Délmagyarország, 1977. október (67. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-09 / 238. szám

Vasárnap, 1977. október 9. WCŰM Ábrahám Ambrus Hazai képek r 'destova több mint harmincesztendeje annak, hogy járom Tihanyt, ezt a csodálatos, történeti levegőt lehelő, minden jóban és szépben dúskáló félszigetet, melynél bájosabb, s a formagazdagság dacára harmonikusabb földdarabra, nemigen süt az éltető nap. Keletkezése, múltja és kiformálódása egybeesik földünk történetének ama korszakával, amely kitermelte számunkra szépséges magyar tengerünket, a néha vészesen háborgó, de akkor is szívet és lelket gyönyörködtető Balatont. Annak, akinek mindent hordozó sors alkalmat adott arra, hogy messze múltak útjain járkálva lehetőséget próbáljon keresni a jelen formáinak, alakulatainak és formálódásainak a megértéséhez és megértetéséhez, tudomása vagy legalább hallomása van arról, hogy valamikor réges régen földünk történetének egyik korábbi korszakában hazánk területének jó egy részét tenger borította, melynek határa jóval túlterjedt a mai Bükk-hegység északi lejtőin. Ennek a tengernek egyik része yolt a Pannóniai-tenger, amelynek nyomdokán alakult ki a Balaton és vele, az északi partjain végighúzódó dombok és vulkáni kúpok hatalmas rendszere. Amikor a Pannóniai-tenger visszahúzódott a mai Földközitenger tájékára, a helyén kisebbnagyobb tócsák, mélyedések maradtak hátra, amelyeket az esőzések és a környező hegyekről aláhulló patakocskák fokozatosan feltöltöttek. Így keletkezett a Balaton. A Tihanyi-félsziget kialakulása a pannóniai őstengerben a víz alatt működő vulkánok munkájával indult meg. Ezek tömegesen dobálták ki magukból a tölteléket, az úgynevezett vulkáni tufát, amely a víz alatt fokozatosan gyarapodott, és elkészítette a mai vulkáni kúpok alapjait. Ezek fokozatosan nőttek mindaddig, amíg a mai alakjukat megkapták, amit a tenger visszavonulása után megtartottak. A későbbiek során a vulkáni kúpok tetején és az oldalukon is rések keletkeztek, amelyeken forró víz tört fel a felületre. A feltörő vizek körül a sziklafalakon repedések keletkeztek. A vulkáni tufából sajátságos barlangszerű gyűjtőhelyeket alakítottak ki a feltörő meleg vizek. Ezekből a forró víz kisebb-nagyobb csermelyekben folydogált bele a félsziget belsejében fokozatosan kialakuló belső és külső tóba. Sziklabarlangok, amelyekből a lecsurgott meleg víz igen nagy tömegben maradtak meg a félszigeten, azonban nagy részüket szétrombolták, és a kapott köveket építkezésekre használták fel. Ma is sok ilyen meleg forrástartályt lehet látni a félszigeten. Ezek között van egy olyan, amely tökéletesen épségben megmaradt, és az az Aranyház közel a belső tóhoz egy szép sziklakúp tetején. Nevét a falára rakódott sárga zuzmótelepeksói kapta, amelyek főleg napnyugtakor aranyszint kölcsönöznek a sziklának. A vulkánokat, amelyekből a sáros meleg víz feltört, sárvulkánoknak hívták. Ilyen több volt a félszigeten. Akkor, amikor szinte nap nap után végigjártam a két tó körül elterülő sárvulkánokat, sokszor elgondolkoztam azon, hogy vajon hány ezer esztendő telhetett el azóta, hogy ezek kialudtak, és a meleg víztömegek megszűntek a két tó vizének utánpótlására szolgálni. Évekkel ezelőtt egy ilyen gondolatfűzés alkalmával határoztam el, hogy írni fogok Tihanyrol, amelynek ifjúságomból szinte minden nyáron egy-egy hónapot szenteltem, amelyet nagyon szerettem, és ahová mindig viszszavágytam. Amikor a gondolattársítás után már kezemben volt a toll, és a betűk kezdtek felsorakozni, hogy beszélgessenek a múltról, a budapesti egyetemi összehasonlító anatómiai és szövettani intézet egyiK altisztjét felküldtem a felettem levő földtani és őslénytani intézetbe, Kutassy Endre barátomhoz, az akkor már eléggé nevesedő geológushoz, azzal a kéréssel, mondaná meg nekem, hány ezer esztendő múlhatott el azután, hogy ezek a vulkánok beszüntették a melegvíztermelést, és a barlangszerű sziklatartályok a belső és külső tavat megszűntek táplálni. Az altiszt hamarosan visszajött azzal az üzenettel, hogy írjak háromszázezer esztendőt, de ha nem tetszik, vegyem elö a telefonkönyvet és írjam ki onnan akármelyik számot, mert a valóságnak ez is annyira megfelelő, mint a háromszázezer. A válasszal tökéletesen meg voltam elégedve, annál is inkább, mert akkorjában hallottam egyik jó nevű magyar geológusunktól a geológiai kutatások menetének a megfogalmazását, amely a következőképpen hangzott: „Mi írunk, s akinek nem tetszik, menjen le a földbe, és nézze rrjeg." Hogy a Balaton a Pannóniaitenger fenekén alakult ki, azt egyebeken kívül az is igazolja, hogy a magas homokfalból ma is tömegesen gyűjthető egy kagylónak a héja, amely a Pannóniaitengerben élt, amelynek neve Congeria ungula caprea, s melynek megkövesedett sarkát kecskeköröm néven árulták a tihanyi gyermekek, feleresztve a kecskeköröm regéjével. Eszerint, a királyleány nem hallgatta meg a tókirály fiának szerelmetes szavait, aki ezért halálba menekült. A bánatos apa megátkozta a leányt, és az aranyszőrű kecskéket. Három napig tombolt a borzalmas vihar Tihany felett, s a nyáj a Balatonba rohant és ott veszett, a tó pedig mind a napig hajigálja ki magából a kecskekörmöket. A tókirály a leányt sziklaüregbe zárta és azzal büntette meg, hogy mindenkinek, aki megszólítja, vissza kell felelnie. Ilyen formán a rege a híres visszhang keletkezésére is felvilágosítást ad. Néhány esztendővel ezelőtt a Tihanyba érkező utas és ezek között magam is, úton-útfélen találkozott a regét sajátságosan nyújtogató hangokon ismételgető, rosszul öltözött, sápadt arcú gyerekekkel, akik az egykori tenger lerakodásokból kiásott kecskekörmöket árulták. Ma csendesek az utak. Nincsenek regélő gyermekek, egyrészt azért, mert tilos a régi tengerpart rombolása, másrészt, mert a nép felemelkedése, a munka és a munkás megbecsülése hozta magával, hogy ma már semmi szükség sincs az efféle aprópénzkeresésre. Ma Tihanyban is, mint mindenütt, széles e hazában. jól öltözött, jól táplált gyermekek futkároznak a mesterien megépített utcákon és utakon, játszadoznak, nevetgélnek a virágdíszben úszó, szépen gondozott parkokban. A félszigeten mindjárt a hajóállomás után megfiatalított arculatával elénk tárul a sportszálló, amelynek teraszán de sokszor énekeltem el külföldi barátainknak Kacsóh Pongrác gyönyörű dalait, „Rákóczi megtérésé"-t, a „Késő ősz"-t, és a „János vitéz"-t Nem messze a szállótól, ugyancsak közvetlenül a tó partján van az MTA Biológiai Kutatóintézete, amelyet 1927. szeptember 5-én nyitottak meg. A remek barokk épülethez modernül berendezett szállodák és lakóházak csatlakoznak, amelyek egy részében az intézet kutatói és alkalmazottai laknak, a másikban a gyakran rendezett tudományos kongresszusokra, találkozókra érkező külföldi kutatók kapnak lakást és ellátást. Az intézet két osztályból áll, az egyik a kísérleti állattani, a másik vízbiológiai osztály. Az előbbiben az idegrendszernek, főleg a gerinctelen állatok idegrendszerének a szerkezetével és élettanával foglalkoznak, különös tekintettel a Balatonban és Tihanyban előforduló állatokra. Az osztályon értékes, nemzetközi szinten álló tudományos kutatómunka folyik. Az itteni tudományos kongresszusokon, szimpóziumokon a világ valamennyi hasonló témakörben dolgozó kutatója meg szokott jelenni. Az osztály felszerelése modern. A komoly és szép vizsgálatokhoz a legigényesebb műszerek és anyagok a kutatók rendelkezésére állanak. A tudományos gárda lelkes, munkájuk mind hazai, mind nemzetközi szemmel nézve kiemelkedően értékes, minden dicséretet és elismerést megérdemel. A vízbiológiai osztályon a Balaton élővilágával, állataival, növényeivel és a kettő egymásra utaltságának a törvényeivel és törvényszerűségeivel, egyebek közt az élelemlánccal foglalkoznak. Vizsgálják a Balaton vizének az összetételét, az iszap élettanát, a benne élők életformáját, mozgását és az egyes életformák életritmusának a változását és váltakozását. Az osztály munkája fontos a baktériumok elterjedésének, mennyiségének és formáinak az ismerete szempontjából, de azért is, mert a vizsgálatok eredményeképpen kellő eljárások és intézkedések születtek arra vonatkozólag is, hogy a baktériumok és gyomirtó szerek ellen hogy lehet és hogy kell védekezni. Köztudomású dolog, hogy a Balaton a belekerülő sok szennyvíz következtében igen sok szerves anyagot tartalmaz. Az is köztudomású, hogy szépséges tengerünkön az elöregedés jelei mind jobban és jobban kezdenek megmutatkozni. Az iszapréteg növekedőben van, a parti szakaszokon igen nagy területeket kerít hatalmába a nád, és a hínár. Talán éppen az elöregedés következtében itt-ott igen komoly formában fellépő halpusztulás mindnyájunkat arra figyelmeztet, hogy a magyar tengerre, amelyet nemcsak a hazaiak, hanem a külföldről óriási tömegben odasereglő turisták és üdülők is különlegesen szeretnek, sokkal nagyobb gondot kell fordítanunk. Hála a jó sorsnak, erre már nemcsak a szakemberek figyelnek fel, de az ország vezetői is, s a beszédek és beszélgetések helyett a komoly, és talán hasznot hozó cselekvések útjára lépnek. Az elkövetkezendő években a Magyar Tudományos Akadémia, az államvezetőség teljes támogatását maga mellett érezve, komoly lépéseket szándékozik tenni a Balaton megmentésére. Ezt a célt szolgálja egyebek között az is, hogy a víz biológiájával foglalkozó osztályt fokozatosan erősíteni szándékozik, és az ott dolgozó kutatóknak a számát felemelve, a közösségben olyan embereknek is helyet igyekszik biztosítani, akik a gyakorlati élet ismeretében, intézkedéseket próbálnak foganatosítani, amelyekkel a Balaton elöregedését meg lehet lassítani, illetőleg a mai állapotok rosszabbodását meg lehet akadályozni. Nem kell mondanom, hiszen ezt ma, már mindenki tudja, hogy gátat kell vetni annak, hogy a különböző gyárakban, gazdaságokban, állattenyésztő központokban, húsüzemekben keletkező bomlástermékek a Balatonba kerüljenek, illetőleg szennyvizek, amelyeket az üzemek termelnek, az megfelelő és teljes tisztulás után kerüljenek a Balatonba. Ha ez nem következik be, vagy nem úgy, ahogy kellene, akkor a sok szép palota, nyaraló és üdülő lassanlassan elnéptelenedik, amivel együttjár az is, hogy a hatalmas pénzösszeg, amelyet a Balatonparti üdülés az ország pénztárába juttat, a minimumra csökken. Szeptember 6-án volt ötven esztendeje az intézet megnyitásának. Ebből az alkalomból a vezetőség szép és emlékezetes ünnepséget rendezett. Megjelent az intézet első igazgatója, aki ma Svájcban él, ott voltak a régi munkatársak és azok közül is többen, akik, mint jómagam is, az intézet megnyitása óta szinte minden nyári vakációjuk tetemes részét Tihanyban töltötték. Ez alatt az idő alatt tudományos vizsgálatokat végeztek, élvezték a Balaton vizét, gyönyörködtek a félszigetben, amelyen minden együtt van, ami szép, ami gondolatébresztő. Az ünnepségen öröm volt hallani az elismerő és dicsérő szavakban bővelkedő beszédeket és érezni azt a sokfelől jövő szeretetet, jószándékot és segíteniakarást, amelyet a Balaton megmentésére felsorakoztattak. A beszédek után levetítettek egy szép filmet, amely az intézet múltját és jelenét mutatta be a nagyszámú közönségnek. Tihanynak és a félszigetnek a megismeréséhez lényegében három használható út vezet. Ezek közül, bár eléggé meredek, turisztikai és tájismereti szempontból legalkalmasabb az, amely a sportszálló és a Biológiai Kutatóintézet közötti tér közepe táján indul ki, az autóút alatt veret át és (Folytatás a 6. oldalon.) ASZFALTOZOK — VINCZE ANDRÁS METSZETE Az érdeklődés előterében A dokumentumfilm G

oethe írta valahol, hogy a legeseménytelenebb emberi élet is érdekesebb a legfordulatosabb regénynél. A nagy regények ideje lejárt. A sok kötetes regényfolyamok napjainkban már-már olvashatatlanok. Nincs időnk, türelmünk. Érdeklődésünk is sokkal inkább a való élet eseményei felé fordult. S ez világjelenség. Könyvkiadásunk a tanú rá, milyen hihetetlenül nagy az érdeklődés egy-egy önéletrajz, napló, levelezés, kortörténeti dokumentum, vagy bármilyen hiteles, dokumentatív irás iránt. Politikusok, hadvezérek, államférfiak, művészek, vagy éppen rablógyilkosok, prostituáltak önéletírásai hallatlanul magas példányszámban jelennek meg. A való élet érdekesebb, mint a kitalált, még oly szórakoztató történet. Nincs az az izgalmas krimi, amely felérne a történelem, vagy napjaink eseményeinek fordulatosságai VEÜ. A dokumentum, a valóság tényszerű feltárása már akkor helyet követelt magának a filmvásznon, amikor a filmművészet megszületett. Aztán (még a hangosfilm felfedezése előtt) a „tiszta stílust" követelő irányzat — amely az irodalmi és drámai tartalom elől való menekülésben nyilvánult meg — • egyik megoldásként a tiszta riportázsban, a dokumentumfilmben vélte megtalálni a helyes utat. Filmtörténeti tény — olyan hatásos híradók, dokumentumfilmek születtek, amelyekkel még oly művészi. játékfilm is nehezen vehetné fel a versenyt. Mint minden művészet, a filmművészet ezen ága is pártos — s bármit jelenít meg —, nem lehet állásfoglalás nélküli. Amikor tehát a közönség ízlése, érdeklődése, igénye a valóság feltárását, elemzését igényli a filmvásznon, különös hangsúly tevődik a dokumentumfilmék mondanivalójának társadalmi hasznosságára. Napjainkban hihetetlen népszerűség övezi a szociográfiai irodalmat. Az új valóságtartalmak feltárásában a könyvnél, a szónál, mindenféle irodalmi megjelenítésnél nagyobb szerepe lehet a filmnek. Hiszen olyan új elemeket tárhat fel primer módon és sokoldalúan, amelyre más művészi megjelenítés aligha lehet képes. A filmszociográfia nem elégedhet meg a dokumentumfilmek szűkre szabott idejével. Hiszen nemcsak a tájékoztatás, az információ a célja, hanem az elemzés és az értékelés is. Hosszú, akár egy-két órás művek jelzik nálunk is e törekvéseket — főleg a Balázs Béla Stúdió alkotóitól. Egy család, közösség, népréteg életének, sorsának bemutatása, egy társadalmi jelenség okainak, előzményeinek feltárása, a kamera oknyomozó jelenléte, követ, kezt élése, állásfoglalása hosszú időre is leköti a nézők figyelmét, így avathatja be ismeretlen, vagy alig ismert világokba, mondhat ítéletet társadalmi jelenségekről, lelkesíthet vagy felháboríthat, tettekre sarkallhat. A másik terület, amelynek feltétlen létjogosultsága van: a hosszú dokumentumfilm, a történelem — s főleg a körelmúlt — bemutatása. Idézzük csak a filmtörténet klasszikusai közül Mihail Szluckij: A háború napjai, Dovzsenko: Harc Szovjet-Ukrajnáért, vagy Joris Ivens: Spanyol föld című munkáit. De elég. ha a televízió páratlanul sikeres Századunk című dokumentumsorozatára hivatkozunk. Nálunk is az utóbbi időben különösen gyakran jelentkeznek rendezőink hosszú dokumentumfilmekkel. A műfaj ellenzőit a mozilát©gatók érdeklődése cáfolja meg — e filmek még kasszasikert is elérnek. Sajnálatos módon azonban még mindig kiszorulnak a mozikból. s csak szűk köri vetítéseken, klubokban, esetlegesen láthatja a közönség ezeket áz alkotásokat. Még leginkább a televízió ké»> ernyőjén kapnak helyet a hoszszabb időtartamú dokumentumfilmek. KADAR MARTA