Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-30 / 75. szám
I Szerda, 1977. március 30. Nevelőszülők és gondozott gyerekek Tegnap, kedden délelőtt Szegeden, a városi tanácsházán Kalmár József elnök vezetésével ülésezett a Szeged városi és szegedi járási népi ellenőrzési bizottság. A testület megvitatta a vállalati. szövetkezeti autóbuszok. szeretettel gondozzák a rájuk bízott gyerekeket többet nyújtanak azoknak, mint amit a gondozási díj lehetővé tesz. A gondozási könyvek vezetése azonban nem mindenütt szabályos. A kiskundoteherautók kihasználtságé- rozsmai és a kisteleki ellennak helyzetét. A népi ellenőrök több hétig vizsgálták, hogy miként lehetne a vállalatok és szövetkezetek tulajdonában levő járműveket gazdaságosabban üzemeltetni. Ugyanis azt tapasztalták, hogy a közületek nem tudják a járműparkot teljesen kihasználni. Ez a tájékozódás része a megyei NEB vizsgálati programjának is. Általános az a megállapítás, hogy a járművek gazdaságtalanul üzemelnek. Ennek oka a rossz szervezés, a helytelen szemlélet, ami az irányítók kényelmességében mutatkozik meg, valamint a krónikus alkatrészhiány, s ezért hosszú ideig állnak a gépkocsik. A mezőgazdasági téeszek jobban hasznosítják teherautóikat, mint a vállalatok. A NEB felhívta üzemek figyelmét, hogy sősorban a szervezést javítsák. A tegnapi ülésen velőszülőkhöz állami gondozottak életkörülményeiről is tanácskoztak. Dr. Csorna Lajos népi ellenőr vezetésével Szegeden, Sándorfalván, Kisteleken felmérték, milyen az állami gondozottak ellátása ruhából, iskolai felszerelésből, és hogyan számfejtik s tartják nyilván a gondozási díjakat. Ez a felmérés folytatása volt annak a vizsgálati programnak, amit tavaly a szegedi Londoni körúti nevelőotthonban elkezdtek. A népi ellenőrök kirivó szabálytalanságot, az állami gondozott gyerekek érdekeit sértő fogyatékosságot nem találtak. Ruházati ellátottságuk megfelelő, de a nevelőszülők többsége nem tudja, hogy milyen lehetőségeik vannak, nem ismerik egyes ruházati cikkek kihordási idejét, az igényelhető menynyiséget A nevelőszülők általában nagy gonddal és sok őrzésnél megállapították, hogy a körzeti felügyelők nem végzik pontosan a munkájukat. (Szeged kivételével általában az ellenőrzés laza, ötletszerű.) Például a dorozsmai körzeti felügyelő hónapokon keresztül nem látogatott családot. A NEB nem találta jónak a nevelőszülők és a gyermekvédő intézet közötti kapcsolatot Ebből ered az is, hogy egyes családoknál indokolatlanul felhalmozódott a ruhakészlet, ugyanakkor másutt hiány van. Nem kapnak a nevelőszülők tájékoztatást arról, hogy mit kérhetnek a gyerekeknek. Szeged kivételével a körzeti felügyelók nem végeznek körültekintő felméaz rést arról, hogy a gyerekekel- nek mire van szükségük. A szegedi NEB végül is számos kérdésben felhivta a kihelyezett CsonSrád megyei Ifjúsági- és Gyermekvédő Intézet vezetőjének a figyelmét a megállapított fogyatékosságok felszámolására. Szállítási megállapodás Kedden a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban Kiss Dezső miniszterhelyettes és Saddik Saddikni nagykövet kormányszintű megállapodást írt alá a Magyar Népköztársaság és a Szíriai Arab Köztársaság közötti közúti személy- és árufuvarozásról. Az aláírásnál a Külügyminisztérium képviseletében jelen volt dr. Hackler Károly főosztályvezető-helyettes. A megállapodás jó alapot teremt a két ország külkereskedelmi forgalmának továbbfejlesztéséhez, s hozzájárul az együttműködés elmélyítéséhez. A brigádrezefők országos tanácskozása előft Makón Kállai Évára emlékeztek Tegnap, kedden délután Makón, a Kállai Éva Diákotthonban emlékeztek meg a diákotthon névadója születésének 60. évfordulójáról. Az ünnepségen megjelent Nagy Gizella, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, dr. Forgó István, a városi tanácselnöke, Lantos István, a városi pártbizottság osztályvezetője. Puskás János, a diákotthon igazgatója ünnepi beszédében méltatta a forradalmár Kállai Éva harcos életútját, munkásságát. „Újból és újból bizalmat szavaznak" Hódít a számítástechnika Az igények főikeltése, illetve fölkutatása a Csongrád megyei számítástechnikai koordinációs bizottságnak egyelőre egyik legjelentősebb feladata. A tegnapi ülésen zött; most megszüntették e hiányt, megalakították az orvos-egészségügyi szakcsoportot. A vállalatok vezetőivei való beszélgetések során tapasztalták a számítástechújra beszámoltak eddig vég- nikai szakemberek, hogy zett munkájukról az igénye- egyik helyütt részletesen kiket kutató albizottság szak- dolgozták a számítógépes csoportjainak vezetői. Kide- adatföldolgozás tervét, de rült, hogy sok helyen élénk nem megfelelő eszközt akaraz érdeklődés a számítás- nak választani hozzá. Szántechnika alkalmazása iránt, dékukat remélhetőleg megDicséretes. hogy több válla, változtatják a koordinációs lat szakértőket is ajánlott kutatómunkához. Eddig az egészségügy nem szerepelt a fölmérendő területek kőJő vizsga Knkoricafüldek, iparszerüen művelve Jó sikerült a bajai kukoricatermesztési rendszer első öt éve. Ez idő alatt az iparszeréén művelt kukoricaföldeken 45 százalékkal nőtt a hozam a korábbi hasonló időszakhoz viszonyítva. Egyes tájkörzetekben a bajaiak irányításával világszínvonalon termelik a takarmánynövényt. A rendszer biológiai felkészültsége a garancia ahhoz, hogy az újabb szerződéskötésekben további hozamnövekedést vállalhattak, s folytathatják a kukorica termesztés gépeire alapozott ágazattársítást Az idén 127 partnergazdaságban összesen 190 ezer hektáron termesztik a kukoricát, a búzát, a napraforgót és a pillangósokat a bajaiak üzemszervezésében. 1977-ben 203 millió forintot költenek a rendszer technikai fejlesztésére, az anyagi befektetés mellett a nagy értékű állóés forgóeszköz, maximális kihasználására törekszenek. (MTI) Tájérleltezlet Szegeden jogéletünk időszerű kérdéseiről Szegeden tegnap, kedden tájértekezleten találkoztak hét megye jogász szövetségének elnökei és titkárai. A tájértekezletet dr. Kemenes Béla, a Csongrád megyei szervezet elnöke nyitotta meg, s köszöntötte a résztvevőket. Dr. Jókai Loránd, a Magyar Jogász Szövetség főtitkára jogéletünk időszerű kérdéseiről és a szövetség előtt álló feladatokról adott részletes tájékoztatást. Ezután számos hozzászólás, élénk vita következett. A hasznos tanácskozás dr. Antalffy Györgynek, a JATE rektorának, a Magyar Jogász Szövetség országos elnökének zárszavával ért véget. bizottság ajánlása nyomán. Kapcsolatot teremtett a közelmúltban a bizottság az MTESZ Csongrád megyei szervezetének elnökségével. Megállapodtak abban, hogy együtt rendezik meg május 12-én a szovjet műszaki napot, amelynek alkalmával bemutatják az R 22-es számítógépet. A tegnapi ülésen előadást is hallgattak a bizottság résztvevői, az adatok más helységbe juttatásáról. A telefonon, távírón és telexen végzett adattovábbításról Horváth Pál, a Posta Központi Távíróhivatalának csoportvezetője szólt. Ilyen a bőség zavara: azt sem tudom, mit válogassak a sok érdekesség, meg a másutt is hasznosítható tapasztalat közül, amely méltóan mutatná be a Nagyalföldi Kőolaj fúró Üzem Münnich Ferenc brigádját és vezetőjét, az országos tanácskozásra küldöttnek jelölt Csontos Szabolcsot De hasonlóképpen lehet vele a brigádvezető is: a beszélgetés utáni napon levele várt, „már elnézést" — írja —, „a társadalmi munkákat nem egészen pontosan sorolta el." Nagy múltú brigád az övék, leírni is érdekes: tizenhétszeres szocialista, s tavaly május elseje óta a „Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja". Regényt lehetne róluk írni, miként vált az alföldi parasztemberekből, akik 1960ban brigádot alakítottak, vérbeli munkás; Nádudvar, Nagyhegyes, Hajdúszoboszló mezejéről Szegedre vándorolva, s ma is a környék 17 különböző pontján dolgozva is — igazi munkásközösség. A 41 fős brigádban 22 alapító tag van, akik tizenhét éve együtt dolgoznak. Télennyáron a szabad ég alatt óriás gépeket szerelnek. Csontos Szabolcs szót kér majd a kongresszuson. Még nem döntötte el pontosan, mit mond, előre leírni nem szokta, ismétléseknek sem híve. — Arról szívesen beszélnék, ha meg nem előznek majd mások, hogy a kollektíva a közös munkán keresztül alakul ki, de összetartani csak az tudja, ha mindenki tud sokat és még többet vállalni. Az embereket mindig mozgatni kell, mindig újat keli kitalálnunk, akkor válik érdekessé,. vonzóvá a brigádélet. Nagyon határozott, önálló gondolkodású munkásembernek ismertem meg Csontos Szabolcsot. Azt hiszem, szigorú az ellenőrzésben. Kifogyhatatlan az ötletekben. Mi lehet róla a brigádtagság véleménye? Ferencszállástól Kecskemétig tizenhét helyen kellene kérdeznem. Dekönynyen kideríthetem azért: minden évben titkos szavazással döntik el, elégedettek-e vezetőjükkel, megújítják-e megbízatását a következő évre is. Ez akkor derült ki, mikor megkérdeztem: személy szerint neki mit jelent brigádban dolgozni-élni, meghatározta-e életét? — „Az, hogy újból és újból bizalmat szavaznak, azt is jelenti, hogy a munkában is tekintélyt kell szerezni, a tanulásban is. Másodéves jogászhallgató vagyok." A tanulásról is beszélni szeretne a kongresszuson. — Tizenhét éve tizenegy tagunknak nem volt meg az általános iskolai végbizonyítványa sem, még 1965-ben se volt érettségizettünk. Ma huszonkettőnek kettő, vagy több szakmája van, huszonnégy végzett marxista középiskolát, 6 ma is sokan tanulnak közülünk: nyolc a második szakvizsgára készül, tízen középiskolások, két egyetemista van, hatan marxista középiskolába járnak. Nehéz munka után a tanulás — a többieknek meg a helytállás a tanulók helyett is. Ez mindent elmond a brigád szelleméről is. Nem állítom, hogy a kongresszuson nem a brigád belső életéről szól majd. Hogy megkapták az önálló fegyelmi jogkört — gyakorolniuk még nem kellett Hogy „pontozással" értékelik egymás munkáját, emberi fejlődését Hogy közéleti embereket nevelnek, sok társadalmi megbízatást ellátnak. Meg a társadalmi munkájukat Ahogy kezdtük: ilyen a bőség zavara. Szőke Mária Csaknem másfél milliárd forint károsodás az utakon Több mint IO millió négyzetméter útfelület ifér még javításra Az országos úthálózat téli károsodásáról és a helyreállításról tájékoztatta a sajtó képviselőit kedden a minisztériumban Kiss Dezső közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes. Elmondotta, hogy az előző évektől eltérő, az útburkolatok szempontjából veszélyesen változékony, sok csapadékkal, az enyhe és a fagyos idő gyakori változásával kisért tél tetemes károkat okozott az országos, főleg az alsóbbrendű úthálózatban. Mindent egybevetve, a KPM február végi felmérése szerint 15 millió négyzetméter útfelületet, az országos úthálózat mintegy 10 százalékát rongálta meg a téli időjárás. A 6000 kilométernyi föútvonalhálózat, valamint az ugyancsak 6000 kilométert kitevő korábban korszerűsített út kevésbé károsodott. A legnagyobb rongálást Pest, Borsod, Nógrád, Heves és Békés megye útjai szenvedték el, ezért ezt az öt megyét a helyreállításnál is kiemelik. A kár megközelítően másfélmilliárd D kisajátítási kártalanításról A MÉM Országos Földügyi. és Térképészeti Hivatala közleményt adott ki a kisajátításról szóló, 1977. január elsején hatályba lépett minisztertanácsi rendelettel kapcsolatban, amely újszerűen szabályozta a kisajátítási eljárás során a kártalanítás megállapítását. A teleknek nem minősülő — mezőgazdasági rendeltetésű, vagy mezőgazdasági műveléssel hasznosított — földek kisajátítása esetén ugyanis probléma adódott abból, hogy az ilyen földek nagyobb része forgalomképtelen volt, illetve forgalmi értékét nehezen lehetett megállapítani. Az új rendelkezések nyomán adottságaiktól függően nyolc osztályba sorolták a földeket, ellenértékként magasabb díjtételeket állapítottak meg, s a jó minőségű földek árát progresszíven emelték. A Minisztertanács Tanácsi Hivatalával egyetértésben kialakított álláspont szerint a kisajátítási eljárás során a kártalanítást több tényező figyelembevételével kell megállapítani. A hivatal közleménye részletesen ismerteti, hogy milyen módon lehet kiszámítani a föld átlagértékét Az idevonatkozó számításokat is közétették, és felsorolták azokat az egyéb adottságokat is, amelyek szintén befolyásolják a föld átlagértékét; például a föld fekvése, megközelíthetősége stb. Az ingatlan értékének csak egy részét képezi a föld értéke. Az értékbe beletartozik még az épületek, építmények, ültetvények és egyéb létesítmények amortizációval csökkentett, valamint az évelő növényzet tényleges, a vonatkozó jogszabály alapján kiszámított értéke. Erdő vagy fásítás kisajátítása esetén kártalanításként a föld értékén felül a területen levő erdőnek, fásításnak a mindenkor érvényes egységáron számított újratelepítési költségeit vagy a faállomány értékét kell megtéríteni. A kisajátítással kapcsolatos értékveszteségeket és költségeket nem lehet az ingatlan értékébe beszámítani, hanem azokat a kártalanítás összegében külön kell elszámolni. forint, a helyreállításhoz 1,6 millió tonna anyagra van szükség. Az utak helyreállítását, amint az idő kedvezőre fordult, azonnal megkezdték; elsősorban a kátyúzással, a gödrök feltöltésével. A közúti igazgatóságok március 20-ig mintegy 4,6 millió négyzetméter útfelületet hoztak rendbe, több mint 10 millió négyzetméter azonban még hátra van. A minisztérium gondo* tervet állított össze a „nagyjavításra" amelyben a közúti igazgatóságokon kívül részt vesznek a tárca nagyvállalatai, az Útfenntartó Tröszt és a Volán vállalatok is. A javításhoz, valamint az ez évre tervezett útépítési és korszerűsítési munkákhoz szükséges anyag, gépkapacitás és munkaerő rendelkezésre áll, a tervek szerint a főútvonalakon április 13— május 1. között az alsóbbrendű utakon május 15— június 1. között befejezik a téli károk helyreállítását Külön szób^ került az M7-es autópálya helyreállítása, amelyet a hirtelen lehűlt időjárás lassít, a kellő minőségű aszfaltszőnyegezéshez ugyanis a mostani hideg idő nem alkalmas. A tervek szerint az M7-es bal pálya a 13—30 kilométer közötti szakaszon június l-ig elkészül. A nyári forgalom idejére az újjáépítést abbahagyják, majd a jövő év tavaszán hozzák rendbe a bal pályát a 13 kilométer jelzéstől a budapesti bevezetésig, (MTI)