Délmagyarország, 1977. szeptember (67. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-11 / 214. szám

VILÁG PROLETÁRJAI.EGYESÜLJETEK! ELMAG 67. évfolyim 214. szám 1977. szeptember 11., vasárnap Ára: 1 forint MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA . . • . ;.i©ie . Kommunista műszak a DÉLÉP-nél A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfor­dulóját munkasikerekkel, vállalásaik teljesítésével akarják ünnepelni a DÉLÉP dolgozói is. A csepeli felhí­váshoz csatlakozva kibonta­kozott a munkaverseny a vállalatnál, de nem minden értékelésnél mondhatták el büszkén, hogy sikerült idő­arányosan feladataikat tel­jesíteni. Űj lendületet adott az elmúlt hetekben a ver­senynek, hogy a vállalat a legjobban dolgozó kollektí­vák kitüntetésére munkaver­senyplakettet és oklevelet alapított. Az építóft versenyben van­nak az idővel is, de az al­vállalkozókkal, szállítókkal is. Amikor a közelmúltban értékelték a szeptember l-ig elvégzett munkát, valamint a versenyben vállalt felada­tok teljesítését, bele kellett kalkulálniuk, hogy az év ele­jei nehéz indulás — szaná­lások késése, területek kő­sói átadása, a célcsoportos lakások konstrukciójának megváltozása és még sok inas ok — miatt megint az év utolsó hónapjaira maradt a munkák neheze. A csepeli felhíváshoz csatlakozva pél­dául vállalták, hogy átadják Tarjánban a 3-as számú is­kolát, ez sikerült is, de pél­dául a gyulai húsüzemnél, ahol alvállalkozók, határidő előtt szeretnének végezni, s erre minden reményük meg is van. A szegedi vérellátó központ építésénél szeptem­ber 30. a határidő, ami szin­tén sikerül, de csak ha a szállítók is pontosan hozzák a bútorokat. Ugyancsak a jubileumi munkaversenyben vállalták a szegedi magas­ház 120 lakásának átadását, valamint Békéscsabán 120 lakást, s ugyancsak inten­ziven kell dolgozni, hogy teljesítsék. A szocialista brigádok kezdeményezésére a jubi­leumi munkaverseny-válla­lások sikeres teljesítése ér­dekében a vállalat gazdasági vezetése, párt-, szakszerve­zeti és KISZ-bizottsága úgy döntött, hogy a vállalat va­lamennyi termelő egységé­nei kommunista műszak megtartását kezdeményezi, hogy a lakások, óvodák, bölcsődék és kapcsolódó lé­tesítmények átadása határ­időre megtörténhessen. A tegnapi kommunista műsza­kon összesen 4l2G-an vettek részt a szegedi és vidéki munkahelyeken, ez a válla­lat összes dolgozóinak 65 százaléka. A fizikai dolgozók közül 3280-an, az alkalma­zottak közül pedig 847_en dolgoztak szabad szombat­tokon s fizikai munkát vé­geztek az alkalmazottak kö­zül 300-an. Elsősorban lakás­építkezéseken folyt a munka. Az idén szeptember l-ig 1172 lakást adott át a DÉ­I.ÉP, ami háromszázzal több, mint amit tavaly ilyenkor e készítetlek, de a féléves "terv teljesítésével is az egész évi tervnek csak 38 százalé­aánál tartanak. Nagyon sok munka marad az év utolsó hónapjaira, ezért tegnap leg­többen az északi városrész lakásain dolgoztak. Tudják, hogy munkájukból főleg ezt kíséri figyelemmel a közvé­lemény, hiszen sokan vár­nak lakásra, s ezt már csak azért is megértik, mert dol­gozóik között is sok a la­kásigénylő. A mostani kom­munista szombat az ő la­kásreményeiket is közelebb Munkában az Északi városrészben a Terhes Pál vasbe­tonszerelő brigád tagjai: Kőműves Ferenc, Révész Mi­hály, Szűcs Béla és Podouyi Károly hozta a megvalósuláshoz, hiszen a munka ellenértékét a lakás- és családiház-épí­tési alaphoz adják. Tavaly a DÉLÉP munkás­lakás-akciójában 93 dolgozó és családja kapott lakást, az idén 71-et terveztek s ed­dig Szegeden már 28 mun­káslakást átadtak dolgozóik­nak. Érthető hát, ha úgy érezték — hiszen a négyezer embernél is több önkéntes dolgozó több mint 70 szá­zaléka lakásépítésen dolgo­zott tegnap — kicsit ma­guknak, kollegáiknak is építettek. A kommunista műszak sikere nemcsak attól függ, hogy a résztvevők mukahe­lyükön megjelenjenek. s öröm elmondani, hogy a vál­lalat gazdasági és társadalmi vezetői. az akció sikerét jó szervezéssel, a munkához szükséges technikai feltéte­lek biztosításával segítették elő. Sz. M. Kádár János fogadta Iván Bogyuft Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívásóra Iván Bogyulnak, az SZKP KB tagjának, Moldavia Kommunista Pártja Közpon­ti Bizottsága első titkárának vezetésével szovjet pártmun­kasküldöttség tett látogatást hazánkban. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára a KB székházában találkozott Ivan Bogyullal. A küldöttséget fogadta Németh Károly, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. A delegá­cióval megbeszélést folytatott Gyenes András, a KB titká­ra. Kovács Antal, a KB osz­tályvezetője, Romány Pál mezőgazdasági és élelmezés­ügyi miniszter és Szabó Ist­ván, a TOT elnöke, a Köz­ponti Bizottság tagjai. A szovjet vendégek láto­gatást tettek Pest, Csongrád, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megye mezőgazdasági üze­meiben és tanulmányozták a termelés szakosításának kér­déseit, a különböző gazdasá­gi együttműködési formákat és a legfontosabb ágazatok­ban az iparszerú termelési rendszerek fejlődését. Korom Mihály Dr. Korom Mihály igazság­ügy-miniszter és Várkonyi József, hazánk Addisz-Ábe­ba-i nagykövete kormányunk képviseletében részt vesz az etióp forradalom 3. évfordu­lójának ünnepségein. Dr. Ko­rom Mihály szombaton el­utazott Etiópiába. Legjobbak a versenyben Tízszer ad, ki gyorsan ad Magyar—argentin tárgyalások Magyar—argentin vegyes bizottsági tárgyalások kez­dődtek szombaton Budapes­ten. A magyar küldöttséget Udvardi Sándor külkereske­delmi miniszterhelyettes, az argentin delegációt Edmundo Sangenis államtitkár vezeti. A tárgyalásokon áttekintik a hazánk és Argentína közöt­ti gazdasági, illetve kereske­delmi kapcsolatok helyzetét, és megvizsgálják a kétoldalú árucsere-forgalom növelésé­nek, valamint a gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működés továbbfejlesztésé­nek lehetőségeif. (MTI) Felhívás a mezegazdasági nagyüzemek dolgozóihoz Heten vannak, négy nő és három férfi. Középkorúak, de brigádjuk, az Összefogás, fia­tal: a múlt év elején alakult. A Taurus szegedi gumigyá­rának szövetüzemében dol­goznak. Az újabb, „fiatal" brigádok közötti versenyben az első negyedévben első, a másodikban pedig — máso­dik helyet értek el. Az év első félévében több mint 200 óra társadalmi munkát vé­geztek. — Emberileg legalább any­nyira meg vagyok velük elé­gedve, mint az eredményeik­kel — mondja Magyar Ist­ván üzemvezető. — Ebben az üzemrészben igen nagy a tűz- és robbanásveszély. Ép­pen ezért fokozott mértékben szükséges a rend, s a brigád vállalta, hogy a veszély csök­kentésére mindent megtesz. Ha valahol egy oldószeres csap csöpögni kezd, azonnal megjavítják ók maguk. A csarnokon kívüli környezet tisztasága, ápoltsága is fon­tos. Ez az egyetlen üzem, ahol a dolgozók maguk tart­ják rendben házuk táját: a fú ' lenyírva, az utak rend­ben tartva. S az Összefogás brigádot különösen igényes­sé lehet tenni saját munká­jukkal szemben: maguk is törekednek a szebbre, ez a brigádmozgalom egyik jelen­tős eredménye. Az összefogás brigád első­sorban » bevedertermeiést „3 szolgálja ki, amely a gyárban az utóbbi évben különösen „felfutott". S általános véle­mény szerint az eredmények bölcsője: a szövetüzemrész. Ök adják az oldatokat annak a brigádnak, amely ezekkel átitatja a gumiszövetet. Te­hát állandó kapcsolatra van szükség a jó együttműködés­hez. — Majdnem mindegyikő­jüknek több gépre is van vizsgája — folytatja a műve­zető. — Rájuk mindig lehet számítani, tavaly például volt egy tűzeset, kigyulladt az egyik oldógép. Mire a tűzoltók kiértek — ők oltot­ták el. Ilyesmiket csak meg­felelő begyakorlottsággal le­het elérni, gyakran tartunk túzriadó-gyakorlatokat. Itt, aki gyorsan ad, nem kétszer — tízszer ad. S a brigádra ez a leginkább jellemző. * — Kistelekről járok be, két éve dolgozom itt -— a brigádvezető, Bálint András­né szólal meg. — Tizenegy­tizenkét óra a munkánk, má­sok is bejárók — mutat körbe. — Én például a társammal együtt Üllésről — bólint Kálmán Dániel. — Csak egy kicsit több pénz nem ártana. Én 2600-at keresek, de bizony már nem vagyok fiatal — teszi hozzá Tuska Ferencné. — Az ©Idő­gépek régiek. Pestről kerül­tek ide, afféle uraságtól le­vetett holmik. Már akkor is öregek voltak, amikor ideke­rültek, fel is melegszenek sűrűn. És nagyon-nagyon za­josak. Van ugyan ez a fül­védő vatta, de ha cz a fü­lemben van, úgy érzem, ek-, kora a fejem — mutatja. ' — Űj gépek nincsenek, egj pedig mindig a tmk-ban van — szól közbe Magyar István. — Hétfőn a délelőttös mű­szakban csak takarítás a munka, de ha rendesen akarnánk megtisztítani eze­ket a masinákat, egy hét se volna elég. Nem valami tisz­ta munka a miénk — foly­tatja Bálintné. — Pedig ál­lítom, új gépekkel még több­re lennénk képesek. Leg­alább úgv akarjuk folytatni, ahogy eddig haladtunk. Idő­sek vagyunk, az igaz, de meg akarjuk mutatni, mi is tu^ dunk annyit, mint a fiatalok. D. I* A Bólyi Mezőgazdasági Kombinát és a tiszaföldvári Lenin Mezőgazdasági Terme­lőszövetkezet kollektívája a következő felhívással- fordult a mezőgazdasági nagyüzemek dolgozóihoz, szocialista bri­gádjaihoz: Az őszi mezőgazdasági munkák optimális időben és a legjobb minőségben törté­nő elvégzésére — folytatva a hartai Érdéi Ferenc Mező­gazdasági Termelőszövetke­zet által meghirdetett ver­senyt — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának méltó meg­ünneplésére, mezőgazdasági kombinátunk és termelőszö­vetkezetünk kollektívája, ve­zetősége, párt- és társadalmi Szervezetei, szocialista bri­gádjai felhívással fordulunk a mezőgazdasági üzemek dol„ gozoihoz. Gazdaságaink dolgozói vál­lalják, hogy: A jövő évi kenyérgabona­termés megalapozása érdeké­ben az eddigieknél jobb ta­laj-előkészítéssel és táp­anyag-utánpótlással kedve­zőbb feltételeket teremtünk a gabonanövények számára. Az őszi búza vetését a kom­binátban 4050 hektáron, a termelőszövetkezetben 2100 hektáron október 31-re befe­jezzük. A gazdasági növények be­takarítását úgy szervezzük, hogy az előállított termékek minőségét megóvjuk, a beta­karítási veszteségeket mini­málisra csökkentjük. Ennek érdekében a kombinátban a takarmánykukoricát 2151 hektáron november 5-ig, a vetőmag-kukoricát 4000 hek­táron november 25-ig, a ter­melőszövetkezetben 1360 hek' táron november 25-ig, a kombinátban a cukorrépái 500 hektáron, a termelőszö­vetkezetben 600 hektáron, a szállítási ütemezésnek meg-­felelően, de legkésőbb no­vember 10-ig, a kombinátban a szóját 500 hektáron szep­tember 20-ig, a komlót 124 hektáron pedig szeptember 25-ig betakarítjuk. Az állatállomány tömeg­takarmány-bázisának meg­alapozása érdekében számot­tevően növeljük a mellékter­mékek betakarítását és hasz­nosítását. A jövő évi sikeres gazdál­kodás alapjainak megterem­tése érdekében gondosko­dunk a talajerő növeléséről. Az őszi mélyszántást a kom­binát területén 11 300 hektá­ron, a termelőszövetkezetben 2670 hektáron december 10-lg jó minőségben befejez, zük. A hatékonyság növelése érdekében gondoskodunk a munka szervezettségének ja­vításáról, a gépek több mű­szakos, energiatakarékos üze­meltetéséről. A felhívásban közölt fel­adatok sikeres elvégzése ér­dekében jubileumi és kom­munista műszakokat is szer. vezúnk. Fokozottan gondoskodunk az őszi munkák sikerén fára-) dozó dolgozók ellátásáról, munkafeltételeik javításáról. Felhívjuk a mezőgazdasági üzemek, az ellátó és felvá­sárló vállalatok dolgozóit, szocialista brigádjait, hogy csatlakozzanak felhívásunk­hoz; pz őszi munkák sikeres elvégzése, céljaink elérésű érdekében. (MTI) Törik a kukoricát A szegedi Móra Ferenc Termelőszövetkezetben az idén 600 hektáron termelnek kukoricát. A legutóbbi határszemlin a szakemberek megá lapították, I ogy jó terméseredményre van kilátás, s a kukorica élése is előrehaladt. Ezért az el­múlt napokban hozzákezdtek a legkorábban érő kukorica­hibridek betakarításához. A leszedett kukoricát meg szárít­ják, így teszik alkalmassá a téli tárolásra. Képünkön: az SZK—5-ös kombájn IFA-tchct autóra ereszti a kukorica, szemeket *

Next

/
Thumbnails
Contents