Délmagyarország, 1977. június (67. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-19 / 143. szám

3 Vasárnap; 1977. június 19: Ke beszéljünk róla? „Egy ember csak akkor hal meg, ha elfelejtik." Az Or­szágos Villamos Távvezeték Vállalat szegedi. Hertz szocia­lista brigádjának egyik tagja mondta ezt, amikor a napok­ban együtt emlékeztünk Szabó Mihályra, öt jómagam nem ismertem, de a beszélgetés melegében lassan kirajzolódott előttem alakja, nem mindennapi egyénisége. Azon vettem észre magam, ott látom ót is közöttük, ahogy mesél, mó­kázik együtt a társakkal. Csoda Antali „Miska előre gondoskodott mindenről. Megvásárolta az összes anyagot, beszerezte a szerszámokat Csinált magá­nak egy betonkeverőt is. Először megtervezte, aztán áttervezte többször is sze­gény, aszerint éppen milyen alkatrészt nem kapott hozzá. Hát kérem, ebből olyan ma­sina lett, hogy csodájára jár­hatna az ipar." Sávéit Mihályi „Tavasszal hozzálátott a munkához. Elkészítette az alapokat Munka után, szom­baton, vasárnap szakadatla­nul dolgozott Aztán, aztán megtörtént az, ami szörnyű igazságtalanság a sorstól. Munka közben, akkor, ami­kor a család — feleség, két gyerek — jövőjét alapozta, rosszul lett. Két napra rá el­vitte az infarktus. Nem akar­tok elhinni... Negyvenkét éves volt Belső parancs dik­tálta: a megkezdett munkát nekünk kell befejeznünk. Brigádgyűlést tartottunk: megfogadtuk, tető alá hoz­tuk az épületet elvégezzük a belső szerelési munkák kö­zül azt. amelyiknek mesterei vagyunk. fis csatlakoztak hozzánk brigádon kívüliek is. Két nap alatt fölhúztuk a falakat" Maltesics Bélai „Szakmám szerint kőmű­ves vagyok, a munka irányi­tója. Fönn vannak a beton­gerendák, jövő vasárnap ki­vonulunk, s a betonkoszorút csináljuk meg. Aztán a pad­lásszoba kialakítása meg a tető a soros. Hogy ács van-e? Ha nem találunk, megcsiná­lom én." A ház típusterv alapján készül, lesz benne 3 szoba, fürdőszoba konyha, kazán­ház, fönn egy kis szoba meg a barkácshelyiség. Valaki halkan megjegyzi: „Hát ar­ra mór nincs szükség ..." Bata István, brigádvezető: „Senki nem építhetné a magáét szívesebbea mint Miskáét. Magam minden hé-i ten kimegyek Gyálarétre, meglátogatom a családot Aztán dolgozgat a házon egy nyugdíjas ember, megnézem, hogy halad. Miska szemével nézem az építkezést. Elvégre tizenhat éve ismertem. Éve­ken át beosztottam volt... Nehéz belenyugodni a meg­változtathatatlanba. Jó indu­latú gyerek volt Senkivel nem volt baja, kellemetlen vitája sem. Az a fajta em­ber, akinek nincs epéje — mondogattuk." Kósa Tibor, az üzemegy­ség KISZ-titkárai „Nem is hord a hátán a föld olyat aki össze tudott volna vele veszni. Ha hiány­zott valami szerszám, mi dü­höngtünk. csapkodtunk, ő meg egyszer csak megszó­lalt: ,no csak, no csak' — gondolkodott aztán előka­part valahonnan egyet. Az ötleteivel is így volt. Ahány­szor lelombozódtunk valami miatt, egyedül neki sikerült lelket verni belénk, sőt föl­vidítani. Hajtás idején sokat jelentett a vidám szó, a ne­vetés. És nem az az ember volt aki azt mondta: fogjuk meg, és vigyétek." Csada Antali „Miska az, én segítőm volt Sértés ne essék, ilyen még egy nem lesz. Meg-meg vol­tunk hajtva, de ezekben a pillanatokban is volt olyan beszólása, amely föloldotta azt a feszültséget. Fájdalom, hogy ő már nem jön többet az én .partimba'. Hiányzik nagyon. És micsoda csülkös bableveseket tudott főzni! Vasárnapi szolgálatokon fe­hér asztalt terítettünk, s a rezsón megfőzte az ebédün­ket. Emlékeztek, egyszer Szilveszterkor kecsegével le­pett meg bennünket..." Bata István! „Miska volt a házi zené­szünk. A Sárgán levő üdülő­ben összeülünk olykor-oly­kor. ö teremtett mindig jó hangulatot a .mellzongorá­val', ahogy a harmonikát ne­vezte." A brigád emlékezik. Csu­pa vidám epizód. Magyaráz­zák, ugye, értem már, miért nem tudják elfelejteni Mis­kát. Miért nem hagyhatják gazdátlanul elkezdett művét. Szalai Károly: „Én nem dolgoztam még kinn egyedül. Fölvételire ké­szültem, írásbeliztem a mű­szaki főiskolán. De a vilá­gért se akarok kimaradni belőle." Böjté Péterné, szakszerve­zeti bizalmi: „Én is kinn voltam, bi­zony, nyugdíjas férjemmel együtt. Hogy mit tud egy nő dolgozni az építkezésen? Itt egy fénykép: homokot lapá­toltam a malterkeverőbe. Meg volt a fiúknak .mikro­láncuk', beálltam téglát ado­gatni." Bata István: „Most állapodtam meg a DÉMÁSZ Villám brigádjá­nak vezetőjével, fölajánlot­ták, hogy ők is segítenek az építkezésben. Van itt akkora tettrekészség 1" Mátrai Miklós, üzemegy­ség-vezető: „De azt is mondjátok el, hogy a Hertz-brigád tizen­egyszeres szocialista brigád, aranyplakett-, bronzplakett­tulajdonos. Hogy patronáljuk a gyálaréti iskolát. Itt a szerződés. Még Miska írta alá ... ö hívta föl a figyel­münket arra, hogy ott szük­ség lehet ránk." Csada Antal: „Közöttünk nemcsak hiva­talos kapcsolat van. Miskát is nagyon szerettük. Csoda hát, hogy nem hagyjuk cser­ben a családját?" Kósa Tibor: „Nem is kell erről sokat beszélni. Olyan természetes dolog­Valóban ilyen egyszerű lenne az egész. Ilyen köny­nyű csupa tisztességes, em­berséges embert összeverbu­válni? Vajon, ha keresnénk, hány ilyen brigádra bukkan­nánk? Chikán Ágnes Iz üzemi demokrácia fejlesztéséről É vtizedeket hagytunk már mögöttünk a de­mokratikus viszonyok, s a szocializmus építésében, mégsem mondhatjuk azt, hogy a szocialista demokrá­ciát, ezen belül az üzemi de­mokráciát a legkitűnőbben megvalósítottuk. Az üzemi demokrácia érvényre jutása és állandó fejlesztése társa­dalmi és gazdasági előreha­ladásunknak igen fontos fel­tétele. Aligha véletlen, hogy Kádár János — római nem­zetközi sajtóértekezletén az olasz tévé munkatársának kérdésére — többek között így fogalmazott: „...nem hisszük azt, hogy amit eddig elértünk az ideális, célunk és feladatunk a szocialista de­mokrácia további fejleszté­se... Nálunk véleménysza­badság van, nem félünk az emberek véleményétől, sőt azt minden lehetséges alka­lommal kikérjük". Termé­szetesen a véleményeket al­kalmas fórumokon lehet leg­jobban nyilvánosságra hozni, közreadni. Ezért született meg a Minisztertanács és a SZOT elnökségének együttes határozata az üzemi demok­rácia egyes kérdéseiről (1018/1977. V. 7.), valamint a megvalósításról, a szakszer­vezetek feladatairól készített SZOT-irányelvek. A határozat világosan fo­galmaz: céljaink elérése je­lentős részben attól függ, milyen mértékben tudjuk a dolgozókat mozgósítani, kez­deményező, alkotó erőiket kibontakoztatni. Ezért a vál­láratok, gazdasági szerveze­tek vezetői biztosítsák, hogy minden dolgozó tájékozottsá­got szerezhessen a termelés és a gazdálkodás fontos kér­déséből. hogy részt vehessen a döntések kialakításában, és a végrehajtáshoz szükséges feltételek megteremtésében. Az éremnek természetesen most Í6 két oldala van. Ezért a dolgozók körében is kellő­képpen tudatosítani kell, hogy az üzemi demokrácia nem csak jogot jelent, ha­nem fejeiősséggel is jár, ak­tív es fegyelmezett közre­működést kíván a döntések és a határozatok megvalósí­tásában Az egyszemélyi fe­lelősség következetes és ha­tározott érvényesítése mel­lett a vezető és a vezetése alatt álló kollektíva alkotó együttműködésében jusson kifejezésre a kölcsönös meg­becsülésen alapuló jó mun­kahelyi légkör. A szakszervezeti testület irányelvei az üzemi demok­rácia fejlesztésével kapcso­latos tennivalók bevezetője­ként hangsúlyozza, hogy nö­velni kell a dolgozók részvé­telét a vezetésben, különösen a termelési, gazdálkodási és az elosztással összefüggő kér­désekben. Éppen ennek érde­kében tartalmában javítani kell és egyben egyszerűsíte­ni is a fórumok rendszerét, és a szakszervezeti bizalmi­ak testülete — szakszerveze­ti tanács együttes ülésének bevezetésével közvetlenebbé tenni az üzemi demokratiz­mus gyakorlatát. Persze azt is hangsúlyozzák, hogy az üzemi demokrácia fórumai­nak feladatait, jogköreit, vállalaton belül úgy kell ki­alakítani, hogy a fórumok egységes, összehangolt rend­szert alkossanak, vagyis a különböző fórumok felada­tait egymástól el kell hata­rolni. Ezek után lássuk, hogy a Minisztertanács és a SZOT közös határozata milyen fó­rumokat, s azoknak milyen jogköröket tart szükséges­nek. V állalati szinten: a bi­zalmiak (bizalmi kül­döttek, főbizalmiak) testülete és a szakszervezeti tanács (illetve szb) együttes ülése a legmagasabb demok­ratikus fórum, mivel a szak­szervezet vállalati szervének a jogszabályokban biztosított jogkörét gyakorolva dönt a kollektív szerződés megköté­séről, és annak végrehajtá­sáról szóló évenkénti beszá­moló elfogadásáról, illetve módosításának szükségessé­géről, a vállalati szociális terv kialakításáról, a válla­lati szociális, kulturális, sport, segélyezési és üdülési alap felhasználásáról a vál­lalati vezetők véleményének előzetes kikérése mellett. Állást foglal az évenkénti bérfejlesztés felhasználásá­nak főbb elveiről és ará­nyairól, a részesedési, jóléti és kulturális alap felosztásá­ról, a vállalati szociális terv végrehajtásáról szóló éven­kénti beszámoló elfogadásá­ról. Vélemenyezi a Középtá­vú és éves vállalat' terve­ket, és ehhez kapcsolóan a vállalati gazdasági vezetők (az igazgató és helyettesei) éves tevékenységét. A szocialista brigádvezetők tanácskozása, mely fórumot évente legalább egyszer ösz­sze kell hívni, ugyancsak jelentős jogköröket kap. Ál­lást foglal a vállalati mun­kaverseny-vállalások elfoga­dásáról, a szocialista brigád ÉVH-jelenfés Az Építésügyi és Város, fejlesztési Minisztériumnak az év első 5 hónapjában végzett munkájáról készített gyorsjelentése szerint a ki­vitelező építőipar 10 száza­lékkal 'több építési munkát végzett, mint a múlt év azo­nos időszakában. Kedvező, hogy ezt a fejlődési a ter­melékenység 12,5 százalékos növelésével alapozták meg, s így pótolhatták azt a ki­esést is, amit az építőmun­kások számának 2 százalé­kos csökkenése okozott. A nagyberuházásokat építő ÉVM vállalatok az átlagos­nál dinamikusabban bővítet­ték termelésüket. Helyen az antenna Dr. Simon Pál hazaérkezett Szombaton hazaérkezett a dr. Simon Pál nehézipari miniszter vezette delegáció, amely Várnában a KGST fémkohászati állandó bizott­ság 46. ülésszakán vett részt, (MTI) Hobbivonatok Három múlt századi hob­bivonat hozott Ausztriából 300 turistát szombaton Sop­ronba. Az út résztvevői a Fertő tavon hajóval keltek át, majd magyar területre az osztrák—magyar érde­keltségű vasúti társaság, a GYSEV erre a célra fel­újított múlt század végi hobbi vasúti kocsijain ér­keztek. A vonatokat régi szokás szerint kürtjellel in­dították az állomásokról. A vasutasok is korabeli egyen­ruhákat viseltek. A hobbivonat utasai Nagy­cenk és Sopron nevezetessé­geivel ismerkedtek meg. Va­sárnap újabb hobbivonat ér­kezik Sopronba, amely a Bécsben élő japán kolónia kirándulóit hozza. A taftándörögdi Interszputnyik? lírfávltfjzlősf állomás építé­se fontos szakaszhoz érkezett. Június 17-én helyére emelték a 12 méter átmérőjű és 8 tonna súlyú parabolatükröt. A beemelést csehszlovák, a szerelést pedig szovjet és magyar szakemberek végezték cím adományozásáról, vala­mint a vállalat kiváló bri­gádja kitüntetés adományo­zásáról. Véleményezi a „Ki­váló Vállalat" cím megpá­lyázását, a vállalati munka­vtrseny-szabályzatot, a ver­seny középtávú és éves irányelveit, a munka- és üzemszervezés fejlesztésére, a munkaidőalap hatékony felhasználására, az anyag- és energiatakarékosságra kidol­gozott vállalati, illetve gyár­egységi terveket A munkahelyeken ugyan­csak a dolgozók fóru­mai kapnak nagyobb hatáskört és jogkört. A mű­hely, szalag, osztály stb. részlegekben a kollektíva termelési tanácskozása dönt a munkaverseny-vállalasok elfogadásáról, a helyileg leg­alkalmasabb versenyformák kialakításáról, a vállalati „Kiváló Dolgozó" kitüntetés odaítéléséről. Véleményezi a termelési egység éves terve, a munka- és üzemszervezési, műszaki fejlesztési, anyag­és energiatakarékossági, munkaidőalap-kihasznalási intézkedési terveket. A mun­kavereeny értékelését a „Vállalat Kiváló Brigadja" kitüntetés adományozásara vonatkozó javaslatot, és a jelentősebb üzemi újítások bevezetését. Jól kUün41- a Miniszterta­nács és a SZOT hataroza­tából, hogy a bizalmiak és a szakszervezeti tanács együt­tes ülése igen nagy jogkört és hatáskört kapott s való­jában e fórum ad módot a vállalat kollektívájának, hogy érdemben beleszóljon a termelési, elosztási és min­den olyan ügybe, mely vala­miképpen érinti a dolgozó­kat. Azt is tisztázza a hatá­rozat, hogy olyan nagy vál­lalatoknál, ahol a bizalmiak és a főbizalmiak szama igen nagy és nem volna lehetsé­ges a tanácskozást megfeleld színvonalon létrehozni. ak­kor a bizalmiak küldötteik útján vegyenek részt e fóru­mon. A paritást biztosítva úgy- döntöttek, hogy a bizal­miak, vagy küldötteik száma minden esetben haladja meg a szakszervezeti tanács, vagy szb létszámát. * Hogy e fórum igazán be­töltse feladatát, a bizalmiak, főbizalmiak alapvető felada­ta, hogy rendszeresen össze­gezzék a hozzájuk tartozó szakszervezeti csoportok ál­láspontjait, véleményét, es azokat képviseljék kitartóan az együttes üléseken, majd az ott hozott határozatokat, állásfoglalásokat tudassák a dolgozókkal. Üjszerű és nagy felelősséget kíván e fórum­tól az, hogy a gazdasági ve­zetőket is e fórum értékeli, ha úgy tetszik minősíti munkájukat. Az együttes ülés vagy elismeri a gazda­sági vezetők (az igazgató és helyettesei) tevékenységét és azt pozitívan értékeli, vagy alapvetően elismeri ugyan munkájuk minőségét, de ja­vaslatokat tesz a vezetői munka megjavítására, s vé­gül indokolt ese'ben indít­ványozhatja egyes vezetők tevékenységének vizsgálatát. A két rendelkezés — a Minisztertanács és a SZOT közös határoza­ta, illetve a SZOT irányel­vei a végrehajtásra — ha­tályba lépett. A végrehajtás­sal kapcsolatban kimondják, hogy a bizalmiak és a szak­szervezeti tanácsok együttes üjésének rendszerét fokoza­tosan kell létrehozni 1977. év végéig az ipar, az építőipar, a közlekedés, a kereskedelem és a mezőgazdaság állami szektoraiban, lehetőleg a vál­lalatok felénél, a többi vál­lalatoknál pedig 1978. év vé­géig, az ágazati-iparági szak­szervezetek és minisztériu­mok kijelölése alapján. Re­mélhetően az új fórumok az üzemi demokráciát maga­sabb szintre emelik, hiszen azok a vállalati szervezet különböző területeire épül­nek. és figyelembe veszik a dolgozó csoportok sajátossá­gait is. Gazdagb István i

Next

/
Thumbnails
Contents