Délmagyarország, 1977. április (67. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-10 / 84. szám
16 Vasárnap, 1977. április 10. BE! DDE] [=313 Kerítés — óvodának Üzenet J. A.-nak, születésnapjára Már megbocsáss a tegezésért, Attila, de alig hiszem, hogy akad ebben az országban verseidnek olvasója, aki magában ne azt mondaná: Te. S tudod, aligha van, aki egy bizonyos születésnapját ne a szavaiddal vallaná meg: harminckét éves lettem én. Most hetvenkettő lennél, Attila, ha tudhattad volna előre, majd szeretné még negyven évvel a halálod után az utókor: élj még, valóságosan. Élhetnél még közöttünk, akik irodalomtörténeti órákon tanultuk a Rólad elnevezett egyetemen, hogy miért meglepetés a költemény, vagy ugye, úgyis mondhatnám, miért a költemény, s miért nem valamilyen csecse-becse (lásd, azóta változtak az ikerszavak helyesírási szabályai, s ezt is ugyanazon az egyetemen tudtuk meg), szóval, hogy miért nem jutott Neked akkor ajándék...? Nem megkésett ajándék, hanem tartozásunk törlesztése csak, hogy évente legalább egyszer, az ünnepen, amelyet a költészet napjává avatott a születésed napja, újra számoljuk, hogy az a harminckét év is mi mindenre volt elég! Kávéházak nincsenek már, hát közel a rakodóparthoz, egy asztal szegletén idézgetem tovább a versed. De megállít a bizonytalanság: menynyi is lehetett az a havi kétszáz, ami Neked sose telt? Illetlenség-e büszkélkedni veje, hogy már akár négyszáz is telne — és csak könyvre, az ám! A szerkesztőségi szobába, ahonnan elindul ez az üzenet, hárman kerültünk ugyanarról a nyelvészeti tanszékről, ahonnan Téged eltanáe, csolt Horger Antal. Igen, lehettünk volna oktatók, s önszántunkból lettünk töltőtollkoptatók. így dőlt ki, jól láttad előre, sarkából azóta a világ. Történelem ma már, hogy a hont kivont szablyával óvták ellened, Attila, s hogy az a furcsa mégis: Horger professzor úr tán holtában is ragyog: lám, épp általad lett halhatatlan ... S ha örült akkor, most aztán csodálkozhatna is. Te évtizedek múltán is mestere vagy az utánad következőknek. Négyszer tíz év igazolja, hogy ezúttal Te voltál látója a jövendőnek. Óvodások képzelik maguk elé a Mama égen lebbenő szürke haját, altatóddal ringatja el magát sok kis Balázs, a gimnazista Veled énekli, hogy kertész lesz és akkor kezd igazán érteni is, mikor a másmilyen külvárosi éjben sétál másnevű Flórájával. S ha eljut a harminckettedik esztendejébe, biztosan nekiszegzed a kérdést, hogy ő, vajon milyen folton...? S hogy egész népét-e...? Nem biztos, hogy tudunk majd válaszolni, Attila. Legalább azt üzend addigra meg, Neked honnan volt a születésnapi bizonyosság? P. K. 9—14c Várható időjárás vasárnap estig: Időnként kissé felszakadozó felhőzet. A Dunántúlon ismétlődő eső. havazás és élénk, sokfelé viharos lökésekkel kísért északi szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 9—14 fok között. OLVASÓINKHOZ! Lapunk legközelebbi száma az ünnepek után. szerdán, április 13-án a szokásos időben jelenik meg. KANDIDÁTUSI VITA SZEGED KÉPZŐMŰVÉSZETÉRŐL Szelesi Zoltán művészetIdén. az év elején került kapcsolatba a Dél-magyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat szállítási osztályának Allende brigádja a Hétvezér utcai óvodával. A 37 tagu közösség első mnnkája igen jelentős: húsz méternyi téglakerítést építettek, betonalapra, az óvoda és a szomszédos ház között. Természetesen nem dolgozhattak valamennyien együtt, mindenki akkor vállalat társadalmi munkát, amikor pihenőideje kezdődött. Képünkön: éjszakai műszakban dolgozók történész Szeged képzőműfaláznak az óvodában — délelőtt. A szállítómunkások érté- vészete című kandidátusi érkes segítsége mellett öröm az óvónőknek az is, hogy anya- tekezésének nyilvános vitágot kedvezményes áron kaptak, a szállításért pedig egyál- lát április 12-én. kedden déltalán nem kellett fizetniük. Vállaltak más munkát is az Al- előtt 10 órakor rendezik lende brigád tagjai: észrevették, hogy düledezik a Pacsirta meS a Magyar Tudományos utcára néző kerítés, ezért elhatározták, hogy néhány helyen Akadémia kistermében (Bukitámasztják. Miután mindent elvégeztek, maradt még va- dapest V., Roosewelt tér 9., lamennyi beton, azzal az udvari babaház köré öntöttek emelet). Az értekezés opjárdát. ponense dr. Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója és dr. Végvári Lajos, a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanMűvelő- sz.ékvezető egyetemi tanára. DERKOVITSŐSZTÖNDÍJASOK KIÁLLÍTÁSA Szombathelyen, a vits Gyula általános KÖLTÉSZETNAPI IRODALMI EST A Bartók Béla dési Központ a költészet ^ecko- napj ünnepségek keretében irodalmi estet rendez ápriiskolában április 13-ig tekinthető lis 13.án> szerdán este 7 meg tíz. Derkovits-ösztöndf- órakor. Hat fiatal szegedi jas képzőművész közös ki- köU(3 _ Baka István> Beláallitésa. A tárlaton láthu- nyi György, Géczy János, tok a szegedi Szathmary Pytri Ferenc, Téglássy Imre Gyöngyi szobrai is. JEGYÁRUSÍTÁS A SZABADTÉRIRE Április 12-én, kedden megkezdik a jegyek árusítását a Szegedi Szabadtéri Játékok idei előadásaira. A Kárász utcai jegyirodában egyének és üzemi közönségszervezők vásárolhatják meg az. produkció 15 előadására belépőjegyeket. LOTTOTAJÉKOZTATO es Zalán Tibor — mutatkozik be. A műsorban színművészek és zenészek mutatják be a költeményeket. Bevezetőt mond dr. Szigeti Lajos. HANGLEMEZBARÁTOKNAK A TIT városi szervezete és a 2. számú hanglemezbolt öt kedden este 6 órakor rena dezi a hanglemezbarátok klubjának következő öszszejövetelét a Kárász utcai Próba Az ifjú menyasszony próbára akarja tenni vőlegényét. Közömbös arccal megkérdi: — Aíit becsülsz jobban egy nőben: az eszét vagy a szépségét? — Sem egyiket, sem másikat — válaszolta a fiú —, tudod, hogy csak téged szeretlek. ELÍTÉLTÉK A BUNDACSEMPÉSZEKET Műszőrme bundákat váIgazgatóság tájékoztatása szerint a 14. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt Négy találatot 79 fogadó TI í -klubban. Dr. Szűts István tart elóadast Requiem sárolt » magyar Konz.uA Sportfogadási es Lottó c)mmel mex Külkereskedelmi VáiMEGÉLÉNKÜLT |aJaí a r^án Merkúr Vállalattol. A szállítást a szeAZ IDEGENFORGALOM gedi Volán 10. sz. vállalat A húsvéti ünnepekre meg- gépkocsivezetői — Papp Vinért el. nyereményük egyen- élénkült az idegenforgalom, ce Szeged, Retek u. 3., Varként 85 690 forint. Három Több mint tízezer külföldi ga Sándor Szeged, Retek u. találatot 10 397 fogadó ért turista érkezett Budapest- 3. és Németh Lajos Móraél, nyereményük egyenként re, a Balaton partjára és az halom. Arató u. 18. — ve326 forint. két. találatot ország más videkeire. Több- gezték. A szállítmányokból 304 ezer 315 fogadó ért el, ségük osztrák és lengyel rendszeresen eltulajdonítotnyereményük egyenként vendég, s több turistacsoport tak bundákat, amelyeket Ta14 forint. A nyeremények a jött Csehszlovákiából és a nács László Mórahalom, VII. nyereményilleték levonása Szovjetunióból is. A ven- ker. 188. sz. alatti lakos seután értendők. A közölt ada- dégjárás a szállodai forgal- gítségével értékesítettek. A mon is érződik, a Pannónia Szegedi Járásbíróság jelenSzálloda és Vendéglátóipari tős kárt okozó sikkasztas Vállalat legtöbb szobáját miatt Németh Latost 1 év előre lefoglalták. Az utaza- 6 .unap, Papp Vincét 2 ev. si irodák jó előre felkészül- Varga Sándort 6 hónap. Tatek az idei első nagyobb nács Lászlót pedig orgazvendégforgalomra. gazdag daságért 7 hónap szabadprogramkínálattal várják a ságvesztésre ítélte. Az ítélet turistákat. nem jogerős. tok tájékoztató jellegűek. ELŐADÁS — VÍZRŐL A Magyar Hidrológiai Társaság szegedi területi szervezete kedden délután 2 órai kezdettel Szegeden a Technika Házában előadóülést rendez, amelyen dr. Berencsl György egyetemi tanár A vizet, szennyező növényvédő szerek humán tox,ko!<V~; i kérdései, dr. Kereszti'4 ' ibor biológus pedig a Növényvédőszer-maradvanyok vizsgálata vízi ökoszisztémákban tart előadast. Chaplin és Einstein Einstein egyszer azt mondta Chaplinnek : — Csodálom av. rímmel ön művészetét. Ez a művészet mindenki számára rthető, és ezért önt mindenki dicsőíti. — Az ön ludasa még rendkívülibb — mondta neki Chaplin. — önről is mindenki elragadtatással beszél, pedig sen ki nem érti önt. LAPIS ANDRÁS SIKEREI Lopis András fiatal szegedi szobrászművész az utóbbi néhány hétben két figyelemre méltó kiállításon ért el jelentős sikert. A fiatal művészek stúdiója által az Ady-centenárium tiszteletére kiírt Üj vizeken járok című pályázatán bronzszobrával az egyik fő díjat nyer1e. A kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban látható. Az egy héttel ezelőtt Békéscsabán megnyílt XX. jubileumi Alföldi Tárlaton a Művészeti Alap megosztott különdíját kapta bemutatott szobraiért és érmeiért. Ez utóbbi tárlaton, mely május 15-ig lesz nyitva, a szegedi művészek közül szerepel még Mráz János, Papp György. Cs. Pataj Mihály, Pataki Ferenc és Vinkler László. SKANZEN Ismét megnyitotta kapuit a szentendrei néprajzi múzeum. A téli hónapok alatt újabb látnivalókkal gazdagodott a skanzen. így a többi között a Kispaládról származó istállóval. COLLEGIUM ARTIUM A zenei szekció következő előadása kedden este 8 órakor lesz a Rerrich téri Béke-épületben. Beethoven középső korszakáról Huszár Lajos tart előadást, közreműködik Bódás Péter, a Zeneművészeti Főiskola hallgatói és a JATE Szécsi József vezette énekkara. SZOMBATI PIACI ARAK Az élő csirke 32. az élő tyúk 28, a vágott csirke 39, a tojás darabja 0,90—1,10 forint volt a tegnapi piacon. A burgonya kilóját 3,50—ti, a sárgarépáét 4—5, a gyökérét 7—9. a vöröshagymáét 6—8, a kelkáposztáét, 7, a saláta darabját 1,50—3, az új karalábéét 3—4 forintért kínálták. A paradicsom kilója 80. a zöldpaprika darabja 1,50—3, a retek csomója 1,20—2.50, a zöldhagymáé 2—3, az uborka kilója 45, a fokhagymáé 35—40, a parajé 6—7, a sóskáé 10 forint volt. A gombát 50, az almát 4—12, a diót 20—22, a száraz babot 26—28, a savanyú káposztát 10—12, a mák literjét 60 forintért mérték a szombati piacon. Gyászköziemények Megtört szívvel tudatom, hogy a leghűségesebb, drága feleségem, VARGA GYOZÖNÉ (pénzügyőrtiszt felesége) hosszan tartó, igen súlyos szenvedés után április 3-án elhunyt. Temetése hamvasztás után. Gyászolja egyetlen hozzátartozója, szerető férje és a család hű társai: dr. Weisz Veronika és dr. Kis Károly, Norbert és Oríika. Köszönetet mondunk mindzoknak. akik szeretett halotUllk. DIOSZEGHY KAROLY temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászolú család. 18 444 Gyermekeknek egy cseppet se! Sajnos, már „hagyomány ', hogy húst^it után alkoholmérgezést szenvedett gyermekekről szólnak a híradások. 1971-ben például 35 gyermeket kellett alkoholmérgezés miatt a Heim Pál gyermekkórházba szállítani, 1975-ben 41-et; csaknem háromnegyed részük 12—14 éves volt. a többiek még az ötödik életévüket sem töltötték be. Volt közöttük kétéves kisgyermek is. Tavaly valamelyest javult a helyzet. Miként az Egészségügyi Felvilágosítási Központ szakemberei nyomatékkal elmondták: a gyermekeknek adott minden csepp alko| hol méreg, amely károsítja I a fiatal szervezetet. Még •nindig el kell mondani: gondoljanak arra a felnőttek, hogv a házról házra járó locsolkodó gyermekeket milyen veszély fenyegeti. ha mindenütt csupán egy gyüszűnyi szeszes itallal is kínálják meg őket. Ne rontsák el az ünnep, az ünnepi népszokás örömét meggondolatlan vagy felelőtlen vendéslátással. Gyermekeknek tehát egy cseppet sem! De a felnőttek gondoljanak magukra ls. VÍZMŰ Az Észák-Magyarország! Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat, amely a Sajó völgyében települt üzemeket, s 38 települést lát el vízzel, az ötödik ötéves tervben megközelítőleg 50 millió forintot költ a víztermelés fejlesztésére. A Magyar Szocialista Munkáspart Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: B740 Szeged. Tanácsköztársaság ütja 10. - Telefon: 18-833 Felelős kiadó: KOVACs LÁSZLÓ A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged Bajcsy-Zsilinszky utca 88. Nyomdaigazgató: OOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban es a kézbesítőknél F.lőfizctési díj egy hónapra 80 forint. - Index: 85 053 ISSN: 0133-085 x 1 1