Délmagyarország, 1977. december (67. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-17 / 296. szám
8 Szombat, 1977. ilecemJrjr EH0E1BQ] Csúszós téma Mona Lisa mosolya Boldizsár ragyogó téli napsütésben száguldott végig a városon, s mégis ezernyi apró csillag ugrándozott a szemei előtt. Azt, hogy melyik íoga fájt pontosan, tulajdonképpen régen nem tudta már, de abban bizonyos volt. hogy belepusztul a fájdalomba, ha valaki azonnal nem segít rajta. De aztán, hogy végre ott állt a jól ismert kapu előtt, örömmel konstatálta — kutya baja. Semmije sem fájt Toporgott egy keveset, s már éppen hátat akart fordítani az ellenszenves kapualjnak, mikor minden k'»zdődött elölről. Köszöntve az új erőre kapott nyilamlásokat, szemei versenyt kezdtek ugrálni lábaival. Boldizsár tehát úgy döntött hogy hármasával szedi majd a lépcsőket Szinte úgy tépte fel a rendelő ajtaját. Szerencséjére, csak az orvos feleségét találta ott, aki éppen a szétdobált folyóiratokat rendezgette. — A doktor úr!? — vicsorogta köszönés helyett Az asszony jnegértően mosolygott. — Azonnal szólok neki. Addig is foglaljon talán helyet. — Az most kérem tisztelettel, lehetetlen! — ugrált Boldizsár ütemesen. Pár pillanat múlva mégis leült — a fogorvosi székbe —, egyetlen fájdalmas ábrázatú görccsé merevedve. Sanda pillantást küldött a fúrógép felé, s az most sem hagyta cserben. Mint eddig minden alkalommal, most is egy-kettőre elszállt minden fájdalma, magával vonszolva utolsó csepp bátorságát is. — Űjra itt? — hajolt Boldizsár fölé barátságosan az orvos. — Ühüm! — válaszolta, de olyan ügyesen, hogy még az arcizma sem rándult, nemhogy a szája. „Megint kezdi" — ágaskodott az orvosban a kétségbeesés. — Nos, hát akkor mondjunk mind a ketten szépen egy nagy á-t! — tátogott példamutatóan, akár egy partra vetett hal. Boldizsár viszont bőszen hallgatott. Ki tudja, miért, de egyetlen arcizma mégis megmozdult végre. — Szomorú szemű Szűz Anyám! De bájos! — ereszkedett lassan rózsaszín köd az orvos agyára. — Komolyan mondom, most pont olyan, mint Mona Lisa! Ez a sejtelmes mosoly... lenyűgöző! Csak ugye, tudja ön is, hogy Mona Lisa nő..., míg ön, ha nem tévedek, ugyebár férfi. Férfi, a javából! Nem igaz, Boldizsár úr? — Ühüm! — válaszolta ismét Boldizsár, de szemeit nem vette le a műszerekről. — Hát, jó! — sóhajtott mélyet az orvo6. — Ha ön valóban férfi, akkor most játsszuk, hogy én szobrász vagyok! — Boldizsár szemei kerekre nyíltak, de az orvos nyugodtan folytatta tovább. Attól ugyanis igazán nem kellett tartania, hogy páciense a szavába vág. — Saóval, én most ebből az elbűvölő mosol} ból faragok magának egy pompás „nevető ember" maszkot! Boldizsár szájában három fogról lepattant a zománc, akkora erővel harapott bele a semmibe. Az orvos könyörgőre fogta a szót: — Eoldizsár úr! Könyörüljön rajtam. Maga már nem is tudom hány napja játssza velem ezt a mókát! Szeretném, ha tudná, hogy IV. Henriknek is elég volt a három nap vezeklés Canossa vára előtt, hogy a pápa elveszett jóindulatát újra megnyerje. Én. szegeny ördög, aki nem is vétettem magának, már túl vagyok a három nap dupláján is. Kérem, engedje, hogy megnézzem végre azt a rakoncátlant, amelyik naponta ide űzi hozzám! Boldizsár nem hatódott meg az esdeklc. szavak hallatán, s mert testében a görcs lassan feloldódott, igyekezett kereket oldani. Nem szólt semmit, csak komótosan elindult az ajtó felé. Ott azonban megállt, s a verejtékező orvos felé fordult. — Köszönök mindent — mondta hálásan, s kétszáz forintot csúsztatott az orvos zsebébe. Az fanyar mosolyt küldött Boldizsár felé, s csak ennyit nyögött ki keservesen: — Legyen hoinao is szerencsém! Kende Annamária A papák-mamák meg az Építők pályáján korcsolyáztak gyerekkorukban, hangszóró sugározta zeneszó és villanyfény mellett. S az ö csemetéik hol hódolhatnak a tél örömeinek? Az cleimesebbjc — korcsolyapálya híján — fölkeresi a kisebb-nagyobb befagyolt víztócsákat, gödröket. A képen látható lurkók a SZF.OL-pálya mögötti Etelka-tavat fedezték föl. s láthatóan jól is szórakoznak. Ha igaz, hogy sekély ez a víz, némi ráfordítással nem lehetne hivatalosan Is jégpályának minősíteni? A Volán feladatai Sütnek, főznek a háziaszszonyok, készülődnek az ünnepekre. Megnövekedett a pb-gázcseretelepek forgalma, így a fuvarozók munkája is. A Volán 10. számú Vállalat dolgozói naponta 15—17 ezer darab palackot visznek az algyői töltőüzemből a telepekre. s természetesen üresen vissza. Hogy feladataikat nagyobb nehézség nélkül megoldhassák, a Volán és a DÉGÁZ vezetői közösen állítottak össze munkaprogramot és most aszerint dolgoznak. Sokan vásárolnak a napokban üditő italokat, palackos borokat és raktározható élelmiszereket; akik olajkályhával melegítenek, most rendelik meg a fűtőanyagot.. Ilyen áruféleségeket a Volán kétszáz teherautója szállít. Sok feladatot ró a Volán Vállalat dolgozóira a megnövekedett vasúti teherforgalom is. Sokan a szokásosnál hosszabb műszakot vállalnak, mások éjszaka és hétvégén is dolgoznak. Vele jár — Ha jól értem, ön a vejem szeretne lenni. — Nem éppen erre gondoltam, de ha elveszem feleségül az ön lányát, ennek is meg kell történnie. EGY BESZÉLGETÉS CENTENÁRIUMA Száz évvel ezelőtt bonyolították le hazánkban az első távolsági telefonbeszélgetést, ami Salamin Leónak, a volt soproni állami főreáliskola igazgatójának és fizika tanárának nevéhez fűződött A tudós tanár a Sopron— Győr közötti vasútvonal íróvezetékére kötötte rá a telefonkészülékeket. Az első beszélgetés Sopron és Pionye között zajlott le. Az érdekes évforduló- alkalmából pénteken ünnepséget rendeztek a soproni postaigazgatóságon s emléktáblát helyezek el a Széchenyi István gimnázium és postaforgalmi szakközépisköla lalán. Ködös idö Várható időjárás szombat estig: változóan felhős idő, számottevő csapadék nélkül. Többfelé erősen párás levegő, ma napközben elsősorban nyugaton tartós köd. Mérsékelt, változó Irányú, megélénkülő északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton: a tartósan ködös részeken néhány fokkal 0 fok alatt, máshol 0—plusz 4 fok között. A lottó nyerőszámai: 17, 52,53, 58, 75 A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint az 50. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 17, SZ, 53, 58, 75. GYUFAGYARIAK TOVÁBBKÉPZÉSE Továbbképzést tartottak a Szegedi Gyufagyárban. Három napon át négy csoportban oktatták a dolgozókat. Előadás hangzott el az általános gazdaságpolitikai célokról, a népgazdaság, illetve a vállalat idei tervének teljesítéséről, és a jövő évi feladatokról. A dolgozók technológiai, faipari, vegyipari és munkavédelmi ismereteket is szereztek. Az egyéni higiéniai követelményekről orvos beszélt a gyufagyáriaknak. TANKÖNYVPÁLYÁZAT Pénteken az Országos Pea dagógiai Intézetben ünnepéAZ EGÉSZSÉGÜGY KIVÁLÓ DOLGOZOI ELHUNYT PAVLOVSZKY FERENC V»*WI»VJI OA OZ<aBVO A V Dr. Kovács Béla, a felnőtt SKET*aie^6?lyesen átadták a díjakat az ItS^SJS£*J$£Z£ nyomdá^zakszervezet el 19'"-eS ^nyvpályázat tári íőasszisztens nyugdíjba nö^ a munkásmozgalom nyert^einek- Miklósvári vonulása alkalmából az régi ' harcosa, a Szocialista S^or, az Oktatási Minisz- Egészségügy Kiváló DolgoHazáért érdemrend kitünte- térium főtanácsosa, az Ortettje elhunyt. Temetéséről szágos Pedagógiai Intézet később intézkednek. igazgatója az ünnepélyes A Szakszervezetek Országos díjkiosztást bevezető beszéTanácsának elnöksége, a dében elmondta, hogy a páNyomda-, Papíripar és Sajtó lyázók aagy pedagógiai és Dolgozói Szakszervezetének szakmai felkészültségről taelnöksége núskodtak. A 94 pályaműn- Tegnap, pénteken reggeá ka között mindössze 12 fél 7 órakor halálos baleset SCHULTHEISZ EMIL alcadt ameiv nem részesült történt BaIástya í"11®™1®asaai, ameiy nem reszesun tén a kiste]eki erdészháztót HAZAÉRKEZETT í jutalomban. A pályázat ki- Kömpöc felé vivő dűlőúton. A ve cr J.A.^ian*^ emelt első díját — 20 ezer A DEFAG egyik teherjáregyüttműködés SSTE *>rint jutalmat - a Szegedi gfjff,, zottsága 5. ülé6én részt vett Juhász Gyula Tanárképző a 19 éves Börcsök Tibor magyar delegáció — dr. Főiskola kutatócsoportja Rchultheisz Emil egészség- ,1)al,nA, • . , „ _ nyerte az általános iskola 8. zója lett. A kitüntetéseket dr. Dudás Béla, városi főorvos adta át. Közlekedési balesetek ügyi miniszter vezetésével — csütörtökön este hazaérke- osztálya számára készített zett Moszkvából. fizikakönyveveL Vádirat a Ferenc körúti postarablás ügyében Köszönetet mondok mindazon rokonoknak, ismerősöknek szomszédoknak, a Szegedi Postaigazgatóság munkatársainak, a hódmezővásárhelyi helyi postakirendeltség dolgozóinak, és akik Ismerték, valamint a békési rokonoknak és ismerősöknek, az orosházi rokonoknak és ismerősöknek, akik szeretett férjem, FABIAN GABOK nyugalmazott posta ntuszakt főellenőr temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal szomorúságomat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége' — Szeged, Molnár utca 6/B. Hálás szívvel mondunk köszönetet a DELÉP vezetőségének és munkatársaknak, rokonoknak, Ismerősöknek, Jő barátoknak az ujszegedi szövőgyár vezetőségének és munkatársaknak, s mindazoknak, akik a felejthet,'/ en KOVÁCS GYÖRGY temetésén megjelentek, és együttérzésükkel fájdalmunkon enyhítettek. — A Kovács és Tápay család. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, barátoknak, volt munkatársaknak, a Csongrád megyei Rendör-főkapHányst.g vezeti, inrk és dolgozóinak, a Csongrád megyei Munk'-sőrs-ig vezetőinek és dolgozóinak, és mindazoknak, akik a felejthetetlen férj és édesapa, TOTII FAL ny. rendőr őrnagy búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. 21 009 Fajdalommal tudatjuk, hogy ARANYOSI LASZLONP. Molnár Ró/a hamvasztás utáni búcsúztatása december 2ő-án (kedden) Gyászközlemények 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 21 010 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, edesapa, após és nagyapa, PAVLOVICS LAJOS életének 59. évében december 13-án elhunyt. Temetése december 19-én (hétfőn) 11 órakor les/, az Alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család - Bécsi krt. 8-16. 21 011 Mély fájdalommal tudatjuk, hogv a szeretett férj, édesapa, HAJDÜ ANTAL BM-dolgozó december 14-én eletének 51. évében váratlanul elhunyt. Temetése december 19-én 14 órakor lesz a Hordányl temető ravatalozójából. A gyászoló család — Bordány. 21012 Fájó szívvel tudatjuk hogy a szeretett férj, édesapa, VRABELY MIHÁLY, volt ruhagyári dolgozó elhunyt. Temetésé decembe.' 19én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család - Olajos u. l/E. 21 482 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KARCA MIHALYNÉ Sándor Rozina életenek 86. évében elhunyt. Temetése december 19én 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászolják: fia, menye, unokái és dédunokái, rokonai. 21478 Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett munkatársunk, TÓTH FERENCNE, a Csongrád megyei Sütőipari Vállalat dolgozója tragikus hirtelenséggel, december 14-én, 40 évrs korában elhunyt. Temetése 1977. december 19-én 14 órakor lesz a Dugonicstemetóben. A Csongrád megyei Sütőipari Villalat vezetősége. 21 474 Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a drága Jó feleség édesanya, és leány, TÓTH FERENCNE Németh Rozália életének 40. évében rövid szenvedés után elhunyt. Drága halottunk temetése december 19-én 14 órakor Írsz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló család — Párizsi krt. 42. 21 475 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, ÖZV. KÉRI 1STVANNE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat rnyhltent Igyekeztek. A gyászold család. 21473 Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek, aktk felejthetetlen halottunk, HARNOCZI LAJOSNE temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, és slrj'.ra virágot helyeztekó A gyászoló csalid. 21 470 Hálás köszönetet mondok a testvéreknek, rokonoknak jó barátoknak, munkatársaknak és szomszédoknak, akik felejthetetlen férjem, KLAMAR FERENC temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal mély fájdalmamat enyhíteni Igyekeztek. — Gyászoló felesége. 22 lát A Fővárosi Főügyészség rablás és más bűncselekmények miatt vádat emelt az előzetes letartóztatásban levő Jan Stratilek csehszlovák állampolgár és tiz magyar állampolgárságú társa ellen. A vádirat szerint a 27 éves Jan Stratilek 1977. szeptember 15-én, a késő délutáni órákban Budapesten, a Ferenc körúton levő 9. sz. postahivatalból — a postai dolgozókat és az ott tartózkodó ügyfeleket a mennyezetre leadott több pisztolylövéssel megrémítve és megfélemlítve — 130 300 forintot elrabolt. Ezután a helyszínről elmenekültek, a lopott személygépkocsival reá várakozó Berki Kálmán, 28 éves. büntetett előéletű bűntársávaL Ezenkívül a Fővárosi Főügyészség Jan Stratilek ellen vádat emelt azért is, mert 1977. augusztus 26-án a Mártírok útján, az ottani ABC-áruház napi bevételét szállító alkalmazott kezéből a 157 000 forintot, majd 1977. szeptember 5-én a Lenin körúton — az utóbbi esetben Berki Kálmán segítségével — a Röppentyű utc-ü bisztró napi bevételét szállító alkalmazott kezéből a 30 800 forintot tartalmazó táskát kitépte, majd elmenekült. Több kifogásolható életvitelű. büntetett előéletű magyar állampolgár a rabolt oénzből való részesedés felében különböző módon segítette Jan Stratileket és Berki Kálmánt abban, hogy a hatóság üldözése e'ől meneküljenek. így Pandella Gyula. 37 éves és Pandella Gyuláné, 35 éves, budapesti lakosok lakásukon rejtegették őket. Tallósi Ignác, 21 éves, büntetett előéletű, Széles Sándor. 21 éves. büntetett előéletű és Fodor Gyula, 20 éves, büntetett előéletű budapesti lakosok arra vállalkoztak, anyagi ellenszolgáltatás fejében orvosi segítséget szereznek a sérült Berki Kálmánnak. Misik Tamás, 21 éves, büntetett előéletű műtős, budapesti lakos jelentős anyagi ellenszolgáltatásért arra vállalkozott. hogy műtétet végez Berki Kálmánon. Rajtuk kívül a bíróság ejőtt kell felelni — a különböző bűncselekményeket megvalósító — tetteikért Csikj Lajos, 20 éves, büntetett előéletű, mátészalkai. Berki Gizella. 25 éves, büntetett előéletű, vásárosnaményi és Gyömrei Irén, 22 éves, budapesti lakosoknak is. A Fővárosi Főügyészség benyújtotta a vádiratot a Fővárosi Bíróságra, amely a bűnügyet tárgyalni fogja. (BaIástya, Tanya 583.) már csak hátul, a rakomány helyén fért el. Börcsökék tanyájának irányában megállt a gépkocsivezető, hogy utasát leszállítsa, a fiatalember azonban már nem volt a platón. Eddig ismeretlen ok miatt kizuhant a haladó járműből. s fejsérüléseibe belehalt. A baleset körülményeit " a rendőrség vizsgálja. A Nagykörúton, a rendőrség épülete előtt volt baleset. Vörös Pál. 34 éves. helybeli (Torockói út 12.) lakos autójával a Kossuth Lajos sugárútról jobbra kanyarodott a Párizsi körútra. Eközben tovább sodródott. 8 nekiütközött egy autónak, amelynek volániánál tanulóvezető ült. majd onnan tovább csúszott, a rendőrség előtti útszegélyig. A gépkocsivezetőtől bevonták jogosítványát, a baleset ugyanis nemcsak az út síkosságának, de ittasságának is eredménye volt. Eljárást indítottak ellene. Közlemények A Postás Művelődési Házban Január 9-én szabás-varrás tanfolyamot indítunk kezdők és haladók részére. Jelentkezni lehet: Szeged, József Attila sgt. 43. A Bartók Béla Művelődési Központ (Vörösmarty u. 3.) 1978. Január 6-tól — nénteki napokon — 10 foglalkozásból álló, Alapfokú fotótnnfolvamot indít. Tanfolyam vezető: Tatár Tibor. Részvételi díj: 200 forint. Jelentkezni leh.-t a ház gazdasági ügyintézőjénél, L emelet 14-es szoba. x DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságénak naollapia Főszerkesztő: F NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes- SZ SIMON fSTVAN Szerkesztőség és kiadóhivatal 6760 Szeged. Tanácsköztársaság útja 19 - Telefon: 12-023 Felelős kiadó: KOVÁCS LÁSZLÓ A lapot nvomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky ntca Í8. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban ós a kézbesítőknél Előfizetési dij egy hónapra 20 forint. — Index: 25 053 ISSNi 9133—021 a t t *