Délmagyarország, 1977. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-20 / 43. szám

VtLÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! fi fel jVyy DELMAGYARORSZAG M A GYA R S Z O C IALISTA MUNKÁS PÁ RT L A P J A 67. évfolyam 43. szám 1977. február 20.t vasárnap Ára: 1 forint llj feladatok előtt A tejipar szocialista brigádvezetőinek tanácskozása Tegnap délelőtt Szegeden, a Ti6za Szálló nagytermében tartották a tejipari szocia­lista brigádvezetők X. orszá­gos tanácskozását. Az össze­jövetelen részt vett többek között Tóth Szilvesztemé, az MSZMP KB tagja, Papdi József, az. MSZMP Csongrád megyei bizottságának osz­tályvezetője, dr. Varga De­zső, a Szeged városi pártbi­zottság titkára. Ott volt még Kovács Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter­helyettes, dr. Siklós János, a SZOT elnökségének tagja és Soki Gyula, a KISZ KB munkatársa is. A tanácskozást Miklós György né, a Tejipari Szak­szervezetek Tanácsának el­nöke nyitotta meg, majd dr. Simka István, a Tejipari Vállalatok Trösztjének igaz­gatója vitaindító előadásá­ban ismertette az elmúlt tervidőszak eredményeit, s vázolta a következő évek tennivalóit. Elmondta, hogy a növekvő tejtermelés új feladatok elé állítja a fel­dolgozóipart- De ez így is van rendjén. A feltételek adottak, most már a mun­ka minőségének javítása a fő feladat A meghatározott ütem tartásában, a tervtelje­sítésben a szocialista brigá­doknak élen kell járniuk. Hogy eddig sem tétlenked­tek a kommunista közössé­gek, azt igazolják az esemé­nyen átadott kitüntetések is. A jo munka elismeréseként adta át Kovács Imre mi­niszterhelyettes az Élelmi­szeripar Kiváló Dolgozója kitüntetést több jól dolgozó szocialista brigád vezetőjé­nek, köztük Bakó János cso­portvezetőnek, a Csongrád megyei Tejipari Vállalat dol­gozójának. A társadalmi elismerés után a felszólalók a tejipar­ban dolgozó szocialista bri­gádok belső életéről, mun­kájáról, adtak számot. Az elnökségben helyet foglalók nevében dr. Siklós János köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta, hogy a sem­miből kellett létrehozni a tejipart, ami szép eredmény, s a mostani dolgozók előtt útmutatás és bátorítás lehet. A folyamatos termelésért a szocialista brigádok a fele­lősek. Azt kell elvégezniük, amire lehetőségük van. De ezt csak pontos munkával, odaadással, a közős ügy előbbre mozdításával lehet valóra váltani. A munkakö­rülmények javítása elsődle­ges feladat, s ebből a szo­cialista kollektívák úgy ve­hetik ki részüket, ha nem tűrik meg á brigádokban a nem odavalókat, hanyag dolgozókat. Több érdekes hozzászólás és javaslat után Kovács Im­re miniszterhelyettes az ipar­ág fejlődéséről beszélt, amelyhez adottak az anyagi és a technikai feltételek. Most már a munka terme­lékenységétől várható ered­ményjavulás. Mindezt csak úgy lehet elérni, ha egy pil­lanatra sem feledkeznek meg az emberről, aki dolgo­zik. C6ak a kiegyensúlyozott életű dolgozótól várhatjuk el. hogy az elképzeléseket meg­A tanácskozás résztvevőinek egy csoportja valósítja. A tejipar a kisgaz- koztak a csepeli Béke szocia­daságok, a nagyüzemek lista brigád kezdeményezte együttműködésének alapja, országos versenyhez, és öt továbbra is a jó kapcsolat, küldöttet választottak, akik amire a jövőben sem szabad képviselik majd a tejipart a sajnálni a fáradságot. szocialista brigádvezetők or­A tanácskozáson csatla- szágos tanácskozásán. Borbándi János Vietnamba utazott Borbándi Jánosnak, a Mi. nisztertanács elnökhelyette­sének, a magyar—vietnami gazdasági és műszaki tudo­mányos együttműködési bi­zottság társelnökének vezeté­sével, szombaton reggel dele­gáció utazott a Vietnami Szocialista Köztársaságba az együttműködési bizottság VI. ülésszakára. Onnan a kül­döttség a Laoszi Népi De­mokratikus Köztársaságba utazik a magyar—laoszi együttműködési bizottság alakuló ülésére. A küldöttség búcsúztatásá­ra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Bondor József épí­tésügyi és városfejlesztési miniszter és dr. Varga Jó­zsef, a Minisztertanács tit­kárságának vezetője. Ott volt Nguyen Phu Soai, a Vietna. mi Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. (MTI) Zárszámadás Balástyán Kifizetődő az állattenyésztés Dr. Bíró József programja Dr. Bíró József külkeres­kedelmi miniszter szombaton hivatalos baráti látogatásra a Vietnami Szocialista Köztár­saságba és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság­ba utazott (MTI) Hz új híd krónikája Közbeszól a víz Az újszegedi oldalon a hídfőt tartó pillért alapozzák Egy-egy kisebb munkacsapat dolgozik még a közelmúltban átadott algyői vas­úti hídon és a rókusi felüljárónál is, de a Hídépítő Vállalat szegedi kollektívájá­nak nagyobbik része már az Odesszai körút és a Nagykörút végéről figyeli mun­ka közben, egy-egy pillantással a Tisza áradását. Ók aztán valóban éberen lesik a vízmércéket, mert ha a folyó szintje emelkedik, meg kell hátrálniuk, a víz ki­szorítja őket a munkaterületről. Az új híd krónikása már az építkezés elején küzde­lemről számolhat tehát be: harcban áll a vízzel vagy százötven hídépítő. A tét nagy: sikerül-e majd az árhullám levonu­lása után behozni a „vizes" napok, hetek lemaradását. No persze, nem nézik tét­lenül addig sem az elöntött hullámteret, a „szárazon" elvégezhető munkálatokat előrébb hozták. Az újszegedi oldalon most a hidat alátámasztó második pillért ala­pozzák — az első már tavaly elkészült — a „mindentudó" olasz cölöpöző, a még bizonyára sokszor emlegetendő SOIL— MEC segítségével. Ez a masina ötven mé­ter mélységig hatolhat be a földbe, és 120 centiméter átmérőjű helyet készít a be­tonnak. A folyó bal partján — a Gyapjas Pál utca és a töltés között — megkezdődött az úgynevezett feljáró híd alapozásának előkészítése, a szegedi oldalon pedig 5 ezer köbméter föld megmozgatásával már kész a rampa, amelyen a nehéz járművek biz­tonságosan közelíthetik meg a munkaterü­letet. Ezeket az ütemterv csak későbbre tervezte. Csakhát, közbeszólt a víz. Nincs olyan mezőgazdasági közösség, .amelynek eredmé­nyessége ne függne az idő­járástól. Ha szakadatlanul esik az eső, vagy ha nem esik hónapokig, oda a termés. Majdnem hiábavaló a mun­ka, a föld nem ad elfogad­ható termést. De a technika, a helyes gazdálkodás fékezi az időjárás szeszélyességét. így történt ez a balástyai Móra Ferenc Termelőszövet­kezetben is, ahol a napok­ban tartották a zárszámadó és tervtárgyaló közgyűlést. A 3100 hektáron gazdálkodó közösség félezernél több tag­ja megnyugodva kezdheti az új gazdasági évet, hiszen négymillió forint körüli a tavalyi év nyeresége. Az odavalók tudják, mennyi fá­radságos munkát takarnak az összejövetelen elmondott számok, amit Nagy Sándor, a téesz elnöke tolmácsolt a községi művelődési ház nagy­termében egybegyűlt tagok­nak és az ünnepségre meg­hívott vendégeknek. Évkezdetkor számoltak a nagyüzem adta lehetőségek­kel, s ezért 38 millió forint­ra tervezték a téesz árbevé­telét. A közösség összefogá­sának, a gazdálkodó tagok és a szakemberek áldozatos, lelkiismeretes munkájának eredménye, hogy a helyes agrotechnika alkalmazásával és a szerves tápanyag meg­felelő pótlásával úrrá lettek a természeti csapásokon, ta­vasszal a belvízen, nyáron az aszályon. így nem lett meggondolatlan elképzelés a terv — 38 millió forintos ár­bevétel —. ugyanis most 50 milliónál többet mondhatnak magukénak. Miből is jött pénz a kö­zösség asztalára? Az állattenyésztés hozott ta­valy majdnem 19 millió forin­tot és közel egymillió forint nyereséget. A növényter­mesztés árbevétele kevesebb volt, mint az állattenyészté­sé, de takarékosan, ésszerűb­ben gazdálkodtak, s így több mint 3 millió forint volt a nyereségük. Törődtek a balástyai téesz­ben a tagok háztájiával is. A közösön keresztül értéke* sítettek 4912 sertést. 1054 li­ter tejet és egyéb más ter­ményt aminek összege 12 millió 228 ezer forint volt. Minden gazdaság legfonto­sabb feladata a megfelelő gazdálkodás, hogy minél több friss áru kerüljön az asztalunkra. Ezt csak úgy érhetik el, ha adottak a feltételek és megfelelő ősz* szeget fordítanak a beruhá­zásokra is. 1975-ben a ba­lástyai közösségben összesen 3 millió 822 ezer forintot költöttek gépekre, épületek­re talajjavításra, 1 millió 696 ezer forinttal kevesebbet, mint tavaly. Az egységes téesz-tulajdon kialakítása ér­dekében néhány tanyát vá­sárolt magának a szövetke­zet. Az állam sem volt szűk markú a homoki közösség­hez, hiszen az Állami Bizto­sító majdnem 3 millió forint értékű kárt fizetett. s ugyanennyibe került a vá­rostanyai út építése is, ame­lyet nem a téesz kasszájából fedeztek. Mindez természetesen nem csökkenti a balástyai Móra Ferenc Termelőszövetkezet tekintélyét, hiszen 1976-ban jól bántak a rájuk bízott va­gyonnal. . * Tegnap, szombaton tar­totta zárszámadó közgyűlé­sét a baksi Magyar—Bolgár Barátság Termelőszövetke­zet is. Országos ifjúsági parlamentek Első ízben hívta össze a Minisztertanács Tanácsi Hi­vatala a tanácsi fiatalok or­szágos parlamentjét, amely szombaton Budapesten ülé­sezett. A fővárosi, a megyei és különböző községi taná­csokban dolgozó fiatalok képviseletében több mint 200 küldött értékelte a tanácsok ifjúságpolitikai tevékenysé­gét, az ifjúsággal kapcsola­tos tanácsi munka eredmé­nyeit. Az eseményen részt vett Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának titkára, és dr. Prieszol Olga, a Közal­kalmazottak Szakszervezeté­nek főtitkára is. Dr. Raft Miklós, a Minisz­tertanács Tanácsi Hivatala elnökhelyettesének megnyitó szavai után dr. Papp Lajos államtitkár, a Miniszterta­nács Tanácsi Hivatalának el­nöke számolt be a tanácsok ifjúságpolitikai tevékenysé­géről és a fiatal tanácsi dolgozók helyzetéről. * Fokozódik a kultúra, a művelődés szerepe egész szo­cialista építőmunkánkban. Ezért hangsúlyozzák a párt közművelődés-politikai hatá­rozatai, s a közművelődési törvény a kulturális nevelő munka továbbfejlesztésének társadalmi jelentőségét — ezekkel a gondolatokkal nyi­totta meg dr. Boros Sándor kulturális miniszterhelyettes a kulturális ágazat első or­szágos ifjúsági parlamentjét szombaton, az MSZMP bu­dapesti bizottságának okta­tási igazgatóságán. A parlamenten Pozsgay Imre kulturális miniszter tar­tott beszámolót. * Szombaton az építők szék­házában tartották ifjúsági parlamentjükét a közlekedés és hírközlés ágazatában dol­gozó fiatalok. Dr. Ábrahám Kálmán köz­lekedés- és postaügyi minisz­tériumi államtitkár tájékoz­tatta a résztvevőket a tárca ifjúságpolitikai munkájáról és az 1977-es feladatokról. % I • A I

Next

/
Thumbnails
Contents