Délmagyarország, 1977. július (67. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-10 / 161. szám

10 Vasárnap, 1977. július 10. mnmmmmmmtmmmmamm^^^^ Mire lesz elegendő az új alap? Nehéz ősz vár a Szegedi Spartacus röplabdásaira Portisch , győzelme Július 23: nemzetközi maratoni verseny lómét a régi útvonalon Hagyomány már. hogy a nek-múlnak az évek. úgy ve­Szegedi Ünnepi Hetek sport- szít rangjából! Okát nehéz műsorát a Szegedi Spartacus kideríteni, hiszen a sportág nemzetközi maratoni verse- versenynaptárát az év ele­Evek óta önmaga múltját meglepő ezt hallani, mégis állást Szegeden. Ehhez még nye nyitja meg. Nem lesz ez jén véglegesítik. Mégis elő­ismétli a Szegedi Spartacus így igaz. Bárki joggal kér- csak annyit: előigazolással másként az idén sem. A ta- fordult nemegyszer, hogy NB l-es női röplabdacsapata, dezhetné, hol az .utánpótlás, 1978. január 1-től Piukovics valyi programhoz képest a ugyanebben az időpontban Helybe*járás, szúk körön hiszen nem is olyan régen Éva és Lengyel Gabriella is változás csupán annyi, hogy Budapesten, is rendeztek belüli topogás, a kieséstől a Spartacusnál száznál is a Bp. Spartacus játékosa! A a versenyt ismét a régebbi hosszú távú versenyt. Így való rettegés jellemzi a jobb több fiatal lány ismerkedett tavalyi csápatból csak hír- útvonalon, a makói ország- legtöbbször a magyar élgárda sorsra érdemes együttest, a röplabdázás fortélyaival, mondó maradt. Olyan hírek úton bonyolítják le. A ko- nem utazott Szegedre! De Hogy mennyire nem újkele- Az igazság az, hogy közülük is szárnyra kaptak a jól- rábbi évek tapasztalatai iga- nemcsak a magyarok, az tűek gondjaik, bizonyságul alig-alig jutottak túl egy pá- értesültektől, hogy a Spar- zolják mé" a nagyobb for- utóbbi időben a külföldi hadd idézzünk egy három ran az ismerkedésen, a több- tacus vezetősége a jobbakat galom' ellenére is megfele- „menők" is hiányoznak a Az AFP jelentése szerint e™e] ezelőtti megállapítást: seg lemorzsolódott. A „nagy- „elajándékozta" a fővárosi löbb ez az útvonal, mint a rajtlistáról, a Genfben folyó Ponisch- ,-psetuk ^ kísértetiesen hason- csapat ,a sok jó „öreg" játékos együtteseknek. tavalyi volt. A szervező bizottság jelen­Szpasszkij sakkvilágbajnoki . ,a, epedi Kender noi arnyékában nem fordítottak Ezt hallva az egyesület el- a verseny rajtja július 23., leg is komoly gondokkal elődöntő harmadik játszma- roplabdasainak esetehez: év- kellő gondot az ifjúságiak nöke, Paragi Ferenc, igen- szombat délután 5 óra. A küzd. Külföldről közel 30 ne­jának folytatásában a ma- ti?°dea ™0VSzerú szereples nevelesere, kenzesere. A csak nekidühödött. futók a Széchenyi térről in- vezés érkezett, hogy valójá­gvar nagymester érvényesi- utan, yaratlanul elbúcsúztak mennyiseg, a forma adva — Mindenekelőtt szeret- dulva a következő útvona- ban ki indul a versenyen, az tette előnyét és győzött. A az elso osztálytól. volt. csak eppen a minőség. nem hangsúlyozni. senkit ion teszik meg a 42 ezer 195 csak szinte az utolsó pilla­találkozó jelenlegi állása: Sajnos, hasonló sor:/ íenye- a tartalom hiányzott! nem adtunk el — erveit iga- méteres távot: Kossuth Lajos natban derül ki. Nem nevez­2:1 Portisch javára. A fehér- geti őket is. — Regota yajudik helyze- zukat bozonygatva. — Vala- sugÁTÚt—Lenin körút—Petőfi tek viszont a magyar élvo­rel játszó Szpasszkij több Ismét ijesztő közelségbe tunK, ez lett belőle — tarta mit elfelejtenek ezek a csak Sándor sugárút—Bécsi körút nalbeli atléták! Eddig 9 döntetlen esélyes lépést el- került a „rém", tegyük hoz. Rze}. karjait megadóan He- orruk hegyéig látók. Törté- —Április 4. útja—Aradi vér- NSZK-beli, 4 NDK-beli,. fi szalasztott, utána viszont már zá. ennyire szorosan még gedus * erenc, a csapat ve- netesen azt, hogy a mi le- tanúk terc—Dóm tér—Oskola bolgár, 3 török, 1—1 holland, bágyadtan reagált Portisch egyszer sem csatlakozott hoz- ecizoje. — Amikor leg- hetoségeink — annak elle- utCa—Tisza-híd-Székely sor belga, svájci és csehszlovák bonyolult kombinációira, rájuk. Elég egy pillantást °bba" kel e« volna, nem nere hogy az OKISZ sport- __odesszai körút-Szóreg- maratonista jelezte indulá­Bástya végjátékban Portisch vetni a táblázatra, megálla- ugy *ah°gy 02 MTS". A ° Deszk-Klárafalva-Ferenc- sát. A magyar atléták közül fii lépésénél Szpasszkij fel- pithatjuk. gondjaik nem ^ Akko'lba" megyei bizottsága s2á„ás Ferencszánáson van a 40 futó nevezése érkezett adta a küzdelmet. A játszma alaptalanok. A tavaszi for- elterésem volt a veretőseg- biztosítja a megfelelő anyagi j visz- meg a szervező bizottsághoz. 8 es fél órát tartott, Szpassz- dulók után a 7-14. helyért &•. nem tudtunk osszehan- felteteleket - szűkösebbek, K árafalva-Deszk-Sző- Nem akarunk ünneprontók kij 4 óra 29 percet. Portisch játszó csapatok között a 13. ^ódni. mmdenki a maga kotottebbek m.nt a buda- Teg-0dJzai körút-Nép- lenni, de ide kívánkozik: kár 4 ora 1 percet használt lel. helyet foglalták el, mégpe- ^ át Jrfrta. De azt sem hall- pest. e lenfeleinké Tudoma- » SOr-TUza-hid-Kállay lenne ha a szegedi maratoni * dig úgy, hogy mindössze hó- gathatom el, hogy az ered- sul kell venni, hogy nevelő Qdö utca—Széchenyi tér versenvek elszürkülnének az A franciaországi Evianban rom győzelmet arattak. Ez, ™ények sem voltak össz- egyesület vagyunk. Nem vé- gg* ^shlTelTt érttektd«s2b^ íSSffik cyomhaton karült volna sor köriilménveiket ismerve hangban a játékosok kére- letlen, hogy az NB I-beni . a zanacsna-a eiou. eraeKieiense„oe uiiaonanaK. szombaton Került voma sor isuruimeoyeiK.ec ismerve, „Jf1f~ „ „..,.. „ Azt szoktak mondani, a Hogy ez ne tortenhessen a Polugajevszkij—Korcsnoj edeskevesnek látszik a foly- íavare^zt aSl m n? thé hn,1 v-f ,h ' 2Les nyerőszám. A kártya- mei, a Magyar Atlétikai Szö­sakkvilágbajnok-jelölti elő- tatáshoz. Annál is inkább. .. Javareszt akarati mint a fehér holló. Vitatha- . fj bizonnval de vetséanek is illene ide fievel­.,„_,« . * „í.-.tt.-m ...Ili „—ténvezokon múlott. Tavalv lat an ténv tek ntálvee vecz- 001:1 mlnaen Dizonnyai, ae veisegneK is uiene íae ugyei • döntő * páros mérkőzés 4. mert az előttük álló együtt J™}? JfM^vajon színvonalában felér-e ni, nem utolsósorban a helyi ez a mostani, XXI. maratoni szervező bizottságnak körül­ma. teljesítményük mégis az eltávozottak tudása más verseny az előzőekhez? Hogy tekintőbben munkálkodni. játszmájára. A két nemzett tesnek nyolc győzelme van. Például jóval több jó játé- teség ért bennünket. De azt mostanl XXI maratoni szervező bizottságnak körül J közötti és — három csapat esik ki k°ssal rendelkeztem, mint sem szabad elfelejteni, hogy ez a moslani- maratoni szervező DizottsagnaK Korul­-X 1..UX1 ma tpl iosftmÁnVÍik" mpcfic 07 móe KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK A CSLSZ HÍREI közi nagymester újabb találkozót azonban az első osztályból elmaradt "elvártaktól* körn^^^'^vep"^^'^ miért mondjuk ezt? Okunk Mór csak azért is, mert nem ^^SSSPlSSSÍi hova°tov^batnincestéZI;,egenTő SU azért^mírTa SSTSMX^Si A hagyomá- kevés anyagi áldozatot kivan játékosuk! Sokak szLara -palota körűimének nem senkinek sem állhatunk ut. ^Iho^- ÍZT" ^^ ^ kifejtésre. A versenykiírás Az elnök kifakadását tü­Sakk szerint ugyanis az utolsó relmesen végighallgató He­előtti hely is biztos benn- gedűs Ferenc vette át ismét _ . |f maradást jelentett. Igv az a szót. A kialakult helyze­Pmlól/vorconu I oninnrnnnnn ötvenszázalékos teljesítmény tet, a jelent ecsetelte. tnlieKYerhCliy kCIIIIiyiUUUUll ls elegendőnek bizonyult ah. — Bíztam a meglevő já­hoz. hogy ezt a bajnoki évet tékosaimban, úgy gondoltam, A Nagy Októberi Szocia- nemzetközi versenyeken mar is az els6 osztálvban iátsz. velük is kiharcolhatjuk az lista Forradalom 60. évfor- több ízben jó eredmenyeket szuk A történtekre jellem- NB I-ben maradást Mély­dulója alkalmiból az utóbbi ertek el. A nagy küzdelem- ^ még az anvagi lehetősé- vízbe dobtam a fiatalokat évek egyik legnagyobb ver- re jellemző, hogy a 10. for- gek sem énJekelték különö- Kállai Ildikót. Hunyadi Ju- Az „Edzett ifjúságért" részvételével ugyancsak jú­senyét bonyolítják le Lenin- du o utan Karpov világba j- sebben a játékosokat! ditot, Dóczi Klárát. Üsznak, mozgalom keretében a városi- lius 11-én kezdődik Tarján grádban. Ezen 18 nemzetközi nok csak a 8 a magyar Ribli A mai helyzetet boncol- úszogatnak, meg nem ful- labdarúgó szakszövetség kis- városrész bajnoksága is He­nagymester, tíz szovjet es pedig a 13. helyen all. A je- gatva el kell 1smerni, a ladnak, de még nem NB pályás bajnokságokat szer- tente két alkalommal az I. általános isko­lesznek a mér­Hl . ... „ . —,— — ö órától léi 8-ig. tornát, mert a vilagbajnok * nek. Emlékeztetőül érdemes mert a játékosok tudása ke­Karpov, Tal. az exvilágbai- Amszterdamban Adorján felidézni, kik hova távoztak, vésnek bizonyul. nokok, Szmiszlov, a zseniális András részt vesz egy igen nietve miért hagyták abba A múlt és a ielen hibái a rvnn»,-j T , „„., Tajmanov is asztalhoz ültek, erős versenyen, es a nagy a röolabdárást. Két játékos bóV oküIVa lerá^a a vifás dará^SéT A Wö ^ r!. ^ il Mellettük, élőpontjuk sor- ellenfeleket figyelembe véve Budapestre ment. Korács ^Lket etóre akareak lénni Algyo javara - hagyta jó­rendjében a szovjet utánpót- a jónak mondható 6. helyen Éva a Bp. Spartacushoz a^nartirusnál A^elves itt Lll b.retfeiga három vá. A Ferencszallas-Bor­SS. Mlteí' Ttm dl^azújSt DóSba tart IZXÍbe Sí IS* ni ^bf^^tekv^ fi „„!.,„, p/hj; * .Aj u nem niaba. mérkőzés két pontját 3:0-ás táblazatba. A jatekvezetot SSSfóhSGIS Győrben bonyolították le ^TtóTk^^M, " "«« sincs vesz- goükutón^égge, a kisteteldek tettleg bántalmazó Zetkó Knezevics, Radulov és Vogt a Magyarország-Jugoszlávia Tóth Klára visszatért Békés: ve különben is egy sport- kapták A Tanarkepzo Fo- József borda játékos ot is versenyeznek. válogatott női csapatmérkő- csabára. Drevenka Lujzát férnek a végsőkig kt kell «kola-AIgyo összecsapás, évre - 1982. jumus 29-ig ­A torna valószínűleg nagy zést. A mieink kitűnő ered- autóbaleset érte. Szabados ta*a"la ~ J^yezie meg de- mint ismeretes félbeszakadt, eltiltották mindennemű szovjet fölényt eredményez, ménnyel már az utolsó for- Ilona porcsérülést szenve- rulát"an- megenyh^ Pa" A versenybizottság a pályán sporttevekenységtol. ^égy^r^örfá^ J^Sií9^^ S SeSr^l ^JTcsapat' sorsf^ SZOVJET-SPANYOL SPORTEGYÜTTMÜKÖDÉS szecsapása a fiatal korosz- megnyertek a versenyt. kúti Katalin tavalv ősszel A spanyol fővárosban öt- testnevelési hivatal főigaz­tallyal, hiszen ók külföldi Licbmann Béla távozott, miután nem kapott """Lz„l e--vf1éves időtartamra sport- gatója. a spanyol olimpiai zemk Hc^kthttváT in- -egáüapo- bráotteág elnöke írta alá. A tézónk Papp T. Sándor lett. dást k°tott ,a Srevjctumo es két fel sportkuldotteegek Anvagi gondjaink most már f^^olország. A dokumen- cseréjeben előadások tarta­nincsenek, a személyi félté- umot ?zovjet r*zro1 ValenT aában « tudományos mun­telek is adottak. Egvszer az al ami katarsak reszyetelevel sze­megkezdtük az alapok lera- «Portb. zottság elnohelyet- mmáriumok illetve szimpó­kását - nem jól sikerült. s^nyo1. részro1 Pfd'S zl"mok rendezesében egye­Üjrakezdjük, tapasztalatok- Benlto Castejon, a sport és zett meg. Tegnap, szombaton megér- osztályba kerülnek. Tehát így ifjúsági és serdülő csapat kő- kaI gazdagodva, körültekin- VERFSfi.G AZ NDK Ríipr ARnAzrtrrrti kezett a Csongrád megyei három NB Il-es csoport lesz, teles részt venni azon. 1978- tőbben látunk mimkához. vekeseu Ah NUK KUFLABDAZOITOL Labdarúgó Szövetséghez a s megszűnik az NB III. tói első ízben írják ki azor- Szélesíteni akarjuk a bázist, A potsdami nemzetközi találkozott és 3:0 (10, 10, 8) Magyar Labdarúgó Szövetség A szövetség az idén is a szágos serdülő labdarúgó- keressük az iskolákkal a fért röplabdatornán a ma- arányban vereséget 6zenve­versenykiírása, amely már régi lebonyolítási rendszer- bajnokságot, s ez azt jelenti, kapcsolatot. Hisszük, előbb- 8yar válogatott az NDK-val detL tartalmazza az 1978—79-es ben szervezi meg az országos hogy megszüntetik a megyék ut6bb ismét szebb napolt kö­bajnoki év új formáját is. ifjúsági és a tartalékbajnok- ifjúsági válogatottjainak tor- SZöntenek a csapatra, sikerül KARPOV—RADULOV DÖNTETLEN Bálint Antalt, a CSLSZ el- ságot. A szegedi csoportba tiz náját. Csongrád megye ser- előrébb vinni a város röp- A leningrádi nemzetközi a bolgár Radulov ellen. A nőkét kértük meg, hogy tá- együttes jelezte részvételét, dülő bajnoka 1973. június 4. labdasportjának ügyét is. sakkversenven a világbajnok magyar Ribli eredményéről jékoztassa olvasóinkat a ver- A CSLSZ még nem döntötte és július 7. között Békés me- Az egvesület elnökének szovjet Ánatolij Karpov nem érkezett jelentés Ribli senykiírás érdekességeiről. el; hány fordulót jatszanak gye legjobbjával mérkőzik szava|val "élve, az alapok le- újabb meglepetésre csak a szovjet Beljavszkijjal 4— 1978 tavaszán két együttes majd a csapatok. oda-visszavágó alapon. Azor- rpkásat elkezdték. Csak le- döntetlen eredményt ért el 4 pontos. (17. és 18. helyezett) esik ki Az MLSZ ismét kiírja a szágos bajnoki címet az öt is türelmük kivárni az NB I-ből. A bajnokokat holt idő kihasználása szem- állva maradt együttes kör- míg tetd keríil az építmény TIZPRÖBAZÖ ATLÉTÁK SIKERE és a kiesőket mind a legma- pontjából jelentős Felszaba- mérkőzésen dönti el. fölé. Ez viszont elsősorban Az országos felnőtt férfi atlétám dr Kliszek gasabb, mind az NB Il-es dulási Kupa küzdelmeket. Az A Csongrád megyei labda- rajtuk mülik,.. tí^róbT^ Sjnoktógon 1978-tól a labdarúgó-bajnokságban Három NB Il-es csoport Gyflrkl Ernő Antal a és Bandúr László figyelemre Sportműsor osztályban csak pontkülönb- NB l-esek ismét csak 21 rúgócsapatoknak az 1977— seggel lehet eldönteni. Egven- éven aluliakat szerepeltet- 78-as ba jnoki idényre a ne­lő pontszám esetén osztálvo- hetnek. Az országban 16 cso- vezést július 20-ig kell elkül­zót játszanak. Az NB II-ből portot alakítanak kl, a győz*- deni a CSLSZ-nek. Az NB-s is két csapat esik kl, de a tesek elődöntőn, majd dön- együttesek az MLSZ-nél kö­három NB III-as csoportból tőn mérik össze erőiket, s telesek jelezni a bajnokság­nz első tíz helvezett automa- csakúgy, mint tavaly, vidéki ban való részvételüket. A tikusan az NB ll-be kerül, városokban rendezik meg a megyei II. osztályú csapatok­11. helytől lefelé a 18 -ig találkozókat. nak is ajánlatos már serdülő helyet fogialó együttesek, va- Az utánpótlás-nevelés te- esaoatról gondoskodni, mivel lamint a megyei és a buda- rén betöltött szerepe alapján 1978-tól nekik is kötelező — loglóversenye pesti bajnokság első helye- Országos Ifjúsági és Serdülő csakúgy, mint a többi osz- get. 8. zettjei osztályozón döntik el Kupát is létesítenek. Ennek _ legfiatalabbakat Labdarúgás Vasutasnapi tömegsport- (SZEOL AK) 6428 (116 621> a 12 fennmaradó helv sor- megyei selejtezőit most ké- y ^ , . . Nyári Toto Kupa-mérkő- versenyek: kispályás lab- ' \ ' sát Az NB III 19—20. he- szítl el a CSLSZ, de az már szervezett bajnoksagban sze- zések. Kőrös csoport: Sze- darúgás, teke a Vasutas-sta- " 20- 175> 511- 1R 3. 37.90, ryezettjei egyből a megyei L ismert, hogy minden megyei repeltetni. gedi Dózsa—Honvéd Szabó dionban, 9 órátóL 370, 46.84, 4:43.6). SZEOL AK két jóképességú méltó formát árulva el a hatodik és nyolcadik helyen végeztek. Előbbi sérülése után nem sokkal, mindössze 49 ponttal maradt el a ta­valy felállított 6799 pontos megyei felnőtt rekordjától. Tízpróba: 6. dr. Kliszek1 VASÁRNAP L. SE, Hunyadi tér. 17, Mé­Atlétika zes. Az SZVSE országos gya- Vasutas Kupa: SZVSE— (SZEOL AK) 6750 (11.6, 714, újszegedi li- Szolnoki MÁV, Vasutas-sta- 12.75, 188, 54.2, 16.1, 39.10, dion, 17, Nyári. 370. 52.16, 5:02.0), 8. Bandur

Next

/
Thumbnails
Contents