Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-16 / 63. szám

Szerda, 1977. március 16. nanmannBBcmBnauai 3 A brigádvezetők országos tanácskozása előtt „Társaimmal közösen ff Vincze Jánost küldöttnek választották a szocialista bri­gádvezetők áprilisban tar­tandó második országos ta­nácskozására. Motorszerelő­ként került a MÁV rókusi gépállomására 1959-ben. Két ÍÍ'ÍS év múltán tagja, majd hama- * rosan vezetője lett a Maka­renko brigádnak, amely azóta, a szegedi vasútigazgatóság egyik legeredményesebb kö­zösségévé vált. Tavaly a köz­lekedés, a posta és a hírköz­lés kiváló brigádja, azt meg­előzően két alkalommal a MÁV kiváló brigádja kitün­tetést kapta meg a 15 szerelő alkotta kollektíva. Motorsze­relők, esztergályosok, hegesz­tők, járművillamosság-szere­lők és anyagbeszerzők mun­káját irányítja napi mun­kája során Vincze János, emellett tagja a vasutas­szakszervezet szegedi területi bizottságának, szb-titkára a szentesi építési főnökségnek értékes része a munkaver­senynek. Mégis ilyen terüle­ten lát legtöbb javítanivalót Vincze János. — Sok jó képességű, szor­galmas munkása és alkalma­zottja van az igazgatóság­nak, akik a maguk terüle­tén jól dolgoznak. Sokan kö­zülük viszont másokra alig gondolnak, megítélésem sze­rint gyakoriak a széthúzá­sok. Pedig minden munka több dolgozó összehangolt munkáját kívánja. Gondol­junk például a vonat indítá­sára! Forgalmisták, vonta­tók, pályafenntartók együt­tes igyekezete kell hozzá, hogy időben megtörténhes­sen. — Erről beszél, ha szót kap a brigádvezetők orszá­gos tanácskozásán? — Igen. Nem kellene túl sokat tenni ahhoz, hogy gya­korlatilag hasznát lássuk em­(oda tartozik a rókusi gép- barátok. Emberek, erények- berek együttműködésének. —""—•—•-•«- - - - ------- Például szeretnénk kapcsola­tot teremteni más igazgató­Panaszkodunk S zeretünk panaszkodni, indokoltságát gyakran köz- a „sebeiket". Arany.Oazoag, Kezünk nyomán egy- mondásokkal, példatörténe- nu^y az igénye* e.vucg Ki­re lakályosabb az or- tekkel támogatjuk körül, s ea;0.uicie..cat.i. n.vuieK szág, évről évre tartalmasab- laásan már magunk is el- nincs noi nieguuzódiua a Csa­bán élünk, de önmagunkkal hisszük, hogy nemzeti sajá- iuujavai, uanuz a azuua­nehezen jutunk egyenesbe, tosságunk az értelmetlen elé- konyuas laicas is toler egy Ha késnek beadott újításunk gedetlenség. tunuuiuo mennyországgal, oe elbírálásával, „nem értenek Rendben vani a szakadat- kesobD szegenyesnen uualja, azok hozza". Részesülhetünk lan jeikendezes es mosoiy­beremelésben, akkor meg a áramlat is természetellenes prémium kevés. Arathatunk dolog Az ember még tuiára_ es nagyouoat szeretne. Anol eve* ota csak zsírra, tejre, esetleg parizerre teiiK. a KO­bő termést kenyérgabonából, öo'b60foogságaban'sem'^képes sal'nyi syerek Kenyere meile, takarmányféléből, de a mák, "ég nélkul orulnV, mert a jut olt blzUjsan ohaJlJaK a lel" meg a ribizli rosszul fizet. hamar megszokja, magától Kommunisták, akik a tár- értetődőnek veszi. Az idön­sadalom ütőerét vigyázzák ként esedékes lelki nagyta­szüntelen, egyenletes szívvé- karításhoz lehet, hogy némi résről adnak jelzéseket a busongás, egy kis önsajnálat pártnak. Az egészséges köz- is szükségeltetik. Na de ilyen hangulatról, népünk manipu- föltűnő mértékben? A jót lálatlan optimizmusáról mi nem emlegetik, csak a rósz­sem tanúskodik ékesebben, szat. Az elégedettek nem ve­mint a jó politika általános rik dobra közérzetüket. Ut­dicsérete, a kezdeményezések cán, vonaton, kocsmában, és javaslatok sokasága, s a piacon, kisgyűlésen, kereszte­szalámit. A aivatosaub ol­tuzKódes immár állandósult problémája az emDerekneK. bokán buszon járnak dolgoz­ni a gyároa, s ütközően „egy rossz Traoantról" álmodoz­nak. A vékony pénzű nyug­díjas a zöldsegarak leszorí­tásában reménykedik. Igen, ezek elsődleges és nagyon jogos fölvetesek, s szocialista allamunit fő tö­gyakran már áldozatvállalás- lőn, lakodalomban maholnap rekvése, hogy tettekkel meg­állomás). Munkaidőn kívül kel és hibákkal, is tetemes elfoglaltságot ke- Tavalyi társadalmi res magának, vidékre jár, kájuk meghaladta az ezer súgok gépállomásaival. Ha gyakran késő este, csekély órát. Rézsűt készítettek Ko- sikerül, enyhíthetünk például erővel ér haza. páncson, a vasúti töltésen, a gyakorta előforduló anyag­— Hoauan bírja* vasbetonaljakból utat építet- hiányon azzal, hogy kisegí­' tek a gépállomás most ké- tenénk néha egymást. Ez — Nincs felesegem, nem szül- külső telephelyén. Ki- lenne a jó értelemben vett nevelek gyereket. Ha ugy selejtezett mikrobuszt javí- szocialista összeköttetés, lenne, aiignanem aooa Kei- tottak szépítettek, végül át- Elmondotta Vincze János, lene hagynom valamit. Pedig adták a pet6fitelepi óvoda hogy biztató jelek máris föl­lajo szívvel tennem. gyerekeinek. Játékokat hoz- fedezhetők. A vasutas bri­— Mit sajnálna leginkább? tak rendbe, s készítettek a gádvezetők országos tanács­— Azokhoz az órákhoz, vasutasóvodának, szemlélte- kozásán például — noha amelyeket társaimmal együtt tőeszközöket a Gutenberg ut- egyéni sirámokat még min­társadalmi munkával töltök cai iskolának, hintákat, má- dig hallhattak -r- legtöbben el, mindenképpen ragaszko- szófalat a balástyai gyere- sok dolgozót érintő gondok­dom. A brigád tagjai renge- keknek. Mind-mind szép ról szóltak. teget tudnak dolgozni, s jó példája a segítőkészségnek, Sz. J. A gázszerelésekről. Kontárok és a biztonság Türelmetlenek az emberek, erre példa a közelmúltban szent egyedül is elvégzi a szeretnék minél hamarabb is, halált okozott a kontár vállalat, ebben nem indo­látni, hogyan valósul meg melléfogása. kolt mások besegítése. A la­eiképzelésük. Érthető a tü- Természetesen a szakkép- káson belüli munkák me3­relmetlenség, a mai élet tem- zetlen munkavállalók között tervezéséhez és kivitelezésé­pója kívánja. Érthető és jo- is akadnak olyanok. akik hez egyetlen ajánlat adható, gos akkor is, ha valaki föld- évek során nagy gyakorlatra ezt kéri a DÉGÁZ is: jó gázt akar lakásában hasz- tettek szert, s egy-egy mun- előre rendeljék meg a lakók, nálni. Csakhogy a túlzott kát jól végeznek'el, de tény, úgy nagyobb az esély a fel­igyekezet olykor meggondo- hogy csupán részfeladatokat adatok összehangolására. nak minősíthető segítőkész- egyébről sem hallani, mint ség. A szegedi textilművek arról, hogy milyen szörnyű asszonyai nemrég mindany- nehéz élni ebben az ország­nyian megjelentek munka- ban. Ezen a szocialista Ma­helyükön, amikor egy tűz- gyarországon, ahol 12—16 óra eset miatti lemaradást meg- helyett már csak 8-at, ha szüntetendő, vasárnapi mű- dolgozunk naponta; ahol a szakra kérték föl őket. Ma- biciklit fölváltotta az autó; gatartásukkal jól szemléltet- ahol a tömeglakás helyett az ték a lakosság munkaerköl- összkomfort a jellemző, ahol felelően, teljesítettük a 15 csét, amely végeredményben a gyilkos unalmat legyőzte éves lakásépítési tervet, illet­szilárd biztosítéka kitűzött az éltető munkaláz. ahol a ve egymilliónál is több csa­nyugtató választ adjon ra­juk. Csak hát-ez nem megy úgy, hogy adj, uramisten! A IV. ötéves tervben mintegy tízezer lakást építettünk Sze­geden, az idén pedig — te­hát egyetlen év alatt — ösz­szesen 2250-et hozunk tető alá. A párt ígéretének meg­„szájat befogni" rendszer he­lyét elfoglalta a „mondd, te hogyan képzeled" társada­lom; ahol a lakosságnak 93 milliárd forintja gyűlt össze a takarékban ... Hát akkor Jádot költöztettünk új, egész­séges otthonba. Még sincs la­kása mindenkinek. Munká­sok, pedagógusok, egyetemi oktatók várják, hogy a ki­utalásoknál sorra kerüljenek. mi táplálja ezt a nagy népi Érthető, ha ők türelmetle­nebbek, s panaszuk nem csöndesedik. Most már úgy latlan lépéshez, végül kel- ismernek, így egész család lemetlenséghez vezet. biztonságát, életét nem 6za­A szegedi lakótelepeken bad rájuk bízni! valamennyi házba sablon Érdemes időzni a közva­szerint vezetik a földgázt, a gyónt érintő egyik kérdés­lakóknak alig jut szerep. Ha nél is. Köztudomású, hogy a viszont meglevő házak kö- gázszereléshez szükséges zött fektet csöveket a DÉ- anyagok igen drágák. Mit GAZ, a belső munkákhoz tesz a kontár? Vagy össze­a lakóknak kell tervezőt és 6zed már eldobott, gyönge kivitelezőt keresni. Minthogy minőségű- csöveket, idomo­e munkát egyedül nem képes kat, vagy szerez újat. De elvégezni a DÉGÁZ, besegít honnan? A boltból? Nem­it Szegedi Építőipari Szövet- csak valószínű, sőt legtöbb­kezet, s egyik-másik kisipa- Jük esetében biztos, hogy ros. Sőt — és ez okoz bajt munkahelyről ' származik. — jó néhány kontár is. Ép- Nem egy dolgozót lepleztek pen a lakók türelmetlen6é- le a közelmúltban is, mi­gére alapozva, azt „meg- közben ilyen anyagot „men­nyergelve" gyors munkát tett" a vállalattól. Így tehát ígérnek — igen magas fizet- arra is gondolni kell a kon­ségét. Például lakásonként tárok fölfogadásakor, hogy 15o forintot kér a DÉGÁZ segítséget kap a zsákmány a belső munkák megtervező- értékesítéséhez! séért, maszek tervezők en- Nem véletlen persze, hogy nek tízszeresét is elvárják, kontárok kerülgetik azokat, Vagyis becsapják a tájéko- akik gázszerelésre készüi­zatlan megrendelőt. Hasonló nek. Tény: akár a DÉGÁZ, a helyzet a kivitelezésekkel akár az épitőszövetkezet vál­is. Megjelennek a kontárok, lalja a munkát, előfordul, sokan kisiparos nevét emle- hogy túl sokáig kell várni a getve, mások még ehhez sem befejezésre. Ennek egyik vesznek fáradságot, biztosak oka a dolgozók egy részének a dolgukban. Méregdrágán ismert kényelmessége, ha­dolgoznak, olyan anyagokkal, nyagsága, másik oka a DE­amelyek nem szabványosak, GÁZ nagy elfoglaltsága, olyan hegesztési varratokat Legalábbis az építésben. A készítenek, amelyek később .már beépített, de meghibáso­balesetet okozhatnak. Volt dott készülékek javitasát vi­Sz. J. KGST-megbízatás Az Április 4. Gépipari Művek Kiskunfélegyházi Vegy ipari Gépgyára készíti a KGST-országokban épülő atom­erőművek egyik legnagyobb periférikus berendezését: a vízkezelöt. — Az INTERATOMENERGO-program, a KGST-tagál­lamok közös atomenergia-programjának keretében felosztot­ták az országok között az atomerőművek egyes részberen­dezéseinek gyártási feladatait — mondotta Patay D. Zsig­mond kereskedelmi igazgató. — Magyarország — szovjet tervdokumentációk alapján — a vízkezelő berendezések ké szítésére kapott megbízást. A termelés, egyéves előkészítő munka után, ebben a hónapban indul. céljaink elérésének. Dolgozni is tudunk tehát. Lehetetlen azonban észre nem venni, hogy a panaszko­dás is mind tágabb teret hó­dít. Egyesek már odáig ju­tottak, hogy sopánkodás nél- ..... kül ki sem tudják a szájukat fájdalmat f "Sí1* f lépten,"nyo^on saj~ npudunk inni is. Vedel- latszik csak loon-ig oldiuk náltatjak magukat. Ha néha I 1ük a7 alkohnU 1]H. \ " , J , dicsekszenek hogv mi min- 1 , , alKonoit u" meg a lakaskerdes alapgond­, 5, ey 1 ... táskából, udvarias iait Máris iönnek a/nnhnn denük van mar, egy másik közben üzemi rendezvénv ] . . JL , J ne azonDan éniük azt szaikózza hoev te ' ?! rendez ve ny az ujabbak, a mennyiségi enjuK azt szajKozza, nogy te soran csaladi asztal mellett, itíénvt folyamatosan váltia föl jo isten, ez is hiányzik, meg névn' aikaimával miköz- lt>enylí0'^"181"8®" vauja ioi az is Panaszkodik — ioeo- "evnap. aiKaimavai, mtKoz- a minoségi, a ket szoba he­az is. Panaszkod k jogo- ^ szidjuk a kormanyt( hárQm vagy négy szo_ san — az eletnek most ru- mert uram bocsá', öt száza- bát akarók kilincselése. De gaszkodó, alig átlagkeresetű lékkai fölemelte a borára- most is es akkor js különb­fiatal házas, és panaszkodik kat. Dehogy is jutna eszünk- séget keU tenni panasz ^ - jogtalanul - az a félre- ^oSn^k híián^oT Pa"aSZ kÖZÖtt' Aki drágának vonult polgár, aki a létező C8Óbban mérték rendeletileg bundát a" szalonban,' összes javak megszerzése a szőlő levét. Emlékszem, _ bár szívünk szakad bele után engedte át magát az el- akkortájt "émelyek azfrí; — azt válaszoljuk, vegyen J - , - , i „ bánatoskodtak es itták asztal Olcsóbbat az állami árnbáz­ernyeaes KenyeimeneK. ia- alé az eszüket, mert — úgy- ban. Aki viszont kicsinye ián valamiféle atavisztikus mond — mi lesz a magyar bölcsődei fölvételéért ,bal­vonás az bennünk, hogy népgazdasággal, ha már vi- hézik", annak adjunk Igazat, örökké háborgunk és keser- Wghírű borainkat sem tud- és iparkodjunk kedvét keres­günk, akár van okunk rá, kllPjaCOn,J^ad"k ®Z.ÓVj?!: nl úgy' ™gy°n ko™­„busulasra volt itt mindig iyan vesszük a tervbe vett ok", s ha nem térünk észhez, gyermekintézmények fölépí­nehezen labalunk ki ebből a tését. pusztító betegségből. Mert betegség ez már, kétségtelen. ondja-baja lehet egyén­A szeszfogyasztással Európa ÍJ nek, családnak, társa­élvonalába „küzdöttük" föl dalomnak. Jobbat, magunkat s az ijesztő meny- szebbet akarunk mindig an­nyiség zöme — sejtésem sze- nál, amivel éppen bírunk, s rint — nem az üröm és vi- ez az olthatatlan életszépítő akár nincs. A reggeltől es­tig hallható zokszórengeteg Agrokémia A Szigetvári Állami Gaz- elsőként itt készült el tel­daságban országos agroké- jesen az agrokémiai köz­miai tanácskozást tartottak pont. Az új típusú mező­kedden a mezőgazdasági gazdasági üzem 26 millió kemizációban érdekelt üze- forintba került, s 36 ezer mek, vállalatok, intézmé- hektár mezőgazdasági terü­nyek szakembereinek rész- leten látja el műtrágyá. vételével. Az esemény szín- ... ... . . , helyéül azérl választották ^ és nóvenyvedelmi fel­Szigetvárt, mert hazánkban adatokat. Záhonyban A közelmúlt forgalom- Mélyépítő Vállalat kivitele­számlálási adatai és a sta- zésében készülő, s a régi tisztika tényei is alátá- épület mellé kerülő — új masztják, hogy a záhonyi létesítményben helyet kap magyar—szovjet közúti ha- a növény- és állategészség­tárátkelő-állomás „kinőtte ügyi szolgálat kirendeltsé­önmagát". Az elmúlt esz- ge, bővül az IBUSZ határ tendőben például csaknem menti irodájának alapterü­30 százalékkal növekedett a lete és új vendéglátóipari határátkelőhely forgalma, egységét is üzembe helyez­és jelentősen megnőtt a hetnek majd. közúton lebonyolított áru- A hatmillió forintos be­csere mennyisége is. Mind- ruházás keretében az új ezek mellett tobb évre elő- épületet előtetővel látják el, retekintve, mar a moszkvai és jelentős útkorszerűsítési olimpia idejere várható munkálatokra is sor kerül, „csúcsforgalom' mintt is tgy lényegesen javul a ha­lndokoltta vált a záhonyi tar áteresztőképessége, meg­kózutt határátkelőhely bo- gyorsul az útlevél- és ok­Vltése- . .... mánykezelés, s kényelme­A vam- es pénzügyőrség sebbé válik a tranzitforga­országos parancsnoksága , „ , . . .... ., megbízásából, a Nyírterv lom u,asainak rovld pihe" tervei alapján a Kelet-Ma- nőíe is hazánk keleti ka­gyarországi Közmű- és pújában. < dámság táplálására megy el, vágy emel bennünket mind hanem a panaszok intenzltá- magasabbra. De a növekvő sának fokozására. Egyes jólét talaján burjánzó okta­megfigyelések szerint a ke- lan panaszáradat inkább fé­sergések erőssége egyenes kezi a célra irányuló figyel­arányban van az elfogyasz- met és erőt, ezért próbáljuk tott pálinka mennyiségével, normális szintre apasztani. Valószínűnek látszik, hogy az Ha a lódenkabátos, egyba­alkoholnak, mint a búsma- kancsos korszakban nem gyarkodás üzemanyagának nyavalyogtunk, hanem örül­csökkentése egyik legfonto- tünk a nyiladozó, küzdelmes sabb föltétele a derűlátás életnek, akkor ma — tenger­térhódításának. nyi fölemelő munka elvégzé­Enyhén szólva, visszatet- se utón ne hazudiunk ön­sző, ha valaki sokak füle magunknak. Mert az tény, hallatára azért háborog, h°8y — rajtunk kívül álló mert ném kap skót whiskyt okokbó1 ~ le kellett vetnünk a boltban. Meg a nyugati a §azdasági fejlődés hétmér­kocsijához alkatrészt. Sokak földes csizmáit, s életszínvo­zsebében kinyílik a bicska, "al-növekedésünk is lelas­amikor a jólszituált hazánk- sult Pillanatnyilag, de szocia­fia húszadrangú problémájá­val traktálja azt a „melóst", akinek még a primérgondjait sem tudja megoldani a tár­lista rendünk jóvoltából így is jól keres, korszerűen él lakosságunk zöme. Egy megrögzött panaszko­sadalom. Egyedi bánatát dp őszinteségi rohamában el­mondja el otthon a feleségé- ismerte, hogy pálinka és bor nek, de ne hecceljen vele vé- nélkül nem esik neki olyan kony pénzű embereket. Ugyanezt mondhatjuk annak a 4—5000 forintos nyugdíjas­nak is, aki minden népfront­gyűlésen fájlalja a hús árá­nak fölemelését. De hát ak­kor mit mondjon az a kis­nyugdíjas, akinek havi 1500 jól a közélet sárral dobálása, s a vélt sérelmeket nehezeb­ben tudja valóságosnak mu­tatni. Vagyis, világos fejjel nevetségesnek tűnik számára örökké keseregni és máso­kat kesergésre ösztökélni. Hát akkor egyszerű a do­forintot visz a postás? Érde- 1°S: ne igyuk el a józan kes, ők kevésbé magabizto- eszünket! sak, és nem mutogatják úgy F. NAGY ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents