Délmagyarország, 1977. október (67. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-21 / 248. szám

8 Péntek, 1977. október 21: O HDEIEQ] Paprikaóriás Egy karrier története Akkor már több mint egy hónapja a Központi Kocsikenőcs és Kence­fice Műveknél dolgoztam technikus­ként, amikor a íőművezetőm meg­kérdezte tőlem: — Mondja csak, Kemencze szak­társ, nem rokona magának véletle­nül Kemencze Jenő miniszterhelyet­tes, ágazatunk főnöke? — De, igen, a nagybátyám — vág­tam rá viccből, és ezzel a beszélge­tés véget is ért, mert a főműveze­tőmnek felakadt a szeme és elhall­gatott. — Adok maga mellé egy segéd­munkást. — mondta néhány nap el­telte után —, ne egyedül emelgesse ezeket a ménkű nagy kenceficéket Nem tudtam eltalálni, miért ilyen jóindulatú hozzám a főművpzető, mi­vel a kenceficék mindössze tíz-, meg húszdekásak, nem nehéz azokat emelgetni. Aztán, ahogy telt-múlt az idő, minden világos lett. Futótűzként terjedt el a hír: miniszterhelyettes, a nagybácsikám. Egy hét múlva, éppen a segédmun­kásokkal sakkoztam, amikor a gyár­egységvezető a vállamra tette a ke­zét: — Dolgozgatunk, dolgozgatunk? Felugrottam, de mosolyogva lein­tett: — Fejezzék be csak nyugodtan! Látom, remekül sakkozik — mondta. Aztán a segédmunkást átküldte a központi raktárba, ő meg leült, és új partiba kezdtünk. — Maga kis titkolódzó! — szólt hirtelen, amikor a bástyámmal le­ütöttem a futóját. — Másoktól kell megtudnom, hogy a nagybácsikája a miniszterhelyettes? Nem szép dolog ilyesmit eltitkolni előlem! Most jut eszembe, nem magának való hely ez a kenceficeműhely. Holnaptól a la­boratóriumban dolgozik. Fehér kö­peny, kutatás, ötszáz forinttal több fizetés. Megfelel? Különben a bácsi­kája nagyon rendes ember. Egyszer már kezet fogott velem is, és beszél­tünk pár szót. A laboratóriumban jó dolgom volt. Reggél föltettük a kenceficét a keverőasztalra, egész nap nem volt rá gondunk, okos masinák keverték, fortyogtatták a masszát. Napközben, hogy kellemesen teljes az idő, a fe­hér köpenyes kollégák megtanítottak snóblizni, félkezes ultit játszani, pó­kerezni. túlórát csúsztatni. — Piros ász oszt, nem oszt —szólt a főnök, amikor letette a telefon­kogylót. — Kemencze, hívat a fő­mérnök. Félóra múlva jelentkezz ná­la. — Kávét főzessek, vagy konyakot iszik? — fordult felém a főmérnök. amikor a táncház nagyságú irodá­jában. leültem az egyik székre. — Ámíg főzik a kávét, kérek egy kis konyakot? Először az időjárásról beszéltünk, meg a közel-keleti helyzetről, aztán, témát váltva, a főmérnök megkér­dezte: — Hogy van a bácsikája? Reumás még a kisöreg? Ijedtemben mély lélegzetet vet­tem, már-már szólni akartam, ami­kor így folytatta: — Figyeljen ide, illetve, bocsáss meg, én vagyok az öregebb . .. Szer­vusz ... Essünk túl ezen a kis for­maságon!... Különben, a bácsikád­dal is tegezzük egymást. Egyszer együtt vadásztunk, és megittuk a pertut... Kérlek szépen, én a jövő héten külföldre utazom. Ügy gon­doltam, magammal viszek egy tehet­séges fiatal szakembert, hadd is­merje meg külföldi partnereinket, szokja meg a tárgyalások légkörét. Rád gondoltam. Te jössz velem. A külföldi útról hazatérve, én let­tem a laboratórium főnöke. Egy szép napon megszólalt a telefon: — Kemencze szaktárs? Kapcsolom a vezérigazgató elvtársat­A vezér közölte, három nap múl­va a gyárba látogat Kemencze Jenő miniszterhelyettes, és én.is tagja va­gyok a fogadóbizottságnak. Másnap kikértem a munkaköny­vemet. Nem akartam a nagybácsikával találkozni! Kiss György Mihály Különösen nagyra nőtt Onodl Imréné győrszentlvánl kert­jében egy paprika. Az óriás méretű termés csaknem fel ki­lós, pontosan 16 dekás TAKARÉKOSSÁGI VILÁGNAP Megkezdődött az 53. taka­rékossági világnap hazai eseménysorozata. Nyitánya­ként csütörtökön a Tanács körúti bemutatóteremben „Takarékosság a saját otthon kulcsa" címmel kiállítást nyitott meg dr. Fekete Lász­ló, az OTP vezérigazgató­helyettese. SZEDERSZÜRET Baranya erdős-ligetes tá­jain sötétkékre érett az egyik legzamat.osabb vadgyümöl­csünk: az erdei szeder. Sok év óta nem termett belőle annyi, mint az idei őszön. Az Erdei Termék Vállalat pécsi üzemvezetősége kere­ken ezer mázsónyit gyűjte­tett be és dolgoztatott fel. A rubinpiros színű léből szörp készül. Itthon és kül­földön egyaránt igen keresett a vitamindús szederszörp. FÖLDRAJZI ELŐADÓÜLÉS A Magyar Földrajzi Tár­saság szegedi osztálya és a TIT városi elnöksége előadó­ülést rendez ma, pénteken délután 5 órakor az Ady téri egyetemi épület TTK előadójában. Dr. Fehér Jó­zsef, a szegedi osztály tit­kára beszámol az elmúlt évi munkáról és az idei évad programjáról; dr. Mucsi Mi­hály egyetemi adjunktus „A Dél-Alföld pannonkori ős­földrajzi képe", dr. Jakucs László tanszékvezető egye­temi tanár „Egyiptomi ta­nulmányutam tapasztalatai" címmel tart előadást. A MÜZEUMI HÓNAP PROGRAMJÁBÓL A Móra Ferenc Múzeum dísztermeben péntekenként tartott filmvetítések soroza­tában ezúttal művészettör­téneti tárgyú kisfilmeket te­kinthetnek meg az érdeklő­dők. A ma délután fél 5-kor kezdődő vetítés filmjei: Az agyag művészete; Bronzkori művészet: Medgyessy Ferenc; Szkíta művészet. Ugyancsak a múzeumi hónap eseménye a múzeumban ma este 6 órakor kezdődő előadás. Kürti Béla régész az algyői honfoglalás kori temetőrő' tart ismertetést. SÜTŐ IRÉN ELŐADÓESTJE A November 7. Művelődési Központban rendezik meg ma, pénteken este 6 órakör Sütő Irén színművész „Át­lépem a tegnapot" című ön­álló estjét. A magyar költők, írók és zeneszerzők műveiből összeállított műsorban köz­reműködik Lelkes Péter zon­goraművész. Gyakorlat — Uram, most reggel sokkal könnyebben kö­hög — mondja az orvos betegének. — Nem csoda, egész éjjel gyakoroltam. ÜJ BÁNVA A kutatók már 1984-ig elő­készítették a folyamatos ter­melést és a beruházást az új iharkúti külszíni fejtésre alkalmas bauxit lelőhelyen. Munkájukkal rendkívül gyor­san teremtették meg a ter­melés feltételeit. A Balaton­almádi központi bauxitkutató és a bánya között hatékony együttműködés alakult ki, ez teszi lehetővé, hogy az idén már 80 ezer tonna bauxitot fejtsenek Iharkúton, jövőre 150 ezer tonnát, 1980-ra pe­dig a külszíni fejtésből szár­mazó bauxitmennyiség meg­haladja majd az évi 400 ezer tonnát. Napos idő Várható időjárás ma estig: főleg az ország nyugati felé­ben hajnali ködképződés, en­nek feloszlása után túlnyo­móan száraz, napos idő. Gyenge légmozgások. A leg­magasabb nappali hőmérsék­let pénteken általában 15 fok körül, a tartósan ködös he­lyeken kevéssel 10 fok felett. A KERESKEDELEMRŐL Ma, pénteken délután 4 órakor a tápéi kultúrházban vitát rendez a városi tanács vb kereskedelmi osztálya a decemberi tanácsülés elé ke­rülő jelentéséről. Áz ankét előadója Mózes János osz­tályvezető-helyettes, a vitá témája: hogyan valósulnak meg a társadalompolitikai célkitűzések a kereskedelem­ben, milyen Szeged ellátása. BARÁTI TALÁLKOZÓ A József Attila Tudomány­egyetem biológus pártszerve­zete tegnap, csütörtökön dél­után tavaszi látogatásuk vi­szonzásaként vendégül látta a szegedi Móra Termelőszö­vetkezet pártszervezetének vezetőit és több tagját. A baráti találkozó során a vendégek megteld ntették a JATE újszegedi biológiai in­tézetét, érdeklődéssel szem­lélték a modern gépi beren­dezéseket, a genetikai, mik­robiológiai, élettani kutatá­sok laboratóriumait. Külö­nösen sok kérdés hangzott el a genetikai és élettani kutatások gyakorlati alkal­mazását illetően. Szó esett a pártélet kérdéseiről, a két pártszervezet kapcsolatának bővítéséről és megvitatták, hogy a JATE biológiai inté­zetében folyó tudományos kutatásoknak milyen gyakor­lati megvalósítási lehetőségei vannak a Móra Termelőszö­vetkezetben. Szerencse SIKKASZTÓ ÜZLETVEZETŐ­HELYETTES A 30 éves Kökényesi Kiss Elemérné (Vér Piroska) Sze­ged, Dugonics utca 26 szám alatti lakos a fegyveres erők klubjában üzletvezető-helyet­tesként dolgozott. Ez év áp­rilisában rendszeresen elsik­kasztotta az előfizetéses ét­kezésre jogosító ebédjegyek árát. Az így nyert 16 ezer 970 forintot saját céljaira fordította. A szegedi járás­bíróság a sikkasztó üzletve­zető-helyettest héthónapi börtönbüntetésre, és kény­szer-alkoholelvonó kezelésre ítélte. Az ítéletet a megyei bíróság hegyben hagyta. Hálás szívvel mondunk köszö­netet. mindazon rokonoknak, Is­merősüknek, szomszédoknak, a Szegedi Kendergyár, valamint az AFÉS7. dolgozóinak, akik szere­tett édesanyánk, ÖZV. CZIROK JOZSEFNÉ temetésén megjelen­tek, részvétükkei és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család — Tápé. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett testvér és ro­kon, DR. CSABA SANDORNE október 20-án, hosszú, súlyos be­tegség után elhunyt. Temetése hamvasztás után lesz. A gyá­szoló Vida és Csaba család. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősüknek, ba­rátoknak, harcostársaknak, elv­társaknak, szomszédoknak, a ti­szaszigeti községi közös tanács kollektívájának, a községi MSZMP-szcrvezetnek, akik sze­retett halottunk, KISS ANDRAS temetésén megjelentek, virágaik­kal, részvétükkel mély fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. — A gyászoló család — Tiszasziget. 20 929 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa ti testvér, SZÓKÉ AN­Gyász­közlemények TAT. életének 82. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése október 21-én 11 órakor lesz. az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család — Alsóváros, Tisza L. u. 79. 20 621 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, jó bará­toknak, kollegáinak, munkatár­sainak és betegeinek, ismerősök­nek, a MAV területi egészség­ügyi központ igazgatójanak és dolgozóinak, a makói kórház es rendelőintézet igazgatójának és dolgozóinak, a Kálvin utcai ren­delő és gyógyszertár munkatár­sainak, a Szegedi Konzervgyár igazgatójának és a dobozüzem dolgozóinak, a volt iskolatársak­nak, akik szeretett férjem és fi­unk, DR. ZÖDY ZSOLT temeté­sén megjelentek, és részvétükkel mély gyászunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család — Sze­ged, Hétvezér u. ZL, Makó, Kál­vin U, 24. 20 617 Tudatom, hogy PINTÉR ILONA hamvasztás utáni búcsúztatása október 24-én 15 órakor lesz a Belvárosi temető kupolájából. — Gyászoló testvére — Hunyadi Já­nos sgt. 15. 20 619 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, mun­katársaknak, szomszédoknak, a Vas- és Fémipari Szövetkezet és az Erdörendezőség dolgozóinak, ,aklk szeretett halottunk, TÓTH MIHÁLY temetésén megjelentek, és részvétükkel, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­teij. A gyászoló család — Juhász Gyula u. 4. 20 616 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, munka­társaknak, barátoknak, a ház la­kóinak, aki szeretett halottunk, BUNFOHD MIHALYNÉ temeté­sén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család - Alföldi u. 22. 20 613 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. PÖRDI JANOSNÉ temetésén megjelen­tek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család ­Árvíz U. 23/A. 30 611 i AZ ÉVFORDULÓ TISZTELETÉRE A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfor­dulója tiszteletére a tarjáni körzeti pártalapszervezet székházának nagytermében kiállítást rendeztek, melyen 60 szines, nagyméretű fény­képpel mutatják be a Szov­jetunió fejlődésének utolsó hat évtizedét A pártszékház előterében elhelyezett három tablón a Lenin a forrada­lomban című dokumentációs anyag látható. A GYÓGYSZERTÁRI KÖZPONT VENDEGE Hivatalos látogatást tett Szegeden, s néhány napig a Gyógyszertári Központ ven­dége volt Helmuth Binder. a Nemzetközi Gyógyszerész Szövetség (FIP) gyakorló gyógyszerész szekciójának főtitkára. Modern gyógyszer­tárak címmel előadást is tar­tott, melyet élénk vita kö­vetett a Csongrád megyei Gyógyszertári Központ klub­jában, majd a hazai szakmai és tudományos eredmények­kel ismerkedett Helmuth Binder. VÉRADÓK Az újszegedi kendergyár­ban, az idei második véradó napon 180-an adtak önként vert Az akciót a vállalati vöröskereszt szervezte, a tár­sadalmi szervek közreműkö­désével. MULTIVÍZIÓ Október hazája — október világa címmel multiviziós műsor látható majd — ha­zánkban első alkalommal — a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban, a Nemzetközi Üjságíró Szervezet, az Inter­press kiadó ós nyomda vál­lalat rendezésében. A Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60 évfordulója alkal­mából a győztes forradalom­ról, a Szovjetunió létrejötté­ről, az intervenciósok elleni küzdelemről, s a szocialista világrendszer létrejöttéről, a szocialista országok dinami­kus fejlődéséről, békeharcá­ról ad áttekintést a műsor. A multiviziós műsort októ­ber 24-én nyitják meg, s ok­tóber 25-től november 12-ig naponta ötször vetítik 35 perces időtartamban: 10.30, 12, 13 30, 15, 16.30 órátóL Pályázat külföldi egyetemekre Az Oktatási Minisztérium pályázatot hirdet külföldi ösztöndíjra az európai szo­cialista országokba, teljes egyetemi képzésre. Az ösztöndíjra pályázhat az a nőtlen, illetve hajadon magyar állampolgár, aki el­végezte vagy az 1977/78-as tanévben végzi a középiskola IV. osztályát és 1977. decem­ber 31-ig nem tölti be a 25. életévét. A választható szakokat, a pályázat módját, a felvételi vizsgák időpontját és •éma­köreit, a külföldi ösztöndíj elnyerésének feltételeit tar­talmazó Pályázati felhívás külföldi ösztöndíjra az 1978— 79-es és az 1979—80-as tan­évre című füzet és a szüksé­ges jelentkezési lap besze­rezhető valamennyi közép­iskolában; Budapesten a ke­rületi, vidéken a megyei ta­nácsok művelődésügyi osz­tályain és a Nemzetközi Elő­készítő Intézet külföldi diá­kok osztályánál (Budapest. XI., Zsombolyai u. 3.). ? y DELMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és Ktadóhivatai: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. - Telefon: 12-633 Felelős kiadó: KOVÁCS LÁSZLÓ A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky a tea 28, Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Mag' ^r Pj la Előfizethető minden postah'vr'-ü'iir.i a kézbesítőknél Előfizetési ülj eg.v hónapra 2u forint - index: 35 053 I88N: 0133—025 a

Next

/
Thumbnails
Contents