Délmagyarország, 1977. szeptember (67. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-25 / 226. szám

Emlékezés A nagy tűz dr. Drégely [Dreyer] Józsefre mása Dr. Drégely (Dreyer) József azokhoz a demokratikus gondolkodású, polgári értelmiségi egyéniségekhez tartozott, akik a haza szolgálatát és hazaszeretetüket egybefűzték az elnyomott nép helyzetének megváltoztatása szükségességének felismerésével. Felelős beosztásokban és tisztségekben cselekvő részese volt az első magyar proletárhatalomnak, és a felszabadulás után a szocialista társadalom megteremtésének. 1887. szeptember 23-án született, Mezőhegyesen. Édesapja patkolókovácsból lett szorgalmas tanulással gyógykovács. később állatorvosi diplomát szerezve, Szeged főállatorvosi tisztét töltötte be, 1911-ig. Fia a szegedi piarista gimnázium elvégzése után Budapesten kezdte, majd Kolozsvárott fejezte be egyetemi jogi tanulmányait. 1912-ben avatták az államtudományok doktorává, 1912-ben a szegedi rendőrkapitányságon fogalmazói beosztáshoz jutott, majd 1915-ben rendőr alkapitánnyá nevezték ki. Az 1918. évi polgári demokratikus forradalom és az 1919. március 21-én kikiáltott Tanácsköztársaság között a forradalmi eszmék hatására magáévá tette a szocialista forradalom célkitűzéseit Először a szociáldemokratákhoz csatlakozott, majd a kommunisták programjának megvalósításáért szállt síkra, a marxista —leninista eszmék tudatos, cselekvő harcosává vált Mint Szalay János tanító és újságíró — a Kommunisták Magyarországi Pártja szegedi szervezetének alapító tagja — még halála előtt Gál Endre történésznek a szegedi direktórium tevékenységéről adott visszaemlékezésében felidézi: legelőször a városi rendőrség lépett be a pártba, s ebben a legtevékenyebbek dr. Drégely József és Szakáll József rendőrkapitányok voltak, akiket ő úgy ismert, mint kommunistákat Később, az ellenforradalom felülkerekedése után, az elfogott dr. Drégely József ellen a szegedi főügyész által összeállított vádpontok egyike az volt hogy ő kezdeményezte az 1912. február 12-én megalakult rendőrtanácsot. és az ő elnöklete alatt határozták el a rendőrök, hogy belépnek a magyarországi rendőrség szakszervezetébe. Az első magyar proletárhatalom szegedi direktóriumának. Szeged dolgozó népének igen nagy szüksége vott politikailag megbízható rendőrkapitányra az itt szervezkedő proletárállam ellenségeivel szemben. Dr. Drégely József rendőrkapitány tudásával, éberségével, határozott intézkedéseivel nagy hasznára vált a szegedi direktóriumnak és a Tanácsköztársaságnak. Földes Péter író a Délmagyarország 1963. július 31-i számában a „Szamuely Tibor bajtársa" című cikkében ismertette Drégely József rendkívüli érdemeit: a francia imperialisták csapatai által körülzárt Szegedről és vidékéről nagy mennyiségű hadianyagot juttatott el gépkocsikkal a Vörös Hadsereg számára. A francia imperialista^fegyveres intervenciós erők és a belsc ellenforradalmi szervezkedés 1919. március 27-ére virradóra visszavonulásra kényszerítette a proletárállam szegedi vezetőit. A Kiskunfélegyházára visszavonuló direktórium tagjainak megbízása szerint, Drégely József Szegeden maradt, és újabb merész akciókat hajtott végre. A Szegedi Forradalmi Bizottság (Külvárosi Direktórium) április 1-én Kiskunfélegyházán megtartott ülésére megérkező dr. Drégely József jelentette, hogy „a forradalmi végrehajtó bizottságtól kapott megbízatást végrehajtva, gépkocsikon rendőröket katonákat és csendőröket valamint hadianyagot szállított ki Szegedről, s mindezt a direktóriumnak átadja". Szegeden tartózkodva, megfigyeléseket végzett a franciák magatartásáról és szándékairól, az ellenforradalmi szervezkedésről és a munkásság hangulatáról. „A Forradalmi Tanács köszönetét fejezi ki Dreyer elvtársnak, bravúros cselekedeteiéit" ö újabb akció engedélyezését kérte, de a Forradalmi Végrehajtó Bizottság úgy döntött: más fontos feladatok végrehajtása érdekében maradjon ott és Félegyházáról folytassa munkáját Ezután a szegedi külvárosi direktórium megbízta dr. Drégelyt a Vörös őrség megszervezésével Szeged város külterületén. Mint korabeli igazolványa tanúsítja, a Magyar Vörös Hadsereg dandárparancsnoka és a Vörös Őrség országos parancsnokságának nyomozótisztjeként folytatta munkáját A proletárhatalom megdöntése után, október elején elfogták és Szegedre szállították. Az 1919. november 5-én keltezett vádemelési indítvány után. 1920. február 28-án a szegedi törvényszék kétévi fogházbüntetéssel sújtotta, „a személyes szabadság megsértésének bűntette és a hivatali hatalommal való visszaélés vétsége miatt" A kétévi büntetés letöltésével nem nyerte vissza szabadságát, hanem 1921. október 11-én Makón, a szegedi törvényszék, újabb négyévi börtönbüntetésre ítélte. Itt megjegyezzük: téves az a közlés, a Csongrád megye forradalmi harcosainak életrajzi gyűjteményében, amely szerint 1920-ban amnesztiával szabadult a börtönből. A szegedi Csillagbörtön névmutatójában, a 3009. törzsszámot viselő Dreyer (Drégely) József 1923. február 21-én szabadult a börtönből, amnesztiával. Szabadulása után még hosszú évekig politikai jogvesztés alatt állt. 1924-ben a szegedi Orion Bőrgyárban tímárinas lett, majd tímársegédként dolgozott. A 30-as évek elején osztályvezetővé, majd később ugyanott a gyár cégvezetőjévé nevezték ki. A 30-as— 40-es évek elején a szociáldemokrata párt szegedi szervezetében ismert dr. Berkes Pál orvossal tartott kapcsolatot és vott vele jó barátságban. 1934-ben kötött házasságot: Polczner Ilonával, aki jelenleg az Arany János utca 11. szám alatt lakik. A 30-as és 40-es évek elején az Orion gyárban olyan ismert baloldali érzelmű munkások dolgoztak, mint Kekezovich János, Balogh István. Gladics József. Pusztai (Pipicz) József, Dáni János, Engi István és Galotti Ferenc. A gyárat 1939 őszén hadiüzemmé nyilvánították, és a német Gestapo egyik magyarországi megbízottját állították a katonai célokra termelő gyár élére. Ekkor a rendkívüli veszélyekre, amely az ottani baloldali munkásokat fenyegette, Drégely József műszaki vezető hívta fel Kekezovich János figyelmét. A Szovjet Hadsereg előrenyomulása és közeledése Szeged felé sürgős távozásra késztette az Orion bőrgyár vezetőit 1944. október elején. A gyár — egy korabeli jegyzőkönyv szerint — 1944. október elején került a Szovjet Hadsereg ellenőrzése alá. mint katonai üzem. Dr. Drégely József és a gyár munkásainak többsége nem hagyta el Szegedet, a parancs ellenére sem. A Vörös Hadsereg bevonulása után a gyár, Drégely József üzemvezetővel az élen, nyomban megkezdte a termelést teljes kapacitással. 1944. december 27-én a szakszervezetekszékházában az üzemi tanácsok megalakításáról hozott határozat szellemében dr. Drégely József, Agócsi Gyula, Kekerzovich János, Engi István. Kovács István. Sibriczky István és Gábor János 1945. január 12-én megalakították az Orion bőrgyár üzemi tanácsát. Az alakuló ülést dr. Drégely József korelnök, cégvezető nyitotta meg. 1945. február 1-én tagja lett a kommunista pártnak. A Szegeden kibontakozó népidemokratikus forradalmi átalakulás és a letűnt fasiszta rendszer maradványainak felszámolása ismét a rendőrség szolgálatába szólította. 1945. márciusában a polgárőrségbe, majd 1945 őszén a születődő és szerveződő demokratikus rendőrség politikai osztályához osztották be szolgálatra, miközben az Orion bőrgyár igazgatói tisztségét is ellátta 1945. október 1-éig. A gyár üzemi bizottságának 1945. október 2án tartott ülésén nyújtotta be lemondását. 1945. augusztus 9-én a belügyminiszter rendőr alezredessé, majd 1945. szeptember 20án, soron kívüli előléptetéssel, rendőr ezredessé nevezte ki. December 4-én a Szekszárdra áthelyezett Komócsin Illéstől átvette a szegedi rendőrkapitányság politikai osztályának vezetését. A Délmagyarország 1945. december 6-i száma így méltatta a szegedi rendőrség politikai osztályának vezetésében bekövetkezett változást: „Dr. Drégely József személyében olyan elvtársunk került a politikai osztály élére, aki hiánytalanul meg tud felelni azoknak a követelményeknek, amelyeket a mi közéletünknek ez a nehéz őrhelye megkíván." Igen kiélezett belpolitikai viszonyok, az osztályharc fokozódása közepette és a demokráciaellenes erők szüntelenül megújuló támadásai idején irányitotta a politikai rendőrség tevékenységét. Nagy gondot fordított a rendőrség szakképzettségének fejlesztésére. Számos, ma élő és még aktív harcostársa elismeréssel nyilatkozik dr. Drégely József közvetlen és előnyös emberi tulajdonságairól ugyanúgy, mint szaktudásáról, megfontolt intézkedéseiről és határozottságáról. A demokratikus népi hatalom kivívásáért folytatott harc során, érdemei elismeréseként, 1946-ban belügyminiszteri dicséretben részesült a reakciós erők szegedi csoportjainak felszámolásáért. és a rendőrség állományának demokratikus szellemű neveléséért. 1947. augusztusban a belügyminiszter a szegedi rendőrkapitányság vezetőjének helyettesévé nevezte ki. Munkájának elismeréséül elnyerte a Köztársasági Érdemérem ezüst fokozatát a Közbiztonsági Érem bronz és arany fokozatát. Fontos beosztásában még arra is jutott energiája és figyelme, hogy országos hírű, magas művészi színvonalú rendőrzenekart szervezzen. amely hosszú éveken át egyik erőssége és bázisa vott Szeged zenei életének. A szegedi rendőrségi kultúregyesületnek is vezetője vott. 1946—1953 között. Dr. Drégely József rendőr ezredest korára és meggyengült egészségi állaootára tekintettel 1953. februárjában helyezte nyugállományba a belügyminiszter. 1957. augusztus 31-én bekövetkezett haláláig tevékenyen vett részt. Szeeed társadalmi életében. Az 1956. évi ellenforradalom felszámolásában aktív szerepe vott, és bekapcsolódott a karhatalmi erők úiiászervezésébe is. Dr. Drégely József életútja tanulságos és példamutató számunkra. Forradalmi meggyőződését nem veszítette el az ellenforradalmi időszakban sem, s 1944. októberétől ott folytatta életútját, ahol 1919. augusztusban megszakítani kénvszerült. DR. SÁRKÖZI ISTVÁN Ügy megszoktuk az olajosokat, észre se nagyon vesszük őket. Ég a fáklya az algyői útnál? Kinek újdonság az? Ha kis felhő van a város fölött, vörösre festi az éjszakai eget a fáklya lángja. Lüktet a pirossága — dolgozik Algyő. A mai kamasz amikor rácsodálkozott a világra, ez az olaj mező már benne volt. Akkor vesszük észre tehát a mi olajunkat, ha másképpen beszélnek róla, vagy valami másképpen történik. Jön a hír, tűzoltási, kitörésvédelmi gyakorlat lesz. Azonnal nincs fontos dolga újságírónak, fotósnak, tévésnek, rádiósnak, azt meg kell nézni. Mondhatnánk, végy elő egy szál gyufát, gyújtsd meg, tartsd fölfelé, fújd el a lángját — és képzeld el ugyanezt hatszázszoros nagyításban, ezt látod majd kint is. Biztosra veheted, hogy meggyújtják, lesz a lángja legalább 30 méter magas, dübörgését nem is füled, hanem a melled és minden zsigered hallja majd, de az is biztos, hogy eloltják, meg az is, hogy a végén kimondják: a gyakorlat sikerült Ami ezen túl van, azért érdemes ide jönni. Mi van? Csönd és nyugalom. A gyakorló kút szája mellé két vasat fúr öt-hat ember a földbe, hajtják körbe a szárát, mint régen a gyalogringlist kergettük. Meséli egyik, milyen volt a búcsú. ö mindig le akart mászni, hogy székbe ülhessen, de a gazda mindig visszakergette. Mi meg viccelődünk, hogy talán kis kutat fúrnak a nagy kút mellé. Most látom közelről, minden sisak alatt frissen borotvált arc látható. Ünnep lesz? Piszkos, nehéz munka. Minek ide az ünnepi fizimiska? Esemény lesz. Háromnegyed tíz: próbálgatja valaki ostornyeles rádióját a kút szájánál, mondja bele, hogy kicsi gázt adj. Vagy új a rádió, vagy nem bízik benne, vagy csak a kezében van a mozdulat, teljes karforgással mutatja is, hogy fordítsa a csapot. Jön egy feketeruhás, szája csücskében cigaretta lóg, meggyújtja a gázt, mint turisták a gyorsfőzőt. A fotósok még bandában állnak, még beszélgetnek is egymással, csak félszemmel néznek oda. Egy kisfilmes kecskelábra szereli a kameráját. Sajnáljuk. Aki itt nem mozog, nem él meg. Kiabál valamelyik szertartásmester, kié a Trabant? Vigye el, jóember, úgy összetapossák a tűzoltók, azt se tudja majd, hogy volt autója. Kiül a napra a barnába öltözött brigád. Más dolguk nincsen, ha valamelyik csap — tolózár az olajos neve — elromlik, legyen aki megcsinálja, ök a tűzhöz közel nem mennek, akkor se, ha netán elszabadul a tűz. Öltözködnek a sztaniolba csomagolt emberek is. Ismerem ezt a ruhát, talán az első öltönytől kezdve. Tűzbe ment vele, aki kipróbálta. Állta a ruha is, és az is, aki benne volt. Hermann István lép bele a nadrágba, ő mondja, Dunántúlról jöttek. Nem tart meglepetéstől, sokszor eljátszották már ezt a gyakorlatot. Mikor a legelsőt? A nagy tűznél, itt Algyőn, a 168-as kútnál. „Kígyóbörbe", fekete gumiruhába bújik egy másik brigád, ök a specialisták. Akkor dolgoznak, amikor tűz már nincsen, csak zuhog a fejükre az olaj. Most még csak rántottacsináló kis láng ég. Mozdul a csapos, csavar egyet, zúgni kezd a tűz. Mordul nagyot, emelkedik a láng, kezd meleg lenni, aztán elalszik. Gejzír lesz a tűz helyén, jó magas és piszkos. Most kezd futni három ember, a nyugodt cihelődésből most kezd gyakorlat lenni. Sziréna bőg, tűzoltók jönnek, tűz meg még nincsen. Legalább ötször meggyújtják, annyiszor el is alszik. Valaki megjegyzi, az biztos, hogy elfojtják a kitörést, de nem biztos, hogy meg is tudják gyújtani. Megszólal a hangszóró, bemondja, nincs hiba semmi, csak messziről jön a gáz és az olaj, és víz van az idevezető csőben. Amíg kitisztul, addig elmondja, a kút napi 5 ezer köbméteres hozamát jelképezi majd a kitörés, és 100 atmoszféra nyomással lép ki a gáz a csőből. Megint elalszik. Jön a feketecsuklyás, de már nincs cigarettája, csóvát dob át a kút fölött, rákapcsol a csapos, indulhat az igazi gyakorlat. A sztalionba csomagolt emberek fejükre húzzák a kámzsát, horgosra hajlított vaskampójával úgy áll egyik, mint valami idegen bolygóról ideszakadt püspök, és szinte gombnyomásra lódulnak. Minden tűzoltó őket öntözi. Az én agyamban most hívódik vissza az igazi, a veszedelmes, a nagy tűz képe. Látom az akkori rohamcsapatokat, ahogy neki-nekiestek a lángnak, hogy legalább az áttüzesedett vasakat, toronydarabokat kihozzák. Erre kell a „pásztorbot" is, tűzből piszkálónak. Vállon cipelik a vascsöveket, veretik őket a tűzoltók rendületlenül. Amikor kiérnek, maga ellen fordítja a vizet az egyik tűzoltó: hűtőzik. Csak a fotósok kényeskednek, nem igazi a láng, halovány, nincs színe, riem látni majd a képen. Megfordulnak, tűzoltókat fényképeznek, roham után, tűzszünetben. Csak a krónika kedvéért mondom, hogy az első támadás közepe táján látom, amint átcsoportosítja magát egyik civil, lakkcipőjével kicsi tócsába totytyan. Nádas tövén fűvel csutakolja, az egész nagy erőfeszítésből nem lát semmit. Azt hiszem, a gyakorlat egyetlen balesete ez vott. Valaki elfelejtett szőnyeget teríteni neki. Nem szeretem a katonai hasonlatokat, de ami most következik, a gyalogosokkal támogatott harckocsi-támadáshoz hasonlít, tűzoltó változatban. A gyalogos tűzoltók húzzák a vízzel dagadt, vastag csöveket —, aki elől van és vizet szór, mintha páncélöklöt akarna kilőni —, és megindul két oldalról a két „tank", a turbógenerátoros fúvószerkezet. Időközben megjött a fotósok öröme, vörösre váltott a láng, most végre fényképezhetnék az igazi nagy rohamot, de hátrafelé fut valamennyi. Kis bokor mögött próbálok meghúzódni én is, lepörkölődik a levél, futni kell tovább. Porzsol a láng, 50 meterről elviselhetetlen. Egészen messziről káosznak látszik, ami itt történik. A két gép fújja az oltóanyagot iszonyatos erővel, boszorkánytáncot jár a láng, ahogy jobbról balról megsodorják, ugrál még, üvölt nagyokat, az alja gőzből van már és visszatér a gejzír. A látványos csata véget ért a tűzzel, de nem az olajjal. Aki emlékszik még az igazira, tudja, ilyenkor kezdődik a második, a még drámaibb fölvonás. Az olaj ömlik, tó lesz belőle, egy kavics koccanásos szikrájától berobbanhat megint a gáz. A kitörést most kell, most lehet elfojtani. Három lánctalpas indul, egy daruskocsi, hozzák a karácsonyfának becézett zárószerkezetet, és most indulnál; bele a veszedelembe a feketeruhások. Kitisztítják az aknát, neglazitják a lyukíejcsavarokat, csigarendszerrel igyekeznek a cső szájára húzni a kitörésgátlót. Nagy kockázat lenne mindezt valóban olajban, valóbban gázban végig csinálni, hiszen egyetlen tévedés sok ember életébe kerülne, vizet nyomnak már a csőbe. Toronymagas szökőkúttal viaskodnak a kígyóbörűek. Zuhog rájuk a víz fölülről, veretik őket a tűzoltók oldalról, és ők dolgoznak, együtt, szót értve intésből, csonka mozdulatból. Tizenegy óra óta minden pere a nagy tűzre emlékeztet, az egetverő lángra, füstre, a földet rázó dübörgésre, és az elszabadult veszedelemmel küzdő, nagy akaratú, bátor és tenni tudó emberekre. Egy gyakorlattal, sok tapasztalattal több, ki tudja, hány nagy tűzzel kevesebb. Edzés volt, bemutató, rutinmunka, gyakorlat — a kámzsák, csuklyák, sisakok mögött olyanok is, akik éppen a nagy tűznél tapasztatták először, hogy az ember a Föld pusztító szellemével is birkózni tud. HORVÁTH DEZSŐ