Délmagyarország, 1977. december (67. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-25 / 303. szám

4 Kutyasztori Egyszer csak megéreztem, hogy követ. Nesztelenül, szaporán lépeget, attól tartok, a sarkamba lép. Mit kezdjek vele? Megpróbálok nem figyelni rá, hátha elmarad. Szándékosan felé sem nézek, mégis érzem, figyel. Sehogy sem lehet túljárni az eszén. Ha a sarkon hirtelen befordulok. kicsit vár — már-már reménykedem, most végre megszabadulok tőle —, aztán újra ott érzem a szuszogását a hátom mögött. Vajon mit akar tőlem? Biztosan éhes. Talán fázik is. Pedig hiába jön utánam, nincs nálam még egy száraz kifli sem. Megállok, ő is megtorpan. Fejét sem emeli fel, csak konokul vár. Mintha vizsgáztatna, mintha kitartóan fürkészne: mit fogok tenni? Kezdek tőle félni. A bundáján két csúnya seb, jaj, hozzám ne érjen. Most már nagyon idegesít. Két utcát is magunk mögött hagytunk, semmi változás. Voltaképpen nem is bánnám, ha az enyém lenne. Reggelente és este klvinném, sétáltatnám, ő hűségesen, mindig a nyomomban lenne. De pont ez? Akárhogy is nézem, csak korcs lehet, egészen jelentéktelen kutya. Egy óriási német juhász, az egészen más. Azután mindenki megfordul. Vagy egy komoly boxer. Da jó ég, mennyit ehet egy olyan kutya! S azt mondják, nem is akármit. Már látom a házunkat, hál' istennek, mindjárt hazaérek. A kutya persze egy pillanatra sem tágít. A bejárati kaput hirtelen nyitom, s gyorsan becsapom magam mögött, ő tanácstalanul toporog odakint, csak az üveg választ el tőle. Vár. Fent, a szemetesvödörben. ott van a tegnapi csirke maradéka, lehozhatnám neki... A lift nem működött, és én nem vittem le a csontokat. A gyereknek nem mertem elmesélni a történetet. A csontokat titokban gyűjtöm egy papírtasakban. A kutyának azóta nyomát sem láttam. De azon az utcán mindig lassabban megyek végig. Hátha ott lesz, s ismét a nyomomba szegődik. la. ZS. szögedi Vasárnap,' 1977. december 25; fi A szögedi nemzet a város kiadhassa víz előtti történetének emlékeit. A jelesebbeket. a könyvritkaságnak számítókat. a hozzáférhetetleneket: Fiala Jakab eposzát. Dugonics András, Csaplár Benedek, Vedres István műveinek néprajzi fejezeteit stb. A város népéletének írásos emlékeit Bálint Sándor könyvében mindig kiegészítik a paraszti példabeszédekből, szólásokból, legendákból, a nyelvészeti vizsgálódásokból kikövetkeztethető gondolatok. Példa lehet erre az 1522. évi tizedlajstrom. listája, melynek 28 utcanevéből a néprajzkutató szinte az egész akkori Szegedet elibénk rajzolja, családneveiből pedig társadalmi keresztmetszetet következtet ki — mert ezerféle ismeretet dolgoz még fel, észrevétlenül: s ha következtetéseinek valószínűségét mással nem, hát tiszta logikával támasztja alá. („A tizedjegyzékben a Varga utca kétszer is előfordul. Ez nyilván csak úgy volt lehetséges, hogy Alsó- és Felsővároson is külön utcájuk volt a vargáknak, tímároknak.") A dézsma.jegyzékből, a török hódoltság adózási irataiból. az alsóvárosi plébánia anyagkönyvéből, a kuruc háborúk dokumentumaiból rajzolódik ki előttünk Szeged XVI.—XVIII. századi arculata, a továbbiakban pedig már gazdag forrás- és emlékanyag, s „az eleven népemlékezet" is hozzásegíti Bálint Sándort a település és társadalma elemzéséhez. Fölsőváros és a Palánk, Alsóváros, Rókus, Móraváros és Újszeged történelmi kialakulásának, a város gazdasági életében elfogA

cím: „A szögedi nemzet, szokatlanul hangzik, de — a mondanivaló leglelkere gondolva — nyilván kifejező. Sajátos helyi szóhasználatban a szögedi nemzet jelenti egyfelől a törzsökös szegedi népet (a szögedi nemzet szeret dógoznl), másrészt pedig a hozza való tartozást (én szögedi nemzet vagyok)." Az idézet Bálint Sándornak a szegedi nagytáj népéletéről irott. három kötetre tervezett monográfiájának előszavából való. Az első kötet nemrégiben jelent meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum évkönyveinek sorában, 1974—75-ös évjelzéssel. A második kötet megjelenése jövőre várható. s a harmadik is túljutott már a szerkesztés folyamatán. (A továbbiakban természetesen csak az első kötetről lesz szó, melyet a múzeumban vásárolhatnak meg az érdeklődők.) Visszakanyarodván a bevezetőben idézett sorokhoz: éppen az említett kétfajta „nemzet", a bennszülött, s a Szegedhez tartozó (vagy tartozott) figyelmébe ajánlhatjuk leginkább Bálint Sándor könyvét. Azoknak tehát, akik e város népéleti rrtúltjába pillantva, majd haszonnal dolgozhatják fel ekképp szerzett ismereteiket a jelen gazdagításában, s a jövő munkálásában. S azoknak a szakmai érdeklődőknek. kutatóknak is sokat mondhat e könyv, akikre a folytatás vár, Bálint Sándor szavaival: „Most életem őszén mégis a summázásra kellett rászánnom magamat és a további feladatok elvégzését a jövő nemzedékektől kérnem." Okkal válthatja ki persze A szögedi nemzet a se nem tudós, se egyebekben nem érdekelt, vagyis az átlagos könyvolvasó érdeklődését is, hiszen a néprajztudós sok évtizedes gyűjtőmunkájának eredménye, e könyv, nemcsak tudományos értékű, hanem olvasmányos is. Fiala Jakab, aki 1735-ben latin eposzban énekli meg Szeged keletkezésének történetét; Dugonics András, a népi hagyományok talán élső megörökitője; Nátly József, aki a magyar nyelv ügyében írt könyve végére szegedi szójegyzéket ragaszt a vízi élet köréből; a Kisfaludy Társaságpál népdal- és múdalgyújteményével pályázó Tóth János; Csaplár Benedek, a boszorkánypörök első néprajzi értékelője; Kálmány Lajos, kinek Szeged népe címmel kiadott gyűjteményei a vidék népköltését még virágkorában mutatják be — íme, néhányan a XVIII—XIX. századi elődök közül. A kötet első fejezete, mely a szegedi néprajzi érdeklődés és kutatás múltját idézi meg, a századforduló táján és után élt kutatók (többek között Tömörkény. Hermann Ottó, Cs. Sebestyén Károly) munkásságának összefoglalása, a tárgyi és szellemi néprajz műhelyeinek bemutatására szentel több helyet — okkal. lalt helyének, lakói eredetének, népéleti jellemzőinek, építészeti és tárgyi emlékeinek feltárása, szokások és életmódi sajátosságok — s még folytatható lenne a sor — sűrűsödik abba a fejezetbe, amely A szögedi nemzet mai polgárának talán a legizgalmasabb lehet. Mennyi mindent tudhatnánk lakóhelyünkről — s ez máig ható összefüggések megértésére vezethetne! —, ha a kötelező tananyag mellett néhány iskolai órán belelapozhattunk volna a város múltjába. S aztán tágul a kör. Mármint az a határ, amelyet történelem és gazdálkodás, kultúra és politika hatására kell egyre nagyobb sugárral húzni a város köré. A szegedi nagytáj — nevezi néven a vidéket Bálint Sándor, s a tájba tartozó helységek (Algyőtől Zsombóig) minden fellelhető sajátosságát összegyűjti, amely bizonyíthatja a Szegedtől való származás, vagy épp a máig szoros kapcsolat tényét. A szegedi nagytáj települései közötti hasonlatosságok, a házépítés, otthonteremtés folyamata és hagyományai vezetnek át „az emberi megélhetés három archaikus ágának", a vízi életnek és gyűjtögetésnek, a pásztorkodásnak és jószágtartásnak, valamint a mezőgazdaság sajátosságainak szegedi, Szeged környéki összefoglalásához. A szögedi nemzet e második felében Bálint Sándornak alkalma nyílik arra, hogy a tárgyi környezethez, a jelenségekhez kapcsolva mondja el sok évtizedes gyűjtőmunkájának népművészeti megjegyzéseit, a hiedelem- és babonavilágból megmaradt emlékeket, sőt, gyakran gyermekkori környezete személyes emlékeinek bizonyító erejére is utalhat, FÁLFY KATALIN De épp a történetinek tekinthető előzmények összefogottabb, vázlatosabb feltárása hívja fel rá — ezúttal is — a figyelmet: közeledik a „nagyvíz" századik évfordulója, ez alkalom lehetne, hogy És Ön hogy alszik ? A

mikor nyugovóra tér a ház apraja-nagyja, amikor kihuny a lámpa fénye és elnémul a rádió — ki ne érzett volna már ilyet? — a fülzúgató csöndben csatasorba állnak a gondok és frontális támadást indítanak az ember ellen. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát? De hisz a törekvés, a becsületes szándék nem mindig elég a könnyű álomhoz. Sőt, olykor épp ezek a tulajdonságok csempésznek kőpárnát az ember feje alá. Az egyik hivatalban volt dolgom nemrégiben. Benyitottam az ajtón: két középkorú hölgy kókadozott asztala mellett. Szemük mélyen ülő, karikás, hajukat valaha fodrász keze járhatta, de annak tán egy hónapja is elmúlt: jelzik a sötétből világosba tartó árnyalatok. Amíg főnökükre várakoztam, megitták aznapi második kávéjukat, kezükben mindig parázslott a cigaretta és panaszkodtak. Hogy már megint le se hunyták éjszaka a szemüket. Az egyik ekkor, a másik akkor oltotta el a villanyt. És aztán csak jöttek, jöttek a római jog tételei, elözönlötték az agyát, az egész szobát — meséli az egyik —, már-már belefulladt az egészbe, amikor fölriadt: azt álmodta, kirúgták. Amíg erről folyt a diskurzus, kicsöpögött egy újabb főzet kávé. Az iratok érintés nélkül hevertek az asztal sarkán akkor is, amikor másfél óra múlva elköszöntem. Értekezlet: „X elvtárs tanfolyamon van. Y szakmai továbbképzésen. T az egyetemen vizsgázik éppen. Z Marxista egyetemre jár. Hogy én? Én is járok, persze, időnként. De valakinek dolgoznia is kell, és az értekezletre ls el kell jönnie, Hogy bírom-e? Érzem, hogy egyre kevésbe, mert összecsapnak a fejem fölött a hullámok. Itt a vizsgaidőszak. Én éjszaka 1—2 órát alszom, előtte nem rágódom semmin, tanulok." „Nem én lehetek az egyedüli, akinek emiatt álmatlan éjszakái vannak" — panaszkodik az egyik kereskedelmi vállalat csoportvezetője. S ahogy hömpölyögteti panaszáradatát, elképzelem, amint éjszaka uz egész dübörgő zuhataggá szilajodlk Képzelje, jelentkezik nálam szeptemberben egy nő munkára. Megszakította a gyes-t. Mondja nekem, van két gyereke, de seRít a nagymama, ellátja őket., ha szükséges. Fölvettem, 2100-ért, kellett egy adminisztrátor. aki folyamatosan dolgozik. Hát idáig 20 napig volt benn! Állandóan táppénzen van. Rosszabb, mintha gyes-en otthon marad. Akkor legalább tudjuk, rá nem számíthatunk- És képzelje el azt a légkört, ahol egy 2000 forintot kereső adminisztrátor duplamunkát végez miatta, És szegénynek Igaza van, de csak ennyit tudok mondani noki, mást nem. Az. én hátam mögött ls ott állnak a főnökeim, és megkövetelik, hogy a csoport elvégezze rendben'a munkáját. De hát mit tehettem okosabbat! Mondtam volna, hogy két gyerekkel nem veszem föl ? Én is szülő vagyok. De csoportvezető is! Eh. ördögi kör,.." Fiatal tanítónő, hivatása megszállottja, egy gyermek édesanyja. Alig várja este, hogy végre nyugovóra térjen. Ügy érzi, zsibbad az agya, az ujjai végén kiszáll belőle minden erő. Mégis, mikor lefekszik, azon meditál, hogy lehetne beosztani jobban a 24 órát. „Legrosszabb álmaimban tanfelügyelő ül benn az órán, és én az óraterv alapján próbálok tanítani mindent, másodpercnyi pontossággal, de egy istennek se megy. A falon függ egy óriási óra, villámsebesen futó másodpercmutatóval. Mindig leesik azonban valami, mindig figyelmeztetni kell valamelyik gyereket, és egyszercsak vége a 45 percnek. Az anyagnak meg a feléig se jutottam el... Ilyenkor vizes lesz a párnám. És tudja, nem is olyan irreális álom ez. A felduzzasztott témák — és a tanterv is — gazdag szemléltetőanyagot kivannak, amíg ezekkel bajlódunk, igyekszünk színessé, játékossá tenni a tanítást. fegyelmeznünk is kell. Azt hiszem, túl sokat markolunk egyszerre. A pedaflógus is elfárad. Gondolja csak, ha délután tanítok, vásárlás után 6 óra, mire hazaérek, vacsora, fürdetés... Ilyenkor tévét se nézek, leülök óratervet írni, szemléltetőeszközöket készíteni, mert azt nem kapunk. Róbert Gidát, malackákat rajzolok, díszeket a fa1!újságra... Mikor lefekszem, altkor gondolkozom azon, a holnapi órán hogyan lőhetne mindent megtanítani a gyerekekkel, amit szeretnék,,," „ön hogy alszik, professzor úr?' kérdeztem az egyik intézetvezető orvostól. „Nekem nappal oktatnom, kutatnom, a klinikát Igazgatnom kell — ez mind hagyján, De másnap operálnom ls kell. Beveszek este egy Eunoetlnt, és alszom 7—8 órát." • A pihenés azt illeti meg, aki a munkában kifáradt. Akár gyógyszerrel is, de a terméketlen, energiafaló éjszakai töprengés ellen hurcolni kell. A modern orvostudomány uzonbun éopoly fontosnak tartja a megelőzést, mint a tüneti kezelést, a gyógyítást. Társadalmi méretű, okos beosztással el kellene érni, hogy a becsületes szándék, a törekvés aludjék csak mindig puha tollpárnák között. A kő derékaljat meg hagyjuk meg azoknak, akik rászolgáltak. CHTKAN ÁGNES