Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-30 / 75. szám
A Szerda, 1977. március 30. Csepelen játszik a SZEOL AK Élménybeszámoló Március 30-án szerdán, Zákányszéken a Mikszáth Kálmán Művelődési Házban este 6 órakor dr. Tandarl János, autóversenyző filmvetítéssel egybekötött élménybeszámolót tart „Száguldás" címmel. Minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezőség. Toborzó A Szegedi Spartacus súlyemelő-szakosztálya toborzót tart a sportághoz kedvet érző, 12. életévüket betöltött fiúk részére. Jelentkezni lehet az Április 4. útja 49. szám alatti edzőteremben minden hétfőn, szerdán és pénteken délután 5 és 7 óra között Bozóki Mihály edzőnél. Salakmotor Borsodi siker Vasárnap, a SZEOL AKstadionban mintegy 3000 néző előtt bonyolították le a salakmotor országos csapatbajnoki verseny első fordulójának futamait. A pontokért a Borsodi Volán, a Debreceni Volán, a Szegedi Volán, valamint Szolnok és Nyíregyháza közös csapata versenyzett. A borsodiak napjának lehetett nevezni a versenyt, mivel inponáló motorozással, nagy fölénnyel nyerték a pontversenyt. A Ifi futamból mindössze egyet, az utolsót engedték át" a debrecenieknek. Igazi versengés tulajdonképpen csak a második és a harmadik helyért volt a debreceniek és a szegediek között, ami végül is a vendégek sikerével . végződött. Az első forduló eredménye: 1. Borsodi Volán (Szőke, Sziráczki, Mészáros, Jakab) 47, 2. Debreceni Volán 25, 3. Szegedi Volán 19, 4. Szolnok—Nyíregyháza 5 pont. Hétköznapi fordulóval folytatódik a labdarúgó NB I. tavaszi idénye. A SZEOL AK csapata ma, szerdán délután Csepelen küzd majd a bajnoki pontokért. A Tatabánya ellen szerzett két pont bizakodással tölti el a szegedi kék-feketéket, a győzelem „feldobta" a csapatot Erre szükség is van, hiszen olyan mérkőzések következnek, amelyeken újabb pontokat gyűjthetnek. Ha ez sikerül — miért ne sikerülne? — elkerülhetnek a veszélyes zónábóL Mert jeKosárlabda lenleg, 16 pontjuk ellenére, még ott tartózkodnak. (A 12. és 17. helyen álló csapatokat mindössze három pont választja el egymástól!) „Bizakodva utazunk Csepelre. Végre nyugodtan készülhettünk, sérültjeink is rendbe jöttek. Pontot, pontokat akarunk hozni riválisunk otthonából. Annál is inkább, mert ezek a végelszámolásnál duplán számítanak. Érzésem szerint idegenben sem vagyunk esélytelenek. Mindent megteszünk, hogy mielőbb, minél távolabb kerüljünk a veszélyes zónától. Bízom benne, az első lépéseket már szerdán megtesszük" — mondta Himer István vezető edző, a kedd délelőtti edzés után. A SZEOL AK együttese ma, szerdán reggel kelt útra Csepelre, ahol a következő összeállításban kezd: Nagy — Kádár, Egervári, Forgács. V. Tóth — Hojszák, Birinyi, Kozma III. — Kozma II.. Hegedűs, Jernei. Cserék: Merley, Zámbori, Vass dr. Elsöprő győzelem A tavaszi idény utolsó hazai mérkőzését játszotta" vasárnap az újszegedi Sportcsarnokban a SZEOL AK NB l-es női csapata. A szombati, kecskeméti nagyon értékes két pont megszerzése után itthon is remekeltek a szegedi lányok. Végre felcsillantották igazi tudásukat, szellemes, lendületes jó játékukkal elsöprő győzelmet arattak. Nemcsak eredményes támadójátékukkal tűntek ki, védekezésben is kimagasló teljesítményt nyújtottak. SZEOL AK—BEAC 89:51 (42:27) NB l-es női mérkőzés. Újszegedi Sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Bánsági, Újvári. SZEOL AK: RE MÁK (16), MOLNÁR (10), Pálinkás (6), LÁZÁR (27), KERTÉSZ (17). Csere: Lauko (2), Rósa (6), Lakatos (—), Kiss R. (5). BEAC: Somogyrári (8), Szikora (—), MATAY (20), Ternai (6). Halász (2). Csere: Báeskay A. (5), Bácskay Cs. (8), Sörés (—), Sinkó (2). A vendégek emberfogásos. a szegediek zónavédekezéssel kezdtek. Két gyors Mátavkosárrn! a budapestiek vezettek 4:0-ra. Jól kihasználták magassági fölényüket, támadásaiknál Rcmákékat. kizárták a palánk alól. így a lepattanókat rendre ők szerezték meg. Ezt látva, a SZEOL AK gyorsan taktikát változtatott, áttért emberfogásra. Ez jó húzásnak bizonyult, percek alatt jelentős előnyre tettek szert a kékfeketék. A 11. percben már 26:13-ra vezettek, sőt, a későbbiekben 15 pont volt a különbség. Szünet után a 23. percben 21 ponttal vezettek a szegedi lányok! Ettől kezdve ellenállhatatlanul ben a szegediek cseresora játszottak, szinte mindegyik lépett pályára, de a 30 pont támadásukat kosárral fejez- feletti különbség akkor sem ték be Az utolsó tíz perc- csökkent Kézilabda A Tanárképző Főiskola nyerte az Egyetemi Kupát A József Attila Tudományegyetem sportbizottsága szombaton és vasárnap rendezte meg az újszegedi Sportcsarnokban az Egyetemi Kupa férfi kézilabdatornát. A helyezésekért két csoportban 3—3 csapat (A: Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Szegedi Élelmiszer-ipari Főiskola, Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem. B: JATE, Szarvasi Vízügyi Főiskola, SZOTE) küzdött. Az ünnepélyes megnyitón dr. Rácz János oktatási rektorhelyettcs, a JATE SC elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd megkezdődtek a körmérkőzések a két csoportban. A szarvasiak ugyan mindkét mérkőzésüket megnyerték a B csoportban, de mivel NB II-es csapatukkal érkeztek Szegedre, a kiírás értelmében döntő mérkőzést nem játszhattak, így a második helyen végzett JATE mérhette össze tudását az A csoport győztesével, a Tanárképző Főiskolával. Végeredményben a Juhász'Gyula Tanárképző Főiskola 16:14-re győzött a JATE ellen, s ezzel az Egyetemi Kupa győztese lett. A bronzéremért lejátszott találkozón Debreceni KLTE—Szarvasi Főiskola 16:15. A torna legjobb kapuvédője Farkas József (JATE), a gólkirály Skaliczky László (Tanárképző), a legjobb mezőnyjátékos Kupai Zoltán (KLTE) lett. Az Egyetemi Kupát dr. Balázspiri Lajos, egyetemj docens, a JATE SC kézilabda-szakosztály anak elnöke adta át AJS Autóközlekedési Tanintézet Szegedi Iskolája minden héten folyamatosan indit személygépkocsivezetői tanfolyamot. Jelentkezni: Szeged, Berlini krt. 16. szám alatti ügyfélfogadóban, minden munkanapon 8—12 óráig. Hűtőszekrényvásár április 1-től a Bizományi Áruház Vállalat 83/C. boltjában, Marx tér, Ipari vásár „I" pavilon. Hűtőszekrények nagy választékban 800—2500 forintig. Húsvéti tojásvásár! Az ÉUKER árudáiban a friss tojás darabja 1,— Ft ORCHIDEA kiállítás — Szegeden először! A szombathelyi Kertész Mgtsz orchidea- és cserepesdísznövény-bemutatót tart az MTESZ-székházban (Kígyó u. 4.) A bemutatott orchideákból reklámáron árusítás a helyszínen! Nyitvatartás: április 2-án 9—18-ig, 3-án 9—18-ig, 4-én 9—18-ig Szeretettel várunk minden virágszerető embert. Szombathelyi KERTÉSZ Mezőgazdasági Tsz A D A S V ETEL Modern ] ,kó£ZOt)ák rt, fcárpitownt pamltúrákn.1, lconyftiadáű-n.ltúr4fcdA, erve., bútördárábofcaé ls vásárolunk. Hívásra házhoe m<*y(lnk Blromónyl Aroiiáx Vállalat. Szeged, Marx tér, A pa vllún ás Oroszlán utca l x UP-s Zsiguli, garázsban tartott, tu kéoböl eladd. Szeged, Csallóköz! u. t/A alatt. ÉrdrtkJödal: du. 4 órától. x GmrmsxíroBott UE-s Zsiguli eladó Érdeklődni: Tarján 306., X. 46. alatt. (16 óra után.) N6I kerékpár eladd. Móra? u. 16., Cszt. 4. Eladó kát darab 11 kg-oe gázpalack. Feieövároe 100/A, n. 7. Jó állapotban lavö Simson moped eladó. Érd.: Dáni u. 7.. [szt. 1. Dóiul, án 5 órától. Havi ezer íorlnt rtaztetre, 16 000 rt-lc vemnek Mosifcvlcp vagy 1000es Skoda gápkoosit. — „Ajánlatokat 7769" Jeligére a Sajtóházba kéKévés her.- eladó, ekeidre u. 6 Wartburg 353-u.s. 1979-ig érvényes műszakival, Wartburg-aJka treszefc. 1400 Polski főtengely, NDK. mély gyrrmeldoctl. öntöttvas radiátorok riadók. Érd.: délután. Klekrmdbrozsaná. Adáá kép. í. Dáu gyártmányú, légyezrteees hall/lkásztUék, beljraen ÚJ és S2-ee férnéltomtók eladók. Tarjám 116., Olajos u. U O, fölösemé 3. Ebédlőasztal, Saracott, ovális, nagjuiéactú. mahagóni, fekete bonná tartozó 4 faragott, kárpitozott amik székké* eladó. Ebédlőasztal — 7727" Jeligére a Sajtóházba. ALBÉRLET Két főiskolás diák sveptembertol otoeó, külön bejáratú albérletet keres. Szered bek-, Illetve külvárosában. 6723 Szeged, Eko.sk körút 13. Krtoal Zoltán. Bútorozott szoba kát hölgynek kiadó. Berzsenyi u 3„ nxfszt. s L A K A S Kétszobás, gázfűtéses lakás eladó. Szeged-Tarján 302/A, íszt. 1. Érdeklődni: 17—18 óráig. Kétszobás, összkomfortos, tégltaiblokkOG, gázfűtéses, OTP-örökiIafcás eladó, készpéaiz + OTP-átvállalással. Érdeklődni hátköznapon 17 órától, szombat, vasárnap egész napon Tarján 312/C, m emelet 11. Tóthne. Felsővárosi, 3 szobás, összkomfortos, garázsos, kertes magánházunkat elcserélnénk 2 és fái szobás, összkomfortos, garázsos lakásért. ..Áradd vértanúk tere környékire 7670" jeligére a Sajtóházba. ING ATLAN Sxeged-Hattyaetelepen 3 szobás, összkamfortne, r.salAd'1 ház, nagy kerttel eladó. Válaszokat „Napfényes 7682" Jeligére a Sajtóházba kérjük. X Máafél szobáé házrész eladó. Szeged, Hernyós u. 32. Érdeklődni: mindennap öt órától. x Eladó 800 n-ól fókt tanyával együtt. Szatymee, I. ker. 13. Szűcs-tanya. x Belvárost garázs átadó. Szent István tér 7728" jéllgére a Sajtóhazba. x Makó, Deák F. u. Ól/B sz. ház eladó, vagy Iroda- vagy raktórhelyleégeknek kadó. x Eladó 1671-es építésű, 2 szobás, komfortos, £7*1terénos. családi ház, melUfcópUtebekhul, 1100 négyszögöl Icorcionmüvcléyes szőlőterület.. 400 négyszögöl 9 éves. gyüI möiősóá. 1800 négyszögöl szántóterület. Vasútállomástól 300 m. Megtekinthető bármikor. Aos János 7727 Palotabozeok, Rákóczi u. 296/A, Bamanya megye. x Ezegedl vagy külterületi, családi házért adok 2 szobás, belvárosi, tanácsi összkomfortot és 2 szobás üiszegedl társseházréezt. „Gyors csere 34 451" JelIgére a Hirdetőbe. Vennék leválasztható, utoat fél házrészt Alsóvároson vagy Hógvárl telepen. „Nyár 7660" Jeligére a Sajtóházba. Eladó: kis tanyaépület, sno n-öl területtel, szőlővel. hétvégi háznak berendezve. Szegedtói 20 km-re. „Nagyon olcsó — 24 450" Jeligére a Hirdetőbe. Maganhát eladó. Gyöngytyúk u. 16/A. Ilallagltón 304 n-öl gyümölcsös eladó. Patafclné, Árva u. 16. Hásrésx eladó. Tápét utl ca 29. Jó helyen beépíthető fél telek eladó. Petófltalzci FenyvesJeJtó sor 7. CJxsegeden építkezésre alkalmas, kertes ház telekáron eladó. far): mindennap. Túzok n. 10. Kanfebértón üdülőtelek eladó. Szeged-Tarján 604/A, VII lg. Sssbá-knnyhis hós rész eladó. Szabadsajtó u. 68. E G V E B Középkorú, Jobb anyagi helyzetben lévó, szülővárosába vágyó család ldőa asszonyt vagy férfit gondviselőé a házában lakásért. 3246 Recsk, Postafiók: 27. x Ksrdvtrághsgyme. tűzpiros, paprikaplros, bordó, narancssárga, 140— 160 om magasak, 4 forint darabja. Csodálatos ritkaságok. Megrendelhetők: postán utánvéttel. 30 dárabon alul nem szállítok. Joó Sándor 3941 Aos, Töldt n. 6. X Idea. JáróDéteg asszony mené napi 4 órás hönynyebb ntunkaeKátásrá nyugdltas nót keresünk. . .lelkiismeretes 7771" Jetigére a SaJtóhArba. építkezők, figyelőm! Vál. lalnm családi házak, társasházak és hétvégi házak tervezését (költségvetés, anyagszükséglete kimutatás elteszi tesétl, műszak! levenné* (háiílagos kivitelezés patronálását), kivitelezését.. Iparengedéllyel rendelkező építésztechnikus. Cini: Releznat János 6731 szeged, Dugonics utca l/A, X Kert, gyümölcsös-szobi, felesbe kiadó Mlrgrsen. Petófltelep, Acél inra 19. Kőművest keresek belső munkálatok elvégzésére. Szekrények, nekamJAk, székek, (öleink, könyvespolcok stb. olcsón eladók. „Tavasz. 7770" igére a Sajtóházba. Fémzárolt Somogy gyöngye veteburgonya étkezett Szeged, Bartók Béla tér 12. sz. alatti v ető mag-szak üzletünkbe. Fogyasztói ára 608^ ~ Ft/q. Csongrád megyei MÉK Hirdetmény A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium rendelete alapján az egyedi állattartók, valamint állandó állatorvosi felügyelet alatt nem álló gazdaságok, illetve vállalatok egypatás állatait (ló, szamár, öszvér) állategészségügyi vizsgálatra elő kell vezetni. • A vizsgálat helye és időpontja: 1977. április 5-én; 6—8 óráig, az alsóvárosi bikaistállónál a HI. kerület és Gyálarét területéről. 1977. április 5-én: 6—7 óráig, Szeged-Szóregen a mázsaháznál. 1977. április 7-én: 6—8 óráig. SzegedKiskundorozsmán a vásártéren. 1877. április 1-én: 6—7 óráig, Szeged-Tápén a piactéren 1977. április 8-án: 6—7 óráig. Újszegeden a voíí vámháznál az L ker. területéről. 1977. április 8-án: 6—8 óráig, az oncsateiepi bikaistállónál a IL kerület területéről. 1977. április 8-án: 6—7 óráig. Szeged-Algyőn a mázsaháznáL Az állatok kísérőlapját, illetve marhalevelét mindenki hozza magával. A kijelölt vizsgálati helyekre csak ott feltüntetett területekről lehet az állatokat elővezetni. A vizsgálatra fel nem hajtott állatok tulajdonosai ellen szabálysértési eljárást indítunk. «