Délmagyarország, 1977. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-20 / 43. szám

28 Vasárnap, 1977. február 20.' MAGAZIN Halak és halászok K

orunkat a természettudományokra alapított szocialista átalakulás korának lehet mondani. A természettudományos vizsgálódások s az eredmények a gyakorlati életnek minden ágában sokrétű felhasználósra kerülnek. A természetnek és a társadalomnak a fokozatos alakulása és átalakulása az a hatalmas rugó, amely a mai élet gépezetét hajtja, s amely a további átalakuláshoz az erót megadja. Ez az erő jelöli ki az utat, az eszközöket, az idót s a módozatoknak minden lehető s a haladás szolgálatába állítható formáját. Ez az erő és az ezt termelő eszközök azok, amelyek alakítanak. formálnak, változtatnak és cserélnek mindent, ami a mai világba nem való. Ezeknek az útja biztos, ereje kifogyhatatlan, hatalmas és legyőzhetetlen. Az elképzelés, a fatális megnyugvás, a belenyugvás, a rejtett erők megismerhetetlen és ellenőrizhetetlen munkájára támaszkodó miszticizmus helyét a gondolkodó, a dolgok lényegét látni akaró é6 látni tudó ész foglalta el. A ködfátyolba burkolt képzelet helyett valljuk és hirdetjük, hogy a világ megismerhető egészében és részleteiben, útjában és fejlődésében. Hogy megismerhető, és hogy valóban meg is tudjuk ismerni, bizonyítják a szervek, a működések, a szövetek, a sejtek, a molekulák, az atomok, a pozitronok és a neutronok. Bizonyítják az egymás után előkerülő elemi részecskék, bizonyítja az a hatalmas, szinte felmérhetetlen anyag, amelyben a föld rétegeiben egymásra sorakozó élőlények nagy változatosságban pontosan körülhatárolható az az út, amelyet megtett a nagy természet ura és parancsolója, az ezerarcú, a kereső, a kutató és nap nap után újat alkotó ember. Néhány esztendővel ezelőtt a Magyar Tudományos Akadémia gondoskodásából két hetet Lillafüreden töltöttem, a Szinva patak partján. Ahogy néztem a Hámori-tavat és a sziklafal szév lén rohanó Szinva patakot, többször elgondolkoztam azon, vajon mi taníthatta meg az embert arra, hogy a vízben halat keressen, s a halból magának táplálékot készítsen. A gondolatsorozat végén, amely elmémben végigviharzott, az volt a végső, hogy az állatok voltak a tanítómesterek, és ezek közül is azok, amelyek ellenségei a halaknak. Talán valahogy úgy lehetett, hogy egyszer, amikor az ősember űzte a vadat, amely menekült előle, megállt a viz partján, belepillantott az ezüsttükörbe, és látta, hogy villámgyorsan, a vízzel mintegy játszadozva suhannak odébb a kisebb-nagyobb testű fényes pénzű állatok, amelyek a halászbárkának a mintáját is mutatva, bújnak el a nádak közé, vagy merülnek hirtelen bele a hínárba. És ekkor megjelent a parton a fő ellenség, a vidra. Megállt, mereven nézett a vízbe. Várt-várt, majd a víz szélébe ugrott, és gyorsan kikapott egy halat. És az ember nézte és nézte sokáig, mint ahogy szokta ezt mindenki, aki a hegyek tájékán látta meg a napot, aki sokat járta a hegyet, aki úgy meg tud állni és úgy el tud nézni valamit, mintha az idő állna, mintha csak neki állna, mintha minden érte s az ő számára állna. Ekkor jött a halászó sas, lassan csendesen keringett a víz felett, aztán lefelé szállt, újra körözött, majd hirtelen lecsapott, és csőrében egy hallal elhagyta a partot... És a vadászból halász lett. Keze nyomán eszközök születtek, s az eszközök lassan, fokozatosan rendszeres termeléshez vezettek... De most lépjünk a történelem országútjára, s néhány állomáson keresztül álljunk a honfoglaló magyarok közé, akik itt, a Duna közén maguknak és minden eljövendő magyaroknak hazát, hajlékot, kenyeret és jövőt szereztek. A magyarok, mint Béla király névtelen jegyzője írja: látva a halaknak és minden vadállatoknak a bőségét (videntes abundantisam piscium et omnlum bestiarum) megszerették a két folyó közét, s mint mesterei a vadászatnak és a halászatnak, egész hosszában, kisebb-nagyobb telepekkel rakták meg a szőke Tisza partját, természetesen azt a szakaszt is, amit ma szegedinek mondunk. Írásos adataink vannak arra vonatkozólag, hogy Szeged halászata már a XI. században erősen virágzott, hogy a Tisza közvetlen közelében nagy halastavak terültek el, amelyeket élőtartóknak (vivarium) neveztek el. Ilyen volt a Sulymos-tó és a Sándor-tó, amelyek a Tisza szabályozása előtt megvoltak, s mint halforrások, igen fontos szerepet játszottak. A dömösi prépostság 1138-ban kelt alapító leveléből tudjuk, hogy Szeged mellett volt egy Citei vagy Etei nevezetű halastó, amely zárható és nyitható zsilippel volt ellátva. A mai tápéi réten volt egy nagy halastó, a Vár-tó, amelyet IV. Béla király Szegednek adományozott. Ezekben az időkben Szegeden sok volt a hal, mert mint halásznyelven mondani szokták, sok volt a víz, és sok volt a halász. Adataink vannak, ha nem is teljesen megbízhatók, arra vonatkozólag, hogy Nagy Lajos korában Szegeden 4 ezer volt a halászok száma. Általában azt lehet mondani, hogy sok volt akkor a Tiszában Szegeden a hal, és jó volt az ára. Mátyás király felesége, Beatrix, 25 darab besózott vizáért 105 aranyat fizetett. A nagy halbőségnek az volt az oka, hogy a Tisza nagyon sokszor kiöntött. Ilyenkor igen nagy területek maradtak tartósan víz alatt. Ezekre az álló vízterületekre kivándoroltak a halak. Itt egyrészt igen jól éltek, mert a földeken bőséges táplálékhoz jutottak, másrészt pedig a nagy kiterjedésű langyos állóvizek az ivásra is igen alkalmasak voltak. Elmondhatjuk, hogy Szeged halászata virult egészen a török időkig, ekkor azonban nagy visszaesést mutatott. A törökök ugyanis nagyon szerették a halat, és mindent elkövettek, hogy minél több halhoz jussanak hozzá. A törökök kivonulása után az állapotok lényegesen javultak. A halállomány rohamosan szaporodott úgy, hogy a szegedi halászok lassan kezdtek újra erőre kapni, s munkájuk nyomán a szükséges anyagi alapokhoz és a kellő támogatáshoz kezdtek hozzájutni. De hát kellett is a hal. mert több irányban és nagy volt az adó. Már Zsigmond király 1397-ben elrendelte, hogy a Tiszában fogott halaknak az egyharmadát, a mocsarakban fogott halaknak pedig a felét kell a királyi kamarának küldeni. Ez a törvény a későbbiek során is megmaradt úgy, hogy szinte évről évre jöttek az újabb rendelkezések, amelyek részletesen felsorolták, hogy hány fogast, hány posárt, hány öreg halat, hány közép posárt, s hány pár karmazsin csizmát kell beküldeni a pozsonyi kamarának. — De hát ez abban az időben ment is elég könynyen, mert a Tisza a XVII. században eldorádója volt a halaknak. Brown Eduárd angol orvos „Számadás néhány magyarországi útról" (Account of several travels in Hungaria etc), Londonban 1673-ban megjelent munkájában — 16«9-ben és 1670-ben hazánkban megtettt útjáról a következőket írja: „Mivel az országnak több folyója van, mint bármely másnak, ezért itt a halak is nagyobb bőségben fordulnak elő. A Tisza folyó e tekintetben legelső egész Európában, vagy ha szabad kimondanom, az egész világon, azért a lakosok azt mondják, hogy a Tiszában -csak hal és víz van.«" A Tisza halbősége különben Brown előtt is európai hírű volt. A XVIII. századtól kezdődően lassan megváltozott az idők Járása. Megváltozott a Tisza járása Is, és ezzel együtt a halbőség. A szinte egész Alföldet a maga vízterének követelő Tisza korlátok közé került. A víz folyása meggyorsult, a tavak kiapadoztak, vagy az élővízzel való kapcsolatuk megszakadt, s így a halállomány lassan, de biztosan fogyott, és csak fogyott. A XVIII. század elejétől kezdve a halbőséget csak egy-egy áradás hozta vissza. 1704-ben, amikor Rákóczi vivta Szeged várát, annyi hal volt a Tiszában, hogy alig lehetett vizet meríteni anélkül, hogy valaki halat is ne merített volna vele. 1816—1829ig az árvizek még halbőséget hoztak, azonban 1831-ben kezdődött a nagy szárazság amely a halakra s a szegedi halászokra katasztrófát jelentett. Ugyanis, mint Danicska József írja „a halastavak sorban kiszáradtak, s halasmedencékben barmok legeltek. Olyan szegénység ütött tanyát a halászok között, hogy nagyrészük megvált a mesterségtől, s földművelésre adta magát, csikósoknak, bojtároknak, béreseknek stb. állottak be. A halászok csónakjai, bárkái a folyó partján száradtak szét, tüzelő anyagul használták fel, vagy sertés ólakat készítettek belőlük". A nagy szárazságra 1843-ban megjött az árvíz, amikor Ismét több volt a hal. Utána újra fogyatkozás, majd 1860-ban újra jött az árvíz, s vele a halbőség majd a szárazabb évek, amelyekben ismét megfogytak a halak. 1879-ben jött a „nagy árvz". 8500 katasztrális holdat borított el a víz, s ekkor volt az utolsó halbőség Szegeden. A szegedi halászok hálóval zárták el a töltésen azt a részt, ahol áttört a Tisza, s az elő-Tiszában visszaigyekvő halaknak szinte mérhetetlen tömege került hálójukba. Azóta megfogyott a halállomány. Mivel a meder a parti birtokosoké volt, ezek igyekeztek a maguk szakaszát mennél jobban kiaknázni. A szabályozás tovább tartott, a kubikgödrökbe került halivadék elpusztult, és elpusztul ma is, s így nem lehet csodálkozni, hogy fogynak a halak. Bízom benne, hogy a Magyar Népköztársaság ezen a téren is meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket, hogy a tiszai halászat, amely népgazdaságunknak egyik nagyon fontos tényezője, továbbra is hathatósan szolgálja a dolgozó magyar nép érdekeit. A halászatról beszéltem, és hallgattam a hidakról, s hallgattam a Tisza halairól. Pedig úgy hiszem, hogy vannak Szegeden többen, akiket az is érdekelne, hogy milyen halak éltek és élnek ma is a Tiszában. Reisinger 1830-ban megjelent munkájában 12 halfajt említ a Tiszából, de leírásaiból feltételezhető, hogy ugyanakkor még más 16 faj hal is előfordult a folyóban. Kriesch János 26 faji említ, Hermán Ottó 34-et, Kolozsvári 36-ot. Ha ezekhez hozzávesszük a törpe harcsát, a naphalat és a tükörpontyot, akkor azt mondhatjuk, hogy a Tiszában ma 39 faj hal él. Ismertebb a harcsa, a ponty, a csuka, a márna, a fogas, a süllő, a barátkóc, a dévérkeszeg, a kecsege, az angolna és a viza. Ma a Tisza hátán kevesebb a halászbárka, mert az ember termés zetformáló esze és munkával nevelt keze magas partok közé rakta a féktelen vizet. A füzes parti homokdombocskákról eltűntek a halászkunyhók, s a gyönyörű halászdalok végleg elhallgattak. Az élet megy előre, viszi az ember, és viszik a termelőeszközök, amelyek jelzik az utat, és meghatározzák a termelést. A tavak, nádasok, tocsogók, semlyékck, mocsarak helyén a nyári napsütésben dús kalászokat ringat a szél, a Tisza-partján s a város peremén hatalmas méretű gyárakban, üzemekben, laboratóriumokbán, tantermekben és kutatóintézetekben épül a jövő. Indul a tavasz, és útban a nyár. Nemsokára a mezőkön ekekapák kúsznak a mindennapi kenyeret ígérgető dús növényzet tövén, zúgnak a gépek, munkával, verejtékkel és lelkesedéssel épül a béke útja s a szabad és független szocialista jövő. DR. ÁBRAHÁM AMBRUS A lépcsőházak is beszélnek ? C

sak kívülről olyan nyomasztóan egyformák a lakótelepi lakóházak, a különbség már a kapunyitáskor szembetűnő. A lépcsőházak is beszélnek? Hát hogyne! A házfelügyelőről, a gondnokról és a takarítóról vallanak. De a lakókról is! De ennek alapján nem lehet különbséget tenni az állami bérház. meg a szövetkezeti házak között. Sötét szavakkal emlegetik Szegeden azt az időt, amikor hosszú évekig alig-alig épült új ház. Aztán megszülettek, terjeszkedtek a lakótelepek, soksok család jutott új lakáshoz A 60-as évek elején csak úgy különböztettük : némelyik ingyen kap kulcsot hozzá, másnak meg le kell fizetnie a „beugrót". Alig tudatosodott, hogy az egyik lakbért fizet, a másik meg törleszti a saját lakásához kapott kölcsönt, s hogy ezt nemcsak megkülönböztetésül hívják szövetkezetinek. Az új lakásügyi jogszabályok nemcsak a formákon változtattak: megszűnt az ingyenesség, s a szövetkezeti is tanácsi értékesítésű lett, s hogy ki melyiket kapja, az az egy főre jutó jövedelem szerint ítéltetik meg. Érzik-e a szövetkezeti házak lakói, hogy tulajdonosok? Óvják, vigyá'zók-e úgy, mintha kertes házban tudnák magukénak a saját fedelüket? Egyáltalán nem mindegy a válasz, hiszen az ötödik ötéves terv végére már 200 ezer szövetkezeti lakás lesz az országban, hatalmas vagyon ez, az államnak se közömbös, mi történik vele. Ezért is végeztetett az Építésgazdasági és Szervezési Intézetben egy reprezentatív szociológiai felmérest az ÉVM és a SZÖVOSZ, hiszen az általánosítható tanulságok a jövőben is fontosak. Szegeden 24 lakásfenntartó szövetkezet van, 4492 taggal (vagyis ennyi a lakások száma), hamarosan az átadásra kerülő tabáni lakások emelik 75-tel a számot. Az alapvető gondok Szegeden is az országosat formázzák: szétszórtan, s csak nagyon kevés helyen vannak egy tömbben a szövetkezeti házak. Mert az ugyan tervben meghatározott tény, milyep legyen az állami és szövetkezeti lakások aránya, de az átadás sorrendjét sokszor valami objektív nehézség szorítja: szanálások, belvízveszély miatti kiköltöztetés, szóval adott nehézségek miatt igyekeznek ide is. meg oda is juttatni a felépült lakásokból. De ma már lehetőleg egymás közelében levő házakat adnak a szövetkezeteknek, mert a közös igazgatás egyszerűbb, s a javítások-tatarozások gondja is megoldhatóbb olcsóbban, ha nagyobb létszámúak a szövetkezetek. Ezért is egyesültek az utóbbi években a tarjánl és az odesszai közösségek közül néhányan, mert nemcsak a demokratikus irányítás miatt optimálisabb egy nagyobb egység, de gazdaságos működtetése is így valósítható meg. S most nemcsak arról van szó, hogy a gondnokság meg az adminisztratív dolgozók munkaideje lenne jobban kihasználva, következésképp olcsóbb a vezetés, hanem a még nagyobb gond: az érdekvédelem és a karbantartás is jobb. illetve olcsóbb közösen végeztetve. Szegeden a legkisebb szövetkezet 23 lakásos, a IegnagyobD, egy tarjáni, 824 lakást foglal magába. Gazdálkodásukat a 14/'72-es rendelet szabályozza. Közös költségekre éves tervük van, felújításra szintén rendszeresen fizetnek a lakók — a mindenkori kedvezményes lakásár fél százalékát évente —. ebből az összegyűjtött összegből napi kiadasok nem fedezhetők. Nemcsak mert a rendelet ezt mondja, de mert az is tény, hogy a tatarozás kifizetéséhez nagyon is csekélyke ez az összeg. Ha nagyobb munkák szükségesek, kiderül, a lakók egy részének fogalma sincs, hogy a felújítási alap milyen kevés. A jelek szerint sokan érzik magukat bérlőnek saját lakásukban, mert a tagoknak fele sem hajlandó erre a célra nagyobb öszszeget befizetni, pedig nem minden házban jutnak külön jövedelemhez a nélkülözhető (vagy sokszor nagyonis fontos) I közös helyiségek bérbeadásával, vagy a közösen is elvégezhető takarítással se próbálják a költségeket csökkenteni. A közös érdekvédelem nagy erő, de a mégoly tevékeny vezetőnek is elég hosszú utat kell bejárnia, amire a garanciális, vagy rejtett hibák végül is a kijavító munkás keze ügyébekerülnek. Jelenti a tag a szövetkezetnek, megy a papír tovább a beruházónak, az építőnek, s ha antennáról van szó, még tovább a Gelkának. Még ha senki nem akarja visszapasszolni, akkor is napok-hetek múlnak a levelezés alatt. A szövetkezetek csak tudják, melyik szerelőiparban „szűk a keresztmetszet", vagy gyenge a szakértelem! Szentesi antennát például Győrben csináltatott házaira a tarjáni 5. sz. közösség, de rátetette még a második műsor, meg a jugoszláviai adók antennáit is. Szegeden ezt nero tudták megrendelni... Az üzemeltetés, a felújítás olcsóbb, mióta közös karbantartó társulás van, ennek 14 szövetkezet a tagja. (A nagy szövetkezetek maguk alkalmaznak javító-szerelőket.) Mintha most jönne meg az ázsiója ennek a cégnek: 1976-ban annyi munkája volt (főleg lakások belső karbantartását értve), mint 1971' óta összesen. A tagok számára csaknem önköltségi áron, részletfizetési könnyítéssel dolgoznak. Számolni se kell, mekkora jelentősége van ennek, mikor elérkezik a nagy tatarozások ideje de nem kisebb jelentőségű, hogy a lakások, épületek tervszerű karbantartása, állagőrzése nem halasztódik, a kisebb javításokat gyorsan, Időben elvégzik. Nem kis dolog az életmód átalakulása sem, amelyre néhány közösség törekszik. Az ideális az lenne, ha a tagok nem a beköltözés napjaiban ismernék meg egymást, s noha ma már legalább egy évvel a beköltözés előtt alakulhat meg a szövetkezet, csak elvileg vehetnek részt tevékenyen a ház alakításában. A nagyüzemi technológia, meg a iogi problémák aligha teszik lehetővé, hogy dolgozzanak közös házukon, pedig olcsóbb is lehetne ezáltal lakásuk. Arra persze van lehetőség, hogy a közős helyiségek berendezésében megegyezzenek, egyet-mást megcsináltassanak. Némelyik társulás klubot, sporthelyiséget alakit kl. másutt mosószalon van, közös automata mosógéppel — ez utóbbi azért is hasznos, mert a tenyérnyi fürdőszobákban nehezen férnek el a gépek. A barkácsműhely felszerelése Is közösen alakulhat, gyarapodhat A városi emberek nem kis része nagyon is elkülönülve éli életét — a közösségi életforma kíalakitásában sokat tesznek, s még tehetnek többet is a lakóközösségek. A nagyobb létszámú szövetkezeteké a jövő — az egyesüléseket előkészítendő készül az új „alaptörvény" is, amely a demokratikus ügyintézés, kormányzás szerepét a küldöttgyűlésre bízza majd. Érdekes, milyen nehéz a tagokkal megértetni, hogy érdemes szövetkezeteknek egyesülni, egyszerűbb, olcsóbb a gazdálkodás együtt, s a nagy létszámúaknái (s épületenként oszlik meg az üzemeltetési költség —, nem egymás kárára élnek tehát, sőt sokkal olcsóbban. A közelmúltban Újszegeden három egyesült, de két másik szövetkezet csatlakozását hiába várták ... A lépcsőházak igenis beszélnek. Nemcsak azt mondják el, hogy ugyanazzal a műanyaggal fedett lépcső néhol szürke a portól-takarítatlanságtól, kevés házban díszlik még virág a lépcsőfordulókban, nem mindenütt látja a vendég Is: otthonoknak érzik a házat az itt lakók. A szövetkezeti közösség különben nem bőkezű munkaadó: éppen ezekben a házakban a legalacsonyabb a házfelügyelői bér. Menekülnének Is tőlük — de addig is a ház állapota látja kárát a garasoskodásnak. SZŐKE MÁRIA