Délmagyarország, 1977. június (67. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-19 / 143. szám

5 Vasárnap, 1977. június 19. i MAGAZIN írók a Tisza táján m Baka István .Annak, aki ismeri Baka István verseit, aligha kell magyarázgatni, hogy ezt a portrévázlalatott nem az elölegzett kritikusi bizalom Íratta. Inkább az a tény, hogy az utóbbi években kevés olyan elsőkötetes költő jelentkezett, aki ennyi figyelemre méltó verssel állt elő. Kötetében csupán harmincegynéhány vers olvasható. Az újabb alkotásokat is beleszámítva az eddigi „életmű" alig több félszáz versnél. A mai versözönben megdöbbentő ez a szám, Megdöbbentő és elgondolkodtató. A fiatal költők esetében szokatlanul keveset iró Baka példája azt bizonyítja, hogy az összes publikációs lehetőseget megkaparintani akaró, a jelenlétet így hangsúlyozó módszerrel szemben az évi nyolc-tíz vers is bizonyít. (A megjelenés szamával egyébként is csak dilettánsok és féltehetségek 6zoktak dicsekedni.") Portrévázlata Olasz Sándor tollából két éve jelent meg a Tiszatájban. Elsőkönyves költőről ilyet nem szoktak imi. Az első könyvről pedig legfeljebb írnak egy-egy nyúlfarknyi recenziót. Vele másképpen történtek ezek a dolgok. 'Ezen töprengek akkor is, amikor csöngetek az ötödik emeleti ajtón. Először a pipája jelenik meg ez ajtórésben, aztán a szakálla: — Jöhetnél máskor is, nemcsak akkor, ha írni akarsz rólam! — Jöhetnék. Felszakad egy ajtó, óriási gyerekzsivaj áraszt el bennünket. — Barátok jöttek, Szolnokról, biztos ismered is őket. Azért majd csak találunk egy viszonylag csendes zugot, ha ilyen van egyáltalán. A barátja javítja a lemezjátszóhoz tartozó fülhallgatót. Az asszonyok terelgetik a négy gyereket. Pálinkát veszünk magunkhoz, bevonulunk az egyik szobába. — Szóval? — Ne haragudj, hogy vasárnap jöttem... — Máskor hiába jöttél volna, nem voltam itthon egész héten. — Hol voltál? — Olvasótáborban, Hevesben. Szokásos nyári program fiatal költöknek-ú'óknak rendszeresítve. — Szívesen mész gyerekek közé? — Mindig. — Hol kezdjük a beszélgetést? — Az elején. Tölt a pálinkából. — Tudod, hogy nem szeretek beszélni, magamról meg különösen nem. — Kezdjük az életrajzzal. Rövid még. aztán hátha belejövünk a beszélgetésbe. — Negyvennyolcban születtem, Szekszárdon. — Es? — Az nincs. Általános iskolába jártam, azután gimnáziumba. — Nem történt veled semmi érdekes? — Nem. Olvastam sokat. Ezek voltak a kalandjaim. Középiskolás koromban meg már az is, hogy írtam. Verseket, és sokat. — Sokat, te? — Ujjgyakorlatok voltak, arra jók, hogy megtanuljam a mester— Mi lett velük? — Miért kérded? — Mert annak idején, hatvannyolcban nem tudtunk neked egy önálló estet összehozni az irodalmi presszóban; azt mondtad, hogy nincs több hatnál, amit versként fel tudnál mutatni. — Hatot tartottam érdemesnek arra, hogy másnak is megmutassam. — És az a hat? — Benne vannak a kötetben. — Lassan érő ember vagy. — Nézd, énvelem bizonyos fáziskéséssel történtek meg a kamaszkor meg az ifjúság szokásos dolgai. És tulajdonképpen csak akkor szabadultam meg a kamaszságtól, amikor Szegedre kerültem a bölcsészkarra. — Mikor jelent meg az első versed? — Hatvankflencben, a Tiszatájban. Ilia Miska biztatott erősen. — Ezt mert mondod hangsúlylyal? Mert én amilyen szemérmes és magambamélyedt alak voltam, kerültem őt egy darabig. Kepzeld be6zelgettem vele a szobájában. aztán megbeszéltünk egy másik találkozást, és én késtem. — Mennyit? — Hónapokat — Fiatal költök általában egészen pontosan meg tudják mondani: abban, hogy költők lettek, kinek köszönhetik a legtöbbet — Meg tudom mondani én is. Ilia Miskának! — Abban a hónapban, nősültél, amikor megjelentek az első verseid. — A Bérkert utcára gondolsz, a világvégi albérletre? — Meg a kályhátokra. — Egy vaskályhából alakították át olajtüzelésre, ettől aztán hideg volt, olajszag és füst. — Es sok zsiros kenyér, ha mentünk! — Hogy eltartsuk magunkat, társadalmi ösztöndíjat kötöttünk mind a ketten. Még így is nagyon-nagyon kevés volt a pénz. — De a kedvünk, az jó volt — Persze, mert versek között éltünk. Megtömködi a papáját. Aztán felpattan, kiszalad valamiért. Beúszik megint a gyerekzsivaj. — Hát akkor folytassuk! — A következő állomás... — Ismét Szekszárd. Tanári állás az egészségügyi szakközépiskolában. — Mit tanítottál? • — Oroszt és magyart. — Jól? — Ezt én nem tudom. Korszerű módszerekkel kellett volna tanítani, ám ehhez nincsenek tankönyvek. A diákjaim jegyzeteltek, és azokból tanultak. Ez pedig nehéz dolog. Tőlem sem lehetett volna elvárni középiskolás koromban, hogy pusztán jegyzetekből tanuljak. — Leszűrtél a tanárságból valami fontosat? — Igen. Azt, hogy a tanár és a diák viszonya a legfontosabb, az emberi kapcsolat, és ha ez jó, akkor még az olyan zárkózott embert is megszeretik, amilyen én vagyok. A tanárnak elsősorban szemléletet kell átadnia. — Hogy kerültél vissza Szegedre? — Ügy, hogy a lányomat be kellett valahol pelenkázni. — Nem értem. — Ez úgy volt. hogy lejöttünk látogatóba. Ilia Miskát szerettem volna látni, meg egynéhány havert Közben a lányom, tudod, hogy van, szóval, tisztába kellett valahol tenni. Simái Misica neve benne volt a telefonkönyvben, felhívtam, mentünk hozzá. Akkoriban alakult a Kincskereső, hívott, volna-e kedvem? Volt, — Akkoriban kaptál Móriczösztöndíjat.., — Jól jött, mert egy ideig kétfelé éltünk. Én itt, albérletben, a feleségem és a lányom Szekszárdon. — Aztán megkaptad ezt a lakást — Három szoba. így van egy zugom nekem is, ahol dolgozhatom. Én csak teljesen elszeparálva, teljes csöndben tudok dolgozni. Itt megtehetem. Ezt a városnak köszönhetem. — „Belaktad" már? — Látod, itt hallgathatom a muzsikáimat — Kiket szeretsz? — Régebben legtöbbet Mozartot hallgattam, újabban inkább Mahlert, de sokaktól van egyegy kedves zenem. A muzsika jobban hat rám, mint az irodalom, több impulzust is ad. — Mire való a vers? — Én tudom, hogy nem ettől lesz jobb a világ, de talán ez is hozzásegítheti. — Megszoktaí-e, megszerettélitt? — Nosztalgikusán vágyódom vissza a Dunántúlra, de azt hiszem, hogy ott mar nem tudnék élni. — Min dolgozat? — Egy hosszabb verset írok február óta. — Azt írták rólad, hogy téged is a kijelentő mondat nyíltsága, tisztasága és batorsaga jellemez. — Szerinted? — Szerintem is. — Kérsz még pálinkát? — Ha legközelebb jövök. Lekísér a kapuba. — őszre talán megjelenik a szegedi fiatal költők antológiája. Mit gondolsz, jó könyv lesz? — Ha rajtad múlik, igen. PETRIFERENC Kék farmer Farkas Ilona: Hazafelé Mogorva ráncok vas-hideg rácsa mögött fogoly a mosolyunk. Gyenge lánggal pislákol minden mozdulatunk. Falvak, városok követnek, Nagytétényben igényeink a vonat ablakán kiszöknek, elbújnak gyárkémények füst-bokrai mögött. Este csörgőre húzzuk magunkat hajnali ébredésre. M

ióta bebizonyosodott, hogy nem múló divathóbort, hanem egyre népszerűbb öltözködési stílus, egészen más gondjaink vannak a farmerral: a konfekcióipar és a ruhakereskedelem neuralgikus pontja. Még sokan „rosszul vannak" tőle — az ipar: mert nem az a „farmer" kell, amit a magyar ruhagyárak produkálnak, a kereskedelem: mert mindenki az igazit keresi (pult alól fogyott el a tavaly behozott 80 ezer darab brazil származású), a vásárló: még mindig azt hiszik róla, hogy a címke miatt keresi az igazit, s nem értik meg, miért adnak 1400—1600 forintot is egy Lee, Levi's, Mustang, Jordans, Wrangler vagy Michel-ért a zugpiacon. Az igazi — a tiszta pamut, ponyvavastagságú, különlegesen kikészített szövet, indigóval festve. Utánozni csak a fazonját tudjuk, de műszálas anyagból sem az igazi, és a speciális varrás nélkül is halvány mása, amit készítünk. A farmerügyet a magyar anyagok és igazán ügyes szabászok megmentették, de meg nem oldották. Magyar farmer van, olcsó is, sokan viselik is — de a zug-piac az igaziból él meg. S a Belkereskedelmi Minisztérium havonta készülő jelentésében mindig az élen szerepel a farmer. A hiánylista élén. Ez vicc! — mondhatnók —egy közönséges nadrág miatt fojtogatni ipart, bel- és külkereskedelmet Addig is csak megvoltunk valahogy, míg nem ismertük a farmert. Most pedig arról cikkeznek' a vezető lapok is, hogy „közgazdaságilag, technikailag, anyagilag van-e lehetőségünk a farmer-ügyben gyorsan, nagyot lépni?" Meg hogy: „Nagyon ideje, hogy a farmerügyben hivatalosak az eddigi sok nem és kevés igen után több igent mondjanak és kevesebb nemet!" (Népszabadság) Csakhogy a farmer nem vicc. Tömegigény. S még ha ismerjük is az ipar és kereskedelem gondjait, megoldást akkor is kell keresni. Azt kellene gyártani, amit keresnek. De ennyi az egész? Az egyik legnagyobb gyárunk, a Vörös Október Ruhagyár belépett a farmer programba. Egyelőre csöpp a tengerben, de van legalább. Van? Minap kapható volt Szegeden a magyar Lee. Alig egy óráig. S egy óra múlva ismét. Ugyanis a Marx téren, a „sötét piacon" talalták meg második gazdájukat igaz, egy óra alatt 400—500 forinttal hízott az áruk. Ez indított arra, hogy egy másik „cseppről" írjak. Van ugyanis Szeged mellett. Sándorfalván egy ipari szövetkezet, amelyik már öt éve 15 nyugati — belga, svájci, NSZK — cégnek gyárt munkaruhákat, kordbársony öltönyöket és persze farmert. Bérmunka, hozott anyagból — mi dolgunk vele? Egy középüzem nagyságrendű vállalat csinálna nyarat? Azt biztos nem. De valamit próbált. Ami nem sikerült: a Lee-eég belgiumi leányvállalata 1974 őszén kért tőlük 200 darab farmert, minősítésre. A próbaszéria kiváló lett. havi 10 ezer darabos megrendelésről tárgyalt a cég, s nemcsak anyagot, kellékeket, de célgépeket is adott volna. Aztán a cég otthoni nehézségei miatt aludt egyet az üzlet, de 1976_ban ismét jelentkezett az ajánlattal. Csakhogy ebben az ajánlatban az szerepelt, hogy havi 10 ezer darabos rendelésből 2500-at Magyarországon hagyna, fizetségképpen, s a Hungarocoop Külkereskedelmi Vállalat sem tudta megszervezni a minisztériumban, hogy vállalják a devizaköltséget, így aztán befagyott az üzlet Sándorfalva továbbra is az Eicon nyugatnémet cégnek szállít Gépeket, szakembereket küldött a német cég, köztük a farmervarráshoz szükséges korszerű speciális, két tűs derékszögvarrást is „tudó" gépeket. Évente 400 ezer darab terméket állítanak elő — a gépek kihasználtsága közel sem maximális, ugyanakkor minden fórumon abban látják a gondot, hogy nincs meg a magyar konfekcióipar műszaki felszereltsége. Ebben a középnagyságú szövetkezetéén 100 fős konfekcióműhely üzemel, termékeik 95 százalékát exportálják. És szabad kapacitást jeleztek a minisztériumnak. A szövetkezet elnöke. Róvó József levelet írt a könnyűipari miniszternek, s három nap alatt megjött a válasz, öt napon belül megérkeztek a Budakalászi Lenfonó és Szövőipari Vállalat képviselői, ennél a vállalatnál ugyanis — nevével ellentétben — nórkáztatott pamut-farmeranyag készül. A tárgyalás folyik, folydogál — az idő halad. Az év elején még 30 ezer darabot ígért a szövetkezet — de most már persze csak 20 ezerre lenne idő. És csak most, mert az Eicon cég már elvitte a szezoncikkeket, de hamarosan hozza jövő tavaszi modelljeihez az anyagokát. Na, meg az új szabászgépet és gőzvasalót. Olyan gépek ezek, amelyeknek nincs hazai óra, esetleg műszaki jellemzőiről annyit, hogy három éve 250 farmer készült egy műszakban, most 500—550 darabra képesek. S ezek a gépek egy műszakban futnak ... A jó farmert keresik, s itt van egy szövetkezet, amely adna. Nem jószívűségből, hanem mert 6zeretne előbbre lépni. Lassan okos tárgyalópartner ennek a szövetkezetnek a vezetősége a világhírű cégekkel, de közgazdasági ismereteik is nőttek, s ha ismerik is, mi a bérmunka előnye — technikai fejlődés, a technológia és a munkás zervezes órási fejlődése, a munkások tapasztalatai új gépekkel, anyagokkal, a szakemberek tanácsadó ellenőrzése — viszont gazdasági számítások is vannak a világon! Igaz, hogy nem forgóeszközigényes a bérmunka, de alacsony termelési értéket hoz. Évi 400 ezer darab termékük 95 százaléka pedig tőkés bérmunka. Ért. hető, hogy szívesen változtatnának a struktúrán. A Lenfonó és Szövőipari Vállalattal közös kooperációban férfi és női farmert adnának hazai piacra. Itt van még a KSZV elismerten jó — hiszen kitűnő ponyvagépeken szőtt — anyaga is, s ugyanúgy féldolgozot keres. S ugyanakkor belföldön hiányzik a farmer, külföldre is szállítható. Csak nem szabad aludni az ügyön. Amikor — s ezt kár lenne elhallgatni — már tavaly is, az 1975-öshöz képest, 3,3 százalékkal csökkent a ruhakereskeaelem forgalma. Ezt a fogyasztaötudomany megmagyarázhatja — elsősorban a ruházaton takarékoskodnak az emberek — de az is igaz, amit a közelmúltban a ruházati termelés eredmenyeit es gondjait megvitató országos nagyaktíván a könnyűipari miniszterasszony fogalmazott meg: „Jobb kínálattal javíthattuk volna a belföldi forgalmat, a hazai ellátást csakúgy, mint a tőkés exportot." Ehhez sokkal jobban kellene támaszkodni a rugalmas, gyors és kis szériát (amely keresetebb árukat jelent!) előállító ktsz-ekre. Mert — mint a sándorfalvi példából is kiviláglik — meglepetést az kelthet, milyen jó technikai adottsággal, milyen keresett, jó termékkel tudnak jelentkezni ! SZŐKE MARIA TAVASZI NOÉMI: FÖLSZÁLLOTT A PAVA