Délmagyarország, 1978. január (68. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-22 / 19. szám

t Vasárnap, 1978. január 22: XIV. Lajos Feleségem bolondult a régi bútorért. Amikor egy ódon francia komódot vagy egy XIV. Lajos korabeli asztalkái lát, valóságos extázis fogja el. Szeme csillog, egész teste megfeszül. mintha a következő pillanatban rá akarná vetni magát a bútorra. Már réges-régóta nyaggat, hogy beszéljek Karllal. Karinak van egy egészen tűrhető. XIV. Lajos korabeli garnitúrája, igaz, hogy túlságosan ormótlan a panelházban levő kis lakásához képest. viszont eléggé jó állapotban van. — A te Kari barátod legényember — magyarázta a feleségem. — Minek neki ez a bútor? — Hát aztán? — kérdeztem. — Talán agglegénynek tilos régi bútort tartania? — Beszélj vele, tudd meg, mennyit kér a garnitúráért. Elmentem, többször is beszéltem vele. de Kari mindannyiszor csak széttárta a karját: — Bocsáss meg. kedves barátom — felelte. — Először, ez a aarnitúra a nagyanyámriói maradt rám. másodszor, pedig én magányos ember vagyok, és nyugodtabban érzem magam. ha nem egyedül élek, hanem XIV. La fossal. Mégis csak király. — Kari nevetni kezdett, én pedig hazamentem, hogy végighallgassam feleségem szemrehányásait. És egyszer, amikor már húszadszor ajánlottam fel Karinak. hogy megvesszük a garnitúrát. ő mélyet sóhajtott, arcát kezébe temette, és szipogni kezdett. — Mi lelt? — kérdeztem. — Rosszul vagy? — Egész életemben magam előtt láttam ezt a bútort!... — jajdult tel Kart. — No. igen. de... — Isten neki. üsse kő. ha annyira meg akarod venni az in derék, öreg XIV. Lajosomat... mit tehetek, vidd! — Mennyibe kerül? — Hozz ezer* márka előleget, az árban majd később megállapodunk. efelől ne aggódjál. A bútor szállítását természetesen te fizeted... Szegény, szegény Lajoskám... — Kari megint szipogni kezdett, én pedig haza száguldottam. Feleségem pedig nyomban a taka-ékba rohant, és elhozta az ezer márkát. — Azt hiszem, háromezernél többet nem kér — mondta. — Legfeljebb eladunk valamit. Kari átvette az ezer márkát, számlálatlanul a zsebébe dugta, és íoy szólt: — Sokat nem kérek tőletek, két és fél ezer elég lesz. és vihetitek az én jó öreg rózsafagarnitúrámat. No meg. persze, a szárítási költség. — Ez semmiség — mondtam. s nem akartam hinni a sikerben. — Azt éppen nem lehet mondani. Az előbb kiszámítottam: a szállítás körülbelül kétszázötvenezer márkába kerül. — Micsoda-a-a? — Nem tréfálok. A dolog úgy áll, hogy ezek a bútorok nem férnek ki sem az ajtón, sem az ablakon, szétszedni pedig nem lehet. — De hát te hogyan cipelted be őket? — Éppen erről van szó. Én daruval emeltettem be a bútort, amikor a ház méa épülőfélben volt. és a felső emelet hiányzott. Neked pedig szét kell bontanod a fölöttem levő három emeletet. Természetesen. a lakókkal is meg kell egyezni. hiszen esetleg nem lesznek elragadtatva ettől az ötlettől... Kari visszaadott 950 márkát, ötvenet a vendéglőben költöttünk el. ahol Kari nagyanyjának és XIV. Lajosnak az egészségére ittunk. S én bizony boldogan néztem a pohár fenekére. MANFRÉD PELZ (Fordította: Gellért György) Én vagyok a postamester A

Magvető Kiadó Gyorsuló idő című közművelődési sorozata immár három évet tudhat maga mögött. Amikor tehát számba vesszük az 1977-es termest, akkor az idén megjelent tizenhét kötetet az előző években megjelentekkel is lehet és érdemes egybevetni. Az eddigi, összesen ötven kötet ugyanis sajátos arcú együttest alkot, egészében valósít med egy művelődéspolitikai koncepciót. Az 1975-ben Sík Csaba és Vekerdi László szerkesztésében megindult sorozat nevét a Marx György fizikusprofesszor elemezte fogalom, a „gyorsuló Idő" adta (Marx György a sorozat egyik nagy sikerű, két kiadásban is elfogyott kötetének szerzője is). A tudományos-technikai forradalom, különösen a társadalomtudományok hallatlan föllendülése, a gyors politikai események korának a sorozat a lenini kulturális forradalom szolgálatával kíván megfelelni. Az „absztrakt" borítójú kis kötetek a természettudományok és az úgynevezett „humán kultúra", a politika, a társadalomtudományok és a művészet egyes területeit és kölcsönös kapcsolódását kívánják bemutatni nagy (mégsem elegendő) példányszámban, olcsón, mindenki számára hozzáférhetően. Aki már látta ezeket a köteteket zsúfolt villamosok, éjszakai vonatok utasainak kezében, tanúsíthatja, hogy a „Gyorsuló idő" siker. Sajnálatos módon, mind ez idáig nem sikerült rendszeresebbé tenni a kötetek megjelenését: hol egyszerre több is megjelenik (és el is fogy pár nao alatt), hol pedig hónapokra mintha el is felejtődne a sorozat. Az egyes kötetek között vannak eredeti művek (némelyikük, például Kemény Gáboré vagy Szabó Árpádé, most jelenik meg először teljes alakjában, holott évtizedekkel ezelőtt íródott), korábbi nagy sikerek, esetleg elfelejtett művek utánközlései. tanulmányok egybegyűjtött kiadásai, sajátos emlékkötetek (például visszaemlékezések Radnótira. Gelléri Andor Endrére) és fordítások. Stílusukban is különböznek az egyes kötetek. Némelyikük szerzője didaktikusán, módszeresen fejti ki tárgyát, sok bizonyltóanyaggal. jegyzetekkel, tárgymutatóval. Más szerzők könnyedebben fogalmaznak. égyes dolgokra csak utalnak, alaposan megdolgoztatva olvasóikat. Túlzás egyes méltatásoknak az a megállapítása, hogy itt esszékről lenne szó. A szó szoros értelmében véve ezeknek a köteteknek a legtöbbje nem esszé. Nem abból a célból íródtak, hogy egy Gyorsuló idő, 1977 személyiség valamilyen problémával vagy tudáfdarabbal való birkózását dokumentálják. Olyan problémák megközelítésének, megoldásának bemutatása a céljuk, melyek jellegüknél fogva a szélesebb közönséget is érdeklik. A személyes állásfoglalás hitele, a téma közérdekűsége iránti fogékonyság. az olvasmányos stílus ezt szolgálja. Az egyes kötetek feladatukat a sorozat egészében teljesítik, vagyis az egész itt is több. mint a részek összege. A „gyorsuló Idő" követelményeinek a sorozat egésze, az általa nyújtott összkép kíván megfelelni. Ezért az egyes témakörök aránya, aktualitása és súlya a sorozat értékének fontos mércéje. Vannak, akiknek furcsa módon éppen ez a sokoldalúság csapon°ásnak tetszik, nem elég meggyőző. Holott a sorozat célja tudatosan az, hogy segítsen a hagyományos történelmi-irodalmi műveltségmodellen túlmutató, a társadalom- és természettudományokat is átfogó horizont kialakításában. Minden eddigi év termésében a történelem és a politika foglalja el a legnagyobb helyet. Ezt követik az Irodalmi, művészeti, kulturális térnék, majd az egzaktabb társadalomtudományok és végül a természettudományok. 1977-ben nyolc történelmi, történetfilozófiai és politikai munka jelent meg, és ezek témája, időrendben: az 1. e. V. századi Görögország (Szabó Árpád: Periklész kora), a bizánci birodalom (Darkó Jenő: Császárimádó Póma — képromboló Bizánc), a magvar középkor (Kristó Gyula: História és kortörténet a Kénes Krónikában), Amerika felfedezése (András László: Alapos gyanú), a reneszánsz Olaszországa és Shakespeare Angliája (Szigethy Gábor: A machiavellizmus), a napóleoni bábonik korárak Magyarországa (Kosáry Domokos: Napóleon és Magvarország). Maovarország legújabb történelme (Kállai Gyula: A magvar nénfront négv évtizedéről). és végül a történelem művelésének általános elvei, a történelmi szintézis lehetősége (Nyikolal Konrád:. A történelem- értelméről). A lista már önmagáért beszél! A stílus a krimibe hajló nyomozástól (András László Kolumbusz titkainak eredt nyomába) a szélesen megalapozott szintézisig (Konrád tanulmányai), az egyértelmű politikai mondanivalót hordozó történelmi elemzéstől (Szabó Árpád könyve 1942böl való) a szó szoros értelmében vett esszéig (Szigethy) terjed. Az irodalmi, művészeti és kulturális témák közül két kötet (Lukács György: Ady Endréről, Horváth Béla: Czigány Dezsó Ady-kénel) Ady Endréről szól, egy emlékezéseket közöl Gelléri Andor Endréről (A gyengéd óriás), egy pedig Szabó Ervin gondolkodói fejlődésén keresztül azt mutatja meg, hogyan ismerkedett meg egy nemzedék a marxizmussal és a forradalom gondolatával (Kemény Gábor: Szabó Ervin és a magyar társadalomszemlélet). A szorosabban vett társadalom-^ tudományokat két kötettel a nyelvészet képviseli (Antal László: Egy új magyar nyelvtan felé, Pusztay János: Az „ugor—török háború" után), egy kötetet pedig pszichológus irt (Magyar! Beck István: Alkotásszakértő, társadalom). Antal tanulmánygyűjteménye esv sor aktuális nyelvészeti probléma elemzésével a nyelvtudomány módszerelt illusztrálja, Pusztay János tudománytörténeti összegezése pedig az összehasonlító nyelvtudomány kérdéseit foglalja össze, szélesebb keretet adva Komoróczy Géza tavalyi könyvének (Sumer és magyar?). Maevarí Beck könyve sajátos szemléletet mutat be: miként fog össze több tudomány, hogv megértse magát a tudományos alkotást. Két természettudományos témájú kötet jelent meg 1977-ben (Czeizel Endre: Genetika és társadalom, Fercsik János: A relativitáselmélet szemlélete). Tárgyuk. a humángenetika. Illetve a modern fizika tér- és időszemlélete, elsődlegesen „humán", közösségi fontosságú és nem egyszerűen természettudományos szakprobléma. 1977 könyvtermésében ez a tizenhét vékonv kötet könnyen elvész. 1977 magvar kultúráiéban mégis nagv súlyuk lehet, ha sokan és értőn forgatják őket. T.I. A

MZ öreg postamester nyugdíjba készülődött. Beosztottja Kovács Géza jóval fiatalabb volt nála, még innen az ötvenen. Rang szerint is ő következett most már főnökének nyomába lépni, pontosabban ülni az iroda másik székébe, a szemközles íróasztal mögé, ami fölött ha kiírva nem ls volt. Kovács Géza mégis mindig t»tt látta ezt a feliratot: hivatalvezető. Nyomorúságosan lassan múló évek óta várta Géza bácsi a helycserének ezt a boldog pillanatát Naponta ebédszünetben, amikor félórára egymást helyettesitették a főnökkel, letelepedhetett a vezetői székbe, s Ilyenkor mindig megállapította izgatott örömmel, hogy mennyire más itt. Ebből a szögből ugyanis merőben más képet mutatott az iroda. Jobbról látta az előcsarnokba belépő közönséget, szemből a beosztott asztalát és a falon az irodaórát. A nyomtatványszekrény innen csak néhány lépésnyire volt, a kézbesítők kopottas asztalát pedig nem kellett bámulnia, mert a háta mögött volt. Amikor pedig jöttek az üzletek, kocsmák és hivatalok a déli pénzfeladással, azok voltak csak szép pillanatok! Főnök úrnak szólította Ilyenkor mindenki, 6 pedig méltóságteljesen osztogatta kötekedő megjegyzéseit. Sajna, csak félóráig tartotta. Az öreg postamester visszajött és Kovács Géza tokáját összecsattintva enyhe, kissé bohókás meghajlással otthagyta a gyönyörűséges posztot. — Méltóztassál, Feri bátyám! A szolgálatot átadom. Egészségedre kívánom az ebédelést. Jót főztek a vendéglőben? A postamester pedig mindennap ugyanazt felelte rá: — Jót, csak keveset — s szuszogva letelepedett a székbe, mely termetes súlya alatt fájdalmasan felnyöszörgött. Miközben a szokásosakat büfögte, föltette a szokásos kérdését is: — Volt-e forgalom? — Éppen csak, éppen csak — villogtatta rá mosolygósan acélkereste szemüvegét Géza bácsi — igazán semmiség, semmiség. — Nagyon helyes — nyugtázta a postamester. Ezután következett: — Akkor most elbocsátalak kegyelemben; jó ülésezést és még jobb étvágyat. — Nyomban rá harsányan fel is nevetett, mert az ülésezés alatt Géza bácsi szokásos déli klozetre menetelét értette. Végre aztán eljövend a nagy nap, amikor a postamester leköszönt a hivataláról. Kovács Géza, a megelőző éjszakán egy szemhunyásnyit sem aludt. Éber álmaiban az Irodát rendezgette. Asztalokat, tologatott, táblákat, feliratokat szerkesztett, nyomtatványokat készített, felhívásokat, utasításokat fogalmazott. Közben meg-megplhent és Ilyenkor újra meg újra elgyönyörködött készlő művében. Majd boldog sóhajjal elrebegte a plafonnak: postamester vagyok. Én vagyok a postamester! Kicsit fáradtnak érezte magát, amikor reggel elindult a hivatalba. Zsibongó fejében spicces mámor volt, képzeletének éjszakai poharazgatásától. Az iroda kissé zajosabbnak tűnt a szokottnál. Amikor belépett, egy keszeg, szinte kölyökképű férfival találta szemközt magát. Nagyon fiatalnak látszott, alighanem suhancos nyurgasága és bozontos haja miatt. Keskeny válla, domborulatlan mellkasa, hosszú, sovány karja, lába egyértelműen hivatalnoki alkatra vallottak. — Az új kollega? — nyújtott neki kezet Kovács Géza és kishíján a szokásos kényszeréből öszszekoccintotta a bokáját. De sikerült még idejében eltéríteni mozdulatát, végtére is csak följebbvaló előtt bokázik. — Szervusz kérlek, azt hiszem én vagyok az idősebb. — Meg vagyok győződve róla — felelte a nyurga kollega és suhancos arcán egy vásott kölyök mosolya jelent meg. Kovács Gézának ez egy kicsit visszatetszett. Már éppen kérdezni akarta, hogyhogy vidéki kollegát küldtek az ő helyére beosztottnak, amikor az öreg postamester egy paksaméta irattal a kariában megjelent a csomagtár ajtajában. — Jó reggelt, Géza — köszöntötte vidáman. — Nos? összeismerkedtél már az új főnököddel? Géza bácsi lába megroggyant. Az iroda előbb csak lassú, majd egyre sűrűsödő körökben forogni kezdett vele. Rátámaszkodott a wertheim kasszára, s valamit motyogott, hogy síkos ez a padló. Hol hideg, hol meleg nyargalt végig benne, s mint mindig, ha váratlan izgalom érte, bélműködése is zavarba jött. — Pardon — mondta és arca elvörösödött — bocsánat... vagyishogy elnézést, de... Menekülésszerűen hagyta el az irodát. Az új főnök arca megnyúlt, nem tudta, hogyan igazítsa vonásait. Kétségtelenül röhögéslngere támadt, de ezt nem merte fölereszteni, döbbent, s elképedő vonásokat igyekezett elébe húzni. — Rájött a szapora — dünynyögte az öreg postamester, miközben néhány papírra aláfirkantotta a nevét. — No, hát ezzel is megvagyunk. A bélyegzőket itt találod, a postabusz nyolckor érkezik. A szomszédban van egy vendéglő, igen jó kosztot; adnak. Csak keveset. Mi van mág ami... ja, a Géza. A Kovács Géza! Kicsit nehézkes, ellenben végtelenül szorgalmas ember. Na és mánikusan budirajáró. De azért jól meglesztek. Én harminc évet húztam le vele. Az új főnök minden reggel akkora elánnal kezdett, mint aki tisztában van vele, hogy estig 28 ezer számot kell megfelelő rublikába beírnia. De tisztában volt azzal is, hogy még kopaszodása előtt bejut az igazgatóság valamelyik osztályvezetői szobájának forgó bőrfoteljába. Addig azonban végig kell seggelnie jónéhány hivatalvezetői széket ls. Most csak az bosszantotta, hogy egy ilyen kétszemélyes kócerájjal kell kezdenie. Beosztottjára, erre a furcsa, szemüveges emberkére pedig valahogyan nem tudott másképp nézni, csak mint egy ... mint egy pondróra. Aki egész életén keresztül araszolgat, és mégsem jut i sehova. Suhancos arcán néha meg is jelent az utálkozó fintor, pontosan olyan, mintha pondrót venne közelebbről szemügyre. Fölényes gyorsasággal dolgozott, így igen gyakran elnéptelenedett az ablaka, munkája elfogyott. Ilyenkor hátrább csúszott székén, rágyújtott egy cigarettára és átfújva a füstöt Géza bácsi asztalára, hűvös kék szemével figyelte, hogyan dolgozik az öreg. Az pedig kifényesedő arccal, nagyokat szuszogva rakosgatta asztalán a papírokat, Ide-oda, onnan meg viszsza. Ablaka előtt türelemhez szoktatott emberek ácsorogtak. Ez aztán dolgozik — állapította meg az ifjú főnök. Még bele is veresedik. Folyvást rakosgat valamit, hol a szivacstartót, hol a bélyegmappát, most a bélyegzőpárnát, aztán az irattartót A tárgyak és papírok mint egy bűvészasztalon ide-oda vándoroltak, egy perc leforgása alatt újra meg újra helyet cseréltek. Szinte káprázott tőle a szeme. Az ablaknál nézőközönségnek felcsapva az emberek tisztelettel bámulták. Ekközben a telefonon a tizenötödik jelzőtáblácska pattant le, s az egész központ, mint rossz verkli zörgött, zakatolt és recsegett. Ez nem Igaz, gondolta a főnők és arcán ideges rángás futott át Hát ez mindent kitalál, minden hülyeséget, csakhogy a dolgát ne kelljen elvégeznie? Mi a fészkes nyavalyának lapozza most meg azt a koszos nómenklaturt?! Ebben a pillanatban Géza bácsi hátratolta a székét, kissé görI