Délmagyarország, 1977. május (67. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-18 / 115. szám
Szerda, 1977. május 18. 5 Készülődés a Magyar Vöröskereszt V. kongresszusára Fontos állomáshoz érkeztek a Magyar Vöröskereszt ősszel összeülő V. kongreszszusának előkészületei: május 15-én befejeződtek az alapszervezeti vezetőség- és küldöttválasztó taggyűlések, valamint a községekben és üzemekben — ahol több alapszervezet működik — a nagyközségi, nagyüzemi küldöttértekezletek. A tanácskozásokon mintegy 20 ezer küldöttet választottak a járási, a városi, illetve-a kerületi küldöttértekezletekre, amelyek május 16-tól június végéig tartanak. A taggyűlésekről a Vöröskereszt országos vezetőségének illetékesei elmondták az MTI munkatársának: a Vöröskereszt immár több mint egymilliós tagságának mintegy 65 százaléka vett részt a tanácskozásokon. Az első összesítések szerint a vezetőségi tagoknak mintegy 30 százaléka Cserélődött ki, megújultak, felfrissültek a vezetőségek, örvendetes, hogy sok fiatal kapcsolódott be a munkába. A taggyűlések híven tükrözték, hogy erősödött a Vöröskereszt helyi, társadalompolitikai szerepe; az alapszervezetek eredménnyel működnek közre a szocialista humanizmus szellemének erősítésében. A felszólalók felhívták a figyelmet arra, hogy a többi között hatékonyabb egészségnevelő munkára vanszükség; nem utolsósorban a cigánylakosság körében. Az Felavatták Lakatos Béla síremlékét A Farkasréti temetőben kedden katonai tiszteletadással avatták fel az egy évvel ezelőtt elhunyt Lakatos Béla vezérőrnagynak, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettjének síremlékét. Reményi Gyula vezérőrnagy megemlékező beszéde után Oláh István altábornagy, miniszterhelyettes a Honvédelmi Minisztérium nevében koszorút helyezett el. Ugyancsak koszorút helyezett el a síremléken Úszta Gyula, a Partizán Szövetség főtitkára, s a kegyelet virágaival emlékeztek Lakatos Bélára hozzátarküldöttértekezleteket. (MTI) -tozók és a volt munkatársak. elsősegélynyújtással kapcsolatban elmondották, hogy létre kellene hozni minden munkahelyen jól kiképzett elsősegélynyújtó hálózatot, a lakóterületeken pedig figyelembe kell venni az egészségügyi ellátottság szintjét. Az V. kongresszus előkészítéseként augusztus 15-e és szeptember 20-a között tartják meg a vöröskeresztes megyei, illetve budapesti Kiállítási napló Kortárs művészet magángyűjteményekben A székesfehérvári István király Múzeum által szerve- ket, és nehezebben tölthetik zett Kortárs művészet magán gyűjteményekben című kiál- be funkciójukat Befejezésük lítás vasárnap délelőtt nyílt meg Szegeden, a Móra Fe- után már feleslegesek a műrenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában. A tár- teremben, aktív hatóerejüket latot Kovalovszky Márta művészettörténész, a tárlat ren- csak a közönség eleven ködezője nyitotta meg. Alábbiakban részieteket közlünk zegében fejthetik ki, de még megnyitójából. nem múzeumi darabok. Valahol félúton helyezkednek A kiállítás annak a soro- a kortárs művészet alkotásai- ei az aikotó és a néző között, zatnak második része, ame- nak gyűjtését és egységes A kortárs művészetre specialyet 1975-ben kezdett el a együttessé fejlesztését tekin- lízálódó magángyűjtemények székesfehérvári István király tik feladatuknak. Tevékeny- egyfajta közvetítő szerepet Múzeum. A kortárs európai ségük szinte pótolhatatlan: a játszanak a mű és a befogaművészet bemutatása iránti régi, nagy művészeti korok (jó, az alkotás és az újraaligény hívta életre az első ki- emlékei már régen múzeum- koió szemlélet között, állítást. A folytatást — 'az ban vagy gyűjteményekben A mostani kiállítás művei igényen túl — egy eddig is- találhatók, múzeumi tárgy- közül a legrégibb 1965-ben, meretlen forrás gazdagsága gyá, történeti Ismereteink és legfrissebbek °1976-ban kétette lehetővé: azoké a ha- szemléletünk részévé váltak, szültek. Joggal mondhatjuk zánkban található magán- A nap mint nap készülő új tehát, hogy lényegében az gyűjteményeké, amelyeknek művek azonban sokkal nehe- utóbbi évtized, még pontomégterémtői szinte kizárólag zebben találják meg helyű- sabban a 70-es' évek európai mmrnm^mmmmmmmmmammmmmmmmmmmmmmm^^mmmm^^^m művészetéről adnak képiét. Ez Megkezdődött a Magyar Képzőművészek Szövetsége X. közgyűlése Kedden a MOM Szakasits Árpád művelődési ház évvel ezelőtt megválasztott nagytermében megkezdődött a Magyar Képzőművészek elnökség beszámolóját. Szövetsége X. közgyűlése. Több mint 700 festő, szobrász, A főtitkár részletesen szólt grafikus, iparművész és képzőművészeti Író vitatta meg a vezetőség legutóbbi köza csaknem ezer tagot számláló szövetség utóbbi négy gyűlése óta végzett munkáévben végzett munkájának tapasztalatait, eredményeit, járói. Rámutatott, hogy az gondjait és feladatait. utóbbi időben jelentősen fokozódott á művészeteknek a A közgyűlést — melyen a Ezután Kiss István Kos- társadalom iránti felelőssége, többi között megjelent Pozs- suth-díjas szobrászművész, a aTnely növelte a szövetség gay Imre kulturális minisz- szövetség elnöke emelkedett művészeti-esztétikai feladater — Somogyi József Kos- szólásra. tait is. Ezek megoldásában suth-díjas szobrász, kiváló Kiss István bevezetőben komoly elvi és ideológiai seművósz, a képzőművészeti fő- szólt arról az eredményes al- gítséget nyújtott az MSZMP iskola rektora, a tanácskozás kotómunkáról, amely az xi. kongresszusának határosoros elnöke nyitotta meg. utóbbi négy esztendőben jel- zata. A szövetség ennek szellemezte művészeti életünket, lemében vett részt egyebek A legjelentősebb eredmény között a közművelődési törazonban a kultúra iránt egy- vény előkészítésében, amely re erőteljesebben megnyilvá- a korábbiaknál tágabb lehenuló igény, amely egyben jel- tőségeket és feltételeket tezi a képzőművészet előtt álló remt a közművelődési feladafeladatot is. Azt, hogy a mű- tok megoldásához. Ennek veszetnek mindenek felett a egyik legfontosabb területe a nép felemelekedését kell szol- vizuális esztétikai nevelés, az gálnia. ezzel összefüggő tennivalók Kitért az elnöki referátum tisztázására és kutatások a képzőművészetnek a taná- megszervezésére külön bizottcsokkal kialakuló újszerű ságot hoztak létre, kapcsolataira is. Aláhúzta, A továbbiakban többek hogy a tarsadalml tamoga- közt a képzöművészet eivi, asnak ezek az uj forma, ku- ideoló }a, és szakmai prob. Ionosén fontos szerepet tói- lémáiról szólt^ és hangsúlyozója aJ"íve oíe,bef' ta, hogy ezek megoldásában a Kezdeti eredményeik az al- művészeti írók eddigieknél kototelepek munkájanak ta- nagyobb segítségére és aktimogatásában, műtermek épí- vitására lenne szükség. Vétésében, helyi és országos Je- gezetül köszönetet mondott a lentőségű kiállttások, bienná- Művészeti Dolgozók SzakMájus 22-től percSzegedŰj vasúti menetrend Európa valamennyi vas- Szegedről hétfőn reggel 6 a vonat 7 óra 16 útján egy időben, így a óra 20 perckor indul a gyors- kor érkezik majd MÁV-nál is 1977. május vonat és 9 óra 20 perckor re., 22-én 0 órakor lép életbe érkezik Budapestre. Az új A helyi személyvonatok ez új menetrend. A MÁV az gyorsvonaton, amely Kis- közlekedését az expressz-, a előző évek tapasztalatai alap- kunfélegyháza, Kecskemét, gyors- és a távolsági szeján az 1977/78. évi időszak- Nagykőrös és Cegléd állo- mélyvonatokhoz igazítva ban közlekedő személyszál- máson ls megáll. helyjegy alakították kl, ezért nélító vonatok menetrendterve- megváltása nélkül lehet hány perces eltérés talólhazetét is több nemzetközi, or- utazni. tó mostani menetrendjükszagos és megyei értekez- Megváltozott a Szeged— ben. Említést érdemel, hogy leten egyeztette a külföldi Pécs és a Szeged—Miskolc Szentes térségében új Dievasutakkal, a helyi közigaz- között közlekedő gyorsvona- sel-mozdonyok beállításával gatási szervekkel, a nagyobb tok indulási ideje is. Sze- megszüntetik a gőzvontatást, vállalatok, intézmények, gedről Pécsre a jelenlegi s ezzel a Szolnok—Szentes— üzemek képviselőivel és a indulásnál 15 perccel ké- Hódmezővásárhely vonalon területileg illetékes Volán- sőbb, vagyis 6 óra 05 pere- a helyi személyvonatok mevállalatokkal. Az ott elhang- kor, Miskolcra pedig koráb- nettartama átlagosan 10—20 zott észrevételek, javasla- ban. 17 órakor Indul a gyors- perccel megrövidül. Hasontok nagy részét — termé- vonat. Változás még a me- lóan a Szeged—Békéscsaba szetesen a műszaki és anya- gye területén, hogy a Bu- között közlekedő személygt lehetőségek figyelembe- dapest és Makó között köz- vonatok többségét is motorvételével — megvalósítót- lekedő gyorsvonatot a jövő- kocsikkal továbbítják gőztók. ben korszerű Diesel-mozAz új menetrendben —, dony vontatja, amely 1978. május 27-ig Az űj menetrendben a lesz érvényben — több vál- Budapest és Szeged között tozás található, ezek közül közlekedő távolsági személya szegediek érdeklődésére vonatok menettartama útszámot tartókat .ismertet- lagosan 15—20 perccel megjük. Az új menetrendben a rövidül. Változás, hogy a belföldi expressz- és gyors- Budapestről eddig szombavonatok Budapest centrikus ton 13 óra 12 perckor Inrendszere továbbra is meg- duló közvetlen szegedi szemaradt. Az eddig közlekedő mélwonatot —a kevés utasjáratokat új vonatpárok be- . ra való tekintettel - meg- futási ^u^^Monert"" ta állításával bővítették. Meg- szüntettek. A jovőben Ceg- ^ Csomorkány Hód változott a Napíeny expressz iéden való atszallassal le- meztivásárhely és Szentes indulási tde.1e. A vonat ma- het utazni Szegedre. Ugyanjus 22-től Szegedről reg- csak megváltozott a Szegedgel 6 órakor indul és Buda- röl eddig délután háromnepestre 8 óra 37 perckor ér- gyed 5 előtt Induló személykezik, vissza 18 óra 25 perc- vonat ideje, az új menetkor indul. Az expresszvo- rendben — az utasok igénatok hétvégi zsúfoltságát nve alapján, 17 óra 05 csökkentette a MÁV azzal, perckor indítják. A Szeged- hivatalos menetrendkönyve hogy Budapest és Szeged kö- reggel munkába, illetve ad amelyet az idén 150 zött új gyorsvonatpárt állí- iskolába bejáróknak sok ezer példányban készítettek tott be. Az új gyorsvonat bosszúságot okozott a 722. el, ára változatlanul 40 Ft. Budapest, Nyugati pályaud- számú vonat, amelynek ed- A MÁV Szegedi Igazgatóvarról vasárnap 17 óra 15 digi érkezése 7 óra 26 perc sága az idén is kiadja kivoperckor indul és Szegedre 20 volt. de többször késett, natos zsebmenetrendjét, 5 óra 12 perckor érkezik. Most a menetrend szerint forintos áron. mozdonyok helyett. A MÁV Szegedi tósága az elmúlt rendi időszak alatt matosan vizsgálta a Igazgamenetfolyamegállóhelyek utasforgalmát, s most, az új menetrend életbe léptetésével több megállóhelyet, kihasználatlanságuk miatt megszüntetett. Így 1977. május 22-től a Szeged—Békéscsaba vonalon a között a Tiszai út, SzentesOrosháza között Kórogy. Lapistó megállóhelyeken a vonatok nem állnak meg. A menetrendváltozásról bővebb felvilágosítást a MÁV a kép természetesen nem lehet teljes. Nemcsak a magángyűjtemények nyújtotta lehetőségek csökkentik teljességét; de az a tény is, hogy a kortan? művészet rendkívül bonyolult fejlődésű, szerteágazó, vagy párhuzamosan futó útjai, egymásnak ellentmondó, egymást tagadó törekvései csupán a napi művészéti gyakorlatban, a művészet eleven közegében, azaz a valóságban élnek egyidejűleg egymás mellett. Ehhez képest minden kiállítás tudatos szűkítést jelent; válogatást, lemondást bizonyos művészetről és irányzatokról mások kedvéért. Bármilyen gazdag is a bemutatott anyag, bármilyen meggyőzőek is az egyes művek, a kiállítás egészét inkább tekinthetjük helyzetképnek, pillanatfelvételnek, mint összefoglaló és végérvényes panorámának. Bizonyos azonban, hogy azok az alkotások, amelyek e különös átmeneti korszak végére megszületnek — talán a nem is olyan túlságosan távoli jövőben —, az itt alkalmazott módszerek tanulságaira, a ma Ingatagnak látszó részeredményeken, a holnapra érvénytelenné váló, mégis nélkülözhetetlen töredékeredményeken épülnek majd. ,,, , , ..,.. .. szervezetének a szövetség lek megrendezéseben kulono- munkójahoz nyújtott segitsésen vidéken biztatóak. géért. támogatásáért. Ezután Mlkó - Sándor fő- A tanácskozás ma folytattitkár terjesztette elő a négy ja munkáját. A műszaki hónap eseményei A Technika Házában tar- 11-kor Kállai Ferenc beszél tandó korrózióvédelmi ankét arról, hogy milyen módszeígérkezik legérdekesebbnek, reket alkalmaznak a MÁV a mai, szerdai rendezvények vontatási főnökségén a járközül. Délután 1-től dr. Hor- müfenntartás fejlesztésére. váth József Inhibitoros kor- Ezután Bdcskay Miklós és rózióvédelem lehetőségei és Vig Ervin a vontatójármű, eredményei az olaj- és vegy- vek meghibásodásáról vezeiparban, Gál Tamás Festék- tett számítógépes statlsztiés vastagbevonatok alkalma- kai rendszert ismerteti, zása vegyipari körülmények Ugyanott, délután fél háromközött, Pásztor Gyula Vas- kor Köteles János előadást és acélszerkezetek korrózió- tart Kapacitásveszteségek a védelme, vízzel hígítható fes- cipőgyárban címmel. A szetéssel, végül Felcser Béla gedi textilművekben délután Gépkocsik alvázvédelme fes- 2-kor Mészáros János igaztékbevonással címmel tart gató ismerteti a gazdasági előadást. Ugyancsak a Tech- hatékonyság növelésének le. nika Házában délelőtt fél hetőségeit. Tanácsok, újítóknak Iparjogvédelmi napot, újí- si felelősök. szakszervezeti tási szaktanácsadást tartót- tisztségviselők. Részt vett az tak tegnap, kedden Szege- eseményen dr. Ágoston Jódén, a Szakszervezetek zsef, az SZMT vezető titkáCsongrád megyei Tanácsé- ra is. nak Eszperantó utcai szék- Tanulságként megállapíthazaban. Dr. Szilvassy Zol- h(Jfiy* az elmúlt*két ben számottevően fejlődött az újítómozgalom, a megyében az országos átlagnál is erőteljesebben. A szabályok, szabályzatok általában jónak, serkentőnek bizonyulfán, a Találmányi Hivatal elnökhelyettese tartott előadást az iparjogvédelem és az újítómozgalom időszerű kérdéseiről, majd kérdéseket tettek föl a megyei szakemberek. Harminc vállalattól J™™ érkeztek érdeklődők: gazda- nak' ennek ellenére m<*f°ságl, műszaki vezetők, újítáNemzetközi geodéziai tanácskozás Pécsett kedden nemzetközi Ilyen most a távérzékelés geodéziai tanácskozás kezdő- problémája. Ez azt jelenti, dött a Technika Házában, hogy a legkülönbözőbb légi amelyen Bulgária, Csehszlo- felvételek, mesterséges holvákia, Magyarország, az dákról készült felvételek NDK, Lengyelország és a alapján történik a felszín Szovjetunió geodéziai és kar- különböző adottságainak feltográfiai egyesület vezetői, tárása. Ennek fontos szerepe valamint a szaklapok főszer- van a geológiai, növényföldkesztői vesznek részt. . . . ,.., , . . , . ,. , Az egyesületek programja- rajzi" ^földrajzi kutatásokban kiemelt helyet kapnak ban- A tanácskozás pénteken a legidőszerűbb kérdések, fejeződik be. galmazták a résztvevők azt az igényüket, amely szerint erősíteni kellene a munkavédelmi, szervezést (azaz nem kalkulálható) újítások anyagi ösztönzését. Ez mindössze a vállalati gyakorlat módosítását kívánná. Több konkrét kérdéssel is fordul-' tak a megyei szakemberek a Találmányt Hivatalhoz, például szakmai útmutatást, elméleti normatívákat kértek az anyagi érdekeltség munkakörönkénti ösztönzésére. Néhány, költségvetésből gazdálkodó intézmény (így az orvostudományi egyetem) nem tudja már díjazni az újításokat, ezért újabb keretet kívánnak. A kérdések némelyikére szóban válaszolt dr. Szilvássy Zoltán, többen később kapnak feleletet.