Délmagyarország, 1977. november (67. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-19 / 272. szám

Szombat, 1977. november 19. 3 a Bővíteni kell nehézipar termelését A NIM-vállalatok vezetőinek ágazati tanácskozása A nehézipari termelés eb­ben az évben várhatóan 6 százalékkal bővül a múlt évihez viszonyítva — közölte Simon Pál nehézipari mi­niszter pénteken a NIM­trösztök és vállalatok gazda­sági és társadalmi vezetői­lesztési programja szerint korszerűsítése növeljük a hazai termelést, importszállításra is sor kerül és ezen belül különösen fon­tos feladat, hogy határidőre megteremtsünk minden mű­szaki feltételt az orenburgi földgáz fogadására. Az utób­különösen neg ágazati tanácskozásán, bi években kialakult külgaz­amelyen az idei terv telje- dasági helyzet következté­sítéséről és a jövő évi fel- ben jelentősen növekedtek a adatok előkészítéséről tár- hazai bauxitvagyon feldolgo­gyaltak. A tanácskozáson zásának komparatív előnyei részt vett Havasi Ferenc, a és így indokolt lehet, hogy Minisztertanács elnökhelyet- az alumíniumipart a köz­tese. Az idei termelés sem volt mentes a munkaerőgondok­tól. Másfél százalékkal csök­kent a foglalkoztatottak szá­ma, de a termelékenység 7,8 százalékkal növekedett, s így teljes egészében megalapoz­ta a nehézipari termelés bő­vítését. A bányászat a terv­nek megfelelően növelte ter­melését, s erőfeszítések ered­ményeként az ágazat várha­tóan az idén is zavar nélkül teljesíti energiaellátási fel­adatait. Elsősorban a vegy­ipar és az alumíniumipar dolgozóinak munkáját dicsé­ri, hogy az ágazat túlteljesíti exporttervét. A termelésnövelési felada­tokat jól megalapozzák a központi fejlesztési progra­mok. amelyek továbbra is a nehézipar tevékenységének középpontjában állnak. A petrolkémiai központi fejlesztési programnak meg­felelően nemcsak a Borsodi Vegyi Kombinát új pvc­gyárának és a Tiszai Vegyi Kombinát polipropilén üze­mének belépésével, hanem a nemzetközi kooperációból adódó lehetőségek és a ren­delkezésre álló termelési ka­pacitások jobb kihasználásá­val is számolni kell. így a korábbinál több lehetőség nyílik műanyagok szocialista importjára is. A földgáz­felhasználás központti fej­ponti fejlesztési programban rögzítettnél is gyorsabb ütemben fejlesszük. Simon Pál hangsúlyozta, hogy a termelési szerkezet fontos követelmény a nehéz­iparban. A hosszú távú vál­lalati stratégia kidolgozásá­nak előkészítéseként a vál­lalatoknak minősítenük kel­lett jelenlegi termelési tevé­kenységüket a versenyképes­ség kritériuma szerint. E mélyreható elemzés alapján a vegyipar és az alumínium­ipar vállalatainak a jövő évben kell kidolgozni hosszú távú stratégiájukat. A jövő évi gazdálkodásban azonban minden vállalatnak arra kell törekednie, hogy növelje a versenyképes termékek ará­nyát és ezzel a hatékonysá­got (MTI) Rekord szüstermés Szegedi Állami Gaz A Szegedi Állami Gazda- fogástalan minőségben Ságban az idén nagyarányú időbeni elvégzését, munkaverseny bontakozott ki a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfor­dulója tiszteletére. A mun­kaverseny kezdeményezői a szocialista brigádok voltak. és A gazdaságban az eddigi teljesítést már értékelték, ami azt mutatta, hogy a ter­vezett eredmenyt túlteljesí­tik és várhatóan az év végén Interjú Jáhni Lászlóval, az MSZMP szegedi járási bizottságának első titkárával Lekerült a földekről a termény, szépen kel az őszi ga- esztendőt. A bevételi igazga­bona, biztos helyen a téli takarmány és jól halad a tavaszi tóiág felmérései alapján a ja­, . .. .. - .. . ... ».„,-« rasban eddig három szovet­vetesek előtt! mélyszántás is megyénkben. A termeloszo- kezet gazdálkodásának mer­vetkezeti gazdák tehát most már nyugodtan várhatják a iege negatív. Ezeknél a szö­telct. így van ez a szegedi járás gazdaságaiban is. Az 1977-es vetkezeteknél többnyire a ko­gazdálkodási év végleges értékelése még korai, mégis ér- rábbi évekről áthúzódó prob­demes elmondani, hogy ismét jelentős előrelépést tett a lémak 1S közrejátszanak, járás mezőgazdasága a növénytermesztésben, a kertészetben — És mi a jövő évi terv? és az állattenyésztésben egyaránt. Minderről Jáhni Lászlót, _ Az őszi gabonát a leg­az MSZMP szegedi járási bizottságának első titkárát kér- optimálisabb időben és jó mi­deztük. — Minek köszönhető a mostani előrelépés? — A járásban 23 termelő­szövetkezet, 9 szakszövetke­zet és egy állami gazdaság működik. A gazdaságok több­nőségben elvetették a szege­di járásban. Ez mindenkép­pen biztató a jövőre. A ter­mésátlagok növelése ezután is elsődleges célunk marad. Ki­sebb mértékben ugyan, de tovább nő a zöldségtermő te­rület, noha némi változás lentősen túlszárnyalta. A na­gyobb terület és a jobb ter­méseredmény gondot is oko­zott az értékesítésben. Külö­nösen a láda- és konténer­hiány járt sok bosszúsággal. Ennek ellenére a feldolgozó lesz a vetesszerkezetben, a sége homokon, kedvezőtlen felvásárló vállalatok tevé- feldolgozó és felvásárló vul­adottságok mellett termel. kenysége javult. Arkérdésben lalatok igénye alapján. Itt Emiatt korábban a termés- is jbvai kevesebb panasz ér- szeretném megemlíteni, hogy eredmények lényegesen las- kezelt mint máskor. Meg kell az 1977-es tapasztalatokat fí­sabban emelkedtek, mint a azt iS'említeni, a zöldség- és gyelembevéve, jó és tartós megye más termelőszövetke- gyümölcstermesztés javulásé- kapcsolatot kell teremteni a zeteiben. Sajnos nagyon sok- boz nagyban hozzájárult, termelők és a felvásárlók, va­szor csak ráfizetéssel tud- bogy az ;dén tavasszal a já- lamint feldolgozó üzemek kö­tak egyes növényeket megter- rasban termelési rendszer is zött. Ezt mindkét részről a melni. Az utóbbi néhány év- aiakuit. szerződéses fegyelem mara­ben már valóban beszélhe- ' . , déktalan betartása jelenthet­tünk előrelépésről. A mosta- — Történt-e változás az al- né jövőre nagyobb területen ni eredmények is ezt tükrö- lattenyésztésben? Ismeretes, díszdk majd a szemescirok, zik. Igaz, a megyei átlagtól ho9V a korábbi években az Az idei kedvezö eredmények még mindig elmaradnak ezek ágazat tevekenysege rom- indokolják, hogy a leggyen­az értékek. Búzából 1977-ben lott- gébb homok- és szikestalajo­elértük a 28 mázsát hektá­Az évi célkitűzéseiket kon e növény termelésével Összesen 23 szocialista bri- 11 millió forintot meghaladó gád tett vállalást, mélvhez m^esfet könyvelhetnek el. csatlakozott a gazdaság vala- Kiemelkedo eredmenyt adtak mennyi dolgozója. Ezen vál- ?? asotthalmi kozponti ker­lalások fi evelemhevétel ével tészet szőlőültetvényéi. Az lalások figyelembevételével készítette el a gazdaság is éves tervét, melyben tízmil­lió forint nyereséget tek ki. A gazdaság dolgozói csat­lakoztak az egész magyar mezőgazdaságot megmozgató bóiyi és tiszaföldvári felhí­váshoz is. Vállalták az őszi betakarítási munka, vala­összesen 37,5 ezer mázsa sző­lő minden korábbi várako­tűz- félülmúlt, s ez azt is jelenti, hogy hektáronként 109 mázsa szőlőt tudtak le­szüretelni, ami új rekord. A vetési terv teljesítése érdekében Kübekházán és Ásotthalmon jubileumi mű­szakot is szerveztek az otta mint a jövő évet megalapozó ni dolgozók így sikerült idő­vetés és talajelőkészítés ki- ben elvetni az őszi búzát. A népfront napirendjén Fiatalok a közéletben Nem új keletű, hogy a nép- teremtésében. A népfrontbi- ott vannak a helytörténeti frontmozgalom foglalkozik a zottságok sok segítséget nyúj- kutatásoknál, a néprajzi fiatalok helyzetével Időről tottak az iskoláknak, a szü- gyűjtésben, segítenek a falu időre a testületek számot ad- löket pedig arra serkentették, és üzemtörténetek, krónikák nak arról, hogy az ifjúság hogy az iskolai keretek kö- írásánál az anyaggyűjtésben, különböző rétegeit miképp zött legyenek a pedagógusok Az egyik ' legfontosabb fel­sikerül bevonni a közéletbe. Ez történt tegnap, pénteken is a népfront megyei székhá támaszai. adat a közéleti utánpótlás Létrehozták a népfront vá- megszervezése az ifjúság v.! tarsadalmi aktivizalasa. Az O 3i.cn.nci- . Dpüaoöeiai hizotKásait amiviíauisa. ni zában. A Hazafias Népfront amelvek munkaterv alaDfán utóbbi években jelentősebb a Csongrád megyei Elnöksége SIS ,1 S fiatalok közéleti szereplése. összehangolják tevékenysé­tatták az ifjúság nevelésének, gÜket a? fllami és társadalmi u. szervekkel. A népfront szoros ülést tartott, amelyen megvi­közéleti szereplésének leg fontosabb kérdéseit. A részt­vevőket Nagy István megyei népfrontelnök A tanács és az országgyűlési, a népfrontválasztásokon na­gyon sok 30 éven aluli került a testületekbe. A település fejlesztésében ronként. Ez akkor jelentős, tplipsítpni foa1ák a gazdasá. foglalkozzanak a mezőgazda­ha tudjuk azt is, hogy nyolc- telIra"em fogj^ a gazü^ üze,nek. Az ^^ öt_ tíz évvel ezelőtt alig volt húsz tétóZr meghaladta az fves.tervre kitűzött szölőte­, , . ... a , • lepites teljesitese erdekeben ev vegere tervezettet A tej- ^ _s Jbortermelesi rend_ szazalek. Ha így halad to- területek rekonstrukciója, no­mázsás a hektáronkénti át .agtermés. A járás gazdasá­gaiban az előzetes adatok alapján átlagosan kukoricá­ból 31, fűszerpaprikából 68,5, zöldpaprikából 110, burgo­hetóa ^OO^litere^tTag61^ ba a szaporítóanyag forgal­nyából 124, almából 65, szőlő- he,to a 250ü. hteres atlag fiz igények ki­ből 45, cukorrépából 210 ™eg megyei S elégitésében még ma is sok a mázsa termett hektáronként. alac?°"y-' a* a = tennivaló. Az állattenyésztés­Kedvező a szemescirok ter- ^f/^M^sVeler^^'areb ben a termelési eredmények mésátlaga is. Az üzemekben lésből 85 ezer darab ^ ^^ m_g a juh_ tapasztalható javulás oka a ^Tf f mé t évrHs Lpr ^O tartásnál tervezünk nagyobb 5ra SSS viíls" ^zeiriien. természetesen előrelépést. szerke'z^, T^obb anyagi és m®g Oazdaságok műszaki ellátás. Mindehhez van szukseg szerePe miíyen? párosult még a szervezettebb "\embe"' ^L™*™ t°r" ~ Járásunkban jelentős a munkavégzés, a tagok és ve- SeúS tdS szakszövetkezetek területe, zetők egészséges kapcsolata, nieloszotetkezetenek eredme melynek telén a tegok kis­a pártszervezetek és szociális- nyej-. 5f „ Jf p ,L^in gazdasági' formában termel­ta brigádok taeiainak hasz- meg kell nyújtani a leptem- «pk A° ut-bbi ldőszakban K6L ta brigádok tagjainak hasz nos és sokrétű kezdeménye­zése. Az idei termelési fel­adatokra jól és időben felké­szültek gazdaságainkban. Legtöbbször kampánytervet konyság követelményei? készítettek a vetési, betakarí­tási és talajművelési munkák nek. Az utóbbi időszakban javult a termelési szinvona­— Hogyan érvényesültek luk, kedvezőbb az anyag- és az idén a gazdasági haté- eszközellátásuk, a szakszó­vetkezetek irányítása mellett pedig könnyebben hozzájut­— A termelékenységet ja- hatnak a legújabb technoló­idején. Ennek különösen az vftú munkaszervezés már a giaj módszerekhez is. A kis­ősziek betakarításában volt termelési felkészülésnél meg- üzemi gazdálkodás fejleszté­tn4feykjaedntókoke' katónák!" mutatkozott" Ezt blZ0nyílJÜ' sét valamennyi termelószö­Szeged város üzemeinek, vál- hogy az aratás időszakában vetkezetten jól támogatják, lalatainak szocialista brigád- kevesebb volt a géphiba mi- E1 kell érni, hogy a közös jai is a betakarításban, ami atti állásidő, mert jobb volt erősödése, termelésének át­szintén hozzájárult eredmé- az alkatrészellátás. Ugyan- alakulása' mellett párhuza­tizen- és huszonévesek. De a feladataihoz tartozik, a népfrontbizottságok még jobban számoljanak a mun­kájával, tájékoztassák őket a használatlanok a e. tekintetben. kapcsolatot alakított ki a szü­lői munkaközösségekkel és köszöntötte, íéntekÖ?rintkLé.4ZeerEzZa kJo- eredményesen vettek részt a majd Olah Miklós, a megyei ®P ^ a kap tizen- - '' ­pártbizottság munkatársa és ®ö veHék oedaeóSS jövő Abraham Illésne, a megyei műveltségüket A lakóSe hogy népfront munkatársa tartott A Iak°renile- mé all előadást. A tanácskozáson uradoznak ho-v a tanköte körzetekben a fiatalok részt vett dr. Farkas László, iezettséa: jorvénv érvénve- káíáva1' tájékoztassak a a Hazafias Népfront Orszá- óv „ népfront előtt álló feladatok­gos Tanácsának osztályveze- Ű77V', "Y . . ról. A lakóterületen még ki­tője es To,h Zsuzsa a KISZ ^ használatlanok a lehetőségek megyei bizottsaganak titkara melleU aJ helyes palyaorien­^ táció. A népfront rendszere­Nem szükséges hangsúlyoz- sen részt vesz az évenként Ili, hogy országosan milyen megrendezésre kerülő me­sok intézkedés született a fia- gyei pályaválasztási heteken, talok érdekében. Az ifjúság egyre nagyobb arányban vesz A népfrontmozgalomban részt a párt-, a tanács- és a helyett kapott a gyermek- és népfronttestületek munkájá- ifjúságvédelem. A kozműve­Lan. A népfrontkongresszu- lodés szintén a nevelomunka sok mindig meghatározták az fontos része. A mozgalom ifjúság nevelésének, a köz- feladatának tekinti a tovabb­cietbe való bevonásnak mód- tanulási lehetőségek bővíté­jait. A kongresszusi irányéi- sén tul az olvasasi kedv fel­nyeinkhez. — Az idén közel 13 száza­lékkal nőtt a járás mezőgaz­dasági üzemeiben a zöldség­termő terület. Ez már a meg­változott vetésszerkezetnek tulajdonitható? — Igen. A burgonya vetés­területe 26,5 százalékkal, a fűszerpaprikáé pedig 17 szá­zalékkal haladta meg a múlt évit. Kisebb mértékben emel­kedett a paradicsom vetéste­rülete is. Az év elején 35 százalékkal több zöldségre kötöttek szerződést a terme­lőüzemek a múlt évihez ké­pest. A tényleges felvásárlás a szerződött mennyiséget je­vek alapján Csongrád me­keltését. A néofrontszervek gyében is szép eredményeket koordinálják a minden társa­értek el a népfrontszervek. dalml rá,tesre k' ten/;do °lva" somozgalmat. Rendkívül je­Az ifjúságpolitikai munká- lentősek a hátrányos helyzet­nak egyik alapvető része az ben é10 tanyai gyermekeknek . , , . , , , . . szervezett olvasotaborok. iskolai oktatas segitese. A népfront nagyon sokat fára- Az ifjúság megtalálta he­dozik az iskolai és a családi lyét a megyei honismereti nevelés összhangjának meg- mozgalomban is, A fiatalok Po'góri védelmi tanácskozás csak ezt a tényt jellemzi, mosan a kisgazdaságok is hogy voltak olyan gazdasá- előbbre lépjenek. A mostani gok, ahol 1976-ban az utol- kedvező eredményekhez je­sók között fejezték be az ara- lentősen hozzájárultak a ház­tást, most az alaposabb fel- táji és kisegítő üzemek. Ala­készülés következtében a leg- koSság jobb áruellátása érde­jobbakkal egyidőben végez- kében a továbbiakban is té­tek. Pozitívan értékelhető az mogatni kell a közös terme­is, hogy a járás gazdaságai- lésének elsődlegessége mel­ban — a belvizes területeket lett a kistermelőket, leszámítva — nem maradt parlagon föld. Ezenkívül 300 hektárral többet öntöztek 1977-ben, mint 1976-ban. Az öntözési lehetőségek még nin­csenek kihasználva. Kedve­zőbben alakult a termesztett növények területi aránya, így — A szegedi járás téeszei­nek átlagterülete az orszá­gosnál kisebb. Sor kerül-e majd egyesülésre a közeljö­vőben? Két falu. Zákányszék és Mórahalom két-két szakszö­November 14—18-a között védelmének magyarországi bemutatóval egybekötött rendszerével, a feladatok nemzetközi polgári védelmi megoldásában elért kutatási, tanácskozást tartottak ha- műszaki fejlesztési eredmá­zánkban, amelyen részt vet- nyekkel és a továbbfejlesz­tek a Varsói Szerződés tag- tésre vonatkozó elgondolá­államai, valamint a Mongol sokkal. A tanácskozáson Népköztársaság polgári vé- megvitatták az anyagi javak delmi szervezetének küldött- védelmének fejlesztésével, az Séf" résztvevők megismer- együttműködés további lehe­kedtek az anyagi javak ra- tosegeivel kapcsolatos kér­diológiai, biológiai és vegyi déseket. például a rozs vetésterülete vetkezetének tagsága foglal­csökkent, melynek helyére kozik -íelen pillanatban az kisebb mértékben búza, na- egyesülés gondolatával. Zá­gyobb mértékben pedig ta- hányszéken már a kisgyűlé­karmánynövény került. A seket megtartották. Mórahal­termeles korszerűsödését és hion most kezdik el az egye­hatékonyságét tükrözi a zöld- sü[és előkészítését. Mindkét iégtermő terület növekedése, helyen még decemberben és a termőföld másodszori szeretnék meghozni a végle­hasznosítasa. A kedvező ered- Ses döntést. E két eseten kí­mények mellett azonban VÜ1 a termelőszövetkezetek gondjainkról is szólni kell. kezdeményezésétől függ az Azoknál a gazdaságoknál, újabb egyesülés. Ahol töre­ahol a termelésszerkezetet kednek az optimálisabb üzem­nem változtatták meg időben, méret kialakítására, ott a vagy erőiket túlbecsülve fog- központi szervek is támogat­tak az idei termeléshez, ott íák az egyesülést, sajnos veszteséggel zárják az Radics Ferenc 1

Next

/
Thumbnails
Contents