Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-13 / 61. szám

Vasárnap, 1977. március 13. Ady föltámadt olthona FRITZ MIHÁLY: VIRÁG Hétköznapok művészete N

em nehéz elképzelni egy teljesen behavazott teret. Bármilyen lehet ez a tér — ha teljesen behavazott — akkor formálni az emberi léptek kezdik! Összekötik a fontosabb utcákat, amelyek a szélén találhatók, elvezetnek az üzletekhez, vagy a kúthoz. Az emberi léptek hamarosan kis hóutakat rajzolnak a térre. Ezek az utak a legrövidebbek, a leginkább cél felé igyekvők. Ha elolvad a hó, előtűnnek a tér igazi útjai, amelyek gyakran nem egyeznek meg a hóba rajzolt utakkal. Ezek az utak lehet, hogy rajzasztalon születtek, lehet, hogy régebbi célszerűségnek meg is feleltek, íehet, hogy valamilyen kastély udvarán nagyon is szépek lennének, lehet, hogy a repülőgép számára, felülről Igen szép látványt is nyújtanak. mégsem célszerűek. A tér szükséglete, használata szerint a hóba rajzolt utak mutatják az igazi erővonalakat. A hétköznapok művészetének, amelynek része lehet egy tér ls, elsődleges mércéje a használat, a célszerűség, megfelelés annak a célnak, amelynek érdekében készült. A hétköznapok művészetébe beletartozik, beletartozhat minden használati tárgy, amelyet az ember hozott létre, de beletartozhat még a természet is — mint az előbb említett tér esetében —, annak az ember által felhasznált, gyakran természetes voltában meghagyott része. Használati tárgy a lakóépület éppúgy, mint a ruha, az asztalnemű, az ágynemű, vagy a gép, a könyv, a kasza. A használati tárgyat jól használhatósága, célszerűsége és szépsége együttesen emeli művészi szintre, csak e tulajdonságoknak való megfelelés alapján tarthat igényt a művészet elnevezésre. Az a gyönyörűséges, modern formájú óra, amely mellé egy másikat is kell venni olyant, amely csúnya ugyan, de a pontos időt mutatja. nem részesülhet a művészetnek kijáró jogokból. De művészetnek, hétköznapi művészetnek minősülhet az a lakberendezési forma, amely a lakói számára nemcsak a szép berendezés élményét adja, hanem jól használható mindabban a funkcióban, amelyekre használni akarják. A célnak meg nem felelő, másfajta célú dolgok utánzata a gyakorlati élet mérlegére téve giccsnek minősül. Ilyen az a lakóház, amely tornyos kastélyt, vagy éppen városi bérházat utánoz, holott a vidéki élet viszonyaihoz, foglalkozásaihoz kellene alkalmazkodnia. Azok a régi parasztházak, amelyek a földmunkához, nagy állattartáshoz szükséges épületeket is magukban foglalták, sőt a fejlődő igényeknek megfelelően, nagyobbíthatok, hosszabbíthatók, bővíthetők voltak; ma már nem korszerűek. Nemcsak a benne lakók komfortigénye változott, hanem munkájuk jellege is. Mégis meg kell találni a módot a városi bérház metszetének minősülő kockaház helyett a falusi, vidéki lakóház legmegfelelőbb formájára. Ugyanúgy, ahogyan máig is népviseletben járó asszonyok, lányok találják meg csalhatatlan érzékkel a korszerű anyagok felhasználása és a régi formák megőrzése közt az egyensúlyt. Külön elemzést érdemelne a díszítés, amely nem egyenlő a szépséggel. Szép ugyanis a célszerű, hibátlan formájú tárgy is lehet, anélkül, hogy egyetlen vonásnyi díszítés lenne rajta. A díszítés fogalma a világ különböző népei számára igen eltérő fogalom. A franciáknál az iparművészet helyett a díszítőművészetet használják. A skandináv népeknél szinte egyáltalán nem díszítenek, náluk a formai egyszerűség a dísz — még ruhaanyagaik nagy része is kockás, csíkos. A mi népünk díszítőkedve is országrészenként változó. Az Alföld szegényebb gazdasági alapjára szegényebb, tehát kevésbé díszes népművészet épült. De ragyogó, pompás a Matyóföld, a Kalocsa vidék, vagy Boldog környékének népi hagyománya. A díszítés itt, alapvető követelménye az öltözéknek A népművészet mostani divatja mind a használati tárgyak, mind az öltözködés esetében szívesen nyúl a hagyományokhoz. Az alkalmazás, a felhasználás módja azonban akkor nevezhető művészinek, ha nem lakásra, ruhára rátett, felületi díszként, hanem hasznos kiegészítőként jelenik meg. Mint ahogyan — a behavazott tér példájára visszatérve — a tér kiképzésénél, figyelembe véve az emberi szükséglet lépteit, úgy helyezzük el az utakat és az utat szegélyező növényeket, virágokat — ha úgy tetszik: a díszítményeket —, hogy azok a használat által kitaposott utat tegyék szebbé, kellemesebbé. így teremtődhet meg a hétköznapok művészete. TORDÁY ALIZ A

z évfordulók rendszerint föltámasztják az emlékezés hervadó virágait, feltámadó szelel bele-belekapnak a lankadó emlékvitorlákba. Alkalmat teremtenek az újrafölfedezésre, a reflektorok csóváinak átállítására, arra, hogy az emlékezések sorozatünnepein túl közelebb kerüljünk emberileg is ahhoz, aki az események középpontja, kiváltója. Ady Endre születésének centenáriumi évében máris egymást érik az emlékezőműsorok, a költőidézések, alakjának, költészetének és hatásának elemzései. Irodalmi estek, dokumentumtárlatok, képzőművészeti kiállítások keresik ez évben ország, sőt világszerte „az igazi Ady"-t, azt a költőt, akit a legnagyobbak között tart számon az irodalomtörténet, de akit máig nem igazi költői-művészi értéke szerint tart számon a nagyobb közösség tudata. Még mindig többet idézik a „részeges költő", a „vérbajos poéta", a „fékezhetetlen zseni" jelzőket, mint verseinek sorait. Mindezek ellenére — vagy talán éppen ezért — Ady egyik legnépszerűbb költőnk. Különösen a 40 —50-es évek ifjúságának nagy élménye ő. Sajátos arcvonásait, Izzó-parázs szemeit, Lédát, Csinszkát és az" „Idest" szinte mindenki sorolja, ha szóba kerül maga a költő. A centenáriumi rendezvények első. óriási sikerű eseménye volt február végén az Ady Emlékmúzeum megnyitása a budapesti Belvárosban, a Veres Pálné utca 4—6. számú hái első emeletén. Boncza Miklós halála után, 1917 őszén költözött ide Csúcsáról Ady és Boncza Berta, s ebben a háromszobás, cselédszobás lakásban élte utolsó évelt a költő. Csinszka kicserélte az összes bútort, lázasan rendezte be azt a lakást, mely Ady számára az utolsó sziget volt életében, az a hely, mely percnyi nyugalmat jelentette a háború esztendeiben, ahol ember tudott maradni az embertelenségben. i 1917 őszétől 1919 januárjáig hotelek, penziók, bérelt szobák után élete utolsó lakása volt ez Ady Endrének. Itt születtek a háború és elhatalmasodó betegsége szenvedései között életművének nagy záróversei, a Mai próféta átka, a Krónikás ének 1918ból, a Beszélgetés a szívemmel, az Elégedetlen ifjú panasza, és a legutolsó, az Üdvözlet a győzőnek. Schöflin Aladár, a hűséges barát így .rajzolja meg a beteg költő képét az 1918 késő őszén tett látogatása után: „Az októberi forradalom előtt két-három nappal zaklatott szívvel, egész lényemben lesújtva meglátogattam Adyt, mint annyiszor, mikor válságos órákban megnyugvást kerestem. ö akkor már nagybeteg volt. Fázósan, köpenyébe burkolózva ült lakása hallszerű előszobájában, az arca dúlt volt, finom vágású szája körül az a fájdalmas vonás, melyet jól ismerünk, elmélyült, uralkodóvá lett egész fiziognómiáján. Aztán egyszerre megfogta kezemet és halkan így szólt: — Ügy érzem magamat, mint Vörösmarty, mikor A vén cigányt irta ..." Az őszirózsás forradalom eseményei újra fölvillanyozták. A Nemzeti Tanács vezetői lakásán köszöntötték. Az üdvözlést Ady kis papírlapra vetett sorokkal akarta viszonozni, de nem tudta fölolvasni a szívbe markoló pár sort, mely így hangzott Hatvany Lajos felolvasásában: „Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Dadogva, gyáván, de mégis némi büszkeséggel mondok köszönetet önöknek, a forradalmi magyar nemzet tanácsának, aki eljött a költőhöz. Betegen és meghatottan, hálásan szorongatom a felém nyújtott kezeket. Dadogva, mert életemben sokat kiabáltam — dadogva is mondom, milyen jólesik nekem ez a mindennél nagyobb kitüntetés. Úgy érzem, hogy való és bekövetkezett az én forradalmam. Ekes magyarnak soha szebbet Száz menny és pokol sem [adhatott: Ember az embertelenségben. Magyar az űzött magyarságban, Üjból-élő és makacs halott." Amikor egészségi állapota 1919 január közepén válságosra fordult, mielőtt elhagyta volna lakását, hosszan végignézte szobája minden egyes bútordarabját, különösen ágyát, mely hónapokon ét matracsírja volt, kilincsre téve kezét, így szólt: „Semmit sem fordíthatok meg." Néhány hét alatt sok ezer vendége volt Ady utolsó otthonának. Egymást váltják a csoportok és magános látogatók a Varga Imre domborművével ékített szokványos pesti bérház lépcsőházában. Mi vonzza ide az emberek sokaságát? A költő lakásának tárgyai? A dokumentumkiállítás gazdag anyaga? A lemezről szóló Latinovits-megidézés különös hangulata? A fotók sokasága? Bizonyára Valamennyi. Milyen ls ez a lakás ma, a jórészt eredeti bútorokkal berendezve? Nem nagy, három egymásba nyíló utcai szoba fogadja a vendégeket. Az egykori lakásavató vendége, Dénes Zsófia ilyennek látta: „A pesti lakásnak kuriaatmoszférája van. Nincs benne rendkívüliség... A sötét paliszanderbútor csillogásában meleg sötétkék szűrődik, sok kék, Bertuka kedvenc színe. Sötétkék bársonyborítás, néhány jó szőnyeg, egyetlen hímzett párna sem, miityürke sehol... Fölösleges általában semmiben sincs, inkább bizonyos tartózkodásra hajlás a lakáskép egész felépítésében." A lakás meghitt hangulata, sajátosan egyéni stílusa a kényes ízlésű Hatvany Lajost is meglepte: „Adyék három szobája a Veres Pálné utcában: csupa kedves, meghitt családi bútor, kecses, Ízléses elrendezésben. Nagyon meglepett, és nagyon jólesett a garabonciást, ily takaros környezetben látnom..." A lakásban Ady szobája volt a legegyszerűbb, a legpuritánabb. Bölöni György, az egyik leggyakoribb vendég így írja le a költő egykori szobáját: „Bandi szobájában egy ágy. Az ablaknál, háttal a világosságnak sarokra fordítva íróasztal, mellette könyvespolc. Dívány és székek. Szobája kényelmének hasznát már alig veszi. Legjobban ágyát kedveli, és ha nem komoly beteg, akkor is szíves-örömest elheverész benne. Könyvespolcán kevés könyv. Inkább véletlenség folytán, mint olvasókedve szerint került ide néhány kötet. Parányi ceruzavégekkel íróasztalán írhatná verseit. A munkakedv azonban már nagyon kerüli." A költő öccse így tudósít az egyre zárkózottabbá, ingerültebbé váló Adyról: „...Bandi ugyan hovatovább a lakás egyetlen szobájában barrikádozta el magát, idővel abban is egyetlen bútordarab: egy szép, régi diófaágy volt az otthona, mégha vendégek jöttekmentek is, s lassanként a szíves vendéglátás fokmérőjévé az válik: fölkél-e a látogatók tiszteletére a házigazda, vagy nem." Az Ady Emlékmúzeum az első hetekben zarándokhely lett. A régi formájában helyreállított három szoba, Adyék egykori bútorai, az egykorú fényképek, berendezési tárgyak vonzzák a látogatók ezreit. A konyhából és cselédszobából átalakítót!, kiállító-helyiség ontja az Ady—Csinszka szerelem dokumentumait, idézi Ady háború alatti életét, feltárja költői —írói tevékenységét. Kiemelten szerepelnek a 'kortörténeti vonatkozású képek mellett Ady legjelentősebb háborúellenes verseinek kéziratai és motivumképei. A kiállítási anyagot kisfilmmel, diaképsorozattal, hangműsorral egészítették ki a rendezők. Így ad élmény-nyújtó képet Ady föltámadott otthona a Veres Pálné utcában. T. L. aBBr v H ^^ mmM •ff %.. ^35? % BsSL^ ;:JK? w Hl .-"V . jgMSfm . • nB HU fxJH I