Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-17 / 64. szám
4 Csütörtök, 1977. mardos 17. BEK, KEK, KK Hamburger SV—MTK-VM 4:1 (2:0) A Kijevi Dinamó bravúrja Portisch— Larsen függő Rotterdamban Larsen gyalogelőnyével függőben maradt a Portisch—Larsen mérkőzés hetedik jótszmája. A szakemberek véleménye szerint azonban Portisch még így is meg tudja szerezni a fél pontot. Jelenleg Portisch 4:2-re vezet. • • Ökölvívás A Sportcsarnokban szerdán megkezdődött a Honvéd Kupa nemzetközi ökölvívótorna. összesen 81-en indulnak a 11 súlycsoportban éspedig 51 magyar, 10—10 kubai és lengyel, 9 csehszlo. vák és egy nigériai ökölvívó. A legrövidebb idő alatt a 18 éves könnyűsúlyú kubai Ochoa nyert, 15 másodperc alatt kiütötte a miskolci Vidovenyecet. Kisváltósúlyban a nap mérkőzését hozta Juhász (Petőfibánya) és Her-> nandez (kubai) összecsapása. Juhász jó formát mutatott és szoros mérkőzésen biztosan, pontozással győzött. Hamburg, Volksspark-stadion, 32 000 néző, v.: Raus (jugoszláv). Góllövők: Reimann (2), Kaltz és Zaczyk ilL Siklósi, Hamburger SV: Kargus —Kaltz, Nogly (Blankenburg 59. p.), Björnmose (Memmering), Hidien — Ripp, Steffenhagen. Zaczyk —Reimann, Magath, Volkert. MTK-VM: Gáspár — Szijjártó, Csetényi, Szigeti — Kovács B„ Siklósi, Takács (Koritár 66. p.), Burg, Tulipán — Borsó (Kiss T.), Kunszt. Nagy nyugalommal kezdett a nyugatnémet együttes, látszott a biztonságra, az eredményességre törekszik. A 9, percben már meg is szerezte a vezetést az NSZK kupagyőztes csapata. Kaltz szabadrúgására Reimann ugrott jól közbe és fejéről Gáspár kapujába vágódott a labda (1:0). Eléggé kiegyenlített volt ekkor még a játék, a 19. percben azonban újabb gólt szerzett a hazai csapat. Ismét Reimann volt a góllövő, ezzel kialakult a félidő eredménye, amely már a Hamburger SV biztos továbbjutását jelentette (2:0). A második félidő sem hozott nagyobb változást, a nyugatnémetek magabiztosan játszottak, sorban szerezték góljaikat, biztosították továbbjutásukat. A harmadik nyugatnémet gólt Kaltz, a negyediket Zaczyk lőtte, majd Siklósi szépített valamit a nagyarányú vereségben, szabadrúgásból elért góljával (4:1). Ez a találkozó is megmutatta, hogy a két kupagyőztes nem azonos osztályt képviselt, az MTK-VM-et nem érheti semmi szemrehányás, tudásából, erejéből nem tellett többre, kiesésével az utolsó magyar csapat is búcsúzott az 1976/77. évi európai kupaküzdelmekből. A finálénak tehát a hagyományokhoz híven nincsen magyar résztvevője... VOJVODINA—VASAS 2:2 (0:0) Az első félidőben változatos, jó küzdelem folyt, de a góllövés egyik oldalon sem sikerült. Szünetben Veszelinovics edző két játékost cserélt, s az új emberek nyomban a folytatás után egy perc alatt két gólt szereztek. A 47. percben Nikezics átívelte a védők felett a labdát és Ilics 3 mről a hálóba fejelt, (1:0). Egy perccel később Nikezics óriási erejű 20 m-es szabadrúgását Mészáros csak kiütni tudta, Vukasinovics résen voit, és a halóba lőtt, (2:0) A Vasast nem törte le a két gol, fokozatosan átvette a játék irányítását. A 64. percben Kovács három csel után 15 m-ről a jobb sarokba bombázott, (2:1). Beszorult a Vojvodina. A 74. percben Váradi elfutása után a beadással Kovács gólhelyzetbe kerül, Svilar elhúzta a csatár lábát. A vitathatatlan 11-est Váradi belőtte. (2:2). Az utolsó percekben Komjáti az oldalhálóba talált, majd Váradi nagy szabadrúgását védte Svilar. Szerdán több BEK-, KEKés UEFA-kupamérkőzést játszottak le Európában. A legnagyobb érdeklődés a Kijevi Dinamó—Bayer München visszavágót kísérte. A Kijevben sorra került találkozón a szovjet együttes 2:0-ra nyert és továbbjutott. A lapzártáig beérkezett további eredmények: BEK: Dynarao Dresden— FC Zürich 3:2 (1:1). A svájci csapat jutott tovább. KEK: Napoli—SlaskWroclaw 2:0 (1:0). A Napoli jutott tovább. * MINDENFELŐL Atlétika Az országos Ifjúsági labdarúgóbajnokság szegedi csoportja vasárnapi forduiójának eredményei : SZEOL AK-Jánoshalml Spartacus 14:0 (5:0), Békéscsabai Előre Spartacus—IIMSE 5:1 (0:0). Szentest Vízmű—Gyula 2:0 (0:0), Nagyszénást Tsz SK—Békéscsabai TASK 0:2 (0:1), Kiskunhalas— KSC 1:2 (0:2). Szegedi DözsaSZVSE 1:0 (1:0), KTE—Szarvas 2:5 (1:1). Az élcsoport állása: 1. Békéscsabai Elöre-Spartacus 28, 2. SZEOL AK 27, 3. Szegedi Dózsa 21 ponttal. « Kedden a SZEOL AK sporttelepén került sor a Népsport és a Magvar Rádlo által kiirt ,,Ki a leggyorsabb, kl a legki tart óbb" tehetségkutató akcióra. A Szeged városi tanóca vb művelődési osztálya által rendezett eseményen huszonhat szegedi általános iskola lOflü diákja vett. részt. Az V— VT. osztályos tanulók közül a fiúknál tizenkilencen érték el 9.2 mp-es szintet a so méteres távon, huszonnégyen pedig 3 perces 800 méteres szintidőt teljesítettéit. A leányok mezőnyében tizenkilenc részt vevő a 00 méteres, harmincöt, pedig a 800 méteres futótáv szintidejét teljesítette. A megvei I. osztályú ifjúsági labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójának eredményei: Klskundorozsma—Szentesi Kinizsi 2:3, Apátfalva—Szegedi Spartacus 2:2. Csanádpalota—Alsóvárosi MAV 0:2, Mindszent-KSZV SE 1:1, HMSE-S'ndorfalva 4:2, HÖDTKÖT—H. Porcelán 1:1, Kinizsi Húsos-Csongradi Épttők-Spartacua DELEP sC-Makói SVSE 1:6. • Az osztrák Niki I.auda újabb teszi próbán vett részt új hatkerekü Ferrari jávai. A dél-olaszországi Nardoban Lnuda öt órán át vezette a gépkocsit, s 900 km megtétele után 300 kzrw'óra födött! sebességet ert eL • Hazaérkezett VityebszJKből. a Medvegy-emlékversenyről a hattagú magyar szabadfogású birkózó küldöttség. Versenyzőink kitűnően szerepeltek. Az 52 kg-osok mezőnyében Gál Henrik harmadik lett. Nehézsúlyú olimpiai ezüstérmes sportolónk Balla József. a nehézsúlyúak között második lett. Kocsis János 74 kg-ben a negyedik helyet szerezte meg. Gazdag, Kovács és Molnár nem Jutott a hat közé. • Készül a szovjet labdarúgó-válogatott az Idei év világbajnoki selejtezőire. A magyarokkal egy csoportban levő szovjet csapat legutóbb Tbilisziben, a helyi Dinamó eLlen 1:0-ra győzött edzőmérkőzésen. A találkozón a válogatott a következő felállásban Játszott: Gyektyarjov - Kruglov, Hincsaga6vlli, Novikov, Hurcllava ( LOVON ev) — Olcsanszklj, Tarhanov. Minyaev — Fedorov, Makszimenkov, Petroszjan. A DELEP NB II-es férfi asztal itendszezól Budapesten 17:8 arányban legyőzték a MAFC együttesét. A Szegedi Volán ugyancsak másodosztályú férficsapata Szegeden szinten győzött, 18:7 arányban bizonyult Jobbnak a Salgótarján együttesónéi. A DELEP legjobbjai, Bénák, Kalmár és Nagy T. voltak, mig a Volántól Nagy L.t Szegedi ós Szeles nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A Felszabadulási Kupában vasárnap a második fordulót Játszották a labdarúgócsapatok. Eredmények: Kistelek—Algyő 6:1 (3:1), FereneszáUás-Szőreg 8:0 (4:01, pitvaros—Szegedi Volán 3:1 (2:1), Móraihalom—Bordány 13) (1:0). Bács, Békés, Csongrád és Szolnak megye legjobbjai találkoztak Békéscsabán Délkelet-Magyarország területi mezei futóbajnokságán- A végig zuhogó esőben megrendezett viadalom atlétáink hét aranyéremmel tértek haza: az SZVSE Ismét Igazolta jó nevelómunkáját. Dobcsánvl János, Barna László. Balázs Edit és Skihrnidt Andrea biztosan, nyerték számaikat. Eredményék: Férfiak. 9000 m felnőtt: 1. Dobcsányi (SZEOL AK). Csapat: 3. SZVSE (Tarl, Forgó, Török). 6000 m l/J. (58): 3. Búcsúházi (SZEOL AK). Cs.: 2. SZVSE (Vass, Magi, Kéri). 6000 m ifj. (59): 3. Nagy Z. (SZEOL AK). Cs.: 1. SZVSE (Horváth Zoltán, Sípos István, Mltyók Géza). 6000 m ifj. (50): 1. Barna (SZVSE). Cs.: 2. SZVSE (Barna, Szepesi, Ludvlg). 5000 m SA. (61): Cs.: 2. SZVSiE (Csala, Piplcz. Mező, Molnár). 5000 m SA. (62): 2. Vecsernyés (SZEOL AK). Nők: 2500 m felnőtt: 1. Balázs (SZEOL AK). 2000 m Ifj. (59): 1. Scbrrddt A. (SZVSE), 3. Huszka (SZEOL AK). 1800 m Ifj. (60): 2. Kocsis (SZVSE), 3. Szegvári (SZVSE). Cs.: 1. SZVSE (Kocsis Márta, Szegvári Mária, Balogh Teréz). 1800 m SA. (61) : 3. Dobó (SZVSE). Cs.: 2. SZVSE (Dobó, Szűcs, Piroska, Mészáros). 1800 m SA. (62): 2. Csánvi (SZVSE), 3. Visnyei (SZVSE). Cs.: 1. SZVSE (Csányl Erzsébet, Visnyei Márta, Illés Ágnes, Szabó). » Másodízben rendezte meg a SZEOL AK valamennyi szakosztálya részére kötelező mezei futóversenyét. A rossz idő ellenére Igen jól sikerült a sok sportolót rajthoz állító felmérés, aiml a kajak-kenu szakosztály elsöprő sikerét hozta. A mezei futóversenyen 297 versenyző vett részt. Eredmények: 5090 méter. férfi felnőtt: Egyéni: 1. Gábor István (kajak-kenu). Csapat: 1. Kajakkenu szakosztály. 4000 méter, ififiü. Egyéni: 1. Gera Ferenc (kajak-kenu). Csapat: 1. Kajak-kenu szakosztály. 3000 méter, serdülő, fiú. Egyéni: 1. Zomborl Tibor (kajak-kenu). Csapat: 1. Kajakkenu szakosztály. 2000 méter, serdülő B. fiú. Egyéni: L Molnár József (kosárlabda). Csapat: 1. Labdarugó-szakosztály. 2000 méter, női felnőtt: Egyéni: 1. fcombori Erzsébet (atlétika). Csapat: 1. Evezősszakosztály. 2000 méter, női Ifi. Egyéni: 1. Fazekas Éva (kajak-kenu). 1200 méter, női serdülő. Egyéni: 1. Salval Beatrix (kajak-kenu). Csapat: 1. Kajakkenu szakosztály. Középiskolai Labdarúgó Kupa Visszavágó Újszegeden A Vedres István Építőipari Szakközépiskola labdarúgó-csapata az elmúlt héten Miskolcon vendégszerepelt, és jó játékkal 6:3 arányú győzelmet aratott a Bláthy Ottó Erősáramú Szakközépiskola csapata felett. • A háromgólos előny ellenére sem vehetik félvállról ellenfelüket az építőiparisták. A miskolci együttes ereje csatársorában rejlik, különösen az első összecsapáson három gólt elérő Gyurcsó veszélyes a kapura. A ma délután 2 órakor kezdődő mérkőzés tétje az országos középdöntő tizenhatos mezőnyébe jutás. Várhatóan sok diákszurkoló Jelenik meg a Szegedi Spartacus újszegedi sporttelepén (volt SZAK-pálya), hogy sportszerű buzdításával segítse a Vedres csapatát. Nyílt túrák A Kolacskovszky SE gyalogos és kerékpáros nyílt túrát rendez a város valamennyi lakosa számára. Öpusztaszerre, március 20án, vasárnap. A kerékpárosok reggel háromnegyed 7kor találkoznak a Marx téri autóbuszmegállónál. Túravezető: Arnold Gyula. A gyalogtúrán részt vevők pedig reggel 7 órakor a Tarjánvárosi víztoronynál randevúznak. Túravezető: Bódi László. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség. Közületek! Magánosok! Figyelem! A Szeged „J" terület biztosítása érdekében lebontásra kerülő lakóépületeket versenytá rgya lás űtján 1977. március 19-én 9 órakor értékesíti a Szeged városi Beruházási Vállalat. A versenytárgyaláson megvásárolt épületek bontási anyaga után 2000,— Ft óvadékot a helyszínen, míg a további összeget a versenytárgyaláson ismertetett és megkötött szerződésben foglalt határidőn belül esekken kell befizetni. Az épületet a bontási szerződésben foglalt határidőig le kell bontant Versenytárgyalás helye: Lenin krt 7. Munkaalkalmak Felhívjuk szíves figyelmüket az alábbi szolgáltatásainkra: Bútorok garanciás és fizető javítása, parkett csiszolása és lakkozása, szönyegtlsztitás, költöztetés (helyben és vidékre), gépírás, sokszorosítás, rovar- és rágcsálóirtás. Megrendelések felvétele: KOMFORT Csongrád megyei Szolgáltató Ipari Szövetkezet, Szeged, Gogol u. 28. Telefon: 11-003, 11-878. A DEFAG Fűrészüzeme egy férfi munkaerőt felvételre keres, „FRAK-B" típusú rakodógépkezelő munkakör betöltéséhez. Jelentkezni lehet: Szeged, Felső Tisza-part 33. Munkaügy. X Pályázatot hirdetünk minőségellenűri munkakörre, fiatal női dolgozó részére. A munkakör betöltéséhez textilipari szakközépiskolai végzettség szükséges. Jelentkezni lehet: Szegedi Kenderfonógyár Személyzeti Osztály, Szeged, Londoni krt. 3. X A Járási KISZ-bizottság fiatal gyors- és gépírót keres meghatározott időre, azonnali alkalmazásra. Jelentkezni : Tanácsköztársaság útja 7. II. emelet. x A Szegedi Tervező Vállalat pályázatot hirdet villamos tervező felvételére. Pályázati feltétel: oki. villamosmérnöki képesítés, lehetőleg 3—5 éves gyakorlat, tiszta erkölcsi bizonyítvány, cím: 671)1 Szegni, Klauzál tér 2. x Az Utasellátó Vállalat BácsCsongrád megyei Területi Igazgatósága pályázatot hirdet üzemeltetési, előadói munkakör betöltésére. A munkakör betöltéséhez közgazdasági, vagy vendéglátóipart érettségi, valamint 5 éves munkaköri gyakorlat, erkölesl bizonyítvány szükséges. A pályázatot részletes önéletrajzzal, előző munkahely, bérigény megjelöléssel kérjük az alábbi rímre megküldeni. Utasellátó Váltalat BácsCsongrád megyei Területi Igazgatóság, 6720 Szeged, Somogyi Béla u. 11. X A Városi szakorvosi Rendelőintézet I. (Szeged, latnin krt. 97.) felvesz villanyszerelő szakvizsgával rendelkező dolgozót karbantartási munkára. Jelentkezni a gazdasági hivatalban. x Az Ady F.ndre Fiúkollégium (Újszeged, Bérkert u. 1.) azonnali belépéssel takarítónőt alkalmaz. Jelentkezni lehet a gazdasági irodában 9-15 óráig. x A Tápéi Háziipari Szövetkezet keres gyakorlattal rendelkező könyvelőt, bérelszámolókat, valamint nagy üzemi gyakorlattal rendelkező szabászt. Jelentkezni: Tápé, Régész tér 6. sz. alatt a személyzeti vezetőnél. X Konyhai kisegítőt és takarítónőket felvesz a Rendelőintézet n. Vasasszentpéter u. 1—3. x Pályázatot hirdetünk a Hermán Oltó Kollégium büféje, tanárképző főiskola büféje, Apáthy Kollégium, KISZ büféje vezetésére. Pályázati feltétel szakmai képzettség. Jelentkezni: Alföldi vendéglátó Vállalat 5-ös számú üzletcsoport. Szeged, Lenin krt. 103. x ADÁSVÉTEL ttaerakepea, Jó állapotban levő 45-ös MTZ traktor ekevei, fcuMvátarval eladó. Algyő. Géza u. 36. 1000 db B—30-es ikj tég'a eladó. 16-924 telefonon. faragott komplett ebódlöoiRor 10 darabból Olló, gónyrsnek eladó. Erd.: 18—19 óráig. Szeged, berkovlta fasor 66. I MTZ—50-ea (borulAsvédövel ellátva) pólikocelTSl ós ekével eladó, vagy külön la. Papdl László. Bószke, m. ker. 204. z Urnául! R/16 személygépkocsi Igényesnek eladó, írd.: Maros u. lí/B. I. emelet 4. (16 óra utan.) Elóheei h.'unno kocák íélldóaek eladók, sándnrlálva. Partizán u. 2*. Krtmlos gyárt szivattyú 290/360 Voltra. M—21 Volga karosszéria te alkatrészek. 1102 Skoda alkatrészek. 760-es Zastava ajtók, snólvédök, kerekek, motorkerekpár alkatrészek eladók. Használt Műszaki Bongeeztiolt. Rigó U. 17. X M—21-es Volga alkatrésznek eladó. Xrd.: Papdl Mihály. Félaftváros US. óp. IV. 23. Eladó nagyteljesítményű terméaiydaraló kompreezssor. kórfürósz. vaskerítés betét I mxiso. Xrd.: egész nap. Tápé, Szendrel u. 43. 30 i széna eladó. Peregi Antalné Szeged, n. KülUirülol bl. K rtirklódn 1: Szeged, Ladvánszky u. 1. alatt le. * Trabant 601-es Combi XX-ee príma állapotban eladó. Erdeklódnl: Tarján 614. ép. A. IV. 16. 3 óra után. Hétvégi fabáz eladó. Ságvarltelep. Szabadkai Ot b/li. X Eladó ST mázsa ktorárdal és 30 mama hoHandl róasa vetőbureoasya. Zákányszék, Kiss Imre utca 12. zz. Üzemképes Alba Ragla tv olcsón etadó. Bérkert u. 10. az. 5.3 t és 5 t ló állapotban levó lóvontatásó gumlekorslk eladók. 6646 Tómőrkény. Kossuth u. 72. CB -s Zsiguli eládó. Pálit telep 3 Shell kútnál. Zongora eládó. vágy bérbe kiadó. Xrd.: Szabó, Csongrádi sgt. 2/A. du. 4 órától. Skoda 1000 MM alkatrészként eladó. Xrdeklónl: du. * órából. Hunyadi János sgt. 75. C. épület, B. ÍH. rv/is. Negykerekű 1000 köbcentis Wartburg alkatrészként eladó. Szatymaz, Béke u. 6. sz. Két és fél m magas 18 levelű ftlodendron (óriás levélül eladó. XrdWtíódnl: égési nap. Körtöltés tt. 64/A, Fehér süldők eladók. — Szóreg. Légió ü. 26. Java 230-os Jó állapotban etadó. Fürj u 39. x ALBÉRLET Fiatal gyermektelen házaspár, ktlJön bejáratú, bútorozatlan, szobát keres, kortynál és fürdőszoba-használattal- Szegedre költözünk. .,Málna l-l beköltözés 120 eoi" Jeligére á Felszabadulás tért Hirdetőbe. X Albérleti bútorozott szoba kiadó, egy dolgozó nő részére. Újszeged, Thököly út 47/B. ÚJ házban, különálló központi fűtéses. parkettás szoba, mellékhelyiséggel, gyermektelen házaspárnak kiadó. Rózsa u. 14, B. El. Gyapjas. Külön bejáratú bútorozott szoba. egy értelmiségi dolgozö nö részére kiadó. Feleóváros 313. A. VI. 16. (Du. 3—6 óráig.) Külön bejáratú szoba, konyhahasználattal kiadó. Békébelep, Bajmócai u. l/A. Háromszobás családi ház albérletbe kiadó. „ŰJ ház 24 341" Jeligére a Hirdetőbe. Albérleti szoba gázfűtéssel, 3 dáék fiúnak, vagy vállalati dolgozónak kiadó. ,,Négyé Uozaás — 24 336" Jeligére a Hirdetőbe. L A K A S Tarján 30S ép. C. IV. 11. sz. öröklakás eladó, i Elcserélném, tarjani első emeleti. 2 szobás összkomfortos, tanácsi lakásom, belvárosi kettő es fól vagy háromszobásért. „Március 7238" Jeligére a Sajtóházba. x Makó. Károlyi M. u. 6. sz. alatti gáz-központi fűtéses két és fél szobás 64 négyzetméter alapterületű. 1. emeleti lakás kp plusz OTP-átválIalászal eladó. Garázs van. Dr. Tamas Péter. x Elcserélném pécsi tanácsi másfél szobás lakásom hasonló szegedire. Érdeklődni: Szeged, Dorozsmai át 24. X Szekszárdi kétszobás loggiás, OTP lakást, cserélnék szegedire. Minden megoldás érdekel. Szabó László, Szekszárd, Kórösl Csorna u. 12. INGATLAN Fetéfllelep, Pápai ü. 71. sz. kis ház telekkel eladó. Érdeklődni: du. 5 órától. Újszegeden telek etadó. „Ikerház 7265" Jelijére á Sajtóházba. X Gázfűtéses, szoba, konyhás házrész eládó. Sárkány u. 4. x Víkendház telekkel Traktor u.-l kiskerteknél eladó. (víz, villany bent). Érd.: Maros u. 15/B. I. em. 4. 16 órától. x Garázs eladó. Április 4. útja 63. alatt. Érdeklődni: 10-314 telefonon. , Kétszobás családi ház, garázzsal eladó. Bártfal u. 14. Újszegeden kisiparos kertekben 304 n-ól kert eladó. „Tarasz 24 346" Jeliedre a Hirdetőbe. Nzat.vmazon házrész á vasútállomással szemben éz a buszállomás mellett, Felszabadulás ú. 17. alatt 1 nagyszoba, konyha, fürdőszoba, spájz lakásátadással eladó. Érdeklődni a helyszínen. Acs. x HÁZASSÁG 40 éves özvegy 165 cm magas, káros szenvedélytől mentes férfi, egy 13 éves leány, 7 éves fiú gyermekkel, saját 3 szobás összkomfortos házzal, rendezett anyagiakkal megismerkedne házias, falut kedvelő nővel, házasság céljából. „Május 7240" jeligére a Sajtóházba. Megismerkednék házasság céljából, szerény sorsú, 60—70 éves családtalan özvegyasszonnyal, aki föbérleti lakásomba jönne. Lehet városi, faLusl, vagy tanyasi ls. Én 74 éves, özvegy, nyugdíjas vagyok. Rossz egyedül. — „Tavasz 7213" jeligére a öajtóhazba. 160 em magas, Jó megjelenésű, önhibáján kívül elvált, adminisztratív munkakörben dolgozó aszszony, megismerkedne, 38 éves korig, intelligens káros szenvedélytől mentes férfival, közös szimpátia esetén, házasság céljából, kinek életéből hiányzik a szeretet és a mc^becsülés. Lakás nem szükséges. Minden fényképes levé-lre válaszolok, „őszinteség — 7272" Jeligére a Sajtóházba. Jó megjelenésű, 40 éves, 180 om családszerető, kocsival rendelkező, igényes rádió-tv technikus házasság céljából, keresi kimondottan széparcú, arányosan teltkarcsú nő Ismeretségét 30 éves korig. Gyermek nem akadály. Lakás szükséges, vagy közösen megoldható. Fényképes levelekre válaszolok. „Boldog családi otthon 24 339" Jeligere a Hirdetőbe. 66 éves özvegy, egyedülálló vlgkedélyü férfi korban. Hozzáillő hölgy Ismeretségét keresi házasság céljából. „Tisza 7236" jeligére a Sajtóházba. EG V É B Iparosnak üres telek mellek, épülettel, Bel váróéban bérbe adó. Erd.: Mérey u. 9. ür.let x Családi ház klvlMlezégéhez Irányító szakembert keresek. „Magánépítő — 7291" Jeligére a SajtóItázba. Parkettára., parkettcxlsznlka, lakkozást vállalok. Dárda u. 32. Garása kiadó. Msrknvlce Jánosné, saeged. Juhász Gy. u. 33. Zongorát, yagy planlöót bérelnék. „Több évre — 34 337" Jeligére a Hirdetőbe. Havi 10 alkalommal elfoglaltságot keresek. — „Gépkocsivezető 24 361" Jeligére a Hirdetőbe.