leinformálható 17 082" Jeligére a Sajtó­házba. X :E-S Zsiguli eladó, meg­feimélt állapotban. Attila u. 8. órásüzlet. Torkos tacs! kutyák és ko'ykök eladók. Alsónyo­Otas sor 2. t res. szoba. konyha, spájzos lakást keresek. III. kei.. Új élet utca 6 X Egészségügyi dolgozó al­bérleti szobát keres. — „Idős, beteggondozást vállal 106 068" Jeligére a Hirdetőbe. KUlőnállé épületben szo­ba-konyhás albérlet ki­adó. Erd.: Pál, 14 óra után. Nádas u. 17. igényes férfinak szoba kiadó. Tarján élB/A, II. Magányos férfi február l-től külön bejáratú, üres, albérleti szobát ke­res, fürdőszoba-haszná­lattal. „Műszaki rajzoló 17 273" jeligére a Sajtó­házba. Négy egyetemista leány bútorozott lakást bérel­ne. „Nyugalom 17 292" Jeligére a Sajtóházba. Magányos nő 1 szobát, kis kamrát keres, lehető­leg EelsAvároson, albér­letbe. „Tavasz 17 249" jeligére a Sajtóházba L A K A 3 Százötvenezer készpénz plusz OTP-átvállalázsal 2 szobás, összkomfortos lakást keresek megvétel­re. „Azonnal 17125" Jel­igére a Sajtóházba. X Orosházi, itétszobás, összkomfortos lakásom szegedi vagy vásárhelyi­re cserélném. „Tanácsi 17 291" Jeligére a Sajtó­házba. Felsővárosi, 1 + 2 feles, új, szövetkezeti lakást cserélnék egy plusz fél szobás tanácsi vagy szö­vetkezett lakásra, esetleg kisebb Ingatlanra. „Sür­gős 17 280" Jeligére a Sajtóházba. Szövetkezeti, egyszobás, összkomfortos lakás sür­gősen eladó, készpénz + OTT-átvállalással, azon­nal beköltözhető. Szeged, Tolbuhln sugárút 03—65., B ép., B lépcső. TV. emelet 17. Erd.: vasár­nap egész nap, hétköznap 2 órától. loós személyt eltartanék belvárosi lakásért. „La­kás nem szükséges — 105 983" jeligére a Hlr­detöbe. Kétssrbás, téglablokkos, szövetkezeti lakást cse­rélek tanácsi lakásra. — „Minden megoldás ér­dekel 105 999" Jeligére á Hirdetőbe. Elcserélném I.' em.. ta­nácsi, egyszobás, fürdő­szobás lakásom ÚJ, más­fél vagy kétszobás laká­sért. ..Belvárosi .105 990" Jeligére a Hirdetőbe. Jólelkű, Idős nénit la­kásért eltartanánk. ..Em­berség 105 977" Jeligére a Hirdetőbe. INGATLAN Több helyiségből álló magánház azonnal beköl­tözhetően, áron alul na­gyon sürgősen eladó. Al­sónyomás sor 13. Alsó­város. r X két szoba, konyha, elő­szoba, kamra házrész, azonnali átadással, elfo­gadható áron eladó. Ér­deklődni: Felsöváros 107., B. II. 4 X tiltásén, olkőltöeés mtett. sürgősen eladó kétzsln­tes, összkomfortos, 3.5 szobás, családi ház. 364 négyszögöl gyümölcsös portával. Megtekinthető: bármikor, beköltözhető: február elsején. Dr. Czé­kus állatorvos. Másfél szobás házréss sl­adó. ..170 000 — 17 253" jeligére a 3ajt6házba. Ház és egy 3 éves csikó eladó Lovászi Antal. Mi­hálytelek, Fehérpert! u. 4L Jánosszálláson 403 n-öl hétvégi ház eladó. Ér­deklődni: Mnsá Vilmos, Mórahalom. VI. ker. 45. Bajai műúton a 16. km­kőnél. Kétszintes, új, ossládi ház, buszmegállónál. Sző­regén, Magyar u. 19é. az. eladó. 220 n-öl beépíthető telek sürgősen eladó, llattyas­telep. óbébal sor 17. HÁZASSÁG 60 éves, 165 cm magas nyugdíjas vagyok, min­den káros szenvedélytől mentes, rendezett anya­giakkal, megismerkednék víg kedélyű, szeretetre vágyó, 160 cm-nél nem alacsonyabb, 58 évesnél nem. idősebb, csinosnak mondott, intelligens, öz­vegy vsgy elvált hőlgy­gyel, házaszág oáljából. Fényképes levelek előny­ben. „Rossz egyedül — 17 266" jeligére a Sajtó­házba. 183 em magas, 44 éves. karcsú, diplomás férfi, házasság céljából megis­merkedne korban és gon­dolkodásban hozzá Illő nővel. Leveleket „Tavasz 17 160" jeligére a Saj­tóházba kérem. 30 éves, 167 om magas, komoly, nőtlen technikus fiatalember, korban hoz­zá Illő, vígkedélyü leány vagy elvált asszony Isme­retségét keresi, házasság céljából. ..Kölcsönös von­zalom 17 266" Jeligére a Sajtóházba. Jó keresettel, saját ház­zal, keresem azt a jólel­kű, barna vagy fekete hajú, egyedülálló leány vagy elvált asszony Is­mére! segél, 45 évesig, aki a családi életét sze­reti, és szimpátia ese­tén házasságot kötne. — „Házias 17 275" Jeligére a Sajtóházba. Kellemes modorú, molett asszony, gyermekszerető lérjet keres, házasság céljából, 38—48 évee ko­rig. Olyan férfi levelét várom, aki lakással nem rendelkezik. Lehetőleg telefonszámos választ kérek. „Meleg otthon — 105 973" jeligére a Hir­detőbe. 29 éves, 165 cm magas, vlg kedélyű, de komoly szándékú legényember, házasság céljából megis­merkedne olyan, hozzá Illő, szerény leánnyal vagy gyermektelen öz­vegyasszonnyal, aki vidé­ki kisközségbe, otthonába Jönne feleségnek. „Faltul élet 105 971" jeligére a Hirdetőbe. EGYÉB Mosópor moet már kap­ható ez előre gyűjtött zsiradékokért. Hófehér mosószappan és dobozos mosópor kapható oserébe tljra a Szent Antal utóal cseratelepen. Alsóváro­son, X Autósok, figyelem! Tár­csafékbetét és fékpofa ragasztását, kuplungtár­csa és egyéb autóalkatré­szek felújítását vállalom, rövid határidővel, eseten­ként azonnali cserével. Forráskút, Felszabadulás u, 85. X Bőrkabátok alakítása. Ja­vítása, vízhatlan, bőrpu­hító festéssel, fekete za­kók béléscseréje szaksze­rűen készül. Csordás bőr­ruhakészítő mesternél. — Szent Miklós u. 7. X llctl két, három alka­lomra takarítónőt kere­sek. Dr. Szabó né. Bolyai János u. 24- 26/A. Tele­fon: 20-916. Glmnaslata lányom mal­id ángolkorrepetltort ke­resek. „Sürgős 17 386" Jeligére a Sajtóházba. Iskolás gyermek délutá­ni felügyeletét ebéddel vállalom. „Tarján köz­pont 17 284" jeligére a Sajtóházba. Egy hold jó termófóldet bérelnénk. Klskundo­rózsma, Jemey tt. 43. Molnár. Autós szerviz. Szeged, Szstymszl u. 28. Garáss kiadó. Temető u. 2/A. Ptisstlrozást vállalok. — Spltzer Dszsöné, 6000 Kecskemét, Rákóczi út 28. X Gyez-en levő ápolónő gyermekgondozást, eset­leg betegápolást vállal. „Megbízható 105 988" jeligére a Hirdetőbe. ABC. F és D modul be­rendezések össze- és szét­szerelését vállaljuk, va­lamint Dexlon—Saigö ele­meket. Lakatos 105 922" jeligére a Hirdetőbe. 18.30: Gyermekeknek 18,30: Tévéhíradó 18,50: TéVéíúrum 19,25: Román színházi est 20.55: Zenés irodalmi műsor , 21.59: Tévéhíradó HM?x1 1978. JANUAR 24., KEDD - NÉVNAPt TIMOT A Nap kel T óra 20 perckor, és nyugszik 18 óra 23 perckor. A Ilold kel 17 óra 93 perckor, és nyugszik 8 óra 56 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 77 cm (apadó). SZÁZHARMINC EVE született VasgiliJ Szurikov (1848-1918), az orosz realista történelmi festészet legnagyobb mestere. SZEGEDI NEMZETI SZlNHAZ Este 7 órakor: Otelló — Déryné­bérlet. KISSZINHAZ Este 7 órakor: Sosem leltet tud­ni - Uray 2. bérlet. MOZIK Szabadsági Milyen szép a meg­gyilkolt halála (14 éven felüliek­nek, színes olasz, fél 4, három­negyed 6 es R órakor). Vörös Csillag: Pillangó I—II. rész (csak 18 éven felülleknek, színes amerikai, 50 százalékkal felemelt, dupla helyárrai, dél­előtt 10, délután fél I ét fái I órakor). Fáklya: Fekete gyémántok I­II. rész (színes magyar, dupla helyárral, léi 3 és fél 6 órakar). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13'37-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sür­gős esetben BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel, sebészeti Ugyeletet is a II. sz. Sebészeti Klinika tart. ALLATOKVOSI ÜGYELET Január 28-ig, este 6 órától reggel 6 öráfg elsősegély és ne­héz ellés esetére ügyeletes: I. és Hl. kerület, Gyálacét, Ktskundorozsma területén: dr. Palotás Gyula állatorvos. Lak.V sa: Szeged, Partizán u. 7. Tele­fon: 10-563. II. kerület, Algyó, Tápé terüle­tén: dr. Komáromi János állat­orvos. Lakása: Szeged-Tarján Sio/B. fszt. 3. Telefon: 16-552. Szőreg OJszcntlván. Tlsuuirt­zet, KUbekháza területén: dr. Kis Albert állatorvos. Lakásai Újszeged. Közép fasor 31. Tele­fon: nincs. Az állatorvos kiszállításáról • hívó fél köteles gondoskodni. BHf/l BUDAPEST 1. 8.55: Tévélama Osm.)„ ^ , 9.00: ITV: Énekelj link együtt. 9.05: .Környezetiemeret 9.45: Francia nyelv 10.95: Történelem :í 10.25: Tele-fóny-kép — 4. (iam.) U.05: A kémia tudománya és oktatása 12.05: Földrajz M.1S; Énekeljünk együtt (ism.) 14.20: Környezetismeret (iam.) 14.50: Történelem (lsm.) 15.10: A kémia tudománya és oktatása (lsm.) 15.58: Földrajz (lsm.) 16.30: Hírek 16.35: Melyiket az ötezerbőlT 16.50: A modora festészet előfutárai: Georgen Seurat 17.30: Szocialista brigádok a kultúráról 18.15: A nyelv világa 18.45: Kvartett — a Horizont szerkesztőség műsora 19.10: Esti mese 19.20: Tévétornia 19.30: Tévéhíradó 20.00: Kurtizánok tündöklése é.s nyomorúsága — 7. 20.55: Nézőpont 21.55: A korona kálváriája 22.45: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 20.00: Arcélek a közéletből — A jövőkutató 20.30: Pókfonál — japán balettfilm 21.00: Tévéhíradó 2. 21.30: Szakonyi Károly két egyf elvonásosa: 1. Ha itthon maradnál, 2. Benn a szobában BELGRÁD T. 17.45: Gyermekeknek 18.15: Olvasmány 18.43: Népi muzsika 10.15: Rajzfilm 20.00: Jelzések 20.50: Akciók: Kló a könyvi 21.00: Észak-északnyugat — amerikai film BELGRÁD 2. 17.15: A barátság találkozói 18.43: Dokumentum film 19.00: A vadon élete 20.00: A megpróbáltaitások forgatagában — filmsorozat 20.50: Huszonnégy óra 21.10: Tudományos műsor 22.00: Költészeti adás BUKAREST 15.05: Iskolatévé 16.03: Népi dallamok 16.18: Autóvezetőknek 16.50: Román dalok 17.30: A mezőgazdaság dolgozóinak KOSSUTH 8.27: Válaszolunk hallgatóinknak 8.43: A titkos házasság ­Cimarosa operája Közben: 10.05: Iskolarádió 11.40: Különös házasság ­Mikszáth Kálmán regénye 15. 12.58: Melódlakaktéi Közben: 13.10: Törvénykönyv 13.58: Móra Ferenc meséiből 14.47: Éneklő Ifjúság 15.10: Lalo: Spanyol szimfónia 13.44: Magyarán szólva... 18.00: Harsan a kttriszó! 16.55: Emil GUelez zongorázik 17.07: Lengyelországból Jelentjük 17.32: Dalolö, muzsikáló tájak ­somogyi népdalok 18.00: A Szabó család 19.15: A Pikk Dáma - részi. 20.90: Az ember és környezete t. 30.30: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara Játszik 21.07: A Kapcsos Könyv története 32.20: zenekari muzsika Közben: 22.30: Meditáció 0.10: Aldobojyi Nagy György és szerves Iván táncdaiadból PETŐFI 8.06: Az MRT éneJKknra énekel 8.30: Közel-Kelet - közelről 8.33: Trombita parádé B.oo: Ifi. Burka Sándor népi zenekara Játszik 9.35: Derűre ls derű 10.80: A zene hullám hosszán 12.00: A sóhajok htdja - részi. ía.SS: Arcképek « bolgár irodalomból 12.50: Két balettszvit 13.33: Erdei bál 14.00: Kettőtől hátig .. : . 18.80: Harminc pero roök 18.33: Beszélni nehéz .18,45: Énekszóval, mjizstkéva! 19.80: Csak fiataloknak! 20.33: Tekergők rendje 21.33: örökzöld dallamok ».33: Tiz perc külpolttlk.1 22.43: Róbert Stolz operettjeiből 23.30: Sudl Farkas Pál népi zenekara Játszik 3. MŰSOR 14M: A Washingtoni Fesztiválzenekar hangversenye M.«: Magyar rrodalml Arcképcsarnok 15.97: Beethoven műveiből 16.03: Felsőbb osztályba lépheti 17.03: Alfredo Kraus énekel 17.30: Portugália kormányválság után 18.06: ÜJ mstgyiar zene a Rádióban, a közönség éfe a kritikusok 1977. évi dijáért 18.67: Boccherint: A-dúr szimfónia 19.15: Iskolarádió 19.33: Borsody I Arató feldolgozásai 19.40: Bach-Bartók ciklus - 2. Közben: Kb. J0.25: Modern Írók portréi Kb. 21.35: Operaáriák 22.20: A dzsessz történetéből — 3, Közlemények A DÉMASZ Szegedi Uzemigass gatóságia értesiti a lakosságot, hogy Szeged-Kiskun d-orozsmán, a Hajdú utcában — a Kubikos ut­cától a Tábor utcáig — megépült 20 kV-os légvezetéket és a hozzá tartozó OTR 20/250 transzformá­torállomást 1978. Január 25-én feszültség alá helyezi! Ezen Időponttól kezdődően a lég­vezeték és transzformátorállomás rongálása életveszélyes és tilos! A törvény szigorúan bünteti! Áramszünet. Közöljük. hogy 1978. január 24-én 8-tól 15 óráig áramszünet lesz Újszegeden. a Vasút, Töltés u„ Műhely u„ Dió­fa u„ Szőregi út és Kamaratöltés által határolt területen, hálózat­felújítás miatt. Fogyasztói elné­zését kéri a DÉMASZ, Szeged, Belvároe-;—Tiszántúli Kirendeltség. A BÚTORÉRT értesíti a lakos­ságot, hogy a Szegedi tperi vá­sár területén, Szeged. Marx téri B pavilonban levő bemutatóte­rem, 1978. január 23—31-lg leltáro­zás miatt zárva lesz. BOTORÉRT. Rönkhűzás vasban Rönkhúzást rendeztek va­sárnap a Vas megyei Ori­magyarósd községben. Ennek az ősi népszokásnak, régi ha­gyománynak a feleleveníté­sére néhány vasi faluban ak­kor kerül sor, amikor a farsangban nincs esküvő. Ahol a lányok nem találnak párra, rönkhúzási felvonulás­sal egybekötött tréfás eskü­vőt tartanak. A „megszégye­nítő" álesküvővel hangolják vigalomra az egész falu la­kosságát, kárpótlásul az igaza lakodalom elmaradásáért

Next

/
Thumbnails
Contents