Délmagyarország, 1977. augusztus (67. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-20 / 196. szám

Szombat, 1977. augusztus 2x. 3 A nyár hordaléka U

tólagos engedelmével, kölcsönveszem Déry Tibortól a szót: megint sok mindenfélét összehordott a szegedi nyár „vízgyűjtőjébe" a közönség és a kritika. Olvastunk s hallottunk jót. Igen sok jót? találkoztunk tárgyilagos Ítélkezések egész seregével; megpiszkálták gyöngeségei nket; néha még lesajnáló arisztokratizmussal is összefutottunk. De így teljes a nyár szinképe, s mindebben az a legjobb, hogy Szeged magára vonta a közfigyelmet. S mindez együtt azt súgja, hogy a közművelődés békés, szép nyara telt el az idén. A kritika, a közvélemény és a szolgált cél Igen barátságosan simult össze. Százezrek pártolták értő szeretettel a nyár minden Jelesebb vállalkozását: Szegedet, Gyulát, Szentendrét, Egert... A sok és sokféle visszhang mégis kivált az emberből néhány gondolatot, esetleg egy-két ellenkezést. Ezt nevezem én mo6t a nyár hordalékának. ' I >> ségesebb, felvonultathat rendre világnagyságokat, e nemben mind más. Így aztán tetszhet nagyképűségnek, mégis az az igazság: e játékok előtt szerepel egy szó, az, hogy szegedi — és cz adja műfaját a variánsok sűrűjében. JT] Gondolatok a „műfajról Sokan még mindig azt hiszik, hogy amikor a Dóm téri tribünre felülnek, színházba váltottak jegyet. Pedig nem. Nem csak azért, mert a nézőtér fölött nincsen tető, az ülőhelyeket nem húzták be bársonnyal; nem csak azért, mert csíp a szúnyog, és oda hallatszik a mentő szirénázása... Nem is csak azért, mert ritka az ekkora nyílású és ilyen mélységű színpad tető alatt, s ilyen hatalmas díszleteket meg ekkora szereplőgárdát színházi deszkák alig bírnak el... Nem. Legfőképpen azért, mert a minőség sajátos. Itt játékokról van szó. Tömegjátékokról. A művelődési szellem dimenziói is mások itt. Nincs rá skatulya. Szeged más szabadtéri színházaktól is elütöt, egyénit és sajátosat alkotott és nevelt föl. A nyári testvérszínpadok más ösvényen járnak. Eredetit teremtett szinte mindegyik, ha netalantán annak Idején Szeged adta is az ihletet. Így minden hasonlítás eleve mankóval jár. Es a különbséget vagy különbözőséget nem úgy értjük, hogy tökéletességben nincs pórja — specifikumai, eredeti természetrajza elütő. Ráérő emberek vltntgassák csuk, hogy alkalmas-e játékokra j ez a tér, itt lassan-lassan már !ötven éve nyaral a múzsa, s százezernyi ember döcög el érte Szegedre Nagykanizsáról, Nyíregyházáról, Tótkomlósról, Vasvárról, Budapestről... A dóm ls olt áll, két tornyával, sokat kritizált építészeti megjelenésével, s mindig hatásos a kérdés: illlk-e elé a Lear király vagy az Aida, a Bánk bán vagy a Turandot, el kell-e takarni a játék elől vagy bele kell kombinálni, netalántán meg kellene fordítani, s u déli oldalra kellene rakni a színpadot? De. ez a kérdés sem lendít előre. A Szentivánéji álomhoz, a Lear királyhoz, a Bánk bánhoz tényleg minek — a Parasztbecsülethcz, a Hunyadi Lászlóhoz, a Budai Nagy Antalhoz meg a Tragédiához pedig mennyi ötlettel vonta játékba a rendezői fantázia! Nem véletlenül nevezik mind többen dómszinpadnak ezt a játékteret. Az adott külsőségeknél is fontosabb azonban a szegedi játékok „műfajának" esztétikai sajátossága. amit neves rendezők serege dolgozott ki évtizedek tapasztalataival. A látvány és a művészi tartalom harmóniájára, a színészi játék transzformálására, a tömegmozgás koreográfiájára, a fényeffektusok alkalmazására, a kamarajelenetek beillesztésére gondolok elsősorban, s mindezekről hiszem — rendezői nyilatkozatokból tudom is —, hogy különleges és egyedi ösztönzéseket ad, máshol nem helyénvaló megoldásokat követel. Itt sem Salzbjrg, sem Bayreuth, sem Verona, sem Dubrovnik -r egyetlen külföldi fesztivál sem példa. Valamennyi mérce elsősorban a tér sajat történetéből, hagyományaiból való, és csak sajátosságai keretében múlható fölül. Lehet valamely szabadtéri játék exkluzívabb, műsorszerkezetében egy2. | Még mindig a koncepció? Ezt is minden nyár előhozza. Hugy megöregedett a koncepció, merev a műsorszerkezet. Olvastam olyat is, hogy ide nem való próza; olyat is, hogy már megint Aida és megint A cigánybáró ... Miért nem csak hazai műveket játszanak? — vagy éppen: Hogy kerül ide daljáték? Korábban magam is szájaskodlam, fújtam néhány taktust hasonló nótából, s az idő meggyőződést fialt. Mindenekelőtt a közönség szavazatai intettek az eredeti műsorszerkezet megbecsülésére. Az az egyszerű tapasztaias, hogy a hagyományos műsorszerkezet ellenére — amely ugyan kötelező mérséklettel újul és gazdagodik — egyre nagyobb a játékok tömegvonzása. Nem csak azért, mert más rendezésben, új díszletekkel és friss szereposztásban szívesen látunk újra egy-egy műsort, hanem főként azért, mert új generációk nőnek bele a nézőseregbe, és országunkban még mindig hatalmas a potenciális, szervezhető közönség. Százszor ls kinyilatkoztatott szándék: ez az intézmény népszínház, így sem kockázatos rendezői kísérletekre nem fogható, sem művek közönségpróbájára. Itt egy-egy este 5—6 ezer ember, ül a nézőtéren, s egy-egy mű három-négy előadását annyi ember látja, mint némely színház programját két hónap alatt. Ahogy tudom — a koncepció lényege igenis marad. A magyar és az egyetemes drámai, balett, néptánc, zenei és daljáték termés legjavából merítenek ezután is; mégpedig abból is az ismert és népszerű műveket. S vajon miért kellene ezt kárhoztatni, ha itt éppen ez vált be? |"T] A közművelődés áramában Amikor Szeged felújította a szabadtéri játékokat s vele a teljes nyári fesztiválprogramot, a nyári hazai kulturális életre az igénytelenség volt jellemző leginkább. Haknibrigádok garázdálkodtak, az ízléstelenség, a giccs elég szabadon ülte torát. Nem valami eltúlzott lokálpatriotizmus diktálja tehát azt a véleményemet, hogy ez a város kultúrtörténeti érdemeket szerzett azzal, hogy intézményt teremtett a nyár, a pihenés, a szórakozás új értékrendjéért, s példájával ösztönzést adott más városoknak is erejükhöz, hagyományaikhoz, vállalkozási kedvükhöz illő nyári programok szervezésére. Gomba módra szaporodtak akkor a mindenféle „napok" és „hetek" — ám amelyik kiállta az értékpróbát, meggyökeresedett, hagyományt teremtett és beilleszkedett, beépült a közművelődés mai rendszerébe is. Nem lehet véletlen, hogy például az MSZMP Központi Bizottsága külön is említést tett a szegedi játékokról, annak közművelődési jelentőségéről egyik határozatában, s az intézmény mindjobban élvezi a Kulturális Minisztérium figyelmét is. De hozzátehetem: Szegednek ez a vállalkozása igen hosszú ideje kivívta a Csongrád megyei párt- és állami szervek támogató megbecsülését, pártfogását, sokoldalú gondoskodását és segítségét is. A közművelődés felszabadult hazánkban sohasem volt üzlet, tudni kell hát, hogy még ilyen méretekben sem „rentábilis", s ha egy város és egy megye a gazdálkodás szigorúbb éveiben i3 jó mértékkel és rendszeresen áldoz az ország közművelődésének oltárán, többet szolgál saját presztízsének és hírének ápolásánál. Ezért különösen fájdalmas, ha finnyáskodással, fumigálással, netán itt felejtett vagy ide címzett kis plasztikbombákkal találkozik az ember. 117] A kritika színképe A kritika — az természetes és jogos következménye minden nyilvános vállalkozásnak. S bár érdekes tanulmány volna annak színképét felmutatni a kezdetektől, most maradjunk csak annyiban, hogy az is eljutott megértésben, a küldetés felmérésében a realitásig. Már kevés és ritka a disszonáns hang, annál több az erőfeszítéseket megbecsülő, korrekt és szerető reagálás. Sőt, bizony a kritikai Ítélkezés néhány mértékadó szempontját is olvashattuk ezen a nyáron, ilyeniéle tartalommal: nem lehet s nem szabad a produkciót a helytől, annak sajátosságaitól, lehetőség- és követelményrendszerétől elidegeníteni, továbbá a hagyományos, a színházi előadásokon edződött kritika „mértékrendszere" Itt hamis mérlegelést ad. Végre egy komoly és mértékadó összefoglaló írást kaptunk a nyári színházakról is. De tulajdonképpen nem ide törekszem én az erről szóló mondandóban, hanem oda. hogy kissé túlzottnak tartom az érzékenységünket. Altalános magyar fertőzés ez. Meg azt szeretnénk, ha saját véleményünket látnánk igazolva benne — holott a közönség mindig szélsőségesebb, mint a kritika. Gyakran megütközünk azon, hogy egyik lapban meleget, másikban hideget olvasunk, s szívesen csatlakozunk egyik vagy másik megítéléshez. A helyes magatartás pedig az '.enne, hogy „egy összegben" mérnénk meg, hiszen nem egy irás, hanem, a kritikák összessége adja meg a teljes színképet. S ha az országos figyelemre számot tartunk, az országos visszhang teljességét kell figyelembe vennünk jobbító és erősítő szándékainkhoz. Ez pedig nem kizárólag a játékokra értendő. Megérné minden esztendőben összesöprögetni a magyar sajtó nyári szegedi cikkeinek mondanivalóJát a vendéglátásnak, a kereskedelemnek, az idegenforgalomnak is. Végül ami az idei kritikák, a sajtóvisszhang színképét illeti — hiszen az lenne itt a lényeg —, Szeged rangjához, nyári programjának gazdagságához illendően és arányosan kapott a figyelemből, az elismerésből, ha esett is rá némi árnyék, akár egy-egy előadás gyengéi, akár erőpróbájának bizonyos ingatagságai miatt. SZ. SIMON ISTVÁN Visszhang A

mint a dómszínpad is ellenáll a kísérletezői kísértéseknek, akként merész vállalkozás lenne kritikákkal, nyilatkozatokkal, interjúrészletekkel megrajzolni a hátrahagyott negyven nap, a szabadtéri iálékok idei szezonjának hiteles törtenetét. Meg aztán igaztalan kép kerekedhetne ki, a kiemelés szauadsága aránytalanságra, illetlen súlyozásra csábíthatná a válogatót. Szeretnénk ezt előrebocsátani, nehogy bárki is másnak vélje összeállításunkat, mint aminek szánjuk: villanásoknak, melyek csupán jelzik — s nem tükrözik! — hányféle szándék, óhaj és vélemény összegződik, mire a néhány hetes eseménysorozat véget ért. « Valódi népszínház ez a hatalmas tér — és lényegében ebben különbözik nevezetes külföldi fesztivál társai tói. (Somogyi Néplap, 1977. július 23.) Giyan hangulatot teremt, mint az ógörög szabadtéri színház; amelynek előadására a közönség már napokkal előbb készült, mint élvezetes népünnepélyre ... A színháznak ezt a népünnepélyíeiiegét adta vissza a szegedi nyári rendezvénysorozat is. (Magyar Szó, augusztus 7.) e> Szeged évről évre gazdagodó programmal őrzi meg elsőségét a fesztivált rendező magyar városok között. Sok egyéb mellett ma is épít értékes prózai és zenés színnázi hagyományaira, ünneplőbe öltözteti utcáit, középületeit, lereit. parkjait, s — más városok számára is például szolgáló — pallérozott külsp körülményekkel teremt kellemes-bensőséges hangulatot, jó közérzetet a műsorokhoz. .(Film-Színház-Muzsika. augusztus 6.) « Az elmúlt években jogos kifogása volt nézőinknek, hogy nem megfelelő a tér akusztikája ... Most ez is megoldódott. A nézőtéren úgynevezett hangkésleltető berendezést szereltettünk fel, amely a hang minőségét úgy javította meg, hogy a nézőtér egész területén egyformán jól hallhat mindenki. (Részlet Horváth Mihály ügyvezető igazgató nyilatkozatából.) A hang nem onnan jön ki, ahol látni vélné az ember. Régi gond, azt hiszem, jó néhány évig még nem megoldható, jóllehet nincs olyan esztendő, hogy a tökéletes' megoldásról meg ne nyugtatnának (Film-Színház-Muzsika, július 20.) 4 A nézőtér évről évre nagyobb felújítást, karbantartást igényel. A vasszerkezet elöregedett. A megoldás új nézőtér építése lenne. Az ideális, könnyen szétszedhető és összerakható nézőtér tervezesére és elkészítésére nem akad vállalkozó. Hiányzik ehhez, meg a felújításhoz szükséges mintegy százmillió forint is. (Magyar Hírlap, június 17.) A tervezők az esetek többségében a háttér ellenében kénytelenek dolgozni — a díszlet minden igyekezetével arra törekszik, hogy feledtesse a Fogadalmi 'emplom adta horizontot. (Magyar Nemzet, augusztus 7.) A templomháttért vállalnunk keli tornyokkal együtt; olyan tömegű a dóm, hogy kár lenne ellene hadakoznunk. Elég korán teilsmertük, hogy a templom önmaga is lehet díszletelem. (A műszaki vezető szavai a Dél magyal ország augusztus 7-i számában.) A szegedi Lear királyt a legáldczatkészebb kritikus sem nézhelné meg annyiszor, hogy felmérje, melyik alakítás fejlődik, melyik fárad el a főpróbától a huszadik előadásig. Huszadik előadás nincs. így az érvényes bírálat csak arról az egyetlen estéről szólhat, melyen a bíráló jelen volt, hogy több mint hatezer nézővel együtt kutassa, mit mond Learről alkalmi társulatával Vámos László. (Élet és Irodalom, augusztus 6.) Az előadás után az az ellentmondásos, különös érzésünk alakult ki, hogy Vámost végül is a lehetőségek ejtették rabul: ezek kiaknázására nagyobb gondot fordított, mint a dráma érvényes is aktuális, az adott előadáshoz sölött gondolati tartalmának kimunkálására. (Nők Lapja, július 10.) Az előadás legfőbb meglepetése, hogy ennyi jó színésszel micépp lehet ilyen rossz produk:iot létrehozni. A választ abban találhatjuk föl, hogy a rendező a magát nehezen megadó tragédiának csak tahulmányi stádiumában tart. (Népszabadság, július 50.) A Lear királlyal húsz éve foglalkozom. Először húsz évvel ezslőtt akartam megrendezni. Aztán egyszer meg is rendeztem út, a Rádióban. (A rendező nyilatkozata a Petőfi rádió július 23 i adásában.) Sokféle tapasztalattal gazdagodtunk, így hát tudjuk, hogy az slőadás fogalmazza meg a gondolatot. (Film-Színház-Muzsika, lúmus 11., idézet Vámos Lászlótói.) Ez a Lear király nem egészen azonos egy ilyen összetételű gárda kőszínházi Lear királyával. Kevesebb. Színháznak is, drámának is. (Magyar Szó, augusztus 4.) Egy-egy nemzetközi méretű fesztivál nemcsak alkalom a találkozásra, hanem manifesztum is. ezúttal Szegedről hirdeti, hogy Európa tíz országának fiataljai hisznek a nemzetek közötti barátság lehetőségében. (Népszava, július 24.) Két év múlva Vásár címmel szeretnénk megrendezni a gálaestet, s ebből már — a közönség kérésére — reméljük, két előadás lesz ... Dramatikus műveinkkel a világ dolgairól szólunk, s semmivel sem elmaradottabb szemTelefonok a térről „Csak azt tessék mondani, megtartják-e a ma esti előadást, mert hogy itt, Pécsett esik az esö, és nem szeretnénk hiába elindulni." Ugyan melyik időjós merne határozott választ adni? „Tanácsot szeretnék kérni, felveti etem-e az estélyi ruhámat, vagy öltözzek inkább nadrágkosztümbe?" Asszonyom, ha rajtam múlna, télikabátba bújtatnám a nézőteret. „Igazán kár ..." „Es azt is olvastuk az újságban — nem tudjuk, igaz-e —, hogy a főpróba hétkor kezdődik." Nem tetszik gondolni, hogy épp az olvasók tájékoztatására írták meg az újságban a szokásostól eltérő próbakezdést? ... „Igazán furcsa, hogy a grúz együttes nem tart jelmezes főpróbát!" Mert az úgy van ám, hogy a premieren öltözködni muszáj, de próbálni már lehetetlen. „Negyvenhat tagú csoport érkezik, feltétlenül kell nekik Cigánybáró-jegy. Hogyhogy nincs már? Hozzanak székeket a kollégiumból!" És ugyan hová tegyük? Talán két hónappal ezelőtt még nem kellett volna nemet mondanunk — hangzik a sajnálkozó felelet. „Hol csináltatják azokat a gyönyörű virágkosarakat, amelyekkel a szereplőket köszöntik az előadások végén? Mert mi is ott rendelnénk meg a csokrokat." A Bartók Béla téri virágüzletben, amelynek vezetője — Berta Istvánná — harmadik lett az országos virágkötészeti versenyben. „A múltkor hajnaltájban láttam egy kékre festett házgyári panelszállító teherautót, rajta az Aidadíszletből a hatalmas fej. Hová vitték?" A filmfelvevő gép látószögébe. Film készül a Játékok eddigi történetéről. A film egyik epizódjában játssza a főszerepet az egyiptomi díszletelem. Hét telefonbeszélgetés részletével aligha szemléltethető azoknak a furcsaságoknak a sora, amelyek soha nem kapnak nyilvánosságot, mégis elválaszthatatlanul hozzátartoznak a Játékokhoz. Úgyis fogalmazhatnék: a Telefon a térről sorozatból mindeddig kimaradtak a térről érdeklődők telefonjai. Pedig kiváncsi, mindent tudni vágyó, vagy éppen óvatos nézők szép számmal akadnak, odacsörögnek hát a Klauzál térről elköltözött igazgatóságra — egyikük szerint a rejtekhelyre —, s kérdeznek, tudakolnak, magyarázatot kérnek, vagy megnyugtatást, biztatást óhajtanak. Mesélik a szabadtéri állandó és csak nyári dolgozói, hogy az ország időjárási térképét is megrajzolhatnák az érdeklődők telefonjai alapján, de éppúgy felmérhetnék a vállalati közönségszervezőknek a közművelődésben játszott szerepét is. E telefonbeszélgetések felidézésével záruljon be hát a kör — a körkapcsolásos Telefon a térről. P. K.