Délmagyarország, 1977. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-08 / 32. szám

2 Kedd. 1977. február 8. v Magyar kulturális hét Kubában • Havanna (MTI) Pozsgay Imre kulturális miniszter vezetésével va­sárnap megérkezett Havan­nába az a küldöttség, amely részt vesz a Kubai Köztár­saságban február 8. és 15. között tartandó „Magyar kultúra napjain". A politikai-kulturális dele­gációt Armando Hart kubai kulturális miniszter, a Ku­bai KP Politikai Bizottságá­nak tagja fogadta, jelen volt dr. Meruk Vilmos, hazánk havannai nagykövete. A magyar kulturális mi­niszterrel egy időben érke­zett a kubai fővárosba azoknak az előadóművészek­nek. együtteseknek és szólis­táknak, valamint a kultúra különböző területein dolgozó szakembereknek népes cso­portja, akik a magyac. ba­lettművészet, komoly zene és könnyűzene, könyvkiadás és képzőművészet eredmé­nyeivel ismertetik meg az elkövetkező napok során a kubai közönségei. Az egy héten át tartó programokban fellép a Pécsi balett kitűnő gárdája. A kubai szimfonikus zenekar — Némety Gyula karmester vezényletével — magyar szerzők zeneműveiből ad koncerteket. Hangversenyt ad Kovács Dénes hegedű­művész és Falvai Sándor zongoraművész. A dal- és operaéneklés műfajában a Camerata Hungarica kama­rakórus, valamint Kalmár Magda és Gáti József mutat­kozik be a kubai közönség előtt. Két népszerű magyar beat­együttes — a Fonográf és az Express —, valamint Ko­rács Kati, Vince Viktória, Zorán Sztevanovity és Kor­da György vesznek részt azokon a minden bizonnyal nagy sikerű koncerteken, amelyeket a kubai könnyű­zene-rajongóknak szerveztek. Jelentős esemény a ma­gyar filmhét, amelyet az Árvácska díszbemutatójával nyitnak meg. Több kiállítás nyílik, egyebek között könyv- és gyermekrajz­kiállítás, festmény-, kisplasz­tika- és éremtárlat, vala­mint a magyar munkásmoz­galom történetét bemutató kiállítás. A Magyar kultúra napjai ma Havannában, a García Lorca Színházban ünnepi díszelőadással nyílnak meg. flz USI ENSZ-nagykövete afrikai körúton RÁDIÓTELEX ÜDVÖZLÖ TÁVIRAT A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Ja­pán Szocialista kongresszusát. Párt 40. Waldheim Bejrútban , tárgyal nak nem Nagy-Britannia szerepét kell játszania, • Dar es-Salaam (AFP) lásait, amelyeken a központi Andrew Young, az Egye- téma a rhodesiai helyzet volt. sült Államok ENSZ nagykő- Nyerere tanzániai elnök, rhodesiai helyzet rendezésé­vete hétfőn Nairobiba érke- akivel Young elutazása előtt ben. Nagy-Britannia Rhode­zett, ahol rövid tárgyalást már másodízben tárgyalt folytatott Munyua Waiyaki felszólította az Egyesült Al­kenyai külügyminiszterrel, lamokat, hogy a Rhodesia Az amerikai diplomata még elleni szankciók szigorftásá­aznap tovább utazott afrikai val gyakoroljon nyomást a körútjának következő állo- Smith-'rezsimre. A tanzániai mására, Nigériába. sia forma szerinti gyarmat­tartója szerepe ebből adódó­an sajátos. Az Egyesült Ál­lamoknak — Nyerere szerint inkább segítenie kell Nagy­Britanniát és a Zimbabwei elnök vasárnap esti sajtó- Nemzeti Felszabadító Moz­Young vasárnap fejezte be konferenciáján hangsúlyozta, négynapos tanzániai tárgya- hogy az Egyesült Államok­galmat a ínegegyezés eléré­sében. Carter változásokat tervez Kommentár nens egyik kulcskérdése lett; ben tárgyalt az afrikai front­akkor, amikor Smith a vér- országok egyikében, Tanzá­Andrew Young, az Egye- fürdő közvetlen kockázatát niában. sült Államok új ENSZ-nagy- ls vállalva a „belső megöl- Miután mind világosabbá követe — jelentik a hírügy- dás" mellett döntött. válik, hogy a Kissinger-for­nökségek — folytatja afrikai Ez a „belső megoldás" az ő mula gyakorlatilag Smith ke­körútját. Utazása több okból szóhasználatában azt jelenti: zében hagyta volna az or­is figyelmet érdemel. Az „hagyja békén" a világ a re- szág kormányrúdját, előbb vetett a feudális-monarchista egyik ok az, hogy a korábbi zsjmet, s "majd Salisbury je- London, majd Washington is rezsim uralmának és meg­FOGADÁS A KOREAI NAGYKÖVETSÉGEN Zo Ze Hjong alezredes, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagy­követségének katonai és lég­ügyi attaséja a koreai nép­hadsereg megalakulásának 29. évfordulója alkalmából hét­főn koktélt adott a nagykö­vetségen. Részt vett a kokté­lon Oláh István altábornagy, a Magyar Néphadsereg ve­zérkari főnöke, honvédelmi miniszterhelyettes, Pacsek József vezérőrnagy, honvé­delmi miniszterhelyettes, s a Magyar Néphadsereg tábor­noki és parancsnoki kará­nak több tagja. MEGALAKULT A VIETNAMI HAZAFIAS FRONT Ho Si Minh-városban a hét végén megalakult az egész vietnami népet összefogó egységes szervezet, a Vietna­mi Hazafias Front. A megala­kulást kimondó tanácskozás záróülésén nyolc pontból álló programot fogadtak el, amely fő célként az egész nép ösz­szefogását jelöli meg a bé­kés, független, egységes, szo­cialista Vietnam felépítésé­nek jegyében. HONECKER BEFEJEZTE ROMÁNIAI LÁTOGATÁSÁT Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti pizottságának főtitkára, az NDK Államtanácsának el­nöke befejezte Romániában tett háromnapos baráti láto­gatását, és vasárnap vissza­utazott Berlinbe. Erich Ho­neckert a temesvári repülő­téren vendéglátója: Nicolae Ceausescu, a Román Kom­munista Párt főtitkára, a Ro­mán Szocialista Köztársaság elnöke búcsúztatta. # Bejrút (Reuter) Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára Egyiptomban, Szaúd-Arábiában és Szíriá­ban tett látogatásának be­fejeztével hétfőn Bejrútba érkezett. A főtitkár a liba­noni fővárosban a közel­keleti válságról és a libanoni helyzet további normalizálá­sáról tanácskozik. Megérkezése után a bej­rúti repülőtéren tartott saj­tóértekezletén Kurt Wald­heim hangsúlyozta: az arab vezetők kifejtették előtte, hogy megítélésük szerint el­érkezett a közel-keleti vál­ság rendezésének ideje, s ami őket illeti, készek min­dent megtenni az igazságos rendezésért. Az arab kormá­nyok vezetői hangoztatták — mondotta Waldheim —, hogy először a lényeges kér­désekre kell összpontosítani a figyelmet. Ha mindkét fél részéről megvan a készség, az ügyrendi problémák nem okozhatnak nehézséget.^ A lengyel kormány elnökségének ülése ETIÓPIAI VEZETŐ NYILATKOZATA „Meg kell védeni az etió­piai forradalom vívmányait, mert ez a forradalom véget amerikai kabinet Afrika-poli- ieniegj urai elintézik a dol- felismerte, hogy a „fehér tikáját és általában a har- got_ Méghozzá úgy, hogy az bástyák" további támogatá­madik világgal kapcsolatos általuk fizetett törzsfőkkel sa, legalábbis egyértelmű és magatartását Carter kam- „tárgyalnak..." Ilyen hely- fenntartás nélküli támogatá­pánybeszédeiben többször bí- zetben a Vance-nyilatkozat sa, egyszerűen nem járható rálta. Mivel más a kampány fontosnak bizonyulhat, és út többé, és más a hétköznapok gya- young múr ebben a szellem- H. E, korlata, most kell kiderülnie, valóban változik-e ebben a vonatkozásban Washington külpolitikája. Carter már az új ENSZ­nagykövet személyét is vá­lasznak szánta: Andrew Young ugyanis az amerikai diplomáciatörténet első iga­zán magas rangú színes bőrű személyisége (talán az egyet­len Nalph Bunche-on kívül, aki a világszervezet főtitkár­ságán játszott valaha szere­pet. (A lényeg azonban ter­mészetesen az: utasításokat kapott kormányától az új nagykövet? Vannak bizonyos jelek ar­ra, hogy Carter valóban ter­vez bizonyos változásokat af­rikai viszonylatban is. Ennek megnyilvánulásaként könyve­lik el a megfigyelők Vance külügyminiszter első sajtóér­tekezletének Rhodesiával kapcsolatos részét. Vance ekkor félreérthetet­lenül kijelentette: Ian Smith rosszul tette, hogy elutasítot­ta a brit közvetítő javaslatot, az úgynevezett Richárd-ter­vet, majd figyelmeztette a telepesrezsimet, ne várjon se­gítséget Washingtontól ural­ma megszilárdítására. A nyilatkozat meglehető­sen fontos időpontban hang­zott el — akkor, amikor a rhodesiai „fehér bástya" jö­vő j< a., egész fekete konti­nyitotta az utat az új tár­sadalom felépítése felé" — jelentette ki a Mettu váro­sában tartott hétfői nagy­gyűlésen Atnaíu Abate, az ideiglenes katonai kormány­zó tanács egyik vezetője­mékek értéke mutatja. Vár­hatólag a nyugdíj összegét az utolsó 5 év alatt évente átvett élelmiszer-mennyiség értékének átlaga alapján ha­tározzák meg. A kormányelnökség dön­tést hozott a lakásépítési gazdák nyugdíjának összege program gyorsításáról is. A munkájuk termelékenységé- döntés szerint a jelenleg tői függ majd, amelynek épülő 53 házgyáron kívül szintjét az állami felvásárló meg kell kezdeni újabb ház­központok által átvett ter- gyárak építését is. • Varsó (MTI) A lengyel kormány elnök­sége legutóbbi ülésén meg­vitatta a paraszti nyugdíj­rendszer kérdését. A tervek szerint a még ma is túlnyo­mó többségben levő egyéni Véget ért a FRELIMO III. kongresszusa Maputo (MTI) A . párt fő külpolitikai irányvonala: harc az impe­rializmus, a kolonializmus. a fajüldözés ellen, az egye­temes békéért, az enyhülé­sért, a nemzeti függetlenség megszilárdításáért, a szocia­lista államokkal fenntartott baráti és együttműködési kapcsolatok szorosabbra fű­zéséért. A záróülésen a küldöttek jóváhagyták Mozambik tár­sadalmi, gazdasági fejleszté­sének direktíváit, ez a do­kumentum fő feladatként a politikai és gazdasági füg­getlenség megteremtését, a szocializmusba való átmenet­hez szükséges anyagi bázis elfoga- megteremtését tűzte ki cé­lul. Maputóban hétfőn véget ért a Mozambiki Felszabadi­tási Front (FRELIMO) III. kongresszusa. A küldöttek elfogadták a FRELIMO programját és szervezeti sza­bályzatát, megválasztották a párt vezető szerveit. A FRE­LIMO elnöke ismét Samora Machel mozambiki államfő lett. A FRELIMO a munkások, parasztok, katonák, értelmi­ségiek és más haladó réte­gek önkéntes harci szövet­sége. A párt a mozambiki nép élcsapata, az állam ve­zető ereje — hangsúlyozza a kongresszus által dott program. Shvoy Kálmán titkos naplóiból Közzéteszi: Perneki Mihály 1. „Feljegyzéseim nem a nyilvánosság sza. mára készültek, nem is akarom megjelen, tetni. A leírásban foglaltak 20 évig nem adha­tók ki senkinek, tehát 1972-ig. Addig csak örö­kösöm, annak hiányában Szeged város első t iszt­viselője olvashatja" — írta dr. vitéz Shvoy Kál­mán altábornagy titkos naplói bevezetőjeként a fenti sorokat, 1952-ben, amikor naplóit letétbe helyezte. Shvoy altábornagy naplóinak tartalmát szó szerint közöljük, de ebben a sorozatban a leg­érdekfeszítőbb részleteket ragadtuk ki. Zárójel­ben közöljük saját kiigazításunkat, véleményün­ket és észrevételeinket. A politikai helyzet kezdett kialakulni. Szege­den megalakult az ABC, az Antibolsevista Co­mite, melybe több polgári gondolkodású úr vett részt, igy például Back Bernát, Koszó István, Zadravetz, Korom Mihály, Biedl Samu, Bokor Pál, Szakáts József stb. Elnök Kelemen Béla volt főispán lett. Ezek szervezkedtek a kommu­nizmus ellen. Ez csak a franciák jelenléte foly­tán volt lehetséges, akik bár nem tartották be, de nem is támogatták őket, sőt néha meg is akadályoztak egyet és mást. (Shvoy itt alapve­tően téved. A franciák néhány napig valóban a várakozás álláspontjára helyezkedtek, azonban pár nap leforgása alatt tisztába jöttek a fenn­álló helyzettel. A megszállásuk alatt levő ma­gyarországi stratégiai pontokat a Tanácsköztár­saság elleni hadjárat bázisává kezdték fejlesz­teni. Nem tűrhettek tehát velük szemben álló fegyveres erőt. Bétrix ezredes városkormányzó ezért március 26-án a direktóriumtól a forradal­mi katonaság és munkásság lefegyverzését, a fegyverek átadását, valamint a Tanácskormány­nyal való kapcsolat megszüntetését követelte. A forradalmi intézőbizottság megállapította, hogy a túlerővel szemben nem fejthet ki eredményes ellenállást, tehát nem utasíthatja vissza a köve­teléseket. Ezt már igazolják Shvoy következő mondatai is. — P. M.) A kommunisták tulajdonképpen tehetetlenek voltak, mert nem járhattak el úgy. ahogy ők ezek, és a különböző mozgalmak ellen eljártak volna. A lakosság, különösen a parasztság erő­sen a kommunisták ellen volt. (Marxista törté­netírásunk feltárta a Tanácsköztársaságnak a parasztság irányában folytatott politikája hiá­nyosságait. Az itt elkövetett hibák viszont tanul­ságul szolgáltak a felszabadulás után a munkás­paraszt egység megteremtésekor. — P. M.) Az alsóváros volt ezen ellenállásnak a főfészke, ahol Zadravetz franciskánus házfőnök tartott téves, lelkesítő hazafias beszédeket. Egy ellenforradalmi mozgalmat szervezett Na­gel Manó ezredes, melyet a kommunisták lelep­leztek. Ez oly gyerekesen lett csinálva, többeket letartóztattak, s csírájában elfolytották. Az ABC a katonasággal karöltve készített elő egy ellen­forradalmat, melynek a lényege az volt, hogy lefegyverzik a laktanya vörös legénységét, s ke­zükbe veszik a hatalmat. Erről a franciák is tudtak, s hallgatólagosan beleegyeztek. Május 7-re lett a határidő megállapítva. A franciák ugyan az utolsó nap még izgultak, s le akarták fújni, azonban Szombathelyi alezredes saját felelősségére csak végrehajtotta. A végre­hajtás a következő volt. Megbízható tartalékos tisztekből egy tartalékos tiszti századot állítottak fel br. Heim százados parancsnoksága alatt. Ez a század május 7-én hajnalban a Marx téri lak­tanya közelében egy iskolában gyülekezett. A vörös ezredben szolgáló megbízható tisztek be lettek szervezve, élükön Pottyondy és Dundorfer alezredes. A legénység az udvarra lett beren­delve, az őrséget megrohanták a tiszti század tagjai, lefegyverezték, felmentek a folyosón az ott lógó fegyverekkel felfegyverezték magukat, lementek, az udvaron körülfogták a legénysé­get, a főbűnösöket kivezették, átvitték a Csillag börtönbe, s elkezdték a legénység szervezését, a megbízhatókból megalakították az új ezredet Ezzel be is fejeződött az ellenforradalom. A szolgálatot a tiszti századok vették át. A többi laktanyában is simán ment a lefegyverzés. Én magam nem vettem aktív részt az egészben, tudtam róla, mert előzőleg tanácsaimat kikérték, kimentem reggel a laktanyába, civilben végig­néztem, de csak mint néma szemlélő. Miután a fegyveres erő, a honvédség biztos kezekbe került, a rendőrség élére Tuch csendőr őrnagy került, aki a rendőrségből eltávolította a vörös elemet, s azt újra szervezte. (A proletár­forradalom kitörése után Szeged városa — amely addig nem különbözött az átlagos vidéki váro­soktól, de valamivel nagyobb volt náluk — kü­lönleges jelentőségre tett szert. A városba fran­cia csapatok érkeztek. A francia szuronyok vé­delme alatt Szeged a tanácshatalom ellen szer­vezkedő különböző csoportok első számú gyüle­kezőhelyévé vált. Ide özönlöttek a Tanácsköz­társaság elöl elmenekült politikusok, a K. u. K. hadsereg volt tisztjei, az ellenforradalom úri és kevésbé finom szervezői. — P. M.) (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents