Délmagyarország, 1977. szeptember (67. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-11 / 214. szám

Vasárnap, 1977. szeptember 11." WLDM MAGAZIN Nehéz anyaság — Tőlem kér véleményt? Jól szórakozna az egész falu. Én. nyilatkozzam lányanyákról? Tudja... — halkra fogja a hangot —. az én lányom... na jó, nem szülte meg, de hát ilyen kis faluban mindenki tudta, aki akarta... Aki nem szüli meg a gyermeket. nem lányanya. Akiről nem is tudják, hófehér mirtuszban vonulhat végig a falun. Nincs statisztikai adat hogy az első terhességek közül hány százalék a házasságon kívüli. A megváltozott abortusztörvény — amely egyértelműen szigorítást jelent — ma is módot nyújt arra. hogy a teherbe esett lány az orvosilag meghatározott időn belül, indokolt esetben azon túl is, megszabadulhasson a terhességtől. Lehet, hogy ezek a hivatalosan hangzó szavak kegyetlenek — s nagyon sok lány számára különösen kegyetlenek. Mert sokan keserves töprengések után döntöttek úgy, hogy nem vállalják a lányanyaság keserveit. Nagyon kevesen vannak, akik döntésükkor nincsenek tisztában azzal, hogy emberi életről határoztak. Mikor az ész, mikor a szív dönt. Egy 17 éves gimnazista lány gyermeket várt Házasságról szó se lehetett Özvegy édesanyja albérletet szerzett egy idegen városban, a gyermeket állami gondozásba akarták adni. Tudták ezt a szülőotthonban is. A bába úgy gondolta, mindenkinek egyszerűbb. ha a gyermeket meg se nézi az ifjú anya. De végül is megmutatták neki. Karjába vehette a kislányt, nem is mosolygott nem is találta szépnek, csak annyit mondott: „Nem adom. Nem adom oda senkinek!" Hiába beszélt vele az anyja. Hogy nemcsak neki, de a gyermeknek is jobb lesz, ha örökbe fogadja majd valaki. Nem és nem. És pár nap múlva bekövetkezett a másik csoda is: a nagymama is meglátta és megszerette a kis jövevényt. Azt nem lehet mondani, hogy ók hárman boldogan mentek haza, de ma: boldogan élnek. Nem költöztek el a kisvárosból, nem mondták, hogy a nagynéni szívességből hozta a világra, egyáltalán, semmit se mondtak. Nem mindegyik nem akart gyermek sorsa fordul jóra. Nem egyszer újszülöttgyilkosság híre kavarja fel az embereket. Orvos-pszichológusok közösségei választották kutatási témájuknak a rejtélyt: honnét az anyai szeretet? Az tény, nem egyszerűen következménye annak, hogy egy nő — lány vagy asszony — gyermeket vár. Az anyai szeretet nem csak úgy, egyszerűen van. Oly annyira nem, hogy az egyik világhírű kutató, a német Helmut Müller gyermekgyógyász profeszszor — több évtizedes tapasztalatok alaoján — azt javasolja: az újszülötteket a klinikákon és kórházakban helyezzék el egy szobában az édesanyjukkal. Ez ma Európában csak a speciálisan épített intézményekben megoldható, és nagyon sok szakember sem osztja ezt a véleményt — ehelyütt is csak arra szolgál példaképpen, hogv az anyaságra a leg jobb, legrendezettebb körülmények körött készülő r.ök közül se válik mindenki a szülés utáni pillanatokban azonnal anyává. A lányanyák gyermekeinek sorsát nem is halvány tragédia árnya kisérti. Ok hogyan is járhatnák könnyebben az anyasághoz vezető utat? Kevés az ellenpélda. De van. Egyre több az olyan lány, aki akarta a gyermeket. Nehéz anyaság. Erős lelkeknek való próbálkozás. * — Én ítéljem meg, aki...? — ezt kevesen mondják. Jellemzőbb, hogv mindenki jogának tartja megítélésüket. Utoljára kérdeztem, most mégis az elejére kívánkozik: mindegy, hogy nevüket leírom, vagy elhallgatom. Akik ismerik, azok mindent tudnak (vagy tudni vélnek), akiknek pedig csak egy történet az ő sorsuk? Panni és Ica, két lányanya, együtt lakik albérletben. Tímea és Konrád — noha erról még szót váltani nem tudnak — bizonyára azt hiszik, ők testvérek. Körülöttük béke és rend, nyugtalanságot csak a soros és „kötelező" gyermekbetegségek okoznak. Panni keze remeg. A visszatartott könnyek egyszer, csak ki is buggyannak. Nem, vagy legalább is nemcsak azért, mert arról a soha távolba nem vesző, majd három év előtti időről próbál beszélni. Aligha könnyű azt is felidézni. de most más szorongatja: kislánya majd egy hónapja beteg, s holnap kiveszik a manduláját. „Csak az ablakon leshettem be hozzá, egy hónapja meg sem foghattam. Más eteti, más öltözteti ..." Nyolcadik hónapos terhes volt, amikor látta, aki lát. A varrodában csak a háta mögött suttogtak, ő meg barátnőjét kérte, mondaná már meg nekik, tudta ő. mit lehetne tenni, de nem akarta, ö a gyermeket akarta. Készült rá. Dolgozott, ahogy csak bírt, félretett, amennyit csak képes volt. S leginkább lelkileg készült fel. Tartozni akart valakihez. s az ígéretet a szíve alatt hordta. Családiáról mások les tettek képet. ö csak három nővérét emlegette, akik bátorították, mellette álltak. Mondják, ennél pletykásabb falu hetedhét határban sincs. Panniről minden lepergett. A „rólad nem gondoltuk volna" — besározta — talán mert a jószándék sztaniolja mindig sértőbb. Minden megítélésnél fontosabb, amit az ember magáról tart. S 5 önmaga maradt. Mentő. Császármetszés. Kislány „Hogyan pelenkázzam?" „Most meg miért sír?" „A gyes-bői nem élünk meg ketten!" „Bölcsőde?" Kemény anyagondok. Egyedül. Ica később járta végig ezt az utat. Könnyebb is volt, meg nehezebb is. Persze, könnyű-e, vagy nehéz, hogy azt vágták szemébe: olyan, mint a barátnője. Árvaság, az állam gondviselése, majd nevelőszülők. Ma már a gyermekévé fogadó anyja se él — ez a totyogó csöppség az egyetlen, aki hozzá tartozik. Ha csak ránéz, a szeme mondja: de jó, hogy vagy. kisfiam! Ica a keményebb, céltudatosabb. Azt se bánta vodna. ha valaki, bárki egy szót is szól szemtől szembe — de nem volt rá oka, hogy visszavágjon. Azaz hogy... a múltkor valaki megemlítette: sokat betegeskednek a kicsik. Csak a hanghordozás közvetítette a gyanút, talán nem vigyáznak rájuk eléggé? — Más bölcsődés gyerek nem beteg?! — csattant fel Ica. A világ nagyot fordult: a falu már félti a gyerekeket. Hosszú volt az út idáig. — Az ember egyszer csak arra ébred, hogy aki tegnap fontos volt neki, ma már nem jelenti ugyanazt. S tudomásul vettem, hogy mi. a születendő kicsivel, egyedül maradtunk. Ezt Ica mondja. Panni csak néz, mint aki beletörődött: ő nem tudja ilyen pontosan nevén nevezni a dolgokat. Egyikük sem kért gyermektartást. Nem is kapnak. Támogatást igen. A munkatársnőktől, a kátéesztől. — A faluban becsületet szereztek. Akarták a gyermeket, boldogok a gyermekükkel. Dolgoznak, helytállnak érte. Amiben lehet, támogatjuk őket — mondja R. J. elnök. Magánéletükből közügy lett. Egy órával később kezdődik munkaidejük, ne kelljen hajnalban kelteni az apróságokat. Ica iparengedélyt kapott a szövetkezet támogatásával — hadd toldja meg az átlag 2500 forintot. Lakást, sajnos, nem tudnak adni. Drága az albérlet. Szerény, szoba-konyhás otthon, kis udvarral. Tisztaság. rend. Vendég mindig akad — Icával is sokan varratnak, a munkatársnők is be-benéznek. Jó is. Ok nem járnak sehová, esetleg néhanapján moziba. Külön-külön. Egyikük mindig a kicsikkel marad. Tánc? Szórakozás? Ismerkedés? Nincs. Talán, ha nagyobbak lesznek a gyerekek. „Vagy addigra mi már öregek leszünk?" — néznek össze. Közösen főznek, közös a kassza. A gyerekeknek mindent előteremtenek. Csak nehéz. Nehezebb, mint másnak. — Ezt mi tudtuk, és vállaltuk. S ha valami hiányzik, ami pénzen vehető — ilyen még családban is előfordul, nem? —, azt mi a gyerekeinknek szeretetünkkel pótoljuk. Én úgy nőttem fel, hogy sok minden hiányzott — mondja Ica —. pedig sok mindent kaptam az államtól, amit családtól se kaphat mindenki. Otthonom volt és szakmát kaptam a kezembe. De míg nevelőszülőkhöz nem kerültem. kevés szeretetben volt részem. Nevelőanyám szeretett. De édesanyám, az igazi, ébren is és álmomban ls hiányzott. Amíg én élek. s csak ezért szeretnék sokáig élni. az én kisfiam nem lesz árva. Néha elképzelem, kihez mennék férjhez. Csakis aki szeretné gyermekem is. De nemcsak az esküvő napján — évek múlva is. Igen. elég lesz-e hát egy életprogramhoz gyermekük szeretete? Most még nem töprengenek ezen, még ha él is bennük a vágy: jó lenne igazi család. De életük célja még 22-es cipőben totyog. A jövő? Hát... ki tudja? Szembe mernek nézni a jövővel. Ábrándképeket nem kergetnek: a faluban párt aligha találnak, de jobb munkahelyet, munkatársakat, mint a szövetkezetben — elképzelni se tudnak. Elmenni innét? Erre sosem gondoltak. Mert megfordult körülöttüjt a világ, megítélésük a megbecsülés melegségébe csapott át. Megvívták harcukat érte, ők tudják legjobban. Mégis: sorsukat bezártnak érzem. Csak hát... ezt a „gyereket" olyan nehéz nevén nevezni. Akiről nem is tudják, az hófehér mirtuszban is végigmehet a falun. Aki nem szüli meg a gyermeket, nem lányanya. És persze, ha az orvos-pszichológus se tudja, ki tudja hát megfejteni: mitől válik egy nő anyává? Nem tudományosan, de sok nő meg tudná fogalmazni. Vagy életével, sorsával példázni. Mint Panni és Ica. Talán az előbbiektől is kiviláglott. de olyan szívesen leírom, mert nagyon sok lányanyának ugyanígy szüksége volna erre: csatlakozom azokhoz, akik megbecsülik Pannit és Icát. SZŐKE MÁRIA A Szeged fejlődésében érvényesülő tendenciák S

zeged a századfordulón a második legnépesebb magyar város. Fejlődését elősegítették a kedvező adottságok: vasúti csomópont, lehetősége volt a vízi szállításra, a kibontakozó könnyű- és élelmiszeripar központja, kiterjedt vonzáskörzettel rendelkezett, és piaci centrum volt. A város dinamikus növekedését tükrözi a népesség szamának változása: 1880 és 1910 között 49 ezerről 79 ezer főre (az 1970-es határainak megfelelő területen), tehát 30 ezer fővel emelkedett. Az 1879-es árvíz a várost szinte teljesen elpusztította. Az újjáépítés időszaka egybeesett az urbanizációs folyamat felgyorsulásával. Ez tette lehetővé a rendezett, esztétikus városkép kialakítását, és Budapest mintájára a körutakra merőleges, sugárutas struktúra kiépítését. Ebben az időszakban fejeződött be a különböző városrészek összeolvadása, területileg egységes, zárt település kialakulása. Az első világháborút követő új államhatárok igen kedvezőtlenül módosították Szeged helyzetét. Elveszítette vonzásterületének jelentős részét, hátrányossá vált a közlekedés-földrajzi fekvése. A két világháború körött az ipar az egész országban nem fejlődött, a mezőgazdaság pangása pedig fékezte a város élelmiszeriparának további bővítését. A népesség számának növekedése lelassult, 1910 és 1950 körött, 40 év alatt csupán 10 ezer fővel, 79 ezerről 89 ezerre emelkedett. Egyedül a város kulturális és egészségügyi szerepköre bővült. A stagnálás nemcsak a népesség növekedését lassította le, hanem hátrányosan befolyásolta a kommunális beruházásokat, a városi infrastruktúra fejlesztését. A második világháború után Szeged városiasodása távolról sem volt egyértelmű és ellentmondás nélküli. A folyamat több szakaszra tagolható, amely elsősorban az ipari fejlődés jellegének és dinamizmusának tudható be. Ez indokolja, hogy a város iparával kissé részletesebben foglalkozzunk. Szeged fontos ipari központ, az ország ipari termelésének közel 2 százalékát adja, néhány terméknél az arány igen magas, például kőolaj, földgáz, fűszerpaprika, szalámi, kenderfonal és -szövet, a hazai termelés több mint 50 százaléka, egyéb termékeknél: bútorlap, gyümölcs- és főzelékkonzerv, pamutszövet, 15 százaléka innen kerül ki. A varos ipara 1949-ben az ország ipari dolgozóinak 1.1 százalékát, 8,5 ezer főt foglalkoztatott. Az 1000 lakosra számított ipari dolgozók aránya (98 fő) csekely mértékben múlta felül az országos átlagot. Az 50-es évek első felében az ipari termelés gyors növelését, főleg a meglevő berendezések jobb kihasználásával, a foglalkoztatottak számának kétszeresére történt emelésével és a munkaintenzitás növelésével érték el. Az ipari beruházás csekély volt. Az első ötéves terv építési programiéból Szeged gyakorlatilag semmit sem kapott, és ez a későbbiekben a város fejlődésére ranyomta bélyegét. Ebben az időszakban Szeged, a többi regionális centrumtól eltérően, hátrányos helyzetben volt, amelynek magyarázata a következő: a) Az ország az akkori gazdaságpolitika elveinek' megfelelően a nehézipar, főleg az alapanyagipar fejlesztésére összpontosította minden anyagi forrását, mivel Szeged könnyű- és élelmiszeripari centrum, és nem rendelkezett ásványi nyersanyaggal, az iparosítás első fázisa elkerülte. b) Az első világháború következményeként létrejött új országhatár a várost megfosztotta kedvező közlekedési fekvésétől, a vonzásterületének jelentős részétől. A tranzitforgalom teljesen megszűnt. c) A feszült politikai viszony Jugoszláviával nemcsak az ipar, hanem a város fejlesztését is fékezte. d) Az élelmiszeripar nagyobb arányú fejlesztéséhez hiányzott a szükséges mezőgazdasági nyersanyag. Szeged a kedvezőtlen körülmények mellett néhány előnyös adottsággal is rendelkezett; bőséges munkaerő, vagy Budapest után legnagyobb kulturális központ, viszonylag könnyen megoldható az ipar vízellátása stb., de ezeket nem tudta kellően kiaknázni. Szeged fejlődésében 1958—1960 között új szakasz kezdődött. Ettől az időszaktól kezdve lényegesen módosulnak a korábban felsorolt hátrányos körülmények. a) Változott az ország gazdaságpolitikája, előtérbe került a munkaigényes ágazatok es az ipar racionális területi elhelyezésével összhangban, a vidéki területek fokozottabb fejlesztése. b) A Jugoszláviával rendeződő kapcsolatok lehetővé tették a város idegenforgalmának és tranzitforgalmának nagymérvű növelését. c) A mezőgazdaság szocialista átszervezése és fejlődése az élelmiszeripar állandó bővítéséhez nyújt nyersanyagot. d) A megyeszékhely Szegedre helyezésével gyarapodott funkciója és területileg bővült vonzásköre. c) A város ipartelepítési tényezői. például munkaerő, szakemberképzés, ipari vízellátás, kooperációs lehetőségek, kulturális háttér stb. fontossá válnak. 1) A 60-as évek közepétől a város fejlődése újabb lendületet kapott a szénhidrogénmező feltárásával. A körülmények kedvező alakulásával lehetővé vált Szeged iparának gyorsabb ütemű fejlesztése. 1960 és 1970 között az ipari foglalkoztatottak száma 70 százalekkai, 21,0 ezer főről 33,8 ezer főre, a termelési értéke pedig közel háromszorosára emelkedett. Több új üzem létesült (például kábelgyár, gumigyár, szövődé, tejüzem stb.). Üj iparágként jelenik meg a szénhidrogén-bányászat. A dinamikus, extenzív jellegű iparosítás felszívta előbb a város, majd később a környék munkaerő-tartalékát, és 1970-től egyre fokozódó munkaerőhiány tapasztalható. Az ipari dolgozók száma a 70-es években már lényegesen nem változott, az ipari termelés a termelékenység révén emelkedett. Tehát az extenzív iparfejlődés feltételei megszűntek, és korszaka az évtized elején végérvényesen lezárult, és az országos tendenciának megfelelően, a városi népesség gyarapodása főleg a tercierszektorban foglalkoztatottak számát növeli. A város munkaerő-ellátása és -vonzásköre szempontjából igen fontos az ingázók számának alakulása. 1960 és 1975 között az 1973-ban Szegedhez csatolt agglomerációs öv nélkül a bejáró dolgozók száma négyszeresére, 3755 főről 13 ezer 550 főre emelkedett. A változás mértéke övezetenként differenciáltan jelentkezik, a növekedés a külső övezetben a legnagyobb, ahonnan a Szegeden dolgozók száma a jelzett időszakban közel kilencszeresére ugrott fel. Ezzel párhuzamosan kibővült a város munkaerővonzasának körzete, 1968-ban. az ingázók 72 százaléka a 30 perces időzónán belül lakott, és csupán 15 százaléka utazott 1 óránál többet. 1975-ben az ingázók 35 százaléka lakik a 30 perces időzónán belül, és közel 22 százaléka kénytelen 1 óránál többet utazni. Az elmúlt években gyorsan növekedett azoknak a településeknek a száma, ahonnan 30 főnél többen járnak be Szegedre dolgozni. 1960-ban 19. 1964ben 28. 1975-ben pedig 45 település kapcsolódik ily módon a vá(Folytatás a 6. oldalon.)