Délmagyarország, 1977. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-14 / 11. szám
2 Péntek, 1977. január 88: A munkaerőhiánnyal küzdő Szegedi Textilművekben azzal is kedveznek a vidékről bejáró fonó- és szövőnőknek, hogy bentlakásuk esetén gondoskodnak korszerű elhelyezésükről, szállásukról. Ezért a meglevő leányszállodájuk mellé most újabbat létesítettek: csaknem hatmillió forintos beruházással, előregyártott elemekből elkészült a másik szálloda, s már be ls költöztek a fiatalok. Az emeletes épületben hatvan leánynak alakítottak ki kényelmesen berendezett szobákat, épületszintenként pedig ételmelegítő kiskonyhákat, mosó- és szárítóhelyiséget, társalgót 3S Önkritika A cégnek új éjjeliőrre volt szükségé. Egy férji jelentkezett. A személyzeti vezető kioktaua: — Ha éjjeliőr akar lenni nálunk, lankadatlanul ébernek kel-, lennie, tehát éjszaka minden gyanús zajra fel kell figyelnie. Megveszteget hetetlennek kell lennie, kerülni &z alkoholt, és bátorságot mutatni, ha veszély fenyeget A férfi csüggedten sóhajtott: — Akkor jobb, ha a feleségemet alkalmazzák. Viharos síéi Várható időjárás péntek estig: Időnként felszakadozó felhőzet, főleg nyugaton többfelé havazással, hózáporral. Többfelé .erős, helyenként viharos lökésekkel kísért északi, északkeleti szél. MEGHALT HORVÁTH ISTVÁN Horváth István romániai magyar költő, író, 68 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Kolozsvári búcsúztatása után magyarózdi temetésén Csák Gyula, a Magyar írók Szövetségének titkára mondott beszédet, A költőt, végakaratának megfelelően, a sírnál Czine Mihály irodalomtörténész búcsúztatta. SZEGEDI 1RÖ BACS-KISKUN MEGYÉBEN A Kossuth Könyvkiadó Bács-Kiskun megyei kirendeltsége tegnap délután jól sikerült író-olvasó találkozót rendezett Lajosmixsén. Sz. Lukács Imre szegedi író találkozott olvasóival, ismertette a Szegények ünneplőben című regényét és a készülő művekből olvasott fel részleteket NYUGDÍJAS VASUTASOK KITÜNTETÉSE A MÁV Szegedi igazgatóságától a mostanában nyugdíjba vonuló vasutasok közül 15-en igazgatói dicséretben részesültek, s pénzju. talmat, kaptak. Négyen dolgoztak Szegeden: Réger Piroska, Károlyfalvi János, Rácz Mihály és Véber János. Magyar világszemlélet Félidőben a vizsgaidőszak Félidejénél tart az egyetemekén, főiskolákon a vizsgaidőszak. Az általában január utolsó, február első hetéig tartó félévi beszámolási időszakban hazánk 18 egyetemén, 33 főiskoláján és 5 képző intézményében a különböző tagozatokon több mint 110 ezer hallgató ad számot tudásáról. A nappali tagozatokon mintegy 60 ezren kollokválnak, szigorlatoznak. A szegedi lelsőoktatási intézményekben 6000 nappali, 3000 levelező és esti tagozatos hallgató ad számot tudásáról. Az általában február 10-e körül záródó vizsgaidőszakban több mint 30 ezer új osztályzat kerül be az indexekbe. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán mintegy 1500—1500 nappali és levelező tagozatos hallgató vizsgázik. A levelezők többsége ma még mint képesítés nélküli nevelő dolgozik a dél-alföldi megyék általanos iskoláiban. Az első részeredmények szerist elsősorban a matematikavizsgák letétele okozza a iegtobb gondot. FELÉPÜL A FŐISKOLA Az idén befejeződik Győrött a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola építése. A főiskola ideális környezetben, a mosoni Duna partján épül fel. A 650 millió forintos beruházás 1800 nappali hallgatónak és több , mint 1000 levelező hallgatónak biztosítja az ismeretszerzés korszerű feltételeit. A kollégiumokba 1500 diákot tudnak elhelyezni. BERUHÁZÁSOK PÉTEN Megkezdték a gépek, berendezések szerelését a Péti Nitrogénművek új, épülő furfurolgyárában. A furfurolgyár építésével párhuzamosan a Péti Nitrogénműveknól már megkezdték az új furfuril alkohol üzem tervezését is, s ennek segítségevei még" az V. ötéves terv során tízezer tonnára növeli a nitrogénművek a keresett furfuril alkohol gyártását. Több új vendégfogadóval gazdagodik az új esztendőben Szabolcs-Szatmár megye. Február első hetében adják át rendeltetésének Vásárosnamény új szállodáját, a Hotel Bereget. Rakamazon a helyi ÁFÉSZ saját erőforrásaiból építtette fel új, kétszintes vendégfogadóját. A nyírségi megyeszékhely kirándulóközpontjában — Nyíregyháza-Sóstón — befejeződött a Krúdy szálló rekonstrukciója. A 27 két- és háromágyas szobából álló szálloda különlegessége, hogy étterme a Nyírség nagy írószülöttének, Krúdy Gyulának sajátkezűleg is kipróbált receptúréi szerint készíti ételeit. 1977-ben bővülnek a nyári idegenforgalom, vendéglátás lehetőségei is. Az első látogatók már az idén birtokukba vehetik az ugyancsak Nyíregyháza-Sóstón épülő első osztályú, 350 személy befogadására alkalmas kempinget, melyben a lakókocsikkal víkendezők is helyet kaphatnak. MESÉL A BÉCSI ERDO A színház szombati, este 7-kor kezdődő Mesél a bécsi erdő (Petőfi-bérlet.) előadására érvényesek azok a jegyek is, amelyeket a december 14-i, akkor elmaradt előadásra megváltottak. FÉLMILLIÁRD FORINT, FÉLMILLIÓ HEKTÖ Borsod megyében az ötödik ötéves terv egyik legjelentősebb élelmiszer-ipari beruházása a Bocs község határában levő Borsodi Sörgyár bővítése lesz. Több mint 500 millió forintos költséggel kereken félmillió hektoliterrel növelik a gyár évi kapacitását. A bővítés eredményeként a gyár már jövőre százötvenezer hektoliterrel több sört készít mint 1976-ban, a teljes tervezett évi ötszázezer hektoliteres többlettermést pedig 1980-ra éri el. • TERHESEKNEK TILOS Kismamák terhességük utolsó három hónapjában kizárólag az orvos engedelyével szedhetnek aszpirint A figyelmeztetés az amerikai Food and Drug Administrationtől származik. A szervezet szóvivője kijelentette: tudományos kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy áz aszpirin és más fájdalomcsillapító gyógyszerek késleltetik a szülési fájdalmakat. Az aszpirin kedvezőtlenül befolyásolhatja az anya és a gyermek vérkeringését is. A Food and Drug Administration rendelkezése nyomán ezentúl az aszpirin csomagolásán kötelezően fel kell tüntetni a terhes anyáknak szóló figyelmeztetést. Acs S. Sándor felvételei DÉLMAfmORSZÁG A Magyal Szocialista Munka-pari Szeged városi Bizottságának naonauia Főszerkesztő: F NAGY ISIVAN Főszerkesztő-helyettes: S2 SIMON isrvAN Szerkesztőség és kiadóhivatal 6740 Szeged. Tanácsköztársaság útja lt) - releton: 13-535. 13-003 Felelős klado KOVACs LASZLO A lapol nyomja Szeged) Nyomda Szeged Baicsv Zsilinszky utca 2*. Nyomdaigazgató: DOBO JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési dU egy hónapra te forint. - Index: 25 051 ISSN: 0133—025 x A kis völgyben kék és hűvös a levegő, füst is van benne, álló mozdony kéményéből kúszik elő lomhán, és beleolvad a csendes kékségbe. Itt, ezen az úton hordta nagy. lángoló gondolatáit és izzó vágyait Ady Boncza Bertához, az úri kastély ódon szobái most is telítettek a költővel és a lány szellemével, aki azért volt igazán szép, s azért maradt örök időkre szépnek és Csinszkának, mert Ady költötte bele a halhatatlanságba. Buszok állnak itt most és néhány személykocsi. Egy asszony virágcsokrot hozott valahonnan, nem élő virág, rikítók a 6zínei, illata nincs, nem is tudja eldönteni, hogy bevigye-e a kastélyba, s ha igen, hová tegve le kegyeletes ajándékul a múltnak, Adynak és a lánynak, aki most közelebb áll hozzá, mint odahaza valamelyik magyar város esetleg Ady nevét viselő utcájában. Mindenki csendes itt a bejáratnál. Nézzük a környezetet, a völgy túlsó oldallát, a kaput, belül a domboldalt, a szépen gondozott utakat, aztán a táblát, amely a falon hirdeti Ady emlékét- Amikor itt járt, túl volt már a lédai viharzásokon, megírta az Elbocsátó, szép üzenetet, belekóstolt a máriagrflni szanatórium gyógyszerillatú világába, s elég régen — 1911 végén — kapta meg már Boncza Berta erdélyi diáklány svájAdy éve ci levelét. A lány bódultan hívja, s ő csak 1914 tavaszán utazik ide, és júniusban már meg is kéri a lányt Boncza'Miklóstól. Az apa ellenkezik, tudja, hogy beteg a költő, a költőséget egyébként se tartja főúri családhoz méltó foglalkozásnak. Megnézem jegyzeteimet a kapuban. A házasságot 1915. március 27én kötik meg árvaszéki engedéllyel. Mindez száraz irodalomtörténeti adalék ezekben a pillanatokban. Mert íme, a kapun belül Adyt és Bertát kereső embereket látok, lehet, hogy valamennyien jól ismerik a költő életrajzi adatait, de valószínűbb, hogy a versei lobognak itt most a tudatukban. Egy középkorú asszony — nem az. aki a virágot hozza — meg-megáll és hosszasan nézelődik. Föl á kupolás sírházra, amelyben egy megszállott román költőfeleség, Goga Octavian özvegye évtizedeken át rakta a falakra a színes mozaiklapocskákat, és elnézeget jobbra-balra, mintha a költő és hitvese bújócskát játszana vele, s föl szeretné fedezni őket valamelyik bokor vagy dombhajlat mögött. Feltűnik a virágot hozó asszony is, nincs már nála a csokor, lehet, hogy valamelyik utacska mellé tette le, itt járt a költő, itt érte talpa a földet, amely legnagyobb szellemei között hordozta a hátán. És jön két keszeg öregember, egyikük ízes erdélyi kiejtéssel magyarázza, hogy Csúcsa szent helye a székelységnek, ő maga — bár eléggé nehezen mozog — minden évben eljön ide, Ady emlékének áldozni. Mindez egy kicsit komor, de értelem- és érzelemhevítő muzsikát ont magából. Nem sokkal távolabb egészen más világ zajai csengenek, gépek, gyárak, rohanó járművek verik a kor dallamát, de itt most, Adyt éiezzük, az igazi nagy költőt, aki ugyanezeken a kavicsokon, ugyanezen a pázsiton lépegetett valamikor, és ugyanezeket a természeti képeket látta mindent látó, fekete sze. mével. Nem is kell itt most róla beszélni, nem fontos, hogy egy-egy versének sorait idézze az ember, itt van az egész életmű, a magyarság büszkesége, aki eljutott Értől az Óceánig. Csak arra gondolok még, nyárspolgári hullámváltással, hogy 1977ben, most indult évünkben lesz száz *esztendeje a születésének. A halálá. nak soha. , Ormos Gerő Erdőgondozók Tél van. Csöndes az ártér, alszik az öreg füzes. A zajló Tisza járja méltóságteljes útját: most nem háborgat, nem bántja kordába szorító védtöltcse oldalát. Az erdőt gondozó favágók ilyenkor „vámolják" a partvédő göcsörtös fiiti ol a rúzsét, hogy szükségben azzal is fékezhessék a folyót. A textilművek új leányszállodája Fogások á la Krúdy