Délmagyarország, 1977. május (67. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-18 / 115. szám
6 Szerda, tí»77. május IS. Reggelente egyre gyanrabban nyilait belé a gondolat: hamarosan mindennek vége. Nyugdíjazzak. Nézte toródött arcát a tükörben, ráncaival beszélgetett. Mindegyik élete egy-egy főszereplőjét idézte, örömök, csalódások, bánatok szülőit. Mert azcrt vele is történt egy és mas az évek során. De hogy miért éppen így? Csak ezekre a miértekre nem kapott választ soha. Ilyenkor csak önmagával nézett farkasszemet, tudta, feleletet csak maga adhat. Egyedül maradt, teljesen egyedül. A kollegák sem szeretik, érzi, tudja jól. Talán még meg is érti: nincs is sok szeretni való benKötődés jára nézett: sietnie ke;ll, elkésik. Kocogott a villamos után, bírja még a lába. Odabent, a megszokott kávéillat csapta meg az orrát. Végre, végre itt, megint — és még — itt. Halvány mosollyal az ajkán köszönt — és a többiek úgy látták, mintha aztán' egész nap ott bujkált könnyet nem pergetne senki szemévolna a szája szögletén. „Csak nincs bö1- ha... Sokáig nézte még a menykettőig, fél háromig. Egyre mélyebb karikákkal, egyre sápadtabban jelent meg reggelente. Üjabb ok a sugdosásra. Most nem zavarta. Egyel akart: bizonyítani, ezeknek itt, meg önmagának. Megmutatni, ér ő még annyit, mint más. A vizsga nem sikerült. Azon a napon jutott először az eszébe, mi keresnivalója van itt a földön. ötvenhárom év . .. Elszállt, mint a füst.. Semmi nem marad utána. A fogaskerekek nélküle is forognának. valakije?" — suttogták, „nézd, mintha egy kis színt is tett volna az arnc. Végigsimította kezét a haján, cára"" És akkor robbant be Klári a szabadda vált a homloka. Nem szép, hírrel: „Hallottátok. tanfolyamra soha nem volt az, nem szórakoztató, különösképpen nem is kedves, s egyáltalán nem adakozó. Senki nem tartozik neki semmivel. Jó szóval se igen. maga se osztogatta soha bőkezűen a vigaszt, a dicséretet. És mégis: ha létezik ember, akihez kötődik ezen a világon, közöttük, a munkatársak között van. Klárit, Rózsikát meg még azt a szeleburdi nyezeten a neonfény vetítette levelek játékát, s néha-néha fölkelt, hogy új zsebkendőt vegyen a szekrényből. A hajnal nyitott szemmel virradt kell mennünk. Pénzben is jelent valamit, de nemcsak ezt a bütykölést rá- Napszemüveget biggyesztett az kell csinálni eev életen át" Fölír- orrara, úgy indult el. „Bolond nö" hippilányt is szereti a maga mód- iratkozott, ián. Pedig tudja, hogy összevihog- Ettől kezdve a tanulás töltötte ki nak a háta mögött, gúnyolódnak az életét. Ott volt minden előadákell csinálni egy életen át." Fölír ták nevüket a jelentkezési lapra. Ö is. Háta mögött kinevették, szemébe azt mondták: „Ugyan. úgyis nyugdíjba mész maholnap, mit érnél már azzal a papírral? Talán be akarod kereteztetni, hogy ott lógjon a lűit ragasztotta valaki a lapra, értelme fájdalommal hasított a tudatába: „Kivágunk, mint a rongyot." Megsemmisült. * ugy — gondolhatták a járókelők, ilyenkor még nem is tűz úgy a nap. Odabent alig hallhatóan koszönt, leült és nem cserélt szemüveget. Maga elé nézett. Egy újság nyomtatott befalon öreg napjaidban?" Mégis fölrajta azokkal a trágár férfiakkal. son, figyelt, jegyzetelt. Odahaza is Mégis alig várja a hétfőket, hogy várta végre valami, valami más. Néhány nap múlva nem ment el , M m. | az ideggyógyászati kezelésre, pedig közöttük lehessen. Istenem, mi lesz, mint eddig: a tanulás. Aláhúzogatta várta az orvos, a szokásos injekcióha már nem lesznek hétfők, ked- a könyvet, hangosan fölmondta, ha val. Keresni kezdték. Megtalálták, dek, szerdák és a többi hétköznap nem ment, újból nekiállt. Éjfélt Már nem tudta elmondani. kinek sem, csak vasárnap? ütött az óra? Sebaj. Főzött egy ká- mi keresnivalója van a földön. Hirtelen mozdulattal fölállt, óra- vét és sulykolta magába az anyagot Chikán Ágnes Búcsúkép ÖlV 0E3E3Q3 Kevés felhő BÉKF.GYÜLÉS RÓKUSON Ma délután 5 órakor bé- Várható időjárás ma estig; kegyűlést rendez a Hazafias Már csak kissé megnövekvő Népfront rókusi körzeti bi- felhőzet, legfeljebb egy-két zottsága a Dugonics mozi- helyen lehet gyenge zápor, ban. Mérsékelt, napközben kissé KGST- megélénkülő és délkeletire, TANÁCSKOZÁS délire forduló szél. Várható Kedden, a Szarvasi Hal- legmagasabb nappali hőmértenyésztési Kutató Intézet- séklet szerdán: 22—26 fok ben megkezdődött a KGST között élelmiszer-ipari állandó bizottsága halászati szakértőinek konzultációs tanácskozása. A küldöttek értékelik az eddigi kutatási meghatákövetkező 1377. MÁJUS 18., SZERDA - NÉVNAP; ERIK A Nap Kel 4 óra M perckor, ós nyugszik 13 óra 18 perckor. A Hold kel 4 óra 28 perckor, és nyugszik 19 óra 31 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 333 centiméter (apadó). SZÁZHÚSZ ÉVE 16.00: Román labdarúgószületett Csauk! Dezső (1857—1933) mérkőzés történetíró, levéltáros, a Magyar 17.45: Úttörőknek Tudományos Akadémia tagja. KISSZINHAZ Este 7 órakor: Az idő vasfoga Déryné 2,-bérlet. MOZI Szabadság: fél 4 órakor: Magamra vállalom. (Színes szovjet.) Háromnegyed 6 és 8 órakor: Egészséges házasélet. (14 evén felülieknek, színes spanyol.) fáklya: 3 órakor: Jskolamozi — V. osztályosoknak — Magyar Irodalom: A kőszívű ember fiai I—II. rész. (Színes magyar, dupla helyárral.) 7 órakor: A rendőrnő. (Színes m. b. olasz, 20 százalékkal felemelt helyárraJ.) Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor: Magamra vállalom. (Színes szovjet.) Negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Lucky Lady (Színes amerikai, csak 16 éven le- 10.05: Nyitnlkék lülieknek. 50 százalékkal felemelt 10.40: Zenekari muzsika helyárral.) 11.15: VálaszoLurtk hallgatóinknak ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR H-30: Kórusmuzsika ic o ,.„,-„ . . 12.35: Tánczenei koktél . íPfüS41 tér K'iJ^W e-t9 >3-20'- Üj falusi krónika •/rától reggel 7 óráig. Csak sur- 13 40. A Belügyminisztérium gös esetben. Duna Művészegyüttesének népi zenekara látszik Es SEBÉSZETI ÜGYELET 14.00: Ezeregy délután. (Ism.) Ma a balesetet szenvedett sze- 14.35: Orosz szerzők zongoramélyeket Szegeden a Kórház műveiből (Tolbuhln sgt. 57.) veszi fel. sebé- Mossziröl-messzlre (Ism.) szeti ügyeletet az I. sz. Sebészed 15.50: Mihály András - Gál Zsu« Klinika (Pécsi u. 4.) tart. zsa: Emlék és intelem ALLATORVOSI ÜGYELET 16.10: Verbunkosok népdalok Május 21-ig este 6 órától reggel l«-25: Szovjet^umó-Ma^arország eseSre'ügjúletes'5' - remekművek say Ferenc állatorvos. Lakása: ": Salnt-Saens: Sámson és De lila. 18.20: A legkisebbeknek J8.30: Tévéhíradó 18.50: Aktualitások 19.00: Román népdal és népi tánc fesztivál 19.15: A veronai szerelmesek — olasz—francia film. I»?x1 KOSSUTH 8.30: Szocialista brigádok akadémiája 9.00: Zenés képeskönyv 9.15: A francia film ma 9.30: Orosz Júlia és Maleczky Oszkár énekel. Szeged, Szt. László u. 23/A. Telefon: 14-212. Közben: rí. kerület. Algyő. Tápé terüle- J5?s "*«y«r hfJ^ajz Somogyi Károlyné felvétele Amikor felvételünk készült, még állt a Jókai utcában M-g: Mindenki iskolája. tén: dr. Felber Ödön állatorvos. LaJcása: Szeged, Debreceni u. 34'A. Telefon: 16-041. KUbekháza, SzOreg. Tiszasziget, Üjszentiván területén: dr. Mender Ferenc állatorvos. Lakása: Szeged-Petőfitelep, Irinyi János u. 22. Telefon nincs: Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni Eflf/I BUDAPEST L 7.59: Tévétoma (Ism.) 8.05: Iskolatévé: Matematika 8.25: Delta (Ism.) 8.50: Végleten látóhatár (Ism.) 10.35: Lehet egy kérdéssel több? (Ism.) II.05: Kuckó (Ism.) 13.05: Iskolatévé: Matematika (Ism.) Babona — Miért nem dolgo. zik a fia, szomszédaszszony? — Babonás. Azt tart. ja, hogy szerencsétlen dolog olyan héten dolgozni. amelyik után vasárnap következik. tás vége felé jár, s készülődnek már az cpitök, hogy megkezdjék a nagyáruház alapozását. tökön délelőtt 10 óráig a 3as villamos vonalán csak a eredményeket és rozzák a soron feladatokat TERVEK M0VEIÁ>DÉ8I HÁZAKRA A Kulturális Minisztérium és az Oktatási Minisztérium közzéteszi a komplex LAKÓTELEPEK — művelődési épületterv-pályá- VAROSKÉP zatra érkezett legjobb mű- A TIT megyei szervezeveket. A kiadvány az I—V. tének műszaki szakosztádíjjal jutalmazott, illetve lya csütörtökön 3 órakor bérlettel lehet megvásárolt tizenegy ter- klubdélutánt rendez a Ká- villamospótló vet tartalmazza. Vagyis azo- rász utcai székházban. Ta- megállóhelyeknél. a ház néhány fala. s híressé vált kapuja. Búcsúképnek is 15 20: nevezhetjük hát ezt a Sulkovszky-küriáról, hiszen a bon- 16.25: szovjetunió—Magyarország VB selejtező labdarúgómérkőzés. 18.25: Híreit. 18.30: A Himalája tövében csehszlovák rövidfilm. 18.45: Szépen Jól magyarul... 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna 19.30: Tévéhíradó 20.00 Az autó - M. b. olasz tévéfilm. (16 éven felülieknek) 21.30: Családi kör 22.20: Világszlrtpad VILLAMOSPÓTLÓ AUTÓBUSZOK TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Holnap, szerdán este 10 Egész napos tudományos órától május 19-én. esütör- konferencia kezdődött tegnap Budapesten, TIT textilművekig mennek a vil- Bocskai utcai stúdiójában a. 23'06: BUDAPEST T lamosok onnan a DÉLÉP reumás kézmegbetegedések 18.43: AZ MTV szabadegyeteme előregyártó telepéig, a vég- sebészi úton történő gyó- <'-sm> állomásig autóbuszok pótol- gyításáról. A súlyosan meg- %% T^f&^ö n. buszo\onarrtllamosíeZggyeíés betegedett kézízületek úgy- Nemzetköz. Karmester utazni. A nevezett szilikongumival va- Közben: autóbuszok a ló pótlásáról A. B. Swan- 3La0: BELGRAD L illetve son, az amerikai kézsebé- 17.10: Magyar nyelvű tévenapió kat. amelyek alapján létre- kács Máté városi főépítész azok közelében állnak meg. „„„ik kiváló szakié- Kis világ hozhatják a 3000—5000 la- „A tömeges lakásépítés kör- A forgalomváltozást a MÁV- , ".. , Tudomány kosú települések alapfokú nyezetalakítási es városképi és a villamospálya új ke- kintelye, a nemzetközi kez- w.«: Foikiór^yütiesek kulturális ellátását szolga- problémái" címmel tart elő- reszteződésének építése OKOZ- sebészeti társaság elnöke tar- 20.00: DOKUMENTUMAIM ló komplex intézményeket. adást. Fájdalommal tudatjuk, hogy SZEKERES ANDRÁS élctcnek 83. evében elhunyt. Temetése május 18-án 14 ómkor lesz a szőrei;! rómaJ katolikus temetőben. Eltartói: Miklós József né Szőrog, Ma gyár u. 55. I'ájó szívvel tudatom, hocv nő vérem, CZt KOK JULIANNA 72. Gyászközlemények az alsóvárosi pártszervezetnek, kik szeretett halottunk. TOTH JÁNOS temetésen megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetét mondunk továbbá a kezelőorvosainak áldozatos munkájukén. A gyászoló család, tudatjuk, Borbás u. 25. 19 401 Hálás köszönetet mindenkinek Mély fájdalommal éves korában elhuinyt. Temetése •*>»• szeretett édesanya, nagyma- „J1 M május 13-én 3 órakor lesz az algyői "»*• testvér, SZŐKE JOZSEFNE akj „ család nv.lv fájdalmában temetőben. Ozv. Gvórfi András- Kiss Ágnes eletének 77. evében 0srt07.0tL Kutby Gézán*. 19 «« • - - - — rövid szrnvedes után elhunyt. Kívánságára elharavasztatjuk. Kuné. Süli András u. 23. Mély fájdalommal tudatjuk, hogv a geerotelt feleség, leány es testvér, VARGA ARPADNE születeti Kavart KalaJin életének 23. évében. 1977. május iS-én, hosszú szenvedés után éthunyt. Búcsúz- re tett édesapa, nagyapa, dédapa Köszönetet mondunk mindazokra úztatáaa h^nt'rötás után nak a rokonoknak, ismerősöknek, A gyászoló család, Jósika u. 35. aJdkszeretctt halottunk, ÖZV. ,,135 BOZOKI JOZSF.FNÉ temetc, . eén megjelenték, részvétükFájó szívvel tudatjuk, hogy sze- k<1, «... virágaikkal mély fájdéd.a,?a' dalmunkál enyhíteni igyekeztek. FORRO MATI Ab május 15-en, Köszönetet mondunk továbbá tatása hamvasztás után lesz. A f""?"*!0 család. 17 893 életének 78 évében elhunyt. Te- nT KrtrhA/ orvosainak és apolOIKöazönetél mondunk mindazon metese május 18-án du. 15 órakor nak áldozatos munkájukért. A rokonoknak. Ismerősöknek, szóm- lesz a Rőszkei temető ravatalozó wédoknak, volt munkatársaknak, jából. A gyászoló rsalád. 19 133 az MSZMP szörcgt alapszerve/ele- Mély megrendüléssel tudatjuk, nek, akik szeretett halottunk, hogy szereteti édesanya, (estvér, ZSIGMOND l.AJOSNE temetésen nagvmama, dcdinama, ÖZV. MO- , im-Klelentek, virágaikkal, részvé- NUS LASZLOnE Urbán Maria »»"«• :Vf*or"ó"\ . . lükkel fájdalmunkat envhítenl életének 71. évében hosszú szen- DOBOSNE LAKJ KATALIN 25 köszönetet védés után elbunvt. Temetése P"** korában, igyekeztek. Külön mondunk a TT. sz. Kórház Ideg osztály orvosainak és ápolóinak család. Szeged, Lomnlci u. 187. az áldozatos munkájukért. A gyászoló család. 17 892 Szomorú szivve] tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, és ro gyászoló család. Tarján 601. 19 423 Mély fájdalommal és megrendülten tudatjuk, hogy szeretett gyermek™, testvérünk, nagynérővld szenvedés hamvasztás után lesz..' A gyászoló után váratlanul elhunyt Tcraete- - - ln7 se május 19-én, csütörtökön 11 óra19 432 kor 'esz a Belvárost temető ravatndatjuk talozójából. A gyászoló esalad. Mélv fájdalommal -.., bogv felejthetetlen nagybátyánk, Dugonics u. 4. KOVÁCS LVJOS életének 81. évé kon, IFJ. SZOBOTÁ JÖZSEFNE ben váratlanul elbunyt. Telneté- rokonoknak. Ismerősöknek, báró." (illa Mária életének 46. évében, se május 19-én fél 4 orakor lesz toknak, szomszédoknak, a Komptitán elbunyt. az Algyői temető ravatalozójából ~ " ""kM U Köszönetet mondok 19 439 mindazon hosszú ssnnvedés Temetése május 13-én 15 órakor lett Ruházati Vállalatnak, akik lesz a Belvárost temető ravatalo- 29. sz. A gvászoló család, Fadrusz J. u. drága Jó férjem temetésén mégis 430 Jelentek és részvétükkel, virágaikTójából. .V gyászoló család. Al- Köszönetet mondunk mindazok- kai mély fájdalmamban osztoz gyól u. 8. 19 436 nak a rokonoknak, ismerősöknek, ták. özv. Farkas Istvánné. 19 438 tóti vetítettképes előadást. Módszerévei világszerte ez 21.5®: Labdarúgó VB: Szovjet unió-Magyarország BELGRAD 2. 22.20: TI7. perc külpolitika 23.09: Régi muzsika 0.10: Majláth Júlia táncdalaJbóI PETŐFI 8.05: Maya. Részi. 8.33: Kazacsay Tibor: Rapszódia trombitára és fúvószenekarra 8.40: Slágermúzeum 9.33: Népek zenéjéből. 11.33: A Szabó család (Ism.) 12.00: A Szovjetunió Honvédelm: Minisztériumának központi fúvószenékara játszik 12.33: ZeneJcarl muzsika 13.33: Simát Mihály versel zenével 14.00: Kettőtől fél ötig 16.31: Munkásfigurát keresünk 17.15: Benőé Zsolt énekel 17.30: ötödik sebesség 18.33: Stnka István: Válogatott versek - könyvszemle 18.43: Verbunkosok, népdalok 19.20: Évtizedek a magyar táncdalok világából 19.50: Közgazdaságtan 20.05: Ez is, az ls . . . 22.02: Bach 82. kantáta „Ich habé genug" 22.33: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai 23.00: Nótacsokor S. MÜSOB 14.05: Zenekari muzsika 15.00: Történelmi oprákból 16.03: A botrány. Kopányl György rádiójátéka (Ism.) 16.46: Kamarvimuzsika 17.30: Mindenki Iskolája. (Ism.) 18.05: Zenekart muzsika 19.15: Iskolarádió 19.33: Magyar zeneszerzők 20.00: Dávid Ojs/trah és Szvjatosz.lav Richlcr szonáta íelvCrteteiből Közben: 20.52: Külföldi tudósoké a sző Kb.: 21.41: Dzsesszfelvételekbőt ' 22.02: Találkozásaim. Mesterházi Lajos vallomása (Ism.) LOPOTT, HOGY LOPHASSON ideig mintegy 200 ezer nou- Szárnyne gyógyszerészek .. 20.00: Európa ma: Svédország tétet hajtottak vegre. Hazánkban ezt a módszert elsősorban a kézízületek fcalesetes •• sérüléseinél alkalmazták eddig. 20.45- Huszonnégy óra 21.00: Jaek Parme! szórakoztató műsora. 31.30: Knba asszonyai BUKAREST 15.05: Iskolatévé 15.35: Német nyelvoktatás Szegedi tervezők sikere Erfurtban A DÉLÉP dolgozójaként az Északi városrész készülő házait fűtötte Kiss István, 26 éves. Szeged. Retek utca 19. szám alatti lakos. Munka közben a vállalat Szamos utcai telepéről ellopott egy kétszázliteres üzemanyaghordót. Nem sokkal később eltulajdonította munkatársa 2800 forint értékű motorkerékp-riát, s ahhoz egy kézikocsit kapcsolt így akarA tavalyi siker után — vát és vezetőjüket Tarnai t.a elszállítani a hordót, meamikor is az NDK Építész Istvánt meghívta, hogy sze- ]yet megtöltött fűtőolajjal. Szövetségének és Építésügyi mélyesen vegyék át a díjat Szándékát nem vihette végMinisztériumának 1976. évi a német Épitők napján, a hez, a rendőr járőr tetten építészeti pályázatán a Sze- 460 ágyas öregek otthona érte. Ügyét átadták az gedi Tervező Vállalat az terveiért. ügyészségnek. Erfurt Wohnungsbaukombinat kollektívájával együtt II. díjat, valamint elismerő oklevelet nyert, egy nagyméretű fedett sportcsarnok terveiért — most újabb elismerést kapott, az NDK-ból a vállalat. Értesítés érkezett Erfurtból: az Erfurt megyei építészeti dijat az idén a Szegedi Tervező Vállalat egyik építész kollektívájának adományozták. Erfurt megye tanácsának vezetői a nyertes kollektíA Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged várost Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6710 Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. - Telefon: 12-633 Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLÖ A lapot nyomja: Szeged] Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky otca 28. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEP Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban ós a kézbesítőiméi Előfizetési d!J egy hónapra 20 forint. - Index: 25 088 ISSN] 0133-025 • A