Délmagyarország, 1977. február (67. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-17 / 40. szám
Csütörtök, 1977. február 17. 2 Kuba készen áll a tárgyalásokra • Washington (MTI) beszélgetést folytatott, szerdai washingtoni sajtóc rteCartcr amerikai elnök kezletén kijelentette: Kuba szerdán beszelt az amerikai készen áll a tárgyalásokra, —kubai kapcsolatok norma- de ^ p^ó lépést az EgyeJiznlásának lehetőségéről. Az SÜU Államoknak kell megelnök az egyik washingtoni tennie. minisztériumban tett látó- Washington 1961-ben rögatasán, kérdésekre válaszol- viddel Kennedy elnök beikva támogatta a két ország tatása előtt szakította meg közeledésenek ügyét. a diplomáciai kapcsolatot Bingham, demokratapárti Kubával, majd máig i6 tartó képviselő, akivel a napok- kereskedelmi tilalmat renban Havannában Fidel Cast- delt el a szocialista országra miniszterelnök hosszabb gal szemben. Új technológiai kísérletek kezdődtek az űrállomáson • Moszkva (TASZSZ) zo szerves anyagok: dibenzil A „Szaljut—5" tudományos (éter), és tolán (difenil-acetiorbitális űrállomáson Viktor lén). A kísérlet eredményeit Gorbatko és Jurij Glazkov összehasonlítják a Földön befejezte a tervezett munka- végzett hasonló kísérletek program első felét. Az űr- eredményeivel, és felhaszhajósok tudományos-techni- nálják a komponens anyakai, orvosbiológiai kutatáso- gok, így többek között a kat és kísérleteket hajtanak félvezetők, sajátosságainak végre. kutatásában. Megkezdődött egy új tech- Az orvostudományi klsérnológiai kísérlet, amelynek letek programjának keretésorán megvizsgálják az ben az űrhajósok a sziv- és egyes anyagok diffúzióját a érrendszert vizsgálták, súlytalanság állapotában. A A Szaljut—5 tudományos műszer, amelyben a kísérle- űrállomás fedélzeti műszerei végrehajtják, egy felme- kifogástalanul működnek, a Iegíthető tartály, ebben van- feladatokat sikeresen teljesínak a kísérlet tárgyát képe- tik. Közös közlemény Púja Frigyes lengyelországi látogatásáról Púja Frigyes, a Magyar pontjából jelentősek a köNépköztársaság külügymi- zep-európal fegyveres erők nisztere Emil Wojtaszeknek, és fegyverzetek csökkentéa Lengyel Népköztársaság séről folyó bécsi tárgyalákülügyminiszterének a meg- sok. hívására 1977. február 14- Támogatják a Szovjetuniótól 16-ig hivatalos, baráti nak a közel-keleti helyzet látogatást tett Lengyelor- megoldására tett javaslatát, szagban. Kifejezték szolidaritásukat a Púja Frigyest lengyelor- függetlenségükért, a társadalszági tartózkodása során fo- mi haladásért, valamint a Ülés! tartott a Csongrád megyei tanács (Folytatás az 1. oldalról,) (Fábiánsebestyén), a szentesi tevékenykedett. A makói gáról és a jogi, igazgatasi járás községeinek fejlődési járási hivatal elnöki teendő- bizottsági tagságáról lemonkolatlanul kesnek az uzle- gondjairól beszélt. Több fa- it 1972. júliusától látta el. Az dott. Sarró Ferenc (Kiszomtek átadásával. lufoan iskola, óvoda, egész- államigazgatásban jól hasz- bor) megyei tanácstagságáA vitát dr. Perjési László ségügyi ház kellene. Papp nosította azokat a tapaszta- ról, ifjúságpolitikai bizottsáfoglalta össze. Többek kö- Gyula, szegedi tanácselnök latokat, amelyet korábban a gi tagságáról, munkakörében zött elmondotta, hogy a felvázolta Szeged nagy épít- pártapparátusban szerzett, bekövetkezett változás éa kollégiumok nagy többsége kezéseit, szólt az északi vá- Munkáját a Munka Érdem- másirányú, megnövekedett kihasznalt, és Szegeden ha- ^ ütemű növeke- rend arany fokozata kitün- társadalmi kötelezettsége mimarosan elkészül a tanyai " " . • telessel is elismerték. att, Szögi Béla (Szeged) kollégium, amelynek ifjú la- deseről, s az ezzel egyuUjaro munkaterületében és tisztsékói többségükben majd te- ellátási gondokról. Hangsú- gében bekövetkezett váltohetséges munkás-paraszt lyozta, a városi tanács mun- Hunyadkürti Lajos (Csany- ^ miatt, megyei tanácstaggyerekekből tevődik össze, káját úgy kell szervezni, ^íit'a miaTme^ef taná^ tSr^f 'SSS A tanacsi tervek továbbra is hogy a beruházások időben tagságáról, végrehajtó bizott- (sSdány)' megyei tanácslaga lakásépítést tartják a leg- kezdődhessenek, mert külön- sági tagságáról lemondott. ságáról és egészségügyi bifontosabb célnak. Egyetértett ben megvalósításuk veszély- Juhász József (Szeged) egész- zottsági tagságáról ugyanKitért arra is, ségi állapota miatt megyei csak lemondott. A "tanács kél a lakásépítéshez kan- íanf'agsatfro' « vé?re: résüket elfogadta. A megyei - - , . * lakasepiteshez kap- hajtó bizottsági tagsagarol Unács einöke elismeréssel nek, s vegyek figyelembe az csolodo beruházások a Hl- lemondott. Gulyás András azzal, hogy a tervezők meg- be kerül, valósítható terveket készítse- hogy szólt eddigi hasznos és eredíyezése' és' egészségi ' álíapö- ményes közéleti tevékenyséta miatt megyei tanácstagsá- gükről. Területrendezés építőipar lehetőségeit. OB-programmal való megva- (Szeged) nyugállományba heAz 1977. évi tanácsi költ- lósítása csak akkor eredméségvetési, fejlesztési terv ja- nyes, ha költségeken belül vaslatának tárgyalásakor épülnek. Dr. Pusztai Ferenc Török László (Szentes) meg- hangsúlyozta, hogy Csongkérdezte, mivel Szentes fej- rád megyében az átlagosnál lesztési programja megváló- dinamikusabb a fejlődés. Dr. ,A megyei tanács megálla- gi közös tanács 65; Ül lés , ... . „„ . „ .... , .. pitotta, hogy a Nepkoztarsa- községi kozos tanács 74; Tisitasához közel 20 millió fo- Rusz Mark (Deszk), a javuló ság Elnöki Tanácsának szasziget községi közös tarint hiányzik, kap-e segítsé- egészségügyi ellátásról, a 4/1977. sz. határozatával elkórházi pavilon épí- rendelt területszeivezési in1977. get a város. Válaszában Ko- deszki vács Imre elmondotta, előre nem egy- tésének jelentőségéről beszélt tézkedésekre kerül sor , _, , . _ . . . .. április hó 1-től. Ennek megtudják. milyen részletesen. Saóva tette azo- f£elően ^^ & csanjdenács 47 helyi tanácsi választókerülettel rendelkezik. A megye gazdasági, társadalmi életének változásai, a es csanyte- települések dinamikus fejformaban segítenek, de meg- kat a problémákat, amelyek lek községek helyett Csany- lödése, a természetvédelem keresik a megoldás módját, az egészségügyi ellátást oly- telek község tanácsa. Derek- és Idegenforgalom összehanA szennyvízcsatorna-hálózat kor zavarják. Helyeselte, egyháza. Magyartés és Nagy- golt, egészséges fejlesztése .„;i__(i.i^j, .. .. _ , , „ „„„. tőke községek tanácsa he- szükségessé teszi a közigazfejlesztésének kérdeseben hogy a tervben megfogal- lyett DerekegyhíÍ2a ^ Nagy. gatási kerület kisebb rendehamarosan allast foglalnak, maztak, a gyermekintézmé- tőke tanácsa jogosult egy- zését, ennek megfelelően, a attól függően, hogy a sor- nyek elsőbbséget élveznek az egy megyei tanácstag meg- megyei tanács elrendelte gyár építését mikor kezdik építkezésekben. Kovács lm- választására. Hódmezővásárhely közigazel Az 1977 évi tanácsi költ- re válaszában töbhek között A mef?yei tanács jogköré- gatási területéből Atka-sziget ei. AZ 1»77. evi tanacsi Költ- re válaszában többek kozott ben eljárva egyes városii n. egés2 területének Szeged mesegvetési fejlesztési terv elo- kitért arra, hogy a megyei jetve községi közös tanácsok gvei városhoz történő átcsaterjesztés feletti vitában el- tanács elfogadta a középtá- helyi tanácsi választókerül e- tolását ez év március 31. .sőnek dr. Kutiván Rezső vú fejlesztési és pénzügyi tének számát 1977. április napjával. Elrendelte továbbá ' (Szeged) szólalt fel. A taná- tervet, amely keretét adja az ü^^lJ^^t® ? gadta Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Henryk Jablonski, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöké és Plotr Jaroszewlcz, a gyarmatosítás minden formája és a faji megkülönböztetés ellen küzdő népekkel. A külügyminiszterek megbeszélései szívélyes és elvtársias légkörben, a teljes néLengyel Népköztársaság Mi- zetazonosság jegyében zajlotnisztertanácsának elnöke. tak le. A külügyminiszterek át- Púja Frigyes hivatalos, batekintették a két szocialista ráti látogatásra hívta meg ország baráti kapcsolatainak a Magyar Népköztársaságba helyzetét és véleménycserét folytattak az időszerű nemzetközi kérdésekről. Megállapították, hogy a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság kapcsolatai — a marxizmus— leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján — az élet minden területén eredményesen fejlődnek. A kétoldalú kapcsolatok elmélyítésében döntő jelentősége van a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Lengyel Egyesült Munkáspárt testvéri együttműködésének, különösen Kádár János és Edward Gierek, a két párt első titkára rendszeres találkozóinak. A két ország gyümölcsöző együttműködése egyre hatékonyabban járul hozzá a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. és a Lengyel Egyesült Munkáspárt VII. kongreszszusán elfogadott, a fejlett szocialista társadalom epítésére vonatkozó program végrehajtásához. Hangsúlyozták, hogy az európai biztonság és együttműködés területén jelenleg a legfontosabb záróokmány elveinek és rendelkezéseinek maradéktalan megvalósítása. A külügyminiszterek síkraszálltak amellett, hogy hívják össze az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakát, amely a leszerelési világkonferencia előkészítő szakasza lenne. Hangsúlyoztak, hogy az enyhülés szem-. Emil Wojtaszeket, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Bi^^^SIPÍP^P^® zőképp állapítja meg: Csöngeti számvizsgáló bizottság is idei éves tervnek is. Bizo- rtd városi tanács 84; Szenmegállapította, az idei terv nyos korrekciókra lehetőség tes városi tanács 92; Fábiánreális, annak ellenére, hogy van, de attól nagy vonalak- sebestyén községi közös taaz Igények nagyobbak, mint ban lényegesen nem lehet ela lehetőségek. Diószegi János térni. Kinevezések, felmentések Miután dr. Paczuk István ár 16-ával, érdemei elismemegyei tanácstagságáról le- résével. A testület február mondott, helyébe Pitvaros 16-tól a vb makói járási hiközség tanácsa február 2-án vatala elnökévé dr. Sárvári tartott ülésén Szabó János- Zoltánnét nevezte ki, aki nét választotta meg megyei eddig ugyanott a titkársági tanácstaggá. Molnár Sándor, osztály vezetőjeként dolgoa Hazafias Népfront megyei zortt. titkára a népfront megyei Szabó Jánosné 1950 óta elnöksége nevében javasolta tagja a pártnak. A mezőkoa megyei tanácsnak, hogy vácsházi földművesszövetSzabó Jánosnét február 16- kezetnél kezdett dolgozni ával válassza meg a megyei 1948-tól, majd a szövetkezetanács elnökhelyettesének. A ti tanfolyam könyvelői szatestület a javaslatot elfogad- kának elvégzése után a ta, és megválasztotta Szabó SZÖVOSZ-iskolán volt előJánosnét. Ezt követően a hi- adó Kiskunhalason, Budavatali esküt a megyei tanács elnöke előtt letette, s megköszönte a bizalmat. A megyei tanács ezután Szabó Jánosnét felmentette a makói járási hivatal elnöki teendőinek ellátása alól íebrapesten és Makón. A makói járási tanács vb kereskedelmi csoportvezetőjeként 1956tól 1957-ig dolgozott, majd ezután 1972-ig a makói járási pártbizottság osztályvezetőjeként, illetve titkáraként Szatymaz község közigazgatási területéből Fehér-tó egész területének átcsatolását Szeged megyei városhoz, nács 53; Nagymágocs közsé- ugyancsak március 31-ével. Brüsszelben tárgyal a szovjet halgazdasági miniszter e Brüsszel (TASZSZ) lön megállapodásokhoz, megA. A. Iskov, a Szovjetunió. egyezésekhez köti más orhalgazdasági minisztere szerdán Brüsszelben tárgyalásokat kezdett Owen brit államminiszterrel a Szovjetunió és az Európai Gazdasági Közösség tagállamai közötti halászati megállapodásról. Jelenleg Anglia tölti be a Közös Piac miniszteri tanácsának elnöki tisztét. A tárgyalásokra azt követően keszágok számára a halászat folytatását. A Közös Piac ideiglenes kvótákat állapított meg egyes országok halászhajói számára, külön engedélyt kíván kibocsátani a hajóknak. Mint ismeretes, más államok hasonló Intézkedéseit követően a Szovjetunió is bejelentette, hogy tengeri gazdasági övezetét 200 mérföldre terjeszti ki. rült sor, hogy az EGK ja- Szovjet részről azóta már nuár elsejétől létrehozta kölcsönös halászati egyezúgynevezett közös tengeri ményt kötöttek Norvégiával, gazdasági övezetét. 200 ten- Kanadával és az Egyesült gerl mérföldes övezetben kü- Államokkal. Shvov Kálmán titkos naplóiból * Közzéteszi: Pernelci Mihály 9. A Tanácsköztársaság bukása után Szegeden a törtetők — mert ilyen volt ám azután, sok Nemzeti Bizottmányt alakított a régi felsőházi tagokból és képviselőkből, s szerepelni vágyókból. Ez a parlament utódjának képzelte be magát, szereplése siralmas és nevetséges volt, de hamar el is némult, megszűnt. (Itt megmutatkozik Shvoy kritikus hangvetele is. Az uralkodó körök egyáltalán nem tartották végleges állapotnak az 1919 —1920-as helyzetet.. A politika porondján előtér, be nyomult ezen új csoportnak, az uralkodó osztályok alsóbb rétegének, mely a „történelmi kö. zéposztály" képviseletében lépett fel, csak átme. netileg szántak nagyobb szerepet, mivel a forradalmak után a tömegek leverése és leszerelése így könnyebb volt. A legfelsőbb arisztokrata, nagytőkés uralkodó körök azonban, bár a háttérben mindvégig döntő, irányító szerepet játszottak. osztályuralmuk megszilárdításával már ké. szülődtek a hatalom közvetlen átvételére. A magyar uralkodó osztályok 1919—20-ban a politikai élet előterében álló, különböző dzsentri-, katonatiszti, kispolgári rétegeket, csoportokat saját rohamcsapatuknak tekintették. Felhasználásuk szükségszerű, az uralkodó osztályoknak ez a de. klasszált, korrupt, dzsentri-dzsentroid elemekből rekrutálódott rétege a háború előtt teljes mertékben a nagybirtok és nagytőke kiszolgálójának szerepét töltötte be, ha ezzel ugyan időnként elégedetlenkedett is. — P. M.) (Friedrich két kormánya után — P. M.) ... no. vember 23-ig folytak a tárgyalások, míg végre sikerült Huszár Károly miniszterelnökségével egy, az antantnak megfelelő kormányt alakítani. A legnagyobb nehézség Friedrich személye körül volt. A közhangulat, a közbizalom őt akarta, az antant nem. Végre úgy oldódott meg, hogy Huszár lett a miniszterelnök, Friedrich a hadügyminiszter. Nehézség volt a különböző polgári pártok, s a polgári pártok és a szociáldemokraták között. A polgári politikusok hibája végigvonul az egész év történetén, s minden baj kútforrása ... A polgári politikusok bedőlnek a szociáldemokratáknak ... A polgári pártok átka, s a stréberség, az egyéni érvényesülni, hatalomra jutni akarás, a széthúzás, féltékenykedés, személyeskedés végigvonul az egész vonalon. De félnek a szociáldemokrata párttól, annak szervezettségétől is, s nem is őszinték velük. Nélkülük azonban — az idők változása folytán — nem mernek semmit se tenni. Ha józan, reális politikusok lettek volna, látni, érezni kellett volna nekik, hogy egy nagy haladás van a fejlődésben, a szocializmus érvényesül az egész vonalon... A másik hibájuk (a polgári partoknak — P. M.), hogy egymással marakodnak. Alakul 5—6 polgári párt mindegyikben csupa vézető van, senki nem akar közkatona lenni. Nem a program a kitűzött s elérendő cél a fontos, ilyen van nagyhangú, hanem fontos a hatalom, a jó állás. Ezt a marakodást látjuk a Barinkey-kormány alakulásánál, de ezt látjuk még inkább a Huszárkormány megalakulása előtt, amikor is tisztán személyi kérdéseket tárgyalnak, s még egy Apo. nyi Albert miniszterelnöksége is megbukik, mert egy ú. n. keresztény párt személyi okokból elle. ne van. Verekszenek, húzódozik a megoldás, ál. landóan miniszterjelöltek nevét dobják be a köztudatba, s a végén Friedrich helyett Huszár Károly lesz a miniszterelnök, egy szószátyár, nem nagy értékű álkatolikus. Rosszabb választás nem lehetett volna, Apponyi, v. Bethlen helyett — Huszár Károly, röhej! Általában azt lehetett látni, hogy a politikusaink nem az ország érdekeit nézték, hanem a párton keresztül, a saját személyes érdekeiket. A Tanácsköztársaság bukása után, Budapesten megalakult egy új kormány, figyelembe se véve, hogy Szegeden már volt egy kormány. A szegedi kormány nem tudott azonnal, augusztus 2-án már felsgennl Budapestre, így az ott levő ú. n. politikusok maguk között osztották fel a miniszteri tárcákat. Mire a szegediek felértek, minden tárca be volt már töltve, nem tehettek mást, minthogy lemondtak, visszavonultak. Nézetem szerint Horthy is nagy hibát követett el. mert neki a szegedi kormányt magához kellett volna vinni Siófokra, s a mögötte álló hadsereg erejére támaszkodva, minden budapesti kor. manyalakítással szemben, a szegedit kellett volna támogatni. Jobb kormány is lett volna, és logikusabb lett volna, 8 elejét vette volna annak, hogy a pesti urak kormányalakitáso6dit játszanak. December 1-ével Soos hadügyi államtitkár lesz, mert a civil Friedrich mellé egy katona kell... A vezérkar újból fel lett állítva, s a ve. zérkaii tisztek egész újonnan lettek besorolva, il. lelve átvéve a vezérkarba... Dühöngött a protekció, elvek lettek felállítva, melyeket úgy rúgtak fel. mint a futball-labdát. Ügy is nézett azután ki az a vezérkar. (Folytatjuk.) r