Délmagyarország, 1977. augusztus (67. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-02 / 180. szám

Szerda, 1977. augusztus 3. BE 5 Usztyllimszk A magyar brigád határidő előtt teljesíti építési íeladatait Az Angara folyón jelenleg már három villamoserőmű működik, — az írkutszki, a forradalom legújabb vívmá- a Nagy Októberi Szocialista Ez a magyarázata annak, saink a Vörös Hadsereg ka­hogy a tudományos-technikai tonáival vállvetve harcoltak bratszki és uszty-ilimszki. nyait magában egyesítő cel- Forradalom Uszty-Ilímszkben — máso­dikként Bratszk után — új laipari komplexum építke­zései kezdődtek meg. Ebben lulózgyár beruházása a védelmében KGST-országok közös erő- szólalásában, feszítéseivel folyik. Az épít- megteszünk, kezés területére érkeznek a legyünk vívmányainak - mondta fel­— Mindent hogy méltóak elődeink interna­központi Duna, a Visztula és az Elba cionalista testvériségéhez" partjairól a berendezések, Október méltó megünnep­léséhez csatlakozott a három­a komplexumban helyet foglal el a cellulóz­gyár. Ez az objektum nem- gépek, anyagok, csak a szovjet ötéves terv ki­emelt beruházása, hanem egyben Bulgária, Magyaror­^n!nN£K' ^"cfrJ^fó építőbrigád is. A Nagy Októ- ^-sosoroan az n™Tifövf ber 60. évfordulója tiszteleté- építőipart szakmak mesterei, nemzetközi saz.dasae, eavutt- re r fia4lok vóllal. A faipari komplexum legkü­ták az általuk épített objek- lonbozobb objektumainak az tumok határidő előtti átadá­sát. És újabb brigád érkezett a Német Demokratikus Köz­társaságból. Az uszty-ilimszki építkezések moszkvai igazga­sz7z'tegú%a'gya7 Kun" Béla óságától megtudtuk, hogy a nemet fiatalok elsosorban az nemzetközt gazdasági együtt­működésének egyik színtere is. Az üzem beindulása után a résztvevő országok a Szov­jetunióból évente átlagban 50 ezer tonna szulfát-cellu­lózt kapnak. Ez a mennyi­ség több mint 300 millió pél- —magyar tudományos szim- mással versenyezve, eltanul papírra póziumon, melyet a magyar va egymás mesterfogásait és Hanyec Tstván, építkezésein dolgoznak majd. Uszty-Ilimszk ma már nemcsak a szocialista gazda­brigád sági együttműködés, de a vezetője a közelmúltban részt nemzetközi szolidaritás nagy­vett Irkutszkban egy szovjet szerű iskolájává is vált. Egy­dány első osztályú nyomtatott könyv kiadásához internacionalisták a szovjet- kicserélve a tapasztalatokat, elegendő. Az uszty-ilimszki hatalom megszilárdításáért a baráti országok fiataljai cellulózra alapozva Bulgá- Szibériában vívott harcban olyan üzemet építenek, amely riában, Magyarországon, az játszott szerepének szentel- egyaránt gazdagítani fogja NDK-ban, Lengyelországban tek... „Büszkék vagyunk valamennyi szocialista orszá­és Romániában már most új arra, hogy azon a szibériai got. nyomdaipari üzemek terve- földön lehetünk, ahol egykor internacionalista honfitár­zése van folyamatban. Jurij Szinyjakov APN—KS rr Vissza akarjuk bizalmat" szerezni a A Gépjárműjavító Isz céljairól Alighogy belépek a zseb­kendőnyi elnöki irodába, máris felberreg a telefon. Az elnök mutatja: foglaljak he­lyet. Hogy kivel beszél, nem tudom. Annyit azért kiveszek a szavakból, hogy türelmet kér egy ügyféltől: „Egyelőre nincs meg az az alkatrész, ami szükséges az autójuk ja­vításához, talán holnap ..." — Sokat szól ez a masina — telepedik le az elnök a szemközti székbe —, és nem­csak ilyen ügyek miatt. Van­nak emberek, akik gratulál­nak az új munkakörhöz, van­nak, akik viccesen, de rész­vétükről biztosítanak. Árva Ferencet (korábban a FÉMTEX-nél volt hasonló funkcióban) május 28-án vá­lasztotta elnökévé a Szegedi Gépjárműjavító Ipari Szövet­kezet. Nem sokkal előtte a régi elnök lemondott, a fő­könyvelő pedig más munka­helyet választott. Az ok: vizsgálatok sora derített fel visszaéléseket, lazaságokat a szövetkezet portáján. — Mi történt azóta? — Négyezer híján négy­százezer forint... — Mit takar a szám? — Ennyi a féléves mérleg­hiány. Szép kis summa. Pár hét alatt nem Somogyi Károlyné felvétele Dolgoznak a szerelők az Olajbányasz téri új szervizben lel; nem bújhat el a sze- elég. Elbúcsúztunk. Pedig jó mélytelenség ködébe. motorost nagyítóval is nehéz — A futójavítást három-, találni. summa, rar Q feiújitást húsznapos határ- c„mm.) lehet csodát idöre vállaljak_ %ló}orduh Summa. művelni talan meg par ho- hogy mé is késnek_ * — A regi műhelyeket nap alatt sem... _ F<5ként az alkatrészhi- rendbetesszuk. Uj szervizeket ~ Gmidoíom nem ülnek Iudas ebben_ És még va_ építünk. Legutóbb az Olaj­azert ölbe tett kezzel.. lami Egymillios raktárunk- bányász téren. Het ember _ Éy vegere nem szabad, ban . én sok ol alkatrész dolgozik benne Megelegedes­hogy hiányunk legyen. „Ki- van amj ré ]efutott ko_ ~ gazdalkodjuk ezt a negy- csjkhoz való A helyet foglal_ százezret. jak csak a kurrens alkatré­— Van ra garancia? szek elöl a penzt dobjuk - Van. Legnagyobb gon- ^ ki miattuk! dunkat különben nem is ez jelenti. A szövetkezet jó hí­rét kellene visszaszerezni. Es ez a nehezebb. Néhány kun­c aftunknak megrendült a bizalma. Ez a baj! — És az orvossága? Az új vezetés hozzáfo­— Ez volt a múlt, a rossz örökség... — Amely belenyúlik a mába — kapcsolódik a be­szélgetésbe Juhász István, a műszaki vezető. A vekkerre gondolsz — re. Igyekszünk fejleszteni szolgáltatásainkat, vissza akarjuk szerezni a bizalmat. Az elnök hallgat egy sort, aztán hozzáteszi: — Vissza is fogjuk rezni. P. F. sze­Technokraták technokratizmus A technokrata mindennapi képzete vá­lamiféle negatív egyéniséget takar. Technokrata az, aki nem törődve az emberrel, a dolgok igazgatását helyezi min­denek fölé. Mégpedig oly módon, hogy a technika és a technikai tudás hatékony ér­vényesítése minden mást maga alá rende­lő követelményként fogalmazódik meg. Ez a törekvés azonban a döntések érde­keken alapuló és értékekhez kötődő rend­szerébe, azaz a politikába ütközik. Ha te­hát a technokraták keresztül kívánják vinni akaratukat, meg kell hódítaniok a politikai hatalmat is, vagy legalább is ha­talmi súlyra kell szert tenniök. A technok­rata képzet negativitása ebben nyeri el be­teljesülését: a hatalomra törő szakelem, amely a dolgok irányításának racionalitá­sát (hatékonyságát) a társadalom igazgatá­sának politikai rendszerére is rá kívánja erőszakolni. Ha egy társadalom politikai­hatalmi rendszere különösképpen ellenáll az említett „racionalitásnak", ezzel csak még jobban kidomborodik a technokrata­törekvés a maga sajátosságaival. A tech­nokrata a technika ágensének tűnik: kül­detése, hogy beteljesítse a technika és tu­domány apoteózisát, s a politikust a szak­emberrel helyettesítse. A technokratizmusnak e megszemélyesí­tett képzetrendszere azonban kettős érte­lemben is torzít. Egyrészt, úgy tünteti fel, mintha a fogalom a technikával áthatott társadalom technikai eleméből nőne ki köz­vetlenül. Másrészt, mert azt sugallja, mintha az emberek igazgatását el lehetne választani a dolgok igazgatásától. Pedig a tudomány tudományjellege Marx óta már régen az ellenkező jellegű felismerésben áll. A dolgok igazgatásában ugyanis eleve emberi viszonyok rejlenek, emberi kapcso­latok realizálódnak. A technokratizmus politikánkívülisége így csak látszólagos, s maga is jól körülhatárolható érdekek szol­gálatában lép fel, és nyeri el társadalmi arculatát. Forrásait és gyökereit tekintve, a fejlett tőkés társadalmak olyan jelensége, amelyben a hagyományosabb tőke-érdek­képviseletnél hatékonyabban fejeződhetnek ki e tőkeérdek valóságos követelményei. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egy tőkés or­szág lehetőségei közvetlenül és lényegesen kötődnek a tőkés világgazdaság összefüg­géseihez. Alapvető követelmény a belső, nemzeti tőke szempontjából a lépéstartás, a megfelelő pozíció biztosítása a nemzet­közi konkurrenciában. A nemzeti tőke, ameíy e követelményeken túl is növelni kívánja erejét és hatalmát, kettős feladat teljesítésére kényszerül. Érdekelt az állam­mal való összefonódottsága, ráutaltsága kö­vetkeztében abban, hogy az államigazgatás és az állami bürokrácia munkája kellőkép­pen hatékony legyen; ugyanakkor pedig a baloldalt, a munkásmozgalmat is magában foglaló parlamenti demokrácia erőviszo­nyaival és ellentétes törekvéseivel szem­ben, vagy azokat éppen megkerülve, arra törekszik, hogy rövid úton érvényesítse ér­dekeit. A két törekvés bonyolult kapcso­latban lehet egymással, attól függően, hogy az adott ország fejlődése miként felel meg a technikai fejlődéssel összefüggő modern követelményeknek. A technokrácia és a technokraták társa­dalmi feladatköre és megbízatása a tőkés osztály előtt álló fenti feladatok megoldá­sához kapcsolódik. Modernizációs feladato­kat is ellát ott, ahol erre szükség van. De ellátván ezt, egyre inkább felszínre kerül érdekképviseletének közvetlen tőkés jelle­ge. Ellensúlyozásként, akcióit a tudomány és technika követelményeivel, azaz techni­kai érveléssel kívánja igazolni. Ezekkel a komponensekkel egyetemben válik az ideo­lógiai 'viták középpontjává, s bontakozik ki ellenkező oldalon a technokráciának és a technokrata nézeteknek a kritikája: a tudományra és technikára hivatkozó érve­lés burzsoá ideologikus jellegének leleple­zése, érdekösszefüggéseire való visszaveze­tése De miként került át a szóhasználat — vetődhet fel a kérdés — a szocialista or­szágok publicisztikájába és politikai szó­tárába? Szolgálhat-e egyáltalán valamifé­le valóság-összefüggés megjelölésére? Tud­valevő: a szocialista gazdaság teljesítmé­nyeinek a mércéje maga sem független a világgazdasági összefüggésektől. Hogy a magyar munkás, paraszt és értelmiségi tel­jesítményének mi az értéke — nem egy­szerűen az ország határain belül dől el. így a fejlett technika és a termelés racio­nalizálásának, teljesítőképességének a nö­velése kényszerű követelményektől befolyá­soltan is jelentkezik, áldozatokat követelve valamennyi társadalmi rétegtől, megnövel­vén a szocialista állam szociálpolitikai és kulturális nehézségeit, de egyúttal felelős­ségét is. A kérdés ilyen körülmények kö­zött így fogalmazható meg: a gazdaság ha­tásnövelésének, folyamatos modernizálásá­nak a követelményét szem előtt tartva, fi­gyelmen kívül hagyhatjuk-e egyenlőtlen­ségeket is termelő hatásait, vagy pedig ez utóbbiak figyelembe vételével kell a gaz­daságfejlesztés problematikáját is (politi­zál tan!) megoldanunk. Az első lehetőség egy potenciális technokratalogikát feltéte­lez; a második viszont a politika mozgósí­tócsatornáin keresztül különböző megoldá­si lehetőségeket felkutató és teremtő, tehát „alterniváló" társadalmi aktivitás követel­ményeinek felel meg. T ermészetesen, az általunk választott utóbbi lehetőségét sem kerülheti meg a hatékonyság, a teljesítmény követelményét: Ez politikai és ideológiai hatását tekintve, olyan konzervativizmus; szakelem- és szaktudás-ellenesség lenne, amely saját teljesítményével messze alul­maradna a társadalmi követelményekkel szemben. Az előbbi megoldás viszont a társadalmi egyenlőtlenséget és hiérarchi­zálódást olyan mértékben szabadjára en­gedné, hogy az éles kontrasztként lépno szembe a szocialista hatalom jellegével és értékrendjével. Már az elmondottakból is következik, hogy alapvető különbség van abban, ahogy a technokratizmus kérdésé tőkés vagy szocialista relációban felmerül. A kapita­lizmusban a tőkés osztályérdek bázisán in­tézményesülhet, a szocializmusban viszont hiányzik az az osztály, amelynek bázisán meghonosodhatna. Éppen ezért csak törté­nelmileg, egy meghatározott fejlődési sza­kasz és nemzetközi körülmény együttes hatására fellépő, leküzdhető veszélyként lehet jelen. Anélkül azonban, hogy valaha is a tőkés rendszerire jellemző valósággá válhatna. Hülvely István Október fényei Jubileumi szovjet történelmi kiállítás nyílik a Budavár! palotában „Október fényei" címmel szocialista államának hat év- a jubileumi kiállítás nyílik tizedét, szerdán a Munkásmozgalmi A kiállítás bemutatja . a Muzeum aulajaban a Szov- többi között, fényképeken a jetunió Központi Forradalmi Téli Palota körűi emelt ba­Múzeumának anyagából. A rikádokat. az Auróra cirká­Nagy Októberi Szocialista » P^ffdi fegyveres _ , , .„ . ^ , ,,. felkelest, lathato lesz az a Forradalom 60. evforduloja Morse-rendszerü távíró ké­alkalmából összeállított mezőgazdaság fejlődésé^ új vasútvonalak, erőművek, egészségügyi intézmények építését. Nyomon követhet­jük a tudomány új útjainak születését,, az űrkutatás fej­lődését. EÍhozták Budapestre a Szaljut orbitális űrállomás űrhajósának öltözékét, kiál­lítják azt a karszalagot, ame dag és sokrétű anyag méltán reprezentálja a világ első szulek- amelyen hirul adtak lyet Gagarin autogramja di. gott a rendteremtéshez. És bólint Árva Ferenc, ott, ahol a legrosszabbul állt — Arra. Képzelje csak el, a szénánk, a Cserzy Mihály ebben a szövetkezetben bár­utcai autójavító műhelyünk- mi is történt, sohasem ren­ben. Az elsődleges cél a kő- deltek el fegyelmit. Volt a zépvezetés erősítése volt. Ezt motorkerékpár-javító részle­belső káderfejlesztéssel ol- günkben egy igen jókezű dottuk meg. Szigorítottuk a szakember. Megváltunk tőle. technológiai fegyelmet. Beve- Hogy miért? El sem hinné, zettük, hogy a megrendelő- Azt mondta, hogy ö nem .nek a művezető és a javítást hajlandó fél hétre bejárni. ' egző szerelő együttesen adja Már ott tartottam, hogy fel­üt gépkocsiját. így ha baj ajánlottam neki: saját zse­van, reklamáció, maga a bemből veszek neki egy éb­munkat végző dolgozó is íe: rosztorat sem .volt Mártélyon megnyílt az országos ifjúsági képzőművészeti tábor Csongrád megyében, a szovjetunióbeli Odesszából, a Mártély melletti Tisza-par- lengyelországi Lódzból és a ton hétfőn megnyílt a fiata- jugoszláviai vajdasági terü­lök országos ifjúsági képző- létről érkezett tizenöt kül­müvészeti tábora. Az ország földi fiatal, tizenkilenc megyéjéből és a A gyakor,ati foglalkozását fővárosból érkezett hatvan Csongrád megyében élő fes­magyarországi, valamint a tőművészek vezetik. i1 a forradalom győzelmét. A szít. s azt a történelmi fotót fényképek emlékeztetnek az amely 1961-ben készült a vi­internacionalistákra is, töb- ,áf. első űrhajósáról és Ko. , , . .. .... .. . roljov fokonstruktőrrol. A bek kozott Kun Belara. Ku- kiánítás részletesen beszámol lön tablók idézik a polgár- a szbvjet kulturális életről háborúk napjait, a második Bemutatják Jack London, világháborúban győztes szov- nak, a forradalom után meg. jet katonák tetteit, s azokat, jelent e]ső orosz nyelvű kö. akik a hátországban vívták tetét> AsZafjev .,PáriZs 14ng. harcaikat. Bemutatják pél- jaj.. cimü művének zenei dául azt a zászlót, amelyet parMt'úráját a szerző beiegv­az Állami Védelmi Bizottság ^seivel ^ a „Felszabadítás" adományozott 1942-ben a le- című film eredetj rendezöl ningrádi Kirov Gyárnak. példányát. A kiállítás befe­Láthatjuk majd a második jező része a Szovjetunió és világháborút követő eszten- Magyarország kapcsolatait úők építőmunkáját, az ipar, dokumentálja.

Next

/
Thumbnails
Contents