Délmagyarország, 1977. december (67. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-25 / 303. szám

Vasárnap,' 1977. december 25; fi Munkás, paraszt, értelmiség... Lakószomszédom, ha meddő óráin traccsolni támadt kedve, látványos eszmefuttatásba fogott. Itt van az unokaöcsém — lendült előre —, tacskó gyerek, esztendeje sincs vakolókanál a kezében, máris annyit keres, ha nem többet, mint én, ezzel a vénülő fejemmel. Böködte ls a kobakját, minthogy valóságosan az a munkaeszköze, böködte, rázta, lengette, hogy efféle méltánytalanság sehogysem fér meg benne. Gyakorta hozott példákat is, csőstül. Statisztikai arzenált, hogy a fusizó melós anyagiak dolgában zsebre vágja őt, felelős beosztásával, őszülő tincseivel, diplomájával együtt... Ceterum censeo — foglalta össze mondókáját, miként az ókori Cato a római szenátusban —, megmondtam párszor az igazgatómnak, ha nem emeli a fizetésem tisztességesen (itt rövid hatásszünetet tartott, a mérges kedvét humorba párologtatón), kénytelen leszek annyiért dolgozni, amennyit kapok ... Nem síránkozós fajta. Tudja ő, mi a dörgés, nálamnál kiváltképp, azt meg aztán kórusban fújjuk mellé; a pénz dehogyis boldogít — ha kevés vagy nincs. E Eltűnődöm rajta: valóban megbecsültebb lenne társadalmilag a fizikai munka a szelleminél? Mármint anyagilag? Karácsony lévén, búcsúzóban az esztendő, elő hát az adatokkal. Beérve a hozzánk közelebbi, megyei számokkal, a statisztikai hivatal idei jelentése szerint (az utolsó negyedévet nem számítva) a lakosság központi forrásból származó bevételei ütemesebben emelkedtek, 12 százalékkal, mind a tavalyi, mind az országos átlagnál. (A termékek javuló értékesítési lehetőségei okán kiváltképp a paraszti jövedelmek.) A nem mezőgazdasági ágazatokban dolgozók átlagbére (a tavalyi 5 százalékkal szemben) 9 százalékkal növekedett, az átlagkeresetek valamivel mérsékeltebben, 8 százalékkal. Az átlagbér a fizikai és nem fizikai dolgozóknál körülbelül azonos ütemben, ám az átlagkereset a fizikaiaknál emelkedett jelentősebben. Az iparban 107,2 százalékos a fizikai dolgozók havi átlagkeresete (a nem fizikaiaké 104,4), a szállításban 113,4, (illetve 111), az építőiparban 110,3, (illetve 109,2), a kereskedelemben 107, (illetve 106,8), a személyi és gazdasági szolgáltatásokban 106,1, (illetve 104,5). Vagyis a nem fizikai dolgozók átlagkeresete rendre alatta marad a fizikaiakénak. Persze, ne legyünk' farizeusok. Szabad bárkinek odaállni, vasat önteni, hegeszteni, földet szántani, vetni, házat-hidat rakni; a fi. zikai munka lehetőségei korlátlanok. A gyárak kapui nyitva, majd mindegyiken kint a tábla, mikor milyen szakmákhoz keresnek embereket, ugyanakkor hol látni hasonló ajánlatokat íróasztalok mellé, katedrákhoz? Szélsőséges példával szólva: segédmunkásnak előbb vesznek föl bárkit, mint tanársegédnek. S minthogy a lét határozza meg a tudatot, ' az egykoron lenézett fizikai munka közgondolkodásunkban mindinkább felnézetté válik, jóllehet mindkét alternatíva sematikus és • etikátlan, a fentiek szerinti leegyszerűsítésben pedig semmiféle következtetésre nem biztat. Különösen azért, mert egyfelől a nem fizikai munka (a statisztikai mutatókban) még korántsem jelent kizárólagosan szellemi tevékenységet, másfelöl meg a fizikai és szellemi munka sarkos elkülö ítése napjainkban mind reményte'.enebb igyekezet, a tudomány termelőerővé válik — szoktuk mondani —, s a gazdasági é'et minőségkövetelménye egyszerűen leradírozza a fizikai munkás ha'dan volt ősi modelljét, a primitív robotembert. 2. Hanem odahagyva ezt a zsákutcát, talán nem haszontalan pillantást vetni a fizikai és szel-. lemi munka kapcsolatának a társadalom • osztály szerkezetét befolyásoló, szüntelenül korrigáló, átfestő mibenlétére. Tudniillik itt tetszenek föl bizonyos szükségszerű. és látszólagos ellentmondások még. Legyen a kályha, mondjuk, az iskola. Társadalmi program a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeinek patronálása. Hátrányos heiyzetük fölszámolása oktatási intézményeink teljes hálózatrendszerében igény, szocialista társadalmunk jogos elvárása, tehát az általános iskolában éppúgy, mint a felsőoktatásban. Ha most egy vasesztergályos tehetséges fia bejut az egyetemre, közgazdász vagy pedagógus lesz, tehát értelmiségi, akkor az ő gyermekei legfeljebb a családi összejöveteleken, karácsony estéken őriznek kapcsolatot a munkásosztállyal, magyarán a nagypapával. Egyetlen generáció elégséges ahhoz, hogy a munkásból értelmiség váljon. Eképpen fogyasztaná tehát önmagát, szocialista meggyőződéssel, a szocialista társadalom vezető osztálya, hogy tehetséges utódait értelmiségi pályákra ösztökéli? Másfelöl azonban: az értelmiséggé váláshoz, a továbbtanuláshoz elengedhetetlen követelmény a minőség. Így tanulmányi előmenetelük szerint a jeles diákokból lesz az értelmiségi, a gyengébbek meg a munkásosztályt erősítik. Meglehet, a formális logikának effajta premisszái között bujkál némi naivitás. Mindazonáltal Szegedon például tény (hangsúlyozandó, Szegeden): csökkenőben a munkásság, emelkedőben az értelmiségiek aránya. Szükségszerű és látszólagos ellentmondások? Amennyiben szükségszerűek, aligha perelne különösebb magyarázatért. A szocializmus köztudomásúan átmeneti jellegű társadalom, ahol a megszüntelve-megőrzés dialektikája ilyeténképpen is érvényes. Ez lenne az ellentmondások objektivitása. Akad azonban azoknak szubjektív oldala is, kitapintható a fent jelzett premiszszákból, s itt sejlik föl az aggályok látszólagossága. Miután az értelmiségi lét Ígéretének mellőzhetetlen szelekciópróbája a minőség (a fizikai származásúak preferenciája nem jelent feltétlenül biztosítékot, csak az arra érdemeseknek, a valóban tehetséges fiataloknak), jó ideig nem kell tartani attól, hogy valamennyi munkáscsaládból értelmiségi pályákra kerülnek az utódok. A munkásosztály soraiból is gondoskodik az utánpótlásról. Aztán: a hatás-visszahatás fizikai törvényszerűsége folytán a társadalom szocialista jellegét csak erősítheti, ha a vasesztergályos tanárgyermeke oktatja a holnap felnőttjeit. Továbbá : egészséges kiválasztódási rendszer elképzelhetetlen úgy, hogy akár a munkásosztály, akár a parasztság vagy az értelmiség rezervátumszerűen termelje újra önmagát Effajta igyekezet ideig-óráig konzerválhat burzsoá erkölcsöket, a szocialista osztálytársadalmat viszont, ahol a tendencia éppen az osztályok fölszámolása, ezzel homlokegyenest ellentétes mozgástörvények jellemzik. Végül az ellentmondások látszólagosságához egyetlen vitaszármazék még (szellemes alternatíváit az egyetemi pártbizottságnak hasonló témát feszegető eszmecseréjén jegyeztem föl): kit nevezhetünk értelmiségnek inkább, a benzinkutas pedagógust vagy az újító acélmunkást? Vagyis mindennapi életünkben az osztálykategóriák levedlik magukról a diploma fétisébe temetkező közszemléletünk kényszerzubbonyát. Egyre kevésbé lesz meghatározó a papíros, helyébe az emberi magatartás lép, Nyelvünknek tán leggazdagabb jelentésű szava: a munkás. Mert a föld művelője, az épületdaru kezelője, sőt az emberfejek palléro-ója egyaránt az, fizikai és szellemi létünk munkása. Már ki milyen elhivatottsággal, ambícióval, tÍSz+—"sSctúaI . . . NLKOLÉNYI ISTVÁN J

ól emlékszem, otthoni karácsonyokon apám mindig, minden, vitára okot adó helyzetben azt mondta: most, legalább most ne veszekedjünk! S igyekezett elhárítani a puszta lehetőségét is, holott máskor talán éppen ő kezdeményezett... Mire vágyott vajon? Nyilván, amire mindnyáian. különösen ilyenkor: a megértésre, a szeretetre, ami az emberiségnek amúgy sem adatott meg maradéktalanul az év egésze során. A karácsony meghittsége, bensőséges intimitása, a családi együttlétben — vágyakat ébreszt. Amik a mindennapok érdes felületeinek ütközve pattannak szét, hogy feloldást, újjászületést követelve jöijenek vissza így december végén. A lidércnyomások alóli felszabadítás ünnepe: talán ez a karácsony. S váratlan, nagyszerű segítőtársakra is akadhatunk. * Távoli garnizon, az Osztrák— Magyar Monarchia valamelyik eldugott csúcskében. Mint mindig, a világ minden hadseregében: karácsony előtt megindul a találgatás, a suttogás, mennyien mehetnek, vaion kik mehetnek — haza. Rövidesen eldőlnek a dolgok, akik elengedtettek, mennek, akik nem: maradnak. A hadsereg vadsága is enyhül a ka+ácsonyestén. Elnézőbbek az őrmesterek, több a legyintés — fenyítés helyett. Nem is lenne különösebb bántódása annak a katonának serru akinek ágvát — az igazoltan távollevőkön kívül — üresen találja az ügyeletes. De az nem jött vissza. „Nem is jöhetett. mert hiszen el sem ment testbelileg hazulról. A lelke, az alighanem hazament mindjárt kilenc óra után a faluba, és szétnézett a szülőház körül, a teste azonban itt maradt. Meg is találták reggel, amint lógott a kerítésen az ócska köpönyegben. Karácsony ünnepének első napja ekkor virradt." Az irodalomtörténészek sokat vitatkoztak azon, mennyire is volt „mély és igazi" Tömörkény István együttérzése a szegény, egyszerű emberekkel. A filológusok néha komoly meglepetésekkel szolgálnak. ezen mégis megdöbbentem. A Karácsonyi böjt című elbeszélés a családjától távolra szakított parasztfiú tragédiájáról, az írás háromnegyedének kedély e^kedőidillikus hangvétele után látszólag váratlanul, valójában pompás súlypontáthelyezéssel csap át a felkavaró, rettenetes végbe. Aki jiven páratlan emberi tisztasággal lát. annak műve felül kell. hogy álljon az akadémikus vitákon. Tömörkény meglátta a borzalmat, és jelt adott. Pontosan, célratörően és igazan. Ahogy nagy írók szokták. * Megélt már ez az ország egykét rettenetes karácsonyt. Ha egy novella így kezdődik: „1944 karácsonyán sűrű köd ülte meg Budapestet" — máris felidéződik az egyik. A légitámadások egyre Szabadító irodalom gyakoribbak, a rettegések egyre megszokottabbak. A halál partszegélyén botorkáló főváros egyik mellékutcájában várja karácsony estére egy özvegyasszony a lányát. s annak vőlegényét A bombázások most sem szűnnek; ráadásul ekkorra érik el az első ágyúgolyók is a körülzárt város belsejét. A pincéből, az óvóhelyről szökik fel a lakásba a nő és a férfi, akikről Déír Tibor csak seiteni engedi, hogy valamilyen mértékben az ellenállásban is részt vesznek. Elköltik az anya által gondosan titkolt extra ünnepi vacsorát, egy üveg vörös borral. S miközben „az ablak alatt egy felfordult teherkocsi feküdt egy tankcsapdában, két halott katonával a sofőrrekeszben, s Buda felől úira megindult az ágyúszó", éjfél tájban a lakásba felérve, egymást átölelve talál rájuk az öregasszony. Megbocsátó szeretettel hagyja őket magukra, hogy a konyhában megegye azt. amit neki hagytak. Ilyen víziókból érezheti át talán az ember igazán, mi is a karácsonyeste. A borzalmak között egymást szerető két ember beteljesült vágya magát az elet uralmát bizonyítja, a szeretetét, az egymásra utaltság erejét. Ez is, az is. akárcsak Déry csodálatos humánuma: legyőzhetetlen. * A gyermek gyönge. Ezt az egyszerű ténvt ismerjük, de fordított'át alig. Sok apróság egvütt nemcsak pajkos társaság lehet, ha a felszínen többnyire csak annak is látszik. A kollektív élmények bennük is felerősítik saját elhatározásaikat, vele bátorságukat s vágyaik megvalósításának szándékát is. A gyermekszerelem kedves dolog, de keveseknek jut eszébe, hogy ennek eszköze lehet a betlehemezés Erdélyben máig erősen megmaradt népszokása. Pedig a paoírszárpyakkal angyalnak öltöztetett kisfiú legfőbb célja, hogy a többiekkel há+lil házra járva, a kántor úréknál a Piroska arcát megcsodálhassa. A következmények persze felborítanak minden előzetes dramaturgiát — a gyermeklélek kitör korlátai közül: „A kántor úrnál a mennyezetig érő, gyönyörűen feldíszített karácsonyfa elé állítottuk a betlehemes ládikót. A csákós futár a botjával koppintott, elújságolta, hogy örvendetes szép hírt hallott az éllel, odakint az ajtó előtt Szent József küzdött a kutyákkal. Heródes fennen hangoztatta, hogy minden toppantására ég s föld megrendül, és toppantott is valóban a faggyú szagú foltos bakancsával, de csillag helyett a bajusza esett le, és ezzel a színpadi vétséggel egyidejűleg én is kiröppentem a való világból. Szárnyaim alatt nem éreztem a soárga szorítását, a gyertyák és csillagszórók az égitestek sebességével suhantak el örömtől repeső szemeim előtt. Elfelejtettem, mi végett indultam el otthonról, csak azt tudtam, hogy minden vasárnap elrebegett gyermeki fohászom: add, uram, engedd, uram, hogy Piroska enRem szeressen — im beteljesedett, mert Piroska ott ült kissi fehér széken a fenyőágak alatt, és reám nevetett. Mint egy elszakadt gyöngysor, úgy pergett rám a kedve, és akkor olyan mozdulatot tettem, mint aki leszakítja szárnyait és átadja annak, aki arra született, hogy földön járó emberek csak a tekintetükkel illessék. S bár szöveg szerint hallgatnom kelleti volna. feléje fordulva énekelni kezdtem. — Mit akarsz te, fiam? — szólt rám a kántor úr. — összezavarod az egész istenséget. Erre a szóra magamhoz tértem, s míg a király baiuszát viszszaragasztották. verejtékező homlokom törölgetve, azon vitatkoztam magamban a kántor űrrel, hogy a szent, estének a szerelem nélkül semmi értelme." Sütő András elbeszélésének bája a beleszőtt humor révén felülemelkedik az anekdotázás kedvességén. Miként az ifjú hősszerelmés nagvap-iának „az intézményesített hit kívülrekedt az érdeklődésén". a gyermeki vágyai: is szétfeszítik az ősi ceremónia kereteit. A maguk módján éppúgy szeretetre, melegségre áhítozva, mint mi magunk, felnőttek. S a legnagyszerűbb dolog. ha ^zzel — nekünk segítenek. A nagyobb kérdés nerr-e az, mennyire segíthetünk mi nekik, hogy ezeken az estéken több örömük lévén, kevesebb feloldást várhassanak majd saját gyerekeiktől. „Az estének a szerelem nélkül semmi értelme", vall'a az Anvám könnyű álmot ígér kis hőse. Továbbgondolandó: szerelem, szeretet nélkül, nemcsak az estének, a karácsonynak — az életnek sincs. S csak ha több. okosabb jut belőle. akkor remélhetünk írósegítőinktől — másféle feloldozást. DOMONKOS LÁSZLÓ A rra gondolt, hogy küld /X neki valami apróságot. A boltban dobozt is kapott, a tér túloldalán bélyeget és szívességből zsineget, hogy becsomagolhassa az ajándékot. A postán udvariasan előretessékelte egv férfi, akinél öt csomag volt. Hogy nem kellett sokat várnia, abban része volt a felvevőnek is. Aki a kocsit tolta, felfigyelt a dobozra. Törékeny — olvasta rajta, hát óvatosan a legfelülre tette. Felpakoltak a teherav*óra. Még odaszólt ar indító. hogy vigyázzanak, csúszik az út. aztán a kocsi vezetője gázt adott. Az állorr-son leadta a szállítmányt, lesz még egy fuvar, szólt az ottaniaknak, azok meg igyekeztek, hogy befejezzék a pakolást időben. A mozgóposta kísérői még A csomag ráérősen beszélgettek, indulásig fél óra volt hátra. Aztán tárcsa lendült, vitték a szállítmányt. K.-ban álltak meg először, leadogattak vagy húsz csomagot, a forgalmistának közben elmondtak két viccet. Így ment ez. végig a vonalon. A „törékeny" jelzésű csomagot még kétszer kellett átrakni. Addigra már utazott vagy kétszáz kilométert. Mikor végre egv sötét raktárhe'yiségben megpihent, hajnal felé járt. A kézbesítők korán érkeztek, várakozni hát nem sokat kellett. Amikor a zöld postaautó ajtaja rácsukódott, szinte megkönnyebbült: még mindig épségben volt. S már a cél előtt. Kertes házhoz érkeztek, az udvari fenyőfák közül épp akkor vágott ki a házigazda egy szép diszítenivalót. A csomagot még akkor felbontották. Milyen kedves — vették kézbe. Körbenézték, örvendeztek. aztán visszakerült a dobozba, hooy o*t várja ki az ünnepi estét. Ám a doboz valahoqy kisebbnek bizonyult, mint amikor elindult útjára. Igaz is. értem már. szólt az aián^ék. Hiszen velem iött az eladó türelme, a trafikos szívessége. a sok csomagot udvariassága. Es einoztam a felvevő fürgeségét, a ra'codó óvatosságát. az indító elővigyázatosságát, s a pilóta fáradtságát. Rámragadtak. ettől lettem ilyen súlyos — mondta még utoljára törékeny ajándék, s a beleszorult belső feszültségtől apró darabokra hullott szét. r.K.