Délmagyarország, 1978. január (68. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-24 / 20. szám
6 Kedd, 1978. január 24. DM © öv d e n Egy kritikus nap Egyes nyugati szerzők szerint az emberek születésük naniától kezdve minden — ha jól emlékszem — huszonharmadik, huszonkilencedik és harminckettedik napon fizikai, érzelmi és szellemi állapotukban kritikus válságon mennek át. Az úiból kezdődő szakasz két részre oszlik: az időtartamok első 'fele a felfelé ívelő, második fele a lefelé tartó szakasz. Marókai reggel kedvetlenül ébredt nemcsak az egész napos értekezlet miatt. Kiszámította, hogy ma kritikus napja van, ráadásul kettős, értelmi és szellemi szférában, érzelmi negatív fázissal. A fürdőszobá• ban a borotvával megvágta magát, a vizes kövezeten majd hasra esett. Felesége megkérdezte tőle. mit főzzön vacsorára? Válaszra sem méltatta. Távozása előtt a gyerekeket megpofozta. Máskor az előző napi hármasokért csak no-no járt. Mindenkit megelőzve indult el otthonról. Lakása és a buszmegálló között elszakadt a cipőfűzőié. Ügy látszik. többről van szó ezeken a naookon, mint a három szféra vonatkozásairól. Cipőfűzőt vehetett volna még valahol, volt annyi ideje, de nem tudta, hol árulják. Cipőfűzőt ritkán vesz az ember. Bal cipőjén a négyszer két lyukból csak egyszer két lyukat fűzött be. s' dühöngött. Még jó, hogy értekezlet van. így nem kell sokat mászkálnia. Míg mindezen töprengett, a busz ajtaja szuszogva csukódott össze előtte. Az értekezlet előtt a kávét silánynak nevezte, s a titkárnő, aki most is épp oly kevés kávét rakott a főzőbe. mint máskor, sírva fakadt. Marókai az aznaoi legelső, referálásra jelentkező előadót — míg az ismertette az ügyet — magóban alattomosnak. sunyinak, kétszínűnek, törtetőnek és bunkófeiűnek nevezte. A referálás után felkelt íróasztalától, a szőnyeg egyik sarkát megrugdosta. maid megtaoosta. mert egy porfoltot fedezett fel rajta. vagy legalábbis úgy látta. Ha hazamegy, beleköt a vacso-ába. az asszonvba. a gyerekekbe, s át fog dörömbölni a ház másik bérlőjéhez, a túl hangos tévézés miatt. Erre már rég készült. Javaslatát az értekezlet egyhangúlag leszavazta. Nem baj. ezután ő fog kávét főzni, gépelni, takarítani, iavaslatokat kidolgozni, azokat el is fogadja, az asszony helyett főz. mos, a gyerekek helyett tanul, s néha az. anyósa helyett saját magát fogia szidni, ő készíti elő döntésre az ügyeket. dönteni is ő fog. (A késő délutánra bejelentkezett vendégek nem jöttek el a társüzemből, ki sem mentették magukat. Csak nincs vele valami baj?) Este. hazafelé menet, a harmadik házban lakó szomszédék kutyáját göröngyökkel megdobálta. A házban sötét volt. a szomszédék még nem voltak otthon. A kutya éktelen ugatással ugrálta végig a kerítést. Otthon a gyerekeket kereste. A cipőit szo'<á«a ellenére nem vetette le. mit szól vajon az asszony a szőnyeg miatt. Ha szól. elindul a lavina. A gyerekek tanultak. A nagyobbik, aki matekból elég gyöngécske volt, büszkén mutatta, hogy kidolgozta az apja bioritmusát. Eszerint öt nap múlva lesz kritikus napja, értelmi és fizikai szempontból, ugyanazon a napon negatív fázis érzelmi szférában. Marókai nem akart hinni a szemének. Lelkiismeretesen ellenőrizte a számításokat. A gvereknek volt igaza. Hűlve kölyke! Pedig épp túl lett volna rajta. Cs. L. Borult idő Molnár József felvétele Várható időjárás kedd esRzokatlan látvány télen a vízbon toporgó, hálót húzó em- ^ ££ i^í^n ber. A boltokban napon:, keresik a friss halat. Fehér-tó ^J^ímö a' Hnnűntenon halászai tehát szinte mindennap fogják a hálót, szakot, ko- ^.géjénkulo, a ?u"antuí™ sarat, és megrakják ponttyal a teherautók hatalmas tartá. ld°nkfn' . f16®61"05^0, déh lyait ősszel hordták te'előbe a nagy tavakból a halat, In- SZ®L A delutani oraktól nyunen meregetik most akkor ls, ha körülöttük befagy a viz ga-t0nA havazás, kesobb havas eso. A varható legmagasabb TUDOMÁNYOS ÜLÉS NŐK KLUBJA nappali hőmérséklet kedden A Szegedi Akadémiai Bi- Ma, kedden délután 4 órai ny.ugat°!} pl,usz 1_r5; keleten aottság székházának üléstér- kezdettel rendezi meg a Ju- ™nuszL?' p}usz ? fok kozott. tnében ma, kedden délután hász Gyula Művelődési Tavu!abbl kilátások pentek 4 órakor a SZAB és a Központ nőklubjának soron reggelig: Valtozóan felhős idő, SZOTE tudományos ülést következő foglalkozását, klsebb havazással, havas esorendez dr. Molnár János melynek keretében Kormos vei, jnajd esővel Legalacsoprofesszor elnökletével. Mol- Valéria, a Nők Lapja mun- nyabb hajnah homerseklet nár József, Mándi Yvette, katórsa beszélget a résztva- eleinte mínusz 2—6 fok koSchneider Béla és Béládi vőkkel. Minden érdeklődőt zott- kesobb 0 fok korul. LegUona tart előadást Modell- szeretettel vár a rendezőség. ,ma3asabb nappah homérsek «,..., . . — lívt rvliií»»» 1 Í2 -Trtlr lrk^ T kísérletek a plazmid eredetű antibiotikum rezistencia megszüntetésére címmel. NYUGDÍJASOK TALÁLKOZÓJA A HVDSZ megyei KISZÖV területi szakszervezeti bizottsága holnap, szerdán délután 1 órakor, filmvetítéssel egybekötött nyugdíjas találkozót art a KISZÖV-klubban, Arany János utca 9. szám alatt. Feltaláló — Az én férjem valóban nigy feltalá ó. — Miért, mit talált ki? — Minden reggel, amikar hazatér a kocsmából, új kifogást. HAJTÖVADASZAT VADDISZNÓRA let plusz 1—6 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. RENDKÍVÜLI GYES Fél évvel meghosszabbította a Munkaügyi Minisztérium a csepregi négyes ikrek édesanyjának a gyesét. A rendkívüli munkaügyi kedvezmény május végéig szól és célja a család további segítése. A kicsik elvitele a majdnem egy kilométerre levő bölcsődébe ugyanis Burgonya Forráskútról VITABÖL CSONTTÖRÉS A szükségesnél nagyobb _ mértékben elszaporodott vad- A rendőrség letartóztatta most télidőben rendkívül disznók ritkítására több a 22 éves, büntetett előéletű nehézkes, amit még bonyolít, Borsod ni€?gy€i vadásztársa- Tomcsenkó Tibort (Gerendás, hogy a Kovács család elsőság rendezett hajtóvadásza- Dózsa György utca 55.), aki szülöttje, a „négyek" nővértot szombaton és vasárnap, a Széchenyi téren szándéko- óvodás" így őt más A dél-bükki részeken Cse- san vitát kezdeményezett helyre kell vinni. Május vérépfalu, Szomolya határában egy járókelővel. Amikor az gére viszont a ragyogóan • közelmúltban tartott haj- idegen megpróbált kitérni lejlődő Adrién, Ildikó, Kati táson tizenöt vaddisznó, köz- előle, Tomcsenkó Tibor nagy és Zsuzsa 3 és'fél éves lesz, te egy húsz centiméteres erővel az arcóba fejelt, s együtt járhatnak nagytest! kJKíe,Va Vaddisznóra Pya-~ Nyolc napon túl B^®^0 vérükkel óvodába. A gyerílásztak a hegyközi erdősé- orrcsonttörést okozott. A mekek gondozásában 3 évig •lekben is, ahol a havas vi- rendőrség súlyos testi sértés segédkezett gondozónő elködék jól „jelezte" a kondák miatt eljárást indított ellene, szönt a családtól, vonulását. Ezen a vidéken azért is szükséges az apasztés, mert a vaddisznók nem egy esetben táplálékot keresve a falvakba is behúzódnak és „feltúrják" a vermeket, megeszik a házi sertések elől a táplálékot. ÜDÜLÖK SOPRONBAN • Százszemélyes — konyhával, étteremmel ellátott üdülői építését kezdik meg az idén. Sopronban, amely 1980ban fogadja első vendégeit. Valamennyi szobájához fürdőszoba tartozik. A soproni SZOT üdülők egész évben fogadják vendégeiket. Jelenleg a szakszervezeti üdülőkben 1200 férőhely van, közülük 720 első osztályú. A négy évvel ezelőtt átadott 600 ágyas KPVDSZ—SZOT üdülőben eddig több mint 50 ezer vendéget fogadtak. ARPAD FEJEDELEM . SÍNJA? Óbudán, egy építkezés közben január első napjaiban több jelentős régészeti leletre bukkantak. Köztük egy hatalmas kőkoporsóra, amelyről feltételezik a régészek. hogy esetleg Árpád fejedelem csontjatt foglalja magába." A forráskút! Haladás Termelőszövetkezetben hozzákezdtek a télre gondosan összerakott és szalmával takart burgonyaprizmák szétszedéséhez. A burgonyát először szétválogatják, maid a fel . ásár'ó és érte'-eutő IrfllHU tevább. Képűnkön: Apáti Kiss Vilmos, Jenei Tibor és Kocsis Lajos téeszlagok bontják a prizmákat BARAKKBÓL TORNATEREM A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szegedi üzemében feleslegessé vált néhány régi barakképület. Szétbontott e'-emeiket eddig három olyan általános iskolához szállították el, ahol eddig nem volt tornaterem. Ismételt összeállításukhoz üzemi szocialista brigádok is segítséget nyújtottak. így Szegeden két áUalános iskolában már átadták a kevés költséggel épült ideiglenes jellegű barakk-tornatermeket. Az olajosok segítségével Forráskút közságben hasonló létesítményt adnak át a közeljövőben. AZ ÁLLATTENYÉSZTÉS FELADATAI Ma, kedden délután 3 órakor a Magyar Agrártudományi Egyesület Csongrád megyei szervezetének állattenyésztési szakosztálya előadással egybekötött tisztújító taggyűlést rendez Szegeden, a járás: hivatal székházában. Dr. Csomós Zoltán, MÉM főosztályvezető-helyettes Az állattenyésztés 1977. évi eredményei és az 1978-as felada'ok címmel tart tájékoztatót az érdeklődő szakembereknek. ÜJ GYÁRTMÁNY Üj mosogatószer gyártását kezdték meg a nyírbátori Növényolaj- és Mosószergyártó Vállalatnál. A helyileg kikísérletezett különleges kézkímélő anyagot is tartalmazó Tip-por kiválóan alkalmas üveg-, porcelán- és teflonedények mosogatására. fürdőkád., ajtók. ablakok, festett bútorok — és gyermekjátékok tisztítására, lemosására is TÖBBET AD A H.4ZTAJI A Komárom megyei fogyasztási szövetkezetek tavaly az előző évinél 30 százalékkal több terméket vásároltak fel a háztáji és kisegítő gazdaságokból. Az eredményeket elősegítette, hogy 9 zöldségtermelő szakcsoport és 60 kertbarát kör működik már. A kistermelők munkáját elősegítette, hogy a fogyasztási szövetkezetek több helyen kertészeti mérnököt alkalmaztak, a takarékszövetkezetek pedig több háztáji hitelt nyújtottak, mint az elmúlt években. Jelentősen növelték a termelési eszközöket árusító üzletek számát, a felvásárló boltokét pedig 100 fölé emelték. ISZNAK A PAPOK ANGLIÁBAN Az anglikán egyház hetilapja, a Church Times megjegyzi, hogy Nagy-Britannia katolikus papjai körében egyre nagyobb probléma az alkoholizmus. A tiszte1 etesek szakmai szövetságének titkára kétkedéssel fogadta az állítást. „Nem értem, hogy engedhetik meg maguknak az alkoholfogyasztást jelenlegi fizetésükből" — jegyezte meg. Vízió NYÍLIK A HÖVTRAG Január második felében járunk még, de a szokatlanul enyhe téli időjárás hatására már a szegedi kiskertekben bontogatja szirmait a tavasz hírnöke, a hóvirág. Az apró, fehér bókoló virágok hamarosan szedhetők, így rövid időn belül a piacokon is megjelenik a hóvirág HULLADÉKÉGETÉS BALTI HAJOKON A rostocki Hajóépítő Intézet munkatársai olyan berendezést szerkesztettek, amelyben közvetlenül a hajó fedélzetén elégetik a hulladékot. A berendezést a hajó Diesel-motorja hozza üzembe, s félautomataként dolgozik. Szinte maradék nélkül megsemmisíti a szemetet és ami szintén fontos, a légkört mérgező jellegzetes szagok nélkül. Teljesítménye óránként 50 kilogramm (naponta több mint I tonna), működtetéséhez egyetlen ember elegendő. A berendezést már kipróbálták a Balti-tengeren közlekedő hajók fedélzetén. ITTASAN VEZETETT Egy deci pálinka, és 4 deci bor elfogyasztása után ült személygépkocsija vo'ánja mögé a 31 évés Simon Gyula, Bordány, Petőfi utca 16. szám alatti lakos. Amíg a rendőrjárőr meg nem állította, Bordány területén közlekedett. Simon Gyulát a közlekedési szabálysértés miatt 2 ezer 200 forint pénzbírsággal sújtották, vezetői engedélyét fél évre bevonták. MEZŐGAZDASÁGI FILMSZEMLE A XV. országos mezőgazdasági, éleim ezásipari és erdészeti filmszemlét január 25—26-án tartják meg a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium kultúrtermében. Az érdeklődő szakemberek az 1977-ben készült mezőgazdasági témájú filmeket tekinthetik meg. Az e'ső napon a növénytermesztés, a zöldségtermesztés, a gyümölcstermesztés, a talajerő-gazdálkodás, az öntözés, az állattartás és a gépesítés, a másodikon a környezet-, az egészség-, a növény-, és a tűzvédelem, a műszaki újdonságok és az egyéb ismeretterjesztő filmeket vetítik. A filmszemlére a belépés díjtalan. LÓPÖTT FENYŐVEL ÜZLETELTEK A tápéi Tiszatgj Tsz lucfenyőiből tavaly december 13-án és 14-én este ötvenet kivágott a 22 éves, büntetett előéletű Gyémánt Mihály (Tápé, Szendrei utca 31.), a 21 éves, büntetett előéletű Csúri Mihály (Szeged, Csatári utca 18. és a 25 éves Török Mihály (Szeged, Újvidéki utca 9/B). Tettükkel 14 ezer 500 forintos kart okoztak. A fákat Török Mihály autójával szállították el, tettenérésükig 16 fenyőt a Szent István téri piacon el is adtak. Gyémánt Mihályt és Csűri Mihályt a rendőrség letartóztatta, s mindhárom fiatalember ellen büntetőeljárást indított. NADARATAS ORSZÁGSZERTE Az ország három vidékén* a Fertő-tón, a Balaton északi partján é" az Alföldön aratják a nádat a Fertői Nádgazdasági Vállalat brigádjai. Az alföldi nádasokban vasárnap is munkában volt négy aratógép. A Fertőtón és a Balatonon pihenőt tartottak a nádaratók. Hétfőn a Fertő-tón öt, a Balaton északi partján pedig két nagy teljesítményű önjáró aratógép kezdte meg a nád vágását. Az időjárási viszonyok eddig nem kedveztek a nád aratásának. A három helyen azonban így is eddig már közel másfél nvilió kéve nádat arattak le a Fertői Nádgazdasági Vállalat dolgozói. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F NAGV ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal; 6740 Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. - Telelőn: 13-633 Felelős kiadó: KOVÁCS LÁSZLÓ A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca at Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési dlj egy hónapra 20 forint — Index: 3S 053 ISSN: 0133-035 X ( %