Délmagyarország, 1977. június (67. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-15 / 139. szám

Szerda, 1977. június 15.' A műkereskedő alacsony, kövér emberke volt. Sokdioptriás szemüve­gén keresztül éppen csak egy pillan­tást vetett a képre. Az aláírást már csak a biztonsúg kedvéért vizsgálta meg. A keretnek több figyelmet szentelt. Finoman érintve, többször is végighúzta rajta az ujját. — Nézze, a képnek semmi értéke, de úgy látom, a keret míves munka. Próbálkozzék meg talán egy képke­retezőnél, hátha az megveszi. Arról hallani sem akart, hogy az asszony otthagyja a festményt. — Sajnos, nagyon kevés így is a helyem — tért. ki udvariasan a kérés elöl. Az asszony megkérdezte, hogy hol találhatna a közelben egy má­sik műkereskedést. — Én csak a további hiábavaló fáradtságtól akartam megkímélni — vonta meg a vállát a kereskedő —, bejárhatja az egész várost, nem hi­szem, hogy találna valakit, aki meg­veszi. A név, kérem, az lenne a fon­tos. Az ujjhegyeit egymáshoz ütögetve A kép mondta, és a szemüvege alól olyan pillantást vetett az asszonyra, hogy az jobbnak látta rögtön egy képke­retezö után érdeklődni. Kicsit reményvesztetten indult el a kereskedő útmutatása alapján, fel­kutatni a keretező műhelyét. Félt, nehéz lesz túladni a képen. Soha éle­tében nem szerette, de el kellett tűrnie, az anyja nagyon ragaszkodott hozzá. Két éve, amikor meghalt, az asszony elkeseredve vette tudomásul, hogy a képet addig, míg újra ki nem festik a lakást, eladni nem lehet, mert a nyoma meglátszik a falon. Ahogy ma reggel a festők megérkez­tek, rögtön elindult a festménnyel a műkereskedőhöz, akinek a címét egy ismerőstől kapta. A képkeretező műhelyét viszonylag könnyen megtalálta. A mester elő­ször a képet vette szemügyre, aztán megkopogtatta a rámát, és lemondó­an legyintett. — Sajnos, nem tudom semmire sem felhasználni. Az anyaga szú­ette, mintha sörétes puska járta vol­na át, megmunkálni nem lehet, vi­szont, így, ahogy van, senki sem venné meg, az emberek manapság nem szeretik az ilyen cirkalmas dolgokat. Inkább valami műkeres­kedőnél próbálkozzon, úgy nézem, a festménynek van értéke. Csüggedten indult hazafelé, hóna alatt az alföldi tájképpel. A villa­moson egy idősebb űr szólította meg. Tetszett neki a kép, és amikor meg­hallotta, hogy eladó, rögtön alkudoz­ni kezdett. Erre többen is felfigyel­tek. körülállták, nézegetni kezdték a festményt, egymásra licitálva ár­ajánlatokat tettek. Végül le kellett szállnia, és a villamosmegállóban rögtönzött aukción pillanatok alatt új tulajdonosra talált a kép. Stépán Balázs Ml? HOL? MIKOR? 1977. JÚNIUS 15., SZERDA - NÉVNAP: VtD A Nap krl 3 óra 46 perckor, én nyugszik 19 óra 43 perckor. A Hold kel 3 Ora 07 perckor, és nyugszik lg Ora 22 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 101 cm (apadó). Árokparti fűkasza OC3QOBI3Q] KINEVEZÉSEK A Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola Tanácsa ja­vaslala alapján az oktatási miniszter címzetes főiskolai tanúri és docensi címeket adományozott. Címzetes fő­iskolai tanári ,címet kapott dr. Benda Kálmán, a tör­ténettudományok kandidátu­sa, az MTA Történettudomá­nyi Intézetének főmunkatár­sa és dr. Matos Lőrinc, a mezőgazdasági tudományok' kandidátusa, a Jánoshalmi Termelőszövetkezetek Közös Vállalkozásának igazgatója. Címzetes főiskolái docens lett Kopasz Márta grafikus­művész, és Mészáros György, a Bukaresti Magyar Nagy­követség munkatársa. A ki­nevezéseket ünnepélyes ke­retek között dr. Moholi Ká­roly főiskolai főigazgató nyújtotta át. GYERMEKTALÁLKOZÓ FÓTON A fóti gyermekvárosban kedden megkezdődött a ne­velőotthonok országos kul­turális 'és sporttalálkozója. A háromnapos rendezvé­nyen 130 nevelőotthon kül­döttei vesznek részt; A ta­lálkozó idején kiállításon mutatják be az idén 20 éves fóti gyermekváros volt és jelenlegi növendékeinek leg­szebb alkotásait. 29—34 o Várható időjárás ma estig: kevés nappali felhőképződés, számottevő csapadék nélkül. Áltaiábán gyenge, napköz­ben megélénkülő délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szer­dán: 29—34 fok között. Abrosz — Pincér! Van ma­guknál tiszta abrosz is? — Nem tudnám meg­mondani, uram, én még csak három hónapja dol­gozom itt. Molnár József felvétele ötletes szerkezettel találkozhatunk az utakon: a traktorra szerelt kaszálógép az űt menti árkok külső és belső oldaláról is le tudja vágni a füvet. Az ötlethez hozzátartozik az is, hogy apróra darálva szétszórja a termést, és ezzel minden további munkát fölöslegessé tesz. Megvalljuk, mi csak az ötlet egyik felének örülünk, szivesebben látnánk, ha az árokpartok jó füve állatok takarmányául szolgálhatna SZÁZTÍZ ÉVE született KonsztMtyin Balmont (1867-1942) orosz TcOltö és műfor­dító. a korai orosz szimbolizmus vezéralakja. MOZIK Szabadság: Katherina Blum el­veszett tisztessége (színes, m. b. NSZK, fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor). Éjszakai előadás 23 órakor: Sötét Torino (14 éven fe­lülieknek, színes olasz—francia). Fáklya: fél 3 és háromnegyed 5 órakor: így kezdődik a szere­lem (szines, m. b. csehszlovák), 7 órakor: Katonazene (szines magyar). Vörös Csillag: délelőtt 10, dél­után negyed 4 és fél 8 órakor: Az inkák kincse (szines, m. b. bolgár—nyugatnémet—spanyol— olasz-perui), háromnegyed 8 órakor: A bűnügyi nyomozó (szovjet). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/87-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sür­gős esetben. BALESETT Es SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a Kórház (Tolbuhln sgt. 57.) veszi fel, sebé­szeti ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) tart. '• ÁLLATORVOSI ÜGYELET Június 18-ig. este 6 órától reg­gel 6 óráig elsősegély éáJiehéz el­les esetére ügyeletes: » I. és m. kerület, Gyálarét. Kis­kundorozsma területén: dr. Palo­tás Gyula állatorvos. Lakása: Sze­ged, Partizán u. 7. Telefon: 10 583. n. kerület, Algvó, Tápé terüle­tén: dr. Komáromi János állator­vos. Lakása: Szeged-Tarján 610/B, íszt. 3. Telefon: 16-552. Szőreg, Üjszentlván, Tiszaszi­get, Kübekháza területén ügye­letes: dr. Varga Sándor állator­vos. Lakása: Üjszeged. fürj u. #6/A. Telefon nincs. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. fHTfrfl 18.45 19.06 20.00 21.15 21.30 15.05: 15.35: 16.00: 17.50: 18.20: 18.30: 19.00: 20.40: 21.20 BELGRÁD Z. : Rajzfilm : Művelődési adás : Humor ­: Huszonnégy óra : Európa ma: Franciaország - dokumentumfilm BUKAREST Költői műsor Romén könnyűzene Román labdarúgókupa középdöntője Irodalmi-múvészeti műsor A legkisebbeknek Tévéhíradó Amerikai archív film A barátság európai fesztiválja Tévéhíradó <zV ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ VÁSÁRHELYEN Tegnap, kedden délután Vásárhelyen, a FIM Alföldi Porcelángyárban az Előre szocialista brigád és a Né­meth László Városi Könyv­tár szervezésében író-olvasó találkozót tartottak. A gyár szocialista brigádjainak ven­dége Sz. Lukács Imre, Sze­geden élő író volt. Kapu Pál könyvtárigazgató ismer­tette az író munkásságát, Szőnyi Sándorné és Csende Katalin, a gyár irodalmi színpadának tagjai pedig részleteket olvastak fel a szerző készülő műveiből. SZEMINÁRIUM A KÖRNYEZET­VÉDELEMRŐL Kedden befejeződött Ti­hanyban az a nemzetközi szeminárium, amelyen a környezetvédelmi kockázat­ról folytattak eszmecserét A nagy nemzetközi tudomá­nyos uniók szövetsége (ICSU) környezetvédelmi bizottsá­gának (SCOPE) szervezésé­ben az öt világrész 35 tudo­mányos szakértője egyhetes eszmecserét folytatott arról, milyen határok között mo­zoghat a környezetvédelmi kockázat. Megvitatták a környezetvédelemmel járó kiadások arányait, a ráfordí­tások várható hasznát, e te­vékenység hatásfoka javítá­sának lehetőségeit. Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik drága halottunk, FÜZESI LAJOS lentftésén meg­jelentek, e.s mély gyászunkban osztoztak. Külön köszönetet mon­dunk kezelőorvosainak és ápoló­nőinek jóságos fáradozásukért. — A gyászolo csalad — Kiskundo­rozsma. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek. Jó baratoknak, a ház lakóinak, akik szereteti halottunk. PARK INYI ZOI.TANNÉ Kiss Piroska teme­tésén megjelenlek, virágaikkal, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyá­szoló Bartók és Petó család. V 17 921 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősüknek, Jó barátoknak, volt munkatársak­nak, akik szeretett halottunk, VARGA ARPÁDNÉ Kovács Ka­talin hamvasztás utáni búcsúrta­t csau megjelentek, virágaikkal, részvéttikkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. 17 919 Kájo szívvel tudatjuk, hogy a szeretett gyermek, testvér, só­gornő, keresztanya es rokon, HEGYES! ERZSÉBET életének 56. évehen türelmesen viselt s/envedes után 1977. Jtinlus 13-án elhunyt. Temetése jünius 16-án 15 órakor lesz a Ougonles-temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lad - Csuka u. 11. 19 598 Mély fajdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagy­mama, detltke, anyós, testver, OZV. NEMES JÁNOSNÉ llam­zsek Etelka életének 90. évében hosszú betegség után elhunyt, — Kívánságára elhamvasztatjuk. ­Búcsúztatása hamvasztás titán lesz. A gyászoló csalad - I.enin krt. 93. 19 394 Eájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj és testvér, SZERE­DAI JÓZSEF rokkantnyugdíjas, a DÉLÉP éjjeliőre 52 éves kora­Gyász­közlemények ban hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése Junius 16-án 13 órakor lesz. a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád - Tápét u. 18. 19 595 Mély fájdalommal tudatjuk, hogv a szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér, CSANYI PÉ­TER eletének 70. évében rövid szenvedes után elhunyt. Kíván­ságára elhamvasztatjuk. BúesUz­tatása hamvasztás után lesz. — A gyászoló család. 19 593 Fájdalmas szívvel értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagyepánk, testvé­rünk, keresztapánk, sógorunk és vejünk, BALOGH FERENC, a Csongrád megyei .Moziüzemi Vál­lalat kiváló dolgozója, a szegedi Vörös Csillag filmszínház, üzem­vezetője 1977. Junius 11-én tra­gikus hirtelenséggel elhunyt. Te­metese Junius 16-án 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravata­lozójából. A gyászoló család. 19 .589 Mély fájdalommal tudatom, hogv szeretett férjem, HADVA­NVI ISTVÁN váratlanul elhunyt. Temetése jünius 16-án 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravata­lozójából. Gyászoló felesége és rokonság. 19 591 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, apa, nagy­apa. ÖRDÖGI! SÁNDOR 61 éves knraban rövid szenvedés után el­hunyt. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. Gyászoló családja — Szeged, Móra u. 17: 19 588 Köszönetet mondunk az összes rókonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a deszkl Maros Tsz vezetőségének és dolgozót­nak, akik felejthetetlen halot­tunk, ÖZV. KANALAS ANDRAS­NÉ temetésén megjelentek, rész­. vétükkel és virágaikkal mely fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a főorvosnőnek áldozatos munká­jáért, amit szeretett édesanyánk élete meghosszabbításáért tett. — A gyászoló család. 19 597 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonuknak, ismerő­söknek, barátoknak, volt bete­geinek, akik szeretett halottunk, DR. KOVÁCS BÉLANÉ dr. Sz.ent­klárai Éva temetésén megjelen­tek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 19 578 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, akik szeretett halottunk, HAJAS ENDRE hamvasztás utá­ni búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fajdalmunkat, enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család — Tabán U. 40. 19 568 Köszönetet. mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, akik szeretett halottunk, BATKI ISTVÁN temetésén meg­jelentek, részvétükkel és virá­gaikkal mély fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család - Váradi u. 28. 19 580 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, ÖZV. HOR­VÁTH ISTVANNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel es vi­rágaikkal mély fájdalmunkat enyhiténi igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a II. kórház belgyógyászati osztálya vezető­orvosának és ápolóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló rsalád. 13 584 VASUTASOK VETÉLKEDŐJE A MÁV Szegedi Igazgató­ságának hat szocialista bri­gádja jutott annak a szel­lemi vetélkedőnek a döntő­jébe, amelyet a MÁV vezér­igazgatósága és több MáEBT­tagcsoport kezdeményezett, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére. A júliusi vasutasnap előtt tar­tandó döntőn egy-egy kecs­keméti, illetve Békéscsabai közösségen kívül Szegedről a számítástechhikai üzem Computer, a vontatási fő­nökség Vörösmarty, az osz­tószertárfönökség Szabadság és a vasutas óvoda Brunsz­vik Teréz szocialista brigád­ja vesz részt. « TÁRSADALMI MUNKÁK TATABÁNYÁN Hétszázezer forint értékű társadalmi munkával épített sportlétesítményt adtak' át a tatabányai mákoknak. Ebben az évben ünnepli ugyanis Tatabánya lakossága a te­lepülés várossá nyilvánításá­nak 30. évfordulóját, s a jubileum tiszteletére Együtt Tatabányáért címmel nagy­szabású társadalmi munka­akció kezdődött a bányász­városban. TÜZ Tűz keletkezett kedden a Héki Állami Gazdaság kun­szentmártoni kerületének mintegy 200 hektáros ga­bonatábláján. A tüzet a Kunszentmárton és Szentes között közlekedő vonat moz­donyából kipattant szikra okozta. Tűzoltók rövid idő alatt lokalizálták a tüzet, mindössze háromszáz négy­zetméter nagyságú szókülő búza égeti el. A kunszent­mártoni eset figyelmeztető jel, hiszen országszerte sár­gulnak. a kánikulai meleg­ben gyorsan érnek a gabo­nák; nagy a tűzveszély. Fo­kozott elővigyázatosság szük­séges, hogy megelőzzük a mezei tüzeket, megmentsük a földek értékes termését. 8.59: 9.05: 9.30: 11.05: 11.35: 14.30: 16.33: 16.40: 17.35: 17.55: 18.40: 19.05 19.20 19.30 20.00: 21.30: 22.40: 18.33 J9.30: 20.00: 21.10: 21.30: 17.10: 17.45: 18.15: 18.45: 19.15: 20.00: BUDAPEST 1. Tévétorna (Ism.) Delta (ism.) Ágnes nővér — m. b. NSZK tévéfllm (ism.) Lejiet egy kérdéssel több 7 (Ism.) A koala — ausztrál ismeretterjesztő film (ism.) Mindenki iskolája Hirek Matematika-továbbképzés pedagógusoknak Amazóniától Dél-Brazíliáig — rövidfilm 1. A Horizont szerkesztőség műsora - Vendégühk a tudósító Szépen, jól magyarul..; F.sti mese Tévétorna Tévéhíradó Fórum - gazdaságpolitikai kérdésekről Színházi Album Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. Az MTV szabadegyeteme Tévéhíradó zenekari est: Beethoven: V. (e-moll) szimfónia A gyarló Szofroníj élete és szenvedése Tévéhíradó 2. Nemzetközi atlétikai verseny BELGRÁD 1. Magyar nyelvű tévénapló Hazulról az iskoraig Tudomány Makedónia folklór­egyáitteséi Zöld jelzés Szabad szerda 8.27: 9.00: 9.30: 9.45: 10.05: 10.35: 10.50: 11.05: 12.35: 13.20: 13.40: 13.59: 14.24: 15.10: 15.50: 16.1(f: 16.30: 17.07: 17.32: 17.45: 19.15: 19.49: 20.53: 21.03: 21.35: 22.30: 22.42; 22.57: 0.10: 8.05.: 8.33: 9.33; 10.00: 11.33: 12.66: 12.33: 13.33: 14.00: 17.00: 18.00: 18.10: 18.33: 19.03: 19.30: 20.00: 22.06: 22.33: 22.55: 14.65: 15.02: 16.03: 16.55: 17.30: 18.05: 18.29: 19.33: 19.48: 20.58: 21.49: 22.28: 22.41 KOSSUTH inge Borkh és Kim Borg énekel : Katedra Találkozás egy ciklonnal Ifj. Santa Ferenc népi zenekara játszik : Az ember biológiai jövője - 3. Zenés képeskönyv Válaszolunk hallgatóinknak Barokk muzsika Tánczenei koktél : ÜJ falusi krónika Boross Lajos népi zenekara játszik Ezeregy délután Kósa György műveiből Messziről messzire Az MRT gyermekkórusa énekel Summásdálok — munkásdalók Sósztakovics: I. szimfónia Olvasó a labirintusban A Síik együttes műsorából Népzenekedvelőknek Levelek Nyugatról ­Bertha Bulcsú elbeszélése Erkel: Hunyadi László Kis magyar néprajz Brahms: Kettősverseny Sárdy János nóta­fel vételeiből Filmzene ­A göndolátok sorsa A Győri Leánykar hangversenyé' virágénekek , PETŐFI A Fonográf együttes . felvételeiből Örökzöld dallamok Hegedümuzslka zenés műsor üdülőknek A Szabó család Madrid hercege - részi. Csajkovszkij kamata­muzsikájából Itt a szünidői - ' » kórusmuzsika gyermekeknek Kettőtől ötig ..: ötödik sebesség Arnullám — Jegyzet A Lipcsei Rádió fúvószénekara játszik '3X3 Katonadalok szórakoztató zene Prágából Ez is. áz is ... Dzsésszfelvételekből Elisabeth Sehwarzkopf romantikus dalokat énekel Zénés játékokból 3. MŰSOR Cár és ács - részi, századunk mestérműveiből Várakozások - Lugossy Gyula rádiójátéka Kovács Öénes CóréUl­felvételélból ; Kátédra WVUi Boskowskl együttese játszik Manón — részi. Külföldi tudósoké a szó Hangfelvételek felsőfokon A tékogló ország — 1. Üj lemezeinkből Vujicsles Tlhámér: Kurucok emlékezete — kantáta Glorgio Tozzi énekel Újjászületik egy malom Helyreállítják Szabolcs­Szatmár megye nevezetes ipari műemlékét, a tarpai szárazmalmot. A beregi te­lepülésen 1855-ben épített malomhoz hasonló hazánk­ban csupán Szarvason és szentendrei skanzenban lel­hető fel. Az 1921-ig műkö­dött s az egykorú feljegyzé­sek szerint is igen kiváló minőségű terméket előállító szárazmalom újjáépítése korhű állapotú felszerelése több mint 1,1 millió forintba kerül. A nagyközség lakói pedig mintegy 120 ezer fo­rintnyi társadalmi munkával támogatják a műemlék újjá­születését. VÖRÖS BOR — GYORSABBAN A Soproni Állami Gazda­ságban munkába állítják az előmelegítéses eljárású vö­rösbor-előállító üzemet. Az új üzem meggyorsítja a fel­dolgozás menetét: óránként 10 tonna szőlő feldolgozását végzi el. DÉLMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. - Telefon: 12-633. Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Index: 25 653 ISSN: 0133—025 x \ I

Next

/
Thumbnails
Contents