Délmagyarország, 1977. április (67. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-17 / 89. szám

Vasárnap, 1977. április 17. 11 Háromszáz gépész A GTE szegedi szervezetének munkájáról f## Azt mondják a mérnökök, nagy szellemi akkumulátor a Gépipari Tudományos Egye­sület, amellyel bármikor, bárki érintkezhet, ha erejét, tudását meghaladó feladatot kell megoldania. Az alap­szabályban persze szigorúb­ban fogalmazták meg a GTE rendeltetését, feladatait. Fő cél, hogy tagjai a párt és a kormány politikájának meg­felelően növeljék és fejlesz­szék a gépipari tudományo­kat, társadalmi úton vigyék előre a népgazdaság műszaki, technikai életét, formál­ják a műszaki közvé­leményt, gyarapítsák a gé­pészek tudását. A 28 éves egyesületben jelenleg tizen­hétezer mérnök, technikus és közgazdász dolgozik sok cso­portban, szervezetben, de központi irányítás alapján. A szegedi területi szervezet 1958-ban alakult meg, most csaknem háromszáz szakem­ber tevékenykedik benne, akiknek fele Szegeden él, a többiek pedig Makón, Szen­tesen és Csongrádon. A vá­sárhelyiek tavalyelőtt kivál­tak, s azóta önállóan végzik munkájukat. A szegedi szer­vezet feladatait, eredményeit Tombácz József titkár és Deák József vezetőségi tag ismertette. Utóbbi egyik ala­pítója volt a GTE helyi szer­vezetének. Az alig két évtizedes mun­ka során fő feladatnak te­kintették Szegeden, hogy a gépipari végzettségű szakem­bereknek és más szakmák­ban dolgozóknak lehetőséget adjanak a véleménycserére, az összefogásra, űj ismeretek elsajátítására. Ügy mondják, hogy a műszaki tudás fele­zési ideje rövid, néhány év múltán mindenki elfelejthe­ti az egyetemen, főiskolán vagy szakközépiskolában ta­nultak jó részét. A sikeres munka viszont megkívánja az újabb és újabb ismerete­ket, azt, hogy mindenki ké­pezze magát. Az önképzéshez valamennyi érdeklődő kap­hat útmutatást az egyesület­ben. Lehetőség nyílik arra is, hogy új műszaki problémákat közösen elemezzenek. A ta­valyi eredemények jelzik, hogy mind hatásosabbá válik e munka Szegeden. Megala­kult például az Ikarus Ka­rosszéria- és Járműgyár leg­újabb gyárának üzemi cso­portja. Szükség volt rá, hi­szen mind jelentősebb szerep jut a szegedieknek az autó­buszgyártásban. A tudományos egyesületek feladata a Fiatal Mérnökök és Közgazdászok Tanácsa te­vékenységének szakmai irá­nyítása. Az FMKT-munka segítése érdekében Termék­szerkezet korszerűsítése elne­vezésű pályázatot hirdetett a GTE szegedi szervezete, a megyei KISZ-bizottsággal közösen. Sokan érdeklődtek a fiatal szakemberek közül, így idén újra meghirdetik a pá­lyázatot Kell a segítség a fiatal mérnököknek és köz­gazdászoknak azért is, mert mind több vállalatnál alakí­tanak FMKT-csoportot. E társulások viszont külső se­gítség nélkül nehezen boldo­gulnak — legalábbis az első években. Gyakran olyan feladatok megoldását segíti a GTE, amelyek igen sürgetők a vál­lalatoknál. Például sok he­lyen nem kielégítő az üzem­fenntartási tevékenység. Ez sugallta az ötletet a GTE tagjainak: a szegedi területi szervezeten belül üzemfenn­tartási szakbizottságot alakí­tanak. Hozzá Is fogtak e munkához, a szakemberek érdeklődése erőteljes, így ha­marosan előadássorozatot Program a Hajdúságban rendezhet a GTE a karban­tartási rendszerek szervezé­séről, fejlesztéséről. Az is so­kat foglalkoztatja a szegedi szervezet tagjait, miként le­het a régi gépeket hidrauli­kus, vagy pneumatikus egy­séggel fölszerelni, ezáltal ter­melékenyebbé tenni. Sok az elavult, de még használható gép, van tehát tennivaló. Pél­dául a kéziszerszámgyárban nyolcvanéves eszközök is ta­lálhatók, ezek egy részére ta­valy szereltek ilyen egységet; szaknyelven szólva, pótlóla­gos automatizálást végeztek. Végül olyan szakbizottság megalakítását is tervezik, amely a tűzvédelmi munkát segítené, tenné tervszerűbbé, hatékonyabbá. Seregnyi elképzelés szere­pel a GTE szegedi szerveze­tének idei munkatervében. Üjítási ankétokat rendeznek, előadásokat tartanak például a korrózióvédelemről, a he­gesztés automatizálásáról, a balesetek megelőzéséről, a Dolgozz hibátlanul munka­rendszerről. Jelentős szerep jut az egyesületnek a műsza­ki hónapok rendezésében, tagjai idén is jó néhány elő­adást tartanak. Igyekeznek minél hamarabb bevonni az egyesületi munkába az újon­nan munkába állt fiatal mű­szakiakat, s végre megfelelő együttműködést kialakítani a szövetkezetekben dolgozó szakemberekkel. Tovább bő­vítik a nemzetközi kapcsola­tokat, együttműködnek kül­földi társegyesületekkel a számítástechnika gépipari üzemekben való alkalmazá­sának elterjesztése érdeké­ben. E témakör a KGST tag­államai közül hazánkra sza­kosított, ezért Is indokolt a GTE igyekezete. A szegedi szervezet tagjai több tanul­mányutat terveznek idén a Vajdaságba, ahonnan főként szervezési tapasztalatokkal szeretnének visszatérni. Szirák József A hortobágyi intéző bizott­ság csütörtökön Debrecenben tartott plenáris ülésén egyebek közt bejelentették; hogy négy nagy nemzetközi rendezvénye lesz ez évben a Hajdúságnak. Július 1—3, között tartják meg 13. al­kalommal a hortobágyi lo­vasnapokat, augusztus 19— 20. a debreceni virágkarne­vál időpontja. A hajdúszo­boszlói nyár rendezvényei július 25—30. között zajla­nak le, az alkotmány napján pedig ismét megtartják a csárda mellett a hortobágyi hídi vásárt. Veszteség és nyereség A hír elindult hódító út­jára. Mondták, hogy a bor előállításának költségét -izok egészítik ki, akik Már­ka-üdítőt isznak.., Igen, jól értették. Állítólag azok a felnőttek és gyerekek, vagy­is elég sokan, vagy Inkába kevesen, akik nem szeretik a bort, hanem szivesebben isszák az üdítőket, ezek kö­zül is a jóízű Márka-félé­ket Igaz, ainl igaz, én is több tanácskozáson, értekez­leten hallottam, hogy a bo­rászat ilyen, vagy olyan okok miatt veszteséges, de a Már­ka üdítőital-gyártás nyeresé­ges. Még a vállalat eredmé­nyére is nagyon kedvező. Elgondolkoztam hát, s bi­zony megvallom, belém bújt a kisördög. Vajon miért mondják ezt olyan büszkén? Talán • dicséretet várnak azért, hogy azok egészíthetik kl a bor árát, akik nem is isszák? Ezek után ne is cso­dálkozzanak, ha Márka he­lyett bort i6zom. Gondoltam arra is, ha ne­talán elég borhoz nem jut­nék, és úgy döntöttem, ak­kor Inkább tejet iszom. Ab­ból öt forintért adnak egy litert, Márka-üdítőből két deci éra három forint R. F. A Rózsa Ferenc Szakközépiskola felvételt hirdet az alábbi felnőttoktatást ágazatokra: — szakmunkások 3 éves szakközépiskolája — gépjármű-technikai ágazat — érettségizettek 2 éves tanfolyama — villamosenergia-ipari ágazat Érdeklődni lehet: személyesen munkaidőben, vagy a 6701 Szeged, Pf.: 552 címen, levélben­Világjáró könyvek Széles és sokoldalú nem­zetközi kapcsolatot építettek ki az NDK könyvkiadói — s kiadványaikra joggal illik a jelző: világjáró könyvek. A külföldi partnerek sorában igen jelentős helyet foglal el a Szovjetunió; a kölcsönös hagyományos könyvbemuta­tók során eddig már négy­ezer rendezvényre került sor. A szocialista országokban sorra kerülő rendezvények alkalmat kínálnak az NDK könyvkiadásának népszerűsí­tésére. Az Aufbau-könyvki­adó például nemrég eljuttat­ta újdonságait Magyarország egyetemi városaiba. De más országokban is sikerrel sze­repelnek az NDK-könyvek. Lisszabonban például a He­gel-kongresszus alkalmából rendeztek könyvkiállítást. Ezerhatszáz NDK-könyv sze­repelt a nizzai könyvfeszti­válon, a gyermekkönyvek pedig Bolognában és Mün­chenben mutatkoztak be. Ott voltak az NDK-kiadványok az Új-Delhiben és Kabulban rendezett nemzetközi vásá­ron, illetve kiállításon is. Az idén nagy gonddal ké­szülnek az NDK kiadói a lipcsei nemzetközi könyvki­állításra, ahol a hazaiakon kívül 56 ország képviselőivel versenghetnek majd. De ott lesznek újdonságaikkal a moszkvai nemzetközi könyv­vásáron, és a pozsonyi könyvbiennálén is. Ezenkí­vül Franciaországban és az Egyesült Államokban is be­mutatkoznak majd az NDK­könyvek. ADÁSVÉTEL Bontásból ajtók, ablakok. 4500 db klsrocretfl IM6­cseróp sUrgőstn eladó. — Szóreg, Templom tór 2. X Szegedi Nemzeti Színház megvételre keres 1 darab, Jó karban levó fotelágyat. Barkas kitűnő állapot­ban eladó. Szentes, Boros Sámuel utca 52 . x Popul ár Sport gópkocsl eladó. — Vásárhely. Mikibe 0. 11. INGATLAN Ueuaoi uaz etaao. utca 3. Nyii X Hál eladó Tápén, sárgá­hoz közel. Érdeklődni: Zakar Mihály Tápé, Já­vorba u. 8. Garáas eladó. Móra u. 33. szám alatt. Érdeklődni: lehet a 20-ÓT3 telefonon, mindennap este 7—8 óra közöt:. huriasi.ru alápincézett épület. 1—3 család réezé­re, Szeged mellett sürgő­sen eladó. „Olcsó 133 073" Jeligére Budapest, Felsza­badulás téri Hirdetőbe. EGY6B ParkettazegelyléceZ ké­szítek. Thököly 0. 45 AT, a 71.es autóbusz végállo­mlsánál. X Fodrász óét állandóra fel­veszek. „Jó nmkt, jó fi­zetés 8404" Jeligére a Sajtóházba. Gondozót keresünk fekvő­beteg, 70 éves asszonyhoz, lakás megoldhátó. ken­hásználat ós állattam* lehetséges. Szeged-Fék­söváros. Tápéi utca M. Heti egy alkalomra taka­rítónőt keresek. Érdek­lődni: esti órákban: 20-915 telefonon. Munkaalkalmak Egy férfi munkaerőt felvetelre keresünk árukiadói munkakörbe. Alföldi TÜZÉP 207. sz. telepe, Kis­kundorozsma. x Napi 8 órai munkaidővel taka­rítónőt vesz fel a Juhász Gyula Müvelódesi Központ. Jelentkezni lehet: Szeged, Vörösmarty u. 5. sz. alatt, az irodában. A domaszeki Szőlőfürt Szakszö­vetkezet felvételre keres gyakor­lattal rendelkező statisztikust és gyors- és gépíró adminisztrátort. Jelentkezni személyesen a szak­szövetkezet főkönyvelő-helyette­sénél. x Áramszünet Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1977. április 21-én 07.00 órától 15.00 óráig Újszege­den, a Torontál tér. Alsó Ki­kötő aor, Vasúttöltés, Fésű u„ Liga u., Székely sor, Ko­rondi u., Csanádi u. által határolt területen karban­tartás miatt Időszakos áramszünet lesz. Május elseje Budapesten I NAPOS TÁRSASUTAZÁS AUTÓBUSSZAL BUDAPESTRE Időponti 1977. május L Részvételi díj ebéddel é* borkostolóval: 217,- Ft Szekszárd­Gemenc I NAPOS TAR&ASUTAZAS AUTÓBUSSZAL AZ EURÓPA HtRÜ VADREZEltVATUMBAN. Időpont: 1977. máius 29. Részvételi dfj ebéddel é» erdei programmal: 253— Ft Jelentkezés és részletes felvilágosítás: IBUSZ Szeged, Klauzál ber 2, Telefon; 11-188 Az MHSZ GÉPJÁRMŰ ISKOLA gépiármu-vezetoi tanfolyamot indít KISTELEKEN Tanfolyammal kapcsolatos megbészolés 1977. április 18-án 18 Örskor a Petőfi ii. 1. szám alatt <Oreg iskola) lesz. Alkalmazunk érettségivel ren­delkező női munkaerőt, helyette­sítőként bérszámfejtési munka­körbe. Csongrád megyei IUet­ményhlvatal. Szeged, Széchenyi tér 9. x A Szegedi Postaigazgatóság Magasépítési Üzeme felvételre keres kőműves, asztalos, villany­szerelő, bádogos, parkettázó, szobafestő, lakatos szakmunka­sokat és segédmunkásokat. Min­den szombat szabad, fizetés meg­egyezés szerint. Érdeklődni lehet minden munkanapon az üzem te­lephelyén, Dorozsmai út 40/B az­alatt. X A Szegedi Nemzeti Színház fel­vesz hangtechnikust és világosí­tót, vUlanyszerelöl szakképzett­séggel. Szegedi nagyvállalat pályázatot hirdet művezetői munkakör be­töltésére. Feltétel közép- vagy felsőrokd villamos ipari végzett­ség, művezetői gyakorlat. Jelent­kezni: „Könnyűipar 24 991" Jel­igére a Hirdetőbe. X Motortekercselőt gyakorlattal felveszünk. Jelentkezni Csongrád megyei Tejipari Vállalat raduzakl osztályán, Szeged, Budapesti út S. sz. X Közlemények A DEMASZ Szeged város DéH Kirendeltsége értesíti Mihálytelek lakosságát, hogy 1977. április 19­től 32-lg naponta 8.30-tóf 17 órá­ig hálózatatépltesi munkák miatt Szeged-Mihálytelekem, a Vőröa Hadsereg útja Szérűskert sor. Te­her part u., Füzér u., Oldal utca által határolt területen, valamint a Harcos utcában időszakos áram­szünetet tart. Fogyasztóink ezlvea elnézését kérjük. Szeged város Déli Kirendeltség. Értesítjük a t. távbeszél6-előfl­zetőket, hogy Odesszaváros ré­szében április hó 19-22. között ha­lózatátterhelést végzünk. Ez idő alatt a távbeszélő-állomások rész­legesen szünetelnek. A fenti idd alatt az ABC-áruház előtt Vavő nyilvános állomás folyamatosan működni fog. Az átterhelés IdeM alatti szünetelésért az előfizetők szíves türelmét kéri a Csongrád megyei Távközlési Üzem vezető­sége. x Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ, ÜJkigyósi Szigetelőlemez Üzeme pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: konstruktőri munkakörbe gépészmérnököt, villamosmérnököt, automatikai Üzemmérnököt, laboratóriumba minőségellenőrző munkakörbe: petrolkémlkus vegyészmérnököt, vegyészt, vegyésztechnikust, építészmérnököt keresünk felvételre. Autóközlekedési Tanintézet Szegedi Iskolája folyamatosan Indit személygépkocsi­írezetSI tanfolyamokat. Jelentkezni lehet; szombat kivételével minden munkanapon 8—U óráig. Szeged, Berlini krt. 16. szám alatti ügyfélfogadóban. \Néme1 \Netnze1i Hét a Centrumban! v Az NDK schwedti Centrum Áruház köszönti Szegedet! Német árucikkekből árusítással egybekötött kiállítás a szegedi Centrum Áruházban április 18—r23-ig. Centrum Áruházak mindenütt a centrumban! Szegeden: Lenin krt. 47. Nyitva: reggel 8-tól este 7-ig, szombaton 8—3 óráig. CENTRUM

Next

/
Thumbnails
Contents