Délmagyarország, 1977. április (67. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-17 / 89. szám

10 Vasárnap, 1977. április 17. 10 A szegediek taktikai sikere Vízilabda SZEOL AK-FTC 1:1 (0:1) m*** a nyitányon Az NB lll-ban Sz. Dózsa— Jánoshalma Nagy küzdelmet ígért) összecsa­pásra kerül sor ma, vasárnap dél­után a Hunyadi téren. A Szegedi Dáma ellenfele a Jánoshalmi Spartacus együttese les?. A két csapat mindig izgalmas, változa­tokban bövelkedé mérkőzést ví­vott. szinte kivétel nélkül minden atkalommal nagy csata után dőlt el a pontok sorsa. A Dézsa háza tájon baljós előjelekkel várják a mérkőzést, ugyanis Pécsik, Csö­mör, Nyári és Szeghalmi beteg, dr. Remény tk I. ász lé edző nem tudja, melyikük Játékára számít­hat. Ződl makacs húzódással baj­lódik, szereplése bizonytalan csakúgy, mint Piplczé, aki három hétig tartó betegségéből nem ré­gen épült fel. Nagy István eltil­tás miatt nem állhat csapata ren­delkezésére. Mindezek ellenére a Dézsa ed­zője bizakodó. Mint mondta, itt­hon akarják tartani a két pontot. A betegek állapotátél függően, csak a mérkőzés előtt hirdet csa­patot a kővetkező keretből: Tóth, Nagy A., kapusok, Kakuszt, Biré, Magyar, Emődi dr., Pécsik, Csö­mör, Nyári, Szamosszegi, Szeg­halmi, Veres. Kanász. Piplcz, Ző­dl, Frányé, Pikó, Bogdán, me­zőnyjátéikosok. Törött ujjal a kapuban Acs S. Sándor fel vet ele A SZEOL AK egyenlítő gólja. Jernci labdája a jobb sarok felé tart Bizonyára sok szurkolónak fel­tűnt, hogy lapunk szombati szá­mában megjelent, A Ferencváros ellen... cimfl riportból Hi­mer István értékelésénél kima­radt Nagy István neve. A SZEOL. AK csapa (kupi tanyáról, most már bevallhatjuk, miért nem Ir­tunk. Egyrészt azért, mert Nagy István március 28-án. hétfőn, ed­zésen njjtörést szenvedett. Ennek ellenére Csepelen, aztán a Hala­dás VSE ellen Szegeden, majd Kaposvárott és most az FTC el­len Is vállalta a játékot. Másrészt azért nem Irtunk róla, mert ügy gondoltuk Hlmer István edzővel, hogy nem szükséges erről a sé­rülésről tudomást szerezniük a ferencvárosiaknak. A Ferencváros elleni t:l után mindenki egymásnak gratulált a SZEOL AK öltözőjében. Nagy Ist­ván óvatosan lehúzta kezéről az átnedvesedett kesztvüket, aztán a forró viz alá tartotta elgémbere­dett ujjait. V Jobb kéz gyűrűs uj­ja vastagabb volt a megszokott­nál. l assan megpróbálta behajlí­tani, de az Ínszalagok most nem engedelmeskedtek úgy, mint egy hónappal ezelőtt, önkéntelenül is sérülésé került szóba. —A Csepel-mérkőzés előtt. a hétfői edzesen a beívelt labdák hárítását gyakoroltuk. Egyszer rosszul ütöttem a labdába, és a gyűrűs ujjamról letört egy csont­darab. Kedden sínbe tették a ke­zem, másnap volt a Cseuel elleni találkozó. Bencze és Merley is sé­rült volt, így hát nem volt más választás mint. bogv törött ujjal vállaljam a védést. Azóta is néha csillagokat látok egy-egy lövés után. de úgy gondolom, megér! ez a fájdalom, hiszen a csapatnak ls szüksége van rám, no meg nekem iá s bajnoki mérkőzések izzó hangulatához. Nem hőssé akarjuk avatni Nagy Istvánt, csupán említést kellet tenni erről a szokatlan esetről. H'-szen manaoság ritkaság szám­ba megy ehhez hasonló történet. Benne van ebben a esanatkapi­tány példamutatása, a labdarú­gás, a Játékostársak és az egvesü­let szeretete is. Hogy a fájdalom megéri-e? A válasz, azt hiszem, teljesen egyértelmű . . . B. L. Tisza-parti stadion, 15 ezer nézö. Vezette: Tátrai. SZEOL AK: Nagy l. (—) — Kádár (5), Egervári (7), Forgács (5), V. Tóth (5) — Hajszák (5), Birinyi (8). Koz­ma III. (7) — Kozma II. (4), Hegedűs (6), Jernei (9). FTC: Hajdú (6) — Martos (4). Bálint (6), Vépi (5), Me­gyesi (6) — Nyilasi (5), Ebedli (5), Mucha (6) — Pusztai (6), Vad (5), Pogány (6). A mérkőzés előtt az öltöző folyosóján Dalnoki Jenő, az FTC vezető edzője szokatlan nyugalommal sétálgatott. Amikor megkérdeztük tőle, mit vár a találkozótól, olyan­természetességgel vágta rá, hogy győzelmet, mintha arról érdeklődtünk volna. hogy zöld-fehérben játszanak-e. Hát a győzelem elmaradt, sőt a szünet után azt hiszem Dalnoki Jenő az l:l-gyel is elégedett lehetett. A máso­dik 45 percben ugyanis a fe­rencvárosi játékosok egyszer sem lőttek kapura. A szege­diek öltözőjében idegesen készülődtek a játékosok. Ká­dár ugyan vállalta a játékot, Hegedűs azonban belázaso­dott. Ennek ellenére a kö­zépcsatár ott volt a pályára lépő 11 között. Nagy ováció fogadta a csa­patokat. „Tiszán innen, Du­nán túl — Fradi. Szeged 3:0" zengte a Fradi szavalókórus. (Ez a nóta nem megy — SZEOL, Fradi 1:1) válaszol­hatták volna a szegediek a mérkőzés végén. Szemerkélő esőben, csú­szós, vizes pályán, a SZEOL AK széllel szemben kezdte a játékot. Az 5. percben He­gedűs ugrott ki a bal olda­lon, Jernei elé játszott, aki a 16-os vonalánál egy cselt csinált, majd hajszállal a léc fölé lőtt. Négy perc múl­va megszerezte a vezetést a Ferencváros. Pusztai húzott el a jobb oldalon, belül Vad teljesen egyedül futott az akcióval, a kapu elé kanya­rított labdát aztán elöreve­tödve a jobb sarokba fejelte, 0:1. A 17. percben Ebedli szabadrúgás után indította a bal szélen Pogányt, ő kö­zépre ívelt, és Nyilasi nagy gólhelyzetből, az ötösről ka­pu fölé fejelt. Egy perc múl­va Pogány gurított vissza a 16-os vonalára, és az érkező Mucha hatalmas lövését Nagy István bravúrral hárí­totta. Ezekben a percekben beszorult a SZEOL AK. A széltől támogatott Ferencvá­ros nagy erővel rohamozott. Fél óra elteltével rendezte sorait a SZEOL AK, és át­vette a játék irányítását. A 34. percben Hegedűs meste­rien átemelte a labdát Bá­lint feje fölött, kapura tört, a labda azonban leakadt a 6árban, és a keresztező Mar. tos szerelni tudott. A 37. percben Hegedús lövését védte elvetődve Hajdú. A 41. percben Pusztai összecsapott Kozma III-mal, a ferenc­városi szélső megsérült, he­lyére Takács (4) állt. A 43. nercben Birinyi mintegy 18 méterről lövésre szánta el magát, a jól eltalált labda már túljutott Hajdún, de a felső kapufa mentett. Szünet után fordult a kocka. Az erős szél most a szegedieket segítette. Lendü­letbe jött a hazai csapat. Az 54. percben Hegedűs helyére Vass dr. (6) állt. Hat perc múlva kiegvenlített a SZE­OL AK. Bal oldali szabadrú­gás után Hajdú röviden ök­lözte ki a labdát, Jernei a ll.es ponton átvette, majd o bal felső sarokba helye­zett, 1:1. A 64. percben Hoj­szók labdáját védte elvetőd­ve Hajdú, majd Kozma III. fejese zúgott el a léc fölött. Eleredt az eső, a hideg, té­lies időben a játék mégis tűzbe hozta a közönséget. A 75. percben Kozma III. me­redeken ívelt kapura, a léc alá tartó labdát azonban Hajdú szögletre tenyerelte. Két perc múlva az FTC ka­pujától mintegy 25 méterre szabadrúgáshoz jutottak a szegediek. Hojszák jobb sa­rokra tartó labdáját Hajdú bravúros vetődéssel hárítot­ta. A 78. percben Vass dr. pazarul lőtte kapu elé a lab­dát, Jernei azonban az ötös­ről kapu mellé lőtt. A 85. percben Kádár lövését védte a ferencvárosiak kapuvédő­je. Egy perccel a találkozó befejezése előtt Birinyi lőtt mellé. Most kiderült, hogy egy taktikai elképzelésnek nem kell hétpecsétes titoknak lennie, mert ha azt a játé­kosok maradéktalanul végre tudják hajtani, csakis siker­hez vezethet. És most ez az 1:1 Szegeden sikernek szá­míthat. A találkozó sorsa tényleg a középpályán dőlt el. Sokan hihetetlen és mondjuk ki, megalapozatlan nyilatkozatnak vehették Hi­mer István kijelentését, mely szerint a Hojszák—Birinyi kettős jobb lesz, mint az Ebedli—Mucha duó. Pedig, akik látták a mérkőzést, el­dönthették. A szegediek ed­zőjének igaza lett. Sőt ab­ban is, hogy Kozma III- ke­ményebb diónak bizonyul majd Nyilasinak, mint a len­gyel Wyrobek. Nagy Istvánnak egyetlen lövést kellett hárítania. A gólról nem tehet. A közvet­len védelem legjobbja Eger­vári volt, hatalmas munkát végzett. Forgács az FTC ve­zető gólja előtt megfeledke­zett Vadról. A két szélső­hátvéd váltakozó sikerrel ol­dotta meg feladatát. Kozma III. jelesen oldotta meg tak­tikai feladatát, Nyilasi egy fejestől eltekintve kapukö­zeibe sem került Birinyi szervezte a támadásokat, szinte az egész pályát be­játszotta. Hojszák a mérkő­zés finisére elfáradt. A csa­társorban találjuk a mezőny legjobb emberét, Jernei sze­mélyében. Erőszakos, lendü­letes, szellemes volt. Gólja önmagáért beszél. Hegedűs rengeteget dolgozott, annak ellenére, hogy lázasan vál­lalta a játékot. Kozma II. alig vétette magát észre. Vass dr. hasznosan játszott. Bagaméry László Tegnap, szombaton a reg­geli órákban megkezdődött a Dobó István vízilabdakupa küzdelemsorozata. Délután a Tisza Szálló tükörtermében ünnepélyes fogadáson vettek részt a csapatok vezetői, ed­zői, valamint a játékveze­tők. Az eseményen többek között megjelent Bányainé dr. Birkás Mária, a városi tanács elnökhelyettese, Mari Kálmán, a megyei Testneve­lési és Sporthivatal elnöke, Borbély András, a városi sportfelügyelőség vezetője és dr. Nagy Lajos, a SZEOL AK elnöke. Bányainé . dr. Birkás Mária köszöntötte a jelenlevőket. Az első játéknapon — a lapzártáig lejátszott mérkő­zéseken — nem született meglepetés. Az esélyes együttesek magabiztos játék­kal, nagy gólarányú győzel­meket arattak. Eredmények: MVSC—Egri Vízmű 7:2, KSC —CVSE 8:3, Hódmezővásár­helyi VSE—PMSC 9:2, TBSC —BVSE 18:1, SZEOL AK— KSC 11:4. Ma, vasárnap a második játéknapon újabb tizenkét mérkőzésre kerül sor. Különösen az OB l-es csapatok egymás elleni mér­kőzése ígérkezik érdekesnek, izgalmasnak. Ezen találkozók párosítása, illetve időpontja a következő: SZEOL AK— Szolnoki Vízügy, 10.30. Eger SE—Szentesi Vízmű, 11.20. Eger SE—Szolnoki Vízügy, 16.20. SZEOL AK—Szentesi Vízmű, 17.1f Továbbképzés edzőknek A Csongrád megyei Lab­darúgó Szövetséghez tartozó edzőknek április 18-án, hét­főn délután fél 4-kor a SZEOL AK Tisza-parti sta­dionjában gyakorlati bemu­tatóval egybekötött tovább­képzés lesz. A bemutató ed­zést Himer István vezető ed­-zö tartja. A megye területén működő edzők részére a megjelenés kötelező. Sakkcsapat EB Románia ellen vezetnek a magyarok További eredmények Rába ETO—MTK-VM 1:0 (1:0). Győr, 5000 néző. Ve­zette: Kuti. Góllövő: Mile. Vasas—Ü. Dózsa 4:1 (3:0). Népstadion, 30 ezer néző. Vezette: Hámori. Góllövök: Izsó (2), Zombori, Váradi, illetve Nagy L. Az NB I állása: I. P. Dósoa 25 15 * 5 70—30 30 2. FTC 25 15 7 3 51—23 37 3. Bn. Honvéd 25 16 5 4 00—27 17 4. Vuu 25 17 2 « 74—34 88 5. Haladás 25 15 5 7 40—20 31 t. Videoton 25 11 5 9 49—35 87 7. Rába ETO 25 12 3 10 75—33 27 8. MTK-VM 25 12 8 10 30—35 37 s. i>ié»erör 25 10 3 12 31—30 23 18. Tatabanya 25 10 2 12 30—43 28 11. Békéscsaba 25 7 8 10 28—37 22 12. ZTE 25 1 5 12 31—34 31 12. Kaposvár 25 7 5 11 27—35 10 14. SZEOL 25 6 7 12 23—51 10 15. Oonaújváms 25 « 8 13 20—44 18 IC. SBTC 25 7 4 14 30—55 18 17. Csepel 25 4 1 13 25—42 10 18. Dorog 25 8 < 15 20—55 12 Salgótarján—Videoton 0:0. Salgótarján, 6000 néző. Ve­zette: Marton. Dunaújváros—Békéscsaba 0:0. Dunaújváros, 3000 néző. Vezette: Lauber. Budapesti Honvéd—Csepel 2:0 (1:0). Népstadion, 15 ezer néző. Vezette: Muncz. Góllö­vők: Weimper, Póczik. Dorog—Kaposvár 2:1 (1:0). Dorog, 3000 néző. Vezette: Győri. Góllövők: Peszeki I., Szabó, ill. Zentai. DiÓ6gvőr—Tatabánya 1:1 (1:0). Tatabánya. 3000 néző. Vezette: Nagy B. Góllövők: Fekete, ill. Nagy I. Haladás—ZTE l.ű (1:0). Szombathely, 13 ezer nézö. Vezette: Palotai. Góllövő: Pusztai (öngól). Röplabda NB \, női Külker SC—Sz. Spartacus 3:1 (-13, 12, 11, 5) Rókusi Tornacsarnok, ve­zette: Bogyó, Szekér. Sz. Spartacus: Kovács A., Molnárné, Wirthné, Piuko­vics, Lengyel, Feketéné. Cse­re: Nagyné, Kállai. Nagv küzdelem és szoros eredmény jellemezte az el­ső szettet. Már 8:5-re a ha­zaiak vezet1 ek. amikor egy­más után értek el pontokat a vendégek. Két jó leütés és 13—13-ról nyerte a játsz­mát a Spartacus. A második szettben 4:0-ra és 8:4-re is a Spartacus ve­zetett. Ezután sorra hibáz­tak el nyitásokat és vissza­Nyolctáblas csapatok részvéte­lével megkezdődött a sakkozók Kurópa-bajnokságárnak csapat­küzdelme. A versenyen a szovjet, a magyar, a jugoszláv, az angol, a román, a bolgár, a csehszlovák ás a nyugatnémet csapat vesz részt. Az esélyeket latolgatva, könnyen meglehet, hogy az előb­bi felsorolás adja a végső sorren­det is. A magyar csapat ezüstér­me nagy sikernek számítana, hi­szen legjobb sakkozóinknak csak egyszer sikerült a szovjet csapat mögött az Európa-bajnokság má­sodik helyén végezniük 1810-ben Kapfenbergben. A többi összecsa­páson a Jugoszlávok szerezték meg az ezüstérmet, a magyar csa­pat harmadik volt. A sorsolás szeszélye folytán az első mérkőzésen a magyar csapat (Portisch, Ribli, Sax, Csom, Adorján, Faragó, Va­dász, Bárczay. Tartalék: Lu­kács, Hazai) éppen a rivális jugoszláv csapattal (Ljuboje­vics, Gligorics, Matanovics, Parma, Ivkov, Kulák, Veli­mirovics) került össze. 3,5:3,5 állásnál függőben maradt a Csom—Velimirovics játszma, melyet aztán Csom további játék nélkül feladott. Egyébként a szovjet csapat is legerősebb összeállításában kezdte meg a küzdelmet, mégpedig Karpov, Tál, PeU roszjan, Szmiszlov, Balasov, Romanyisin, Cseszkovszkij, Gulko, Dorfman, Szvesznyi­kov. Izgalmas, színvonalas mér* kőzések várhatók a moszk­vai Krilja Szovjetov sportpa­lotában a VI. sakkcsapat Európa-bajnokságon. A jugo­szlávok elleni vereség után Románia volt a következő el­lenfél, és a magyar csapat 4:2-re vezet. A mezőnyt két forduló után a Szovjetunió vezeti. Liebmann Béla Sportműsor esett a mezőnyjátékuk is, minek 8:12 lett az eredmé­nye. 12:12-re sikerült a fel­zárkózás. de a szett a Kül­ker SC-é lett. Nyerési lehetőség maradt kihasználatlanul a 3. szett­ben. 6:2 es vezetés után ért­hetetlenül visszaesett a Spar­tacus. Baj vo't a nyitások­kal, a sánccal és 15:ll-re a Külker nyert. Az uto'só szettet jobb el­felejteni. Csak vergődtek a lányok a pályán és biztos 10 pontos győzelmet aratott a vendégcsapat VASÁRNAP Atlétika Szeged város serdülő A és B összetett bajnokságának második napja, tanárképző főiskola Topo­lya sori pályája, 9. Birkózás Országos kötöttfogású junior­verseny, Bebrits L. Közúti és Vas­útforgalmi Szakközépiskola tor­naterme. 10. Kajak-kenu Kőolaj Kupa, Ifjúsági Vizitel ep, 9-30. Kosárlabda NB H. Férfiak: Sz. Postás­Kecskeméti MFSC, Rókusi Torna­csarnok. 10.40. Vízilabda Dobó Kupa, újszegedl verseny­uszoda. 8 órától 18 óráig. Labdarúgás NB III. Délkeleti csoport: Sze­gedi Dózsa—Jánoshalma, Hunyadi tér, 16, Pató. Törökszentmlklós­SZVSE, Törökszentmiklós, 16, Kó­lóknál. Megyei I. osztály: Csanád palo­ta—HODIKOT. Csanádpalota, 16, Bajnóczl. Mindszent—Apátfalva Mindszent. 16, Mihály J. HMSE­DELEP, Hódmezővásárhely, 16, Szekeres. Sándorfalva—Kinizsi­Húsos, Sándorfalva, 16, Börcsök. Makói SVSE-C mng'ád. M kő. 16, Szolnok m. jv. KSZV pE-Klskun­dorozsma, Kertétz u., 16. Pál S Alsóváros—H. Porcelán, Szabad­ság tér 16. Bubori. Sz. Soartacus­Szentesi Kinizsi, volt SZAK-pá­lya, 10, Bács m. jv. Az első csapa­tok mérkőzése előtt - a Sparta­cusnál az első csapat mérkőzése után — az ifjúság: :k Játszanak. Megyei IL osztály: Ktstel«k-Fe­rencszaliás. Kistelek, 16, Fartca*. . Szóreg—Tápé, Szőreg, 16, Seres Sz. Tanárképző—Fábiánsebestyén, Kertész utca, 11, Kérdő. Bordány -Pitvaros, Bordány, 16. Kovács H. Derekegyház—Székkutas, Derek­egyház, 16, Köböl. Nagymágocs­Sz. Volán, Nagymágoes 16, Jakus. Móraiialom—Aigyő. Mórahalom. 16, Szvétécz. Az első csapatok mérkőzése előtt az Ifjúságiak Ját­szanak. Megyei III. osztály: Kuzsa-Ül. lés, Rúzsa, 16, Bende. Zákányszék —Asotthalom. Zákányszék, 16, Horváth M. Pusztaszer—Szatymaz, Pusztaszer, 16, Megyeri. Röszke­Domaszék, Röszke. 16. Kocsis J, Kübekhaza-Forráskút, Kübekhá. za, 16, Herczeg. Ojszentíván—Ba­lástya, Ojszentíván. 16, Pördi. Baks—Tiszasziget. Baks, 16. Szé­csl B. Domaszék—Ottömös, Doma­szék, 16, Bende. Opusztaszer—Dóc, Opusztaszer. 16, Halász. Országos ifjúsági bajnokság: Sz. Dózsa—Nagyszénás. Hunyadi tér. 14.30, Papp J. SZEOL AK­SZVSE, Vasutas-stadion, 10.45, Kovács. NB-s tartalékbajnokság: Sz. Dó­zsa—Nagyszénás. Hunyadi tér, 12.30, Németh. SZEOL AK-Szege­di VSE. Vasutas-stadion, 9 Varró HETFO Labdarúgás Radnóti-hétfők. Kispályás mér­kőzések a gimnázium udvarán: SZAK öregfiúk—TIpográfia, 16.30, Jung. FC ACCY-DELEP öregfi­úk, 17.30, Kubatovics. Sándorfal­vá—Csillag FC. 18 30, Köböl. Hon­véd tér-VETERESZ, 19.30, Rácz J. Kozmosz—Alíökti Vendéglátó, 20.30, Kiss J.

Next

/
Thumbnails
Contents