Délmagyarország, 1977. november (67. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-06 / 262. szám

8 Vasárnap, 1977. november 6.' ******** ******** ********** Melyik is nehezebb? T

'irsalgás közben kilencvenfokos fordulatot vett a téma. A forradalomról kérdezett valaki, s azt állította, hogy a forradalom mindössze egy pillanatig tart, a ha az megtörtént, utána a dolgos és egyforma hétköznapok következnek, majd a megemlékezések. — Ügy vélem, hogy egyformák és csendesek a napok, amelyek óramű pontossággal követik egymást. Irigylem az őseimet, akik igazi forradalmat vívtak és győztek. Nekem ml marad? A kora reggeli autóbusz, mely háztól házig, az otthonomtól a gyárig elszállít mindennap, s vissza. Egy pillanatig csend támadt a társalgók között. Talán azon elmélkedtek, hogy rosszkor születtek, hiszen a dicsőséget már korábban learatták, az elődök. Később hevessé vált a vita. A forradalom nem egy pillanat dolga, amikor a fegyverek is dörögnek az csak a kezdet. „Az a tíz nap, amely megrengette a világot, a forradalom elindítója volt" — mondta az egyik fiatal, a lényeg azután következett, a kivívott győzelem megtartása, a szocializmus megteremtése. — Ezek nagy szavak — folytatta a partner —, én azt szeretném tudni, hogy te, ő, vagy én mit nevezhetek a mindennapi föladataimban forradalmi cselekedetnek? Vallottak önmagukról, munkájukról, aprónak tűnő harcaikról a családban, a baráti körben, a főnökök és beosztottak kapcsolataiban. Az önmagával ls harcban álló, önmagát ls kereső egyik beszélgetőnk egyetemet végzett fiatalasszony. Műegyetemen szerzett diplomát, férjet, s mire megszáradt mérnöki oklevelén a tinta, megszületett a kisfia is. De ne én, mondja el 0 a továbbiakat: — Akkor azt hittem, minden simán megy tovább. Állást igen, lakást nem kaptunk. Ez nem is volt különösebb meglepetés, hiszen sejtettük, hogy a lakás csak később jön. Előbb a rokonságnál húzódtunk meg, majd albérletben. A városhoz közel, egyik nggyüzem telepén kezdtem munkához. Elhanyagolt, gyenge üzem fogadott. A telepvezetők egymásnak adták a kilincset, még meg sem melegedtek, máris tovább álltak. Rossz volt a munkaszervezés, állandóan anyaghiánnyal bajlódtak, emiatt a munkafegyelem a mélypontra süllyedt. A morál elvesztette szerepét. Nem csupán a hivatalos kapcsolatokban, a munkavégzésben, hanem az emberi magatartásban is. Egy pillanatnyi szünet következett, amelyet kihasználtak a többiek. Közbevágott valaki: — Nem a vitatkozás kedvéért mondom, de ez a terep igazán tettre ingerelhet bárkit, akiben van egy parányi akarat, cselekvő szándék! Mi ez. ha nem fórra-. dalmi lehetőség a szürkének ítélt mindennapokban? Igazam van? — Természetesen — folytatta a fiatalasszony —, engem is nagy ambíció kapott el, elhatároztam, hogy mindent megváltoztatok. Olyan lesz az a kisüzem, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Rend, fegyelem, magas termelékenység, kiváló minőség. Majd rólunk beszélnek a vállalatnál, sőt még följebb is. Maid azt mondják: ez igen, így kell ezt csinálni, vegyenek példát a S-i telepről. Az éppen akkori vezető szívesen fogadott, de mintha mást várt volna. Férfi munkaerőt, nem pedig nőt, különösen nem gyerekes, > kisgyerekes anyát. A mérnöki végzettségemet nem vonhatta kétségbe, a tudásomat és alkalmasságomat alighanem megkérdőjelezte. Valószínűleg megszokásból. A telepvezető ötven körüli férfi volt, nyolc elemit és rengeteg tanfolyamot végzett. A vállalat központi gyárában munkavédelmi előadó, majd belső revizor volt. A gyárban szükséges rossznak tartották beosztásaival együtt. Mindenbe beleütötte az orrát, kereste a hibákat. Persze hogy nem tapsoltak neki sem a beosztottak, sem a vezetők. Ügy szabadultak meg tőle. hogy kinevezték telepvezetőnek. Azt ls mondhatnám, hogy csapdát állítottak számára. Most mutasd meg, okos barátunk, ha annyira tudod a dolgokat! Előtte tízen nem tudták megmutatni. — A telepen a legrosszabb gépekkel dolgoztak az emberek, a központi és a kettes számú gyárból kiszuperált gyártósorokat adtak le az S-i üzemnek, amely akkor került a nagyvállalat kebelébe, amikor a gépállomásokat megszüntették. A termékek is fölösleges rosszak voltak. Ami azt. illeti, kellettek ezek a gyártmányok, de mondjam azt, hogy özönvíz előttiek voltak, a vásárlók csak azért vették meg, mert nem kaptak valutát, hogy korszerűt, tízszer különbet hozzanak be a lengyelektől? Amikor odakerültem a telepre, már másnap tisztán láttam, hogy nem tudom megváltani a világot, de azt is észrevettem, ezt senki sem igényli tőlem, kiváltképpen nem a telepvezetőm. Ettől függetlenül nekirugaszkodtam. Kétszeresen is bizonyítanom kellett; nő létemre is alkalmas vagyok műszaki irányítónak. s talán sikerül az állóvizet megmozgatnom, hullámokat indíthatok el... Volt, aki cinikuskodott a társaságban: — ...amelyek megtisztítják a poshadt állóvizet, partra vetik a leülepedett hordalékot! Naiv vagy te, mondhatom! — Lehet, hogy naiv vagyok, vagy voltam, de változtatni szerettem volna a megszokott gyatraságon. Minden bizonnyal lehetett bennem tájékozatlanság is, mert első alkalommal új gépparkot kívántam az avultak helyett, s legalább olyan termékeket gyártani, melyek zsebrevágják az akkorit. Megmagyarázta a telepvezető, hogy a mi fölszerelésünk csak akkor változik, ha valamelyik városi üzemben lecserélik a gépeket. Erre azonban csak a következő ötéves tervidőszakban lehet számítani. Azt ls tudtomra adták, hogy mindent úgy kell csinálnom, mint ahogyan elődöm is tette. Két hét múlva kiléptem az üzemből, otthagytam a vállalatot, első munkahelyemet. Kórusban mondták a többiek: — Ez volt a te forradalmad! Elmentek, szétszéledtek a vitatkozók. Ketten maradtunk a mérnöknővel. Fásultnak tűnt. — Lassan magam is elhiszem, hogy tehetetlen vagyok. Az S-i üzem után kitűnő ajánlatot kapott. Országos nagyvállalat gyártmányfejlesztési osztályára került. Valójában kutatómunkát végzett. Bőven nyilt alkalma, hogy új mintákat kísérletezzen ki, korszerűsítsen korábbi termékeket. Csoportvezetője negyven körüli férfi volt, osztályvezetője ötvenes, gyomorpanaszos, kopasz ember, aki „riválist látott mindenkiben, mivel önmaga tíz esztendeje már semmi újat nem alkotott. Olykor kisebb kiigazításokat hajtott végre az eléje került mintákon, előfordult, hogy teljesen átdolgoztatta a kimlntázott szövetet, de az legfeljebb gyengébb lett, mint eleve volt a bemutatáskor. De visszaadom a szót az érintettnek: — Mondhatom, hogy ambícióval kezdtem munkához, illetve foglaltam el az új állásomat. Vártam, hogy majd valamelyik kollégám beavat a gyártmányfejlesztési rejtelmekbe, hogy mi az, amit! fontosnak vél, s merre induljak el. Csak vártam egy ideig, ismerkedtem a vállalat életével, végigjártam minden üzemrészt, alaposan körülnéztem a munkapadok mellett is. Tisztában voltam azzal, hogy mielőtt bármibe belefogok, ismernem kell a technikai fölszereltségünket, a technológiai folyamatokat, sőt még a dolgozók képességeit is. A piaci viszonyokra is tekintettel elkezdődhetett volna az én érdemi munkám is. A csoportvezetőmtől kértem útbaigazítást. Kinyitotta az íróasztalát és öntött egy pohár konyakot, de állandóan, az ajtóra pislogott, nehogy valaki észrevegye a megkülönböztetett vendéglátást. Ahogy lehörpintettük az italt, gyorsan visszarakta a poharakat az asztalába. A tekintete fürkészett, vetkőztetett. De minden közeledési kísérlet nélkül fejezte be tanácskozásunkat. Apróbb feladatokkal látott el, ami azt jelentette, hogy segítettem a csoport másik tagjának egy szövet kimintázásában. Később se kaptam önálló feladatot, ezért magam vágtam neki egy új termék kimintázásának. Három hónap múlva jelentkeztem az osztályvezetőmnél, hogy nézze meg és bírálja el. Öt nem érdekelte az egész, a gyomrára panaszkodott és azt mondta, hogy mindenben a csoportvezetőm dönt A csoportvezetőm már tudott arról, hogy a nagyfőnöknél jártam az új gyártmánnyal, sértődötten fogadott. Egy óráig nyaggatott, míg kibökte, hogy ha több sikerre vágyom, legyek vele szemben okosabb. Ha nem, csináljak amit akarok. Kérdőn nézett rám. Tekintetéből kiolvastam, hogy csalódott, lendületét fékek fogták közre. Száguldás helyett ballag csupán az úton. — Tehát, mit csináljak? Hagyjam el ezt a pályát? Talán az lenne a legokosabb, — mélázott. Búcsúzóul csak motyogtam valamit. Ne hagyja abba, — magyarázgattam. Vágjon neki naponta újra és újra, vívja meg mindennapjai forradalmát, készítsen olyan új gyártmányt, amelyet nem hagyhatnak szó nélkül, amelyet elismernek a vevők és keresnek. Az a fő, hogy higygyünk cselekedeteink igazi hasznosságában. Ez a folytatása annak, amit az elődeink elkezdtek. Hogy melyik nehezebb? Az övéké volt-e, vagy a mienké? Nem is tudom. GAZDAGH ISTVÁN Tanítások és tanulságok A

z osztályt betöltő döbbent csendet ma is hallom. A „mester" (magunk között igy hívtuk az iskola egyetlen tanári oklevéllel rendelkező pedagógusát) láthatóan bajban volt: a lázadás és a forradalom, az ösztönösség és a tudatosság különbségeit Igyekezett volna megéreztetni, a kétféleséget az absztrakcióra kevésbé fogékony gyermekfejek más-más sarkaiba elültetni. „Te vagy az úr, ti a hajcsárok" — gallérnál fogva emelt ki néhányunkat a padokból. „A többiek mind rabszolgák." Ügyetlenkedtünk. félszeg mozdulatokkal és bizonytalan szavakkal játszottuk szerepeinket. A hajcsárok jöttek bele leghamarabb és legtökéletesebben. Az egyik lökdösni kezdte a rabszolgákat, a többi vérszemet kapott... Küszöbön állt a lázadás, amikor a mester éles kiáltása félbeszakította a játékot. Az egyik rabszolga felbukott, szerencsétlenül, éppen a katedra sarkának esett, az orrából vér szivárgott. A döbbent csendet ma is hallom. A forradalmat már nem játszottuk el. A nyáron az üdülőfalu zegzugos utcáin fölfegyverzett gyerekcsapatot figyeltem. Vajon királyuk van? Vagy hadvezérük? Esetleg partizánok meg fasiszták? Lázadás van-e, vagy forradalom, vagy háború? Detektívek voltak és banditák. A főfelügyelő: a legdrágább pisztoly tulajdonosa. A forradalmat mi sem játszottuk el akkor, de jöttek az igazi, nyíladozóbb értelemmel hallgatott történelemórák, szorgalmasan olvasgatott tankönyvek; majd jegyzetek, tanulmánykötetek. folyóiratcikkek, speciálkollégiumok; a gyakorló iskola, nem a „te vagy az úr, te a szolga"-féle dramatizálásokkal, hanem applikációval. diakéoekkel, írásvetítővel, tévével; jöttek a viták a barátokkal, a szemináriumok. az ország-világjárások, az esti egyetem; és tapasztalások egy s másról mely mára történelemnek minősül. Jó néhány éve már ez a korosztály tanít. Iskolában, vagy máshol. Amiből ismeretét-tapasztalatát veheti, amire támaszkodhat: nagyjából a fentebb leírtak. Nézegetem a történelemből felvételizők tesztlapjait. Némely válaszuk a lexikálisnak nevezett ismeretanyag elképesztő „lyukairól" árulkodik. Az „esszékérdések", az összefüggések látását kutató, véleményt kérő feladatok megoldása nem rosszabb, nem jobb az előbbieknél. De a hibák szarvashibák, megdöbbentők és elgondolkoztatok. Olvasom az összefoglalásokat szociológiai Jellegű, pedagógiai ambícióknak köszönhető, a diákok történelmi ismereteit kutató felmérésekről. Keserves olvasmányok. Faggatom a gimnazistát: nem szereti a történelmet. Nem érti. A kémiában vagy a fizikában sem egyszerűek a dolgok, de tanulással áttekinthetővé válnak, mindennek okát lehet felfedezni. a dolgok tehát megmagyarázhatók. a szabályok és a kivételek mindig érvényesülnek. A történelmet káosznak látja a természet törvényeinek rendszerét nehézség nélkül befogadó elme. Vajon mi gátolja. hogy társadalmi törvényeket is tisztán lásson? Nézem az írónő és az Országos Pedagógiai Intézet munkatársának nyilvános levélváltását a történelemtanítás egyes jelenségeiről; az írónőnek kell igazat adnom. Böngészem a statisztikákat: a felsőoktatási intézményekben a történelemmel párosított szakokra hosszú évek óta a legnagyobb a túljelentkezés. Kérdezgetem a felvetteket: „máshová nem pályázhattam volna eséllyel, túl nagyok a követelmények"; „úgy voltam vele, itt csak ülni kell és magolni, a szorgalom elég az eredményességhez'; „jó az (rás- és beszédkészségem, az Itteni vizsgákon ezzel is kivághatja magát az ember"; „érdekel a történelem". Forgatcn a nemrég lezajlott 1. országom ifjúságmozgalom-történeti diákszeminárium anyagát. „Az Ifjúság növekvő érdeklődése a történelem iránt szükségessé teszi..." (Kérdezem az ott jelen volt szegedieket, mondják, hogy a hallgatóság ámultán figyelt, amikor például a NÉKOSZ-ról volt szó. a röptében megejtett véleménykutatás tíz megkérdezettje közül nyolc viszontkérdezett: mi az, hogy NÉKOSZ?) Hallom, hogy egy szegedi iskola valamenynyi osztálya dokumentumkiállftással emlékezik az Októberi Forradalom évfordulójára, az osztályok versenyben vannak, aki a leglobb anyagot hozza össze, jutalomban részesül. Nézegetem a felnőttek ha-sonló tematikájú dokumentumtárlatát. szocialista brigádok munkásai csinálták. Figyelem a történelmi tárgyú tévésorozatok roppant népszerűségét. és konstatálom a hiányérzet egyre szélesebb körű jelentkezését: az értékes külföldiek között miért nincs több magyar történelmi film? Látom a tudások és a kiadók igyekezetét a népszerű történelmi kiadványok sűrítésére, tudom hogy valóban népszerűek. Hallgatom érdeklődő fiatalok vitáját történelmi sorsfordulókról — tele tévhitekkel, legendákkal, saiáttá nem vált, brosúrákból kölcsönzött sémamondatokkal. ..Az ifjúság növekvő érdeklődése a történelem Iránt szükségessé teszi..." A most ,.tanitóknak" — iskolában, vagy máshol — nagyon átgondoltan, de halaszthatatlanul kellene optimálisabb irányba indulniuk. Az évfordulós ünnennapok is alkalmas idők a gondolkodásra. SULYOK ERZSÉBET Sztyepan Scs'pacsovi Térkép előtt A világ sebei égnek, sózza őket az idő. A fáidalom. mint komor ének. verseimbe visszajő. Zúg-szakad az égi vászon, magasokban fém süvít, fojtó por ül a virágon, kő neveli kölykeit. Leszakadhat év az évről, az idő sem menedék — napalmok tüzes hegétől kínjában üvölt a rét Előttem megannyi égöv," hol a föld nyög, hol a szél, Afrika mély tenyeréből hamvak szállnak, dől a vér. Van akin a világ átlát, kit sors emelt, s meggyötört, Allende igazságát halmában őrzi a föld. S van. ki szabadsággal házai hősnek mímelve magát, és egyetlen tollvonással megrendeli a halált. Félplanétán sebek égnek, sózza őket az idő... A fájdalom, mint komor ének verseimbe visszajő. (Havas Ervin fordítása) Kovács M'k'ós: Kenyér Negyvennégy ősze. Állt a front. A vetés felmaradt. Tankcsandák, bombatölcsérek fölé. s nem búMá mpgra hullt a tél hava. Tavaszi biKa sem volt. ama zab került a földbe csak, krumpli, kukorica : igy telt el negy.enöt, és Kötünk [negyvenhatba át, mikor kisült az, utolsó kenyér, s morzsáit is eltakartá a tél. És ránktört akkof az az kenyértelen kétszáz nap, mikor hiába volt puliszka, görhe, krumpli még. a megszokott tészta-ebédek, szalonna-vacsorák, szelet kenyér, tej-reggelik helyett. Nem volt kenyér, s ez. bár nem volt [nyomor, mtnt a kifosztott ország annyi otthonában, s vérző hiányát sem szenvedte szívünk, mint annyié, fogoly testvérnek, elesett [apának — megkfnzott mégis, oly szűkölködés szakadt le ránk, kenyéren nőtt kicsikre —, gyötrelme évek távolán is átsajog. S mikor negyvenhat nvarán új búza nőtt, kövér kalászok gráf nélküli stó'hen, s a kasza alól szinte malomkövek alá került a mag. s kisült fehér kenvé-nek. s ba'nimas. sTéo ka-éi anyánk keféből lett tányérunk és bögrénk koszorúja, s vele együtt a bízó jó remény, hogy többé soha-soha nem lesz [másképp —• az volt a legszebb ünnep asztalunknál, idáig áradó illattal, ízzel... I