Délmagyarország, 1977. június (67. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-29 / 151. szám

4 i Srerdn, 1977. június 29; SPORT * Motorcsónak Ribizsár és Darvas a válogatottban Labdarúgás Vereség Uruguaytól Tunéziában kedden foly. tatták az ifjúsági labdarú­gók Világ Kupa tornáját. Ezúttal n B csoportban is megkezdődtek a küzdelmek, a magyar csapat este ját­szott, Hosszul sikerült a magyar Ifjúsági csapat bemutatkozá­sa a B csoportban: Uruguay válogatottjától 2:1 arunyban vereségeit szenvedett. Fekete Gábor sikere A vasárnap véget ért úttö­rö-olimpia távolugró száma bajnokának feltüntetésénél sajnálatos elírás történt. Győ­ri tudósítónk Keresztes Gá­bornak „ajándékozta" a baj­noki címet, holott most is u tavalyi győztes, Fekete Gá­bor végzett az első helyen 630 cm-es ugrásával. A ki­váló fiatal atléta (a SZEOL AK SÍ versenyzője, edzője Nagy János) most végzett u Rókusi általános iskolában — kitűnő eredménnyel. Ahogy haladunk a nyárba. egyre mozgalmasabbá válnak napjaik a szegedi motorcsó­nakotoknak. A Spartacus „hullámlovasai" legutóbb Ba­ján nemzetközi versenyen adtak számot felkészültsé­gükről. A bajai felmérés egyben az OB 350 köbcentis siklóhajók „selejtezőverse­nye" volt, ugyanis az első öt helyen végzettek indulhat­nak az augusztusban Szege­den rendezendő Európa-baj­nokságon. A Szegedi Sparta­cus motorcsónakosai közül — eredményeik alapján — ket­ten meghívást kaplak a vá­logatottba. A napokban Ribi­zsár Mihály Belgrádban áll rajthoz, mig Darvas Zoltán (szintén az OB 350 köbcen­tis kategóriában) a csehszlo­vákiai Sal'aban vesz részt nemzetközi viadalon. Baján hét szegedi indulta különböző kategóriákban, és szinte valamennyien figye­lemre méltó, jó*"helvezéseket értek el az igen erős nem­zetközi mezőnyben. Ribizsár Mihály — mint már hírül adtuk — második legjobb magyar motorcsónakosként, az OB 350 köbcentis kategó­riában a harmadik helyen végzett. Darvas Zoltán eb­ben a géposztályban a ma­gyar versenyzők között a ne­gyedik, a nemzetközi me­zőnyben a hatodik lett. Feil János, szintén ebben a kate­góriában. élete első siklóha­jóversenyén, a nemzetközi viadalon nyolcadik, a magya­rok közölt a hetedik helyet szerezte meg. Mégpedig úgy, hogy közben hajótörést is szenvedett! Tokaji Béla az OC 500 köbcentis siklóhajók küzdelmében új hajójával a magyarok között a negye­dikként, a nemzetközi ver­senyen az ötödikként vég­zett.. Komlósi József szerep­lését nem kísérte szerencse, egyébként kiváló motorja kétszer is cserbenhagyta, le­állt. Neu László az SC 500-as sporthajó géposztályban a várt teljesítményt nyújtotta, szovjet motorjával a magyar mezőnyben a negyedik he­lyet szerezte meg. Turu Lász­ló az OA 250-es kategóriá­han régi motorjával kellő hűtés hiánya miatt nem ért el értékelhető eredményt. Q a jövőben mint bíró kíván tevékenykedni a motorcsó­naksportban. A labdarúgó megyei II. osztályban Kistelek a bajnok VERESÉG FÉLEGYHAZAN A közelmúltban érdekes fele a SZOTE együttese volt. kispályás labdaiúgó-mérko- Eredmény: Bács-Kiskun rést rendeztek Kiskunfél- , orvosok_SZOTE 4:2 egyhazán, ahol a Bacs-Kis- M kun megyei orvosok ellen- (4:0). NEGYEDIK HELY A VIDÉKBAJNOKSAGON Az SZVSE kerékpározói helyen végzett. Erdei Pál Vasárnap a fővárosban az sérülés miatt maradt távol országos országúti vidékbaj- a küzdelemtől. Amennyiben nokságon álltak rajthoz. A 5 is nyeregbe tudott volna Pereznyák Tibor Horváth ü blzonyára cl6_ János, Baukó György össze- , tételű juniorcsapat kitűnő rébb végeznek a vasú tus versenyző® után a negyedik kerekezők. II AH MOS TIBOR SIKERE Trencsénben a közelmúlt- mos Tibor, a Szegedi Spar­ban rendeztek meg a junior tacus ifjúsági válogatott súlyemelők nemzetközi Duna versenyzője képviselte szi­Kupa versenyét. A rangos neinket. Harmos lökésben viadalon öt ország — Cseh- 125 kg-rtól 127,5 kg-ra, össze­szlovákia. Bulgária. Roma- tettben pedig 222,5 kg-ról nia, Ausztria es Mag.varor- 225 kg-ra javította a megyei s/ág — sportolói léptek do- csúcsot. Teljesítménye el6Ő bogóra. Pehelysúlyban Har- osztályú színtű eredmény. A labdarúgó megyei II. osztályban az elmúlt vasár­nap megrendezett 24. for­dulóval a zöld gyepen be­fejeződött a bajnokság. Azonban u tárgyalóasztalnál még tovább folytatódik, hi­szen az elmúlt héten félbe­szakadt Algyő—Tanárképző mérkőzés után erre a hét­re is maradt olyan találko­zó, amelyet a játékvezető­nek a 90 perc előtt le kel­lett fújnia. Ferencszálláson a 86. percben vetett véget a játékvezető a küzdelemnek, mert egy bordányi játékos magáról megfeledkezve tett­leg bántalmazta. A Sze­gedi Volán—Kistelek talál­kozót pedig Dobó játékve­zető azért nem tudta leve­zetni, mert a pályaválasztók nem tudtak a két partjel­zőnek zászlót adni. Mind­két találkozó a CSLSZ tár­gyalóasztalánál fejeződik be. A bajnoki tabella össze­állításakor sem vettüx a fentebb említett találkozó­kat számításba. Ennek elle­nére a.bajnoki cím sorsa el­dőlt: az 1977/78-as labda­rúgó bajnoki Idényben a megyei I. osztályba a Kis­telek együttese került. A 24. forduló meglepeté­sét a Mórahalom szolgáltat­ta, mivel a bajnokaspiráns Pitvaros otthonában szerez­te meg a két pontot. Mórahalom—Pitvaros 3:2 (0:1). Pitvaros, 200 néző, vezet­te: Kun Szabó. Negyedórai játék után ugyanannyi vi­harszünet következett. A ha­zai csapat már 2:0-ra ve­zetteti, amikor rövid idő alatt a vendégek három gól­lal terhelték hálójukat. s ez eldöntötte a mérkőzés sorsut. Székkutas—Alg.vö 2:1 (1:1). Székkutas, 300 néző, ve­zette: Varró. Közepes szín­vonalú mérkőzésen a csú­szós talaj rontott a színvo­nalon. A hazai együttes a 89. percben rúgott góllal szerezte meg a két pontot. Góllövők: Kenéz és Tamás. Fábiánsehestyén—Nagymá­goes 2:0 (1:0). Fábiánsebestyén, 500 né­ző, vezette: Góré. A szép számú közönség előtt a ha­zai gárda biztos győzelmet aratott. Tápé—Derek egy ház 6:2 (3:1). Tápé, 200 néző, vezette: Altorjay. A sáros talajhoz jobban alkalmazkodó l.azai együttes nagy gólarányú győzelme megérdemelt. Ferencszállás—Bordány 1:0 (0:0)-ás állásnál a 86. perc­ben félbeszakadt, mert egy bordányi játékos tettleg bán­talmazta Száraz játékveze­tőt. A Volán—Kistelek talál­kozót Dobó játékvezető nem vezette le, mivel a hazaiak (a Textil-pálya gondnoka) nem biztosították a part­jelzőnek a zászlót. 1. Kistelek 2. Pitvaros 3. Fábiánseb. 4. Tápé 5. Tanárképző 6. Algyő 7. Székkutas 8. Nagymágocs 9. Derekegyh. 10. Bordány ít. Mőrahalom 12. Ferencszáll. 13. Volán 14. Szóreg 6 38-31 SS 7 33-34 31 8 45-27 31 6 50-37 30 7 44-23 27 8 39-35 23 IS 31-40 SS 8 6 10 35-48 SS 9 3 12 33-45 21 3 * 9 31-36 19 8 2 14 39-52 18 5 7 11 36-52 17 4 3 15 24-54 11 visszalépett 23 15 2 24 14 3 24 15 1 24 12 6 23 11 5 23 10 5 24 10 2 24 24 23 24 23 23 Áramszünet Értesítjük fogyasztóin­kat, hogy 1977. július 4-én 7-1 ól 17 óráig áram­szünet lesz Bakay N. u„ vtohonezy u„ Lajta u„ Mura u. által határolt területen, valamint a lluszár utcában. Fürész. titeáhan és a Bakay N. u„ Boros J„ Huszár ti. kö/.li szakaszán, kar­bantartási munkák mi­att. Fogyasztóink szíves el­nézését kérjük. DUMAsz Szeged város Délt Kirendeltsége. AMÍG A KÉSZLET TART! t Férfi frottírpólók 40,— és 60,— Ft-os árkán kaphatók ac ARANYKALÁSZ kisároházban Marx tér lT. a BELV \ROSI DIVATHÁZBAN Bajcsy-Zsilinszky U. 21—26. NAGY VÁLASZTÉK! az ELEGANCIA férfidivatám­bolfban Kárász u, 8. ADÁSVÉTEL WUorc.oc.1 11 motorral, új műszaki vízagával eladó „Sür­gős 80 352" Jeligére a Hirdetőbe X VW 1500 Varlant eladd. Szatymaz. II. >2. Katona J. x Intertoek 2 szálas. 16 állapotban eladó. Caoog­rád, Csáky György u. 17 * Piamaot 12/100-as spe­rtál lakatos. 16 állapot­ban levő kőlögep eladó. Vásárhely, Jókai utca 74. x Kitna ezekrényü Ingaórát vennék. ..Ruróe XO 434" Jeligére a Hirdetőbe f remkrprj, Duna tv-ke. szülék olcsón éladó. P'el­sóváros 102. ép., IV. cm. 23. Hóiét. szép kombinált zzekrénp éladó. Krd.: áagvárttelep, Kandó Kálmán u. 33. Du. 5 óra után. SOK sport éz egy (llö gyermekkocsi. Jó álla­potban eladó. Körlöltéá u. 65 (Rókua.) Hántásból Jó minőségű cserépléc, gerendák es tégla eladó Maroz u. 18. (Saalámlgyárral szem­ben.I Hnszonnegres Voigs ""és Skoda Octavla super, gyári, új, hüvely, du­gattyú, kompletten él­edő Galamb u. 12. (16 óra után.) ALBÉRLET Szerény igényű bútoro­zott szobát keresek, Jú­lius elsejére. Cím: Var­ga Imre, Jászfényszaru, 5126 Homok tanya 413. X Külön bejáratú, bútoro­zott szoba, konyha há­zaspárnak kiadó. Petófl­telep. Szellő u. 13. Becsületes, megbízható fiatalember külön bejá­ratú, bútorozott, egysze­mélyes,' nyugodt albérle­tet keres. ..Lehet külte­rület ls 80 486" Jeligére a Hirdetőbe. Albérletbe kiadnám Tar­ján mellett, magánház­ban 1 szobás, összkom­fortos, hideg-meleg vi­zes. különálló lakásomat több évre. ..Megegyezés szerint #0 386" Jeligére a Hirdetőbe. t, A K A S garzon, ITT. emeleti, odexszat lakásom, elese, rélem I. emeleti. táná: cil szövetkezetire. „Csak odesszai 80 344" Jeligére a Hirdetőbe. X Kicserélném 2 éa fél szo­bűe. tarjani lakásom házfelügyelőire „Augusz­tus 10 677" Jeligére a Sajtóházba. Elcserélném budapesti. 2 + 1 szokat. fobérléti la­kasomat szegedire. Vr. Péczelv OsOrgy Buda­pnst, Ráday u 16 sze­ged, telefon: 10-866 Szeged-belvárosi, kétszo­bás, fürdoszobás, 70 m=. tanácsi lakásom hason­ló budapestire cserélnem. „Nyári csere 10 682" Jel­igére á Sajtóházba Máztól szobás, összkom­fortos, szövetkezeit laka:, készpénz + OTP-átvál­lalássnl eladó. „Tarjánl 10 071" Jeligére a öajto­básha. Szegedi, másfél szobás, első emeleti, tanácsi la­kasom elcserélnem bu­dapesti hasonlóra, „őszt költözés 10 668" Jeligére a Sajtóházba. Négytakazoz tarsazház­ban háromszobás lakás, garaz/sál. OTP-atvalla­lásaal, sürgősen eladó. Kinizsi Pal u. 6. Belvárosi. I. emeleti, 2 szobás, szövetkezeti la­kásom Újszegein. 1 és tél szobásra cserélném. — ..Korondi u. 80 139" Jel­igere z Hirdetőbe. INGATLAN pzkiiM Kiskertem elun­nám. esetleg beépíthető telekre cserélném. „Nyá­ri Ügyintézés 80 384" Jeligére a Hirdetőbe X KaUraztelep. Paucsoval utca 14. szam alatti (él háa. másfél szoba, kony­ha, melléképülettel eladó, azonnal beköltözhető. — Krd.: mindennap délután 4—7 óráig. X Hobiárt basa u. 33. szá­mú telek, beépíthető, társultaira alkalmas. Ugyanott bontásbél fa­anyag eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap egész nap. x Sárgán lábakon alló, összkomfortos UdUld el­adó. Érd.: szeged. Sza­badkai út J x Beköltéihzte magánház eladó. Szeged, Hajnal u. 32. x Mihálytelken, Brigád köz 11. sz. telek elzdö, ház­lebontázsal együtt. Itcfejetrllen kertes tár­sasházban házrész eladó. „Szeged 80 437" Jeligére a Hirdetőbe. Kiskundorommán Jó fek­vésű, hnromsrobas, kér­téé, családi ház sürgő­sen eladó. „Kp. + OTP 80 490" Jeligére a Hir­detőbe. Kertes fél ház. 601-es Trabant Combi, egy anyakoca eladó. Avar u. Sándor u. 24/B az. ma­gánház eladó. Másfél szobás lakást beszámí­tok. Hétvégi kert eladó, 647 négyszögöl. sándorfzl­ván, megosztható, ÚJ, lakható kőépület lel Clm: O.vöngyvirág cukrászda, nagyállomásnál. Szoba. konyha. kamras kis ház sürgősen eladó. Szórás, Klsszőlo utca 12. Érdeklődni: mindennap. Kétsrárotvea négyszögöt kertcsrkgdcsrc alkalmas porta. lakható. nagy melleképülettel eladó. Ér­deklődni: Gyálarét, Előd u. 17. blado kétszobás. össz­komfortos családi ház, kernel. 1970-ben épült. Érdeklődni: Petőfitelep, Oerle sor 49. ' Fiadé Sándorfalván, fá­luszélan kétszobás. vil­lanyoz tanya 800 négy­szögöl Bekerített terüle­ten Ara 90 000.— forint. Érdeklődni: Sándorfal­van, Dózsa Oyórgy u. 60. Esti órákban. Kétszintes tarrasház épí­tésére alkalmas pori a családi házzal eladó. Araszt u 6 Alsóvaros. Érd.:, .mindennap. HÁZASSÁG 36 eves, 178 cm magas. zárkózott természetű fia­talember keresi xrolid, nem dohányzó. házias leány Ismeretségét, há­zasság céljából. Lakus szükséges, „örök hűség 10 084" Jeligére a Bajtó­hárba M évee értelmiségi, fö­bérlett laksssal rendel­kező nő vagyok. Megis­merkednék házassag cél­jából 170 cm-nél nem alacsonyabb, lakáseal rendelkező férfival. Csak fényképes levelekre vá­laszolok. „Nem bánja meg 10 079" Jeligére á Sajtóházba kérem. Megismerkednek 170 cm­nél nem magasabb. 30— 36 év közötti. komoly életfelfogása nővel, há­zasság céljuból. Vidékl­ek előnyben. Minden le­vélre válaszolok. „Nyár 10 609" Jeligére a saj­tóházba. 1110 rm magas. 29 éves, sötétbarna, egy kisgyer­mekes. elvált asszony megismerkedne gzimpstia esetén házassag céljából. Intelligens, Jő megjelené­sű férfival „Megbecsü­lés 80 431" Jeligére » Hirdetőbe Megismerkednék házas­ság céljabői karcsú. >• —40 éves növel. Sajal házam van. rendezeti anyagiakkal rendelkezem* ' „Lila akac 80 436" Jel­igére a Hirdetőbe. 42 évee, csinos, függet­len leohnlkusnő, kimon­dottan Jő anyagiakkal társaság hiányában ke­resi 45 év kőrUIl műsza­ki végzettségű férfi Is­meretségét házzeság cél­jából. „Igényes 80 428" jeligére a pirdetőbc. EGYÉB gyaros dísztárgy és aján­dék nagy választékban kapható üzletemben. — Partizán ti. 1. Altay­né X Bér fűrészelést, rönkvá" gást gatterral, gyalulás! vállalok, és falboritó lé­cet készítek. Újszeged. Thököly u. 45. X GaráiH kiadó vízhaszná­lattal. Szeged, üstdkof utca 12/A. At ATI szegcdi iskolája folyamatosan Indít motorkerékpár- és személygépkocsi-vezetfii tanfolyamokat. .lelenlkcznl: Autóközlekedési Tanintézet. Szeged. Berlini krt. 16. szám alatt, munkanapokon 8—12 óráig. ÁRAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóin­kat, hogy 1977, Június 29-tol 1977. július 16-ig 7 Órától 16 óráig háló­zatszerelési munkák mi­att áramszünet Irgz a Baktól sor. Vörös zászló u„ Tölgyfa u„ Szélső sor, Algyői út által ha­tárolt területén. fo­gyasztói szívei einézósít kéri a IilMASZ Északi ktrendéltsége. A Csongrád megyei Gépjármű vezetői Vizsgabizottság - értesíti ügyfeleit, hogy 1977. június 30-án, július 1-én és 2-án leltározás miatt az ügyfélfogadás szünetei 309. számú gépjárművezetői és karbantartó szak­munkásképző tanfolyamot szervezünk A tanfolyam ideje 34 hét. Tandíj összege: 2400,— Ft. A fanfolyamra jelentkezni július 8-ig lehet az Autóközlekedési Tanintézet Szeged, Berlini krt. 16. szám alatt. Felvilágosítás a 13-251 telefonon.

Next

/
Thumbnails
Contents