Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-23 / 69. szám

A Szerda, 1977. március 23: Á Tömörkény gimnázium női tornászainak sikere Ma SZEOL AK— Tatabánya A SZEOL AK tavasszal pontot még nem szerző NB l-es labdarúgócsapata ma, szerdán délután a szintén pontnélküli Tatabányai Bá­nyász együttesével játszik. Az elmúlt három fordulóban a szegediek az élbolyban levő Vasas és Üjpesti Dózsa ellen esélytelen csapatként léptek pályára. Győrben sem sike­rült pontot szerezniük, bár ott jobb teljesítményt nyúj­tottak, mint a korábbiakban. Az ősszel Tatabányán 11-es góllal maradt alul a Tisza­parti csapat. „Elérkezett az ideje, hogy megszerezzük idei első győ­zelmünket. A tavasszal még pontot nem szerző két csa­pat vetélkedéséből, bízom, nagy küzdelem után mi ke­rülünk ki győztesen" — mondta Himer István veze­tő edző a kedd délelőtti ed­zés után. Az Üjpest ellen játszó csa­pat összeállításában annyi változás lesz, hogy Kozma IL helyet kap a kezdő tizen­egyben. A tervezett összeál­lítás: Nagy — Kádár, Eger­vári, Forgács. V. Tóth — Kozma 111., Birinyi, Zámbori — Kozma ,11., Hegedűs, Jer­nei Cserék: Merley, Vass dr„ Hojszák. A középiskolások délkelet területi tornászbajnokságát Szegeden a Sportcsarnokban rendezték meg, öt megye (Pest, Bács, Békés, Csongrád, Szolnok) 101 versenyzőjének részvételével. Női „A" kategória csapat­verseny: 1. Tömörkény Ist­ván Gimnázium és Szakkö­zépiskola, Szeged, 178,20 (Szö­gi Teréz, Rimóczi Emese, Deák Erzsébet, Pécsi Emília, Léber Ildikó, Pataki Kata­lin). Testnevelő: Hajdusits József. Női „A" kategória egyéni összetett: 1. Pataki Katalin, 2. Pécsi Emília, 3. Szögi Te­réz (mind Tömörkény I. gim­názium). Női „B" kategória csapat­verseny: 1. I. István Gimná­zium, Kalocsa, 175,80 (testne­velő: Deák Ferencné), 2. Varga Katalin Gimnázium, Szolnok, 174,55, 3. Gábor Aron Gimnázium, Karcag, 173,65. Női „B" egyéni összetett: 1. Greiz Ágnes (Szolnok, Var­ga Katalin Gimnázium), 2. Lakatos Gabriella (Kalocsa, I. István Gimnázium), 3. Bánki Gabriella (Kecskemét, Kato­na József Gimnázium). Férfi „A" kategória egyéni összetett: 1. Paprika Jenő (Kiskunhalas, Sziládi Gimná­zium), 2. Reszeli Péter (Nagy­kőrös, Toldi M. Szakközépis­kola), 3. Nagy Csaba (Kalo­csa, I. István Gimnázium). Férfi ,J3" kategória csapat­A Szegedi Sütőipari Vállalat szakszervezeti bizottsága üzemek közötti kispályás labdarúgótornát rendezett a rókusl általános isko­la udvarán. A több mint harminc sportolni vágyót megmozgató rendezvényen az első helyet a ke­nyérgyár együttese nyerte el. A második az I. számú üzem, míg a harmadik az V. számú üzent csa­pata lett. A körmérkőzéses rend­szerrel lebonyolított tonnán érde­kes, izgalmas mérkőzéseket lát­hattak a vállalat dolgozói. A SZEOL AK NB l-es ifjúsági női kosárlabdacsapata a Csepel együttesétől a Honti, dr. Kertész vezette találkozón 87-46 (44:26) arányban vereséget szenvedett. A szegedlektől Fenesi 1L Sági lő pontot ért eL A Szegedi Dózsa Baráti Kör ven­dégeként Szegeden szerepelt Sza­badkai Spartacus női labdarúgó­csapata 8:3-ra győzött a Dózsa lá­nyai ellen. A férfiak mérkőzésén a lila-fehérek bizonyultak Jobb­nak, 10:7 arányban nyertek a sza­badkalak ellen. DÉLÉP-győzelmek Az. Építők szakszervezete az építőipari szocialista bri­gádok részére országos teke­bajnokságot írt ki. A megyei döntőt Szegeden rendezték meg, ahol a DÉLÉP tekézői nagy sikert értek el, hiszen megnyerték nagy fölénnyel a csapatversenyt, az egyéni­ben pedig az első három he­lyen is DÉLÉP versenyzők végeztek. Csapatverseny? 1. DÉLÉP (Béke és Május 1. szocialista brigád) Bálint István, Ko­csis Sándor, Enesei Ernő, Sö­tét Ferenc, 1703 fa. 2. Sze­gedi Tervező Vállalat, 1520 fa. 3. Házgyár. 1445 fa. Egyéniben: 1. Sötét Ferenc 451, 2. Enesei Ernő 424, 3. Bálint István 420 (mind DÉLÉP). A SZEOL AK elnöksége kéri, hogy a pártoló tagok, akik eddig még nem tettéjf, rendezzék tagsá­gi díjukat. A tagdijakat a SZEOL AK irodájában (Bajcsy-Zsilinszky utca 14.) lehet rendezni hétfőin, szerdán és pénteken. 8—12 óra kö­zött. * A szegedi testnevelési és sport­felügyelőség március 27-én, vasár­nap 9 órától rendezi meg az 1977. évi gyermek és serdülő ,,B" kate­gória mezei futóbajnokságát. A verseny színhelye a körtöltés Töl­gyes utcai szakasza. * A Radnóti-hétfők eredményei: Tipográfia—FC ACCY 1:0. VETE­RESZ—Kozmosz 3:3. Sándorfalva— SZAK öregfiúk 4:4. DÉLEP öreg­íiúk—Honvéd tér 6:2. Alfötdl Ven­déglátó-Csillag FC 4:4. A Radnóti Kupa állása a negyedik forduló után: DÉLÉP 8 pont, VETERESZ. Sándorfalva 5 pont. Alföldi Ven­déglátó. Csillag FC, Honvéd tér 4 pont. Kozmosz, SZAK 3 pont. Ti­pográfia. FC ACCY 2 pont. * Az MHSZ szegedi Rózsa Ferenc városi Rádióklnb rendezésében Rúzsán városi rádiólránymérő­bajnokságot rendeztek, amelyen a következő eredmények születtek. Úttörők: 1. Makra Endre, 2. Ta­nács Dezső, 3. Rózsa István (mind­hárman rúzsai szakosztály). Nők: L Bite Zsuzsanna (rúzsai szakosz­tály). Ifjúságiak: 1. Bálint István (rúzsai szakosztály), 2. Szeles Ist­ván, 3. Forró Barna (mindkettő MA V-rádióklub). Felnőttek: 1. Tóth Csaba (rúzsai szakoszt.), 2. Moldvai István, 3. Pálvölgyl Fe­renc (mindkettő városi rádió­klub). * Joe Bugner, a magyar szárma­zású angol profi nehézsúlyú ököl­vívó Európa-bajnok Las Vegasban az amerikai Ron Lyle ellen lépett szorítóba. A 14 menetes találkozón a 35 éves amerikai pontozásos győzelmet aratott a 27 éves ellen­felével szemben. verseny: 1. I. István Gimná­zium, Kalocsa, 270,00 pont (testnevelő: Deák Ferencné), 2. II. Rákóczi Ferenc Szak­középiskola, Kiskunhalas, 253,95, 3. Móricz Zsigmond Gimnázium (Kisújszállás) 240,80. Férfi „B" kategória egyéni összetett: 1. Török János Kiskunhalas, II. Rákóczi F. Gimnázium), 2. Köröndi Al­bert (Szentendre. Ferences Gimnázium), 3. Mácsai Péter (Kalocsa, I. István Gimn.). A bajnokoknak és helyezet­teknek az érmeket és tiszte­letdíjakat dr. Diós József, a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Szakközépis­kola igazgatója és Debre­czeny Pál sportfőelőadó ad­ta át Birkózás A SZEOL AK és az SZVSE bir­kózói a hét végén három verse­nven is Indultak. Szegeden terü­leti serdülő szabad- és kötöttfo­gású bajnokságot bonyolítottak le 45 induló részvételével. Eredmények. Szabadfogás. 53 kg: ... 3. Magyart (SZEOL AK SI). 62 kg: ... 2. Papp (SZEOL AK SI). 67 kg: ...3. Bodor (SZEOL AK SI). 78 kg: ... 3. Rózsa (SZF­OL AK SI). +78 kg: ... 2. Pamuk (SZEOL AK SI). Kötöttfogás. 45 kg: L Nádas (SZVSE). 48 kg: ... 2. Kiss Pál (SZVSE), 3. Magyari (SZEOL AK SI). 53 kg: L Kiss (SZVSE), ... 3. Temesvári (SZVSE). 57 kg: ...2. Kéri (SZVSE). 62. kg: ... 2. Papp (SZE­OL AK SI). 67 kg: 1. Pernek! (SZVSE), ... 3. Bodor (SZEOL AK SI). 72 kg: ... 2. Frányó (SZVSE). 78 kg: 1. Baksa (SZVSE). ...3. Rózsa (SZEOL AK SI). +78 kg: 1. Lévai (SZVSE), 2. Pamuk (SZEOL AK SI). Orosházán az Ifjúsági n. kor­csoport részére szabadfogású te­rületi versenyt rendeztek. Ezen az SZVSE fiataljai szerepeltek a leg­eredményesebben, négy első he­lyet szereztek. Eredmények. 48 kg: L Horváth (SZVSE), 52 kg: ...3. Kotogán (SZEOL AK SI). 60 kg: ... 3. Har­tvánl (SZVSE). 65 kg: l. Baksa M. (SZVSE), ... 3. Dudás (SZEOL AK SI). 70 kg: I. Kókai (SZVSE), ... 3. Tóth (SZEOL AK SI). 75 kg: ...3. Zsombák (SZEOL AK SI). 81 kg: ...2. Ungt, 3. Redenszki (mindkettő SZVSE). 87 kg: 1. Per­nek! (SZVSE). Kecskeméten sz ifjúsági II. kor­csoport részére területi kötöttfo­gású bajnokságot bonyolítottak le. A SZEOL AK SI ifjú birkózói a következő eredményeket érték el. 48 kg: ... 2. Terhes. 52 kg: 1. Ma­gon v. 2. Szanka. 56 kg: ... 3. Ko­vács. 60 kg: L Szilágyi,... 3. Sza­bó. 65 kg: ... 3. Zombori. 70 kg: L Tóth. 75 kg: ... 2. Czirok. 81 kg: ... 2. Tóth J 3. TáborosL 87 kg: 1. Bónus. +87 kg: 1. Kovács. Portisch újabb győzelme Larsennel szemben Rotterdamban a Portisch— nagymester az 54. lépésben Larsen sakkvilágbajnoki megadásra kényszerítette negyeddöntő 8. játszmája ellenfelét, kedden Portisch győzelmé- Portisch 5:3 arányban ve­vel ért véget. A magyar zet Larsen ellen. Az Autóközlekedési Tanintézet Szegedi Iskolája minden héten folyamatosan indít személygépkocsi" vezetői tanfolyamot. Jelentkezni: Szeged, Berlini krt. 16. szám alatti ügyfélfogadóban, minden munkanapon 8—12 óráig. taiekoztatofci Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, hogy 1977. április 1-én üzemkezdettől csak az 1977. évi közületi üzemanyag-utalványokat váltják be eladóhelyeink, kivéve az AIST felülbélyegzéssel ellátott 1976. évi gázolaj utalványokat, és a lejárat nélküli IBUSZ és speciális utalványokat Tájékoztatjuk vásárlóinkat hogy az 1975. évi kőolajipari alkalmazotti HTO-utal­vány és az 1976. évi csíkozott és csík nél­küli könnyű, kénmentes tüzelőolajra szóló utalvány továbbra is beváltható. Az új utalványok beszerezhetők tájegységi központjainkban és kirendeltségeinken *>• Kérjük vásárlóinkat, hogy a megmaradt utalványokat, a torlódások elkerülése vé­gett 1977. április 15-e után váltassák vissza értékesítőhelyeinken. ADÁSVÉTEL lü-i Trabant megkímélt állapotban eladó, trdrk­IAdal: 17 Arától, Engl, Be-.il krt. 8—16. D/D. NOK sport gyern.rkkorel eladó. Krd.: du. 3-tól. — Tarján 418. A. IV. 10. Kerti traktor 1 tn1-— utánfutóval, saántáara Is alkalmas, UH Zsporozsec rlsdó, 16 000.— Ft. 8763 Forráskút, Fslssabsdulás ót 85. X 2t LE ..Vihar" csónsikmo­tor originál állapotban el­adó. útsseced. Bórkert n. 85. x K 3-es paradicsom- ós psprlkapalanta eladó. Ró­zsa F. sgt. 126. Bálin­tok. X Oldalkocsis Pannónia mo­torkerékpár móssokl vlss­gástaiott, olcsón eladó, érdeklődni lehet: klekun­doruzomal vat.boltnál x Renault 4 aladó. Tartán, Olajos u. l/F. IV. 18. Es­te 7 óra kórul. Skoda NB 1000-es. kn­rambolosoK, eladó, rag? alkatieszkónt. Prdeklód­nl: mindennap, Aprlhe 4. útja 47. Mosskvlos 403 olcsón el­adó. CrdekMdnl: egéas nap. Mlhftlvtelefc, Nogy­bercsényl 16. Keveset hoosnált. sötét­kék, drapp. mély gyermek­kocsi eladó. Tarján SJ3. ep X/57. Bontásból kikerült oltók, ablakok m lágeren dák el­adók. Újszeged, Zsombo­lya! u. 3/B. Nádpalló ós hassnAK éptl­let.fák riadók. Szeged, Fel­hó u. 8. CJ. luxus szem felszedd gép eladó. Szeged-Felsóyáros 816. B, I. 8. 1960-ban vásárolt, kétré­szes kombinált szekrény eladó. Megtekinthető du. 5—7 óra kozów. Petófl Sándor sgt. 86., 1. em. 8., vagy dóit órákban érdek­lődni: 6t-«74-es telefonon. Elade két modem ágy, be­téttel, 37 db-ból álló ét­készlet. dunna, párna. Napkelet-lexikon. Feltá­madás u. 30., n. X. ALBÉRLET Újszegeden félkomfortos lakás, bútorozott, kiadó albérletbe. 2 fó részére. ,.Április 1-tól 7638" jel­igére a Sajtóházba. Értelmiségi lány belváro­st, összkomfortos albérle­tet keres. „Csendes tanu­las 34 480" Jeligére a Hir­detőbe. Középkorú nó albérlótér­nat keres. „Feleöváros — 34 495" Jeligére a Hirde­tőbe. Külön bejáratú szoba 1 személy részére albérletbe kintié. Érdeklődni: ötha­tom u. 54. L A K A S 11B »M kp. 4 OTP-AtvAl­l*.lá«8»l lak ás megold ÁM keresek. ..Csak Szegeden 7438" Jeligére a Sajtóház­ba. x Krtxxobás. loggiás társas­ház. OTP-átvállalftsaal eladó. Hunyadi sgt. 76. A ép.. C lh.. H. 8. Ettnyőe feltételek x Miskolci, 2 s/.obá.s. össz­komfortos lakásomat el­cserélnem szegedi hason­lóra. írd.: Szeged, Don* o- 7/A. Sopron!, tanácsi. els6 emeleti, háromszobás, hallos, összkomfortost, vá­rosi lakásomat (panel, la­kótelepi) szegedire cserél­ném. „Igényes 468 349" jeligére a soproni Hirde­tőbe. x Jól jövedelmező, bás, gázfűtéses, házfel­ügyelői lakásomat főbérle­tlre cserélném. Úttörő tér 31. X Kétszobás, gázfűtéses ]+­kás eladó. Szeged-Tarján 303/A. fsat. 1. Érdeklőd­ni: 17—1® óráig. x Elcserélnék gázfűtéses, m. emeleti lakást hason­lóra, I. emeletig vagy ma­gánházra. Bálint Mlkszátih K. n. 10. Garzonlakást vennék. — „Hatvauezer forint kész­pénz 24 492" JeJlgére a Hirdetőbe. Tarjáni, másfél szobás, tanácsi, napos, I. emeleti lakásom elcserélném ha­sonló nagyobb újszegedi ­ért vagy belvárosiért. — „Garázs előnyben 34 498" Jeligére a Hirdetőbe. átadásra kerülő, kétszo­bás lakást átvennék. Bakó Jázsefné 7638 Gyód, Fő u. 4. x Belvárosi, nagyméretű, 2 szobás, első emeleti, össz­komfortom elcserélném kertes magánházra. Pető­fitelep, ÜJsaeged előnyben. OTP-átyállalással te. — „Tavasz 34 459" jeligére R Hirdetőbe. Elcserélném másfél szo­bás, központi fűtéses, összkomfortos szövetkezeti lakásomat két és fél, há­romszobás „Tanácsira — 34 468" Jeligére a Hirde­tőbe. Ssétkéltösók! Tarjáni másfél szobás, összkom­fortos és belvárosi, ma­gasföldszintes, kétszobás, tanácsi lakásunkat, elcse­rélnénk 2+2-es, vagy há­romszobás lakásra. „Ta­vasz 34 466" Jeligére a Hirdetőbe. Szeged - Tar jántelep köz­pontjában kis méretű, szövet keaeti lakásom azonnali beköltözéssel, nagyon sürgősen eladó. — Érdeklődni: mindennap 18 -20 óra körül. Kovács József, Retek u. 9/A. VII. 37. Másfél szobás, összkom­fortos, központi fekvésű, csendes. TI. emeleti, ta­nácsi lakást cserélek l-f 2-esre vagy nagyobb ta­nácsira. „Tarján 7418" Jeligére a Sajtőháaba. Felső városon kétszobás óss/komfortos öröklakás, fűtött garázzsal beköltöz­hetően eladó. „Kevés — OTP-részlet 24 338" jel­Igére a Hirdetőbe. Tarjáni, téglablokkos épü­letben kétszobás, loggiás, gázfűtéses, I. emeleti, OTP-s öröklakás 360 ezer kp. és OTP-átvállalással eladó, vagy magánházra cserélhető. „Tavaszi 7331** Jeligére a Sajtóházba. Egyszobás, összkomfor­tos, szövetkezeti lakás el­adó. Érd.: 17 óra után. Petőfi 8. sgt. 86—61. C, ra. io. Másfél szobás. OTP-lakás eladó. Tarján 506/A, IV. 13. Érdeklődni: du. 1/7 óra után. INGATLAN Kétneobás kertes családi ház eladó. Szeged, Oera 8. u. 38. (16 óra után). X Fél ház beköltözhetően eladó. Mátyás tér 21. Ér­deklődni: Mátyás tér 1®. Varga. Építési telek etado Szege­den, a Dorozsmai úton. Érdeklődni: Kiskundo­rozasna, Kisfaludy u. 48. x Sándor u. 24/B számú magánház eladó. Másfél szobás lakást beszámí­tok. x Két családnak megfelelő, l®73-ban épült kertes ma­gánház eladó vagy laká­sért elcserélhető. Szeged, Csallóközi u. 1Ű/A. x Kicserél ném egyszobás, Összkomfortos, leválasz­tott fé'. házamat, kis kert­tel, udvari épülettel. Más­fél. esetleg kétszobás, ta­nácsi lakásra. Lehetőleg a Belvárosban., ül. eme­letig. Martonosi u. 1®. — Érd.: 5 órától. Eladó udvari házrész. Do­rozsma. Tolbuhin u. 18. Csere ls érdekel. Érd.: du. 3—6 óráig. Révfülöpön 300 n-ől köz­művesített. beépíthető szóló eladó. „Strandhoz közel 7496" Jeligére a Saj­tóházba. Eladó a Szeged, Kecske­méti u. 28/A/l. szám alat­ti, 3 szobás magánház, teljesen közművesített. Tsx-nek. vállalatnak ls alkalmas. 10 helyiségből álló, kertes nyaraló, ga­rázzsal. sürgősen eladó. — Balatonfüzfő, Bartók B. u. 13. Hás eladó Szegedhez 8 tom-re, a Bajad út mellett, fél hold földdel, azonnal beköltözhető Villany van. Ugyanott 2«V-es Jawa és körfürész eladó. Érdeklőd­ni: szombaton és vasár­nap, Németh Antal, Do­maszék 703/A. Eladó Gyiálaréten. Toldi u. 55. számú. 2 szobás, fürdőszobás magánház, melléképületekkel, 500 négyszögöl területű, 2 család részére alkalmas. Érdeklődni: Szeged, Sza­badsajtó u. 31. Ssoba-konyha, házrész beköltözéssel olcsó áron eladó. Érdeklődni: Szeged­Algyó, Komp u. 22. Baktói. 2 szobás családi ház eladó, nagy kerttel vagy anélkül. Porradalom u. 14. Kétszobás, fürdőszobás, garázs -f mellékhelyisé­gekből álló magánház be­költözhetően eladó. Sze­ged, Rákóczi utca 58. Eladó családi ház. 380 n-Öl telekkel, azonnal be­költözhető. Kiskun do rozs­ma, Erzsébet u. 13. Ér­deklődni: Kiss István Kiskimdorozsma, Ingo­vány (volt Bánom kert) u. 16. H A 2ASSAG In teli igen*, leinformálha­tó, nem dohányzó, csinos­nak mondott, nyugdíjas nó felesége lenne hozzá hasonló középtermetű, kissé szikár nyugdíjasnak 68-tól. „Fortuna segíts — 24 493" jeligére a Hirde­tőbe. EGYÉB (íj szerel esek, javítások. Horváth Péter vízvezeték­szerelő, Telefon: 16-168. x Parkettaszegélylécet és falbori tőt — lambé.lát — készítek. Thököly u. 45/C. A 71-es autóbusz újszege­di végállomásától 2 perc. X Táncolni megtanulhat üdülése előtt — korhatár nélkül, egyben fogyókú­rázhat. Szahónénál, Haj­nóczy utca 31. X Tápén 200 négyszögöl kert bérbe kiadó. Érdeklődni lehet: Szeged, Bajcsy-Zsi­linszky u. 28., I. 9. Angol nyelvtanárt kere­sek. „Haladó 24 474" Jet­Igére a Hirdetőbe. Matematika-, fizika-, ké­miakorrepetálást vállalok. „Felvételi 7499" jeligét® a Sajtóházba. A MOBIL Jármű- és Alkatrészkereskedelmi Vállalat árusítással egybekötött járműkiállitása március 21-töl 30-ig, a Centrum Áruházban MOBIL A motorkerékpárokat vizsgáztatva, rendszámtáblára! hozzuk forgalomba! dA—úgiMKa Gyorsított OTP-ügyintézés az áruházban! Centrum áruházak mindenütt a centrumban. Szegeden; Lenin krt. 47. Nyitva: reggel 8-tól este 7-ig, szombaton 8—5 óráig. CENTRUM ÁRUHÁZ SZEGEO

Next

/
Thumbnails
Contents