Délmagyarország, 1977. június (67. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-23 / 146. szám
Csiífortök, 1977. június 23. 5 Néprajzosok találkozója Kőszegen A Magyar Néprajzi Társa- A mostani, kőszegi találság önkéntes gyűjtőszakosz- kozó egy, már hagyományos tályának majdnem ezer tag- tanácskozássorozat része. Az ja tanacskozik ezekben a na- idén dr. Andrásfalvy Bertapokban Kőszegen. Csongrád lan, a Néprajzi Társaság főmegye és Szeged népes szak- titkára adta át a Sebestyén ember- és önkéntes gyűjtő- Gyula-emlékérmeket. A kicsoporttal képvtselteti magát tüntetést megkapta Szenti a rendezvényen; ezzel is ér- Tjbor hódmezővásárhelyi zekeltetve, hogy a Tisza ta- .... . . .. , ,. , ján igen jól megy a honis- gyujtő is- A szegedl tudosok mereti gyűjtőmunka. Érthe- közül dr. Ferenczi Imre tartő, hiszen a hagyományok is tott előadást a mondakutaerre köteleznek. A gyűjtő- tásról. mozgalom az 1930-as évek elején indult meg, helyi úttörői az Ortutay-szeminárium hallgatói voltak. A néprajzi és nyelvjárási gyűjtök Vili. országos találkozója ma ér véget. Több szén Visontáról A visontai bányászok az elsők között kapcsolódtak be a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját köszöntő munkaversenybe. Szerdán megérkezett az ország legnagyobb külfejtéses bányájából a verseny újabb nagyszerű eredményéről szóló hír: a Thorez bányaüzem dolgozói — az év elejétől mostanáig — összesen 3 200 000 tonna szenet hoztak felszínre, ezzel nyolc nappal a határidő előtt teljesítették az első félévre előírt szénlerI melési tervüket. Volt partizánok megbeszélése A második világháború partizánharcainak résztvevői, a Partizan Szövetség Csongrád megyei tagjai gyűltek egybe tegnap Szegeden, a Honvédelem Házában. A megyei partbizottság éa a Magyar Honvédelmi Szövetség hívta meg őket találkozóra, ahol Nagy László, a pártbizottság osztályvezetőhelyettese és Mihalik Ferenc alezredes, az MHSZ megyei titkára köszöntötte az esemény csaknem harminc résztvevőjét. Markó Imre nyugállományú rendőr ezredes, a Partizán Szövetség titkára adott tájékoztatót a szövetség országos választmányának legutóbbi üléséről, annak határozatairól. Mint mondotta: a volt partizánok — noha közülük többen már idősek, olykor betegek — aktív résztvevői lakóhelyükön a mozgalmi, politikai, hazafias és internacionalista nevelő munkának. Tapasztalataikról, helyzetükről folyt megbeszélés a találkozón. Befejeződtek az érettségi vizsgák Szerdán országszerte befe- Az érettségizők 58 százajeződtek az érettségi vizs- léka volt lány. Különösen gák. Több mint 48 ezren — nagy többségben voltak — fele-fele arányban a gim- 65 százalék — a gimnáziunáziumokhan és a szakkö- mokban, de számuk' a szakzépiskolákban — adtak' szá- középiskolákban is meghamot a négy év alatt elsajá- ladla a fiúkét, titotl ismereteikből. A szak- A gimnáziumok negyedik középiskolások közül a leg- osztályát az idén mindössze többen — tízezren — az nyolc tanuló ismételte, a ipari jellegű intézmények'- szakközépiskolákban összeben fejezték be tanulmá- sen 45-en járták kétszer az nyaikat, ezt követően a leg- utolsó évet. népesebbek — ötezer tanú- Jövőre mintegy 50 ezer lóval — a közgazdasági szak- érettségiző várható a középközéoiskolák negyedik osz- iskolák nappali tagozatén, tályai voltak. (MTI) Export Budakalászról A félév utolsó exportté- szinte a világ minden tételei ezekben a napokban szébe szállítanak; USA, Kahagyják el a Lenfonó- és nada, Japán. Ausztrália, ÜjSzövőipari Vállalat buda- Zéland, Kuvait, Etiópia, tokalászi gyárát. Az elmúlt vábbá Anglia, Olaszország hat hónap alatt mintegy kéto és újabban már Spanyolormillió négyzetméter termék szág is szerepel az exportkészült itt külföldi megren- listákon. Tavaly a vállalat delésre. Mint az export összesen 6,2 millió dollár csomagokról is leolvasható, értékű közvetlen és további Új film Péntek, a bennszülött Színes, szinkronizált an- kol; ő hisz különféle rögeszgol film. Dániel Defoc Ro- mékben; és hogy milyenek binson Crusoc című regénye ben? A filmnek talán legsialap.ián írta: Adrián Mitchel. kerültebb jelenetei éppen Kép: Alex Philips. Zene: azok, amelyekben Peter Carl Davis. Rendező: Jack O'Toole megpróbálja megérGold. Főbb szereplők: Pe- tetni Richárd Raundtreevel, ter O'Toole, Richárd Ráund- hogy mi is Valójában a tulajtree, Christopher Cabot, Pe- donviszonyok lényege, miért ter Cellier. kell a futóversenyben győzRobinson magvarázza a mo- ni> miért a gyarlóság az uralkodó es így tovább ... Ezenközben derül ki, hogy a civilizáció bajnoka szegényebb a templom egerénél, hogy még az élet apró örökörüití'Tőkénrámrko'r'bű- meit sem ismeri, vagy nem nőseket álmodik sajat külön « ismerheti, bar vannak bejáratú szigetén. Adrián szerszamai, technikai ismereMitchel Robinson-persziflázsa íe.'á,es tulajdonképpen a neokolonializmus elleni vádirat szeretnopolkapitalizmust. Magyarázza Angliát, énekelgeti a himnuszt, istenhez fohászkodik, s olykor-olykor meg is korbácsolja magát. Eztoiyanne lenni, ám ez csak itt-ott sikerül a szervező gárdának. És érthető okokból. A gyarmatositási folyamatot éppen Angiiából nézni — a történelem a tanú reá! — nem a legszerencsésebb dolog, nem a legobjektivebb látószög. Mindazonáltal a film jószándékát nehéz volna elvitatni. Ez az angol film ugyanis felvállalja a királyság karikafelkeltve is tudja az angol himnuszt. Az alkotók szándéka világos. A Robinson-sztori csak apropó nekik, hogy valami mait megmutassanak; olyat, ami még gond a világnak — sajnos — nagy részén. Mondandójuk tehát ilyetén aktuális is, elég, ha az apartheidre gondol az ember: ám nem teheti zavartalanul a film ideológiai zavarossága, hozzáteszem: ideológiai naivsága miatt. Nehéz elképzelni, amit a hétköznap nevű benntúráját is; a Robinson-szigeti szülött a parabola szabályai zászlófelvonások és levoná- szerint elér. övé lesz a tusok a legjobb példák erre. lajdonosa egész királysága (a Miről is van szó tulajdon- lánya csak azért nem, mert képpen? lakatlan szigeten játszódik a A film szerint a primitív történet!), és minden más; a vadember civilizálttá szelidí- hatalom, a tudás, és minden, tesi folyamatárol; ami sajá- mi fontos, tos módon jelent gondolati Nyilvánvaló hazugság, santótágast. A felmutatott példa daság ez. Es talgn ettől egyeszerint ugyanis csak a civi- netlen színvonalú a film. lizalt, a puskás ember gyű- Petri Ferenc 2,4 millió dollár értékű közvetett exportot teljesített. A 2 milliárd forint éves termelési érték 30 százalékát exportra termelő nagyvállalat elsősorban a 12—16 színben filmnyomással készülő bútorszövetek exportját növelte. A ponyvákból sokat vásárol a Szovjetunió is, ahová az idén — több ruházati szövetkezettel együttműködésben — egymillió divatosan megvarrt nadrágot is exportálnak. Az eddigi szállítások és az újabb megrendelések alapján várható, hogy a nagyvállalat exportjának értéke az idén mintegy 20 százalékkal lesz több, mint az elmúlt esztendőben volt. Tömegízlés - műalkotások Nem új téma, rendszeresen kultúránkban, lakaskultú- túra kapcsolatára. Ezek a visszatér magánbeszélgeté- ránkban is rendkívül sok a statisztikák pedig gyakran seken és művelődési életűn- vissza húzó erő, s az iro- sántítanak. Más és más az ket elemző eszmecserékén dalom és művészetek' befő- érdeklődés falun, városon, egyaránt, hogy a nagyközön- gadásában is torzak az ará- és az egyes műfajokon belül ség igényei és a kínált mű- nyok, nem beszélve az igaz is nagyon megoszló. Mégvelödési lehetőségek — el- értékek és az értéktelen kul- csak iskolázottsághoz sem sősorban a művészeti jelle- turális tömegcikkek kedve- lehet kötni az érdeklődési gű produktumok — nincse- léséről és elfogadásáról. köröket, hiszen érteimisének mindig összhangban; Napjainkban a televízió giek között is sokan vannak, valamiféle szakadék1, he- szinte már az egész országot akik a kikapcsolódás jelszalyenként egyre szélesedő behálózza. A közelmúltban va alatt a szellemi energiát szakadék jelentkezik a tö-'egy estét Budapesten töl- is kiváno művelődéstől elmegek ízlése és a műalkotá- töltem. Nyolc órakor indul- fordulnak, sok' színvonala között. Amió- tam gyalog a Baross térről Sokféle okra vezethető ta a közművelődés gondja a Tanács körútra, majd on- vissza a közízlés állapota, előtérbe került, ez a kérdés nan vissza. A hosszú úton A múltból ránk maradt még gyakrabban jelentkezik, mindössze két rendőrrel és örökségen és a polgári kulTermészetesen, mint mű- öt hazafelé siető civillel ta- túra még élő hagyományain velődési életünk nem egy lálkoztam. Teljesen kihalt túl, többek között arra a vonulatának megítélésekor, volt ez a rész. Visszatérve szemléletre is, hogy törneitt is találkozunk túlzó meg- a szállodába, vagy félszáz geknek olykor tömegkomállapításokkal. Bár, tagad- vendég a hallban szorongott, munikációs úton is csökkénhatatian, egyes művészeti ott volt a szálloda személy- tett értéket nyújtottunk, amiágazatokban ez a szakadék zetének nagy része is. A kor műsorok sokaságával megvan. Szélesedésének televízió egy nagy hírű bűn- szellemi restségre is bíztatmegakadályozása viszont ügyi regény filmváltozatát tuk az embereket, s amikor csak két oldalról történhet, sugározta Ezért volt hát a a kikapcsolódás és szórakoMai társadalmunk ízlése viszonylag kora esti órákban zás fogalmát a mindenféle rendkívül heterogén képet kihalt Budapest legforgal- agymunka teljes kikapcsomutat. Ennélfogva nem len- masabb útvonala. Mindenki lásával azonosítottuk, ne jó — mint arra egyik' a képernyő előtt ült. A közművelődés szertebeszédében Pozsgay Imre Ez természetesen nem baj. . ... .. kulturális miniszter is utalt A baj ott kezdődik, hogy ugil:*) munkajanak egyik —, ha művészeti életünk, másfajta műsorokat a krimi- legfontosabbika éppen az művészeti alkotásaink szín- rajongók nagy táborából vi- ízlésszint és a művészeti vonala és ízlésbeli allapo- szonylag kevesen néznek, alkotások a kultúrált élet taink közé egyenlőségjelet Leszűkül az érdeklődés — lehetne tenni. televíziót Közízlésünk a felszabadu- aránt — lás után 32 esztendővel is filmekre, a színházban bér- tése. Ehhez hozzátartozik igen érzékletesen tükrözi leteladásokkal keltjük a né- egyes művészek, vagy műazt a káros örökséget, ame- zettség látszatát, könyvfor- . . ' .. ' .„ lyet teljesen leküzdeni még galinazásunkban a bruttó veszen ágazatott xuizott etonem tudtunk, s amelynek — könyvesbolti pénzbevétel reszaladásának. a tömegeka korhoz igazodva — újabb után mérjük! az érdeklődést, tői való elszakadásának kinövései, vadhajtásai is je- S általában látogatottsági, mérséklése éppúgy, mint a lenlk'eztek az eltelt évtizedek vagy nézettségi sta tisztialatt. A népdal még ma sem kákból vonunk le következ- om 8l es ,jeneK győzte le a rossz értelmű tetéseket az egész lakosság, sitottabb emelése, magyarnótázást, környezet- (az átlagember), és a kul- B. J. szintjének közelítése, a sokat krimikre, kaland- emlegetett szakadék szűkígy orlÍ/ óvónők A Kecskeméti Felsőfokú óvónőképző Intézet a fennállása óta eltelt 17 év alatt az idén bocsátotta ki a legtöbb új óvónőt. Krajcsovszki József, az intézet igazgatója szerdán a kecskeméti megyei művelődési központban rendezett diplomaátadó ünnepségen öszszesen 537 — nappali, esti és levelezői, tagozaton végzett — hallgatónak nyújtotta át az óvónői oklevelet. Az új óvónők mintegy 16 ezer kisgyerek oktatását-nevelését tudják _ ellátÁllásfoglalás a kiskorúak és a gondnokság alatt állók lakáscseréjéről A lakásügyi jogszabályok latbavételi díj összege. Az álnem intézkednek arról, hogy lásfoglalás utal arra a jogszükséges-e a gyámhatóság szabályra is, amely szerint a hozzájárulása azokhoz a la- törvényes képviselő jognyikáscsere-szérződésekhez, latkozatának érvényességéhez amelyeket a kiskorúak és a a gyámhatóság jóváhagyása gondnokság alatt állók tor- akkor szükséges, ha a jogi vényes képviselője kivan nyilatkozat tárgyának értéke megkötni. A gyakorlati ta- a 10 ezer forintot meghaladpasztalatok szerint a törvé- ja. Így az állásfoglalás a nyes képviselő által megkö- meglevő jogszabályok szelletött szerződés sok esetben mének megfelelően kimondhátrányosan érintette a kis- ja, hogy minden olyan lakaskorúak és a gondnokság alatt csere esetében, amelyben a állók érdekeit. Ebben az ügy- iakás-használatbavételi díj ben most az Építésügyi és összege meghaladja a 10 ezer Városfejlesztési Minisztérium forintot, a törvényes képviaz Oktatási Minisztériummal selőnek be kell szereznie a egyetértésben elvi állásfogla- gyámhatóság hozzájárulását, lást adott ki. hogy a lakáscsere-szerzödésEmlékeztetnek arra a !a- hez a tanács lakásügyi hakáspolitikal és lakásgazdái- tósága is hozzájáruljon. Terkodási alapelvre, amely sze- mcszetesen a tanács nemcsak rint a lakásbérleti jogviszony a gyámhatóságj hozzájárulás, pénzértékét kepvisei, megpe- , , , . ., ... dig legalabb annyit, mint hanem a lakascserehez szukamennyi az érintett lakásra séges egyéb feltetelek teljemegállapítható lakás-haszná- sxtését is vizsgálja. (MTI) Fíafalok divatja '78 • Acs S. Sándor felvétele A Tisza-szállóbeli szakmai bemutató egyik sikeres, fiataloknak szánt modellje A nemzetközi divatirány- megállapítható: az ajánlott zatok tanulmányozása után színcsoportok — a gyümölcsfogalmazták meg a Magyar és virágszínek, a fehérrel Divat Intézet tervezői az együtt megjelenő sötét tónu1978-ra vonatkozó magyar di- sok, az erőteljesebb színek vat legfontosabb jegyeit, ha- és a semleges, úgynevezett tározták meg az uralkodó természetes árnyalatok — színeket. Ezek alkalmazású- döntően nem változtatják val készült el az MDI új kol- meg jövőre hordandó ruhálekciója, melyei, sorra bemu- ink összhatását A keresketattak az ors/.ág nagyobb vá- delmi szakemberek a bemurosaiban — tegnap delelött tató végén elmondták: a moSzegeden. deliek többsége ma is eladAz ajánló válogatásban ható lenne — de csak kis több mint száz együttest lát- szériában. Az a korosztály hattak a három dél-alföldi ugyanis, amelynek az MDI megye ruházati kereskedel- kollekciója illik — a 20—30 mének szakemberei, A DÉL- éveseké — éppenséggel nem TEX, az áruhazak, a kon- nagypénzü, ritkábban vásáfekcióipar üzletkötői. A rol és akkor is az olcsóbb klasszikus vonalú, tehát idő- készruhák iránt érdeklődik, álló ruhák, kosztümök, a A középkorúak konfekciórusportos, vagyis mellényekkel, háit keresték a bemutatór a ingekkel, polókiegészítőkkel szakemberek — jelzésük revariálhaló összeállítások és a mélhetőleg időben eljut még népi ihletésű tavaszi—nyári a tervezőkhöz, s a ruhagyáviseletek sorát végignézve rákhoz.