Délmagyarország, 1977. augusztus (67. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-20 / 196. szám

Szombat, 1977. augusztus 20. ŰMjiI iéietlel, mint mondjuk a mai költészet, vagy a filmművészet. (Beszélgetés Nóvák Ferenccel, Esti Hírlap, június 27.) A szüreti mulatság fináléjában náromszázan táncolják a csárdást, ahányan csak fölférnek a színpadra. Képzeljünk el egy hatalmas eleven freskót, sok férjynyel és robbanó színekkel, a háttérben a Tisza-parti város, amely két év múlva újra várja Európa legjobb táncosait. (Népszava, július 24.) Szeretném kamatoztatni az Aidával kapcsolatos különböző tapasztalataimat, főleg a közelmúltból, a helsinki jégcsarnoki és a margitszigeti előadásokról. A mű adottságaiból kiindulva persze, hiszen ünnepélyes, dekoratív jellege teszi igazán alkalmassá a szabadtéri színpadokra... Szegeden a monumentális, dinamikus jelenetek hatnak jobban. (Interjú Mikó Andrással, Délmagyarország, július 28.) Forray Gábor díszlete szinte kínálja, hogy a magányosan tépelődő Aida a szimmetriasfktól eltérő pozícióban féltse Radames életét. De ez az ária is centrálisán, a közönséggel szemben hangzik el. Alig túlzás azt mondani, hogy operai díszletek között szinte pódiumelőadást láttunK. (Pest megyei Hírlap, augusztus 2.) Az Aida ízig-vérig szabadtéri megoldásokra fölgyújtó mű, mégsem szeretném, hogy pusztán a szemnek ingere maradjon. Minden erőfeszítésünk azt célozza : zenei esemény is legyen a mai bemutató. (Beszélgetés Pál Tamással, Délmagyarország, július 29.) Kár, hogy egyik énekesnő sem tuala a személyiség sugárzásával ts még teljesebbé tenni a figurát ... Pál Tamás vezényelte a sietősen létrehozott előadást, ezúttal is igazolva hivatottságát, stiiustudását és ízlését, irányító és összefogó készségét. (FilmS/ínház-Muzsika, augusztus 6.) Ez a munka rangos szellemi közérzetet, érdekes logikai és nyeivi feladatot és mert annyi emberhez jut el — pedagógiai ihletettségét nyújt annak, aki kedvvel dolgozik rajta. (Részlet A cigánybáró átdolgozójának, Abody Bélának nyilatkozatából, Délmagyarország, augusztus 9.) Horváth Zoltán nem önmaga, hanem a mű bemutatására törekedett; a dlietteket duettnek, a tömegjeleneteket tömegjelenetnek fogta föl. A librettó romantikus — felvállalta hát a romantikát is. (Délmagyarország, augusztus 12.) Már jártam kint a téren, megnéztem A cigánybáró előadását. Őszintén mondom, ilyen csodálatos szabadtéri környezetet még nem láttam. Nagyszerű a hatalmas színpad, igazán kiváló a szcenikai felszerelés. Mindent el íogunk követni, hogy műsorunkkal megnyerjük a hatalmas nézőteret megtöltő közönség rokonszenvét. (Ilikó Szuhisvili nyilatkozata a Délmagyarországban.) Eredeti folklóranyagot elevenítettek meg a grúz táncművészetcl hagyományosan jellemző akrobatikus elemekkel, fergeteges ritmusú számokkal fűszerezve, magas művészi szinten. (Délmagyarország, augusztus 13.) Az utóbbi években gyakran vádolják Szegedet a struktúra, a műsorszerkezet elmerevedése miatt. Csupán fölvetettem, milyen formában lehetne akár nyaranta, egymástól eltérő önálló profilt teremteni, ha nem is a közeli, mondjuk a távolabbi jövőben. Így például megrendezni a vidéki — vagy a fővárosiakkal kibővítve az országos — színházak fesztiválját. Ezen természetesen töprengeni kell még. (Beszélgetés Mikó Andrással, Délmagyarország, július 28.) Sajátosan szegedi a Dóm csodálatos orgonáján bemutató címszó alatt délutánonként felhangzó kevésbé csodálatos néhány ujjgyakorlat, a sok kitűnő esti koncert és vaskos füzetre való számtalan nyári program. Hogy vár a pesti gyors, ha elhúzódik az előadás, és délben művészet megebédelni, de ha máshol nem, a régen feldúlt Tisza-parton, vagy egy első osztályú, degeszre tömött pénztárcát kívánó étteremben, hűvös van .,.. Hát igen, semmit nem adnak ingyen, bár a téren, ahol este találkozunk, és nappal visszatérünk a tett színhelyére, tíz forint a sült kolbász. És még borravalót is a vendég kap: Pár órával korábban Cordélia is itt itta a kávét. (Déli Hírlap, július 28.) Gazdasági és várospolitikai háttér nélkül természetesen csak múló, hervadó kis virág lenne a szegedi nyár. Mi úgy tartjuk, tapasztalatból, hogy e nagy programunk egy ösvényen és kézenfogva halad Szeged általános fejlődésével és gazdagodásával. Nem kirakat, amelyet alkalomra fölcicomázunk, hanem a várospolitika állandó lendítő eleme, a vúrosszeretet egyik megnyilvánulása. (Papp Gyulának, a városi tanács elnökének cikke, a Délmagyarország július 17-i számában.) A gyomor ! Forgács jogai Az embernek nemcsak a szeme, a gyomra is fölfedezi a nyári Szegedet. Hogyne, ha a vendéglátás is csigázza érdeklődését; a bennszülöttnek konyhája jelenti az új Hungáriát és Hágit, de akadt halászléfőző-verseny és illatos szabadtéri sült kolbász, barnasör és sárga, volt, kinek a pacalt kóstolni és megszeretni erre a nyárra jutott, és mint rendesen, előfordultak kellemes meglepetések, és előfordultak kellemetlenek. Ízelítő a kellemesekből. Valószínűleg utánozhatatlan minőségű és mennyiségű a Csirke csárda májjal töltött i ántottszelet-költeménye (állítólag a fleckenje is), a Roosevelt téri halászcsárda versenypróbát is sikerrel kiállt halászieve — beszéltem a szerzőkkel, szenvedélyük a szakácsművészet. Sajnos, az öreg Kőrössyt és az új Hágit még nem a patinájáról. Mert hogy az öreg Körössy vízcsöndű szabadtéri asztalához a hétköznapi kora délutáni szolid forgalomban hidegen tálalják föl — nomen est omen — az öreg Kőrössy kedvence című tányért, enyhén szólva baki. Felszolgálónk ajánlata ugyan kecsegtetően hangzott: halpaprikás túrós csuszával, kolbásszal körülhintve — a valóság azonban, a körömnyi kolbászfélszelettel és a már említett ételhőmérséklettel, elveszi a vendég kedvét. Miként az új Hági néhány kellemetlen meglepetése. Okos reklámmal beharangozott bisztrója — a közelben posztoló pincér szerint — csak késő délelőttől kora délutánig bisztró, egyébként étterem, s hogy éttermi helyiségekből, nyitottakból és födöttekből, jócskán található, gyorsan föltűnik (mert az elhanyagolt vendégnek rohan az idő); nagyon szűkre méretezett a személyzet. Pedig az új Hági, fekvésénél fogva, a szabadtéri játékok másfél hónapjában különösen látogatott. Hiányos és gyakorlatlan ez a személyzet — tisztelet a kivételnek, mely kivételek egyikétől, az éltelmetlen panaszkönyvi bejegyzések helyett, a közel ötvenperces türelmi idő múltán, fölvilágosítást kértünk, és kaptunk, szenvedélyeset., „Hát persze... Italkimérésekből jöttek, s képtelenek megérteni, a pult mögül féldeciket kitölteni vagy nálunk kiszolgálni, az két különböző dolog. Fölveszik a rendelést, aztán hátatfordítanak az asztalnak, és azon nyomban elfelejtik. De hát uram, egyszerűen nincs pincér sehol." Az önkritikus magyarázatról mindjárt egy javaslat: hozzák ezt szóba az úgynevezett termeiéói értekezleteken... N. L Vastaps Ezen a nyáron sok szó esett a szabadtéri iátéKT)k Aida-előadásairól, az ideiekről és a néhaiakról. Alábbi képeink (Liebmanp Béla archívumából) ma már kultúrhistóriai pillanatokat örökítenek meg. Már a háború előtti periódusban színre került a dómszínpadon Verdinek eme látványos jelenetekben bővelkedő remeke. 1939-ben nem kisebb rendezóegyéniség dirigálta a próbákat, mint Nádasdy Kálmán professzor (bal oldali képünkön), aki napjainkban is — mint a színművészeti főiskola nyugalmazott rektora — aktívan dolgozik. A szegedi szabadtéri „ősbemutató" után, a felújított Játékokon is hamarosan színre került az Aida, először 1962-ben. majd még három nyárévadban. Általános vélemény szerint, az a bizonyos 1962-es volt a legsikeresebb, Vaszy Viktor vezényletével. Mikó András rendezésében. Ezt idézi jobb oldali képünk: a címszereplő Margaret Tynes mellett Svéd Sándor, mint Amonasro. Folyik a számháború a pedagógiai nyári egyetemen. — Négy plysz kettő — mondja egy éltesebb úr megfontoltan. — Három plusz három — mondja egy hosszú hajú szőke hölgy lelkesen. — Lárifári — ezt a büfésnő dúdolja közben. — Csak a négy plusz egy az egyesegyedül üdvözítő. — A magyar iskolarendszer reformra szorul. Itt abbahagyják, és betódulnak a? előadóterembe. Ez már a záróelöadás. Dr. Ágoston György, a nyári egyetem igazgatója beszél a várható reformokról. Ö végre kimondja a győztes számot: — Négy plusz egy. Vagyis, hogy négy középiskolai után még egy afféle szakosító évnek kell következnie. A teljes képlet pedig: kettő plusz kettő plusz egy. A szomszédom is számol. Kétezer-hatszáz szorozva nulla egész tizennyolc századdal. Nem nagyon értem. Aztán dr. Ágoston György utoisó mondata ezt is megvilágítja: kellemes fizetésemelést kíván a kollégáknak. Ez volt a nyári egyetem egyetlen vastapssal kísért mondata. Gyanta Könyöklő — Hát a Szüretet, meg az Aidát? — Fájdalom, azokat sem. — A cigánybárót csak látta. — A Virág cukrászdában. Tévedés A pedagógiai nyári egyetemre hallgatónak jött hajdani csoporttársam. összeültünk persze, gondoltam, nem látszunk majd ki a nosztalgiákból, versengve idézünk boldog diákéveket. Meghalunk a bánattól, ha nem tudjuk pontosan meghatározni: kollégiumi szobatársaink közül kinek milyen „márkájú" szappan volt a kedvence; melyik presszóba mentünk dorbézolni, bút felejteni, mely úrrá lett i'ajtunk, amikor a szomszédos építkezésen csak úgy vált elkerülhetővé a határidő-módosítás, ha lezárják a teraszunkat. Melyre feljártunk — r.omád napimádókként. Imígyen ' előmozdítva, hogy az építőmunka intenzitását ne lehessen mérni. Takarítónők tánca. Seprőstánc, vödröstánc, felmosórongyos. Az ügyelő balról be. Gondterhelt. Kezébe temeti az arcát. Aztán balra ki. „Még nem jó!" Jobbról a koreográfus jön szemlézni. Komoran. Itt a baj! Érkezik a főfőtakarító. ö már csak revideálni jő. Aztán a szcenikus vágtat be. A koreográfus kettőt dobbant, egyet szökell... Az eredmény: mossák tovább a színpadot. Ügyelő a mikrofonba: kelléktár, gyantát kérek a színpadra! (Érthető dolog, a táncosok épségére ügyelni kell, ha elcsúsznak a deszkán, komoly sérülés lehet a vége!) Ügyelő másodszorra a mikrofonba: hol van már az a gyanta? Hang a zenekarból: nálam. — Ez már nem az igazi. — Hajaj, de még mennyire, hogy nem! ' — ötvenkilencben, az még az igazi volt! — Azóta? Elszürkültek, ellaposodtak. — Azóta folyton romlik minden. — A sült kolbász se a régi. — A virsli se. — Fűrészport raknak a kolbászba. — Keményítőt, ezt mondta a sógorom. — És az előadások is... Hát most mondja meg! — Hát azok is ... — Látta a Leart? — Azt nem. Tévedtem. A magyar és a történelem tanításában kitűnően hasznosítható új ismeretekről; az itt hallottak továbbadásának az illető tantestületben legcélravezetőbb módozatairól; distinkciókról (melyen az előadások színvonalkülönbségeinek szakszerű bemutatása értendő), ilyesmikről felyt a diskurzus. A másik nyári egyetemre hallgatónak jött a szakmájában nagyon friss ismerősöm. összeültünk persze, gondoltam, nem látszunk majd ki a világ felfedezéséből, a tinikorból alig kinőttek tudni vágyásából, szakmai mohóságából. Tévedtem. Fiúkról volt szó, strandról, szórakozóhelyekről, bizsuárakról, es megeiesztett egy ajkbiggyesztéses megjegyzést is a két előadásról, amit a tizenvalahányból félfüllel hallgatott. Mindezt elragadó nyíltsággal, érdekes, fordulatos beszédstílusban, kedvesen, vidáman, kellemesen. Ahogy kötelező A Lear király főiskolás szereplői mondták: „...A régiek sokkal lelkesebbek, szívósabbak, Keményebbek voltak, összetartottak ... ez a mostani munkájukon is látszik." Es Lear, azaz Bessenyei Ferenc: „...eljátszani, ahogy én legjobban tudom. Németh László mondása — hűség önmagunkhoz és bátorság hűségünkhöz — a színésznek azt jelenti: nem szabad rosszabbul játszanunk, mint ahogy tudunk, de ahogy tudunk, úgy kötelező". Múlt és jelen A nagy együttesek „öreg" táncosai gyülekeztek a művelődési ház nagytermében. René Zosso, a trubadúrok meg a középkori francia énekmondók művészetének világhírű mai éltetője játszott, korabeli hangszereken, énekelt — illúziókeltöen. Üzent a műit. Amíg a „régiek" (harminc felé járó kitűnő néptáncosok) rezzenetlen csendben. bűvöl ten hallgatták — a pinceklubban dühöngött a discó. Ifjú végtagok repdestek, idegen arcokon kig>or,győzött izzadságcseppek olvadtak testvéri egységbe. A boltívekkel néhányra szorított légköbméterben tombolt az áhítat. Maratoni A hídon a hajdani hírvivők holtfáradt mai utóda vonszolja magát. Biztatják. Biztosítják, rövid már a láv a pihenőig. Maga is reméli, hogy kitart. Akkor eléri a hang, már nem mutál, már erőteljes: „Itt is összeeshetsz komám, kár a strapáért." A futó láb tovább mozdul, csak a fej emelkedik, a -zeniekben kínlódás. Kutatni kezd. amikor a vigyort felleli, megáll egy pillanattöredékre: „Nem!" És fut tovább. PUTRI I'FRENC SULYOK ERZSÉBET