Délmagyarország, 1977. november (67. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-20 / 273. szám

11 Vasárnap, 1977. november 20. Hépünk hagyományvilágából A kispásztor A homoki szőlő kutatása közben találkoztunk először ezzel a gyermekfoglalkozás­sal. Hamar kiderült, hogy sokkal szélesebb körű, amint ezt előre gondoltuk volna. Szeged környékén kiala­kult hegyközségek állandó csőszt tartottak, aki a szóló­érés idejére kispásztort foga­dtot maga mellé. A fokozot­tabb figyelmet nappal az ál­lati kártevők (kóbor kutyák, seregélyek), éjjel a szőlőtol­vajok megjelenése indokol­ta. A csősz a kispásztort csak nappal foglalkoztatta, aki fölment a látójára (földbe ásott oszlop, jobb és bal ol­dalán fogakkal) és lószőrsu­darú kancsikával durrogott, ha seregélycsapat közeledtét érzékelte. Ha a keze mögfá­radt, elővette a kerepölöt, mert azt a bal kézzel is lehe­tett forgatni. Kóbor kutyára parittyával lőtt. A kispásztor szőlőőrzés közben gereblyét húzott ma­ga után, mindig eltüntette sa­ját nyomait, hogy megálla­píthassa, milyen hívatlan vendég járt a rábízott terü­leten. A kispásztort a csősz élel­mezte. Szolgálata augusztus elejétől október közepéig, il­letve a szüret befejezéséig tartott Bére egy öltöny nyá­ri ruha volt. Szőlőt ő sem ehetett. Ha nagyon megkí­vánta. és azt akarta, hogy ne látszódjék, nem szőlőszeme­ket csípett le, hanem ko­csányrészeket tőrt le a szőlő­fürtrőL A Szeged környéki homoki gazdák népes családjából mindenfajta jószág őrzésére került pásztor. Ha kevés, csak négy-öt hold föld volt a birtok, a gyerekeket elsze­gődtették módosabb gazdá­hoz. A hatéves gyermeket pulykák mellé állították. A pulykafalka mehetett min­denfelé,-nem tett kárt sem­miben. esak Szemmel tartőt­ta őket a pulykapásztor, hogy dél felé melyik fa hű­vösében telepedtek meg. Odavitték nekik az eleséget, a túróval összekevert darát A 12 éves gyermekből liba­pásztor lett. Napkeltétől tíz óráig, a nagy meleg beálltáig a mezőn vagy a tallón legel­tettek. A meleg enyhülésével, délután négy óra felé ismét kihajtott a kispásztor. A 14 éves fiúgyerakke! már disz­A Szegedi Városgazdálko­dási Vállalat gázüzemű kazánok kezeléséhez KIS TELJESÍTMÉNYŰ KÖZPONTI FÜTÖ, KIS TELJESÍTMÉNYŰ KAZÁNFŰTŐ, KAZANFOTÖ ÉS KAZ.4NKEZELÖI tanfolyamokra beiskoláz A tanfolyam ideje alatt a vállalat bérezés mellett munkalehetőséget és mun­kaidő-kedvezményt bizto­sit. Jelentkezni: a vállalat telephelyéin. Pacsirta u. 1. szám alatt. nót őriztettek, kanász lett, a 15—16 éves fiúgyermekből pedig gulyás. Ami még foko­zottabb helytállást kívánt. Napkeltétől napnyugtáig ler geltette a marhákat, közben ötször (reggel kihajtóskor, frustokban, délben, uzsonna­kor és este behajtáskor) itat­tak. A gulyás gyereket meg­tanították fejni, és fokozato­san vonták be a nehéz mun­kába. A pulykapásztor és a liba­pásztor egy-egy öltöny nyári ruhát, a kanász e mellé még egy választási malacot vitt haza. A gulyás már lábbelit is, egy öltöny téli—nyári ru­hát kapott; a fogadott pász­tor és a saját gyermek ugyanolyan ellátásban ré­szesült. Nem véletlen a csa­ládfő megszólítása: családja­im, kiscselédjeim. Iskolakezdéskor, indulás előtt, reggelenként meg kel­lett legeltetni a jószágot, s tanítás után ugyancsak a jó­szág mellé állt a gyerek, egé­szen sötétedésig. A tanyától az iskoláig, különösen reggel, futva tették meg az utat, mert ha elkéstek, büntetést kaptak. Leckét írni csak ké­ső este, petróleumlámpa fé­nyénél, az asztal sarkán vagy az ablakpárkányon lehetett. Nem sokat javult a helyzet a pásztorkodás megszűntével (Dömötör, okt. 26.), mert mindig akadt dolog a tanya körül. Az iskola állandóan hátrányt szenvedett Talán ez ls közrejátszott abban, hogy tanyán már pünkösd­kor befejezték a tanítást, és szeptemberben hiányos pad­sorokkal kezdték a munkát. Börcsök Vince II lámákat megmentették a kipusztulástól A néhány évvel ezelőtt még kipusztulástól fenyege­tett láma- (Llama vicugna) állományt célzatos természet­védelmi intézkedésekkel sike­rült megsokszorozni. 1970­ben csak mintegy 15 000 élt ebből az állatból az egész déPamerikal kontinensen. A szakemberek ma ismét csak­nem 60 000-re becsülik szá­mukat, jelenti a frankfurti Zoológiai Társaság, amely irányadóan vett részt a Pampa Galeras lámavédelmi terület létrehozásában a pe­rui Andokban, ahol a vad­orzók tömeges pusztításai után egy rezervátumban Az Ikarus i autóbuszalkatrész gyártósóra lakatos, hegesztő, festő szakmunkásokat Nőt és férfi dolgozókat betanított szerelői munkára. Segédmunkások betanítását, etanított murkAsok szakmunkás­vizsgára való felkészítését biztosítjuk. Műszaki, közgazdasági munkakörökbe felveszünk középfokú gépipari és közgazdasági végzettségű munkavállalókat. Jelentkezési Ikarus Szegedi Gy<ra, Munkaügyi Osztály, Szeged, Fonógyári út 9. Új öntési eljárás A világ harminc országá­ban — köztük az USA-ban, Nagy-Britanniában, Francia­országban, Olaszországban, Belgiumban és Kanadában — szabadalmaztatták azt az új bolgár módszert, amelyet fé­mek, ötvözetek és nem fémes anyagok öntésénél, a nyomás és az ellennyomás egyidejű felhasználásával alkalmaznak. A találmány Angel Balevsz­ki professzornak, a Bolgár Tudományos Akadémia el­nökének és Ivan Dimov pro­fesszornak a nevéhez fűző­dik. Az úgynevezett ellennyo­másos öntési eljárás segítsé­gével a fémkohászat, a gép­gyártás és a műanyagipar új ágai fejlődtek ki Bulgáriá­ban. A klasszikus módszerrel készült öntvénnyel szemben a Balevszki—Dimov módszer­rel előállított öntvény ellen­állóképessége magasabb, fe­lülete simább. Az új eljárás­sal olyan fémek is alkalmaz­hatóak, amelyeket korábban az öntésnél nem használtak. ADASVETEL Jó állapotban tevő War­ssawa személygépkocsi eladó. Érd.: 2 óra után. ördög Irtván, Szőrog. Zalka Máté u. 14. X T—4—k— 10-cs kis tgok­tor tartozékaival eladó. Foráskút, Jókai u. 5 ZAdori. x ZD Moszkvics 2140-es eladó. Borosa Jóascí u. 23/B. Meazxi Diterent juzzorgo­na eladó. Érd.: MórsJia­lom. Szociális Otthon. S órától tói 5-ig. Mlgh Jómét. Trabant 600-16, 1919-ig érvónyea vizsgával sür­gősen eladó. Érd.: Gyöngytyúk u. 24. ALBÉRLET Kőt egyetemista diáklány á'bérletet vagy garzont bérelne decembeT 1-tól. Ajánlatokat: .,Nyugodt tanulás T7» jeligére a győri Hirdetőbe kórjuk. LA KA S csak 1700 láma maradt élet­ben. A második világháború után értékes gyapjú miatt üldözték és csaknem kiirtot­ták ezeket az állatokat Je­lenleg német és perui szak­értők fejlesztési terv kereté­ben tervet dolgoztak ki az állatok óvatos befogására, hogy gyapjúkat a hazai ipar­ban használhassák fel. A lámák értéket már az inkák is felismerték. Bizo­nyos időközönként csapdába ejtették, megnyírták és Is­mét szabadon bocsátották őket. Csak keveset volt sza­bad megölni közülük. Keresünk: iroda gtftalroas. 100-110 négyzetméter alap­területű helyiséget körülüelül 8 havi időtar­tamra. Ajánlatokat: > AGROBER Szeged, Bocskai u. 5. $z. Alá leérjük megküldeni. Felsővárosi, 2 + 3-«s. IV. emelett. tanácsi értékesl­tésfl, szövetkezett laká­som 3 szobás szövetke­zetire cserélem. „Sürgős 15 590" Jeligére a Sajtó­házba. x Másfél szobás, OTP-'a­kls etedé. Tarján SOS., D. 1. 1. (Jómét A. su­gárút.) INGATLAN Garázs eladó. Hunyadi J. sugárút ». Telefon: 19-061. X Házhely olcsőn eladó. Érdeklődni: Tápé, Nagy­rét U. 32. X Szoba, konyhás, spájeoé házrész etedó. úttörő tér­hez közel Hajnal utca 3L x Szeged-Mihály telr ke 0 egy ház teljes átadással el­adó. Clm: Vörös Hadse­reg u. 11. Érdeklődni: Mlhálytélek, Mlkss Ke­'.em-u u. 26. X Já sllapolú tanya e'adó. Rúzsa 608. Érdeklődni: Tanács István. Móraha­lom. Sző'.ő u. 12. X Újszeged, Szőregi ut mel­lett szoba-konyhás 1/3 házré6S telekkel, deoem­beri beköltözéssel eladó. Érdeklődni: „December to 179" jeligére » Bu­dapest, Felszabadulás té­rt Hirdetőbe. Kétszobás magánház be­költözhetően, CN-es Tra­bant. 1979-lg érvényes műszakival eladó. Érdek­lődni: 16 órától. Szőreg. Gyár u. 22. Kesznüvesitett házhely, 200 n-öles. eladó. Ba­lástya, Tolbuhln u. 37. Halasz. Háromszobás magánház, nagy kerttel eladó. Sző­reg, Magyar u. 164. Savba, konyhás. Jószág­tartásoa kis magánházam azonnali átadással eladó. Malom n. 16/A. Srrgarázt eladó. ..Tarján 15 646" jeligére a Sajtó­házba. Első 6 200 négyszögöl házhelynek. Mihálytelek. Vörös Hadsereg u. 7. Ery családi ház nagy kerttel eladó. Érdeklődni: 17 óra utin. Tipé, Szecdrey Júlia út 32. HÁZASSÁG Kétgyermekes, özvegy férfi 172 cm magot. 38 éves. barna, megismer­kedne házasság céljá­ból korban hozzá illő nő­vel. ..Rossz egyedül — 162 875" jeligére levele­ket m makói Hirdetőbe. EGYÉB Kérem ott a szegedi Iá­kost, akt 1977. okt. én (vasárnap este) Kis­telek előtt történt bal­eset után feleségemre Zsiguli gépkocsival be­vitte a kisteleki meútó­áHornosra, közölje lakcí­mét: Bankó Demő. Sze­ged, Béke u. 10. Teteftm: 20-372 (10 óra utáni, munkaidőben: 14-822 te­lefonon, DÉMASZ, Klau­zál tér 9. x Másfél évtizedes keverék­takarmány-gyártó gya­korlottal atlattenyésgté­zl üzemmérnök állást ke­res. Clm: Tóth Szilvesz­ter, 6726 Sseged, Bécsi krt. 4. x Irha. velúr, hasított, szőrmebunda- és börka­bátusztltast éa -Javítást vállalok. Binyxy szűcs. Szeged. Mikszáth Kál­mán u. 3. Telefon: 17-362. X Parketta-ssegétylécet ké­szítek. újszeged. Thököly u. 45/C. . X Barna homokföld vagy bérbe több érve ls kiadó. Klspáter Imre. Domaszék 243 KteTtsút mellett. Balatonfüreden, a Velsn­cet-tónál (Agárdon) és Harkányban épülő tár­sasüdülőben lakrészeg előjegyezhetók a buda­pesti 49 sz ügyvéd] munkaközösségnél, XH„ Alkotás a. 11. 369-338, 351-165 Kérjen tájékoz t-a tóti X Erzrébatre, Katalinra vá­gott virágot, dísznövé­nyeket a Termál virág­pavilonból vásároljon. Szeged-Nágyállomáson. — Nyitva: 10—18 őriig." Va­sárnao 9—14 'óráig. X Segédmunkást kéreeÜAk. Alsóvárost temető, ond­noksag. g G< mbatermesxlésre alkal­msa plnoét bérelnék. — ..Szeged és környéke — 133 935" jeligére a Hir­detőbe. z Munkaalkalmak Ipari nagyvállalat keres a Sze­gedi Orvostudományi Egyetemre kihelyezett fejlesztő laborató­riumának vezetésére nagy - le­hetőleg fejlesztési - gyakorlattal rendelkező villamos- vagy mü­azerészmernőkőt, esetleg techni­kust. Jelentkezni Írásban „Pályá­zat Jelige" Szegedi orvostudomá­nyt Egyetem. Pf. 471 elmen. A Szegedi Városgazdálkodási Vállalat szegedi munkahellyel felvesz kis teljesítményű közpon­ti fűtő, kis tellesítményű kazán­fűtő, kazánfűtő és kazánkezelőt vizsgával rendelkező dolgozókat, gáztüzelésű kazánok kezeléséhez segédmunkásokat, valamint ker­tész technikust. Jelentkezni a vállalat telephelyén, Pacsirta u. 1. szám alatt. A kistelek! Egység Általános Fogyasztást és Értékesítő Szö­vetkezet pályázatot hirdet a Rét­hektáros mintákért vezetői állása betöltésére. Kőzénfokú vagy szakmunkás-kéoesltée, valamint szakmai gyakorlat feltétlenül szükséges, jelfmtkgnrt ju ÁFÉSZ felvásárlási osztályán. Kistelek, Petőfi u. 2. Reggel S-tóI délután IC óráig. Az ópusztaszerl Árpád vezér Termelőszövetkezet (szegedi Já­rás) azonnali felvétellel mezőgaz­dasági gépszerelőt, motorszerelő­ket szervizmunkára keres. Je­lentkezni a tsz fómezőgazdázz*­náL FIG¥ELE A Magyar Közgazdaság! Társaság Csongrád megyei Elnöksége értesiti azokat, akik a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem szegedi kihelyezett tagozatán, Ipari szakon. 1878. év őszén levelező (esti) jelleggel továbbtanulni kívánnak, a közeli napokban sürgősen jelentkezzenek a JATE Természettudományi Kara által meghirdetett felvételi előkészítőre (Szeged, Arad] vértanúk tere L) A felvételi tárgyak: matematika, politikai gazdaságtan, vagy ez utdbbi helyett történelem. A kihelyezett tagozat munkája a Jelenlegi tanév n. félévében megindul. Bács és Békés megyei lakosok is részt vehetnek. Az Idegenforgalmi Hivatal a volt Turista Szállójában, Szeged, Victor Hugó u. 1. szám alatt, helyszíni árusítást tart az .-láb'-l napokon: 1977 november 22-én. 1977. november 23-4n Mindkét napon 9—12 óráig és 13—18 óráig. Eladásra kerülnek többek között: vaságyak, heverők, asztalok, éjjeliszekrények, öltözőszekré­nyek. üvegvitrin, székek, fotelok, paplanok, szivacsmatracok és egyéb berendezési tár­gyak 30-tól 200 Ft-ig. Fizetést mód: hely­színen, készpénzben. A SZEGEDI BŐRDÍSZMŰ ISZ pályázatot hirdet termelési osztályvezetői munkakör betöltésére. Feltétel: bőrkonfekciórcipőiparl műszaki főiskolai, vagy szakközépiskolai végzettség és legalább 5 éves ipari gyakorlat. Felveszünk még lehetőleg bőrkonfekció­cipőipari szakközépiskolát végzett dolgozót technikusi beosztásba. A pályázatot írásban kérjük a szövetkezet Kölcsey utca 10. szám címére benyújtani, az eddigi munkakörök megjelölésével. A HÍDÉPÍTŐ VÁLLALAT 043. számú Épftésvezetősége tájékoztatja a lakosságot, hogy Újszegeden, az Odesz­szai körút—Gyapjas Pál utca és Tárogató utca által érintett KÖZÜTI CSOMÖPONTOT 1977. november 21­től a Szeged, Északi Tisza-híd építési munkál miatt a forgalom elől lezárja Ez«n az útvonalon közlekedők a Népkert ut­ca. Bérkert utca, Közép fasor kerülőútvonalat vehetik igénybe.

Next

/
Thumbnails
Contents