Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-16 / 63. szám

6 Szerda, 1977. március 16. Véget értek a szovjet török tárgyalások • Moszkva (MTI) Kedden befejeződtek And­rej Gromiko szovjet és Ih­san Sabri Caglayangil török külügyminiszter tárgyalásai. A két külügyminiszter Jó­szomszédi, baráti légkörben megvitatta a szovjet—török kapcsolatok kérdéseit és a kölcsönös érdeklődésre szá­mot tartó nemzetközi prob­lémákat. Ugyancsak kedden aláír­ták a gazdasági együttmű­ködés fejlesztéséről és a tu­domanyos-műszaki együtt­működésről szóló egyezmé­nyeket, valamint azt a meg­állapodást, amelynek értel­mében a két ország együtt­működik a repülőgép-eltérí­tések megakadályozásában. Szovjet részről Andrej Gromiko, török részről Ih­san Sabri Caglayangil írta alá a dokumentumokat. „Szovjetunióbeli látoga­tásom rendkívül sikeres volt" —, jelentette ki ked­den Moszkvában Ihsan Sab­ri Caglayangil török kül­ügyminiszter. -Caglayangil a TASZSZ hírügynökség tu­dósítójának nyilatkozott, mi­előtt a szovjet fővárosból Leningrádba utazott. Hz flrpacaj vize Púja Frigyes Görögországba látogat • Budapest (MTI) Púja Frigyes külügymi­niszter Dimitri Biciosz kül­ügyminiszter meghívására március 18-ón hivatalos lá­togatásra Görögországba uta­zik. Kommentár kan állnak a aaovjet főkön- amit Alekazoj Koszígm 197$ A jelentések szerint jó lég- zu'átos fényképtárlói előtt — decemberi ankarai látogató­körben folytak Moszkvában ezt e sor°k írója szemtanú- sakor vendéglátója. Szulej­a szovjet—török tárgyalások. ként állithatja. A Szovjet- mán Demirel török kor­Ihsun Sabri Caglavangtl tó- un'ó és Törökország 610 kl- mányfó így fogalmazott meg: rök külügyminiszter termé- lométeres közös határa a „a szovjet—török határ a szelesen elsősorban vendég- Fekete-tengertől a Havas béke határává válhat", látójával én kollégájával, hegységeken ét éri el az Ar- Sok víznek kellett lefoly­Andrej Gromikóval tárgyalt; Pacaj folyót, majd hosszan nia az Arpacajon, amíg min­fogadta őt Alekszej Koszigln annak mentén halad. Ez a deníéle természetes és mes­miniszterelnök i«. vonal nemcsak két állam, térséges ködökből ennek a „A szomszédos Törökőr- hanem ket világrendezer. ket lehetőségnek a körvonalai szághoz fűződő kupcsolataink na8y katonai szövetség, a kibontakozhattak. Pedig a állandó javítását célzó poli- Varsói Szerződé* <* a NATO kezdet biztató volt. A két Ilkánk nem konjunkturális mezsgyéje la. szomszédos ország életének jelenseg — jelentette kt a De nemrég a mezsgye sorsdöntő fordulata időben megbeszélésekkor Gromiko mindkét oldaláról mérnökök nagyjából egybeesett A kát —, hanem elvl-politikai Indultak az Arpacajhoz: gá- nagy államalapító — mina­irányvonalunk." tat építenek a folyón, hadd kettő iszonyú örökség rom­Az alábbiakban néhány öntözze az errefelé kincset jain építkezett — 1921-ben ténnyel bizonyítjuk e meg- érő víz a szovjet és a töröK barátsági, majd 1925-ben állapítás jogosságát. földeket egyaránt. Ez a kö- meg nem támadási szerző­Isztambul nyüzsgő, ezer- züs munka jelképnek gem dést írt alá. Atatürk sok­színű Váci utcáján, az I&z- akármilyen! Szép bizonylté- szor hangsúlyozta, hogy az tiklal Ceddeain mindig so- ka annak a lehetőségnek, idők méhéből véresen elő­pukkanó Törökország sokat Kairóban ülésezik a Palesztinai Nemzeti Tanács Pa­palesztln haza minden fel­szabadult. darabján" meg % Kairó (MTI) A Kairóban ülésező leszi Inal kedden két megbeszélést tar­tott, Ezen folytatódott a po­litikai jelentés vitája. Mah­mud Lebedi, a Palesztinai meghívást a tanácskozásra. Felszabadítást Szervezet szó- Ha érkezne ilyen meghívás, Nemzeti Tanács kel'.az}l}a™} alakíta"k A genfi értekezletről a PFSZ vezetője kijelentette, hogy mozgalma nem kapott még vivője délutáni sajtóértekez­letén elmondta, hogy a szó­lásra Jelentkezők elutasítot­tak „minden olyan rende­zést, amely a palesztin nép törvényes Jogainak feláldo­zása árán" születik. A felszó­lalók nézetkülönbségeik el­lenére hangsúlyozták az arab szolidaritás fontosságát. Többségük felhívta a figyel­met arra, hogy „a nemzet­közi Imperializmus megpró­bálja érvényre juttatni ter­veit" ^Közel-Keleten. Apa­iesztin mozgalom törvényes képviselőinek — mondta a szóvivő — részt kell venniük minden Közel-Kelettel fog­lalkozó nemzetközi konferen­cián. A keddi ülésen az Elutasí­tási Fronthoz tartozó PFLP delegáció vezetője (George Habbas távollétében), Tahsir Goba is szót kért. Felszóla­lásában kijelentette, hogy mozgalma kész elfogadni, ha „Jerichóban" felhúzzák a pa­lesztin lobogót. Jusszer Ara­fat megkérdezte tőle, vajon ez módosulást jelent abban a korábbi álláspontban, hogy az Elutasítási Front nem fo­gadja el a Jordán folyó nyu­gat. pariján és a Gaza-öve­zetben létesítendő államot (Jerichó ugyanis a nyuRati part nagyvárosa). A PFLP képviselője kijelentette, hogy szervezete elfogad ilyen ál­lamot, ha a harc a terület­ről tovább folyik. A tanácskozás szünetében Jasszer Arafat, a PFSZ vég­rehajtó bizottságénak elnöke találkozott újságírókkal. Ki­jelentette. hogy a palesztin nép folytatja a harcát nem­zői függetlenségéért, hazájá­ért, önrendelkezés! Jogáért. Arra a kérdésre, hogy a pa­lesztin mozgalom belátható Időn belül alakít-e önálló ál­lamot az Izrael által kiürí­tendő területeken, Arafat azt felelte, hogy a nemzeti ta­nács 1974-es ülése három éve már ugy döntőit, hogy a palesztin vezetés megvizs­gálja a kérdést. köszönhet Leninnek, és számtalan nyoma van annak, hogy a tisztelet — kölcsönös volt. A hidegháborúval meg. élénkült imperialista mester­kedések megtépázták a ha­gyományokat, a világ azon­ban változott — és benne Törökország la. A hatvanas évek végétől a kapcsolatépí­tés meggyorsult. Egy adat: a legutóbbi nyolc esztendő alatt Törökország egymilli­árd dollár értékű hitelt és kölcsönt kapott nagy szom­szédjától. Szovjet segítség­gel épült fel az iszkenderu­ni acélmű, amelynek jelen­tősége Törökország gazdasá­gi életében egyszerűen fel­becsülhetetlen. V. Djuranovics Jugoszlávia új kormányfője • Belgrád (MTI) A jugoszláv szövetségi képviselőház (szkupstina) két tanácsa kedden Belgrádban tartott együttes ülésén az államelnökség javaslatára Veszelin Djuranovicsot bíz­ta meg a szövetségi végre­hajtő tanács (kormány) el­nöki tisztségének ellátásá­val. A kormányfő megválasz­tásával újjáalakult kormány­ban más személyi változás nem történt, * Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke táviratban üdvözölte Veszelin Djurano­vlcsot, a jugoszláv szövetsé­gi kormány elnökévé történt megválasztása alkalmából. Befejeződött Losonczi Pál Borsod megyei látogatása 0 Budapest (MTI) Losonczi Pál, az Tanács elnöke Borsod me­gyei látogatásának második napján, kedden párt- és állami társaságában Ózdra látoga­tott. A Műszaki klubban a gatója a 137 éves gyárról „, .... adott tájékoztatót. Az idei tm01 feladatok között említette az acélgyártás intenzifikálására vonatkozó tervek teljesítését, a megye többek között az ÚJ oxigén­vezetoineK £yar üzembe heiyezését. Ezután Losonczi Pál a városi pártbizottság és a ta- megye és a gyár vezetőinek nács, valamint az Ózdi Ko- társaságában megtekintett hászati Üzemek vezetőivel több üzemrészt. Ellátogatott a múlt évben befejeződött nagyberuházáshoz, az új rúd­találkozott. Vajda István, az ózdi vá­rosi pártbizottság első titká­ra ismertette a több mint 700 éves település fejlődését. El­mondotta, hogy az 1949-ben Amerikai küldöttség érkezik Hanoiba 0 Hanoi (MTI) Ma érkezik a vietnami fő­városba az Egyesült Államok hivatalos küldöttsége, élén Leonard Woodcock-kal, Car­ter elnök különmegbizottji­val. A vietnami—amerikai tárgyalások befejeztével a Woodcock vezette küldöttség a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságba utazik. dróthengerműbe is, amely je­lenleg naponta 900—1000 tonna hengerelt árut állít elő. _ A továbbiakban az Elnöki városi rangot nyert Ózd la- Tanács elnöke az Ózdi Ko­kossága ma eléri a negyven- hászati Üzemek különböző ötezret, a városban 47 kü- gyáregységeiben dolgozó azo­*azdafgí .. ciallsta brigádok képviselói­mukodtk, s ezek kozul leg- . ....... . , , , nagyobb az országos jelentő- veI talalkozott. akikkel a ségü Ózdi Kohászati Uze- szocialista brigádmozgaiom mek. helyi eredményeiről és idő­Pethes András, az Ózdi »z«rü feladatairól beazélge­K oh ásza ti Üzemek vezérigaz- tett. Bukarestben megszüntették a rendkívüli állapotot 0 Bukarest (MTI) mán néphadseregen beiül Hétfőn este újabb ülésen kü,ön építőalakulatot hoznak tekintette át az RKP Politi- letre' kai Végrehajtó Bizottsága a földrengés okozta károk Bukarestben nyilvánosság­helyreállításával kapcsolatos ra hozott adatok szerint a helyzetet, és újabb intézke- március 4-én pusztító föld­déseket fogadott el. Március rengés következtében Romá­15-től Bukarestre vonatko- niéban 11 275-en sebesültek zóan is megszüntették a rendkívüli állapotot. A Politikai Végrehajtó Bi­zottság legfontosabb feladat­meg, 7576-an Bukarestben, 3699-en pedig az ország más területein. A kórházakban 2369 sebe­ként a megrongált épületek sültet ápolnak, 1500-at Bu­helyreállítását jelölte meg. Bizottságot hoztak létre, mely a lakásállapot felmé­rését koordinálja, először a fővárosban, majd vidéken is. Módosítják a lakásépítési tervet, és a már megállapí­tott számon felül még 10 ezer lakást építenek. A Po­litikai Végrehajtó Bizottság úgy határozott, hogy a ro­karestben. 869-et pedig más román városokban. A földrengés halálos áldo­zatainak száma 1541; közü­lük 139l-et Bukarestben, 150-et pedig vidéken azono­sítottak. A főváros kórhá­zaiban 157-en haltak meg, a földrengés idején szerzett súlyos sérülések következté­ben. Shvoy Kálmán titkos naplóibál Közzéteszi: Perneki Mihály 29. 1938. Június 24-én közgyűlés volt, melyen szó­vá tettem, hogy a hőst emlékművet Pálfy csak most hozza a közgyűlés elé, s anélkül terjesztette fel a Műemlékek Országos Bizottsága elé. Pál­fy mellébeszéléssel mosakodik, kész helyzet előtt állunk, nem lehet semmit tenni, de az egész köz­gyűlés igazat adott nekem! Ez ismét egy nagyon alattomos dolga volt Pál­fynak, amit azért csinált, mert félt, hogy ha előbb hozza a közgyűlés elé, az nem fogadja el, s inkább egy szobor mellett dönt. Az Idő mu­tatta meg, mi lett- a hősi szoborból, a kommu­nisták levakartatták a rettenetes Aba Novák­képeket. melyek nem a hősöket, hanem Horthyt, Gömböst, Kozmát, Magasházyt és Prónayt áb­rázoltak. Csúnya dolog volt Pálfy eljárása! Június 28-an Gömbös újabb 6 heti szabadság­ra ment Királyszállásra, mindenki tudta már, hogy soha többé nem jön vissza... A Nemzeti Egység Pártjában, Budapesten to­vább fejlődött a dolog, Az idősebbek, látva, hogy a helyzet állandóan rosszabbodik, > hogy az úgynevezett „agrérblokk" mind agresszívabb lesz, cselekedetre szánták magukat. Egy vacsorán ak­ként határoztunk, a javaslatomra, hogy a párt­vezetőséghez memorandumot adunk be. s javas­latot teszünk a helyzet megváltoztatására, s új alapszabályok létesítésére. Ennek előkészítésével engem bíztak meg. Még a nyári szünet előtt el­készültem vele, s 8 Royal Szálló különtermében jöttünk össze, hol én előadtam a tervezetet. Va­csora közben érkezett Zsindely Ferenc, szmo­kingban, színházból. O is végighallgatta. Másnap az egészről referált Marton Béláéknak. Ilyen ga­vallérok is voltak köztünk. Augusztus 10-én Gömbös átvette újból a hiva­talét, bennfentesek szerint azonban súlyos beteg, hiába az erőlködés, vesezsugorja van, az gyó­gyíthatatlan es halálos. Augusztus 27-én tényleg súlyossá vált állapota, Ilyes és Boros tanárok kezelik, s külföldi szanatóriumot ajánlanak, mi­előtt újból dolgozik, de tudták, hogy menthetet­len. München melletti Neu Winketsbaeh szana­„a tóriumot ajánlja Winkelsbach bécsi professzor, kit lehozattak. Gömbös lemond a honvédelmi miniszterségről, utóda Somkuthy József. Az em­bernek megáll az esze. Ez a cserepár, magyar­ságát megtagadó valaki lesz honvédelmi minisz­ter Magyarországon. Ilyen is csak nálunk történ­hetik meg. Október 6-én reggel felutaztam Budapestre, s felérkezve hallottam, hogy Gömbös reggel 8 óra 20 perckor meghalt, ott a szanatóriumban, ure­rniában. Október 11-én a kormányzó Darányit kinevezte miniszterelnöknek. Az új kabinet meg­alakítása közben a NEP agrárcsoportja Darányi­val szemben követelesékkel lépett fel, ti., hogy Kozma maradjon ki, s más legyen a belügymi­niszter. Alkalmasint Martont akarták. Darányi nem állt velük szóba, felment a kormányzóhoz, bemutatta a kormánylistát. Kozmával, s csak az­után fogadta a „cs"' csoportot, de igen energikus volt velük. Ha okoskodnak, lemond, ő és Kozma együtt maradnak. Utána formálisan kidobta őket Az agrárcsoport behúzta a farkát... Budapesten a belügyminiszteri válság akuttá lett. Kozma nem akarta tovább tűrni a párt ag­rárcsoportjának személye elleni hajszáját. Ehhez hozzájárult hogy a kisgazdapárt kipiszkálta, hogy Kozma belügyminisztersége dacára, ha formailag nem is, de lényegileg megtartotta az MTI elnök­ségét. Ebből összeférhetetlenségi kérdés lett, de kimondták, hogy nem összeférhetetlen, ezek után érthető, hogy Kozma elkedvetlenedett, A nagy kérdés, hogy ki jöjjön utána. Sok név forgott szájon, Mtkecz, Dobozy stb. Egyelőre Darányi fogja azt is vezetni. A belügyminisrterscg betöl­tése még mindig nyílt, kérdés. Mindenféle kom­bináció forog szájon, az én nevem is szóba ke­rült, mint erős kezű emberé, vannak is sokan a pártban, akik nagyon óhajtanák, de ellene szól, hogy nem akarják, hogy katona legyen a belügyminiszter, s azt hiszem, a magasabb rangú belügyminiszteri hivatalnokok is ellene vannak, mert félnek. Az ellenzék nagyon szeretné, mert Játja, érzi. hogy a nyilaskeresztesek, Szálasiék erősen dolgoznak, s van talajuk az országban, csak erős kézzel lehet megakadályozni rendbon­tásaikat. Eckhardt (a kisgazdapárt vezére — P. M.) beszél is velem, kérdezi, hogy ha arra kerül a sor, vállalnám-e a belügyminiszterséget, de számítok-e azzal, hogy ha kell, a legerősebb esz­közökkel ls fel tudok lépni. A hírt, a személyem körüli kombinációt csak fokozta, hogy április 5­én Darányinál voltam, vele beszéltem ... 19.37. augusztus 26-án a képviselőt csoportom a Vadészkürtben megbeszélést tartott, melyen a hangulat már erősen elégedetlen volt. Az ország­ban ugyanis oly agresszív lett már a nyilasok szervezkedése, hogy azt nem lehet tovább csak úgy . nézni. A jobboldali „cs" csoport a nyilasok­kal összejátszik, ezt már megállítani nehéz lesz. A honvédségbe is beszivárogtak már, néhány tá­bornok és törzstiszt velük tart. Rátz Jenő (a ve­zérkar főnöke — P. M.) is odahúz. Ilyen körül­mények között tenni kell valamit: Darányit fel­kéljük, beszéljen velünk. Kérik, hogy a memo­randumot én készítsem el, s majd átadjuk. Szá­lasiék ugyanis erősen dolgoznak, és sok a híve, támogatják... Szeptember 24-én Darányitól kértük, hogy be­széljük ki magunkat, a mi csoportunk és ö, s ezért fogadjon minket. Darányi kifejtette nekem, hogy ő nem akar fogadni minket a hivatalában, mert az nem maradim titokban ... ő inkább meg­hív minket vacsorára a pártba. Igy is történt, társaságunk, kb. 40-en, ott vacsorázott és kifej­tettük szabadon nézeteinket. Darányi teljes mér­tékben osztotta jobboldali alkotmányos felfogá­sunkat, és arra kíván támaszkodni. Az alkot­mányjogi kérdések (a kormányzói jogkör. Horthy jogkörének kiterjesztéséről szóló törvényjavas­latról van szó — P. M.) is egy eltolódás jobbra, s ő a jobboldal többségére kíván támaszkodni, s az mi vagyunk, A szélsőséges irányzatokról is beszéltünk, s Darányi közölte, hogy a napokban erőteljes intézkedések Jönnek e téren, különösen a szélsőséges sajtótermékek, időszaki lapok el­len. A megbeszélésnek igen jó hatása volt, erős húzás a szélsőséges „cs" csoport ellen. December 1-én ülök a Házban, folyik a vita, mely alatt Hóman felkelt a helyéről, s Eckhardt­tal a balközép padsorok hátulsó padjainak egyi­kén leültek és tárgyaltak. Hóman egyszerre fel­ugrik, és hangosan el kezd kiabálni, „miféle hang ez, kikérem magamnak, hol vagyunk, a kocsmában?!" — és elszalad a helyére, majd ki­megy, közben Berg Miksa rákiabál, miféle el­járás ez, hogy a Hazat kocsmával hasonlítja ösz­sze. Megtudtam, hogy az Iskolákban uralkodó állapotokról, az elfajuló helyzetről es a szabad nyilas propagandáról tárgyaltak, s Eckhardt HZOO vádat emelte Hóman ellen, hogy ő csinálja, ő termeli ki a szélsőjobboldali propagandát és irányzatot az iskolákban. Végül Darányi lépett közbe, s Eckhardttal és Hómannal tárgyalt, utá­na* hármasban elsimították az ügyet. Hómanon azonban rajta maradt a Nyilas Pufi gúnynév, mellyel az ellenzék illette. Sajnos, Darányi gyen­ge volt, a környezetében pedig sok titkos nyilas volt. (Folytatjukj

Next

/
Thumbnails
Contents