Délmagyarország, 1977. július (67. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-10 / 161. szám

Úton — Lassan rügyeznek a fák — mondta az őrsügyeletes, miközben kiengedett a kapun. — Én nem bánnám, ha már sárgulnának a levelek — és lemondóan, vagy talán ábrándozva összemosolyogtunk. Ügy férfiasan. Ülök ezen rohadt kerékpáron és tekerem-taposom a pedált, majd megszakadok. Az ősszel még Harley Davidson.nak becéztük a vastag kerekűeket. Olyan nehéz hajtani, hogy mire megjárom az utat, izomlázam lesz. Ha leszállok, roskadoznak a térdeim. Negyven kilométert hajtottam megint egy vacak forrasztásért. A géppisztoly nagyon húzza a vállamat. Ezt a kilenc hónapot valahogy átvészelem, azután kezdődik az igazi élet. Elolvadt a kései hó, csupa sár és latyak az úttest. Ráadásul hepe-hupás, rázós. Otthon a Fütyü minden légbuborékra azt mondta: „Nő a fa, attól dudorodik ki az aszfalt." Ezen mindig jót nevettünk. A lakótelepen, a Járda alatt, méterenként nőnek különböző vastagságú „fák". ó, ez az átkozott szél! Mindegy merre megyek, menetirányra való tekintet nélkül szembefúj. Nem kegyelmez, fúj bele a képembe. Nem bánom, hogy kicserepesedik a szám és kivörösödik a szemem, csak haladni tudnék előre. Csupán a csendet értékelem ezekben a magányos biciklizésekben. A csendtől jönnek elő az emlékeim. Persze a legjobban annak örülnék, ha most a szélcsend jönne elő. Képtelen vagyok tovább küszködni, le kell szállnom. A fene egye meg, pedig már látszik a templomtorony. KI fognak röhögni, hogy nem bírom a strapát. Aki röhög, menjen a francba. Vagy legalábbis próbáljon helyettem pedálozni. Jön egy fekete Volga a kanyarban, biztosan BM-es. Nem járatom le magam, fölszállok. A hfdig eltekerek, s a tó után van egy éles törés, onnan talán már nem szembe fúj. A kilométerkőig kétszáz méter. Áh, ez csak egy tsz-es Volga volt. Ha kitűzök magamnak valami látható célt. könnyebben haladok előre. Szakad rólam a víz, minden méterért meg kell szenvednem. Hogy száguld ez a kis csaj a mini kerékpárján, összecsukható kempingbicikli. Könynyű neki. hátszele van. Űgy beletaposok, hogy három-négy fogon átugrik a lánc. Szalajt. Szánalmas lehetek a pirospozsgás kis parasztcsajnak. Biztosan észrevette még a kanyarban, hogy toltam a kerékpárt. Nevet, mosolyog, ahogy elhalad mellettem. — Nehéz? — Majd megtudod visszafelé — mondanám, de már mögöttem van. Most valaminek örülök és egészen elbizonytalanodtam. Kedvem lenne utána menni, miért kérdezte, hogy nehéz-e? Meg sem néztem rendesen. Űgy tűnik, aranyos kis szöszi, arca kipirulva. Tizenhat évesnél nem lehetett több. összepuszilgatnám, s megköszönném, hogy szembejött velem. Sárga, összecsukható kempingbiciklin. Hátszéllel. tizenhat évesen, szőke hajjal. S amikor megkérdezné, hogy nenehéz-e, téged sem tagadnálak le, hogy vagy — nekem. Tudom előre, zokogni fogsz, amikor elolvasod a levelemet. Látod, ha az igazat irom, rosszul esik. Persze tegnap is utálatos voltam és tróger. — Állsz? — kérdezted. Az az igazság, hogy te sem jól kezdted a köszönés után. Álltam, persze, hogy álltam, már jó tíz perce az őrsellátói irodában. Remegett kezemben a telefonkagyló, és folyamatosan hallóztam, amíg végre megteremtették az összeköttetést. Itt úgy mondjuk ökát. Próbáltam erőt gyűjteni, nehezen ment. Mindig remegek, ha te hívsz. Azonnal valami rosszra gondolok. — Nem tudok leülni, nincs a közelben szék. Mondjad gyorsan, rossz? — Jé! — SiKerültek a vizsgáid? — Igen, sikerültek, de van más is. — Micsoda? — Mire leszerelsz, hárman leszünk. Néma csönd. Akárhogy erőlködöm, már nem emlékszem, hogy kimondtam-e, de hirtelA arra gondoltam, megint szereztél egy kiskutyát. Továbbra is kínos hallgatás. Hőhullám kapott eL — Drága szívem, ne sírj! — Nem sírok — szipogtad. — Már sírtam, mielőtt idejöttem a fülkébe. Nem is örülsz? — De, örülök... csak olyan váratlanul jött... Mit mondjak? Nem voltam még Ilyen helyzetben sosem. — Nem értelek. — Nem tudok mit mondani dca-micám — kiabáltam idegesen a mikrofonba. — És ez biztos? — Biztos. Most jöttem anyutól, a kórházból. — Akkor ezért híztál mostanában. — Ezért, öcsikém, én olyan boldog vagyok. — Megpróbálom elintézni, hogy 19-én hazaengedjenek, jó? — Jó, várlak nagyon. — Írd meg levélben, részletesen. Fejezzük be Évikém, biztosan lejárt az idő. — Hatperceset fizettem. — Ja ..., akkor sem tudok mást mondani, ne haragudj. Én is írok levelet, jó hosszút. És ha minden jól megy, 9 nap múlva megyek. — Jó, jó. Szeretlek és várlak! — Te ... Évi... mikor volt izerinted ? — Múlt hónapban. Azt hiszem ll-én. Tudod, amikor olyan rövid időre ugrottál haza. — Aha. — Kérem a beszélgetést befejezni! — Puszillak, szia. — Én is. Jó legyél, majd megyek. Azóta biztosan megkaptad a levelemet. Azt írtam: az örömödnek örülök, nem pedig a ténynek, hogy terhes vagy. Hazudtam volna inkább? A fogamzás és az anyaság a nő gyönyöre, boldogságát csak te élvezheted. A legjobban az bánt, hogy nem lehetek veled. Most mászkálhatsz az emberek közt egyedül, férj nélkül. A nagy hasikáddal. A levélben írottak ellenére tudom, nagyon fogom szeretni. Téged is ... továbbra is. És Norbertnek hívjuk, esetleg Krisztinának. Végre megfordult a szél! — Félre van téve az ebéded — mondta az ügyeletes, amint beengedett a kapun. Közben tisztglgett, majd megszorítottuk egymás kezét. Űgy férfiasan. ROZSA IMRE Katona ludit: Hegedűre és gordonkára Mennyi lehet még hátra nekem? Csak énekelem és lépegetem. Füstöl a naptól a szem, kipereg, lesuhintja az él a szép fejeket. Mennyi lehet még hátra, nehez meggörnyedés és friss nevetés? Cibál két oldalt nagy s kicsi kéz, karolnak, löknek s az út odavész. BfiV flflP UT Bp^fr , j^üaHS l^lsií if KOPASZ MARTA METSZETE Kérdőjelek az új szálloda körül A

városépítés útjait egyengetők számára mindig izgalmas és tanulságos esemény egy-egy új létesítmény — középület, lakóépület vagy forgalmi csomópont — átadása, „üzembe" helyezése. Különösen tanulságos az esemény akkor, ha nemcsak a szakemberek dicsérik vagy marasztalják el egymás munkáját, hanem használóik, a városlakók is mondanak véleményt. Az épületek tartószerkezete, az utak áteresztő képessége, a közművek kapacitása eléggé pontosan számítható, de hogy egy ma elhatározott létesítmény 5—10 év múlva — átadásakor — hogyan fog az állandóan változó várostestbe Illeszkedni, hogyan felel meg az akkori használók igényének, ízlésének, ezt legfeljebb csak becsülni lehet. Az új Hungária halljában alig ültek el a megnyitó beszéd utolsó mondatai, amikor a résztvevők — egyéniségük, ízlésük, vérmérsékletük és idegállapotuk szerint — előbb csak tekintetükkel, majd szóban is feltették az első kérdéseket: miért nem a „főutcáról", a Tiszáról nyílik a főbejárat; a hallból miért nem látszik a Tisza; az étterem előtt miért nincs terasz; a sárga miért nem fehér, a fehér miért nem sárga? — és így tovább. A belső terek értékelése után a külső szűkebb, majd a tágabb környezet következett: miért nem színes az üveg, a panel; miért nincs több parkolóhely a szálló előtt; hogyan lehet majd megx közelíteni a főbejáratot; lesz-e úszóháza a szállodának; mi épül a tér másik oldalán bomló házak helyén; milyen lesz az ifjúsági ház és egyáltalán mit keresnek itt az új lakóházak előtt ezek a szürke betonoszlopok és panelek? — és így tovább. A tervezők, a kivitelezők, az épület gazdái: a beruházók kérdései hallatán elrévedő tekintetéből leolvasható volt, hogy maguknak is felteszik a kérdést: valóban, miért? A megvalósítás lázában, a kompromisszumok ezrei között létrejött, szemmel látható, kézzel fogható eredmény természetes és egyértelmű a létrehozók számára — a szemlélő számára megannyi kérdés, a város egészét „építők" számára sok-sok tanulság. A kérdések egy részére a kérdező sem vár választ, más részét maga megválaszolja. Az összetettebb kérdések elemzése a válaszadó részére is tanulságos, ezért a szálloda és az Ifjúsági Ház elhelyezését, a helykijelölés körülményeit tekintsük át. A Lenin körűt—Felső Tisza part—Szalámigyár—Maros utca— Zárda utca—Kálmány Lajos utca környékének átépítésére 1955-ben, 1958-ban. maid 1967ben készültek tervek. Az előző kettő lakóházakat az utóbbi az „olajközpontot" kívánta itt elhelyezni. Országos tervpályázat díjnyertes tervei alapján 18—20 —23-szintes toronyházak, munkásszálló és irodák tervei készültek. Később a három magasházból kettő maradt, a Maros utcában hétemeletes lakóház, az Ifjúsági Ház helyén kétszintes üzletház, a szálló étterme helyén kétszintes konyhaétterem épült volna. A Szeged környéki olajmezők reményeinek bizonyossá válása, az energiaválság kibontakozása az irodaépítési programot egyre zsugorította: az 1970— 71-ben készült „Belváros" rendezési tervén már három „lakótorony", a Zárda utcában 9 szintes sávház, a Maros utcában pedig — a 102-es épület helyén — e^y 11 szintes, 600 személyes munkásszálloda jelent meg, kétszintes elrendezésű, kiegészítő helyiségei — az Ifjúsági Ház helyén — a Tiszára néztek. A részletes talajvizsgálatok azonban magasház építését csak igen költséges, nagy mélységű cölöpalapozással tartották megvalósíthatónak. Az ola.iprogram zsugorodott és szétszóródott, a szállodahiány nőtt, a régi Hungária szálló födéméi leszakadással „fenyegetőztek". Döntés született: új szállodát. kell'építeni Szegeden. Első változat: A régi Hungária helyén, annak elbontásával, ez — a Tisza-parti városkép szerencséjére — nagyon költségesnek ígérkezett. Második változat: Üjszegeden, a SZUE szomszédságában — a Hungarhotels Vállalat „kieső"nek találta a területet. Harmadik változat: A Lenin körút—Felső Tisza part—Zárda utca—Maros utca által határolt terület, közben eltelt három év (1970—72). Majd erre a területre is három változat és több „al"változat készült: Tiszával párhuzamos, Tiszára merőleges elrendezés, a Zárda utca, vagy a Lenin körút mentén (1973) — ezen belül sok változat a szerkezetre, a főbejárat, az étterem, a parkolóhelyek kialakítására. Végül is jóváhagyásra került a beruházási program, és ezzel a „kocka" el volt vetve — vitatkozni most már csak a részleteken lehetett (1974). Az Ifjúsági Ház „története" a szállóénál rövidebb — bár még nem került átadásra. A hosszú „történet" azonban nem a kivitelezés, hanem az azt megelőző időszakra esik, csak az kevésbé „látványos", a szó szoros értelmében ls, ezért nem is olyan feltűnő. Az ifjúsági törvény megjelenését követően felgyorsult a már régóta élő igény kielégítésére alkalmas épület keresése. Abban mindenki egyetértett, hogy az „ifjúság ház"-át a város központjában kell keresni. A Kis-Dávidház régóta várta a födémcserét, központos helye is kínálta a a funkcióváltást: a közel negyven lakás megszüntetése és pótlása azonban 20 millió forintra rúgott, mielőtt még egyetlen használható helyiség kialakult volna. A Hungária szálló átalakítása is felmerült — tanulmányterv készült: a felújítás és átalakítás költsége közel 50 millió forint. Az évi egymillió forintos ifjúsági alapból ezt legjobb esetben az unokáink tudták volna használatba venni. Végül a tanács úgy ha-: tározott, hogy a megüresedett Juhász Gyula utcai volt szülőotthont kell erre a célra hasznosítani. A használhatóvá tétel még mindig irreálisnak látszott, amikor a megyei közüti igazgatóság felajánlotta, hogy 10 millió forintért megveszi az épületet irodaház céljára. A KISZ Központi Bizottsága 1974 decemberében felajánlott 8 millió forintot, azzal a feltétellel, hogy 1975 végéig fel kell használni. Lázas helykeresés indult. Első változat: Az újszegedi ligetben — szerencsére talonba került, mert sok fa áldozatul esett volna. Második változat: Északi városrész tervezett központjában, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola mellett — a „fiatal" városrészekre való tekintettel. Azzal az indokkal esett el, hogy az első és sokáig egyetlen „ifjúság háza" helyének is reprezentálni kell a tartalmat, a megbecsülést. Harmadik változat: 1973 végén készült el az új szálló környékének beépítési terve, mely a Maros utca menti lakóépületet és a Felső Tisza part közötti területet átmenetileg zöld, később parkolóhelyek részére javasolta fenntartani. Az építésre alkalmas, közművesített, igen értékes Tiszaparti terület elkerülhetetlenné tette a helykijelölést: a szálló éttermével azonos magasságú — kétszintes ifjúsági ház itteni elhelyezését. Az eredeti elképzelések szerint a Maros utca menti lakóépület második emeletéről már ki lhetett volna látni a Tiszára. Gazdaságossági okokból azonban a lakóépületek fűtőberendezése is ebbe az épületbe került, ezért — és bizonyos szerkezeti követelmények miatt — párkánymagassága jelentősen megnőtt. A nagyterem a Tisza felé teljesen megnyitott, míg a lakóépületek felé zárt lesz. Hangvisszaverő felületek hiányában remélhető, hogy a lakásokat az ifjúsági ház „üzemi" zaja nem fogia zavarni. A fináncia volt épületében alakuló úttörőház közelsége együttdolgozás! lehetőségeket rejt macában. Elkészültével reméljük, nemcsak az ifjúság, hanem a Tisza-part képe is gazdagodik. A befejezettség igényének, úgy tűnik, még több évig nem fog megfelelni a szálloda környéke. A Sóhordó utca—Lenin körút közötti területen a szanálás ugyan elkezdődött, de építési programja még kiforratlan: lakások részére nem ideális a terület, irodaházra nincs fizetőképes kereslet — ha volna sem éoülhetne. A földszintre feltétlen üzletek kellenének, a rendelkezésre álló építéstechnológia — házgyári vagy téglablokkos — azonban csak kis területű, kereskedelmi szempontból korszerűtlen földszintet tud. Történelmi városok varázsát a sokrétű egymásraépülés, a folyamatosság tükröződése adja. Szegednek, különösen belvárosának, feltétlen előnye, hogy szinte egyetlen olyan területe sincs, ahol minden régit eltüntetve, „kötetlenül", egy lépcsőben lehetne létrehozni az újat. Bizonyosak lehetünk abban, hogy az új szálló környéke még sok kérdés feltevésére és megválaszolására ad lehetőséget, de abban is bízhatunk, hogy a rossz értelemben vett „lakótelep" jelzővel senki nem illetheti. TAKACS MÁTÉ