Délmagyarország, 1976. november (66. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-06 / 263. szám
2 « Szombat, 1976. november 13. November 7. köszöntése Ünnepségek, kitüntetések Tegnap, pénteken délután a megyei tanács székházában dr. Perjési László, a Csongrád megyei tanács elnöke a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulója alkalmából kitüntetéseket adott át. Az ünnepségen részt vett dr. Komócsin Mihály, a megyei pártbizottság első titkára is. Az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta Hörömpő József tanácstagnak, a DÉMÁSZ szegedi üzletigazgatóság üzemigazgató-helyettesének, Lovas István tanácstagnak, Csongrád és Környéke Vízgazdálkodási Társulat elnökének, dr. Bagoly Pálnak, a szentesi kórház nyugalmazott osztályvezető főorvosának. A Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést kapta: Farkas Józsefné, a domaszéki tanács. elnöke, Marosvári Mihály tanácstag, a kiszombori Dózsa György Altalános Iskola igazgatója, Tóth József tanácstag, a Szeged megyei városi tanács vb III. kerületi hivatal elnöke, Szénási László, a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet igazgatója, Bitz Oszkárné, a megyei tanács vb kereskedelmi osztálya főelőadója nyugállományba vonulása alkalmából. A Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetésben részesült: Gál Illésné tanácstag, a hódmezővásárhelyi Ságvári Mgtsz tagja, Kükkel Andrásné, a szentesi városi tanács tagja, Vrbán Imre tanácstag, a derekegyházi járási szociális otthon vezetője, Szentandrási Lajosné dr., a Szeged megyei városi tanács vb-titkárság szervezési osztály főelőadója, Balogh Béla, a megyei tanács vb gazdasági hivatal főelőadója nyugállományba vonulása alkalmából. A Belkereskedelem Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta: Fekete Sándor, a DELTA Kereskedelmi Vállalat igazgatója, dr. Schmidt Iván, a megyei tanács vb kereskedelmi osztály főelőadója. Kiváló Pénzügyi Dolgozó kitüntetésben részesült: Dudás Szabó Lajos, a szentesi városi tanács vb csoportvezetője, Vecsernyés Jánosné, a megyei tanács vb pénzügyi osztály főelőadója. A Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta: dr. B. Nagy Zoltán, a megyei tanács vb ipari osztály csoportvezetője nyugállományba vonulása alkalmából. A megyei tanács elnöke több tanácsi dolgozónak A Tanács Kiváló Dolgozója kitüntetést adományozta. Ebben a kitüntetésben részesült: Balázs Istvánná, Köszke községi tanács csoportvezetője, Bárányi Jánosné, a kiszombori nagyközségi közös tanács főelőadója, Bárány István, a megyei tanács vb Szentes járási Hivatal főelőadója, Borbély Sandorné, a megyei tanács vb Makó járási Hivatala osztályvezető-helyettese, Budavári Sandorné, a hódmezővásárhelyi városi tanács főelőadója, Csornák Lászlóné, a megyei tanács vb Szeged járási Hivatala ügyviteli alkalmazottja, Demeter Karolyné, a deszki községi tanács csoportvezetője, dr. Fehérváry M. Józsefné, a Szeged megyei városi tanács előadója, Hajdú János, a megyei tanács főelőadója, Horváth Lídia, a Szentes városi tanács kisegítője, Katona Józsefné, a megyei tanács vb Gazdasági Hivatala kisegítője, dr. Karsai István, a Szeged megyei városi tanács csoportvezetője, Kiss Istvánná, a szentesi városi tanács előadója, Kovács Gáborné, a megyei tanács vb Szentes járási Hivatala főelőadója. Kruz'slicz Andrásné. a Hódmezővásárhely városi tanács ügyviteli alkalmazottja, Matus Istvánná, a megyei tanács előadója, Matuszka István, a Makó városi tanács főelőadója. Molnár Mihályné, a megyei tanács hivatali étkezde betanított munkása. Molnár Sandorné, a megyei tanács egészségügyi osztály ügyviteli alkalmazottja, dr. Nagy Lajosné, a megyei tanács vb. művelődésügyi osztályának előadója, Nagy Mária, a Csongrád városi tanács ügyviteli alkalmazottja, dr. Négyökrií Dezső, a Szeged megyei városi tanács II. kerületi Hivatala csoportvezetője, dr. Olasz Sándor, a Hódmezővásárhely városi tanács osztályvezetője, ökrös Zoltánné, a megyei tanács vb pénzügyi osztályának ügyviteli alkalmazottja, Papdi József, a Csongrád városi tanács adófelügyelője. Pélt Mihályné, a Makó városi tanács főelőadója. Réti Csabáné dr.. a Szeged megyei városi tanács I. kerületi Hivatala osztályvezetője, Szabados Lászlóné, a Sándorfalva nagyközségi közös tanács előadója, Szűcs lmréné, a Szeged megyei városi tanács ügyviteli alkalmazottja, Szűcs Imre, a Mórahalom nagyközségi tanács főelőadója, dr. Szűcs József, a Szeged megyei városi tanács csoportvezetője, Tótkomlóst Jolán, Székkutas községi tanács főelőadója, Varga Ferenc, a megyei tanács gépkocsijavitómúhely szerelője. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a Tanácsi Munkáért Emlékplakett arany fokozatát adományozta öt, ezüst fokozatát öt, bronz fokozatát öt tanácsi dolgozónak. A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat dolgozói az algyői medence központjában rendezték meg ünnepségüket, ahol Mára Péter, a medence pártbizottságának titkára emlékezett meg november 7-ról, majd Juratovics Aladár üzemvezető méltatta a társadalmi munkások példaadó tevékenységét, s sokuknak nyújtott át pénzjutalmat is. Az ifjúmunkások közül heten — kik a Szakma Ifjú Mestere és a Kiváló Ifjú Szakmunkás versenyeken helyezést értek el — oklevelet és jutalmat kaptak. A DÉLÉP dolgozói a szegedi Szabadság moziban tartottak ünnepi nagygyűlést, ahol Czakó Istvánná, a vállalati párt-végrehajtóbizottság tagja mondott beszédet, majd Sipos Mihály igazgató kitüntetéseket, jutalmakat adott át a munkában élen jSró dolgozóknak. Az Építőipar Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetésben részesült Mészáros István házgyári hegesztő. A KISZ kiváló ifjúsági vezető elismerő oklevelet adományozott Farkas Andrásnak, míg a KISZ KB dicsérő oklevéllel jutalmazta Bálint Piroskát és a lakatosüzem KISZalapszervezetét. A Vállalat Kiváló Dolgozója kitüntetést 195-en vették át, s közel 350 dolgozót jutalmaztak meg. A PM Bevételi Főigazgatóság szegedi területi igazgatóságán megtartott ünnepség alkalmából Kiváló Pénzügyi Dolgozó miniszteri kitüntetésben részesült Szilágyi Mihály főrevizor, Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott Simon Miklósné adminisztrátor. Miniszteri dicséretben részesült Szabó István főrevizor, s többen kaptak dicsérő oklevelet és jutalmat. A Szegedi Ruhagyár ünnepségén harmincegy dolgozónak adtak — hűséges munkájukért — aranygyűrűt, nyolcan vették át a Kiváló Dolgozó kitüntetést, KISZ KB Érdemérem kitüntetést kapott Kesztyűs Lajos, több üzemi tűzoltó a Szolgálati Érem különböző fokozatát kapta, és a munkában élen járók közül több mint kétszázan pénzjutalomban részesültek. Ünnepi gyűléseken emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulójáról a KSZV gyáraiban is. A jutagyárban Berta István, a Szeged városi pártbizottság osztályvezetője mondott ünnepi beszédet, majd kitüntetések, jutalmak átadására került sor. A Könnyűipar Kiváló Dolgozója lett Lévai József esztergályos, Földi Sándor csoportvezető és Tari Ferencné admininisztrátor. öten Kiváló Véradó, öt tűzoltó pedig Szolgálati Érdemérem kitüntetésben részesült, közülük Gyuris Ferenc húszévi munka után. Az újszegedi szövőgyárban négyen: Báló Miklósné vetülékcsévélő, Frank Mária minőségi ellenőr, Sass László csoportvezető és Szűcs Tibor Osztályvezető-helyettes kapta meg a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetést. Gárdián Józsefné a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés ezüst fokozatát, öten pedig a Kiváló Üjító kitüntetés ezüst és bronz fokozatát érdemelték ki eredményes munkájukkal. A kenderfonógyárban a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetést nyújtották át Börcsök Ignác segédmesternek, Elek Józsefné személyzeti előadónak, Sallai Sándor munkavédelmi vezetőnek és Temesvári Istvánná gombolyítónak. öten Kiváló Üjító kitüntetést kaptak, közülük Magosi Dezső műszaki osztályvezetőt és Megyesi Mihály üzemvezetőt az arany fokozattal jutalmazták. A vállalati központban rendezett ünnepségen Hornyák Istvánná árkalkulátor, Makai Lajos osztályvezető-helyettes, P. Horváth János osztályvezető és Szögi Pál anyagbeszerző részesült a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetésben. A vállalat tíz gépkocsivezetője kapta meg a balesetmentes közlekedésért járó emlékplakettet, köztük Alakra József, Savanya István és Zsivin Károly szegedi sofőrök 750 ezer kilométer megtétele után. A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányságon rendezett ünnepségen részt vett dr. Ágoston József, az MSZMP Csongrád megyei végrehajtó bizottságának tagja, az SZMT vezető titkára. Rigó Szilveszter, az MSZMP Szeged városi bizottságának osztályvezetője, dr. Csikós Ferenc, a városi tanács vb titkára, s a magyar társ fegyveres testületek képviselői is. Ünnepi beszédet mondott Varga András rendőr őrnagy, az MSZMP Csongrád megyei BMszervek pártbizottságának tagja, majd dr. Kelemen Miklós vezérőrnagy, a főkapitányság vezetője kitüntetéseket adott át. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta Barta István zászlós, Somlai Istvánná III. osztályú főtiszt. E kitün. tetés ezüst fokozatában részesült Petró Ferenc százados, Majtényi Tibor zászlós. Bronz fokozatát kapta e kitüntetésnek Kovács József százados. A Közbiztonsági Érem arany fokozatát kapta Tóth Lajos százados, Kómár István zászlós, Megyeri József törzsőrmester. E kitüntetés ezüst fokozatában részesült Kiss József főtörzsőrmester, Farkas István törzsőrmester, Gera József őrmester, Farkas Istvánná III. osztályú tiszt. Bronz fokozatában részesült e kitüntetésnek Császár István törzsőrmester, Sulyok Kálmánná I. osztályú segédtiszt, Varga Imréné polgári alkalmazott. A Csongrád megyei Tűzoltó-parancsnoksagon rendezett ünnepségen Csete György alezredes, a parancsnokság vezetője a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát adta át Csiger Imre és Hódi Ferenc századosoknak, e kitüntetés ezüst fokozatát Varga Ferenc és Zsoldos Imre főtörzsőrmestereknek. A Tűzbiztonsági Erem arany fokozatát kapta Dudás István százados, Kiss János főtörzsőrmester. E kitüntetés bronz fokozatát pedig Keresztes József zászlós. November 7. alkalmából, eredményes munkája elismeréseként a belügyminiszter Dudás István alezredest, a kiskunhalasi határőrkerület parancsnokát ezredessé léptette elő. A határőrkerület parancsnokságán tegnap, pénteken november 7. alkalmából ünnepséget tartottak. Dudás István ezredes kitüntetéseket adott át. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát vette át Ladányi Sándor alezredes, ezüst fokozatát Magyar Imre főtörzsőrmester, bronz fokozatát pedig Tátrai János őrnagy. A Közbiztonsági Érem arany fokozatával tüntették ki Hajdú Gyula őrnagyot, ezüst fokozatával Gősi András főhadnagyot, Zakar János főhadnagyot és Törteli Tibor polgári alkalmazottat. Szolgálati Érdemérmet kapott, 25 évi szolgálat után Zsadányi Sándor alezredes és Hajdú Zsigmond őrnagy. A Szolgálati Érdemérmet vette át 20 évi szolgálat után Kárász János őrnagy, Baráti István százados, Buruncz József főtörzsőrmester. Tízévi szolgálat után Glavatity Mátyás főtörzsőrmester és Szabó László törzsőrmester kapott Szolgálati Érdemérmet. Pénteken délután Budapesten, a SZOT székházában 214, kiemelkedő munkát végző szakszervezeti tisztségviselő vette át az Elnöki Tanács által adományozott kitüntetéseket. A Munka Érdemrend arany, ezüst és bronz fokozatait Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára adta át. A Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsánál tegnap, pénteken délelőtt ünnepi megemlékezést tartottak november 7. alkalmából. A jó munka elismeréseként az apparátusban dolgozóknak, sok társadalmi aktívának jutalmat adtak át. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta Gazsi Lajos. A Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki Kiss Mihályt, öri Mihálynét. A SZOT Nőbizottságának jutalmát vette át Szalma Gézáné a mozgalomban eltöltött 25 évi munkájáért. A Szakszervezeti Munkáért kitüntetés ezüst fokozatát kapta Ponicsán Ádámné. Kiváló Dolgozó elismerésben részesült Aradi Ferenc. A 750 ezer kilométeres balesetmentes vezetésért plakettet és pénzjutalmat vett át Hegedűs Imre. Most, első alkalommal ismerték el az SZMT-nél a törzsgárdatagokat, így tízéves munkájáért Aradi Ferencet és Kiss Mihálynét. Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozói közül a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetésben részesült Sövényházi Endre asztalos. Ugyanezt a kitüntetést kapta a szakszervezeti munkáért Pető Sándor kubikos brigádvezető. A Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta Tripolszky István gazdasági igazgatóhelyettes, Nagypál József gátőr, Papp Pál gépész. Az OVH elnökének dicséretében részesült Borka Jenő kubikos brigádvezető, Ménesi István szakmunkás. Tatár Kiss Pal munkavezető, Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott Bíró Ferenc főelőadó, dr. Erdei Miklósné előadó. Hegedűs István és Szenczi Mária csoportvezető, Újvári Józsefné előadó. Áz igazgatóság legjobb dolgozói között az ünnepi alkalommal 150 ezer forint jutalmat osztottak ki. Ezúttal búcsúztattak el kilenc, nyugállományba vonuló dolgozót, akiket értékes ajándékkal köszöntöttek. Ünnepséget tartottak tegnap délután Szegeden, a Honvédelem Házában a Nagy Októberi Szocialista Fon-adalom 59. évfordulója alkalmából. Törköly Györgyné dr.. a megyei pártbizottság munkatársa méltatta a győztes lenini forradalom jelentőségét. Ezután a honvédelmi nevelő munkában kiemelkedő hivatásos és társadalmi munkások, aktivisták helytállásáról szóltak. Közülük többen kaptak kitüntetést, jutalmat. A honvédelmi miniszter a Honvédelmi Érdemérem kitüntetést adományozta 15 évi jó munkáért Dobos Andrásnak (Szentes), továbbá 10 évi helytállásáért: Gál Lajosnénak, Mészáros Pálnak és Varga Istvánnak (Csongrád). Az MHSZ főtitkára kiemelkedő társadalmi tevékenységükért az MHSZ Kiváló Munkáért Érem arany fokozatával tüntette ki Gál Józsefet (Hódmezővásárhely), Katona Kiss Károlyt (Szentes), Korsós Jozefa Annát (Csongrád). Az érem ezüst fokozatát kapta: Fekete Ferencné (Csongrád), Olasz Bálint, Rébék Ferenc, Vári László és Vörös Géza (Hódmezővásárhely), valamint Pataki János (Szentes). Az érem bronz fokozatának tulajdonosa lett: Katona. Kiss Béla (Szentes) és Nagy Antal (Csongrád). Többen jutalomban és dicséretben részesültek. A kitüntetéseket, jutalmakat Mihalik Ferenc alezredes, az MHSZ megyei titkára nyújtotta át. A Hazafias Népfront városi bizottságának klubtermében ünnepi megemlékezésen adta át a KISZ Szeged városi bizottsága az elmúlt mozgalmi évben eredményes munkát végző alapszervezeteknek és KISZaktivistáknak a kitüntetéseket. Aranykoszorús KISZ-jelvénnyel tüntették ki Gyuris Máriát (Üllés), Sztanó Jánost (Szegedi AG), Veres Jánost (Öttömös) és Földesi János (Kübekháza). A KISZ Központi Bizottság dicsérő oklevelét kapta öt KISZaktivista és hat' KISZ-alapszervezet. Tizennégy ifjúkommunista jó munkája elismeréséül a járási bizottság kitüntető oklevelét nyerte el. A József Attila Tudományegyetemen tegnap délelőtt tartották meg a november l-e alkalmából rendezett ünnepséget. Ezen ott volt Deák Béla, a városi pártbizottság titkára is. A tudományegyetemi megemlékezésen dr. Karácsonyi Béla egyetemi tanár, az Egyetemi Könyvtár igazgatója mondott beszédet. Tegnap, pénteken délután Szegeden, a városi tanács nagytermében Bányainé dr. Birkás Mária, a Szeged városi tanács elnökhelyettese kitüntetéseket adott át a termelőszövetkezeti dolgozóknak, kiket a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter november 7. alkalmából, eredményes munkájuk elismeréséül kitüntetett. A Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetést kapta a szegedi Tisza—Marosszög Tsz kollektívájából őz. Deák Vincéné sertésgondozó, Mák János traktoros, Nacsa János traktoros brigádvezető, Nagymihály István növénytermesztő, ifj. Nieszner Ferenc traktoros. A szegedi Űi Élet Mezőgazdasági Termelőszövetkezetből Ábrahám Imre gépkocsivezetőt, Bakos Mihály bércsoportvezetőt, Farkas Ferencné lóápolót, Fodor László erőgéovezetőt, Kónya Imréné eladót, a Tisza Halászati Termelőszövetkezetben Pataki Sándor halászt ugyanilyen elismerésben részesítették. E megtisztelő címet kapta még Kasza György kirendeltségvezető, Somogyi János áruforgalmi ügyintéző, Széli Lajos osztályvezető, a Csongrád megyei MÉK Vállalat dolgozója. Miniszteri dicséretet adtak át Márki Imre kertészeti dolgozónak, Tanács Istvánná adminisztrátornak (Üj Élet Tsz), valamint Kiss Ferenc és Mészáros Imre telepvezetőknek (MÉK Vállalat). A Szegedi Textilművekben a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta: Timkó Zoltán, Mészáros Ferenc, Dobák István. Takács Sandorné, Berkó Sándor, Rácz Gáborné, Klein Andrásné, Modróczki Jánosné, Tanács Erzsébet, Aranyi János. Harminchét törzsgárdatagot, 57 Kiváló Dolgozót jutalmaztak. Enyedi Klára, a KISZ KB Kiváló Ifjúsági Vezető kitüntetést, Kovács Zoltán pedig a KISZ KB Dicsérő Oklevelét, kapta a mozgalomban szerzett érdemeinek elismeréseként. A nagy létszámú üzemben három dolgozónak a Kiváló Üjító jelvény ezüst fokozatát nyújtották át. A kiskundorozsmai üzemegységben 11 Kiváló Dolgozó kitüntetést adtak át, 13 törzsgárdatagot elismerésben részesítettek. A DEFAG-nál a Faipar Kiváló Dolgozója kitüntetést Terhes Jánosné és Kádár János kapták, az Erdészet Kiváló Dolgozója megtisztelő címet Balogh József, Papp Ferenc, Szarka Imre, Tóth Imre viselhetik. Miniszteri dicséret illette Sós Imrét. A Belkereskedelem Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült a Szegedi Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalattól Rajtik Sandorné osztályvezető, Ronyecz Lajosné előadó; a Komplett Ruházati Vállalattól Hajdú Mihály osztályvezető, Dobos Andrásné előadó; a Csongrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalattól Kozák Jánosné csoportvezető, Pozsár Lajos és Bárányi Sándor árudavezető, Dögei Sándorné árudavezető-helyettes; a Delta Kereskedelmi Vállalattól Fekete Sándor igazgató, Rigó Jánosné árudavezető, Szabó Ferenc címfestő; a Csongrád megyei Vendéglátó Vállalattól Papp Emiiné és Tornán István szakács, Kiszin Miklós zenész, Piros László cukrász, Szabó Sándor üzemvezető; a Csongrád megyei tanács vb kereskedelmi osztályától dr. Schmidt Iván főelőadó. A 10-es Volán tegnapi, pénteki ünnepségén szakszervezeti munkájuk elismeréséül Lázár Róza hódmezővásárhelyi vezénylőtisztnek és Lukács Károly lakatosnak a SZOT oklevelét nyújtották át. A vállalat két gépkocsivezetőjének. Lantos Antalnak és Ézsiás Lajosnak pedig 1 millió 250 ezer kilométer balesetmentes vezetésért emlékplakettet adtak át Koszorúzások Szegeden Az MSZMP Szeged városi bizottsága, a Csongrád megyei cs a Szeged városi tanács, a Hazafias Népfront megyei és Szeged városi bizottsága a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulóján, november 7-én, vasárnap, koszorúzási ünnepségeket rendez. A koszorúzási ünnepségek a Széchenyi téri szovjet hősi emlékműveknél délelőtt 11 órakor, a Dugonics-temetőben levő hősi síroknál délelőtt 10 órakor kezdődnek. ?