Délmagyarország, 1977. november (67. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-20 / 273. szám

10 Vasárnap, 1977. november 20. f SPORT Balszerencsés vereség Ferencváros Az NB lll-ban SZVSE— Nyíregyháza SZEOL AK 3:2 (1:2) Határozott, kemény véde- nagyon jó csapattól kaptunk lemmel rendelkező csapat, a ki — mondta beszélgetésünk­Nyíregyházi Vasutas Sparta- kor Mőszmer Jenő, az SZVSE cus látogat ma, vasárnap vezető edzője. — Vasárnapi Szegedre, a Vasutas-stadion- ellenfelünk, a Nyíregyháza, ba. Az NB-s bajnokságokban igencsak érti a védekezést, ez szereplő együttesek közül eleve megszabja taktikánkat. Üllői út, 7 ezer néző. Ve- a labdáért küzdöttek^, a kö- ott sem volt. Ezért kiállítót- egyedül a nyíregyháziak A hátsó sorok biztonságossá zette: Nagy B. (Bauer, Sző- zéphátvéd buktatta a szélsőt ták. A 72. percben szerezte mondhatják el, hogy ők kap- tétele mellett a széleken ve­ke). és Nagy B. játékvezető ez- meg a győztes gólt az FTC. ták a legkevesebb gólt, szám zetett támadásokra építjük FTC: Hajdú (6) — Martos L,ttal is büntetőt ítélt. A A szegedi kaputól 20 méterre szerint mindössze hatot! Igaz, játékunkat. Szoros eredményt (6) Bálint (6) Rab (5) Veni 11-est Jernei ballal félmaga- szabadrúgáshoz jutottak, csatársoruk eddig nem on- várok, egygólos hazai győze­ti)' _ Esterházi (6), Ebedli san a kapu bal oldalába lőt- Ebedli legurította a labdát totta a gólokat, a Iejátssott lemmel. (7), Mucha (5) — Pusztai (5), te• 1:2- Szokolai elé, ő a jobb olda- 15 forduló során csupán tíz- Az edző megemlítette, le­Szökolai (6), Takács (5). Ed- Szünet után az 54. perc- lon elfutott az alapvonalig, S7,er találtak az ellenfelek hetséges, hogy Vass dr. —az ző: Dalnoki Jenő. Csere: ben ritkán látható kapushi- középre adott és a balössze- hálójába. Mindez mit sem adott helyzettől függően — Takács helyett Kelemen (—) búból egyenlített a zöld-fehér köto helyén érkező Esterházi Von le teljesítményük érté- ismét a csatársorban játszik. a 64. percben. gárda. Ebedli a jobb szélre 8 méterről Nagy I. fölött a kéből, hiszen hadrendjükkel Nagy Zoltán felépült, helyet SZEOL AK- Nagy J 17) — iuttatta a labdát, az két sze- kapu bal oldalaba fejelte a jg pontot tudtak gyűjteni, je- kap a kezdő csapatban, amely Hojs-ák (!) — Kádár (7) gedi védö közé jutott, ők labdát. 3:2. lenleg hatodikok a tábláza- a következő: Gilicze — Haj­Kozma III (6) Forgács (5) e?ymásra vártak, nem szaba- A 88. percben Ebedli jobb ton. rfú, Vass dr., Tihanyi B.,Ko­V. Tóth (5) —' Birinyi (7), dl.tottak f,f- • tebd? J***- oldali szöglete utón Ester- _ A Miskolcon elszenve- & M _ Róh p _ Zámbori (5) — Garics (6) hazl ele kerult. 0 jobbal a hazi kozelrol kozepre perdi- dett vereseg után igyekez- " . . „ L Konzerv SK 20 » - - 386-175 10 Hegedűs (4) Jernei (4) Edző- kapu elé emelt és n beadásra tette a labdát. Nagy I. ritkán tünk rendezni a sorokat, nem Kovács S„ Nagy, Tako, Ko­2. Textil. SE 30 is - 5 306-171 30 Himer István C-ere- Henc- kivetődő Nagy 1. olyan bal- látható vetődéssel kiütötte a estünk kétségbe, hiszen egy vács Z. 30 13 i 6 330-193 37 dús helyett Holler (5) az 55 szerencsí,sen ütött a labdába, jobb felső sarok elöl. Az 30 13 2 6 389-323 36 percben, V. Tóth helyett bogy az a kapuJPbb oldalá" ut?lsó pe^be"egy®nlítbetett " ba kerult. 2:2. A 64. percben volna a SZEOL AK: Gáncs az előretörő Hojszák Vépivel jobb oldali begurítása után Szogletarany: 11:3 (4:2) csapott össze, az FTC hát- Jernei senkitől sem zavar­az r IC javara. védje szabálytalankodott, a tatva tíz méterről a kapu Nem kis meglepetésre már játékvezetői síp megszólalt, mellé lőtte, a 2. percben megszerezte a Hojszák ezután törlesztett, A tartalékbajnoki mérkö­Nagy B. kiállította, zésen az FTC 3:1 (1:0) ará­Kézilabda Bajnoki táblázatok Megyei ndl felnőtt bajnokság végeredménye Himer István. Csere: Hege 2. KSZV SK 4. Csongrád x Tanárk. 30 ii s 6 224-183 25 Szalai (—) a 74. percben. 6. Kontakta II. 30 9 1 10 188-338 19 9. H. Porcelán SK I. 20 8 1 11 222-S9 17 1. H. Spartacus SK __. _ 20 4 3 ll 234-239 is vezetl>st a" szegedf együtteí ezért 9. Makói SVSK 20 4 2 14 211-176 10 M. Szókkutas KSK 20 4 1 15 190-272 9 11. H. Porccián SK II. ]ogászvefé!kedő a Sportcsarnokban A SZEOL térfelén Kádárhoz Négy perc múlva Vépi ls vo- nyú győzelmet aratott a került a labda, ő megindult, nulhatott az öltözőbe... Síp- SZEOL AK tartalékcsapata a hazaiak kapuja felé, egyet- szó után ugyanis belerúgott ellen. len társa sem követte az ak- Kozma III-ba, pedig a labda 20 1 - 19 139-330 3 ciót, ezért cselezni kezdett, Ifjúsági bajnokság egymás után hagyta faképnél Lakat T. Károly végeredménye 3. Textilművek SK 30 14 3 4 314-143 30 a zöld-fehér játékosokat, majd a 16-osnál becsapta Bá­1. Konzerv SK 20 18 2 - 365-131 38 lintoti és baUal ]aposan nagy erővel a jobb alsó sarokba X H. Vendéglátó SK Vi',gta 3 labdát 0 20 13 • 7 247-331 36 4. H. Porcelán SK 30 12 i 7 288-171 25 sat hárította Nagy I. 9L R. Spartacus SK 20 11 1 8 272-252 23 Ma, vasárnap fél 5 órai vendégek részvételével —zaj­kezdettel lassan már hagyó- lott le. Nos, az idén a ne­mánnyá váló sportvetélkedő- mes vetélkedésbe a jogász­re kerül sor az újszegedi társadalom képviselői mellett Sportcsarnokban. Ezen a na- a sportot, látványos versen­pon rendezi meg a József At- gést kedvelő, érdeklődő sze­tila Tudományegyetem „Nem gediek is bekapcsolódhatnak, ütik a jogászt agyon!" cím- részesei lehetnek a mókás mel idei nagyszabású sport- játéknak. Nem kell hozzá Videoton—Diósgyőr 2:1 Békéscsaba—MÁV Előre délutánját. más, mindössze egy pár tor­A MNCÍIR NM-,1™ RÍ, 811 M Diósgyőr, 7 ezer néző. 2:1 (0:0). Székesfehérvár, Olvasóink közül bizonyára nacipő, no meg természete­m,it»rcAi bí.MAÍtVehette: Tompa. Góllövők: 3 ezer néző. Vezette: Ja- sokan emlékeznek még a sze- sen a szokásos vasárnap dél­meierroi kuiqou szapaaruga- Tieber> Burcsa inetve Ta- czina. Góllövők: Csepregi, gedi jogászság múlt év no- utáni pihenő félórával való tár. A vendégek a 76. perc- Magyar, illetve Litvik. vemberében megtartott ha- megrövidítése. Aki veszi ma­További eredmények Nem 20 8 4 8 211-178 20 20 8 . 12 168-212 16 6. KSZV SE 7. Csongrád 8. Székkutas s. Kontakta is. Makó 11. Sz. Konzerv SK II. 20 2 1 17 126-330 5 20 • • 13 109-230 20 6 - 14 161-255 12 ^.^L^l21,^ szerezték meg a győztes MTK-VM-Kaposvári Rá- sonló összejövetelére, amely gá ~ak a batorsógot ^ a fá_ golt. koczi 2:2 (2:0). Kaposvár, 5 akkor még csak szűkebb ke- ' , V . * 7 Tatabánya-Vasas 1:0(1:0). ezer néző. Vezette: Tátrai, retek között - a jogi karok- radsagot ~ mint azt a ve" zeli fejese után a felső lécen csattant a labda. A 39. perc­ben egyenlített az FTC. Bá Serdülő bajnokság végeredménye L Sz. KSZV SE 9 7 1 1 68-52 15 2. Sz. Kontakta 9 3 1 9 57-63 lt X Sz. Textilművek SK 13 lint tifrt könura%7nUniaihn7 Báy utca, 4 ezer néző'. Ve-' Góllövők: Turtóczky, Borsó, tatóihak, hallgatóinak, vala- télkedő szervezői ígérik —. p ' T>„,„.„; nx.illetve Marcsok, Kiss. mint a meghívott élsportoló nem bánja meg! A játékvezető Charles G. R. Corver játszott, a visszakapott lab- ze.tte: Palotai. Góllóvó: Csa 20 6 - 16 168-286 12 dáya, bejutott a 16:oson be- po' A mérkőzés nagy részé- Haladás VSE-Dunaujvá­lülre és a keresztező Forgács bep a P'ros-kekek játszották ros 2:2 (1:0) Dunaujvaros, buktatta. 11-es! Szokolai állt Menyben. 3 ezer nezo Vezette: Úrban, a labda mögé és lobbal la- Bp. Honvéd-Csepel 2:0 Gollovok: Farkas, Bódi il­a jobb alsó sarokba (1:0). Kispest, 3 ezer néző. ie£'e ZTE 6:0 (2:0) Vezette: Maczkó. Góllövő: Megyeri út, 5000 néző. Ve­X B. Porcelán SK 9 9-6 34-48 6 9 1 • 8 21-17 2 csak Bálint és Garics volt, pont sorsát. Hosszan tartó mélypont Után. tulajdonképpen a montreali olimpia óta jegy­zik valójában ismét számot­tevő világversenyek ranglis­táin a magyar tornásznőket. Az utóbbi időben elért ered­ményeik azt látszannk iga­zolni, hogy az '952-es. hel­sinki olimpián hagyományt teremtő Korondi Margit nak. Keleti Apnesnak és az őket követőknek, méltó utódaik lesznek a maiak. Az ígéretes utánpótlás egyik legtehetsé­gesebb, nagy reményekre jo­gosító tornászlányát Kanyó Évát a tornasport szegedi szerelmesei is láthatták, gyö­nyörködhettek szépen végre­hajtott gyakorlataiban. Az V. magyar nemzetközi tornászbainokság egyéni összetett versenyét megnye­rő, majd a gerendán és a talajon is első helyen végző, n nézősereget már megjele­nésével ls többször tapsra ragadtató Kanyó Évával a háromnapos küzdelemsoro­zat után beszélgettünk. A magyar bajnokságon harma­dik helyezett, a Pécsen le­bonyolított magyar—holland viadalon szintén legjobbnak Kanyo bizonyuló tornászlány öröm­mel állt rendelkezésünkre, hogy bemutatkozhasson a Délmagyarország olvasóinak. — Mióta tornázik? — Hét éve kezdtem. a Központi Sportiskolában, s míg be nem fejezem közép­iskolai tanulmányaimat — a II. Rákóczi Ferenc Gimná­zium másodikos tanulója va­gyok — ott is maradok. — Hogyan kötött életre szóló barátságot a sportág­gal? posan lőtt. 1:1. A 44. percben is­vezetést "zám^ri a^lToson Nagy A" <2>" Nagy A" szem* zetle": Gy6ri' Góllövők: Tóth tefülre ívelte a labdát, ahol élessége döntötte el a két £ Ok Fazekas (2), Törő­csík, r eneie. szág VB-selejtező visszavágó magasabb osztályú mérkőzések Raba ETO—Pecs 1:1 (1:0). mérkőzést, a FIKA jelölése alap- vezetését bízták rám. A külőn­Gyór, 3500 néző. Vezette: Ján holland Játékvezetői liármas böző minősítési tokozatok e.l­T aiiher nüllhvük-• <kimoirvi dirigálja. A „karmester", a érése után 1968-ban már a hol­Lyduoer. uuuuvut. ooniogyi, nemzeUt(jzl porondon is kitűnő land I. profiligában működtem. illetve Hosszú. hírnévnek örvendő Charles C.. 1973-ben pedig már tagja let­R. Corver lesz. aki igy emlé- tem a FIFA-keretnek is. Ettől A bajnokság állása: kezett pályafutásáról: kezdve a rangos nemzetközi — „1936-ban születtem Leiden- találkozók egész sorát vezettem. 13 8 4 1 35-16 20 ben. Fiatalabb éveimben teni- A FIFA megtisztelő jelölése 13 8 4 1 24-11 2fl szeztem, asztaliteniszeztem, eak- slapjan játékvezetője voltam az 13 8 2 3 40-21 18 koztam, de különösen a futballt 1974. március 12-ón Buenos Ai­„Jó lenne kijutni a VB-re../' 1. C. Dózsa 3. MTK-VM 3. Videoton 4. Vasas 3. Kp. Honvéd 6. Tatabánya 7. Csepel 8. DVTK 9. Ferencváros 13 8 1 4 28-15 17 kedveltem. Játékosként 1948-tól resben, közei 100 ezer néző előtt 13 8 - 5 25-11 16 a Tonegldo (Voorburu) Ifi-, rendezett Independiente—Atleiiro 13 6 4 3 20-15 16 majd 1952-től, tíz éven keresztül Madrid (1:0) Interkontinentális 13 7 - 6 23-21 14 annak felnőtt csapatában szere- Kupa-döntőnek. A magyar klub­13 5 4 4 18-16 14 peltem. Egy súlyos sérülés miatt csapatoknak eddig a következő 13 5 3 5 22-25 13 felhagytam az aktív Játékkal, találkozóin fújiam a sloot: 1974: 13 4 4 5 14-14 12 A véletlen sodort a játékvezetés Salgótarjáni UTC-AEX. Athén 13 4 4 5 15-33 12 felé. Miután két edzői képest- (1:1), 1978: Internazíonale-Hon­13 3 5 5 19-24 11 tessel is rendelkeztem, úgy vél- véd (0:1) mindkettő UEFA Ku­li 3 1 6 16-19 10 tem, hogy munkámat: még ered- pa. Hobbim: a futball és a zene. 13 3 4 6 15-25 10 ményesebben végezhetem. ha Anyanyelvemen kívül angolul 13 2 5 6 13-37 9 alaposabban megismerem a já- t-s németül beszélek. Civilben 13 2 4 7 15-27 8 tékszabályokat Ls. BeíratkoztaTn £ Heineken konszern kvresíke­13 3 1 9 13-27 7 egy akkor induló bírói tanfo- delmi igazgatója vagyok." Somos István — Legemlékezetesebb ver­senye? — Az Ifjúsági Barátsági Verseny. A gerendán nem tudtak legyőzni. De ide so­rolhatom az idei magyar bajnokságot, a pécsi és sze- in. Pécsi MSC gedi viadalt is. Ügy érzem, Békéscsaba sikerült helytállnom ezeken aiTbaETO a versenyeken. 14. Haladás -Köztudott, a gerenda }™osvár legerősebb. legkedveltebb 17. SZEOI. AK szere. Miben kell javulnia? MAV Előre — Juj, de sokszor megkér­dezték már... Olyankor min­dig elém villan, mily' sokat kell még tennem azért, hogy igazán jó tornász lehessek. Ugrásban és felemás korlá­ton Van mit gyakorolnom, Kézilabda pé. 13, Dapp F. Nagymágocs— pótolnom. OIK területi döntő, újszegedi Fábiánsebeslyén, Nagymágocs. — A torna talán az egyik Sportcsarnok: Szeped-Elektro- HL T7H, Székkutas-Kossuth Icatöbb mmkcrrlást inénnló mos (fiú), 11.30. Békéscsaba- S,E:, Szekkutas, 13. Farkas. Az legiooo gya-KOTiasi igenyio Ifis,)_.IAvlŐL ™ C ,„2pd első csapailok mérkőzése eiőtt ^ .„ .. _ , , sportág. Szórakozásra jut-e Í^TC (^y) ís'.so KccS^mét ^ ifjúságiak játszanak. Tegnap délután Szolnokon, idő? -Békéscsaba (leány), 14.20. Országos ifjúsági bajnokság: a Damjanich-uszodában ven­— Mint minden fiatal, én Kosárlabda Sz- Dó-sa-seiiye, Hunyadi tér. dégszerepelt a SZEOL AK is vágyom szórakozni, tán- NB L Nők. SZEOL AK-Nagy- IÍ; *nübori'' Pólócsapata. Ered»iény: SZE­colru, moziba járni. Azaz. ^^ o^íTSS* T^ ^gyd m. osttáiy.' AK-Szoinoki VD 5:4. csak szeretnék, ritkán jut ' ' ttr' szer-zakányszek. Pusztaszer. 13. Vezette: Marjai, Szarka. A ezekre idő MN^középdöntő, SZEOL AK- ^ekház^TÓ^FE^m^ SZEGEDL EGVUTTESBEN . HELYET — Tervei? vasas izzó, újszegedi verseny- rétui ' kapott a betegsegéből fel. 13 3 1 9 17-35 7 lyamra és 1962-ben vizsgáztam. Sportműsor Vízilabda MNK Győzött a SZEOL AK Nagyon jó lenne kijut- uszoda, IX Marjai, Kosztolánczy. -ojszén-Hvan, 'Bnks, 13, Megyeri, épült Lutter, valamint a Bp. Éva legkedvesebb. ni a világbajnokságra, ott hasznos, eredményes tagja lenni a magyar csapatnak. A Tömegsport Röszke—öttömös, töszfé, JJ, Honvédból igazolt Molnár L. tréSSms^MTSS nSTS is A kék-feketék végig ve­csapatok mérkőzésé előtt az zetve, biztos győzelmet arat­egyben legeredményesebb ^^ A g^nlzlum SP~úgt' "-30' "i^agia-k játszanak, szeren, a gerendán után a maSzaki egyetemet ^iMleti csoport. SZVSE pályázom meg, építészmér­nökként akarok majd dol­gozni. Meddig kíván sportol­szerén, a gerendán ö küldött el a KSI-be, ahon nan először el akartak taná csolni gyenge fizikumom mi­att. Szerencsémre, mégis maradhattam. — Kik voltak edzői, végül ni? tak. Góllövők: Szittya (2), Megyei III. osztály, városi cso- Lutter (2) és Molnár L. Mint vSSoáTM ÍT&Si JTaM ismeretes, a Magyar üszó -Szegedi Dózsa, Hmv.-hely, 13, 1H—Sz. Postás I.. Postás-oálya. Szövetség fegyelmi bizottsa­FMeSSy; , „ r áH i^^STu SEs.\7CToX. ga javaslatára Ruza József Megyei i. osztály. c«mgrfd- dElch sc n._szöreg, Szőregi megbízott főtitkár húrom csa­!!• ^^.E^FJ^aEi: Jí™ "t, 10.80, Horváth. Sándorfalva pat — OSC. Vasas, Bp. Spar­— Ezen még nem gondol- "VJ,V- Szent&si Vízrnü-Któjtn- n.-Al«óváro« ii„ Sándortalva. _ ú.ákinaá- ' Mtn* dorozsma, Szentes, 13, Aczel T. 9 zsa,rk<5 szeol AK ifi ll — Iacu — jaieKjogav ieilug­kik kodtam Amíg JO eredmenye- Kinizsi Husos-Sz. Spartacus. Gválarét Tisza-bartl stadion .... -,„„, ket tudok elérni. Szabadság tér. 10.30, Pat. KSZV Ruza^' ^ segítették eddigi palyafutasa _ SE-Szmtesi Kinizsi, Kertész u. Buza' során? Példaképe? Nincs példaképem gesztette. A döntés következ­tében a vízilabda MNK E se­13. Kovács K. Apátfalva—Mind- HÍTFRI lejtező csoportjában pillanat­„ . . . szent. Apátfalva, 13. Szolnok m. ixniiu nvilas úav áll a helvzet-sen­— Legelső edzőm — igaz, sportban. Nem akarok uta- jv. Csanádpaiota-Kistélek, Csa- Labdarúgás fíi imT csak három hónapig foglal- nozni, majmolni senkit. Sa- nádpalota, is, Papp J Az első Radnótt-hétfők: Kispályás 7 C7m7 v 7" kozott velem — Tihanyi ját eredményeim, esetleges TJfHfí SZJZS* mérkózések a gimnázium udva- nyiben a SZEOL AK ma le­Valójában nem akartam Endre volt. öt Maráezi Er- balsikereim sarkallnak, dop- Mőrahaiom & ^fzek^u^Z SyŐZÍ 3 Vasas Izzót' könnyen tornász lenni, a véletlennek none. Rus/.nyak Tibor, Ker- pingolnak meg tobb, meg -Baiá«tya, Moraitaiom. 13, sós. TTK Henger, 17.30, Kiss j. ve- előfordulhat, hogy két győ­a téSZ Aliz és Tóth Ernő kö- precízebbb munkára. A leg- Pitvaros-Szegvár, Pitvaros, 13, tcresz-Alföldi Vendéglátó, 18.30, v„i„n1m„i mlf . ir„i I.--.1 uziz 1-UV-1.1..1 u Köböl. Klszombor—Algyö. Kis- Köböl. JATE Bölcscszkan-Csil- zeiemmei az iViiyjv natos doru egyik résztvevője köszönhetem, hogy ezt .sportágat választottam. Test- vette. Valamennyiükre hála- jobbakkal való versengés "J^ KÍSZ^-A^^- KÖBF^ JATE ^icsé^^csu­nevelő tanárom, Cseke Ele- san gondolok, sokat tettek sok mas egyebert karnótol. ház-Bordány, Derekegyház, 1.7, re Accy-Kozmosz, 20.30. J mec ügyeit fel mozgásomra, azért, hogy eljussak idáig. Györki Ernó seres. Tápe-Ferencszaiias, Ta- Hanna, lesz. 1 1

Next

/
Thumbnails
Contents