Délmagyarország, 1977. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-14 / 11. szám

Péntek, 1977. január 14. 7 Pénz — hangra A Német Szövetségi Köz­társaságban a közeljövőben a bankokban nem csupán csekkekre lehet pénzt be- és kifizetni, hanem bevezetik a telefonon, illetve pénzkiutaló automatákon történő kifize­tést is. Az újítás előnye az, hogy a számítógépek egy másod­l>erc alatt több ezer műve­ietet végeznek el, míg az ember ugyanennyi idó alatt legfeljebb öt szótagot képes kimondani, így nem kell at­tól tartani, hogy kígyózó so­rok várakoznak majd az automaták előtt. A kriminalisztika tapaszta­lataiból ismert, hogy az em­beri hang maximálisan egyé­ni és összetéveszthetetlen. A hangszín, a beszédritmus és a beszéd intonációja egyér­telmű hangjelzéseket ad, amelyek feljegyezhetek és tárolhatók. Ezen felméréssel már korábban is sikerült zsa­rolókat és néhány emberrab­lót lefülelni, amikor kapcso­latot létesítettek az áldoza­tok hozzátartozóival és tele­fonbeszélgetésüket szakértők alaposan elemezték. Gyász­közlemények Ezúton mondunk hálás köszö­netet mindazon rokonoknak, is­merősöknek. Jó barátoknak, a •Szegedi Magas- és Mélyépítő Ipari Vállalat vezetőségének, Kisz-szervezetenek, munkatár­saknak, akik szeretett halottunk, llOTKA JÁNOS temetésén meg­jelentek, részvétükkel, virágaik­kal és együttérzésükkel mély fajdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Külön köszönetet mondunk a n. számú Sebw>zeti Klinika or­vosainak, ápolóinak aldozatox munkájukért. A gyászolo család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett ferj, édesapa, nagyapa, apu*, KOLAROVSZK.I í.EZA boltvezető eletének it. evében bosszú, Súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése január 14-én 13 órakor lesz az Újsze­gedi temető ravatalozójából. ­A gyászoló család. 17 893 Megrendülten tudatjuk, bogy VÁRNAI LAJOS 1977. Január 12­én életének 64. évében váratla­nul elhunyt. Szeretett halottunk hamvalt Budapesten, a Farkas­Téli temetőben helyezzük örók nyugalomra. Gyászolo családja. 17 565 Mély fájdalommal tudatjuk, bogy a szeretett, drága Jo édes­•<pa, nagyapa, dédapa, TEGLN KAROLY életének 84. evében hosszú betegség után elhunyt. Temetese január 14-en 15 óra­kor lesz a Dugonics-temető ra­vatalozójából. A gyászolo család - Garam u. 11. 17 564 Köszönetet mondunk a roko­noknak, ismerősöknek, akik sze­retett fiunk, DOMOKOS ISTVÁN temetésen megjelentek, részvé­tükkel es virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk az Egészségügyi Gyermekotthon or­vosainak, apoloinak, akik hosszú betegsége alatt ápoltak. A gyá­szolo család. 17 549 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, aktfc szeretett halottunk, TÖRÖK JO­ZSEF tünetesén megjelentek, részvétükkel es virágaikkal mely fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászolo család — Tápé. 17 562 Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, munkatársaknak, akik szeretett halottunk, TERHES GYÖRGY temetésén megjelen­tek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család — Gyálarét. 17 567 Közlemény Köszvény, reuma, izületi be­tegségek címmel dr. Tamás And­rás klinikai tanársegéd tart elő­adást a Postás Művelődési Ház­ban, Január 14-én délután 4 Óra­kor. Garázdaságért fegyház Verekedésért, garázdaságért eddig ötször volt már bün­tetve Rúzsa József 34 éves, Szeged, Tarló utca 5/Aszám alatti lakos, aki most ismé­telten garázdaság miatt ke­rült a vádlottak padjára, el­ső fokon a szegedi járásbí­róság előtt. Rúzsa egy este a Búbos étteremben tartózko­dott Belekötött egy mellette szórakozó asztaltársaságba, ezért a pincér a helyiségből ki akarta vezetni. A nem kí­vánatos vendég azonban az ajtóban «<negütötte a felszol­gálót, majd egy vendéget is, aki a pincér segítségére si­etett Rúzsa Józsefet, mint visszaeső bűnöst garázdaság miatt a szegedi járásbíróság egy év fegyházra ítélte, két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és kötelezte kényszerelvonó kezelésre. Az ítéletet fellebbezés után jog­erőre emelte a Szegedi Me­gyei Bíróság. A bírósági tárgyaláson de­rült ki Rúzsa Józsefről, ami­kor elkérték tőle személyi igazolványát, hogy tulajdon­képpen nincs is munkahe­lye, azaz 1975. szeptember 10­től október 30-ig, mint beta­nított munkás dolgozott az öttomösi Magyar László Tsz­ben. Szerződése akkor lejárt Munkahelyéül most mégis a szóban forgó téeszt igazolta a bíróság előtt, amely ezt nem fogadta el. A bíróság sza­bálysértési feljelentést tett a rendörségen Rúzsa József el­len, v amiért személyi igazol­ványából nem vezettette ki volt munkahelyét. ÁRAMSZÜNET Közöljük, hosv 1977. junuiir X7-IÖI 1977. február 11-1* hálózatépítési munkák miatt időszakos áramszünet less Szeged-Szőrei: en a álakat u., Zsálya u.. Nefelejcs u.. Légió u. által halárolt területen. logvaaztói elnézcftét kéri a Dl VIASZ Szeged, BeJ: aroxi­Tiszániúli Ki rendeltség. Ml? HOL? MIKOR? 1877. JANUÁR 14. - PÉNTEK - NÉVNAP: BODOG A Nap kel 7 óra 27 perckor, éa nyugszik 16 óra 19 perckor. A Hold kel 1 óra 43 perckor, és nyugszik 11 óra 54 perckor. VÍZÁLLÁS A Tina vízállasa Szelednél szerdán plusz 50 cm (apadó). Az Anlóközlekedési Tanintézet Szegedi Iskolája soron kívül indít személygépkocsi­vezetői tanfolyamokat Jelentkezni lehet minden munkanapon 8—12 óráig ügyfélfogadó irodánkban. Szeged, Berlini krt. 16. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Ma este 7 órakor: szerelmi bájital - bemutató előadás ­Bemutatóbérlet. Január 16., vasárnap, délután 3 órakor: Az ezeraevü lány ­János vitéz-bérlet. Január 16., vasárnap, este 7 órakor: Mágnás Miska - bérlet­gzüneá. Január ll. hétfő: Nincs elő­adás. Január 15., kedd, este 7 őre­kor: Szerelmi béjliad - Kodály­bérlet, Január 18., szerda, délután. 3 órakor: Az ezernevü lány — Nemecaek-bérlet. Január 20., csütörtök, délután fél 6 órakor: Mágnás Mátka ­Móra-bérlet. Január 21., péntek, este 7 óra­kor: Szerelmi bájital - Bartók­bárlet. Január 22., soombat, délután 3 órakor: Cseresznyéskert — Cl— IV. Diákbérlet Január 22., szombat, este 7 óra­kor: Mesél a bécsi erdö — bériet­zzünet. Január "23., vasárnap, délután » órakor: Mágnás Misica - bar­letszünet. Január 23.. vasárnap, este 7 órakor: Mesél a becsi erdő — bérletszünet. Január 24., hétfő: Nincs élő­adas. Január 25., kedd, este 7 óro­Jror: Anyegin — Déryné-bérlet. Január 26., szerda: Nincs elő­Az ATI Szegedi Iskolája gépjármű-ügyintézői tanfolyamot Indít Érdeklődni és jelentkezni lehet 1 Szeged, Berlini krt. 16. szám alatti ügyfélfogadónkban, minden munkanapon 8—12 óráig. Január 27., csütörtök, este 7 órakor: Mesél a bécsi erdő ­Juhász Gy.-bérlet. Január 28.. péntek, este 7 óra­kor: Szerelmi bájttal - Odry­bérlet. Január 28.. szombat, délután 5 órákor: Don Pasquaie - III—IV. Diákbérlet. Január 2*., szombat, este 7 órakor: Mesél ÉM bérletszünet. Január 30., vasárnap, délután 3 orakor: Mesél a -bécsi ordó — bérletszünet. Január 30., vaaámaip. este 7 órakor : Mesél a bécsi erdei ­bérletszünet. Január 31., hétiő: Nincs elő­adás. MOZIK Szabadság: Lázadás a buszon (szirtes, m. b. angol, fél 4 óra­kor), A háborúnak vége (m b. francia—avéd, csak 16 éven felü­lieknek !, bároannegyed 6 és 8 órakor). Fáklya: Az utolsó szolgálat em. b„ színes amerikai, csak 16 éven felülieknek!, fél 3, háromnegyed 5 és 7 órakor). Vörös Csillag: Oz, • csodák csodája (színes, m. b. amerikai mesefilm, délelőtt 10 órakor, dél­után negyed 4 és fel 6 orakor). Glooonda mosoly nélkül (román filmdráma, háromnegyed 8 óra­kor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/37-es) este I órától reggel 7 óráig. Csak sür­gős esetben. BALESETI BS SEBESZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel, se­bészeti ügyeietet is a Kórház tart. EHIf/J BUDAPEST L 7.»: Tévétorna (ism.) 8.0S: iskolatévé: Angol nyelv 9.05: Környezetismeret 10.06: Magyar Irodalom L1A0: Házról - házra... (isin.) 12.06: Francia nyelv 13.05: Osztályfőnöki óira. 14.0S: Környezetismeret (lsm.) 14.55: Magyar irodalom (ism.) 15.35: Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgáikra 16.43: Hírek 16.50: Folytatás — magyar rövidfilm 17.15: öt perc meteorológia 17.20: Perpetuum mobile 18.10: Mindenki közlekedik 18.30: Életút félidőben 19.10: Esd mese 19.20: Tévétorna 19.30: Tévéhíradó 20.00: Delta 20.25: Hegymászók - m. b. csehszlovák film bécsi edd - 21.34: Operabarátok magazinja 32.30: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 3. ío.oo: Zene, zene, zene ... 20.30: Utazás a kalandok földjén 21.00: Tévéhíradó 2. 21.20: llándel: Tűzijátékzene 21.40: Kolozsvári Grandpierre Emil: Burok (ism.) BELGRÁD L 17J«: Magyar nyelvű tévénapló 17.45: Gyermekműsor 18.11: Társadalmi témák 18.45: A falu közepén) 20,00: Van szerencsém meghívni önöket 21.00: San Francisco utcái 21.40: Arcképek BELGRÁD 2. 18.45: Odüsszca 2200 19.15: Források 20.09: A film ma 21.00: Huszonnégy óra EMíKxt KOSSUTH 8.27: Bach és Hándel müveibe,, Közben: 8.50 Miróí ír a Társadalmi Szemle üj száma? 9.34: szállj le, pille... (ism.) 10.05; lskolaradio 10.35: Oda a kispolgárhoz ­Weöres Sándor verset 10.40: Projtoíjev; Téli tábortűz r> szvit 11.00: Gondolat 11.46: Verdi: Don Carjos ­Carlos áriája 12.35: Tánczenei kuktt* 13.20; Lakatos Antal népi zenekara jattszik 13.54: Helsinki politikai dalfesztivál — 2. 14.25: Nyitnlkek 15.10: Kalmár Magda és Gregor József enaáuS 15.44: Morva-szlovákiai évszakok 16.06: Művelődés 17.97: Két Mozart-szonáta 17.46: Népzenei Magazin , 10.16: Slágerek a Rsy Connifí ­együttes előadásáhe-n 19.35: Az MRT szimfonikus zenekarának Liszt-hangversenye Közben: Kb. 20.30 Láttuk, hallottuk ­a színházban és a moziban 22.24: Ttz perc külpolitika 22.30: Könnyűzene Gyulai Gaál János szerzeményeiből 23.10: A századforduló operáiból 0.10: Nodbal operettjeiből PETŐFI 8.06: Romantikus kórusművek 8.15: Az izraelita felekezet negyedórája 8.33: Négy ország - négy enefcei' 9.15: Kié a talalmány? 9.33: Bilitls dalai - részi. 10.00: A zene hullámhosczáfi 11,40: Szemforgatás nélkül 31.59: Az élő népdal 12.09: A fűvószene története ­12.35: zenekan muzsika 12.33: Weiner Leo: Könnyű kis zongoradarabok 14.40: Kettőtől ötig . . 17.00: Az Ifjúsági Radló órája 18.00: Mindenki iskolája 18.33: Évtizedek a magyar tanodalok világából 19.03: Ciganydalok 19.35: Könyvklub (ism.) 20.33: A Rádió Dalszínháza 22.04: A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságai 33.33: Dvorzsak: A-dur zongora­ötös 38.10: Buddy Rlcb és együttese , játszik Kistermelők, figyelem I A Csongrád megyei Állatíorgalmi és Húsipari Vállalat tájékoztatója Mindazok a kistermelők, akik korábban 1977. első negyedevére időszaki felárral szerződést kötöttek süldőikre, 120 forintot Kapnak darabonként készpénzben, ha süldőiket átszerződik hízott sertésre 1977. január 1-tól a 196—125 kg súlyú hús- és hús jellegű hízott sertésért, az érvényes időszaki és több éves felárral együtt kilogrammonként legkevesebb 27 forintot fizetünk! Sertéshizlalásra a szerződést minél előbb kössék meg! 1977. jannár 1-től készpénzért eladnnk kiváló minőségű, hizlalásra alkalmas sfildót 31 Ft/kg-os áron kistermelőknek, mezőgazdasági nagyüzemeknek, AFÉSZ-eknek. A hizlalás! alapanyagot vásárolja meg vállalatitoktól! Sürgősen jelentse be igényét helyi szervezőinknél, felvásárlóinknál, kirendeltségeinken. AZOK IS VÁSÁROLHATNAK. AKIK SAJÁT RÉSZÜKRE KÍVÁNJÁK A SÜLDŐKET MEGHIZLALNL Vásárlóink igényeit kielégítjük ítvételi helyeinken, nagyobb piacokon, vásárokon. Bővebb felvilá­gosítással szolgálnak helyi szervezőink, felvásárlóink, kirendeltségeink. CSONGRÁD MEGYEI ALLATFORG ALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALAT & ADÁSVÉTEL IfK-s Záporon*-, torsó­.-op, olcsón e;»tió. Krd.: üreged. Oera Sándor u. 36 * W-m Wartburg Jó áfé lapoUMK sürgőm cwde. JUsloó sor 8. * Kiváló IM-ee Zsiguli aóo. L-t, kórban ha. * Ofaséa akadó szép, két­ssmnélyes. túUAoi'ás rekamié fotelokkal, pár­názott soókokksl, kisasz­tallal. Fotelágy és bo­lomajtós saakrény, kony­TTEKRCÜENC, 2 ALTÓFF emk­xények, kombinált szek­rény. Juhasz Gyula u. 38.. földszint.. Klódé IMdgágra Umu vtsaslegltó. r I kömé­nyes, Ónix parapet ken­dekkor, Komfort B S tűzhely ec l«0-ao fehér fürdókád. 85 óra utón. Kossuth sgt. «»—5L, XV. 36. 140—154 kg-os fehér hümerté* eladó. Megte­kinthető: dn. S óra után. Csuka u. 6/A. MIM Mekglnr olajkályba eladd. Ülsmged. Radnóti u. 46. Hslésdsán eladó. Ápri­lis 4. úti* 44. Érd.: ón. 4 dra utan. ximsoo íítar vagy Scbvalbe motorkeréikpúrt vemsék, n-ndszásn eét­kul, de üzemképeset — Árajánlatot Pl.: 385-re kérok^ Kifogástalan „ÍLapothaii levő, nagyméretű sze­inélygépkncei-panyvá el­adó. Erd.: vasárnap egem nap. Tarjén 3»t/A, gr. 11. alat lehet. Marhatrégya nagy meri-­nyloégben eladó. Saaty­mazl u. 88. Oocgely ut­oa felöli ajtó. 4oeniety gépkomi-utánfu­tót vennék, 2—3 q te­llerbjráaút. Mafcal Jó­zsef 6100 Kiskunfélegy­háza, Nefelejcs u. M/A. haléezobuMtor, konyhabútor, aezlon, 3 db áj ajtó, vutooyfózó 4 kétlapost, olajosbprdó, olaisskspná'k. Bal fa­sor 44/A. du. 16 órától. Usdé 164—170 k«-os bízó. Sárkány 4 W. Al­sóváros. 19—1* mázsa vágott lóA'a és darabos S'én 'todó. Nagy Jené u. 1. Túrók. lebír busseftás, blzoü, ci»do. tsm* ut m: írlse, 3 évre szóló raa­stuki vlnsgávol, minden efjogadbato árért eladó. Érdeklődni: Honvéd ter 4., {. 16. Délután 1-6 óra kbzott FéooéU*ké>r róvld, ' Ifé­rezethűros, angol me­chanika* bécsi zongora eladó. Kise Eruá u 5, UL «._ 128 "kg-os íehár, b«Sü vertes és egy nyűlketroe eiqóo. Sándor u. 16 íi»—/JOO kg-cs hdsserté­aefc olcsón eladók. Vaj­óa U 5/A. Eladó bór ttlágsmétűra. ErdefclAóot: Bareátiby Sssged, BatUiyány u. 31. Pébktan fél 6 órától Egy jó állapotban ievó, IB rendszámú 1540-as FobáU FIAT eladd, age­•ad, bzafaudlwU ut 36. A L B ERLET Fiatal ovónó külön, be­járatú, ösíKkoiníortos, nyugodt albérletet keres a „Belvárosban SS44" Jeligére a Sajtóbánba. Utcai bűtorogótl albértr­tt szoba kiadó. Szabó János u. 7. Ságvórlte­lep. Főiskolás lány társnőt keres külön be­Járatú szobába, fUndó­szoba-bosználattal. Nép­kert sor 5. (Uszoda mel­lett.) L A K A S Hatlakásos, háromszo­bás, garázsos társteháe­hoz társakat keresünk, Szivárvány u. 25. alatt épUI. ÉrdtkUWbü. Teleki ü. 17. (18—Ml óra kö­zött. Ugyanott 2 sao­bás lakás eladó. X Elceerelném dunoföldrá­rl. kétszobás, komfortos, tanácsi b geüt Lakásra, megoldás érdekel 5331" jeligére a SaRóháiba. X Magáahásankat 1 taná­csl lakásért elraeréllUk. Érd.: 3 óra után. Fetóft­telep. Május 1. u. 71. Tarjául, kétszobás, gáz­fűtéses, OTP-s lakíie el­adó. 306. ép., C, IV. II. ferdetlödiü: szembút, va­sárnap egész nap. KétsseMs, tarjául, ta^ náeat lakást cseréinek 34-2, vagy nogy kony­hás, 2 és fél szobás ta­nacalra. ..Odesszaiak előnyben 5277" Jeligére n Waicoházbtt. Tarja ui vfnteronyiiél kétszóbás, öttzkomforais, inágies. gá/kóneektero*. ssóvetkeaou lakás elődé, Itp, 4 OTP.átvállal a* „Február ll — 23 317" jí jgt-c a Hirdetőbe. Füredi uU kéiszobéa, (ptebgnifnitm. há'zfelUgyolóI lokasemat. den megdjdás érdekel - ­5332" jeTigéee a Sajte­4NGATLAN Ház Ctoto Táp-;. Déva u. 11. FrdeklodhC. Tóm. Budai <f. Antal u. f. X Kétszobás családi háj. garázsod) Igenyeste* «4­arto. Ugyanott Warttugrr 363-as, sérült motor é-t ssbessegvaltó Is. Suegsc, ­Bárttsl a. 14. re Bdzsriteu böktél kis­kert eladd. Érd.: Tur­ján Hd/B, in. 16. tb­lefon: 16-828. 1975-ben épült családi, ház OTP-átvállalássá, eladd, erd.: egész uap. KtskuKloroeama, He­gedű u. 44. l'ljzregedi lelkem épiló­onyageal eladnám, vagy alsóvárosi új házra csf­rétnégt. kid : Rákóczi v. 63. Szanálásra nem " körüle, nagyméretű, bárrjmsre­bae ház eladó. Pteoéja műhelynek alkalma*. —» ,J9arokJiáz 23 286" jel­Igáre a Htedttóbe. BeköltózhetSr ' kétszobás társasházrész eladó. Ér­deklődni: 14—16 óráig. Szeged, Galamb u. 16/B. m een. 7, üj vagy regi Warümrgó-. cseré leél tunyáért, ' vil­lany, Jó út ozühteees. „30 km btmi tdéi" jel­igéié a Sajtóházba. HAZA8SAG 37 éves, 165 cm vezeló beosatáau, fttgger­ten né meg: ,mert«"M<o korban hopza illó férfi­val, házasság celjabó:. „Lakáz van 5S21" J«:­Igére a Sajtóházba. 14. Mrd.: ÍM. 1. EGYÉB Zaáraoádával iórétt sosp­cserélek butlodék zzlfér . Rákóczi u 33. X Tlzcnol honépez bólcsc­<Mr kisfiam mellé, be­tegség Idején gondozó­nőt kerewk „Lakásun­kon 53tá" Jeligére a aaj­tóbAZba * Beiáreaát keresek dé.­eféitté, napi 4 órán. 8 tsgú 'saladbor Lehet nyugdíjas Is. PUspdk u. 9.. II. emelet 2 Garázs kiadó. trdefcUúU nl 17 óra mán. Vedred u, 14Á4, 1U 8, Kosza­afavssrev. Irtóz «ér,:t geavdeznék igklsórt. ~t->~ kó-.elsp kizárva 52é»"« IslIgvréjsiSaJMdzfeto Gsráz- kiadó. Bóksr a^ 15. erd.: Imi, A, / ' 4

Next

/
Thumbnails
Contents